Beethoven: Első szimfónia

Bevezetés

Beethoven saját magát szimfonikus beállítottságú szerzőnek vallotta, akiben a zenei gondolatok először mindig szimfonikusan szólalnak meg, és egy-egy mű annál magasabb rendűvé alakulhat a szerző kezében, mondta, minél nagyobb hangszerapparátus áll rendelkezésére, vagyis egy zongoradarabnál többet mondhat egy kamarazenei alkotás, annál pedig egy szimfónia. Különösen hangzik ez a kor kiemelkedő zongoraművészétől, aki már korai zongoraszonátáiban is az egyetemes humánum olyan magaslataira jut, amelyeket kamarazenéje vagy szimfonikus művei csak később érnek el. Schiff András rendre kimutatja a szimfonikus ihletettséget Beethoven zongoraszonátáiban, de mint londoni előadássorozatában hozzáteszi, „Isten tiltsa meg nekünk, hogy tételesen áttegyük szimfóniákba” ezeket a szonátákat.

Beethoven: Második szimfónia

Bevezetés

Beethoven hallása 1802-re olyannyira leromlott, hogy heiligenstadti tartózkodása során végsőkig elkeseredett sorokat vetett papírra (Heiligenstadti Végrendelet), azt a gondolatot emelve a középpontba, hogy betegsége tette őt emberkerülővé, amiről mint zeneszerző még csak nem is beszélhet. Múló hangulat lehetett ez részéről? Hiszen egy ifjúkori jóbarátjához, Wegelerhez írt levelében erről egy kibontakozó szerelmi kapcsolatával együtt ír. Vagy még különösebb, hogy ugyanennek az évnek februárjában lényegében elkészült a D-dúr szimfónia partitúrájával. És ez minden műve közül az egyik legfelhőtlenebb. Beethoven életművében a derű „órái” a túlnyomók a keserűség, a forradalmi láz, a mélységes befelé fordulás és magasztos, himnikus hangulatok megrendítő „percei” felett.

Beethoven: Harmadik szimfónia

Bevezetés

Beethoven 1804 augusztusára fejezte be Esz-dúr szimfóniáját, minden addig komponált műve közül kétségkívül a legnagyobbat. Solomon beszámol egy általa látott, Beethoven keze írását viselő címlapról, mely még ekkor is a Bonaparte nevet tartalmazza, és Beethoven még augusz­tus 26-ai keltezésű, a kiadójának írott levelében is lelkesülten ír Napóleonról. De miért hozzuk ezt szóba? Ferdinand Ries, a Beethoven-tanítvány 1838-ban megjelent visszaemlékezéseiben (a történetet az állítólag sem jelen levő későbbi titkár, Anton Schindler is alátámasztja) Beethoven eredetileg a „Napóleon” címet kívánta adni szimfóniájának, ám mikor megtudta Napóleon szándékát, hogy császár legyen, dühösen tépte szét és tiporta meg a címlapot, „ez is csak olyan ember, mint a többi!” kitöréssel.

Beethoven: Negyedik szimfónia

Bevezetés

Beethoven alkotói figyelmét 1805-ben „fájdalmai gyermeke”, a Fidelio kötötte le, mindamellett vázlatfüzete tanúsága szerint nagy erőkkel dolgozott egy c-moll szimfónián.

1806-ban Lichnowsky herceg meghívására Sziléziában tett rövid pihenőt, ahol összeismerkedett Franz Oppersdorff gróffal, a herceg rokonával. A gróf, értesülve Beethoven hírnevéről, pénzügyi fantáziát látott abban, hogy egy szimfóniát rendeljen tőle, melynek előadási és kiadási jogdíjai bizonyos ideig (a kor szokásának megfelelően fél vagy egy évig) őt illették. Beethoven ráállt, aztán novemberben megírta Oppersdorffnak, hogy a szimfóniát, melyet neki szánt, egy másikkal egyetemben, kénytelen volt két másik megrendelőnek átengedni, de a grófról sem feledkezett meg, és az ígért szimfóniát rövidesen „szállítja”.

Beethoven: Ötödik szimfónia

Bevezetés

Beethoven c-moll szimfóniaterve, mint láttuk, kora ifjúságától foglalkoztatta, a második nagy, 1805-ös nekibuzdulás és a megszakítás után, melyet a Negyedik szimfónia jelentett, újult erővel tért vissza a legfrissebb terveihez. Lichnowsky herceg mecenatúrája fogytán, megélhetési gondokkal szembesülve az 1807-es évnek egészen a végéig húzódott a komponálás fő szakasza, és a végső formába öntés nem korábban mint 1808 kora tavaszára ért csak véget. Összehasonlíthatatlanul hosszabb ideig dolgozott e művén, mint az előző szimfónián (márványt nehezebb faragni, mint ködöt, bár ki tudja), de Beethoven „félelmetes” hírnevéhez jobban hozzá is járult, mint bármely egyéb darabja, a Nagy Fúgát is beleértve.

Beethoven: Hetedik szimfónia

Bevezetés

Beethoven az A-dúr szimfóniát 1812 májusában fejezte be, több mint négy évvel az előző két szimfónia után, de hogy mikor kezdte, csak találgatni lehet: egy 1806-ban vásárolt vázlatfüzetében vannak kezdeti gondolatcsírák, de ugyanebben a füzetben bizonyíthatóan később kezdett művek vázlatai is felbukkannak. Akárhogy is, a komolyabb munka 1811 második felében indult. Beethovennek a negyvenes éveire kellett megtapasztalnia, milyen a politikai és társadalmi tolerancia megszűnése. A wagrami csatavesztés után Ferenc császár kiegyezett Napóleonnal, a megalázó Schönbrunni Béke „pecsétje” lett aztán Mária Lujza, Beethoven két felvilágosult főhercegi barátja befolyása egy csapásra megszűnt, és Metternich sűrű szövésű megfigyelőhálózatot szőtt. Beethovent is megfigyelték, amiről maga is tudhatott (egész más hangvételű leveleket írt Ausztrián kívül), de nemzetközi hírneve megóvta őt a konfliktusoktól. A maga részéről természetesen ő is igyekezett finomítani érdes stílusán. 

Beethoven: Nyolcadik szimfónia

Bevezetés

Beethoven a „kis” (címlapja szerint: „nagy”) F-dúr szimfóniát 1812 októberében fejezte be, azaz a Hetedik után alig 5 hónapra. Ha joggal feltételezzük, hogy a Hetedik írása idején is dolgozott rajta Beethoven, az elkészülés gyorsaságában legfeljebb a Negyedik előzi meg (láttuk, hogy itt nehéz lenne pontos időtartamot megállapítani). Beethoven Linzet jelöli meg komponálási helyszín gyanánt, ahová azért utazott, hogy a civilizáció minden eszközével megakadályozza ezúttal Johann öccse házasságkötését a szállásadónőjével, Therese Obermeyerrel – mindhiába. (Johann patikát tartott fenn Linzben, és a napóleoni csapatok közeli állomásozása idején csinos hasznot húzott a készítményeiből.)

Beethoven: Kilencedik szimfónia

Bevezetés

Beethoven a Kilencedik szimfóniát közel tizenkét évvel a Nyolcadik végső formába öntése után, tehát 1824-ben fejezte be. Ám hogy mikor kezdte, varázslatos ködbe vész. Sőt, mintha egy hosszú alkotói élet sokáig dédelgetett álmát öntötte volna végső formába. Már a korai 1793-as bonni évben a Beethoven-család barátja, Fischenich, egy, Schiller feleségéhez írt levelében beszámol az ambiciózus ifjú tervéről, hogy a teljes Örömódát, mely, tudjuk, villámcsapásszerűen hatott a fiatal Beethovenre, kantáta formájú műben megzenésítse. És ahogy haladunk előre az időben, 1798-tól zenei formát is öltő módon, egyre-másra találkozunk Beethoven tervei között az Örömóda megzenésítésének gondolatával. Sőt, nemcsak a vázlatkönyvekben, de elkészült, kiadott művekben is a kései d-moll szimfónia bizonyos tételeinek világos előképeire ismerünk rá (ld. ott).

Néhány Beethoven-szimfóniafelvételről

Természetesen dióhéjban, hiszen egy-egy tétel komolyabb, méltóbb elemzése önmagában is oldalakat kellene hogy megtöltsön.

Teljes sorozatokra összpontosítunk, kettéválasztva a két nagy előadói felfogást. Gyakori, hogy egy-két nyitány is a sorozattal jön.

Szubjektív pontozással is ellátjuk a rövid „értékelést”, 5 csillag a maximum.