Nagy Sándor címkéhez tartozó bejegyzések

Urio hallgatása közben

A Te Deum laudamus, Téged, Isten, dicsérünk igen régi, legalább a IV. századig nyomon követhető ókeresztény himnusz, melyet már 1000 körül kezdtek nemzeti nyelvekre fordítani.

A legrégebbi fennmaradt magyar változat 1526-ból való, a Peer-kódexben található. A kódex a nevét a régiséggyűjtő Peer Jakab (1750 – 1792) piarista áldozárról kapta, akinek 1787-ben a birtokában volt.[1]

Egyházi és világi ünnepléseknek egyaránt része volt a Te Deum eléneklése, és mind a mai napig ünnepek alkalmával adják elő.[2] Bővebben…

Reklámok

Csodalények: nincs más előre, mint hátra

Brian Cummings történész csacsi öreg medvéjének (endearingly batty – engedtessék meg ennyi fordítói szabadság) nevezi id. Pliniust (23 – 79)[1], de csak részben adhatunk neki igazat. A hangvételben semmiképp, a tartalomban is csak mérsékelten. Id. Plinius hatalmas műve, A természet históriája keveri, sőt, sajnos, mesterien elegyíti a tudományt, a mítoszt és a babonát, és „babonás” fejezeteiben is megesik, hogy nem szögezi le teljes egyértelműséggel: lehet, hogy forrása hisz effélékben, de őt nem lehet megtéveszteni. Cummings bírálatát igazolja a mű VII. könyvének 2. fejezete.
Ebben a terjedelmileg roppant szakaszban különféle csodás embertípusokat számlál össze a nagy historikus, miután leszögezi, ne gondoljuk, hogy kizárólag a szittyák hódolnak az emberevés szokásának. A kyklopsok említésével máris az arimaszpoknál vagyunk, akik ugyan embert nem esznek, de ugyanúgy egyetlen szemet viselnek homlokuk közepén, mint a kyklopsok. Róluk már a Kr.e. VII. században élt Haristeas is beszámol, ahogy ezt id. Plinius maga is említi, sőt Herodotos (Kr.e. 484? – 425) is. A Történelem IV. könyvében szkeptikus hangon szól Ázsia vad szörnyeiről és különös népeiről. A szittyák területén élő arimaszpok az aranyat őrző griffek közelségében élnek, nevük, Herodotos szerint, a szittyák ἄριμα, harima, „egy” és σπου, spu, „szem” szavából tevődik össze.[2] Valami hiba csúszhatott a szómagyarázatba, mert ezt a népet az újkori történészek beazonosították és egyszeműségét nem látták bizonyítottnak. A név Vilém Tomášek (1841 – 1901) szerint az irániban „vad lovas népet” jelent, mellyel élesen szemben áll Karl Viktor Müllenhoff (1818 – 1884) elmélete, aki iráni eredetből a „szelídített lovas nép” változat mellett száll síkra. Carl Johann Heinrich Neumann (1823 – 1880) viszont úgy tudja, a szó a mongolban „hegylakót” jelent.[3] Az arimaszpok és a griffek viszonya, olvassuk a két görög auktorra hivatkozó id. Pliniusnál, ellenséges: a griffek aranyat bányásznak, amire az arimaszpok foga fáj. Nemhiába írja Aiskhylos (Kr.e. 525 – 456) a Leláncolt Prometheusban:

PROMÉTHEUSZ

A megnyúlt orrú griffeket kerüld ki, Zeusz
dühös kutyáit és az egyszemű lovas
arimaszposzok hadát; az alvilági rév
mellett, aranypatak körül tanyáznak ők.
Közel ne menj!…

Trencsényi-Waldapfel Imre (1908 – 1970) fordítása[4]

A fejezet számos további csodalénye közül semmiképpen ne hagyjuk említetlenül néhány zamatosat. A vagy a Kr. e. III., vagy I., vagy Kr.u. az I. században élt, talán nikaiai születésű Isigonos életműve mára nem maradt fenn[5], de id. Plinius őt idézi, amikor a Borysthenesen, azaz Dnyeperen túli terület lakóinak sajátos szokásáról beszél: előszeretettel használnak ivóserlegként koponyákat. Értelemszerűen a Dnyeper alsó folyásánál élhetnek ezek a népek, hiszen úgy tűnik, a felsőt az ókoriak id. Plinius fő forrása, Herodotos idején még nem ismerték.[6]

a Dnyeper

Ki tudja, talán az antikvitásokban felmutatott jártassága vezette arra az ötletre később Alboin (526 – 572) longobárd királyt, hogy apósa, Cunimund (†567) gepida király koponyáját használja erre a célra.[7] Vagy mit szóljunk a gyerekkoruk óta fehér hajú, tengerzöld szemű albánokhoz, akik sötétben jobban látnak, mint világosban? Itt természetesen Kaukázusi Albánia lakosairól van szó.[8] De egy-egy szó vagy félmondat nem elég jó néhány csodalény jellemzéséhez. Rájuk később térünk vissza. Tulajdonképpeni tárgyunkhoz értünk: azokhoz az emberekhez, akik lábfeje fordítva áll a megszokotthoz képest. Ez geometriailag több lehetőséget is megenged, ezért pontosítsunk: (szigorúan) gondolatban forgassuk el a lábfejet a lábszárcsont körül 180°-kal.  Bővebben…

Özbég, Szent László és az üzbégek

The almond groves of Samarcand,
Bokhara, where red lilies blow,
And Oxus, by whose yellow sand
The grave white-turbaned merchants go

Oscar Wilde (1854 – 1900): Poems (1881).
3. Ave Imperatrix[1]

Samarkand mondolásai,
bokhárai vérliljomok,
fehérturbános oxusi
kalmárok, sárgaszin homok

Babits Mihály (1883 – 1941) fordítása[2] (1922)

Joseph de Guignes (1721 – 1800) volt az első a máig elnyúló vitában, mely a hunok eredetéről zajlik, aki felvetette a belső-ázsiai kiterjedt nomád populáció, a kínaiakkal állandó harcban álló hsziungnu nép és a hunok rokonságát.[3] Egy uralkodó elmélet szerint az ilyenképpen „ázsiai hunok” névre jogosult néptől elszenvedett támadásokat a Han-dinasztia végül megelégelte, rájuk döntő csapást mért, és nyugati szárnyukból alakultak a kései hunok. A „hun” megnevezés egy Kr.u. 311-es betörésükről beszámoló szogd forrásban merül fel először.[4] A szogd nagy kultúrájú, iráni eredetű kereskedő nép, mely alapvető szerepet játszott a Ferdinand von Richthofen báró (1833 – 1905) által 1877-ben Selyemútnak elnevezett hatalmas kereskedelmi rendszer működtetésében.[5]

egy szogdi régi levél

Stein Aurél (1862 – 1943) 1907-ben egy köteg meglepő tárgyi emlékre bukkant, a Szogdi régi levelekre, melyekről ma már nemcsak azt tudjuk, hogy 313-314 körül íródtak, de tartalmukat is megfejtették. Kedves, baráti hangú üzenetek, köztük kereskedőéké, és amelyekben Kínát mint „odabent”-et emlegetik.[6] A szogdok Kína kultúrájában is fontos szerepet játszottak.[7] Bővebben…

A szfinx évszázadai

Οἰδίπους

ἐπεί, φέρ᾽ εἰπέ, ποῦ σὺ μάντις εἶ σαφής;
πῶς οὐκ, ὅθ᾽ ἡ ῥαψῳδὸς ἐνθάδ᾽ ἦν κύων,
ηὔδας τι τοῖσδ᾽ ἀστοῖσιν ἐκλυτήριον;
καίτοι τό γ᾽ αἴνιγμ᾽ οὐχὶ τοὐπιόντος ἦν
ἀνδρὸς διειπεῖν, ἀλλὰ μαντείας ἔδει:
ἣν οὔτ᾽ ἀπ᾽ οἰωνῶν σὺ προυφάνης ἔχων
οὔτ᾽ ἐκ θεῶν του γνωτόν: ἀλλ᾽ ἐγὼ μολών,
ὁ μηδὲν εἰδὼς Οἰδίπους, ἔπαυσά νιν,
γνώμῃ κυρήσας οὐδ᾽ ἀπ᾽, οἰωνῶν μαθών…

Σοφοκλής (497? π.Χ. – 405?): Oιδίπους τύραννος[1], στις αρχές του 420 χρόνια π.Χ.

Oidipus

epei, fer’ eipe, pu sy pantis ei safes;
pos uk, hoth’ e rapsodos enthad’ en kyon,
mydas ti toisd’ astoisin eklyterion;
kaitoi to g’ainige’ ukhi tupiontos en
andros dieipein,alla manteias hedei:
en út’ ap’ oionon sy prufanes hekhon
út’ ek theon tu gnoton: all’ ego molon,
o meden eidos Oidipus, hepausa nin,
gnome kyresas ud’ ap’, oionon mathon…

Sofokles: Oidipus tyrannos, stis arhes tu 420 hronia p.Kh.

Oedipus

Szólj hát ugyan, hol a híres jóserőd?
Mért nem tudtál, mikor itt volt a dalnok eb,
a városnak valami mentőt mondani?
Nem jövevénynek illett bizony a talányt
megoldani: ez jóslás dolga volt, amit
te sem madárból nem látszott, hogy értenél,
sem isten-ihletésből; akkor jöttem én,
én, a tudatlan Oedipus, s megoldtam azt
pusztán eszemmel, nem madárjelek szerint.

Oedipus király (a Kr.e. 420-as évek elején).
Babits Mihály (1883 – 1941) fordítása (1931)[2]

Sofokles mesteri megformálásában nemcsak Oidipus kettős természetű, aki meg is akarja tudni nem is atyja, Laios halálának körülményeit, hanem így vagy úgy szinte mindegyik fontosabb szereplő, így a vak jós, Teiresias is, aki retteg is – nem is az igazság feltárásától. Párbeszédük drámai csúcspontján a rettenetes kétely mardosásában Oidipus teljesen „mai emberként” viselkedik: hőzöngve, a tárgytól elcsapongva emlegeti fel tulajdon sikerét a szfinx titkának feltárásában.  Bővebben…

Távoli fuvolaszó

Theba alapításáról már megemlékeztünk; ma a még az ókori viszonyok közt is tragikusnak mondható bukásának rövid összefoglalójával kezdjük. Bővebben…

A nafta

Abseron

A kőolaj és származékai felhasználásának kultúrtörténete óriási, még felvázolni is nagy munka. A történetnek csak a legelejét vizsgáljuk meg közelebbről.
Mir-Juszif Mir-Babajev azeri professzor II. (Nagy) Kurussal (Kyros, Kr.e. 600? – 530) indítja a történelmi áttekintőt. A nagy perzsa uralkodó az Abseron-félsziget olaját várak, városok felgyújtására használta harcaiban.[1] Bő száz évre rá Herodotos (Kr.e. 484? – 425) a Történelem I. könyvének 179. fejezetében arról számol be, hogy Babilon falainak építéséhez a közelben (akkori és ottani viszonyok közepette: nyolc napi járásra), Is (ma: Hit) mellett talált természetes bitument is felhasználták.[2]

Is (Hit)

Bővebben…

Dárius kofferje és újabb büntetések

narthex

a római Szent Péter-bazilika narthexe

CHARLES

In memory of her, when she is dead,
Her ashes, in an urn more precious
Than the rich-jewel’d coffer of Darius.

Shakespeare (1564 – 1616): King Henry VI, part I, I/6[1]

KÁROLY

Emlékeűl, ha meghalt, hamvait
Sokkal becsesb urnába teszszük el,
Mint Dárius dús ékszer-doboza

VI. Henrik I. rész, I/6. Lőrinczi Zsigmond (1841 – 1871) fordítása[2]

Tegnapi bejegyzésünk etimológiai bevezetőjében érintettük a pedagógusszakmát (jobb szóval pedagógushivatást), korábban pedig régi korok tanítómestereinek hű barátját, a nyírfavesszőt, vagyis a tudás fáját. Ezek után a régi értelemben vett eugenetika egy másik támaszát vizsgáljuk meg, nem a módszer iránti rokonszenvtől indíttatva, hanem különös kultúrtörténeti leágazásai miatt. Bővebben…

Ammóniák

1-oracle

a szívai Ammon-jósda

Az „ammónia” szó eredete nevetségesen rövid és áttekinthető. A svéd vegyész, Torbern Bergman (1735 – 1784) vezette be 1782-ben arra a gázra, amelyet a szalmiáksó (NH4Cl) hevítésével nyert. Névválasztása természetesen távolról sem volt önkényes.[1]  Bővebben…

Napfivér, Holdnővér: búcsú a ptolemaidáktól

Többször is foglalkoztunk Nagy Sándor (Kr.e. 356 – 323) hadvezérének, a későbbi I. Ptolemaios Soternek („Megváltó”, Kr.e. 367 – 282) egyiptomi rezidenciájú, Egyiptom területét sokszor túllépő dinasztiájával, így talán nem érdektelen áttekintenünk a ptolemaidák végső felszívódását, eltűnését a történelemből. Bővebben…

A gyilkos zászpa

1 zászpa

fehér zászpa

76. Az Udvari króniká-ban a következő részletek olvashatók betegségéről: Daisziosz* hónap tizennyolcadik napján a fürdőszobában aludt, mert lázas volt. Másnap fürdő után hálószobájába ment, és a napot Médiosz társaságában kockajátékkal töltötte, majd este megfürdött, áldozott az isteneknek, egy keveset evett, és egész éjszaka lázas volt… Huszonnegyedikén magas láza volt, és úgy kellett odavinni az oltárhoz, hogy áldozzon; ekkor a legmagasabb beosztású vezéreknek megparancsolta, hogy tartózkodjanak a királyi udvarban…

77. … Mérgezésre közvetlenül a halála után nem gondolt senki, de öt évvel később, állítólag besúgás alapján, Olümpiasz többeket kivégeztetett, és a már régebben meghalt Iolasz hamvait kiszóratta sírjából, mintha ő adta volna be a királynak a mérget. Némelyek azt állítják, hogy a gaztett elkövetését Arisztotelész sugalmazta Antipatrosznak, és általában azt mondják, hogy a méreg tőle származott; valami Hagnothemiszre hivatkoznak, aki ezt állítólag Antigonosz királytól hallotta; a méreg jéghideg víz volt egy Nónakrisz közelében levő sziklás hegyből, amelyet könnyű harmat alakjában fogtak fel, és egy szamár patájában tartottak; semmi más edénybe nem lehetett ugyanis eltenni, mert mindent szétrágott, annyira savas és hideg volt. De legtöbben az egész mérgezést koholmánynak tartják, és erre azt a nem csekély bizonyítékot hozzák fel, hogy a hadvezérek közt támadt civódás miatt a holttest néhány napig megfelelő ellátás nélkül hevert egy fülledt levegőjű, nedves helyen, mégsem látszott rajta a feloszlás semmi jele, tiszta és friss maradt…

*) itt júniusnak feleltethetjük meg

Plutarkhos (46? – 127?): Párhuzamos életrajzokNagy Sándor
Máthé Elek (1895 – 1968) fordítása[1]

A Párhuzamos életrajzokban Nagy Sándor (Kr.e. 356 – 323) – nem véletlenül – Julius Caesarral (Kr.e. 100 – 44) szerepel együtt. Plutarkhos idejében már nyilvánvaló volt a két ember történelemformáló hatásának párhuzama, ha ez természetükre nézve nem is állapítható meg maradéktalanul. A szokatlanul hosszú idézet első szakaszával, melynek mintegy felét el is hagytam, azt céloztam bemutatni, Nagy Sándor utolsó napjait nagy részletességgel feljegyezték ugyan, mégis viszonylag keveset sikerül megtudnunk betegsége lefolyásáról. Udvari krónikák írása elterjedt szokás volt, ezek eredetijei rendszerint mára nem maradtak fenn. Nagy Sándor udvari krónikáit Εφημερίδες-nek (Efemerides) nevezik[2], mely a görög ἐφημερίς, efemeris többes száma. Értelme szerint „napló”, „napról napra”; a görög szó az ἐπ(ί), ep(i), „-ért”, „-ra” és az‎ ἡμέρα, emera, „nap” egyesítése.[3] Valamivel később Arrianos (86? – 160?) a Nagy Sándor felvonulásában hasonlóan írja le az eseményeket, és ő is kortárs forrásra, Aristobulosra († Kr.e. 301?) hivatkozik. Egyúttal azt is megtudjuk, Nagy Sándor korábban is hajlamos volt a magas lázra.[4] Úgy tűnik, Nagy Sándor halálakor senki sem gyanakodott mérgezésre, de ez a motívum a halála után öt évvel, láthatólag belpolitikai okokból, felmerült. A későbbi történetírók azonban átlátnak a szitán, és képzelgésnek minősítik a gyilkosságról szóló mendemondákat. Valóban nehéz is hitelt adni a Nagy Sándornak szamárpatában felkínált erős savról, melyet ő nyugodtan lenyel anélkül, hogy ezt az ott állók életükkel meg ne fizetnék. Bővebben…

Fókuszban

Hic ubi coeruleo surgunt altaria templo,
authori constructa Deo; sex ordine flexus
circumeunt, totidem rapida vertigine lychni:
in medio focus, aeternaeq; incendia lucis.

Johannes Kepler: Astronomia Nova ΑΙΤΙΟΛΟΓΗΤΟΣ seu physica coelestis, tradita commentariis de motibus stellae Martis ex observationibus G.V. Tychonis Brahe (1609)

Itt a kékségben emelkedik a templom oltára,
melyet teremtőként Isten szerkesztett; hat neme a forgó testeknek
veszi körbe, mind gyorsan pergő orsók:
fókuszukban az örökké fellángoló fény.

Új csillagászat, mely észérveken alapul, avagy égi fizika, magyarázatok formájában a Mars csillag mozgásához Tycho Brahe megfigyelései alapján, Gent (Kepler I. törvénye)

1 Johannes_Kepler_1610

Johannes Kepler (1571 – 1630) 1610-ben

Kepler számos döntő fontosságú műve közül is a legfontosabból idéztünk, mely a Naprendszer bolygói mozgásának általa feltárt törvényszerűségeivel foglalkozik, Tycho Brahe (1546 – 1601) földközpontú szemléletét kommentálva és megváltoztatva. Az egyszerűségi elvre hivatkozott (jó okkal) Kopernikusz (1474 – 1543) is a maga heliocentrikus világképének felállításakor. (Az elv kikezdhetetlen, de kétségtelenül nem dönti el, mi forog mi körül – ez szemléleti kérdés marad.) Kepler korában az ismert naprendszerbeli bolygók száma 6 volt: akkor még nem tudtak az Uránuszról (1781) és a Neptunuszról (1846), és természetesen a Plutóról (1930 – 2006) sem tudták még, hogy mégsem bolygó. Fel-felmerül, hogy leírása a mai fogalmak szerint homályos, például hogy „elliptikus” helyett a „tojásdad” bizonytalan kategóriáját alkalmazná.[1] Erről szó sincs: számtalanszor alkalmazza helyénvalóan az „ellipszis” szót, melyet matematikusként nyilvánvalóan ismert.[2]  Bővebben…

Kyzikos háromszor

Lémnoszt elhagyva a dolionok földjére értek, ahol Küzikosz király jó szívvel fogadta őket. Innen éjszaka indultak tovább, de ellenszélbe kerültek, eltévedtek, s megint a dolionoknál kötöttek ki. A dolionok azonban pelaszg seregnek hitték őket (a pelaszgok ugyanis szüntelenül rájuk támadtak), így hát éjnek idején megütköztek egymással, közben pedig egyik fél sem tudta a másikról, hogy kicsoda. Az argonauták sok doliont megöltek, köztük Küzikoszt is. Reggel, amikor felismerték őt, megsiratták, majd lenyírták a hajukat, és fényes pompával eltemették a halott királyt. A temetés után továbbhajóztak, és Műsziába értek.

Athéni Apollodoros (Kr.e. 180? – 120?): Mitológia (I.IX.18)

Bővebben…

Szarkofág

Nézzünk közelebbről három neves szarkofágot.

1. A hitvesek szarkofágja (Sarcofago degli sposi) a Kr.e. VI. századból – az etruszk síremléket a caerei (ma: Cerveteri) nekropolisban találták. Mondanivalója nemesen egyszerű: a szerelmesek újraegyesülése a túlvilágon. (Louvre)

Hitvesek szarkofágja

Hitvesek szarkofágja

A caerei nekropolis Cerveteriben

A caerei nekropolis Cerveteriben

Bővebben…

A csicseriborsóról – másképpen

1 csicseriborso

  • Egy kis történelmi előzmény
2 Pelusium

Pelusium

Nagy Sándor (Kr.e. 356 – 323) erőltetett menetben vonult a pelusiumi erőd alá Kr.e. 332 októberében. Pelusium a mai Port Saidtól harminc kilométerre délkeletre lévén seregei erőteljes fenyegetést jelentettek a perzsa uralom alatt álló Egyiptom kormányzójára, Mazacesre.

Bővebben…

Görögök Indiában

A mai Tádzsikisztán, Üzbegisztán, de legnagyobbrészt Észak-Afganisztán határvidékén terült el Baktria (görögül Baktriane, latinul Bactriana terra v. regio, újperzsául Balkh), mely az ottani őslakosok nyelvéről kapta nevét. Bővebben…