Apostoli és másfajta protonotáriusok

^{bayou Louisianában}

Mindenekelőtt tisztázzuk: mi az ördög az a protonotárius?!
2009-ben ifj. Roy Alton Blount Alphabet Juice: The Energies, Gists, and Spirits of Letters, Words, and Combinations Thereof; Their Roots, Bones, Innards, Piths, Pips, and Secret Parts, Tinctures, Tonics, And Essences, with Examples of their Usage Foul and Savory, Ábécészörp: betűknek, szavaknak, azok összetételeinek energiái, veleje, szelleme; gyökerük, csontjuk, belsőségeik, beleik, aprómagvaik és intim tájékaik, tinktúrák, frissítők, eszenciák, ízetlen és ízes felhasználásaik példáival című könyvében így ír[1]:

Felbukkant maga Truman elnök. Pittsburgh legjobb rezesbandája rázendített az Üdv a vezérnek-re. Közeledett az elnök. Roberts előlépett, kezet rázott az elnökkel, és azt mondta: – üdvözlöm Pittsburghban, elnök úr. David B. Roberts vagyok, a protonotárius.
– Mi a tököm az a protonotárius? – felelt kérdéssel az elnök.

Más források mindamellett tapintatosabban fogalmaznak. David M. Brown 2005-ben a TRIB-ben azt írja, Harry Spencer Truman (1884 – 1972) kérdése így hangzott:  what the hell is a prothonotary?[2], azaz, „mi az ördög az a protonotárius?!”. („Pokol” helyett ebben a szövegösszefüggésben „ördögöt” mond a magyar.) Vannak, akik emellett azt is tudják, hogy az eset 1948-ban történt az elnöki kampány pittsburghi állomásán.[3] 2021-ben kiadott Birdpedia: A Brief Compendium of Avian Lore, Madárlexikon. A madártan tömör összefoglalója című könyvében Christopher W. Leahy ehhez még hozzáteszi, az elnök később szépített: úgy nyilatkozott, hogy a protonotárius a legmegkapóbban csengő nevű amerikai tisztség. (És hogy Leahy miért egy ornitológiai könyvben ír erről? Kis türelmet kérek.) Akár hihetjük, hogy ezt kérdezte Truman, akár nem, az Egyesült Államok politikai osztályában nem állna egyedül a tájékozatlanságával.

Itt van például az ír származású Daniel Milton Rooney (1932 – 2017), aki nemcsak jeles sportember volt (a pittsburgi „Vasas” elnök-tulajdonosa), de az Egyesült Államok Írországba delegált nagykövete is.[4] Ő 2007-ben a My 75 Years with the Pittsburgh Steelers and the NFL, 75 év a Pittsburgh Steelersszel és az NFL-lel című könyvében a híres protonotárius nevét így írja:

Talán egy telefonbeszélgetésben hallhatta a B-t Lee-nek. Mellesleg David B. Roberts (1898? – 1973) valamikor 1945 és 1956 között hajszálpontosan úgy néz ki, amilyennek én világéletemben egy protonotáriust képzeltem.[5]

Cordon bleu háromszor

(M. Martin) était d’une grande force aux échecs, et regardait jouer quand il ne jouait pas lui-même. Il arriva une fois qu’une vive discussion s’étant élevée entre deux joueurs sur la prise d’une pièce, la galerie appela M. Martin pour qu’il jugeât le coup. Un des adversaires, voyant s’approcher le petit homme dont il ne pensait pas être connu, crut devoir entrouvrir négligemment sa redingote pour laisser voir un cordon bleu. La chose expliquée, Martin regarde le grand seigneur: Vous avez tort, monsieur le duc, dit-il: reboutonnez-vous.

baronne de Bawr (1773 – 1860): Mes souvenirs (1833)[1]

Martin úr erős sakkjátékos volt, és szívesen kibicelt, amikor éppen nem játszott. Egyszer, amikor két játékos között élénk vita bontakozott ki egy bábu leütéséről, a környezők Martin urat hívták döntnöknek. Az egyik küzdőfél, meglátva a közelítő kis embert, akit nem ismert fel, szükségét érezte egy lezser mozdulattal megnyitni frakkját, hogy így feltárja kékszalagját. Miután elmagyarázták Martin úrnak az állást, az ránézett a nagyúrra: nincs igaza, herceg – szólt –, begombolkozhat.

Bawr bárónő: Emlékeim

III. Anjou Henrik (1551 – 1589) szomorú végzetéről már mesélt itt egy rövid feljegyzés. Egy forrás arra hivatkozik, három fontos életesemény: születése, lengyel (1573) és francia (1574) trónra lépése egyaránt pünkösdre, azaz a Szentlélek kiáradására esett, és ez buzdította fel katolikus lelkét a Szentlélek-rend megalapítására – és egyesítésére a XI. Lajos (1423 – 1483) által 1469-ben alapított Szent Mihály-renddel – 1578 szilveszterén. Jean Meeus algoritmusával ellenőrizve[2] – mellyel az adott év húsvétja dátumából a pünkösd vasárnapjáét 49 hozzáadásával indukálom – a lengyel trónra lépés kétségkívül pünkösd hétfőjére esett (még a kedd is pünkösd volt akkortájt), a francia meg egyenesen pünkösdvasárnapra, de a szeptemberi születés, akárhogy is forgatjuk, kakukktojás. Annyi azonban elmondható, amint az az említett rövid feljegyzésben is olvasható, hogy a katolikus uralkodó engedményeket tett a hugenottáknak, és a nemtelen hatalmi viszályokban veszítette életét is. Sebhelyes Henrik (1550 – 1588), Guise hercege, akit a viszályok során később a király ölet meg hitszegő módon, 1576-ban megszervezi a király elleni Katolikus Ligát.[3] Így a Szentlélek-rend megalapításának gondolatáról azt a másik kegyes elméletet is megkérdőjelezhetjük, hogy ezzel a gesztussal igyekezett III. Henrik egységfrontba tömöríteni a katolikusokat a hugenották ellen. Célja hatalma, megbecsültsége megerősítése lehetett. A rend tagjának lenni nagy kitüntetésnek számított. Tagjai eleve a harmincötödik (hercegek és a király esetén huszonötödik) életévüket betöltő nemesek köréből kerültek ki, hierarchiájuk, melynek élén maga a király állt, egyszerre legfeljebb száz rendtagot számlálhatott.[4] 1791-ben a Nemzetgyűlés, kevéssé meglepő módon, a monarchia összes rendjével egyetemben feloszlatta. Az emigrációba vonult későbbi XVIII. Lajos (1755 – 1824) őrizte a lángot, melyet azonnal lángra is lobbantott a királyság restaurálásakor 1814-ben. Erre aztán újból sort kellett kerítenie, mert a száz napra visszanéző Napóleonnak (1769 – 1821) gondja volt a rend újbóli feloszlatására. 1830-ban Lajos Fülöp (1773 – 1850) ugyan nem oszlatta fel, de el sem ismerte, így a Szentlélek-rend létalapja megszűnt.[5] Hivatalos vezető nélkül Európa egyik legelőkelőbb rendjéből nosztalgikus játékszer lett.

Richelieu bíboros (1585 –1642) négy portréje Champaigne (1602 – 1674) két olajfestményén 1642-ből és 1633-40 között

A rend tagjai öltözetének fontos kelléke lett az András-kereszttel ékesített, bal vállról (egyházi rendtagok esetében stólaszerűen) átvetett kék szalag, a cordon bleu.

Alacsony és magas barokkok

Kicsi, de fárasztó „szvitünk” után, amelyben – korábbi beszámolókat követően – az elmúlt napokban három hasonló eredetű és fejlődésű barokk táncot vizsgáltunk (a passacagliát, a chaconne-t és a sarabande-ot), szélesítünk a látószögön és magát a barokkot nézzük meg közelebbről. Pontosabban a „barokkot”, hiszen ha a teljes életünket a barokk vizsgálatának szentelnénk, azzal sem tennénk egy kis lépésnél többet megértése és megismerése felé. Vagyis a „barokk” szó eredetvizsgálatára helyezzük a hangsúlyt. Valamelyest iskolás a korszak kijelölése, amit zenében 1600 körüli kezdettől 1750-ig tesznek[1] – hová tegyük Händel (1685 – 1759) 1751-ben komponált Jephtháját (HWV70)? –, az építészetben a XVI. század végétől a XVIII. század végéig[2] és így tovább. A hangulatot sztochasztikusan alapozzuk meg. Azt a művet hozzuk fel példának, amelyet a „barokk” szó begépelésekor a népszerű filmmegosztó felkínál. Kíváncsian várom. (Van tippem.)

A mirliton tánca

Az est egy későbbi szakaszában az egész társaság kisebb-nagyobb „mirlitonokkal” (nádsípokkal) fegyverkezett fel, és ezeken a kicsiny, színtelen hangú eszközökön, melyek némelyike cukorból készült, az orosz kürtzene hangzásvilágában előadta a Demofoon-nyitányt. A dobokat két palacsintasütő képviselte.

A Pierre Luc Charles Cicéri muralistánál 1818. március 20-án tartott összejövetelt, folytatja beszámolóját Moscheles (1794 – 1870), Beethoven (1770 – 1827) tanítványa, egy héttel később megismételték, amikor is a korábbi esten is jelen levő Cherubini (1760 – 1842) komolyabb szerepet is vállalt 1788-as operanyitányának parodisztikus előadásában.[1]

Pierre Luc Charles Cicéri (1782 – 1868): színpadkép Meyerbeer (1791 – 1864) Ördög Róbertje III. felvonása 2. jelenetéhez (1831)

Hans Mattauch 2001-ben lenyűgöző nyomozati szakaszt követően tárja fel a mirliton szó eredetét és kezdeti beáramlását a francia irodalomba. De la Motte grófnő (1756 – 1791) Inês de Castro (1320? – 1355) meggyilkolt „posztumusz” portugál királynéről írt szomorújátékával foglalkoznak Marie Anne de Vichy-Chamrond du Deffand márkinő (1697 – 1780) irodalmi levelei, melyek (szerencsénkre) jócskán elkalandoznak aktuális apróságok felemlegetése felé.

Felségek és feleségek. A Bastille első ostroma

Madame Legros (†1789?)

Heinrich Mann (1871 – 1950) – igazodva a hálátlan utókor szokásához azzal kezdjük, igen, Thomas Mann (1875 – 1955) bátyja – színműveket is írt, melyek közül legismertebb az 1913-ban befejezett három felvonásos dráma, a Madame Legros.[1] A népszerű darabból Michael Kehlmann (1927 – 2005) rendezett tévéjátékot 1968-ban.[2] Madame Legros történetében éppen ő maga az a szereplő, akinek nemes tisztaságához a legcsekélyebb kétség sem férkőzhet; életéről alig tudunk valamit, melynek egy hároméves szakaszában, epizodistaként, csak úgy nyüzsögtek azok a hírességek, akiknek ezzel szemben életük nyitott könyv.

X. Károly végnapjai, előzményekkel

XV. Lajos alatt füzértánc; a köztársaság alatt a nép; a császárságban ágyúk; a restauráció idején angolok, poroszok, kozákok; X. Károly alatt jezsuiták és szenteltvízhintő; 1830. júliusában utcakövek.

A Glaneuse (Tallózó) definíciója a politikáról a júliusi forradalom első évfordulóján[1]

Amikor Charles-Maurice de Talleyrand-Périgord (1754 – 1838) – ha ő volt az egyáltalán – a Bourbon-restaurációt elnézve kifakadt: semmit sem tanultak, semmit sem felejtettek![2], igazságtalan volt: a Napóleon (1769 – 1821) első, majd a száznapos visszatértét lezáró, végérvényes bukását is követő Bourbon-restauráció egyetlen figurájáról, X. Károlyról mondható el ez a szigorú verdikt.

Straß, strassz és Strasbourg

mimikri az ásványvilágban: álgyémánt

Forrásunk szerint a szó szerinti fordításban „rajnai kőnek” mondható francia caillou du Rhin, angolul Rhinestone onnan nyerte nevét, hogy a Rajna menti Strasbourgban fedezték fel az ólomüveget, majd csiszolták azzal a céllal, hogy a köznép számára elérhetetlen gyémántot valamilyen hasonló csillogású ékszerrel helyettesítsék, mégpedig a XVII. század végén.[1] Ezúttal azonban nem árt kis kétellyel fogadjuk a történteknek ezt az ismertetését. 

Babák rumban

A baba szó olyan mellékjelentéseivel a világ különféle nyelvein, mint kisgyerek alakú játékszer, maga a kisgyerek, mama, papa, nagymama, nagypapa (remélem, senkit nem hagytam ki a családból), bába vasorral és anélkül, idős ember, szent ember és pápa, ezúttal legfeljebb futólag foglalkozunk, és azonnal a szó elsődleges jelentésére, a baba au rhumra összpontosítunk.