Julius Caesar címkéhez tartozó bejegyzések

Hősiesülés: az ifjabb Cato

Az öngyilkosságot egyformán a legnagyobb gyávaságnak és a legnagyobb bátorságnak tartják, a legnagyobb erénynek és a legnagyobb bűnnek. Cato szóban és tettben magasztalta.

Kosztolányi (1885 – 1936): „Az öngyilkos”. Pesti Hírlap, 1933[1]

(A magáról rendszerint diszkréten hallgató Kosztolányi halálos betegségének első tünetei hónapokkal az öngyilkosságról frivolan szóló cikke előtt jelentkeztek. Talán a mélyben, a tudat alatt benne is megfordulhatott a gondolat, bár a kegyetlen küzdelmet végigvitte.[2])

Utica Tuniszban

A Julius Caesar (Kr.e. 100 – 44) ellen Libyán át felvonuló ifjabb Catóval (Kr.e. 95 – Kr.e. 46) mint az ott honos amfiszbéna életmódjának klasszikus megfigyelőjével már találkoztunk. A nagy római polgárháborúban Pompeius (Kr.e. 106 – 48) oldalán állt, és nem vitás, hogy az a szilárdság, amelyet Pompeius halála után tanúsított Caesar ambíciói ellen, római jellemre vall. Megerősítette pozícióit a karthágói Uticában (világosan felismerve, hogy Rómába nem teheti a lábát), és nem hódolt be a győztesnek. Kétségtelen ugyanakkor, hogy életében nem annyira tartásáról, mint „nagy természetéről” volt nevezetes (erről bökversek maradtak fenn), és semmiféle olyan színezete nem volt szembenállásának Julius Caesarral fennálló konfliktusukban, hogy kettejük közül ő lett volna a nép szabadságának oltalmazója az egyeduralkodói hatalomra törő ellenfelével szemben. Julius Caesar nem értette ifjabb Cato viselkedését, amikor felvonult Utica ellen. A város ura ugyanis se nem oldott kereket, se a védekezés jeleiről nem adott jelet. Caesar kapott hírt azonban másról: Bővebben…

Reklámok

Maximilián történetei

ifj. Marcus Gheeraerts (1561 – 1636): William Camden (1551 – 1623) 1609-ben

Cambden, the nourice of antiquitie,
And lanterne unto late succeeding age

Spenser (1552 – 1599): THE RUINES OF TIME (1591), 170.[1]

Camden, régi kor ápoló dajkája,
messzi jövő megvilágító lámpája…

CAMDEN!  most reverend head, to whom I owe
All that I am in arts, all that I know

Ben Jonson (1572 – 1637): E  P  I  G  R  A  M  S . (1616) XIV. — TO WILLIAM CAMDEN.[2]

Camden! Legméltóbb kútfő, akinek én tartozok
Mindenért, mi művészetben, tudásban vagyok…

A katolikus egyház három Maximiliánt tisztel szentként. Bővebben…

Napfivér, Holdnővér: búcsú a ptolemaidáktól

Többször is foglalkoztunk Nagy Sándor (Kr.e. 356 – 323) hadvezérének, a későbbi I. Ptolemaios Soternek („Megváltó”, Kr.e. 367 – 282) egyiptomi rezidenciájú, Egyiptom területét sokszor túllépő dinasztiájával, így talán nem érdektelen áttekintenünk a ptolemaidák végső felszívódását, eltűnését a történelemből. Bővebben…

Julius Caesar és egyiptomi vadászhadteste

Händel (1685 – 1758) 1724-re befejezett legjobb operájával, a Julius Caesarral (Giulio Cesare in Egitto, HWV17) már többször foglalkoztunk, a történelmi körülményekkel is, amelyek Nicola Francesco Haym (1678 – 1729) latin szerzőkre alapozó szövegkönyve mögött állnak. Mi több, egyik híres áriáját az I. felvonás 8. jelenetéből is idéztük már (ugyanott), amelyet ezúttal kicsit közelebbről is megvizsgálunk. A szövege így hangzik:

Va tacito e nascosto,
quand’avido è di preda,
l’astuto cacciator.
E chi è mal far disposto,
non brama ch’alcun (che si) veda
l’inganno del suo cor.[1]

Azaz:

Halkan és rejtőzve közelít
mikor zsákmányra éhes,
a ravasz vadász.
És aki felkészületlen,
nem töri magát, hogy észrevegye
szíve csalárdságát. Bővebben…

A koriander, az amfiszbéna és az ágyi poloska

1 korianderA minap ismerkedtünk meg Horhi Melius Peter (1532 – 1572) református püspök és botanikus álláspontjával (annak egy töredékével) a fekete korianderről, szóhasználatában Fekete Colandronról. Jó alkalom ez arra, hogy a növény híresebb névrokonának, a koriandernek a kultúrtörténetébe is egy pillantást vessünk barokkos, fegyelmezetlen szétágazásokkal. (Ámbár… ha biztosnak fogadjuk el a fekete koriander egyik említett beazonosítását, valóságos rokonok is, mindketten a zellerfélék családjába tartoznak.) Bővebben…

A gyilkos zászpa

1 zászpa

fehér zászpa

76. Az Udvari króniká-ban a következő részletek olvashatók betegségéről: Daisziosz* hónap tizennyolcadik napján a fürdőszobában aludt, mert lázas volt. Másnap fürdő után hálószobájába ment, és a napot Médiosz társaságában kockajátékkal töltötte, majd este megfürdött, áldozott az isteneknek, egy keveset evett, és egész éjszaka lázas volt… Huszonnegyedikén magas láza volt, és úgy kellett odavinni az oltárhoz, hogy áldozzon; ekkor a legmagasabb beosztású vezéreknek megparancsolta, hogy tartózkodjanak a királyi udvarban…

77. … Mérgezésre közvetlenül a halála után nem gondolt senki, de öt évvel később, állítólag besúgás alapján, Olümpiasz többeket kivégeztetett, és a már régebben meghalt Iolasz hamvait kiszóratta sírjából, mintha ő adta volna be a királynak a mérget. Némelyek azt állítják, hogy a gaztett elkövetését Arisztotelész sugalmazta Antipatrosznak, és általában azt mondják, hogy a méreg tőle származott; valami Hagnothemiszre hivatkoznak, aki ezt állítólag Antigonosz királytól hallotta; a méreg jéghideg víz volt egy Nónakrisz közelében levő sziklás hegyből, amelyet könnyű harmat alakjában fogtak fel, és egy szamár patájában tartottak; semmi más edénybe nem lehetett ugyanis eltenni, mert mindent szétrágott, annyira savas és hideg volt. De legtöbben az egész mérgezést koholmánynak tartják, és erre azt a nem csekély bizonyítékot hozzák fel, hogy a hadvezérek közt támadt civódás miatt a holttest néhány napig megfelelő ellátás nélkül hevert egy fülledt levegőjű, nedves helyen, mégsem látszott rajta a feloszlás semmi jele, tiszta és friss maradt…

*) itt júniusnak feleltethetjük meg

Plutarkhos (46? – 127?): Párhuzamos életrajzokNagy Sándor
Máthé Elek (1895 – 1968) fordítása[1]

A Párhuzamos életrajzokban Nagy Sándor (Kr.e. 356 – 323) – nem véletlenül – Julius Caesarral (Kr.e. 100 – 44) szerepel együtt. Plutarkhos idejében már nyilvánvaló volt a két ember történelemformáló hatásának párhuzama, ha ez természetükre nézve nem is állapítható meg maradéktalanul. A szokatlanul hosszú idézet első szakaszával, melynek mintegy felét el is hagytam, azt céloztam bemutatni, Nagy Sándor utolsó napjait nagy részletességgel feljegyezték ugyan, mégis viszonylag keveset sikerül megtudnunk betegsége lefolyásáról. Udvari krónikák írása elterjedt szokás volt, ezek eredetijei rendszerint mára nem maradtak fenn. Nagy Sándor udvari krónikáit Εφημερίδες-nek (Efemerides) nevezik[2], mely a görög ἐφημερίς, efemeris többes száma. Értelme szerint „napló”, „napról napra”; a görög szó az ἐπ(ί), ep(i), „-ért”, „-ra” és az‎ ἡμέρα, emera, „nap” egyesítése.[3] Valamivel később Arrianos (86? – 160?) a Nagy Sándor felvonulásában hasonlóan írja le az eseményeket, és ő is kortárs forrásra, Aristobulosra († Kr.e. 301?) hivatkozik. Egyúttal azt is megtudjuk, Nagy Sándor korábban is hajlamos volt a magas lázra.[4] Úgy tűnik, Nagy Sándor halálakor senki sem gyanakodott mérgezésre, de ez a motívum a halála után öt évvel, láthatólag belpolitikai okokból, felmerült. A későbbi történetírók azonban átlátnak a szitán, és képzelgésnek minősítik a gyilkosságról szóló mendemondákat. Valóban nehéz is hitelt adni a Nagy Sándornak szamárpatában felkínált erős savról, melyet ő nyugodtan lenyel anélkül, hogy ezt az ott állók életükkel meg ne fizetnék. Bővebben…

Banalitások

BANCBANUS

A magyar békében is viseli a páncélt.

Grillparzer (1791 – 1872): Urának hű szolgája (Treuer Diener seines Herrn, 1830)[1]

A „banális” szó a hadba szólító parancs ófrancia szavából, a banból ered, melyet a szintén francia banal közvetített. A banal a földesúri birtokon a fizetség ellenében közös használatra szánt „közhelyeinek”, mint amilyen például a malom, összefoglaló neve volt az írásba adott jog alapján, és ahogyan a „közönség” és „közönségesség”, úgy kapcsolódott össze fogalmilag a banal és banalité (banalitás).[2] A ban előgermán eredetű szó, akkori alakja bannan, „bejelent”, „parancsol”, „tilt”. Az ófranciába az óskandináv banna, „elátkoz”, „tilt” közvetítéssel került. Az óangolban is hasonló értelmű szóként jelent meg, mint az ófranciában, ám Angliában később megőrizte eredeti értelmét is: „tilalmi rendelet”, „tilalom”. Az óírben bann „törvényt” jelent. Bővebben…

Szarvashibák

cumque descenderet Moses de monte Sinai tenebat duas tabulas testimonii et ignorabat quod cornuta esset facies sua ex consortio sermonis Dei

Exod34:29, Vulgata[1]

És lőn, amikor Mózes a Sinai hegyről leszálla, (a Mózes kezében vala a bizonyság két táblája, mikor a hegyről leszálla) Mózes nem tudta, hogy az ő orcájának bőre sugárzik, mivelhogy Ővele szólott.

2Móz34:29, Károli-biblia[2]

1 Mozes

Michelangelo (1475 – 1564) szarvashibája a San Pietro in Vincoliban (befejezve 1545-re)

Egy pár szót ejtsünk magáról a címről is. Merészebb szófejtők a „szarvashibát” Szent Jeromos (347? – 420?) Vulgata-fordításának tudják be, aki a „sugárzást” Mózes orcáján szarvként fordította.[3] A helyzet azonban, mint egy mélyreható elemzés kimutatja, korántsem ennyire egyszerű. Szent Jeromos az idézett szöveghely alternatív, a maival egybecsengő latin fordítását már ismerhette, ám ragaszkodott ahhoz a (vitatható) fordítói elvhez, hogy egy-egy szót ugyanúgy fordítsunk minden előfordulási helyén. A héber eredeti is szarvról beszél, mely hangzásában, kicsit jelentésében is, közel áll a fénysugárzáshoz, és nyilvánvalóan ezért alkalmazták a képletes beszédet. Más kérdés, hogy a latinban ez a hasonlóság már semmilyen értelemben nincs meg, így a „szarv” fordításként (és ráadásul magyarázat nélkül, mert Szent Jeromos ezúttal nem fűzött eljárásához indokolást) már legalább is megterhelő.[4]  Bővebben…

Egy nép bolyongása

1 Hammer Arausio

Hammer: Arausio

A galliai hadjárat egyik célja az volt, hogy Julius Caesar (Kr.e. 100 – 44) megvédje Róma érdekeit a kelta helvétek galliai aspirációitól. A Kr.e. 58 júniusában lezajlott döntő ütközetet megelőzően az Araron (Saône) átkelt mintegy harmincezer helvétet a hosszú menetelésben kimerült római sereg megtizedelte, de nem bocsátkozott ütközetbe a Liger (Loire) felé vonuló maradék csapattesttel, ehelyett távolból követték őket.[1]

2 Saone Loire

az Arar (Saône) és a Liger (Loire)

Bővebben…

A szabadság kis süvegei

Valaki a forradalmi Troyes-ban 1790. május 8-án vagy 9-én egy szobor fejére nemezsapkát húzott egy állami ünnepségen. Ma már kideríthetetlen, hogy az időjárási viszonyok okozták, vagy a forradalmár tájékozatlansága (ha utóbbi egyáltalán elképzelhető), mindenesetre a szabadság szent jelképének szánt pileusból a vallási kultusz és az egyeduralkodói hatalom ősi szimbóluma, a frígiai sapka formálódott.

1 Lyon

30-án már Lyonban tűnt fel a bonnet rouge egy helyi szabadságistennő lándzsájára tűzve. Ebben megmutatkozik bizonyos történelmi emlékezet: Julius Caesar (Kr.e. 100 – 44) gyilkosai is hasonló szabadságjelvényt választottak, és úgyszintén dárdájuk hegyére tűzték.[1]

2 Louis_le_dernier3-wiki

A frígiai sapka mint a megalázás eszköze. Lásd még: Hermann Gessler kitűzött sapkája a Tell Vilmos-történetben

A forradalom alatt hivatalos gyűlések alkalmával viseletét kötelezően előírták. A francia történelem további folyamán a sapka mint jelkép története hányattatott. Napóleon (1769 – 1821) ki nem állhatta[2], de a száz napos uralma idején újra feltűnt. Végül csak a III. Köztársaság idején, 1897-ben került újra a pénzérmékre.[3] A lényeges formai különbség a kétféle sapka között az, hogy a frígiai sapka csúcsban végződik, mely viselet közben lekonyul, olyanképpen, mint Hófehérke vendéglátóinak süvege – a hasonlat nem merész, hiszen Walt Disney (1901 – 1966) 1937-ben mint immár amerikai szabadságjelvényt csapta hősei fejébe.

3 symbol_hat_attis_senateA frígiai sapka, tehát az ősi kultikus-hatalmi jelvény mindmáig mindkét Amerika egyik leggyakrabban feltűnő hivatalos szabadságszimbóluma, intézmények, címerek, zászlók sokaságán kapott helyet. A két ellentétes jelentésű sapka mégsem áll annyira távol egymástól, mint gondolnánk. Bővebben…

Hódolat

1 hod

eurázsiai hód munka közben

Az eurázsiai hódot a tudomány a Castor fiber néven emlegeti.[1] A tudományos nevet Carl von Linné (1707 – 1778) adta 1758-ban[2] a Systema Naturae (A természet rendszere) című művének X. kiadásában.  Mindkét szó latin, mindkét szó azt jelenti: hód.

2 Hodragas_Rabca

a munka gyümölcse a Rábca partján

Kissé tágabb összefüggésbe helyezzük a különös szóképzést, kiterjesztve figyelmünket a dioskurok egyikére, az eunuchokra és a gesztenyére, nem kihagyva Norma kavatináját. Bővebben…

Félistenek eledele, a pizza

1 celer_roman_loaf_as_pizza-300x180

Túlsütött pizza. Herculaneum, Kr.u. 79

Heus! Etiam mensas consumimus!

Vergilius (Kr.e. 70 – Kr.e. 19): Aeneis, VII.

“Ejha, megesszük az asztalt is!”

Lakatos István (1927 – 2002) fordítása

A pizza szó egy 1907-es olasz etimológiai szótár szerint a tájnyelvi pinza, összeszorítani vagy ütni szóból ered (ahogy a palacsintát vagy a lángost készítik); mások a középkori görög süteményből, a pittából vezetik le, amely a mi pite szavunknak is ősatyja; a távolból felsejlik a pita, kerek, kovásztalan kenyér. Az étel maga a jelek szerint perzsa eredetű: Kr.e. 500 körül ottani katonák kerek pajzsukon tésztát sütöttek, majd arra datolyát és sajtot tettek (az ananásznál biztos jobb…).
De az odafigyelő olaszt nem lehet megtéveszteni ilyen gyerekes próbálkozásokkal. Bővebben…

Amadis meséi

 

1 Amadis

Az Amadis de Gaula a XIV. század elején keletkezett, nagy hatású, csodás elemekkel (pl. virtus) átszőtt lovagregény, szerzője ismeretlen. Későbbi állítólagos szerzői, Vasco Lobeira († 1403), Garci Rodríguez de Montalvo (1450? – 1504) és sokan mások “összegyűjtötték” és harmonizálták a különböző változatokat, kiegészítették, sőt, ha kellett, meg is változtatták: Amadis eredetileg megöli apját, mert anyjával erőszakosan bánik – Montalvo inkább kiegyengeti a konfliktust.

Bővebben…

Un momento d’un dolce contento –

– és nem sokkal több Cézár társaságában.
Az 1724-es Julius Caesar Egyiptomban HWV17 (vagy, magyar fordítási hagyományokhoz igazodva, Julius Caesar) Händel (1685 – 1756) Don Giovannija: mind a felépítése, mind az egyes számok megformálása oyan tökéletességről árulkodik, hogy aki válogatás- (“highlight”) CD-t akarna készíteni belőle (nyomorultul meg-megpróbálják), a teljes három és fél órás művet bele kellene tennie a “válogatásba”. Bővebben…