Purcell címkéhez tartozó bejegyzések

Alberich, Oberon és a nagy rejtély

Nie hat ein deutscherer Musiker gelebt, als Du![1]

Wagner (1813 – 1883): An Weber’s letzter Ruhestätte auf dem Friedhof zu Dresden am 15. Dec. 1844

Soha nem élt nálad németebb muzsikus!

Wagner: Weber végső nyughelyénél a drezdai temetőben, 1844. december 15-én

Az abisszális mélység, a testet öltött fekete szín, a világuralomra törő akarat inkarnációja maga a törpe nibelung, Alberich Wagner 1874-re befejezett tetralógiájában (WWV86). Saját témája (motívuma) nincs, a bosszú és az átok dallamaiba burkolódzik, disszonanciaként üti fel fejét a természetben. Ez utóbbi vonása erősen emlékeztet Liszt (1811 – 1886) Mefisztójára az első változatában 1854-re befejezett Faust-szimfóniában (S108)[2].

Bővebben…

Reklámok

Csattanós befejezés

Bach (1685 – 1750): a legkésőbb 1722-re elkészült V. (G-dúr) francia szvit (BWV816) gigue-je


1557-ben adott ki egy táncgyűjteményt Estienne du Tertre Suyttes de bransles, azaz Branle-ok füzérei címmel. A bran(s)le a „rázásból” eredő francia népi tánc (a shake előfutára).[1] Ez a „szvit” szó első megjelenése a zenetörténetben, de du Tertre a füzéreit nem szánta egységes kompozícióknak.

Peuerl (1570 – 1625?) 1611-ben kiadott Newe Padouan, Intrada, Dantz, und Galliarda (Új paduanák, intradák, táncok és galliardok) című „füzéreit” tekintik az első igazi szviteknek, azaz egységes kompozíciós keretbe foglalt stilizált táncoknak.[2]

A forma hamar népszerűvé vált, elsőként a stilizálás klasszikus honában, Franciaországban. Dieupart (1667 – 1740) 1701-ben megjelent Hat szvitje már az elvonatkoztatás végkifejleténél tart:

A szvitekben többé-kevésbé állandósult táncfajták szinte mindegyike „nemzetközi”. A tánc nem ismert határokat, minden nemzet hozzátette a magáét. A cél mégis „páneurópai”, azaz az egyes nagy európai népek zenéjének, ezen keresztül a szerző sokoldalú képességeinek bemutatása. Az allemande „német”, a sebes iramú courante „francia” (bár corrente formájában olasznak is tekintették), a méltóságteljes sarabande szintén hol „francia”, hol „olasz”, a siciliano értelemszerűen „olasz”, a bourrée „francia”, a gigue „angol”.
Maradjunk ez utóbbinál.  (Vagy inkább egészítsük ki egy korábbi futólagos megjegyzésünket.) Bővebben…

Húsvét ünnepére: Grave és Brio

1 súlypát

súlypát

Az indoeurópai gvere- gyök egyebek mellett „nehezet” jelent. A „súlyos” mint „nagy súlyú”, „tekintélyes” lett az alapja a szanszkrit guruhnak, akit mi „guruként” emlegetünk[1]. Ebből származik a görög βάρος, baros, „súly” és βαρύς, barys, „súlyos”. Bővebben…

Egy este a tűzkutyával

Mai (teljesen súlytalan) kitekintésünkben régebbi korok kényelmi „intézkedéseinek” kevés és egymáshoz lazán kapcsolódó rekvizitumát futjuk át, függetlenül attól, hogy az áttekintett tárgyak némelyike orosz hercegeknél csekélyebb társadalmi sikerű rétegeket nemigen vett körül. Bővebben…

Händel vizigótjai (a Balaton érintésével)

1 intro

valasztoHol arabok vad csodái egyben
Gótok zord, sötét árnyképeivel
Írják sorát az énekeseknek,
Menj, onnan meríts – int a hegy-szellem:
Hallom, én, gyermek – hallom s engedelmeskedem.

Sir Walter Scott (1771 – 1832): The vision of Don Roderick; a poem.
(Don Roderick látomása. Költemény, 1811)[1]

Händel (1685 – 1759) első teljesen olasz nyelven írt operájával, az 1707-ben bemutatott Rodrigóval (HWV5) már találkoztunk. A darab keletkezéstörténete és témája megér egy kis függeléket a már leírtakhoz. Bővebben…

Aurangzeb és az Aureng-Zebe

How vain is virtue, which directs our ways,
Through certain dangers to uncertain praise.

Milyen utat ad a hiú erény?
Csalóka remény, de biztos a veszély.

Dryden (1631 – 1700): Aureng-Zebe[1]

1 Nicolas_de_Larmessin_Aurangzeb_grand_moghol

IV. Nicolas de Larmessin (1684 – 1755): Aurangzeb nagymogul (1618 – 1707)

  Bővebben…

Oroonoko

Why I wish, I wish, I wish I was a man?

Miért vágyom úgy rá, hogy férfi legyek?

Aphra Behn[1] Thomas Southerne[2]: Oroonoko

Rövid bevezetőként fussuk át a két szerző szerepét Purcell (1659 – 1695) életművében. Élete utolsó éveiben Purcell figyelme a színház felé fordult. Számtalan hosszabb-rövidebb kísérőzenét és betétet írt különféle színművekhez, és ezek Purcell máig tartó népszerűségének biztos alapjai: legalább egy-egy dalt vagy kettőst a legtöbbjükből rendszeresen előadnak.[3] Egyik legtöbbször megzenésített szerzője az akkor még fiatal ír drámaíró, Southerne volt.[4]

1 Southerne

Thomas Southerne (1660 – 1746)

Aphra Behn (1640 – 1689)

Aphra Behn (1640 – 1689)

Bővebben…

Hanuka ünnepére

A hanuka, felszentelés ünnepe idén december 16-án, sötétedéskor kezdődött és 24-éig tart. Az ünnep történeti alapja a zsidó nép hősies szembefordulása a templomgyalázó IV. Antiokhos Epifanes királlyal (Kr.e. 215 – 164), aki a szeleukida birodalom megrendülő hatalmát próbálja drákói parancsokkal védelmezni, és elődei viszonylagos vallási türelmét nem felvéve a hitükből nem engedőkkel szemben különös erőszakkal lép fel. Az istenfélő zsidók nem tűrik Zeus szobrának elhelyezését a templomban, spontán ellenállásuk végül kiterjedt szabadságharcba, csodával határos győzelembe és az ezt követő, 101 évig tartó függetlenségbe fordul. Az így létrejött hasmoneus királyságot a rómaiak olvasztják be Siria provinciába. Maga a hanuka a templom újraszentelésének ünnepe. A hanukai gyertyagyújtás eredete a hagyomány szerint az a csoda, amikor a felszenteléskor talált, egy napra elegendő kóser olaj nyolc álló napon égett. Bővebben…

Sefauchi búcsúja

Siface

1 Siface

Siface (1653 – 1697)

Seroe († 628) történeténél már láttuk (Seroe), az, ami vad időkben és helyszíneken igazi, teljes szépség volt, mint például II. (Győzedelmes) Huszrau (560? – 628) és Sirin († 628) szerelme, mély nyomot hagyott a terület későbbi irodalomtörténetében, ugyanakkor a Nyugatot ez érintetlenül hagyta: az egzotikus neveket (azokat is kifacsarva) gáláns mesék szereplőivé tette, és ezek a mesék olyan zeneszerzők kezébe kerültek, akik az eredetit sokkal jobban komponálták volna meg – amint azt látjuk a sokkal kevésbé torzított biblikus feldolgozásaikban. Bővebben…

Beethoven: Kilencedik szimfónia

Bevezetés

beethoven 9Beethoven a Kilencedik szimfóniát közel tizenkét évvel a Nyolcadik végső formába öntése után, tehát 1824-ben fejezte be. Ám hogy mikor kezdte, varázslatos ködbe vész. Sőt, mintha egy hosszú alkotói élet sokáig dédelgetett álmát öntötte volna végső formába. Már a korai 1793-as bonni évben a Beethoven-család barátja, Fischenich, egy, Schiller feleségéhez írt levelében beszámol az ambiciózus ifjú tervéről, hogy a teljes Örömódát, mely, tudjuk, villámcsapásszerűen hatott a fiatal Beethovenre, kantáta formájú műben megzenésítse. És ahogy haladunk előre az időben, 1798-tól zenei formát is öltő módon, egyre-másra találkozunk Beethoven tervei között az Örömóda megzenésítésének gondolatával. Sőt, nemcsak a vázlatkönyvekben, de elkészült, kiadott művekben is a kései d-moll szimfónia bizonyos tételeinek világos előképeire ismerünk rá (ld. ott). Bővebben…