Nagy Konstantin címkéhez tartozó bejegyzések

Felső-Frankföldön: Bamberg és Kulmbach

Du Fremdester brichst noch als echter spross
Zur guten kehr aus deines volkes flanke.
Zeigt dieser dom dich nicht: herab vom ross
Streitbar und stolz als königlicher Franke!

Stefan George (1868 – 1933): Bamberg (1907)[1]

Lépj elő, idegen, a messzi magasból,
Térj vissza, néped tiszta sarja!
E dóm elrejti alakod: le a lóról!
Bátran, büszkén, frankok királya!

Szent Péter- és Szent György-dóm, szószék

Szent Péter- és Szent György-dóm, szószék

A történelmi kincsekben, látnivalókban gazdag Bamberg minden kétséget kizáróan legfontosabb nevezetessége a II. Szent Henrik (973 – 1024) római császár alapította Szent Péter- és Szent György-dóm, igazodva az uralkodó ambiciózus terveihez, hogy Bamberget mintegy „második Rómává” formálja. A legnagyobb figyelmet a dóm egy szobra kapta az évszázadok során, a Bambergi lovas, a német terület legrégebbi fennmaradt lovas szobra, mely 1225 és 29 között készült. Számtalan találgatás övezi „modelljének” kilétét, vizsgáljuk ezt meg kicsit közelebbről.

Szent Péter- és Szent György-dóm, Bambergi lovas

Szent Péter- és Szent György-dóm, Bambergi lovas

Bővebben…

Samosatai Pál és a paultyánok

A III. században élt Samosatai Pál antiókiai püspökről már írtunk, amikor a homousion történetét tekintettük át: az (első) Antiókiai Zsinat 266-ban lezárult szakaszában elítélte azt a módot, ahogy Samosatai Pál a homousionról mint az Atya és Fiú kapcsolatáról írt. Alexandriai Szent Atanáz (298? – 373) és a három „kappadókiai atya” egyike, Kaisareai Nagy Szent Vazul (329? – 379), azaz az ortodoxia oszlopai nagy hangsúllyal magyarázzák később, hogy a zsinat nem magát a homousiont, az „egylényegűséget” ítélte el, hanem annak felfogását, azaz a homousiont mint elvet, melyből az Atya és a Fiú ered, illetve ami kettejük közt megoszlik.[1] Amint a zsinat lefolyásáról a korban közeli nagy eretnek-szakértő, Theodoretos (393? –458?) kyrrhosi püspök beszámol, Samosatai Pál hamis ígéreteivel többször is elkábítja az elnöklő Szent Firmilianos († 269?) kaisareai püspököt és a tanácskozás többi vezetőjét, ám végül elítélik a visszaesőt: leteszik püspöki katedrájáról.[2]

Aurelianus (215? – 275) 274-75-ben

A kései utókor azonban gyanakodni kezd: nem formális az egész eljárás? Samosatai Pál az ambiciózus Zenóbia királynő (240 – 275?) bizalmát élvezi, haja szála sem görbül és hivatalát zavartalanul tovább folytatja. Ám amikor Zenóbia nagy ellenfele, Aurelianus római császár 272-ben legyőzi a királynőt, érvényesítik a zsinati határozatot.[3] A gyanú, hogy az udvarnál biztos pozíciójú Samosatai Pál ellen a vizsgálat merő formalitás, erősbödik, amikor később, mikor Samosatai Pál már szabad prédája az eretnekvadászoknak, sokkal érdekesebb tanaira derül fény. Bővebben…

A baziliszkusz-család

A görög basileus, „király” szó eredete ködbe vész. Kisázsiai forrásra gyanakodnak, rámutatva az azonos jelentésű lydiai battos szóra. A szó melléknévi képzéséből, a basileiosból („királyi”) számos szó sarjad. Bővebben…

325 – 381

„A világ felnyögött, látván, hogy ariánussá vált.”
Szent Jeromos (347? – 420?)

(Az alábbiakban Henry Chadwick A korai egyház című könyvének IX. fejezetét[1] követem, de csak főbb vonalakban: a lényeget, vagyis a teológiai vitát erősen megkurtítom, a lényegtelent, a történeti esetlegességeket viszont kidomborítom.)
0 mosaic

Római mozaik, IV. sz.

 A katolikus egyház történetéből elég sokat szemezgettünk már annak megállapításához: a legélénkebb, legszínesebb viták forrása leginkább egy-egy, lehetőség szerint minél több tekintély által elfogadott, minél véglegesebbnek tűnő megállapodás.
Áttekintettük a 325-ös Nikaiai Egyetemes Zsinat összehívásának körülményeit, céljait, főbb végzéseit.  Az ott elfogadott egyetemes (katolikus) hitvallás hosszan tartó, heves vitákat „lobbantott fel” (olykor szó szerint is). Bővebben…

Az egylényegűség bukása és tündöklése

…az én Atyám nagyobb nálamnál. Ján14:28

Behatóan tanulmányozták, milyen régre nyúlik vissza a homousion mint egylényegű szó használata.[1] Ennek során világossá vált, hogy teológiai vonatkozásban – amelyre most figyelmünket fordítjuk – a szót elsőként a gnosztikusok alkalmazták. A kereszténység eszméit a gnosztikusok a lényeget tekintve a II. századtól kezdve építették be rendszerükbe, és nézeteikkel ugyan sok vitát keltettek, keresztény gondolkodóktól sem volt idegen, hogy mérlegeljék, olykor képviseljék tanításaikat. Ezek közül az egyik legfontosabbat, egyben legősibbet, hogy Isten nem fogható fel „mesteremberként”, aki megformálja az anyagi világot, Antiókiai Szent Teofil pátriárka († 181) is vallotta. A gnosztikusok több, egymással is vitában álló csoportok szervezetileg teljesen oldott összességeként voltak felfoghatók. A peraták (átvitel-hívők) csoportja az Isten és a teremtett világ közötti kapcsolat lehetőségeit kutatta, ennek jelképének a Fiút mint kígyót tekintette, aki a mozdulatlan Atya és a mozgásban levő anyag között közvetít.[2]  Náluk a homousion az ember és az Atya eggyé válását fejezi ki az igaz hittel felvett kapcsolat (mondhatnánk, ima) spirituális folyamatában.[3]  Bővebben…

Zavar a lényegben

FAUST
Mi a neved?

MEFISZTÓ
Kérdésnek kicsinyes
attól, ki megvetéssel néz a szóra,
ki látszatokba sose vesz,
csupán a lényeg mélye vonzza.

FAUST
De nálatok, úgy vettem észre,
a név a lényeg tükrözése,
s abból ki-ki olvasni tud…

Goethe (1749 – 1832): Faust[1]
Jékely Zoltán (1913 – 1982) fordítása

Az usia, ουσία (magyar szövegkörnyezetben helytelen „nyugatimádattal”: ousia) a görögben „létezés”, „levés”. Aristoteles (Kr.e. 384 – 322) kifejezetten nem „metafizikai”, hanem gyakorlati használatvizsgálat keretében megvizsgálja, milyen értelemben szokás alkalmazni a szót. Kétségtelenül a Metafizika[2]  című könyvében, de akkor a cím, „metafizika” nem ugyanazt jelentette, mint ma, hanem annyit: „A természetről című Aristoteles-mű utáni”. (Aristoteles vizsgálata természetesen minuciózusan alapos.) Az öt lehetséges értelemből ötödikként említi a to ypokeimenont (το υποκειμένων), „alapul szolgálót”.[3]
A hypostasis, υπόστασης szó szerint alatta állót jelentett, például üledéket, de később, átvitt értelemben a „mélyben” rejtőző igazságot, lényeget. Az „orvosi latinként” ismert furcsa keveréknyelv visszanyúl az eredethez: a postmortem hypostasis a halál beállta utáni vérátcsoportosulást jelenti a test alul elhelyezkedő pontjain. Bővebben…