Vértes: további kilátások

A vásári „Harmadik legszebb kilátások a Vértesben” címadás ötletét jó okom van elvetni. Egyrészt nem várhatom el esetleges ny. olvasóimtól, hogy számon tartsák, hányadán állunk ezekkel a kilátásokkal. Másrészt viszont a mai rövid beszámolómban nem is szorítkozom a harmadik legszebb vértesi kilátásokra, hanem a negyedikekre, sőt az ötödikekre is kitérek legalább a képes összefoglalóban, és mesélek egy kicsit egy valóban rejtelmes épületről, a Vitányvárról is.

Naszály

A vén Naszály-hegy egészen nekizöldült a múlt heti esőzések után…

Mikszáth Kálmán (1847 – 1910): Utazás Palócországban
2. A palócföld flórája (1882)[1]

Ha a jó palócok egyszer szeparatizmusra adnák a fejüket, Mikszáth életművére szentírásként tekintenének: az általa roppant kiterjedésűként vizionált Palócország földrajzi határai elmosódók, és ugyan élnek palócok a hegyvidék körüli falvacskákban, ha a Naszály palócföldi, akkor mindenképpen a legdélebbi csücske. A Cserháthoz sorolható, különleges sziklaalakulatokban bővelkedő Naszály Mikszáth leírása szerint „vén”. Valóban, magától értetődő módon, a hely egyetlen másodperccel sem lehet fiatalabb magánál a Földnél, de a mai értelemben vett hegyként csak a késő oligocénban, azaz úgy 25 millió éve kezdett kiemelkedni. Ilyenképpen, ha hasonlóképpen értelmezzük például a Budai-hegység képződését, a Naszály annak unokája lehetne, mert a Budai-hegység a turoni krétában alakult[2], legkorábban tehát mintegy 90 millió éve. Hazai viszonyok között a Naszály már eddig is tisztes magasságra tett szert (652 méter), és növekedése egyelőre feltartóztathatatlan.[3] Különféle földkérgi erőhatások következtében elmozdulások, vetődések keletkezhetnek a rétegekben. Egy ilyen jellegzetes típus a sasbérc[4], amelynek a Naszály díszpéldánya[5].

Szentendrétől Leányfaluig télen, a hegyekben

Hagyományos, könnyű turistautak vezetnek Szentendre déli régióiból a Pilisen át Leányfaluig. A jelentékenyebbek magasabbra mennek: közülük az alsóbb az Asztal-kő meglátogatásán keresztül a Nyerges-hegyen át (sárga sáv), a valamivel magasabb (sárga kereszt) a Kis-Hortobán. (Természetesen egy egészen nagy kitérővel még magasabbra, Pilisszentlászlóra is mehetünk, az sem megerőltető. De azt már nem sorolnám éppen ebbe a hagyományba.)

Kis-Hortoba a Nyerges-hegyről

Van egy ezeknél jelentéktelenebb (rövidebb, könnyebb és kevésbé látványos) út is lejjebb, a Kerek-hegyen át a zöld sávon. Télvíz idején azonban ez is vérpezsdítő a maga kb. 11 és fél kilométerével.

A Kevélyekről

Némellyek igy ſzollnak : Magyari király ; de illetlenül, mint ha ki Németi, vagy Toᵉroᵉki Tsáſzárt mondana. Magyar király az, a’ mint hogy Lengyel király ; Tseh király ; ha az orſzágot oda adod, Magyar-orſzági király léſzen. Mind-azáltal jól mondatnak ez illyetének : Magyari vitézſég ; Németi álhatatoſſág ; Olaſzi ravaſzſág ; Hiſpanuſi kegyetlẽſég; Franczuzi hirtelenſég ; Lengyeli kevélyſég ; Toᵉroᵉki tsalárdſág. etc.

MAGYAR GRAMATIKATSKA
A’vagy
az igaz magyar irasban,
és ſzollásban kévántato néhány ſzuᵉkſéges
Observatiok.
Mellyeket irogatáſi, és elmélkedéſi koᵉzoᵉtt, egy-
ſzer másſzor eſzében ſzedegetett, meg-jegyzege-
tett, és Magyar munkájiban, foᵉbb-képpen a
T i t k o k-T i t k a b a n, koᵉvetett is és egy-ként
a’ maga iráſának, és ſzollásának mentſégére,
s’ más-ként pedig a’ Magyarſágon
kapdoſo elmés iffjuſágnak ok-
tattatáſára, kibotsátott,
GELEJI KATONA ISTVÁN
Erdélyi Orthodoxus Puᵉfpoᵉk, és egygyik
Fejir-vári Lelki-Paſztor.

Geleji Katona István (1589–1649) református püspök 1645-ben bocsátotta közre[1] nyelvtanát, melynek XL. fejezetéből tehát világosan kiolvashatóan a mai értelemben használták a „kevély” szót. De Gáborján Alice (1922 – 2018) 1985-ben az Ethnografiában megjelent Középkori magyar szürkeruhák című tanulmányában abból a Titkok-titka, az az az oᵉroᵉktoᵉl fogva magatol oᵉ-ſzinte valo jehovai terméſzetben lévoᵉ Elohim ſzemélyeknek háromi többſégek feloᵉl valo menynyei titkoſ tudomány, melly az Ov és Uj Teſtamentumoki ſzent-iráſokbol az uᵉdvoᵉſſégre elégſégeſen ki nyilatkoztatik és a minapéban támadott uj tévelygoᵉknek, s nevezet ſzerént Enyedi Györgynek ſzíneſ magyarázatitol meg-oltalmaztatik, eſ imé minden olvaſni akarokval iſteneſ kegyeſſégboᵉl koᵉzoᵉltetik című teológiai értekezésből mutatja ki Geleji egy Ézsaiás-kommentárjában, amelyre a szerzője maga is utal a Magyar grammatikatska címében:

Dömörkapu és vidéke

Csánki Dezső (1857 – 1933) kutatásaira támaszkodva Melich János (1872 – 1963) 1914-ben a Magyar Nyelvben megjelent, Keresztneveinkről című cikkében mind Dömös, mind Dömsöd nevét keresztnévből (Demeter, Demjén) vezeti le.

Ami Dömöst illeti, itt azóta sem találtak ennél meggyőzőbb magyarázatot (nem meggyőző, kalandvágyó sumerológiai származtatást igen, ezeket nem idézem). Dömsöd esetében árnyalja a képet, hogy adamóczi és vittenczi Borovszky Samu (1860 – 1912) 1896 és 1914 között kiadott nagyszabású sorozata, a Magyarország vármegyéi és városai megfontolandó alternatívát kínál:

Újabb vértesi panorámák

2014-ben adták át a Vértesi panoráma tanösvényt Csákberényben.[1] Az, hogy a megnevezés pontosan mit is jelent, megtudható a kilenc ismertetőtábla közül a legelsőről:

Azaz nincs szó arról, hogy a bő négy és fél kilométeres könnyű sétaút végig panorámaút lenne. Kilátás az útnak csak egy szakaszáról valamelyest letérve egy száz méter hosszú gerincen nyílik:

– viszont a tanösvény része egy északi irányú kitérő egy varga-hegyi sziklára, melyről az a hír járja, hogy a Vértes legszebb kilátásával szolgál.

A délkeleti visszatérő szakasz egy része a festői Pénzverő-völgyön át vezet.

1818-ban a Tudományos Gyűjtemény 2. kötetének Régi Székes Fejérvárról Jegyzetek. című cikkében Y. ezt a földrajzi nevet arra tekinti bizonyítéknak, hogy Székesfehérváron már nagyon korán pénzt vertek:

1982-ben ennek a lehetőségnek a fenntartásával Kiss Lajos (1922 – 2003) a Magyar Nyelvőrben megjelent Különös földrajzi nevek című tanulmányában azt írja, a név 1759-től adatolható, bizonyára az 1453-ban felbukkanó Penzwereu Márton családnevéből. 1489-ből említ egy Forynthwerew Jánost is, azaz ez a fajta név nem elszigetelt.[2] Akár így, akár úgy, a természeti szépségek élvezetét a kételyek nem befolyásolják.

Závoz és Kámor

A várnak a hamvait már elmosta a zápor,
De a hírnév nem veszett el, a vár neve volt Kámor.

Miklós Sándor: Kámor (1994)

^Kámor

A pozsonyi születésű Hefty Gyula Andor (1888 – 1957) a turisták példaképe: nemcsak számos mászóutat nyitott sziklafalakon, de kora ifjúságától a térszíni formák, tájelemek magyar nevei eredetének felkutatásában is az élen járt.[1] A térszini formák nevei a magyar népnyelvben című, a mai napig nagy haszonnal forgatható cikksorozatának V., befejező része 1911-ben jelent meg a Magyar Nyelvőrben. Számos magyarázatot találunk „závoz” szavunk eredetére, de Hefty összefoglalójánál világosabb, egyértelműbb leírást nem. Mint írja, jelentése „hegyoldalon ferdén levezető mélyút”, a „tót zavoz: mély út”. 1311-ből egy okmányban ezt találta:

Azaz: „egy bizonyos bércen egy másképpen Zavuz útnak nevezett úton…”. Itt megemlítendő, hogy a „bérc” („berec”) eredetileg nem a romantikus költészetben felvett „szirt”, „sziklás csúcs” jelentést hordozta, egyszerűen dombot, kisebb hegyet jelentett.[2]
A Diósjenőt Nagyoroszival összekötő, Kámoron keresztülhaladó klasszikus turistaút két „tulajdonnevesült” závozt is érint a két település nevének megfelelően: a Jenői-Závozt és az Oroszi-Závozt.
Mindkettőhöz, tény és való, hegyoldalon ferdén felfelé vezető mélyút, azaz jellegzetes závoz vezet, de a jelek szerint a szó a „bérchez” hasonlóan jelentésváltozáson ment keresztül: ma azt a kies rétséget mondják Závoznak, amelybe a horhos belefut. De aligha találunk turistát, aki ennek a két Závoznak a kedvéért ülne buszra vagy vonatra. Azonban olyanok szép számmal előfordulnak, akik a nyugat-börzsönyi Kemencéről induló 14 kilométeres erdei kerékpárúton autóval odahajtanak a Jenői-Závozhoz, majd elfoglalják megérdemelt pihenőhelyüket az oda készített padoknál.

Szerkők és szerkövek

Constantine Samuel Rafinesque-Schmaltzot (1783 – 1840), akiről már többször írtam, és aki Törökországban született francia apától és Görögországban született német anyától (kéretik figyelemmel olvasni a megtévesztő megfogalmazást), logikus folytatásként munkásságának jelentős hányada olasz és amerikai földekhez és vizekhez köti. 1822-ben ő adta a szerkő nemnek a Chlidonias tudományos nevet. A név a görög χελιδόνιος, khelidonios, „fecskeszerű” szóból származik. Rafinesque-Schmaltz nagy versenyben állhatott a blognak egy másik gyakori „vendégével”, Friedrich Boiével (1789 – 1870), aki a nemnek szintén 1822-ben a Hydrochelidon, „vízifecske” nevet szánta. Ennek az elnevezésnek mai státusa „szinonima”.[1] Rendesen a sirályfélék családjába sorolják, bár 2011-ben N. Adam Smith tett egy kísérletet rá, hogy a helyét a csérfélék között határozza meg, de ezt a tudományos közösség nem fogadta el.[2] A nem, leszámítva a legszélsőségesebb időjárású afrikai, illetve északi helyszíneket, egyedül Dél-Amerikában mondható ritkának, máshol nagy sűrűséggel van jelen a Földgolyón.[3]
A nembe négy faj tartozik:

A sajmeggy útja és titkai

Bizonyára tudjátok, szépséges hölgyeim, hogy nem nagy ideje még élt Salerno városában valamely híres-neves seborvos, kinek neve volt Mazzeo della Montagna mester, ki is agg ember létére valamely városabéli szépséges és nemes ifjú hölgyet vett feleségül, kit a város minden más hölgyénél bőségesebben elhalmozott előkelő és gazdag öltözetekkel s más drágaságokkal s minden egyébbel, mi csak egy hölgynek kedvére lehet; viszont igaz, hogy a hölgy legtöbbnyire didergett, mivelhogy a mester nemigen törődött vele, hogy betakargassa.

Boccaccio (1313 – 1375): Dekameron (befejezve 1353-ra),
Negyedik nap, 10. novella
Révay József (1881 – 1970) fordítása[1]

Tegnapi tűzkő-hegyi sétámon felfigyeltem egy növény téliesen szikár vázára, és arra gondoltam, egy merész elmélettel ideje feltárni egy ősi titkot. Megadjuk a módját, sok egyébről is szó lesz.

Bácsi, bács, Bács és Ho apó

Parasztlegény volt, bacsó volt, ötven birkával kezdte a gazdaságot; mostan pedig egy komisz birkás!

Jókai (1825 – 1904): Felfordult világ (1863). A rózsaligeti birkás[1]

Az Isten úgy intézkedett Olej Tamással, hogy e gyermekért elvitte cserébe a feleségét, mert a jó Isten is csak ritkán ad ingyen valamit. Bizony szomorú csere volt eleinte, de belenyugodott, mert a brezinai bacsa olyan ember, aki ösmeri a „mórest”.

Mikszáth (1847 – 1910): A tót atyafiak (1881). Az a fekete folt[2]

„Bácsi” szavunkról konzervatívan annyit mondhatunk, a „bátyból” ered, de a cs hangra nem találtak kielégítő magyarázatot. Talán a „bá’” rövidült alak becézéseként alakult ki a szó. Maga a „báty” lehet gyermeknyelvi szó vagy szláv átvétel, de a szláv eredetik is lehetnek gyermeknyelvi szavak.[3] Itt azonban nem érdektelen rámutatnunk, hogy a fehérorosz бацюшка, orosz батюшка nem „bátyot”, hanem „apát” jelent. Маkszimilian Romanovics Faszmer (Max Julius Friedrich Vasmer, 1886 – 1962) ezt a másik ismert „apa”-szóból, az отец-ből vezeti le (ehhez hasonló alakot találunk sok más szláv nyelvben is).[4] Ez viszont az azonos értelmű előszláv otьcь-en keresztül az indoeurópai „apáig”, az attáig vezet vissza.[5] (Ennek közvetlen leszármazottja a latin atta, „atya” mint idős emberek tisztelgő megszólítása.[6] 

Nagy- és napszerű virág, szentek és hónaljak

orbáncfű

A mai alkalommal is kuszán szövevényes lesz a cselekmény, több szál fut össze nehezen követhetően, a szokásos gyakorlatunkhoz képest azzal a fokozati különbséggel, hogy még vadabb, még ijesztőbb következtetéseket fogunk levonni. Középpontba ezúttal az orbáncfűfélék családjának Linné (1707 – 1778) által felállított orbáncfű nemzetsége[1] kerül.

Jegeltnyakú pompály és egyéb nyelvgyötrők

Tegnapi kisebb körültekintésünkben szerepet kapott a porvafélék családjába tartozó szalonnaporva. Mindenekelőtt ennek neve eredetét tisztázzuk, aztán nyelvújítóink vadcsapásaira merészkedünk. 

Titokszerű, sötét tekintetű ember a sűrű erdőben

Juraj Habdelić (1609 – 1678)

Kezdetben, de mint Kniezsa István (1898 – 1965) 1954-ben kimutatja, Juraj Habdelić jezsuita szerzetes 1670-es szótárában már bizonyosan főnévi alakban szerepel a „sumák” szó, és így Kniezsa a Zágráb körüli kaj-horvát nyelvjárásból származó jövevényszavunknak mondja. A szó kezdeti jelentése „ostoba, buta ember”. A Magyar Nyelvőr 1980. évi 1. számában (január – március) Kiss Lajos (1922 – 2003) alapos nyomozást jelentetett meg a szóról és fogalomról. Ebben idézi Hadrovics László (1910 – 1997) 1964-ben közzétett írásából azt a Zágrábban 1794-ben kiaggatott forradalmi csasztuskát, amely ugyanerről a jelentésről tanúskodik:

Szpametnessi naj ravnaju,
Priprosztessi naj szlussaju.
Groff je sztokrat vélik bedak,
Plemenitass vecs kak sumák.

Az értelmesebbek irányítsanak,
Az együgyűbbek engedelmeskedjenek.
A gróf százszorosan tökfilkó,
A nemes több mint ostoba.

Kiss Lajos fordítása

Az elemzés beszámol egy 1874-es szőkedencsi nyelvjárási kutatásról. Ebben ez szerepel:

sumák: titokszerű, sötét tekintetű ember; sumákónyi.

Pazar és bazár

Szerbia, Novi Pasar

Tisztelt barátom ösztönzésére rövid túrát teszünk a „pazarol” szavunk körül (Denpasar érintésével).