Természettudomány kategória bejegyzései

A légy evői, kapói és vadászai

Az igazi legyek családja bőrében sem szívesen lennék, amennyien fenekednek rájuk a madarak osztályából. (A sasoktól, tudjuk meg a régi rómaiaktól, legalább nyugtuk van.[1]) A madarak némelyike odáig megy ebbéli buzgalmában, hogy az az ornitológusoknak is sok, és ezt a szokásukat feltüntetik a madár nevében is. Természetesen az is előfordul, hogy mindössze a habitusuk leírásában említik. Álljanak erre példaként a számtalanból Vajda Péter (1808 – 1846) általunk is többször idézett Cuvier (1769 – 1832)-fordításában a todifélék családjába tartozó tódok:
Elkél egy kis fogalommagyarázat. Bővebben…

Melencolia n + I

…a bölcsészek és társaik elkerülhetetlenül melankóliára ítéltetnek… Gyakorló melankolikusként Ficino minderre többek között könnyű borokat, kellemes illatokat és tiszta, napfényes levegőt, illetve zenehallgatást ajánl. 

Rigán Lóránd: Szaturnusz fintora (Korunk, 2007)[1]

A hyppokratesi (Kr.e. 460? – Kr.e. 370?) „négy fő kedélyállapotot” és az azokat szerinte kialakító testnedveket már tárgyaltuk, és a sors úgy hozza, hogy egyik akkori hivatkozásunkban illusztrációul mai fő témánkat tették be.[2] „Fekete epe”, μελαγχολή, melankhole ugyan nincs a közönséges bonctanban felismerhető váladékaink között, forrásunk a mai biokémia állításaira támaszkodva a kedélyállapotokat egyéb „nedvek”: hormonok hatásával magyarázza, így a melankóliát a noradrenalin hiányával. (Ilyenképpen a halmazállapotának végképp nincs jelentősége.)
Bővebben…

Charpit módszere a POV-Ray felhasználásával

Nemrégen a POV-Ray rajzolóprogramot[1] felkészítettük a mintegy százhúsz éves negyedrendű Carl David Tolmé Runge (1856 – 1927)-Martin Wilhelm Kutta (1867 – 1944)-módszer alkalmazására[2]. Most annyiban teszünk egy további kis lépést, hogy vizsgálatainkat kiterjesztjük elsőrendű nemlineáris implicit parciális differenciálegyenletekre. Bővebben…

„Emberi”?

Vannak kifejezések, melyek éppen csak egy kicsit hosszabbak az okvetlenül szükségesnél, talán mert ebben a formájukban először tréfásnak hatottak, aztán később már nem volt menekvés, a felesleges szót nem lehet lerobbantani róluk. Vagy legalábbis nehéz. Például ilyen szókapcsolat a „felfogni agyilag”, mely a „felfogni”-val azonos jelentésű, tekintve, hogy a felfogás fészke, bölcseje, tűzhelye (focusa) éppen az agy, nem pedig valamely további testrészünk. A sajtóban szerencsénkre nem terjedt el, de a szépirodalomba már betette a lábát:

még nem tudják felfogni agyilag… – mutatott a halántékára.

Brátán: A víz őrzője (2014)[1]

Ezúttal az „emberi” tapadványt vizsgáljuk meg kicsit közelebbről, elsősorban ezt is a mellékkörülményei miatt.
Bővebben…

A sajmeggy útja és titkai

Bizonyára tudjátok, szépséges hölgyeim, hogy nem nagy ideje még élt Salerno városában valamely híres-neves seborvos, kinek neve volt Mazzeo della Montagna mester, ki is agg ember létére valamely városabéli szépséges és nemes ifjú hölgyet vett feleségül, kit a város minden más hölgyénél bőségesebben elhalmozott előkelő és gazdag öltözetekkel s más drágaságokkal s minden egyébbel, mi csak egy hölgynek kedvére lehet; viszont igaz, hogy a hölgy legtöbbnyire didergett, mivelhogy a mester nemigen törődött vele, hogy betakargassa.

Boccaccio (1313 – 1375): Dekameron (befejezve 1353-ra),
Negyedik nap, 10. novella
Révay József (1881 – 1970) fordítása[1]

Tegnapi tűzkő-hegyi sétámon felfigyeltem egy növény téliesen szikár vázára, és arra gondoltam, egy merész elmélettel ideje feltárni egy ősi titkot. Megadjuk a módját, sok egyébről is szó lesz.
Bővebben…

Hill doktor elborul

A híres Dr. Hillt megvetik és elhagyják mindazok, akik régebben ismerték, mégpedig botrányos nyelvére és a hazudozásban felmutatott jártasságára tekintettel.
Emanuel Mendez da Costa (1717 – 1791) Peter Ascaniusnak (1723 – 1803)[1]

Nem hinném, hogy valaha is volt élő ember, aki nála nagyobb arcátlansággal vagy tudatlansággal írt volna. Egyedüli mentsége, hogy az írás a létfeltétele volt.
Peter Ascanius John Hillről (1714 – 1775) [2]

az alapos, az őszinte, a szerény Dr. H-ll…
Smollett (1721 – 1771) John Hillről[3]

Nemrég kilátásba helyeztük, hogy kísérletet teszünk sir John Hill szövevényekben gazdag, különleges életének rövid felvillantására.
Roy Sydney Porter (1946 – 2002) egy 1983-ban publikált kettős recenziójában George Sebastian Rousseau könyveire reflektál. Az egyik Hill leveleinek és kisebb írásainak sajtó alá rendezése, a másik egy esszégyűjtemény Smollettről, Hill ősellenségéről[4]. Smollett nemrég mint lehetséges Plinius Tertius bukkant fel rövid megemlékezéseink sorában. Különös módon (kicsi a világ?) Hill neve Plinius Quartuséval, azaz Emanuel Mendez da Costáéval is összefonódik. Maga sir John Hill bízvást válhatott volna Plinius Quintusszá, ha áldozatul nem esik – önmagának. Ezt fogjuk most közelebbről szemügyre venni.
Mert Hill élete mégiscsak gazdagabb annál, hogy ma egyedül arra emlékezzünk, ő a történelemben az első ember, aki rákbetegségét összekapcsolják a dohányzással[5].
Bővebben…

Harmadik és negyedik Pliniusok

Amint már írtuk, George Berkeley (1684 – 1753) gazdag filozófiai-tudományos oeuvre-jéből a maga idejében a leghatásosabb és legnépszerűbb az 1744-es, lázzal járó ragály megfékezéséül írt  Siris: A Chain of Philosophical Reflexions and Inquiries concerning the Virtues of Tar Water, Lánc: természettudományos észrevételek és vizsgálatok láncolata a kátrányvíz előnyeiről. A mű természetesen nagyban támaszkodik id. Plinius (23 – 79) nagyhatású művére, A természet históriájára.[1] A leveleiről és Traianus (53 – 117)-panegyricusáról (100) híres, tudományban azonban járatlan ifj. Pliniusról (61? – 113?), azaz Plinius Secundusról, a nagy Plinius unokaöccséről nem esik szó a terjedelmes életműben.[2] A kortársak nem véletlenül kapcsolták össze Berkeley és id. Plinius nevét. Bővebben…

Dionysos és a denevérek

Pyramus és Thisbe Shakespeare-nél (1564 – 1616)[1], a feleségét és annak szeretőjét leleplező Vulcanus, más nevén Lemnius, akiről Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordításában írva vagyon,

Lemnius ekkor ivor kapuszárnyát tárta ki tágra,
s hívta az isteneket; míg ők lekötözve feküdtek,
rútul; azonban eképpen rút vágy lenni egy éppen
nem szomorú isten; nevetett rajuk erre; sokáig
volt ez a történet kedvelt rege köztük az égben,

Tintoretto (1518 – 1594): Venus, Vulcanus és Mars, 1550

Tintoretto (1518 – 1594): Venus, Vulcanus és Mars (1550)

vagy a Berninit legalább egy matrac erejéig megihlető antik alkotás, az itt emlegetett Hermaphroditus, mind egyetlen nagy ívű dramaturgiai fogásba sűrűsödik Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?) Átváltozásainak IV. könyvében. A „mese a mesében” ősi módszere alapján. Ezúttal nem a mesékre, hanem a mesélőkre figyelünk.

Bernini (1598 – 1680): talapzat az antik Alvó Hermaphroditus szobra alá, 1620

Bernini (1598 – 1680): talapzat az antik Alvó Hermaphroditus-szobor alá (1620)

Bővebben…

Újabb illatok (három részben)

Ó, arany szabadság; mezítelenségem! örök vágy
vagy te a tisztálkodásra, mikor így látod magad,
s érzed, mily cirógató ez a fürdőgőz, ez a nehéz szaga
önön testednek, mely már csupa bujaság.

Most látod igazán, mily méltó faragás vagy, s mily öröm
élvezned ezt az állapotot; hogy lubickolsz, s
fürdeted magad kecses mozdulatokra hajlón, míg
egyre terjeng és ömlik körüled a szerelmet-vaditó meleg
férfiszag, mely oly illatos, mint az almafavirág.

Berda József (1912 – 1966): Fürdőben
(az 1933-ban írt Férfihangon-ciklusból)[1]

Bár akiknek volt bátorsága néhányszor alámerülni velünk a bűz birodalmába, efféle „szerelmet-vaditó” szagélmények meg sem kottyanhatnak, mégsem fognak borzongás nélkül maradni. Ha hihetünk verseknek, a jóformán még kamasz Berda Józsefnek nemcsak arra volt alkalma, hogy maga gyönyörködjön „önön” almafavirág-illatában. Az, hogy ez a bizonyos illat esetleg, legalábbis bizonyos körülhatárolt körülmények között nem feltétlenül taszító, természetesen ősrégi felismerése az emberi nemnek. Aristofanes (Kr.e. 446? – Kr.e. 386) feltehetőleg Kr.e. 410-ben bemutatott komédiájában, A nők ünnepében (Θεσμοφοριάζουσαι, Thesmoforiazusai) egy sárga köntösről az egyik szereplő így nyilatkozik:

MNHΣÍΛΟΧΟΣ
νὴ τὴν Ἀφροδίτην ἡδύ γ᾽ὄζει ποσθίου.[2]

MNESILOKHOS
ne ten Afroditen edy g’ozei postiu.

Arany János (1817 – 1882) 1880-ban megjelent fordításában:

MNESILOCHOS.
Szent Aphrodite, mily kedves bakbűze van![3]

Bővebben…

Mimózák, ártatlanok és elkeseredett küzdelem

A Károli-biblia így fordítja a Deuteronomium egy versét:

Csinálék azért ládát sittim-fából, és faragék két kőtáblát is, az előbbiekhez hasonlókat; és felmenék a hegyre, és a két kőtábla kezemben vala.[1]

Ugyanez az ökumenikus bibliafordításban:

Csináltam hát egy ládát akácfából, aztán kifaragtam két kőtáblát, olyanokat, mint az előzők voltak, majd a két táblával a kezemben fölmentem a hegyre.

5Móz10:3[2]

Ugyanezt a különbséget látjuk a fa bibliai megjelenésének minden pontján a két fordításban.[3]
Az Ószövetség egy későbbi igehelyén ezt olvassuk:

És majd azon a napon a hegyek musttal csepegnek és a halmok tejjel folynak, és a Júda minden medre bő vízzel ömledez, és forrás fakad az Úrnak házából, és megöntözi a Sittimnek völgyét.

Joe3:18[4]

Ugyan nem lenne helyes, ha a fordítás a szóeredet alapján adná meg a magyar nevet, forrásunk rámutat, hogy a sittim-fa valóban kedveli a vádikat, azaz a patakok által kivájt völgyeket, így biztosra vehetjük, hogy az Ószövetségben oly nagy szerepet kapó völgy és a fa neve valamiképpen összefügg.
Bár a régi bibliafordításokat időről időre revideálják, Károli Gáspár (1529? – 1591) eredetileg is a „sittim-fa” („Sittim fa”) alakot használja.[5] Aligha tehetne másként. A pillangósvirágúak családjába tarozó akácfát nemcsak Mózes, de ő sem ismerhette. Bővebben…

Antidarwini ötletek

A világ világosodását nemcsak abból látjuk, hogy esténként több a fény, mint kétszáz éve, hanem, számtalan kiábrándító ellenpélda ellenére, a belső világosság nagyobb erejéből is. Ma már egy elemi iskolás is észreveszi Schopenhauer (1788 – 1860) csattanósan megfogalmazott érvelésének hibáját az 1836-ban kiadott Über der Willen in der Natur (Az akaratról a természetben), melyet 1839-ben a Norvég Királyi Társaság nagy aranyérmével jutalmaztak[1]. Bővebben…

A Strauss család és a gekkók családja

Amint arról milliók és milliók sok év első napján meggyőződhetnek, Josef Strauss Delejes erők, avagy Titokzatos vonzerők (op.173) című keringőjét és a szerzővel vérségi kötelékben nem álló Richard Strauss (1864 – 1949) 1910-re befejezett Rózsalovagjának (op.59) egy keringőjét titokzatos erők fűzik egymáshoz. Erről már említést tettünk. De lássuk kicsit közelebbről, melyek is azok a delejes erők, amelyek a mű megkomponálására ihlették a Strauss dinasztia különös sorsú tagját!
Bővebben…

Sörök között olvasva: a timsó és a tímár

Az indoeurópai hehlu-, „ehető gyökér” gyökből származik az ugyanilyen jelentésű szanszkrit (és hindi) आलुālū, ami a hindiben a burgonyára is átment. (Ezt korábban már érintettük.) Ebből származik az angol aloo vagy alu, ami a kontyvirágfélék családjába tartozó elefántláb-jamszgyökér ehető gumója. (Nemzetségével, az óriáskontyvirágokkal, tudományos megközelítésben az Amorphophallusokkal már volt szerencsénk találkozni néhányszor.)

elefántláb-jamszgyökér

elefántláb-jamszgyökér

A borágófélék családjába tartozó fekete nadálytő (vagy, a csontok regenerációjára kedvező hatása alapján, „forrasztófűnek” is nevezett növény) latin nevének, az alumnak a visszavezetését erre az indoeurópai gyökre bizonytalannak tartják[1], méltán, hiszen a fekete nadálytő belsőleg alkalmazva mérgező[2]. (A forrasztófű angol neve, a comfrey a latin confirmare, „megerősíteni” szóból származik.[3]) A helu-, „keserű” és helut- (vagy helud-), „sör” egymással bizonyára összefüggő indoeurópai gyökök is felmerülnek a latin alum szó eredeteként, feltéve, hogy a nadálytő kóstolójának maradt ideje tollba mondani ízélményét.

fekete nadálytő (forrasztófű)

fekete nadálytő (forrasztófű)

A helut-, „sör” jelentésű gyök az előgermánon keresztül vezetett az angol ale-hez, azaz a komló hozzáadása nélkül főzött sör szavához, de kelet felé is hatolt[4], így az orosz egyházi nyelvben az ол a boron kívül minden szeszes ital gyűjtőneve[5], bár másik forrásunk kifejezetten a sörökre, azokon belül is éppen a komlós sörökre szűkíti az értelmét[6].

Bővebben…

Emberek égen és földön: H. G. Wells és a XX. századi fizika

I must confess that hitherto I have not acknowledged my share in the disappearance of Master Tommy Simmons, which was that little boy’s name.

Wells (1866 – 1946): The First Men In The Moon (1901), Chapter 21: Mr. Bedford at Littlestone[1]

Meg kell vallanom, hogy mindmáig nem ismertem be, hogy részem van Tommy Simmons úrfi eltűnésében. (Ez volt a kis kölyök neve.)

Emberek a Holdban, 21. fejezet: Mr. Bedford Littlestone-ban. Mikes Lajos (1872 – 1930) fordítása (1920, idézet az 1957-es kiadásból)[2]

Herbert George Wells, „magyarul” H. G. Wells Emberek a Holdban című regénye mindmáig zamatos olvasmány, ha posztmodern világunkban egyre nehezebb is eldöntenünk dramaturgiai és tudományos pontatlanságairól, véletlenek vagy szándékoltak. A tudós főszereplőről, Cavorról elnevezett antigravitációs csodaszer, a cavorit az utazógömb és a cselekmény motorja. Az, hogy a másik főszereplő, Julius Bedford egyedüli hazaérkezése és gömbje véletlenszerű tengerbe csapódása légvonalban mintegy 20 kilométerre déli irányban helyezkedik el kiindulópontjától, mai szemmel inkább tűnik tréfának, különösen annak fényében, hogy ismert fürdőhelyen ér vizet, szerencsés közelségben a partoktól, de Bedford nem tudja, hol van.

Úgy hat ez, mintha egy budapesti nem ismerné fel a magyar Velencét, pedig itt 40 kilométer a távolság. Efféle pongyolaságokban bővelkedik a regény. Egy párbeszédben futólag feltűnik Jules Gabriel Verne (1828 – 1905), nekünk Verne Gyula előzményregénye, az 1864-ben írt Utazás a Holdba, ez azonban nem lágyította meg Verne szívét, és a művet keserű szemrehányásokkal illette. Kifogása annak tudománytalansága volt, miközben hite, igaz, téves hite szerint a magáé tudományosan megalapozott volt. (Wellsnek semmiből sem állt volna az ágyús kilövés motívumát is átemelni Vernétől, hiszen az 1897-ben írt és a rá következő évben kiadott Világok harcának ideözönlő marslakói is ágyúkkal lövetik a Földre magukat. A műben szereplő tudományos utalásokat ebben a formában valóban nem kellene középiskolások elé tárni.) H. G. Wells stílusa azonban szuggesztív és lebilincselő, és nem a tudomány, hanem a társadalom „rerum novarum”-ja (res novija) mozgatja meg szívét és képzeletét, amint ez a „félreeső” megjegyzésekből kitetszik. Fantasztikus ábrázolásait (a holdi napkeltét) Thomas Stearns Eliot (1888 – 1965), számunkra inkább T. S. Eliot is nagyra értékelte, és Borgest (1899 – 1986) is elbűvölte a meseszövés.[3] Egyet biztosan kijelenthetünk: a regény megtermékenyítőleg hatott az illusztrátorokra.

Az egész láthatárt befogta a Hold, fehér virradatból szőtt csodálatos görbe kard

Az egész láthatárt befogta a Hold, fehér virradatból szőtt csodálatos görbe kard

Bővebben…

Az áldott Josepha Barbara

von der Tochter also; wen ein Maler den Teufel recht natürlich Malen wollte, so müste er zu ihrem gesicht zuflucht nehmen. – sie ist dick wie eine bauerdirne; schwizt also daß man speien möchte… – da braucht man Weinstein! – so abscheulig, schmutzig, und grauslich![1]

És most a lányuk! Ha festő az ördögöt természethűen akarná festeni, csak az ő arcához forduljon. Kövér, mint egy libás asszony, izzad, hogy hányingert kap az ember tőle… Borkőre lenne szüksége, annyira pocsék, piszkos és visszariasztó!

Mozart (1756 – 1791) Bécsből apjához, Leopold Mozarthoz (1719 – 1787) Salzburgba, 1781. augusztus 22

Kovács János (1930 – 2001) Mozart breviáriumának (1961) átdolgozásával közreadja Kárpáti János (2017)[2]

Kovács – Kárpáti az itt idézett utolsó mondatban, az eredeti mondatszerkezeten változtatva, azt sugallja, mintha Mozart szerint a borkővel elűzhető lenne pocsékság, piszok és visszariadás. Az eredeti szövegben a borkőről tehát ennyi áll: – da braucht man Weinstein! –.

A Weinstein, nem vitás, jól láthatóan is „borkő”, kevésbé jól láthatóan kálium-tartarát. (Különféle nyelvi-fogalmi leágazásait már tárgyaltuk.) Bár a fogkő, orvosi keveréknyelven dentális calculus nem tartalmaz borkövet (az ásványianyag-összetevő a kalcium-foszfát)[3], a tartar angolul, a Weinstein németül „borkövet” és „fogkövet” is jelent. Ez a jelentés itt aligha játszhat szerepet, és a borkőnek mosóhatása sincs. Súrolóhatása azonban kitűnő[4], és így fogporok, vagy manapság fogtabletták összetevője.[5] Így szerintem a levélnek ezen az épületes pontján Mozart inkább fogporra gondolhatott. Bővebben…