Szentkuthy Miklós címkéhez tartozó bejegyzések

Haydn utolsó ideje

A papa (ismét bot nélkül) felkelt, ivott egyet a Soult által sarkantyúpengetve kínált pohárból és ravasz mosollyal odaült a zongorához. A Gotterhaltét játszotta.

Szentkuthy Miklós (1908 – 1988):
Doktor Haydn, III., Bécs. „Guten Abend, Herr Haydn!”[1]

Haydn (1832 – 1809) „utolsó jelentős művének” mondják az 1803 júniusában befejezetlenül, két tételesen maradt d-moll vonósnégyest (op.103 HobIII:83)[2], melynek különösen első, dalformájú tétele remekmű a maga nosztalgiába hajló, Haydnra nem valló hangvételével:

Valójában minden jel arra mutat, hogy élete hátralevő közel hat évében Haydn már egyáltalán nem komponált, jelentéktelen művet sem. Ma Haydn utolsó éveit tekintjük át röviden.  Bővebben…

Reklámok

Szerencsétlen és szerencsés hajózások

Sőt a kétségbeesett hajómról is azt mondom: „glückliche Fahrt” – szerencsés utazás – és a kormányosnak egy jelzőt adok: „ruhige Bootsmann” – az én szenvedésem vonuljon szinte sejthetetlen és láthatatlan háttérbe: maradjon helyette a polgári „bon voyage”, hiszen a legnagyobb művészek úgyis tudják, hogy harmonikus műalkotás ennél többet nem bír el. Ha őszinte lennék: elnyelne a káosz, viszont a mélyérzésű olvasó a legszürkébb szavak mögött is sejti kedélyem legkeservesebb viharait.

Szentkuthy Miklós (1908 – 1988): Arc és álarc (1962),
Kilencedik fejezet[1]

Goethe (1749 – 1832) 1796-ban egy kisebb jelentőségű pályatársának, Friederike Helene Ungernek (1741? – 1813) meleg hangú levélben köszöni meg a tőle kapott Zelter (1758 – 1832)-dalokat, melyeket a zeneszerző az ő verseire írt, és hozzá is teszi, hogy ezek után nem tudja magát visszatartani dalok publikálásától az az évi, Schiller (1759 – 1805) által kiadandó Musenalmanachban (Múzsa-évkönyv).[2]

Bővebben…

A Priáp és izmusa

Vere rosa, autumno pomis, aestate frequentor
spicis: una mihi est horrida pestis hiemps;
nam frigus metuo et vereor ne ligneus ignem
hic deus ignavis praebeat agricolis.

Vergilius (Kr.e. 70 – Kr.e. 19) (?): Priapeia, I.[1]

Őszre gyümölcsöt, nyárra kalászt, tavaszodva virágot
oly sokan aggatnak rám: csak a tél iszonyú.
Mert rémít a hideg, s – isten-létemre – ijesztő,
hogy tüzifául hord majd el a lomha paraszt.

Priapus-versek I. Lakatos István (1927 – 2002) fordítása[2]

Vergilius sokat foglalkozik (a görögösen szólva) Priapos tiszteletet parancsoló alakjával – ezzel függhet össze, hogy (olykor) neki tulajdonítják a stilárisan nem rá valló Priapus-verseket.[3] Priapos szüleiről széles körű népi találgatások bontakoztak ki a görög hitvilágban.[4] A leggyakoribb változat szerint anyja Afrodite – apaként a törvényes hitves, Hefaistos nem merül fel –, és Hera, a házi tűzhely őre, aki Paris ítélete miatt amúgy is megorrolt Afroditére, a szerelemistennőn végigsimított varázslatos kézmozdulatával elérte, hogy a gyermek különös torzszülöttként jöjjön a világra. Bővebben…

Nagy-nagy türelem

1 Akbar

jezsuiták I. (Nagy) Akbar (1542 – 1605) udvarában

A mong szó egyesek szerint „bátrat” jelent a régi mongolok nyelvén, melyből a nép neve is származik – mára ennek a szónak nincs nyoma.[1] Bővebben…

Ben Jonson kismonológja

…some-time it was necessary, he should be stop’d…

…olykor szükség volt megállítani őt…

Ben Jonson Shakespeare-ről (1564 – 1616),
Timber: or, Discoveries made upon men and matter
(Silva rerum et sententiarum,
Tár, avagy Megfigyelések emberekről és dolgokról, postumus kiadás)[1]

1 Ben_Jonson_by_Abraham_van_Blyenberch

Blyenberch (1575 – 1624): Ben Jonson (1572 – 1637)

Ben Jonson idézett kései művében maga magyarázza el régi szerzők hajlamát arra, hogy azonos tárgyban írt elmélkedéseiket olyan, ma inkább – bár nem ugyanabban az értelemben véve – „antológiának”
(„virágoskertnek”) nevezett gyűjteményekben tegyék közzé, melyek műfaját maguk az „erdő”, latinul silva szóval illetik. (Nyilvánvaló példékkal: „Szilveszter[2] és Transylvania, azaz „Erdély” szavaink is ezt a latin eredetet őrzik.) A timber Jonson idejében, akárcsak ma a wood, egyszerre jelentett erdőt és faárut; ma már csak ez utóbbit. Jonson kortársa, Monteverdi (1567 – 1643) is szerzett ilyen gyűjteményt, a hatalmas terjedelmű Selva morale e spiritualét („Erkölcsi és szellemi tár”).

Bővebben…

A görög kórusról

korus

A bristoli Isten dicsősége-katedrális kórusa

A görög dráma fogalmainak egyik legnagyobb – finoman fogalmazva – átértelmezése, hogy a kar vagy kórus vigyázzállásban, görögösnek elképzelt fehér öltözékben áll a színpad hátterében, hogy megtegye kommentárjait. Valójában a görög kórus tánckar volt.  Bővebben…

Händel és Savoyai Jenő

George-ot íróasztalánál fogadta – nagy volt – az írószék is nagy volt; az izgága törpét, Szavojai Jenő herceget – hadd túlozzunk kicsit, egyébként minek volna komédiás az ember – George éppenhogy észrevette: néha babák vagy elfelejtett női alsóruhák hevernek így fotelok karfáin.[1]

Szentkuthy Miklós (1908 – 1988): Händel

2 James_Quin

James Quin (1693 – 1766)

„Regényes életrajzában” Szentkuthy Miklós részletesen beszámol egy velencei találkozóról az ifjú Händel (1685 – 1759) és Savoyai Jenő között, melyet a neves angol színész, James Quin szájába ad. Ez a találkozó teljes egészében fikciónak mondható a következő rövid oknyomozás eredményeképp. Bővebben…

Ollapotrida

A Bernouilli (sic)-stílus térré szökő végtelen viszonytömeg; a mágnes-stílus az egység alkalmazása; a biológiai sejt-potpourri az álszámok érvényesülése.

Szentkuthy (1908 – 1988): Prae

„…az egész könyv szellemi divatoknak, burleszk ötleteknek, érzéskizsigerezések titáni ollapotridája…”

Nagykállói Kállay Miklós műbírálata a Nemzeti Újságban

Szentkuthy  második regényét, a mintegy ezerkétszáz oldalas, az első kiadásban szakaszok és fejezetek nélkül hömpölygő Prae-t húsz évesen kezdte írni egy kockás füzetbe, és 1934 májusában jelentette meg. Bővebben…

Az ámbráscet visszaszól

2 Szentkuthy

Szentkuthy Miklós (1908 – 1988)

Szentkuthy Miklósnak  nemcsak stílusvilága, de megjelenése is egzotikus volt. Nem írhatjuk a véletlennek vagy eredeti vezetéknevének, a Pfisterernek a rovására – tévedések és spekulációk elkerülése végett nem zárójelbe tettem –, hogy, amint a Frivolitások és hitvallások című kötetben elmeséli, gimnazista korában a fizéter gúnynevet kapta. Maga (a 194 centis) Szentkuthy a hasonlóságot tagadja, különösen szájkörnyéken.

1 Frivolitasok es hitvallasok
Bővebben…