Sztálin címkéhez tartozó bejegyzések

Rajk perei és árnyai

Rajk László (1909 – 1949) mozgalmas életútjából csak a legszükségesebbekre szorítkozunk, és még így is hosszabb lesz bevezetőnk, mint (keserves szófordulattal) a tárgyalás. Rajk huszonegy évesen csatlakozott az illegalitásban működő munkásmozgalomhoz. Nagy aktivitással, több országban megfordulva végezte munkáját, többek között a spanyol polgárháborúból is kivette részét. A német megszállást követően Földi Júliával (1914 – 1981) együtt letartóztatták. (1945-ben házasodtak össze.) Rajk Földi Júlia ellen vallott a kihallgatásán, Pető Andrea történész megállapítása szerint azért, mert saját személyének megőrzését különösen fontosnak tartotta a párt számára. Horváth Miklós történész úgy tudja, Rajkot éppen a bátyja, a Szálasi (1897 – 1946) kegyeiben álló Rajk Endre (1899 – 1960) készletgazdálkodási kormánybiztos bejelentésére tartóztatták le a nyilasok.[1] Bővebben…

Az ember szegfűvel

Asztalomon őrzöm fényképét
Az embernek a fehér szegfűvel –
Akit a hajnal szürkületében
Keresőlámpák fénykörében
Lelőttek.
Jobbjában szegfűt tart,
Mely mintha a görög tenger
Maroknyi fénye lenne.

Nâzım Hikmet (1902 – 1963) verse
a Советская женщина-ban (A Szovjet Nő, 1952. április)[1]

1918. november 24-én alapították meg Kun Béla (1886 – 1938?) vezetésével Budapesten a Kommunisták Magyarországi Pártját, mely Központi Bizottságának elnöke lett. Pár nappal korábban hívta életre a Vörös Ujságot, miután egy héttel a pártalapítás előtt hazatért Moszkvából.[2] A pártalapítást az ő vezetésével még november 4-én, Moszkvában készítették elő.[3] Bővebben…

Frank Castorf Bayreuthban

Wagner (1813 – 1883) 1848 és 1874 között komponált monumentális tetralógiája, A nibelung gyűrűje (WWV86) Wagner korának élénk nibelung-kutatásának okvetlenül legértékesebb gyümölcse.

a Nibelung-ének C kézirata (Donaueschingen, 1220-50)

Szigfrid halála a Nibelung-ének K kéziratából (bécsi piarista kézirat, 1480-90)

Az alapul vett (és alaposan átformált) Nibelung-ének első írásos emléke a XIII. század elejéről származik[1], több epizódja szoros párhuzamban áll a szintén akkoriban lejegyzett Edda-énekkel. Nem vitás, hogy maguk az énekek jóval korábbiak. Mint már megpendítettük, a történet meglepő hasonlóságot mutat a leírt változat előtt bő hatszáz évvel korábban, 591-re befejezett Historiae (Korunk története) című, Tours-i Szent Gergely (538 – 594) által írt nagy jelentőségű művel, abban is Tours-i Szent Gergely kortársának, Austrasiai Brünhildének (543? – 613) rémtörténeteivel. Sőt, mint láttuk, Brünhilde és a Nibelung-ének Brünnhildéje halála is hasonló, bár ez értelemszerűen nem szerepelhetett Tours-i Szent Gergely történetírásában. Bővebben…

Boarov: a szocializmus mellékszála

Than Mór (1828 – 1899): Tököly Popovics Száva (1761 – 1842)

Tököly Popovics Száva (1761 – 1842) sikerrel megvédett De causa et fine civitatis (Az állam létezésének oka és célja) című disszertációjával az első szerb jogi doktor lett. Kiemelkedően sokat tett a magyarországi szerbségért, különösen a délszláv tanulóifjúságért. 1838-ban a Veres Pálné utcában felépíttette és közösségi célokra fordította a Tökölyánumot.[1]

 

Tökölyánum

1948 július 10-ének éjszakáján az ott lakó délszláv kollégisták különös zajokra figyeltek fel. Bővebben…

Hegedűs egy minszki háztetőn

Az idő elszállt,
Nem irgalmaz,
Ami elmúlt.
Az ágak már
Utunkra hajoltak…

Fefer: Ifjúság[1]

Alekszej Mihajlovics Granovszkij (1890 – 1937)

Slojme Mihajlovics Mihoelsz nehéz korszak nagy színésze volt. Alekszej Mihajlovics Granovszkij színésztársulatából alakult 1920-ban a Московский Государственный Еврейский Театр[2], azaz Moszkvai Állami Zsidó Színház, ismert betűszóval a GOSZET, melynek Mihoelsz vezető színésze lett, majd amikor Granovszkij 1928-ban úgy döntött, Németországban folytatja tovább életét, őt nevezték ki az igazgatójának is.[3] Chagall (1887 – 1985) hosszú időn át a legszorosabban együttműködött a színházzal, pannókat festett. Maga a festő is csak később, 1973-ban tudta meg, hogy a színház 1950-es felszámolását követően a műveit megőrizték.[4]

Chagall: Hegedűs a háztetőn (a GOSZET számára, 1920)

A Hegedűs a háztetőnt Chagall három változatban festette meg: 1912-ben, 1920-ban és 1923-24-ben. A téma legkorábban 1908-ban jelenik meg a Halott című képen: a gyertyákkal körülölelt ravatal felett a háztetőn hegedűs játszik. De a szintén 1924-ben festett Halál című képén egy gyászmenetnek a hegedűs szintén a háztetőn hegedül, és ehhez Chagall hozzáfűzte, utalva a mondásra, „…mint hegedűs a háztetőn…”. Az 1920-as változatot Chagall a színház számára készítette. Vityebszkben, Chagall kora ifjúságának helyszínén a hegedűs ott játszott minden sorsfordulónál, és ahogy a mondás tartotta, az élet olyan, mint a hegedűs játéka a háztetőn: csiholj elő egy kedves dallamot anélkül, hogy kitörnéd a nyakad.[5] Sólem Áléhem (1859 – 1916) az 1894-ben írt Tóbiás, a tejesemberben ehhez címszereplőjén keresztül még hozzáfűzi: a hagyomány és haladás közt is úgy ingadozunk, mint hegedűs a háztetőn.[6] Bővebben…

A borzalom árnyoldala

Tudod, ki az igazi mártír ebben az országban? Péter Gábor, az a mártír!

Gobbi Hilda, posztumusz interjú a Nők Lapja 1988. augusztus 13-i számában[1]

 (a forrást nem ellenőriztem)

A zsidó orvosok pere, amely Sztálin (1878 – 1953) halála miatt nem jutott el megtervezett végkifejletéig, és így a sztálini rendszer természetrajzának szokásos bemutatásai során viszonylag kis figyelmet kap, a valóságban nemcsak minden koncepciós per közül a legbrutálisabb lett volna, ha végigviszik, de még a kezdő szakasza is telve az árulások, kínzások, gyilkosságok, az antiszemitizmus minden középkori sötétségével. A hosszú kidolgozási időszakban ugyanis arra is megpróbáltak gondot fordítani (hiszen a II. világháborút követő korban a külvilág figyelme inkább ráirányult a rendszerre, mint azt megelőzően), hogy a koncepció átfogóbb, stabilabbnak tűnő legyen, mely nemcsak a Szovjetunió népeinek okulására szolgál, hanem a nemzetközi munkásmozgalom és a vele szövetséges társutasok teljes csapatának is. Bővebben…

Zsivago doktor rémtörténete

A rab ember mindig eszményíti a rabságát.

Paszternak: Zsivago doktor, II. kötet, 16. rész, 7. fejezet[1]

Paszternak az 1903 és 1929 között játszódó Zsivago doktort 1948 és 1955 között írja. Mind a cselekmény, mind annak megírása, ha érinti is Sztálin (1878 – 1953) virágkorát, annak klasszikus korszakát kikerüli. A nagyregény művészi értékeinek megítéléséhez nem hagyhatjuk figyelmen kívül egy akkora irodalom, mint az orosz, erőteljes ábrázolás- és bölcseletkultuszát, mely legalább is a Nyugatra sosem a „meséjével” hatott, hanem a lelkével. A mű valódi értékét természetesen nem szabad összetévesztenünk a Doktor Zsivágóéval, a belőle 1965-ban készített érzelgős amerikai-brit filmével (és különösen annak kísérőzenéjével)[2]. Az orosz irodalom a mai napig is vonzódik a nagyregény műfajához, egy olyan világirodalmi környezetben, mely már eltolja magától. A Zsivago doktor a legmélyén konzervatívabb a műfajánál is: a legszentebb orosz hagyományhoz, a tárgyilagossághoz és érzékenységhez nyúl vissza, egy olyan, hivatalosan érzéketlen korban, amelyben a tárgyilagosság népellenes bűncselekménynek számított. Ennek megfelelő volt fogadtatása is a hivatal részéről. A Novij Mir 1956-ban azzal utasította vissza, hogy rágalmazza a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat. Paszternak szerét ejtette, hogy műve Olaszországba kerüljön, ahol 1957-ben ki is adták. Egy éven belül tizennyolc nyelven volt hozzáférhető.[3] 1958. október 23-án, délután három után húsz perccel a stockholmi Nobel Könyvtár olvasótermében Österling (1884 – 1981) annyit mond: Paszternak. Bővebben…

Egy az ötvennyolcezer-kilencvennyolcból (A költő)

A bíbortól, a mártírok mezítlen
Testétől, míg lelkedbe nem hatol
Fehérlő csábításuk, fuss el innen,
Az éjsötét boltozatok alól!

Gumiljov: A padovai dóm[1]

Baka István (1948 – 1995) fordítása

1-padova

Padova, dóm

2-kovalevszkij

Kovalszkij-erdő

1918 és 1953 között a Szentpétervárhoz közeli Kovalevszkij-erdő mélyén ötvennyolcezer-kilencvennyolc embert lőttek agyon. A puszta évszámokból is gyaníthatóan nem kizárólag a sztálinizmus évtizedei alatt. Az áldozatoknak egy 2001-ben ott emelt emlékmű ad tiszteletet.[2]
Az áldozatok egyike volt Gumiljov. Sorsa, talán azért, mert a finom stílusú költő nem Sztálin (1878 – 1953), hanem Lenin (1870 – 1924) áldozata volt, kevésbé foglalkoztatta a szocializmus elfajulásának tanában hívő utókort. Bővebben…

Sztálin Szibériában

Не помните ли фамилию Кобы? Привет, Ульянов
Nem emlékszik Koba családnevére? Üdvözlettel, Uljanov

Lenin (1870 – 1924) levele Grigorij Jevszejevics Zinovjevhez 1915. augusztus 3-án

Большая просьба: узнайте фамилию Кобы.
Nagy szívességre kérem: tudja meg Koba családnevét!

Lenin levele Vjacseszlav Alekszejevics Karpinszkijhoz (1880 – 1965), 1915. november 9-én[1]

Mi történhetett, hogy a bolsevik frakció régi harcosának, Sztálinnak (1878 – 1953) a családneve ennyire elhomályosult a mozgalom vezetőinek emlékezetében? A magyarázat nem korlátozódhat Lenin egészségi állapotára, hiszen a levelek keltezéséből azt olvassuk ki, három hónap kevés volt Zinovjevnek, hogy a maga emlékezetébe idézze. Hosszú sora van ennek, mely azonban nem annyira unalmas, mint a Krátkij kursz, azaz az SzK(b)P rövid története. Bővebben…

Az elképzelhetetlen disznó

1 Churchill

Churchill (1874 – 1965) a Buckingham-palota erkélyén a királyi család tagjaival (1945. május 8)

2 macskamalackutyaAmennyire közismert sir Winston Churchill ellenszenve az önkényuralmi rendszerekkel szemben, annyira ismert rokonszenve is a disznók iránt. Későbbi veje, Christopher Soames báró (1920 – 1987) megemlékezik róla, hogy amikor 1946 táján Churchill elvitte őt a Chartwell Farmra, az egyik disznót megvakargatva így szólt: „kedvelem a disznókat. A kutyák felnéznek ránk. A macskák lenéznek bennünket. A disznók egyenrangú félként kezelnek minket”. (I am fond of pigs. Dogs look up to us. Cats look down on us. Pigs treat us as equals.)[1] Churchill érezhette, hogy nagyot alkotott, mert megállapítása enyhén eltérő másik változatban is fennmaradt. Személyi titkára, a diplomata sir Anthony Montague Browne (1923 – 2013) úgy idézi: „szeretem a disznókat. A macskák lenézik az embert; a kutyák felnéznek rá; a disznók azonban mint egyenlőket kezelik őket”. (I like pigs. Cats look down on you; dogs look up to you; but pigs treat you like an equal.)[2] Általában is úgy tartják, Churchill szerette a disznókat.[3]  Bővebben…

Sorscsapások

Károlyi Mihály ismét föllapozta az újságot, és kiterítette az asztalra. Újra föltette a szemüvegét.
– Azt írja, hogy a szomszédos rendőrlaktanyából érkezett osztag verte meg Kun Bélát. Egyszerűen átmentek a toloncházba, fölszólították a parancsnokot, hogy vezessék eléjük Kun Bélát, az engedelmeskedett, ők pedig szépen félholtra verték a pártvezért. Ez így működik? Átsétálunk a szomszéd épületbe, és utasítgatjuk annak parancsnokát? Egyáltalán: tényleg van ott rendőrlaktanya, vagy valamit megint elírtak az újságírók?

Benedek Szabolcs: Az élcsapat, avagy Tanácsköztársaság 1919[1]

1 Edison

1.: Tarján Vilmos (1881 – 1947) rendőri riporter, 2.: Thomas Alva Edison (1847 – 1931) feltaláló, 3.: Erdélyi Mór (1866 – 1934) fotográfus. Budapest, 1911. szeptember 11.

Tarján Vilmos bűnügyi tudósító, korabeli kifejezéssel rendőri riporter rendkívüli kalandokban bővelkedő életútja jól dokumentált. Nem is szándékunk ezt még csak főbb vonalakban sem ismertetni, de egy-két epizód felvillantásával közelebb kerülhetünk személyiségéhez. Mindenekelőtt adózzunk tisztelettel hozzájárulásának a magyar nyelv fejlődéséhez. Több szó-, illetve fogalomalkotását kapta fel az argó, melyek közül a köznapi nyelvbe is átszivárgott „sáros” a legnevezetesebb.[2]

est logo

Újságírói bravúrjai közt az egyik legnevezetesebb, amikor adriai nyaralását töltve 1914. június 28-án telefonos értesítést kap Az Esttől, amelynek tudósítója, Ferenc Ferdinánd (1863 – 1914) trónörökös lelövéséről. Vonatra száll, jó érzékkel, mert akik automobillal próbálkoznak, elakadnak, eltévednek, így jelentős késéssel érnek a helyszínre. Mit tesz ilyenkor azonnal egy vérbeli rendőri riporter? Sietve szalámit vásárol, a közelgő válsághelyzet előérzetében? Nem! Ezt Tarján Vilmos későbbre sorolta (és le is csúszott róla). Elsődleges újságírói feladatának tekintette az összes szabad telefonvonal azonnali kibérlését, így akik késve Szarajevóba kecmeregtek, képtelenek voltak leadni a tudósításaikat. Az egész világ (áldóan vagy sem) az ő nevét ismételgette, amikor a történelmi esemény szóba került.[3] Egy másik bravúros tudósítása miatt saját visszaemlékezése szerint 1919-ben[4], mások szerint 1920-ban[5] eltávolítják a laptól. A megélhetési nehézségekkel küzdő rendőri riporter ekkor döntő elhatározásra jut: zilált anyagi helyzetén kártyázással segít. Hatalmas nyereségéből megvásárolja az éppen eladásra kínált New York Kávéházat a Haas családtól.[6]
Most pedig ezt a másik bravúros tudósítását vizsgáljuk meg közelebbről. Bővebben…

Csekistáink és Vszevolod Emiljevics Mejerhold

1 Wiliams

Viljamsz (1902 – 1947): Vszevolod Emiljevics Mejerhold (1874 – 1940) 1925-ben

Vszevolod Emiljevics Mejerhold színpadi rendező ma száznegyvenkét éve született Penzában (egyes források szerint február 9-én, hogy már a kezdet is bizonytalan legyen). Bár Vişniec abszurd drámájában (A III. Richárd bemutatója elmarad, avagy fejezetek Mejerhold életéből) a III. Richárd színre vitelével és szolid aktualizálásával vívta volna ki egykor rajongásig szeretett rendszere rosszallását, ekkora merészségre (bizonyára annak túlságosan didaktív volta miatt) Mejerhold sosem vetemedett volna. Egész életében nem rendezett III. Richárdot.[1]  Bővebben…

A fizikai munka hőse

1 BlohincevA koppenhágai iskola és a statisztikus kvantumelmélet közti küzdelem a Szovjetunióban is megjelent. A szovjetorosz fizikusok ismeretei a koppenhágai iskola képviselőitől származtak, így ott ez látszott eluralkodni, hiába kapott “odakint” valamelyes erőre a többek közt Einstein (1879 – 1955) képviselte statisztikus vonal. Bár a világ Einstein megközelítését tekintette “materialistának” és Niels Bohrét (1885 – 1962) “idealistának”, a Szovjetunióban az erőviszonyok következtében ez megfordult. A Bohr-doktrína ideológiai erőre kapaszkodott mint “materialista”. Bővebben…

A még rőtebb pap

NPG 4585; Hewlett Johnson by Vera Mukhina

Vera Muhina: Hewlett Johnson

“A hadsereg sok millió emberből áll és ezek nem mind angyalok. Vannak, akik nem úgy viselkednek, mint ahogy szeretnők. De ne feledje el, hogy a halál mezőin küzdötték át magukat, sokezer mérföldön keresztül, szüntelenül harcolva. Érzik, hogy győztesek és akik nem egészen jók, azt hiszik, hogy a győztesek tehetnek, amit akarnak és úgy viselkednek, ahogyan nem lenne szabad. Kérem értse ezt meg és ne ítélje el őket.”

(Sztálin pohárköszöntője Benešhez, idézi Hewlett Johnson érseki személynök, Szovjetsiker 45.o., Szikra Kiadás Budapest, 1949)

Il Prete Rosso“, Vivaldi (1678 – 1741) lelkesedése kora társadalmi problémái iránt az Ospedale della Pietà, azaz az árva és elhagyott leányok intézetének zenetanáraként kismiska volt ahhoz képest, amit évszázadokkal később a “Red Dean“, a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével és Sztálin-békedíjjal (valamint a vele járó mintegy százmillió -!- mai forintnak megfelelő pénzjutalommal) kitüntetett fáradhatatlan kommunista, Hewlett Johnson atya (1874 – 1966) produkált hajthatatlan Sztálin-túlfűtöttségében. Bővebben…