Természettudomány kategória bejegyzései

Harmadik és negyedik Pliniusok

Amint már írtuk, George Berkeley (1684 – 1753) gazdag filozófiai-tudományos oeuvre-jéből a maga idejében a leghatásosabb és legnépszerűbb az 1744-es, lázzal járó ragály megfékezéséül írt  Siris: A Chain of Philosophical Reflexions and Inquiries concerning the Virtues of Tar Water, Lánc: természettudományos észrevételek és vizsgálatok láncolata a kátrányvíz előnyeiről. A mű természetesen nagyban támaszkodik id. Plinius (23 – 79) nagyhatású művére, A természet históriájára.[1] A leveleiről és Traianus (53 – 117)-panegyricusáról (100) híres, tudományban azonban járatlan ifj. Pliniusról (61? – 113?), azaz Plinius Secundusról, a nagy Plinius unokaöccséről nem esik szó a terjedelmes életműben.[2] A kortársak nem véletlenül kapcsolták össze Berkeley és id. Plinius nevét. Bővebben…

Dionysos és a denevérek

Pyramus és Thisbe Shakespeare-nél (1564 – 1616)[1], a feleségét és annak szeretőjét leleplező Vulcanus, más nevén Lemnius, akiről Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordításában írva vagyon,

Lemnius ekkor ivor kapuszárnyát tárta ki tágra,
s hívta az isteneket; míg ők lekötözve feküdtek,
rútul; azonban eképpen rút vágy lenni egy éppen
nem szomorú isten; nevetett rajuk erre; sokáig
volt ez a történet kedvelt rege köztük az égben,

Tintoretto (1518 – 1594): Venus, Vulcanus és Mars, 1550

Tintoretto (1518 – 1594): Venus, Vulcanus és Mars (1550)

vagy a Berninit legalább egy matrac erejéig megihlető antik alkotás, az itt emlegetett Hermaphroditus, mind egyetlen nagy ívű dramaturgiai fogásba sűrűsödik Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?) Átváltozásainak IV. könyvében. A „mese a mesében” ősi módszere alapján. Ezúttal nem a mesékre, hanem a mesélőkre figyelünk.

Bernini (1598 – 1680): talapzat az antik Alvó Hermaphroditus szobra alá, 1620

Bernini (1598 – 1680): talapzat az antik Alvó Hermaphroditus-szobor alá (1620)

Bővebben…

Újabb illatok (három részben)

Ó, arany szabadság; mezítelenségem! örök vágy
vagy te a tisztálkodásra, mikor így látod magad,
s érzed, mily cirógató ez a fürdőgőz, ez a nehéz szaga
önön testednek, mely már csupa bujaság.

Most látod igazán, mily méltó faragás vagy, s mily öröm
élvezned ezt az állapotot; hogy lubickolsz, s
fürdeted magad kecses mozdulatokra hajlón, míg
egyre terjeng és ömlik körüled a szerelmet-vaditó meleg
férfiszag, mely oly illatos, mint az almafavirág.

Berda József (1912 – 1966): Fürdőben
(az 1933-ban írt Férfihangon-ciklusból)[1]

Bár akiknek volt bátorsága néhányszor alámerülni velünk a bűz birodalmába, efféle „szerelmet-vaditó” szagélmények meg sem kottyanhatnak, mégsem fognak borzongás nélkül maradni. Ha hihetünk verseknek, a jóformán még kamasz Berda Józsefnek nemcsak arra volt alkalma, hogy maga gyönyörködjön „önön” almafavirág-illatában. Az, hogy ez a bizonyos illat esetleg, legalábbis bizonyos körülhatárolt körülmények között nem feltétlenül taszító, természetesen ősrégi felismerése az emberi nemnek. Aristofanes (Kr.e. 446? – Kr.e. 386) feltehetőleg Kr.e. 410-ben bemutatott komédiájában, A nők ünnepében (Θεσμοφοριάζουσαι, Thesmoforiazusai) egy sárga köntösről az egyik szereplő így nyilatkozik:

MNHΣÍΛΟΧΟΣ
νὴ τὴν Ἀφροδίτην ἡδύ γ᾽ὄζει ποσθίου.[2]

MNESILOKHOS
ne ten Afroditen edy g’ozei postiu.

Arany János (1817 – 1882) 1880-ban megjelent fordításában:

MNESILOCHOS.
Szent Aphrodite, mily kedves bakbűze van![3]

Bővebben…

Mimózák, ártatlanok és elkeseredett küzdelem

A Károli-biblia így fordítja a Deuteronomium egy versét:

Csinálék azért ládát sittim-fából, és faragék két kőtáblát is, az előbbiekhez hasonlókat; és felmenék a hegyre, és a két kőtábla kezemben vala.[1]

Ugyanez az ökumenikus bibliafordításban:

Csináltam hát egy ládát akácfából, aztán kifaragtam két kőtáblát, olyanokat, mint az előzők voltak, majd a két táblával a kezemben fölmentem a hegyre.

5Móz10:3[2]

Ugyanezt a különbséget látjuk a fa bibliai megjelenésének minden pontján a két fordításban.[3]
Az Ószövetség egy későbbi igehelyén ezt olvassuk:

És majd azon a napon a hegyek musttal csepegnek és a halmok tejjel folynak, és a Júda minden medre bő vízzel ömledez, és forrás fakad az Úrnak házából, és megöntözi a Sittimnek völgyét.

Joe3:18[4]

Ugyan nem lenne helyes, ha a fordítás a szóeredet alapján adná meg a magyar nevet, forrásunk rámutat, hogy a sittim-fa valóban kedveli a vádikat, azaz a patakok által kivájt völgyeket, így biztosra vehetjük, hogy az Ószövetségben oly nagy szerepet kapó völgy és a fa neve valamiképpen összefügg.
Bár a régi bibliafordításokat időről időre revideálják, Károli Gáspár (1529? – 1591) eredetileg is a „sittim-fa” („Sittim fa”) alakot használja.[5] Aligha tehetne másként. A pillangósvirágúak családjába tarozó akácfát nemcsak Mózes, de ő sem ismerhette. Bővebben…

Antidarwini ötletek

A világ világosodását nemcsak abból látjuk, hogy esténként több a fény, mint kétszáz éve, hanem, számtalan kiábrándító ellenpélda ellenére, a belső világosság nagyobb erejéből is. Ma már egy elemi iskolás is észreveszi Schopenhauer (1788 – 1860) csattanósan megfogalmazott érvelésének hibáját az 1836-ban kiadott Über der Willen in der Natur (Az akaratról a természetben), melyet 1939-ben a Norvég Királyi Társaság nagy aranyérmével jutalmaztak[1]. Bővebben…

A Strauss család és a gekkók családja

Amint arról milliók és milliók sok év első napján meggyőződhetnek, Josef Strauss Delejes erők, avagy Titokzatos vonzerők (op.173) című keringőjét és a szerzővel vérségi kötelékben nem álló Richard Strauss (1864 – 1949) 1910-re befejezett Rózsalovagjának (op.59) egy keringőjét titokzatos erők fűzik egymáshoz. Erről már említést tettünk. De lássuk kicsit közelebbről, melyek is azok a delejes erők, amelyek a mű megkomponálására ihlették a Strauss dinasztia különös sorsú tagját!
Bővebben…

Sörök között olvasva: a timsó és a tímár

Az indoeurópai hehlu-, „ehető gyökér” gyökből származik az ugyanilyen jelentésű szanszkrit (és hindi) आलुālū, ami a hindiben a burgonyára is átment. (Ezt korábban már érintettük.) Ebből származik az angol aloo vagy alu, ami a kontyvirágfélék családjába tartozó elefántláb-jamszgyökér ehető gumója. (Nemzetségével, az óriáskontyvirágokkal, tudományos megközelítésben az Amorphophallusokkal már volt szerencsénk találkozni néhányszor.)

elefántláb-jamszgyökér

elefántláb-jamszgyökér

A borágófélék családjába tartozó fekete nadálytő (vagy, a csontok regenerációjára kedvező hatása alapján, „forrasztófűnek” is nevezett növény) latin nevének, az alumnak a visszavezetését erre az indoeurópai gyökre bizonytalannak tartják[1], méltán, hiszen a fekete nadálytő belsőleg alkalmazva mérgező[2]. (A forrasztófű angol neve, a comfrey a latin confirmare, „megerősíteni” szóból származik.[3]) A helu-, „keserű” és helut- (vagy helud-), „sör” egymással bizonyára összefüggő indoeurópai gyökök is felmerülnek a latin alum szó eredeteként, feltéve, hogy a nadálytő kóstolójának maradt ideje tollba mondani ízélményét.

fekete nadálytő (forrasztófű)

fekete nadálytő (forrasztófű)

A helut-, „sör” jelentésű gyök az előgermánon keresztül vezetett az angol ale-hez, azaz a komló hozzáadása nélkül főzött sör szavához, de kelet felé is hatolt[4], így az orosz egyházi nyelvben az ол a boron kívül minden szeszes ital gyűjtőneve[5], bár másik forrásunk kifejezetten a sörökre, azokon belül is éppen a komlós sörökre szűkíti az értelmét[6].

Bővebben…

Emberek égen és földön: H. G. Wells és a XX. századi fizika

I must confess that hitherto I have not acknowledged my share in the disappearance of Master Tommy Simmons, which was that little boy’s name.

Wells (1866 – 1946): The First Men In The Moon (1901), Chapter 21: Mr. Bedford at Littlestone[1]

Meg kell vallanom, hogy mindmáig nem ismertem be, hogy részem van Tommy Simmons úrfi eltűnésében. (Ez volt a kis kölyök neve.)

Emberek a Holdban, 21. fejezet: Mr. Bedford Littlestone-ban. Mikes Lajos (1872 – 1930) fordítása (1920, idézet az 1957-es kiadásból)[2]

Herbert George Wells, „magyarul” H. G. Wells Emberek a Holdban című regénye mindmáig zamatos olvasmány, ha posztmodern világunkban egyre nehezebb is eldöntenünk dramaturgiai és tudományos pontatlanságairól, véletlenek vagy szándékoltak. A tudós főszereplőről, Cavorról elnevezett antigravitációs csodaszer, a cavorit az utazógömb és a cselekmény motorja. Az, hogy a másik főszereplő, Julius Bedford egyedüli hazaérkezése és gömbje véletlenszerű tengerbe csapódása légvonalban mintegy 20 kilométerre déli irányban helyezkedik el kiindulópontjától, mai szemmel inkább tűnik tréfának, különösen annak fényében, hogy ismert fürdőhelyen ér vizet, szerencsés közelségben a partoktól, de Bedford nem tudja, hol van.

Úgy hat ez, mintha egy budapesti nem ismerné fel a magyar Velencét, pedig itt 40 kilométer a távolság. Efféle pongyolaságokban bővelkedik a regény. Egy párbeszédben futólag feltűnik Jules Gabriel Verne (1828 – 1905), nekünk Verne Gyula előzményregénye, az 1864-ben írt Utazás a Holdba, ez azonban nem lágyította meg Verne szívét, és a művet keserű szemrehányásokkal illette. Kifogása annak tudománytalansága volt, miközben hite, igaz, téves hite szerint a magáé tudományosan megalapozott volt. (Wellsnek semmiből sem állt volna az ágyús kilövés motívumát is átemelni Vernétől, hiszen az 1897-ben írt és a rá következő évben kiadott Világok harcának ideözönlő marslakói is ágyúkkal lövetik a Földre magukat. A műben szereplő tudományos utalásokat ebben a formában valóban nem kellene középiskolások elé tárni.) H. G. Wells stílusa azonban szuggesztív és lebilincselő, és nem a tudomány, hanem a társadalom „rerum novarum”-ja (res novija) mozgatja meg szívét és képzeletét, amint ez a „félreeső” megjegyzésekből kitetszik. Fantasztikus ábrázolásait (a holdi napkeltét) Thomas Stearns Eliot (1888 – 1965), számunkra inkább T. S. Eliot is nagyra értékelte, és Borgest (1899 – 1986) is elbűvölte a meseszövés.[3] Egyet biztosan kijelenthetünk: a regény megtermékenyítőleg hatott az illusztrátorokra.

Az egész láthatárt befogta a Hold, fehér virradatból szőtt csodálatos görbe kard

Az egész láthatárt befogta a Hold, fehér virradatból szőtt csodálatos görbe kard

Bővebben…

Az áldott Josepha Barbara

von der Tochter also; wen ein Maler den Teufel recht natürlich Malen wollte, so müste er zu ihrem gesicht zuflucht nehmen. – sie ist dick wie eine bauerdirne; schwizt also daß man speien möchte… – da braucht man Weinstein! – so abscheulig, schmutzig, und grauslich![1]

És most a lányuk! Ha festő az ördögöt természethűen akarná festeni, csak az ő arcához forduljon. Kövér, mint egy libás asszony, izzad, hogy hányingert kap az ember tőle… Borkőre lenne szüksége, annyira pocsék, piszkos és visszariasztó!

Mozart (1756 – 1791) Bécsből apjához, Leopold Mozarthoz (1719 – 1787) Salzburgba, 1781. augusztus 22

Kovács János (1930 – 2001) Mozart breviáriumának (1961) átdolgozásával közreadja Kárpáti János (2017)[2]

Kovács – Kárpáti az itt idézett utolsó mondatban, az eredeti mondatszerkezeten változtatva, azt sugallja, mintha Mozart szerint a borkővel elűzhető lenne pocsékság, piszok és visszariadás. Az eredeti szövegben a borkőről tehát ennyi áll: – da braucht man Weinstein! –.

A Weinstein, nem vitás, jól láthatóan is „borkő”, kevésbé jól láthatóan kálium-tartarát. (Különféle nyelvi-fogalmi leágazásait már tárgyaltuk.) Bár a fogkő, orvosi keveréknyelven dentális calculus nem tartalmaz borkövet (az ásványianyag-összetevő a kalcium-foszfát)[3], a tartar angolul, a Weinstein németül „borkövet” és „fogkövet” is jelent. Ez a jelentés itt aligha játszhat szerepet, és a borkőnek mosóhatása sincs. Súrolóhatása azonban kitűnő[4], és így fogporok, vagy manapság fogtabletták összetevője.[5] Így szerintem a levélnek ezen az épületes pontján Mozart inkább fogporra gondolhatott. Bővebben…

Kalandra fel!

A χαραδριὸς, kharadrios a mai görögben a lilefélék családjába tartozó bíbicet jelenti, de ehhez hosszú, érdekes utat kellett befutnia. Nekiugrunk.

bíbic

bíbic

Bővebben…

Iboga: a halottlátás bokra

Bergzabern

Bad Bergzabern

A művészekben, tudósokban bővelkedő, rajnai palotagrófsági (ma: rajna-vidék-pfalzi) Bergzabern (ma: Bad Bergzabern) eredetéről XVI. századi magyarázók megpróbálták bebizonyítani, hogy római eredetű, sőt még római nevet is kreáltak mellé: Tabernae Montanae. Tény, hogy magát a Rajna-vidéket megszállták a rómaiak, de a városka római eredetéről nem maradtak fenn bizonyítékok.[1] A „taverna” szó eredetével már foglalkoztunk; ha egy-egy római település nevében megjelent, az legfeljebb áttételesen utalt mai tavernákra és azokhoz kapcsolódó tivornyákra: katonai táborokat („sátrakat”) jelöltek ezzel a szóval.[2]
A bergzaberni Conrad Hubert (1507 – 1577) teológus, a strassburgi (ma: strasbourg-i) Tamás templom vikáriusa 1540-ben kiadott, Allein zu dir, Herr Jesu Christ (Csak benned bízom, Jézusom[3]) kezdetű himnuszára írt korált dolgozta fel Bach (1685 – 1750) 1724-ben egy kantátája (BWV33) nyitókórusában[4]:

Bővebben…

59

bor– Hány milliárd embert? Hetet? Vagy van az már nyolc is? Hány nálad szerencsétlenebbet sértesz ezzel a nyafogással, édes fiam? Mi az, hogy mi az, hogy milliárd? Minden ebéd után megiszol egy pohár vizet. Egymilliárd nap alatt ez egymilliárd pohár víz. Belegondolni is iszonyú. Nézd csak meg, igen, igen, nézd csak meg ezt a nénit itt veled szemben az ülésen! Pedig ez még egy úgynevezett jobb vidék! Persze aligha láthatod azokat a részleteket a csukaszürke könnyfüggönyödön át, amiket én, úgyhogy legjobb, ha elmesélem. Mélyen barázdált arc, a homlokon középen depresszív redő. És mégsem nyafog, eszébe sem jut! Vagy szippants egy jó mélyet, de ne így, könyörgöm, ne szörcsögve, mert a tüdődbe megy, úgyhogy, látom, ezt is nekem kell elmesélnem. A néni mellett kuporgó bácsiból itt velem szemben csak úgy dől az alkohol! Ő is túl van élete zenitjén, ahogy elnézem… Alkohol?! Jézus az égben… Na persze ha ti ott naphosszat tutáliber-málibert danolásztok a mackós óvodában, akkor aztán várhatom, hogy valami természettudományos ismeretet magadra szedj! Ha az alkánok homológ sorában egy-egy hidrogénatomot hidroxilgyökkel helyettesítesz, a telített alkoholokhoz jutsz. És főkánok nincsenek, csak alkánok, ez nem hivatal, hanem tudomány, készpássz. Igen, igen, a bácsi telített, sőt tömény alkoholt vett magához, remélhetőleg etanolt. Az alkohol és a búbánat pedig kéz a kézben jár, csak azt nem tudod, melyik vezeti a másikat. Helyes, hallom, felhagytál zsaroló sírásoddal, csak tudnám, miért zendített rá a néni is, a bácsi is… Én vagyok itt egyedül normális?! Vagy mi. Gyere gyorsan, ott várnak már a kőmacik az óvoda kapujában, fenn ne maradjunk a villamoson!

Fél Edwárd és a mutyi

Genti kézirat

A tewkesburyi csata 1471. május 4-én, melyben Lancasteri Edwárd herceg (1453 – 1471) életét vesztette (egyetlen angol trónörökös, aki harcmezőn halt meg)

GLOSTER

On me whose all not equals Edward’s moity

Shakespeare (1564 – 1616): Richard III (1591? 1592?), I/2[1]

GLOSTER

Hozzám, ki fél Edwárddal fel nem érek…

III. Richárd, I/2. Vas István (1910 – 1991) fordítása[2]

A III. Richárd kedvenc tárgyaink közt szerepel, korai kiadásainak specialitásairól is volt módunk beszélni. Ha eltekintünk Shakespeare szabad időkezelésétől, utalások alapján – Gloster (1452 – 1485) Lancasteri Edwárdot, mint közli velünk, negyedéve rosszkedvében kardja hegyére tűzte – megállapíthatjuk, hogy 1471 augusztusában járunk ekkor. A monológját vérfagylalóan bravúros párbeszéd előzi meg közte és az általa Edwárd herceg megölésével özveggyé tett Neville Anna (1456 – 1485) között, melynek során akkora sikerrel állítja Annát, leendő feleségét a maga oldalára, hogy ezen maga is meglepődik. Anna távoztával ugyanilyen bravúrral sorolja a maga ellen szóló érveket, melyek egyike az, amit idéztünk. Bővebben…

Kolbászfa is van

Mi emberek, kik felkapaszkodtunk az uborkafára, nagyon sokáig megvetettük a szenet. Illendő, hogy vezekeljünk.

Kosztolányi Dezső (1885 – 1936): Szén (1917)[1]

Az uborkafát kifejezetten azok kifigurázása kedvéért teremtette a népnyelv, akik bizonytalan alapon, bizonytalan jövővel másztak fel (kapaszkodtak fel, kaptak fel) fátlan szárán a szerény magasba.[2] Ilyenképpen veszélyes leiterjakab az angol cucumber tree-t „uborkafának” fordítani. Nézzük csak az angol testvért közelebbről!

Bővebben…

Az ösztörű kivirágzik

Nem tudom, Odinnak asztalához űl-e,
Kit felakasztottak magas ösztörűre,
Sátorom elébe, törvény szava nélkül,
Ronda repesőknek útálatos étkül.

Arany János (1817 – 1882): Buda halála (1864).
Harmadik ének. A tanács visszája[1]

Az ösztörü vagy ösztörű ágas-bogas karó, melyen gabonát szárítottak (és hogy éppen fordítva, el ne ázzon az esőben, tetejére kalácsot, azaz jókora szalmacsomót húznak), de mint a Czuczor-Fogarasi összegyűjti, a legkülönfélébb mesterségeknek megvolt a maguk ösztörűje. A mészárosok például „a feltagolt húst akgatják” rá. Szófejtésük szerint az ösztörű az „áradozó vizet öszvetereli”. (A magyar nyelv szótárát 1862 és 74 között adták ki. Figyelemre méltó, hogy a mottónkban idézett Buda halálára már hivatkoznak.)[2] 1912-ben már pontosan tudták, hogy ez az etimológia délibábos, és hogy a szó szláv eredetű. 1912-ben a Nyelvtudományi Közleményekben Horger Antal Albert (1872 – 1946), rövidebben Horger Antal, kicsit részletezőbben Az egyetem fura ura a szláv jövevényszavak között említi, de hangtani következtetéseit élesen visszautasítja Asbóth Oszkár (1852 – 1920)[3] – aki azoknak az Asbóth (Asboth) Oszkároknak a számát gyarapítja, akik nem találták fel a helikoptert[4]. Feltűnő, hogy a szófejtésnek mind a kreatív, mind a konzervatív ágában kimagasló orosz nyelvtudomány sem adta látványos jelét annak, sikerült volna megfejteniük a megfelelő szláv szavak, például a cseh ostrev eredetét.[5] Czeglédi Katalin levezetése azonban, melyet az ágasfából indít, és a karókból épített gát fogalmán keresztül egyebek mellett a szigetig eljut – amelynek szláv szavai az azonos értelmű indoeurópai strow- gyökre támaszkodó előszláv ostrovъ-ból[6] fejlődtek[7] – azt hivatott illusztrálni, hogy az alaki hasonlóságok befolyásolhatták a szófejlődést.[8]
A neves természetjáró, főgimnáziumi tanár Róth Márton (1841 – 1917)[9] 1891-ben a magas-tátrai Oszterva- (Ostrva-) hegy nevéről azt írja, származhat meredek, „éles” (szlovákul: ostrý) lejtőjéből, de nem zárja ki, hogy az ösztörű (szlovákul: ostrva) az eredet, melyen a szlovákok lóherét szárítottak. Ez utóbbi kézenfekvőnek tűnik azok után, hogy megemlíti, a valóban „háromoldalú tákolmányra” emlékeztető küllemű Tompa- (Tupa-) hegyet is mondták korábban Osztervának.[10] És arról se feledkezzünk meg, hogy ezeket a gigászi csúcsokat a kedveskedő népnyelv előszeretettel keresztelte el a maga szókincséből kiindulva. Látjuk ezt a Szénaboglya (Senná kopa) példáján is.[11]

hegyek a Magas-Tátrában: Oszterva, Tompa, Szénaboglya

Bővebben…