Juvenalis címkéhez tartozó bejegyzések

Búelterelő posz-t

Méhek és pillangók végső zavarban kerimbózsáltak a megcsonkított, özvegy lombok körül, néha le-lecsapódtak a földre, ahol kupacokba gyűlt a lenyírt virág, egy pöször nagy zengéssel a Gizi borzas hajába akadt, mintha valami lángba szállt volna bele…

Babits Mihály (1883 – 1941): Hatholdas rózsakert[1] 

Dávid Ilona, Psota Irén (1929 – 2016) anyja ellenőrizhetetlen forrás szerint talált gyerek volt, aki vezetéknevét megtalálójáról, egy malmosról kapta.[2] Amint a Színes Rádió- és televízióújság 1994-ben írja, ijedtében Psota Irén is magyarosított, néhány évig a Dávid Irén név reprezentálta őt a színlapokon, de aztán megdühödött és visszapsotásodott.[3] Az „ijedelem” itt a vezetéknév nem kellően „művészi” csengésének szólt, de a végső belátás azt mutatja, a művésznő felismerte az eredeti vezetéknévből sugárzó erőt. A Psota, Pszota családnévre régóta vannak adataink. Csorba Béla a 2005-ben megjelent nagyszabású Családnévkutatás és telepítéstörténet című tanulmányában már 1808-as iratokban feltűnő, szlovák származású Pszotákat említ.[4] A „nyomorúság” jelentésű cseh és szlovák psota szó a pesből („kutya”) ered (a szokásos „-ság”, „-ség” képzéssel „kutyaság” értelemben).[5] És bár családnevek körében nem egyedülálló ez a hangulat, látjuk a Pórok példáján, ne engedjünk a könnyű magyarázat csábításának! Prohászka János (1887 – 1970) 1950-ben Pszota nevű településről beszél.[6] Adamóczi és vittenczi Borovszky Samu (1860 – 1912) teljességében csak 1914-re megjelent monumentális munkájában, a Magyarország vármegyéi és városaiban a mai szlovák Závadáról, az akkori Érújfaluról így ír: A községhez tartozik Csengőd-puszta, mely azelőtt Pszota néven volt ismeretes.[7] (Csengőd-pusztát ne keverjük a kiskunsági Csengőd pusztával.)

Csengőd-puszta és Csengőd puszta

a vannulói bivalygazdaság

Pusztaságokat hajlamosak vagyunk értéktelennek tekinteni. A dél-olasz helybeliek Vannulo egykori pusztaságának nevét is a terület „nullaságával”, „értéktelenségével” magyarázzák, de ez csak a kietlenséghez fűződő, ma is fennmaradó érzelmeiket mutatja, etimológiának (az egyetlen l alapján), hűen a vidéket naggyá tevő mozzarellaüzemhez, „konyhainak” mondható. „Puszta” szavunk szláv eredetű, a szlovák pustý az egyik közvetítő. A szláv megjelenítések az előszláv pustъ, puszt, „üres” szóra mennek vissza[8], vagyis semmi közük a peshez, a „kutyához”. A Borovszky által előidejűnek mondott Pszota helymegjelölés származhatott a helyi magyarok „puszta” szavából félrehallással vagy hangzóátrendezéssel. Fordítva is elképzelhető: ha már egyszer úgyis pusztaság a terület, miért is ne magyarosíthatnánk a máskülönben „nyomorúság” jelentésű Pszotát (Csengőd-) pusztára? Legvalószínűbb azonban a párhuzamos nyelvfejlődés. Nyugodtan kizárhatjuk annak lehetőségét, hogy a két név egymástól elszigetelten formálódott hasonlóra. Az mindenesetre biztosra vehető, hogy az 1808-as tót Pszota családnevek eredete valamely helységnév, talán éppen Borovszky Csengőd-pusztája, Pszota. Sipos Ferenc ökörködését arról, hogy a Psota nevet először egy keletír krónikás viselte, mert uralkodója újabb és újabb post scriptumokat, utóiratokat követelt tőle[9], hagyjuk az út szélén. Bővebben…

Kifacsart szállóigék

Már foglalkoztunk kifacsarodott szállóigékkel. Hozzáillesztünk eddigi sovány gyűjteményünkhöz még három tudatosan vállalt kifacsarást, mindet az érett Nietzsche (1844 – 1900) részéről. Ha valaki a szócsavarásokat baljós előjelként tekinti a szócsavaró elméjének jövőjére nézve, a tudomány által alá nem támasztott nézetet vall, de esetünkben mégis rátapintana a szomorú igazságra. Nietzsche első két idézendő műve „utolsó békeévében”, 1888-ban íródott, amennyire egy súlyos fejfájásokkal, hányingerrel, szédüléssel és szegénységgel zsúfolt, alapvetően szomorú és magányos időszak tekinthető egyáltalán békésnek. Messziről indulunk. Bővebben…

Bolerók

1 BoleroRavel (1875 – 1937) Bolerójának felszabadító befejezését látjuk, ha rákattintunk a kottaképre. Ahhoz túlságosan népszerű, hogy bele is hallgassunk. Maga a szerző úgy nyilatkozott, mesterművet alkotott, csak hát, sajnos, zene nincs benne.[1] Tartsuk ezt tiszteletben. Őrjítőnek persze őrjítő, különösen az 1928-as ősbemutató közönségének, amely legfeljebb a dinamikai fokozást hallva reménykedhetett abban, hogy egyszer véget ér a darab. Egy hölgy nem is bírta idegekkel, ”au fou! au fou!” („ez őrült! ez őrült!”) kiáltással kis híján összerogyott, amit Ravel jólesően nyugtázott. („Valaki megértette a darabot!”)[2]  Bővebben…

Sólet

Sólet, ékes égi szikra,
Elysium lánya, te!
Zengené a Schiller-óda,
Ízlelt volna sóletet csak.

Heine (1797 1856): Sabbath hercegnő
Molnár Imre fordítása[1]

1 solet

sólet

A sólet az egyik legősibb étel az ember kultúrtörténetében. Induktív érveléssel: annyi országban terjedt el, annyi név- és receptváltozattal, hogy már ez a tény önmagában is gyanút kelt; ez természetesen szoros összefüggésben áll azzal, hogy hagyományos zsidó eledelről van szó. A magyar sólet és a nyugatabbi területeken ismert tsholnt vagy cholent mindamellett erősen eltér.

2cholent

cholent

Bővebben…

Hódolat

1 hod

eurázsiai hód munka közben

Az eurázsiai hódot a tudomány a Castor fiber néven emlegeti.[1] A tudományos nevet Carl von Linné (1707 – 1778) adta 1758-ban[2] a Systema Naturae (A természet rendszere) című művének X. kiadásában.  Mindkét szó latin, mindkét szó azt jelenti: hód.

2 Hodragas_Rabca

a munka gyümölcse a Rábca partján

Kissé tágabb összefüggésbe helyezzük a különös szóképzést, kiterjesztve figyelmünket a dioskurok egyikére, az eunuchokra és a gesztenyére, nem kihagyva Norma kavatináját. Bővebben…