Nero címkéhez tartozó bejegyzések

Pásztortáska

pásztortáska

HOTSPUR
And telling me the soueraignest thing on earth
Was Parmacitie, for an inward bruise…

Shakespeare (1564 – 1616): King Henry IV,
Part I, I / 3 (1596-97?), Quarto 0, 1598[1]

HŐVÉR
Mondá nekem, hogy nincs fölségesebb
A csonttörésre, mint a spermacet.

IV. Henrik, I. rész, I / 3.
Lévay József (1825 – 1918) fordítása[2]

HŐVÉR
S hogy legfelségesebb dolog a földön
A parmaceti belső sérülésre…

Vas István (1910 – 1991) fordítása[3]

A spermaceti hasznáról már megemlékeztünk. A Shakespeare által emlegetettet nem véletlenül nem találjuk a hasznok listáján. Lévay József súlyosabb, a Shakespeare által használt szóhoz inkább ragaszkodó, óvatosabb Vas István enyhébb leiterjakabba fut. A parmacitie Shakespeare-nél ugyanis „pásztortáskát” jelent.[4] Hővér helyesen jellemzi az élettani hatását. (Ugyanebben a jelenetben beszél Hővér olyannyira vészt jóslóan a seregélyről, melyről szintén írtunk már.) Bővebben…

Reklámok

Kifacsart szállóigék

Már foglalkoztunk kifacsarodott szállóigékkel. Hozzáillesztünk eddigi sovány gyűjteményünkhöz még három tudatosan vállalt kifacsarást, mindet az érett Nietzsche (1844 – 1900) részéről. Ha valaki a szócsavarásokat baljós előjelként tekinti a szócsavaró elméjének jövőjére nézve, a tudomány által alá nem támasztott nézetet vall, de esetünkben mégis rátapintana a szomorú igazságra. Nietzsche első két idézendő műve „utolsó békeévében”, 1888-ban íródott, amennyire egy súlyos fejfájásokkal, hányingerrel, szédüléssel és szegénységgel zsúfolt, alapvetően szomorú és magányos időszak tekinthető egyáltalán békésnek. Messziről indulunk. Bővebben…

Avernus: alvilág, feltámadás és az albán nyelv

λίμνην τ᾽ Ἄορνον ἀμφιτορνωτὴν βρόχῳ
καὶ χεῦμα Κωκυτοῖο λαβρωθὲν σκότῳ
(…limnen t’Aornon amfitornoten brokho
kai kheuma Kokytoio labrothen skoto…)

…az Avernus-tó vizét hurokként fonja körbe
és gyors vizét Kokytos zúdítja bele…

a kalkhysi Lykofronos (Kr.e. III.sz.): Alexandra[1]

1 Wilson

Wilson (1714 – 1782): Az Avernus-tó (1765 körül)

Az ifjú Händel (1685 – 1759) itáliai körútja egyik apokaliptikus csúcsteljesítménye az 1708 húsvét vasárnapján bemutatott Feltámadási oratórium (La resurrezione, HWV47), második oratóriuma. Az ambiciózus librettót Carlo Sigismondo Capece (1652 – 1728), a hányattatott sorú, száműzetését éppen Rómában töltő Mária Kazimira Lujza (Marysieńka, 1641 – 1716) lengyel és litván fejedelmi ágyas, majd királyné udvari költője írta.[2]

2 pzzo ruspoli 1699

Róma, Palazzo Ruspoli (1699). Itt mutatták be 1708 húsvét vasárnapján a Feltámadási oratóriumot

Az előadás, sőt, előadássorozat anyagi fedezetét Francesco Maria Marescotti Ruspoli márki (1672 – 1731) teremtette meg, nem kímélve a költségeket. Az akkori mércével gigászi zenekarban huszonegy hegedű, négy brácsa, öt-öt cselló és nagybőgő, két trombita, négy oboa és egy harsona megszólalását tervezték, de ezt Händel még kiegészíttette egy fuvolával, két blockflötével, egy fagottal és egy viola da gambával, vélhetőleg úgy, hogy az arzenál bizonyos hangszerei közül többet is megszólaltatott egy-egy muzsikus. Ruspoli márki ezerötszáz példányban kinyomtatta a szövegkönyvet.[3] A darabban szereplő Angyal névrokona, Arcangelo Corelli (1653 – 1713) vezette első hegedűsként a zenekart. Mária Magdaléna szerepét a kor neves szopránjára, Margherita Durastantira (1685 – ?) bízták, de az éber XI. Kelemen (1649 –1721) azonnal tiltakozott. Pápai rendelete kategorikusan tiltotta nők fellépését. Így a bemutató után a szerepet különböző híres castratók énekelték.[4]

Mint oratorikus műveknél ez megszokott, a Resurrezionét gyakran kezdőszavairól emlegetik: Disserratevi, o porte d’Averno (Táruljanak ki az Avernus kapui). A lenyűgöző indításban szereplő Avernust vizsgáljuk meg közelebbről. Bővebben…

Rőtszakállas történet

DOMITIUS ENOBARBUS

[Aside] ’Tis better playing with a lion’s whelp
Than with an old one dying.

Shakespeare (1564 – 1616): Antony and Cleopatra (1606), III/13[1]

ENOBARBUS.

Jobb ingerelni a kölyök oroszlánt,
Mint a halálra sebzett öregét.

Shakespeare: Antonius és Cleopatra (a megrövidült magyar változatban a III. felvonás XI. színe). Szász Károly (1828 – 1905) fordítása[2]

1 Tarquinius_Superbus

Tarquinius Superbus († Kr.e. 495)

A római társadalom legsorsfordítóbb váltására Kr.e. 509-ben került sor. A hetedik és legzsarnokibb királyuk, Tarquinius Superbus („Gőgös”) ellen hajtottak végre sikeres felkelést. A népharag közvetlen kiváltója a király és családja ellen az volt, hogy a király harmadik, legkisebb fia, Sextus erőszakot tett egy előkelő családba tartozó szűzön, Lucretián († Kr.e. 509?), aki ezt követően önkezével vetett véget életének.

2 Tizian_1571

Tiziano (1488? – 1576): Lucretia meggyalázása (1571)

Az erőszaktétel történelmi hitelessége kérdéses, mindamellett a történet nagy hatást tett az európai kultúrára. A fiatal Shakespeare is hatalmas (1855 soros) költeménybe foglalta 1594-ben The Rape of Lucretia címmel[3] (Lucretia meggyalázása – több magyar fordítása is van[4]) – ha lehet mondani, a vers egyetlen hibája a túlzó, szinte barokkos részletezés.

Az így kialakult fiatal köztársaságnak szembe kellett néznie a felbátorodott környező latin népek ellene irányuló összefogásával. Mikor az ingadozó Praeneste – ma: Palestrina, az azonos nevű zeneszerő (1525? – 1594) szülővárosa – átállt a rómaiakhoz, a fegyveres összeütközés elkerülhetetlenné vált.

3 Palestrina

a mai Praeneste: Palestrina

Sor került a köztársaság első nagy csatájára a Regillus-tónál. Livius (Kr.e. 59 – Kr.u. 17) a Róma története I. könyvében úgy állítja be, hogy a római sereg csak a helyszínen értesül róla: a dictator áll szemben a diktátorral. Seregük vezénylő tábornoka Aulus Postumius (Albus Regillensis) dictator, és híre megy, hogy az elűzött Tarquinius Superbus a latinok oldalán fordul szembe velük. Innen már kevés biztatás is elegendő, fényes győzelmet aratnak.

4 Tommaso_Laureti_-_Battle_of_Lake_Regillus

Laureti (1530? – 1602): Csata a Regillus-tónál

Az elűzött király el tud menekülni, Caerébe vagy Cumae-be visszavonulva, elszegényedve tengeti utolsó évét.[5] A római nép határozott királyellenessége ezzel megrendíthetetlenné vált.

5 Caligula

Caligula (12 – 41)

Jó fél évezreddel később, amint Suetonius megemlíti császárokról írt életrajzaiban, a teljhatalmú Caligula egy alkalommal önfeledten eljátszadozott egy zsákmányolt koronával, de a környezetét elnézve jobbnak látta nem magára ölteni tréfából.[6] De hagyjuk ezúttal az amúgy is bizonytalan történelmi tényeket, és fordítsuk innentől figyelmünket a megkérdőjelezhetetlen legendák világára.

0 Suetonius

Suetonius (69? – 130?)

Bővebben…

Farkasok, ökrök, kutyák étvágya: bűn vagy betegség?

2 falankok…sed et plumbeam chartam supinus pectore sustinere et clystere vomituque purgari et abstinere pomis cibisque officientibus…

Suetonius (69? – 130?): Vita Neronis (37 – 68)[1]

Hanyatt fekve ólomtáblát tartott mellkasán, klistéllyal, hánytatókkal tisztította beleit, nem fogyasztott gyümölcsöt s a hangra ártalmas ételeket…

Suetonius: Nero. Kis Ferencné (1916 – 1962) fordítása[2]

valaszto

Elhatározták a soványító kúrát. A császár örömest magára vette minden gyötrelmét és lelkiismeretesen megtartotta. Azokat az ételeket, melyeket kedvelt, föl se tálaltatta az asztalnál, többször napokig nem evett semmit, csak este ivott egy korty forró vizet. Ha pedig lakomán vett részt, nyomban evés után tollal csiklandozta garatját, hogy hányjon. Majd a hánytatót állandóan ott tartotta asztalán egy serlegben és minden falatra kortyintott egyet. Az orvos később allövetet is rendelt. Ezt az egyiptomi papok készítették, az ibiszek és gólyák példája után, melyek hosszú csőreikkel tisztogatják magukat.

Kosztolányi (1885 – 1936): Nero, a véres költő. Orvosok a betegágynál[3]

1 Gula

Egy főbűn. Bosch (1450 – 1516)

Bővebben…

A mózesi tömjén

34Az Úr így beszélt tovább Mózeshez: „Vedd az illatszereket: a stóraxot, ónixot, galbanumot, a szagos füveket és tiszta tömjént – mind egyenlő arányban –, 35és készíts belőle illatáldozatot, illatos keveréket, amilyet a kenetkészítők csinálnak.
Exod30[1]

A mózesi tömjén receptjét látjuk a legbiztosabb forrásból; ahol: Bővebben…

Arbiter

 ELSŐ FEJEZET
Petronius délfelé ébredt fel, s mint rendesen, most is nagyon fáradt volt. Az előző napon Nerónál volt lakomán, amely a késő éjszakába nyúlt. Egy idő óta egészsége kezdett megromlani. Ő maga mondta, hogy reggelenként szinte dermedten ébred, a gondolatait nem bírja összeszedni. De a reggeli fürdő s a hozzáértő rabszolgák által végzett gondos masszázs fokozatosan felfrissítette lomha vérének keringését, őt magát felébresztette, magához térítette, s annyira visszaadta erejét, hogy az elaeothesiumból, vagyis a fürdő utolsó terméből már szellemileg felüdülve és vidáman csillogó szemmel, teljes életkedvvel, megifjodva, elegánsan, mintegy újjászületve távozott, s oly utolérhetetlen volt, hogy maga Otho sem vetekedhetett
vele, egyszóval valóban az volt, aminek nevezték: arbiter elegantiarum.

Sienkiewicz (1846 – 1916): Quo vadis
Mészáros István (1890 – 1964) fordítása

1 gaius-petronius-3

Petronius Arbiter (27? – 66)

(Gaius, Caius v. Titus) Petronius Arbiter az Arbiter, bővebben arbiter elegantiarum, vagyis a választékosság mestere melléknevet vagy Tacitustól (56 – 117), vagy magától Nero császártól (37 – 68) kapta. Nero udvarának megbecsült alakja volt, a császárt lenyűgözte finom stílusa, amit ő is, és nyomában sok alattvaló is utánozni kezdett, a testtartását is beleértve. Az újkorban sokan tisztelettel emlékeznek meg írói vénájáról (vénájával még találkozunk), de egyetlen fennmaradt töredéke, a Satyricon valószínűleg hamisítvány – 1450 körüli kéziratban maradt fenn, mely a XVII. században vált ismertté, és bár témaválasztása, a Nero-kor émelyítően szabados, felszínes társasági élete akár a szerzősége mellett is szólhatna, stílusa alapvetően idegen Petronius koráétól. Más forrás arra, hogy a töredék tőle származna, nincs, mint a kézirat megjelölése a szerzőségéről. A Fellini-Satyricon (1969) csodálatos hűséggel ragadja meg a mű hangulatát, hangvételét.

2 Trimalchio lakomaja

Trimalchio lakomája a Fellini-Satyriconból

Bővebben…