A sajmeggy útja és titkai

Bizonyára tudjátok, szépséges hölgyeim, hogy nem nagy ideje még élt Salerno városában valamely híres-neves seborvos, kinek neve volt Mazzeo della Montagna mester, ki is agg ember létére valamely városabéli szépséges és nemes ifjú hölgyet vett feleségül, kit a város minden más hölgyénél bőségesebben elhalmozott előkelő és gazdag öltözetekkel s más drágaságokkal s minden egyébbel, mi csak egy hölgynek kedvére lehet; viszont igaz, hogy a hölgy legtöbbnyire didergett, mivelhogy a mester nemigen törődött vele, hogy betakargassa.

Boccaccio (1313 – 1375): Dekameron (befejezve 1353-ra),
Negyedik nap, 10. novella
Révay József (1881 – 1970) fordítása[1]

Tegnapi tűzkő-hegyi sétámon felfigyeltem egy növény téliesen szikár vázára, és arra gondoltam, egy merész elmélettel ideje feltárni egy ősi titkot. Megadjuk a módját, sok egyébről is szó lesz.

Bácsi, bács, Bács és Ho apó

Parasztlegény volt, bacsó volt, ötven birkával kezdte a gazdaságot; mostan pedig egy komisz birkás!

Jókai (1825 – 1904): Felfordult világ (1863). A rózsaligeti birkás[1]

Az Isten úgy intézkedett Olej Tamással, hogy e gyermekért elvitte cserébe a feleségét, mert a jó Isten is csak ritkán ad ingyen valamit. Bizony szomorú csere volt eleinte, de belenyugodott, mert a brezinai bacsa olyan ember, aki ösmeri a „mórest”.

Mikszáth (1847 – 1910): A tót atyafiak (1881). Az a fekete folt[2]

„Bácsi” szavunkról konzervatívan annyit mondhatunk, a „bátyból” ered, de a cs hangra nem találtak kielégítő magyarázatot. Talán a „bá’” rövidült alak becézéseként alakult ki a szó. Maga a „báty” lehet gyermeknyelvi szó vagy szláv átvétel, de a szláv eredetik is lehetnek gyermeknyelvi szavak.[3] Itt azonban nem érdektelen rámutatnunk, hogy a fehérorosz бацюшка, orosz батюшка nem „bátyot”, hanem „apát” jelent. Маkszimilian Romanovics Faszmer (Max Julius Friedrich Vasmer, 1886 – 1962) ezt a másik ismert „apa”-szóból, az отец-ből vezeti le (ehhez hasonló alakot találunk sok más szláv nyelvben is).[4] Ez viszont az azonos értelmű előszláv otьcь-en keresztül az indoeurópai „apáig”, az attáig vezet vissza.[5] (Ennek közvetlen leszármazottja a latin atta, „atya” mint idős emberek tisztelgő megszólítása.[6] 

Nagy- és napszerű virág, szentek és hónaljak

orbáncfű

A mai alkalommal is kuszán szövevényes lesz a cselekmény, több szál fut össze nehezen követhetően, a szokásos gyakorlatunkhoz képest azzal a fokozati különbséggel, hogy még vadabb, még ijesztőbb következtetéseket fogunk levonni. Középpontba ezúttal az orbáncfűfélék családjának Linné (1707 – 1778) által felállított orbáncfű nemzetsége[1] kerül.

Jegeltnyakú pompály és egyéb nyelvgyötrők

Tegnapi kisebb körültekintésünkben szerepet kapott a porvafélék családjába tartozó szalonnaporva. Mindenekelőtt ennek neve eredetét tisztázzuk, aztán nyelvújítóink vadcsapásaira merészkedünk. 

Titokszerű, sötét tekintetű ember a sűrű erdőben

Juraj Habdelić (1609 – 1678)

Kezdetben, de mint Kniezsa István (1898 – 1965) 1954-ben kimutatja, Juraj Habdelić jezsuita szerzetes 1670-es szótárában már bizonyosan főnévi alakban szerepel a „sumák” szó, és így Kniezsa a Zágráb körüli kaj-horvát nyelvjárásból származó jövevényszavunknak mondja. A szó kezdeti jelentése „ostoba, buta ember”. A Magyar Nyelvőr 1980. évi 1. számában (január – március) Kiss Lajos (1922 – 2003) alapos nyomozást jelentetett meg a szóról és fogalomról. Ebben idézi Hadrovics László (1910 – 1997) 1964-ben közzétett írásából azt a Zágrábban 1794-ben kiaggatott forradalmi csasztuskát, amely ugyanerről a jelentésről tanúskodik:

Szpametnessi naj ravnaju,
Priprosztessi naj szlussaju.
Groff je sztokrat vélik bedak,
Plemenitass vecs kak sumák.

Az értelmesebbek irányítsanak,
Az együgyűbbek engedelmeskedjenek.
A gróf százszorosan tökfilkó,
A nemes több mint ostoba.

Kiss Lajos fordítása

Az elemzés beszámol egy 1874-es szőkedencsi nyelvjárási kutatásról. Ebben ez szerepel:

sumák: titokszerű, sötét tekintetű ember; sumákónyi.

Pazar és bazár

Szerbia, Novi Pasar

Tisztelt barátom ösztönzésére rövid túrát teszünk a „pazarol” szavunk körül (Denpasar érintésével).