Kosztolányi Dezső címkéhez tartozó bejegyzések

A kormányzó és tűzvirágai

agyamba nyilalt, hogyha majd 
egyszer letörve, elfakulva, 
az aggkor nyugalomra hajt, 
gondolok-e a titkos éjre 
s elém tűnik-e majd igézve 
e híd, e hab, e tűz-virág

Kosztolányi (1885 – 1936): A hídon (1906)[1].
Négy fal között. Lámpavilágnál

Szemben tegnapi véres madagaszkári történetünkkel, Fort-Dauphin kormányzója, Estienne de Flacourt (1607 – 1660) kínhalálba torkolló hányattatásaival, úgy tűnik, a vele körülbelül egy időben, de jó 14 ezer kilométerrel nyugatra kormányzó Louis de Louvilliers Poinci élete jóval nyugodtabb volt. Még a legalapvetőbb életrajzi adatait sem sikerült felkutatnom, és ez jó jel. A Francia Nyugat-Indiák kormányzójára nézve. Itt mindjárt tisztáznunk kell a közép-amerikai régió szűkebb egységeinek egymáshoz fűződő fogalmi viszonyát. A holland, francia, spanyol ajkú karib-tengeri szigetek alkotják a Nyugat-Indiákat, az angol ajkúakból formálódott a Karibi Szövetség. A keleti Kis-Antillák néhány szigete, mint például Guadelupe és Martinique tartozott a francia közösséghez. Mások még finomabb megkülönböztetéssel élnek.[2] Ismét mások szinonimaként használják a „karibi” és „nyugat-indiai” jelzőket, és elkülönítik az angol ajkú karibieket.[3] A helyzet tehát nem egyszerű. Mindamellett megvan a maga máig ható történeti jelentősége annak, hogy szoros politikai kapcsolatok fűzték egymáshoz a különálló szigetek csoportjait.

Martinique

Poinci nagy figyelmet fordított a régió flórájára, és így egy különösen lenyűgöző megjelenésű fát, a térségben honos, a pillangósvirágúak családjába tartozó pompás pillangófát Joseph Pitton de Tournefort (1656 – 1708) francia botanikus poincianának nevezte el. Ehhez tartotta magát később Linné (1707 – 1778), aki a növénynek a Poinciana pulcherrima, „a legszépségesebb poinciana” tudományos nevet adta.

pompás pillangófa

Bővebben…

Reklámok

A léggömb elrepül

– Kinek viszed? – kérdeztem tőle.
– A fiamnak. Beteg. Az orvos léggömböt rendelt neki.
– Elmosolyodtam.
– Mit mosolyogsz? – mondta indulatosan. – Nekem már csak ebben a semminél is könnyebb metángázban, ebben a ragadós kollodium hártyában van a reménységem.

Kosztolányi (1885 – 1936): A léggömb elrepül… (1911)[1]

A kollódium vagy gyapotmáz teljesen alkalmatlan léggömb-alapanyagnak, ráadásul veszedelmesen gyúlékony[2], akárcsak a CH4, a metán, amit Kosztolányi költő barátja a léggömböt feltöltő gázként említ. Nem alaptalanul! Csak a háborús idők kényszere vezette rá az Egyesült Államokat a héliumgáz nagyipari elkülönítésére[3], előtte a légballonokban, például Ferdinand Adolf Heinrich August von Zeppelin gróf (1838 – 1917) találmányában, alkalmaztak metánt is.[4]
Ezúttal egy szabadon engedett, héliummal töltött, gömb alakúnak feltételezett léggömb sorsát firtatjuk. Ha anyaga rendkívül feszes, akkor mindaddig emelkedik, amíg a belső és külső sűrűség meg nem egyezik, és ott egyensúlyi helyzetet ér el (akörül lengőmozgást végez). Ha az anyag kevésbé feszes, akkor a kipukkadás veszélye fenyegeti. Ennek feltételeit vizsgáljuk meg közelebbről. Bővebben…

Szalonkák sárral és anélkül

Votre salaire? dit le Loup,
Vous riez, ma bonne commère.
Quoi ! Ce n’est pas encor beaucoup
D’avoir de mon gosier retiré votre cou!

La Fontaine (1621 – 1695): Le Loup et le Cigogne.
Dans Les Fables choisies, mises en vers, I. (1668)
après Esope (av. J.-C. 620? – 564) & Phèdre (av. J.-C. 15? – ap. J.-C. 55?)[1]

„Tessék!
Még kérni valód is akad!
Hát, gólya néne, nem fizetség,
Hogy visszahúztad torkomból nyakad!
Menj, háládatlan, rút alak:
Aztán többé ne lássalak.”

A farkas és a gólya.
Válogatott mesék verses formában, I.,
Aisopos és Phaedrus nyomán.
Kosztolányi Dezső (1885 – 1936) fordítása (1916)[2]

Percy Bolingbroke St John (1821 – 1889) Young Naturalist’s Book of Birds: ANECDOTES OF THE FEATHERED CREATION (Ifjú természetbarátok madaras könyve: adomák a tollas világból) című könyvének első kiadása 1838-ban látott napvilágot Londonban (húzzuk alá: a szerző tizenhét éves korában). Legalábbis az „új kiadás” adomái között szerepel a halszálka-eltávolító gólya néne félreértése arról, hogy életmentő munkájáért fizetség jár. Mutatis mutandis: ott a történetben a nagyúr a kutyafélékről átvált a macskafélékre, maga az állatok királya, halszálka helyett jókora csont áll az életfunkciók útjában, a gólyát pedig a guvat cseréli le (mindketten saját családjuk névadói). Az ifjú szerző azonban megengedi, hogy talán egy másik „családalapító” madár, a szalonka részesíti elsősegélyben a megszorult megrendelőt.[3] Valamennyi felmerülő madár alkalmas lenne a feladat ellátására csőre adottságai folytán. A történet utolsóként említett szereplője ad lehetőséget tegnapi kisebb ismertetőnk természetes folytatására Alexander Wilson (1766 – 1813) madarairól, melyek közül egyet, annak kiterjedt kapcsolatrendszerére tekintettel, ez úton, külön kell említsünk a maga idejében.  Bővebben…

A bűzbombától az óriásbolygókig

…a boche szóval már egy XVIII. században megjelent francia regényben is találkozunk, mégpedig egy olasz szereplővel kapcsolatban, akit italo-boche-nak csúfol a regény írója. Szóval a boche kifürkészhetetlen rejtély. Csak annyi bizonyos, hogy valami csúnyát és rosszat jelent. Olyan, mint a bűzbomba. Amihez hozzáér, az nem lesz többé szagos. A boche jelentése a német-tel szemben körülbelül az, mint a szerb-bel szemben a vadrác vagy a román-nal szemben az oláh, de több gyűlölet, félsz és kajánság lakozik benne. Ne köntörfalazzunk: az a csúfondáros hangsúly ölt benne testet, mellyel a zsidófaló a zsidót – egyszerűen és röviden – zsidó-nak nevezi.

Kosztolányi (1885 – 1936): HONGRO-BOCHE. (A Hét, 1916)[1]

Az ammónia kénvegyületeiről olvasni nem hangzik különösen csábítóan húsvét táján. Ráadásul sokuk gyakorlati felhasználása meglehetősen szűk körű. Mégis megérdemelnek egy kisebb áttekintést azok számára, akik a szervetlen kémia váratlanul különleges alakulatai iránt érdeklődnek. (Az ő számukra korábban is hoztunk fel példákat, így ez egy kisebb belső sorozat újabb epizódjaként is felfogható.) Bővebben…

Kazahok, kozákok nyelvi vándorlásai

And when the Cossack maid beheld
My heavy eyes at length unseal’d,
She smiled — and I essay’d to speak,
But fail’d — and she approach’d, and made
With lip and finger signs that said,
I must not strive as yet to break
The silence, till my strength should be
Enough to leave my accents free

Byron (1788 – 1824): Mazeppa, XIX (1819) [1]

Hogy kinyitottam szememet
A kozák lány rám nevetett,
S tudtomra adta újjal, ajkkal,
Maradjak addig csendbe, halkkal,
Amig szavam az új erő
Szárnyán könnyen nem tör elő.

Kosztolányi Dezső (1885 – 1936) fordítása (1917) [2]

Tegnapi rövid beszámolónk történeti részéből kiderült, hogy az üzbég államiság viszonylag kései kortól származtatható, és hasonló a helyzet a Kr.e. 1. évezredtől szkíta népek populációjára alapuló, sokáig hun és mongol hódoltság alatt élő törzsek államalapításával, az első kazah kaganátusok kibontakozásával is. A XVI. század első felétől tekinthetjük a sokszínű népesség hatalmas, mintegy 2,7 millió km2-es közös hazáját egyetlen szilárd államalakulatnak, Kazahsztánnak.[3] De ma nem leszünk méltányosak a történelmi múlthoz, és figyelmünket nyelvi kérdésekre összpontosítjuk.
A türk qaz, „vándorolni” a szintén türk „kazak”, quzzaq népmegjelölésnek, mely így „vándorlót”, „nomádot”[4], átvitt értelemben „szabadot”, „függetlent” jelent. Ám az ukrán sztyeppéken élő szláv csoportokra is ezt a szót kezdték használni az orosz nyelvben, előbb (a mi mai szavunkhoz hasonlóan) козaк, majd казaк alakban.[5]


XV. századi oszmán jazerant (kazhagand)

Ugyancsak a türk alapszóból származhat (mint kozákok lovaglóviselete) a XVI. századi középfranciában még „hosszú köpeny” jelentésű casaque, mely több nyugat-európai nyelvbe is kiáramlott ugyanebben az értelemben. Innen származik az angol cassock, mely azonban a XVII. század második felétől egyre inkább „reverenda” jelentést vett fel. Mára ez lett a fő jelentése. Ugyanakkor az sem kizárható, hogy a perzsa کاژاگند, kazhagand (szó szerint „rakott grege”, azaz „rakott nyers selyem”) és a alakulata, mely bizonyos értelemben szintén ruhadarab.[6] Ám itt érdemes egy pillanatra megállnunk. Bővebben…

Újabb égi tünemény: a Meidinger-tárcsa

Festetlen ernyőt látok nyoszolyámból,
a kék függönnyel szembe kályha lángol.
Unokám olvas nékem csöndes estén,
melegitik a szolgáim leveském.
Még verset írok, tollam fürge, friss,
pénzem csörög, jut patikára is.
Ha vége e sok balgaságnak, alszom
a vánkoson, Délnek fordítva arcom.

Po Csü-ji (772 – 846): Elégedettség
Kosztolányi Dezső (1885 – 1936) fordítása[1]

Johannes Heinrich Meidinger (1831 – 1905)

a Meidinger-féle elem egy alakja: ballon-elem

Johannes Heinrich Meidinger fizikai és kémiai ismeretét nem kisebb tudományos nagyságtól mint Justus von Liebig bárótól (1803 – 1873) szerezte. Egyetemi tanulmányainak végeztével pedig egy másik kiemelkedő egyéniség, Robert Wilhelm Eberhard Bunsen (1811 – 1899) munkatársa lett Heidelbergben. 1859-ben fejlesztette ki a Meidinger-féle elemet, melynek különösen jó hasznát vették távírdákban és vasútállomásokon.
A galvánelemek kultúrtörténetének kezdeti szakában sok nehézséget okoztak a vegyi átalakulás során keletkező abrazív melléktermékek, például a nitrogén-dioxid, NO2, korabeli magyar nevén alsalétromsav[2]. Ezek megfelelő kivédésére számos megoldás született. Meidinger a salétromsavat teljesen kiiktatta, az általa alkalmazott megoldás során keletkező nagy fajsúlyú rézgálic-oldatot egyszerű gravitációs elvvel ülepítette.[3]
Meidinger 1864-ben hagyott fel egyetemi pályájával különféle állami megbízatások kedvéért. A Kereskedelmi Minisztérium felkérésére műszaki könyvtárat alapított, kiállítások, konferenciák szervezésével fontos missziót teljesített a német ipar fellendítésében.[4] Bővebben…

Veréb

…Az ébredő kert harmattól vizes.
Veréb csiripel a szemét fölött,
alatta rongyos, véres sebkötők.

S a szűk lépcsőn, hová a sok beteg
remegve vet sötét tekintetet,
a hajnali árnyban valaki les.

Kosztolányi (1885 – 1936): Kórházból – 1. Nyolc óra tájt (1907)[1]

A II. századi Diogenianos Grammatikos[2] nagyszabású Λέξις παντοδαπή-je (Lexis pantodale), azaz Összefoglaló szótára több hasonló görög szótár kompilációja. A mű alapul szolgált az V-VI. században élt Alexandriai Hesykhios Συναγωγὴ Πασῶν Λέξεων κατὰ Στοιχεῖον, Synagoge Pason Lexeon kata Stoikheios, Minden szó ábécésorrendben című, nagyzolónak ható című, de valóban roppant (ötvenezernél is több szócikket tartalmazó) főművéhez.[3] Ezeknek a szavaknak egy része Alexandriai Hesykhos idejére már kikopott a használatból. A szótárat lapozgatva a következő, szívünkhöz közel álló szóba ütközünk:

robillos: basiliskos ornis

Bővebben…

Hősiesülés: az ifjabb Cato

Az öngyilkosságot egyformán a legnagyobb gyávaságnak és a legnagyobb bátorságnak tartják, a legnagyobb erénynek és a legnagyobb bűnnek. Cato szóban és tettben magasztalta.

Kosztolányi (1885 – 1936): „Az öngyilkos”. Pesti Hírlap, 1933[1]

(A magáról rendszerint diszkréten hallgató Kosztolányi halálos betegségének első tünetei hónapokkal az öngyilkosságról frivolan szóló cikke előtt jelentkeztek. Talán a mélyben, a tudat alatt benne is megfordulhatott a gondolat, bár a kegyetlen küzdelmet végigvitte.[2])

Utica Tuniszban

A Julius Caesar (Kr.e. 100 – 44) ellen Libyán át felvonuló ifjabb Catóval (Kr.e. 95 – Kr.e. 46) mint az ott honos amfiszbéna életmódjának klasszikus megfigyelőjével már találkoztunk. A nagy római polgárháborúban Pompeius (Kr.e. 106 – 48) oldalán állt, és nem vitás, hogy az a szilárdság, amelyet Pompeius halála után tanúsított Caesar ambíciói ellen, római jellemre vall. Megerősítette pozícióit a karthágói Uticában (világosan felismerve, hogy Rómába nem teheti a lábát), és nem hódolt be a győztesnek. Kétségtelen ugyanakkor, hogy életében nem annyira tartásáról, mint „nagy természetéről” volt nevezetes (erről bökversek maradtak fenn), és semmiféle olyan színezete nem volt szembenállásának Julius Caesarral fennálló konfliktusukban, hogy kettejük közül ő lett volna a nép szabadságának oltalmazója az egyeduralkodói hatalomra törő ellenfelével szemben. Julius Caesar nem értette ifjabb Cato viselkedését, amikor felvonult Utica ellen. A város ura ugyanis se nem oldott kereket, se a védekezés jeleiről nem adott jelet. Caesar kapott hírt azonban másról: Bővebben…

A csicsiszbeó

DESPINA

Oh bella! Non ha forse
Merto una cameriera
D’aver due cicisbei? Di me fidatevi.[1]

Lorenzo Da Ponte (1749 – 1838) – Mozart (1756 – 1791): Così fan tutte II / 1 (1790)[2]

DESPINA

Szép dolog! Egy komornának tán nincs
Elég érdeme, hogy két szeretője is legyen?
Bízzák csak rám! Hadd jöjjenek!

Lányi Viktor Géza (1889 – 1962) fordítása[3]

A Hét, Kis József (18423 – 1921) lapja írói álnevei között az eligazodás híresen nehéz volt[4], amit Krúdy (1878 – 1833) is felpanaszol. Az álnévválasztások valószínű oka a választott témák (úgyszólván) gáláns természete. A sok találgatást végül maga a szerkesztőség oldja fel. Megemlíti többek között, hogy a Reveur (a francia rêveur annyit tesz: „álmodozó”) nevet Kóbor Tamás vette fel, ami, így a szerkesztőség, maga is felvett név (eredetije Bermann Adolf).[5] Bonyolítja a helyzetet, hogy Szini Gyula szintén írt ilyen néven A Hétbe.[6] Mi több, Kosztolányi (1885 – 1936) Szini Gyuláról írt cikkében a Nyugat 1917. évi 23. számában így ír: A Hétbe írott cikkeiben, melyeket Ręveur álnévvel jelzett, hasonlóan gazdag palettáját csillogtatja, egy impresszionista festő varázsával.[7] Azaz mintha nem is venne fontolóra további névfeloldási lehetőségeket.

két Álmodozó: Kóbor Tamás (1867 – 1942) és Szini Gyula (1876 – 1932)

Az egyik Reveur briliáns szkeccset jelentet meg A Hét 1908. május 29-ei számában A házibarát. címmel. A biztató kezdet:

Az említett id. Luigi Barzini (1874 – 1947) akkor még ismert újságíró volt, később ismert fasiszta politikus.[8] Az írás végén a szerző sajnálkozik a csicsiszbeó-műintézmény áldozatául esett asszonyokon.[9] De nézzük csak meg közelebbről ezt a különös műintézményt. Bővebben…

Lótuszevők

1-lotus-eatersMentek, s elkeveredtek azonnal a lótuszevőkkel,
kik nem terveztek számukra gonosz veszedelmet,
ámde megízleltették vélük a jóizü lótuszt.
És közülük ki a mézédes termést meg is ette,
már nem akart hírt adni nekünk, nem akart hazatérni,
ott kívánt az örökre maradni a lótuszevőknél,
egyre a lótuszt szedni, feledve a szép hazatérést.

Homeros (Kr.e. VIII. sz.): Odysseia, IX.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[1]

A Henry George Liddell (1811 – 1898) és Robert Scott (1811 – 1887) szerkesztette Görög-angol lexikon (A Greek-English Lexicon), melyet sir Henry Stuart Jones (1867 – 1939) bővített ki Roderick McKenzie (1887 – 1937) közreműködésével, tíz növényt is felsorol, melyet a görögök a λωτός, lotos szóval illettek[2]:

eperhere, szarvaskerep, bakszarvúfű, bakszarvú lepkeszeg, egy görög görögszénafaj, egy szicíliai somkórófaj, kecskezanót, fehér tündérrózsa, keleti ostorfa, jujuba

A λωτός, lotos feltehetőleg héber eredetű, ott a לות, luat szó „mirhát” jelent.[3] A bemutatott tíz növény közt akad fűszer, akad gyógynövény (például a szarvaskerep kétségkívül az idegeket nyugtatja[4]), de a költői látomásban bemutatott gondűző hatást egyikükkel sem lehet elérni. A Liddell-Scott is, más források is amellett teszik le a voksukat, hogy Homeros lótuszevői a tízediket, a jujubát fogyaszthatták. Bővebben…

Beatrice di Tenda

– Itt csak Canet apónak hívnak, sohasem lajstromozhattak más néven; de olaszul Marco Facino Cane, principe de Varese a nevem.

– Micsoda? Ön a híres Facino Cane condottiere leszármazottja, kinek hódításai Milánó hercegére szállottak?

– E verò – felelte.

Balzac (1799 – 1850): Facino Cane (1836)
Kosztolányi Dezső (1885 – 1936) fordítása[1]

1-sarah_hale_portrait

Lambdin (1807 – 1889): Sarah Josepha Buell Hale (1788 – 1879) 1831-ben

Sarah Josepha Buell Hale amerikai írónőt „a Hálaadás keresztanyjának” is nevezik a vak kislányról szóló Mary Had a Little Lamb (Marinak volt egy barikája) című költemény alapján, melyet az írónő ugyan a magáénak vallott, de e felől kétségek merülnek fel. Akárhogy is, nagy szerepet játszott az ünnepnap nemzetivé tételéért folytatott kampányban.[2] Hale hatalmas terjedelmű, nagy beleérzéssel megírt művében, az 1855-ben kiadott Woman’s Record: or Sketches of All Distinguished Women, from Creation to A.D. 1854. Arranged in four eras. With selections from female writers of every age

2-josepha

Feljegyzés a Nőről, avagy vázlatok valamennyi kiemelkedő nőről a Teremtéstől 1854-ig. Négy korszakba rendezve. Minden korok írónőinek műveiből vett szemelvényekkel

3-beatrice_di_tenda_lossing_barritt

Lossing (1813 – 1891) – Barritt (1822? –?): Beatrice Lascaris di Ventimiglia (1372? – 1418)

(Feljegyzés a Nőről, avagy vázlatok valamennyi kiemelkedő nőről a Teremtéstől 1854-ig. Négy korszakba rendezve. Minden korok írónőinek műveiből vett szemelvényekkel)[3],
minden pontatlanság dacára alapvonalaiban hűségesen számol be Beatrice Lascaris di Ventimiglia tragédiájáról. Bővebben…

Orgonák

ORGONA.

– Ha átzug rajtam az áprilisi vihar és tépázza haragoszöld leveleimet, lila fürtjeimet, orgonálok. Egy tavaszi misét játszom, melynek hangjai haragoszöldek és lilák.

Kosztolányi (1885 – 1936): Zsivajgó természet (1930)[1]

Az orgonavirág nem őshonos Magyarországon, ez okozza, hogy neve nem régi keletű. Előbb röviden szemelgetünk Racskó Tamás 2015-ben írt lenyűgöző összefoglalójából (mivel a tanulmány egyetlen nagy „lényeg”, lényegre „szorítkozást” nem ígérhetek), aztán körülnézünk az orgona esetleges nyelvrokonai körében. Bővebben…

Besúgóból talpnyaló, abból parazita

Diadalszekéren fügefából való phallust vittek, melyet a tömeg, papok és utcagyerekek követtek s tisztes asszonyok és züllött lányok kibontott hajjal, őrjöngve ordítoztak körül.

Kosztolányi (1885 – 1936): Nero, a véres költő (1921). Az isteni színész[1]

Országh László (1907 – 1984) Angol-magyar nagyszótárában[2] a sycophant magyar szava „talpnyaló”, „hízelgő”. Nem a szótárszerkesztő a „hibás” ebben, hanem maguk az angolok. Bővebben…

A lárva és alakváltozatai

1-rhynchophorus-ferrugineus

vörös pálmazsizsik

Az ormányosbogár-félék családjának pálmafúrók nemzetségébe tartozó pálmazsizsikek lárvái nagy hasznot hajtanak az embernek: Nigéria, Pápua Új-Guinea, Malajzia lakói előszeretettel fogyasztják, ízük a nyers kókusz és a főtt szalonna ízére emlékeztet.[1] Ám ugyanennek a családnak egy másik nemzetsége, a gyalogormányosoké (nevük előtagját röpképtelenségükről kapták), nagy csapás az emberre: dísz- és kultúrnövények károsítói, például, mint némely fajuk neve, a „vincellérbogár” mutatja, a szőlőé, bár a fő ellenség, a barázdáshátú vincellérbogár és lárvája étrendje történetesen más.[2]

2-vinceller

barázdáshátú vincellérbogár

Mindebből következően a „lárva” néveredetét vizsgáljuk meg kicsit közelebbről. Bővebben…

Az ólomgömb alatt

A sugárkezelés még ma is a második leggyakrabban alkalmazott terápia rákos daganatok elpusztítására, noha a besugárzás helyén egészséges szövetek is roncsolódnak. Maga a sugárzás is okozhat rákot, így ma már kizárólag rákbetegségben szenvedők részesülnek, indokolt esetben, ebben a gyógymódban.[1]  Bővebben…