Hasonlítsunk 5%-ig az ürülékre, avagy festmények és lepkeszárnyak

Edmund Brisco ”Henry” Ford (1901 – 1988) genetikussal vitatkozva az ugrásszerű evolúció híve, Richard Benedict Goldschmidt (1878 – 1958) 1945-ben így[1] ír:

Ford… olyan mutációról beszél, amely véletlenül távoli hasonlóságot mutat valamely védettebb fajra, s ebből, ha csekély is, némi előny származhat. Fel kell tegyük a kérdést: milyen távoli legyen ez a hasonlóság ahhoz, hogy szelekciós értéke legyen? Feltételezhetjük-e, hogy a madarak, a majmok, sőt a sáskák is olyan nagyszerű megfigyelők (vagy legalábbis akadnak közöttük ilyenek), hogy a távoli hasonlóságot is észreveszik, és az ilyen állatot messzire elkerülik? Szerintem ez a feltételezés túlságosan messzire megy.

Stephen Jay Gould (1941 – 2002), Goldschmidt híve, még radikálisabban teszi fel kérdését:

Vajon mi előny származik abból, ha az állat öt százalékig hasonlít az ürülékre?

Gould esküdt ellenfele, Richard Dawkins több helyütt, legékesszólóbban talán az 1986-ban írt The Blind Watchmaker (A vak órásmester, 1994) című egyik alapművében világos érveket sorakoztat fel amellett, hogy egy efféle mimikri igenis kialakulhat apró lépéseken keresztül, ugyanis a táplálékszerző konfliktusok az esetek jellemző tömegében nem szemtől szemben alakulnak ki. A ragadozó madár sietősen repül (kevés madár képes lassítani röptét, tehetjük hozzá), olykor csak szeme sarkából, szürkületi homályban pillantja meg prédáját, és ilyen, azaz valóságos körülmények között már egy távoli hasonlóság is előnyt jelenthet.[2]

A holdasszövő lepke hálójában

A holdasszövő lepkéről, antik szépségű neve ellenére, egyetlenegy kedvenc ókori szerzőnk nem ír, lévén Amerikában élő moly.

---

a holdasszövő lepke elterjedése

Röviden tisztázzuk, mi különbözteti meg a molyokat a lepkéktől. A lepkék megjelenésükkel keltik fel leendő társuk érdeklődését, a molyok ravasz feromonokkal. Ennek megfelelően a lepke csápjai hosszúak és kecsesek, a molyoké tömzsiek, bonyolultan cizelláltak. Ugyancsak ebből következően a lepkék biztosabbnak látják szárnyaikat becsukni, hiszen megjelenésük ragyogóbb. A lepke napozással melegedik fel, a moly „testmozgással” (szárnycsapkodással). A lepkéknek van szívó szájszervük, a molyoknak azzal a zsiradékkal kell beérniük, melyet még bábkorukban szedtek magukra. A lepke süket, a molynak fülei vannak. A lepke bábjait rendszeresen felfüggeszti és fehérjedús burokkal veszi körül. Az így kialakult tok a chrysalis. A moly a földbe vagy a földre petézik, melynek falát selymes szálakból szövi. Ezt a tokot hívjuk gubónak.[1] A lepkék jellemzően nappal, a molyok éjjel aktívak.[2]

---

holdasszövő lepke

Hugh Jones (1671 – 1702) tiszteletes, „Maryland első természetbúvára”[3] gyűjtötte a holdasszövő lepke első példányát. A molyt James Petiver (1665? – 1718) londoni patikus, botanikus és lepkeszakértő Phalaena plumata caudatának, „ragyogó tollfarkúnak” nevezte el. De Linné (1707 – 1778) munkássága nyomán a taxonómia áttért a binómenekre. Maga Linné 1758-ban Phalaena lunára rövidítette a nevet. Közel száz évnyi nyugalom után hatalmas átnevezési hullám indult útjára, melyet szeretett Francis Walkerünk (1809 – 1874) kezdett, és melynek mintegy kiemelkedő pillanata Alpheus Spring Packard (1839 – 1905) „azték” ötlete 1869-ben (Actias azteca), bár a moly jellemzően északabbra él. A pillanat azért emelkedik ki, mert a mai tudományos név Actias luna.[4] A fajnév „Holdat” jelent, mégpedig a szárny mintázatáról, de a moly „pasztell” árnyalatához is jobban illik a név bármely más égitesténél. Kicsit tágabb kitekintéssel a holdasszövő lepke a selyemlepkeszerűek öregcsaládjának pávaszem-típusúak családsorozatába, ezen belül a pávaszemek családjába tartozik. Ez utóbbi tudományos neve, a Saturniidae szintén nem véletlenül nyerte nevét egy égitestről: az ide tartozó fajok foltjai körül ugyanis jellemzőek a gyűrűk.[5]

egy jellegzetes pávaszemféle (Saturniidae): az almafa-selyemlepke

Mesék a must hasznáról és káráról

A musttal, különösen etimológiájával részletekbe menően már foglalkoztunk régebben, legutóbb az erjedése alapjait futottuk át, ezúttal id. Plinius (23 – 79) tanítását érintjük a mustról A természet históriája XXIII. könyvének 18. fejezetében.

Pamacsosszövők további küzdelme a létért

Mostani életünk tündöklő megjelenésű, de csak ingatag elmék csodálják; a bölcs szellem nem tekint rá hódolattal. Róma most gonosz csábításokkal kísért téged, és jaj, Róma még az erősöket is el tudja csábítani.

Nolai Szent Paulinus (353? – 431) levele Licentiushoz[1]

Ha a mai kisebb feljegyzésünk a szokásosnál is bozótosabbnak hat, azt nem a világ önmagában is bozótos felépítése okozza, hanem tudatos ármányunk, amely a kultúrtörténet szép pillanatait is képes összezilálni csak azért, hogy ezzel elérje a közölhetőséghez elengedhetetlen minimális bonyolultságot.

A pintyről

Donec a dui et dui fringilla consectetur id nec massa.

Amíg ha nem is egy csomó, de két-két pinty szintén űzheti…

részlet a Lorem Ipsumból[1]

Pár nappal ezelőtt tett ígéretünkhöz hűen rátérünk a pinty útjára a nyelvfejlődésben. Sok más állatnevünkhöz hasonlóan a „pinty” is két jelentésű: jelenti egyrészt a pintyfélék családjának tagját (ez az angol finch), és így nevezzük röviden az erdei pinty fajt (angolul: chaffinch). (A tágabb értelemben vett pintyeket valódiaknak is nevezik, megkülönböztetendő a nem valódiaktól, mint amilyen például a sármányfélék családja.[2]) A pintyfélék családja leginkább az északi féltekén él[3], de mondhatjuk, hogy Brazíliát, Szaúd-Arábiát, Délkelet-Ázsiát, Ausztráliát és az Antarktiszt leszámítva jószerével mindenütt elterjedtek. Sőt, a Szahara egyes foltjain sem figyelték meg a család tagjait[4], de a Szahara egyes pontjain egyáltalán nem figyelnek meg semmit.

A fóka rejtélyes keletkezése, avagy Ovidius trükkje

Háta mögött meg Cephisos sír, mert unokáját
puffadozó-testű fókává tette Apollo…

Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?): Átváltozások VII.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[1]

mediterrán barátfóka

Amint többé-kevésbé feltételezhető, Odysseus esetlegesen vér szerinti atyja, Sisyfos patinás családfája egyenesen Khaosig kúszik fel, bár azt, hogy Odysseusnak apja lenne, Pausanias Periegetes („Leíró”, 110? – 180?) kimondatlanul is elvitatja, amikor gyermekei felsorolásakor kihagyja őt a Görögország leírása II. könyvében Korinthos bemutatásakor. Sisyfos egyik fia a Leíró által elismert négyből Ornytion,

A lórum útvesztője

COLAS

Diggi, daggi,
schurry, murry,
horum, harum,
lirum, larum,
raudi, maudi,
giri, gari,
posito,
besti, basti,
saron froh,
fatto, matto,
quid pro quo.

Friedrich Wilhelm Weiskern (1711 – 1768) – Johann Heinrich Müller (1738 –1815) – Johann Andreas Schachtner (1731 – 1795): Bastien und Bastienne[1]

COLAS

Diggi, daggi,
schurry, murry,
horum, harum,
lirum, larum,
raudi, maudi,
giri, gari,
posito,
besti, basti,
saron froh,
fatto, matto,
ellenszolgáltatás.

Bastien és Bastienne

A lórum, gyerekkorunk bűvös kártyajátéka[2], hasonlóan társaihoz, mára sokat vesztett népszerűségéből a pasziánszok javára. Hogy nem egyedül az én oldalamat fúrja az elnevezés eredete, bizonyítja kitűnő oknyomozó forrásunk, melynek egyetlen hibája, hogy tudományos (ami nem megy élvezhetősége rovására). De nyissuk tágra a tudomány nehezen nyíló kapuit a spekuláció friss áramlatai előtt! Rövid okfejtésem, ígérem, szövevényes lesz.

Szörnyek szétáradása

Általánosan elfogadott nézet szerint az emberiségre a bajt Pandora zúdította a szelence felnyitásával, azaz a tudni akarással. Más népek elképzelései ennek változatai.

Petrucci: Bűnbeesés

Ám a szelence nem volt üres. Vajon mi döntötte a bajt magára a világra? A választ nem könnyű megadni. Az alábbi egyszerűsített (ám nehezen áttekinthető, avagy, más megfogalmazással, könnyen áttekinthetetlen) leszármazási sor alapján amondó vagyok, a döntő pillanat az volt, amikor az aranykardú, jóvágású fiatalember, Khrysaor egybekelt tulajdon nagyanyjával, a tengeri szörny (jelentésű) Ketóval, és nászukból megszületett Ekhidna, a szörnyek ősanyja.

A mitologikus szörnyekkel aztán a taxonómusok népesítették be az élők világát. Vonzalmukkal trójai hősök iránt már találkoztunk. Ezúttal a sötét oldal képviselői körében nézünk körül.