Ölyv: főmesék és mellékvesék

KATHARINA
Well ta’en, and like a buzzard.

PETRUCHIO
O slow-wing’d turtle! shall a buzzard take thee?

KATHARINA
Ay, for a turtle, as he takes a buzzard.

PETRUCHIO
Come, come, you wasp; i’ faith, you are too angry.

Shakespeare (1564 – 1616): The Taming of the Shrew, II[1] / 1
(between 1590 and 1592)

KATÓ
Mért? Tán vércse vagy?

PETRUCCHIO
Az. Épp galambot fogni készülök.

KATÓ
Csak fogd saját galambodat, ne engem.

PETRUCCHIO
Galamb nem is vagy. Mérges kis darázs vagy.

Makrancos hölgy, II[2] / 1.
Harsányi Zsolt (1887 – 1943) fordítása (1939)

A vágómadárfélék családjába tartozó ölyvek neme (az Antarktiszt leszámítva) világszerte elterjedt (Ázsiában kevésbé), különösen erdős vidékeken. Táplálékuk rendszerint talajon élő emlős (vagy ott kimúlt emlős, mert a dögöt sem vetik meg), hüllők, giliszták, rovarok, de torkukon lecsúsznak mókusok, sőt olykor madarak (kacsák, libák, fácánok) is.[3] Az ennek megfelelő nevű gatyás ölyvet a toll egészen a lábujjaiig befedi.[4]

^{gatyás ölyv}

Dinamikusan változik, hány neme van a családnak és hány faja a nemnek, mert a végső szót kimondó génvizsgálat újabb és újabb fajokat „buktat le”, bár az odúölyv éppen befelé tart, mert közelebb áll az ölyvekhez, mint a héjákhoz, ahová eddig sorolták.[5]

^odúölyv

Martilapu: zárszó

martilapu

Az őszirózsafélék családjába tartozó martilapu és réti peremizs id. Plinius (23 – 79) koráig visszavezethető, feltételezhető fogalmi keveredéséről már írtam korábban. Magának a martilapunak a históriája természetesen sokkal szerteágazóbb, maga id. Plinius is többször szóbahozza. A természet históriája XXIV. könyvének 85. fejezetében például azt javasolja krónikus köhögésre, hogy füstöljük el ciprusszénen, és tölcséren át lélegezzük be. (Pontosabban javaslattétel nélkül lehetőségként említi meg.) Antoine Laurent Apollinaire Fée (1789 – 1874) erre azt mondja, hogy aki előtte nem köhögött, ettől majd fog. A görög nevét chamæleucének írja, értelemszerű fordításban „földi nyárnak”.

Magdolnák és ormányosbogarak

Ormányosbogarak. Reitter (1845 – 1920) illuisztrációi a Fauna Germanica: Die Käfer des deutschen Reiches (Németország állatvilága: a német birodalom bogarai) V. kötetéből (1916)

Az indoeurópai (h)webh-, „szőni” gyök, nem meglepően, többek között az angol web, „háló” szó alapja[1], de ami meglepőbb, a weevilé is, mégpedig, feltételezik, a lárva gubójának „szövött” kinézete alapján. Országh László (1907 – 1984) 1988-as kiadású angol-magyar szótárában[2], önmagában igen helyesen, ez utóbbi szó mindkét jelentését közli: „zsizsik” és „ormányosbogár”. Mégsem adózhatunk maradéktalan tisztelettel megoldásának, ugyanis nem a szótárszerkesztési elvek szerint, két külön jelentés alatt sorolja fel a két magyar változatot, hanem egymástól vesszővel elválasztva, mintha csak magyarázná egymást a két szó. Ez azonban bonyolultabb.

A hölgyestike hölgye, európai kunkorokkal

Lippay János (1606 – 1666) az 1664-ben kinyomtatott Posoni kert című műve I. könyvének XII. részében így ír a káposztafélék családjába tartozó hölgyestikéről:

Viola nocturna, Etszaki viola. A’ virághja ollyan formájú, mint az nyári viola, haj színü; nappal semmi szaga nincsen; hanem mihelt el enyészik a’ nap, mingyárt ollyan szép gyönyörüséges illattat (illattal) bövölködik egész étszaka úgy hogy, ha az szobába viszi ember, bétölti azt jó illattal.[1]

a hölgyestike két színváltozata

Gombászó farontók

Csodálatos, hogy egy ilyen nyomorult féreg hogyan tud sok ezer tallérra rúgó kárt okozni! 

Linné (1707 – 1778) a göteborgi hajógyárban tett látogatásának tapasztalatairól[1]

hajófúróbogár

A nagy rendszerező itt az általa tüzetesen vizsgált hajófúróbogárról emlékezik meg. A farontóbogár-félék családjának ez a nagy sikerű egyede nem az elkészült hajót támadja meg, hanem a gyártásához használt már hántolt vagy még álló tölgyet. A trópusokon a fákat gyakran óriási, 4 centimétert is elérő bogarak rontják, mint amilyen például ugyanebben a családban a szintén Linné által leírt Atractocerus brevicornis. A beszédes nemzetségnév előtagja, az άτρακτος, atraktos „orsót”, „nyilat” jelent, a -cerus végződés a taxonómiában „-szarvú” (a görög κέρας, keras, „szarv” szóból)[2]. De a fajnév végződése ugyanígy „-szarvú” (csak mint főnév), úgyhogy egybeolvasva: „orsószarvú rövidszarvú”.

Az ember életét a farontóbogarak ősi időktől keserítik. Amikor id. Plinius (23 – 79) a fák általa ismert számos betegségét írja le A természet históriája XVII. könyve 37. fejezetében, közülük a „férgesedést” Antoine Laurent Apollinaire Fée (1789 – 1874) az ormányosbogár-félék családjába tartozó betűzőszú kártételének tudja be[3] (a bogár régi szép magyar neve „fenyőhernyó”[4], bár itt talán a lárvára gondoltak).

betűzőszú és műve

Fontos azonban megkülönböztessük az élő és a halódó vagy holtfákba belekötő linnéi „nyomorultakat”, ha mint világosan látjuk is a hajófúróbogár példáján, egyes esetekben nehéz lenne határt vonni. Az utóbbiak az élet természetes körforgásában döntően „hasznos” szerepet játszanak[5], ha nem igazságtalan az emberközpontú szemlélet ilyen összetett élettani folyamatok említésekor. Polifiletikus, azaz genetikailag inhomogén csoportjukat „szaproxilofágnak” nevezik (a görög σαπρός, sapros, „rothadt” előtaggal – noha elemi iskolás tananyag a rothadás és korhadás világos elkülönítése –  , majd a már jól ismert folytatással egybeolvasva: „rothadt fák[6] evője”). Magyarországot ha el nem is kerülik, nálunk észrevehetően ritkábban bukkannak fel, mint környékünkön.[7]
De ha a rovar képtelen a cellulóz megemésztésére, akkor miért alakít ki galériákat az utódnemzedék számára a fák szijácsaiban és gesztjeiben? Oda táplálni a lárvákat nyilván nem térhet vissza.

a fatörzs régiói

Előbb ismerkedjünk meg a szépirodalom állásfoglalásával, mely meglehetősen pontos képet ad a történésekről a sötétben: 

Mesék a must hasznáról és káráról

A musttal, különösen etimológiájával részletekbe menően már foglalkoztunk régebben, legutóbb az erjedése alapjait futottuk át, ezúttal id. Plinius (23 – 79) tanítását érintjük a mustról A természet históriája XXIII. könyvének 18. fejezetében.

A nárd, a kapotnyak és a meztelen csiga

martilapu

Id. Plinius (23 – 79) A természet históriája XII. könyvének 27. fejezetében az asarumról ír. Antoine Laurent Apollinaire Fée (1789 – 1874) id. Plinius és görög szerzők tanulmányozása után arra a következtetésre jut, hogy a görögök az őszirózsafélék családjába tartozó martilaput a βάκχαρις, bakharis szóval jelölték, amelyet a rómaiak átvittek ugyanennek a családnak egy másik fajára, az erdei peremizsre, a martilapunak viszont az asarum nevet adták.

erdei peremizs

A szó maga is görög eredetű: a ἄσαρ̀ον, hasaron „ágnélkülit” jelent, melyet inkább „csökevényes szárúként” kellene felfognunk. A görögök ugyanezt az elnevezést egy igen távoli fajra, a farkasalmafélék családjába sorolt kereklevelű kapotnyakra alkalmazták.[1]
Id. Plinius tévesen jegyzi meg, hogy a martilapu kétszer is virágzik évente.[2] Abból az alkalomból hozza fel, hogy tulajdonságait hasonlónak tartja a loncfélék családjába tartozó, az előző fejezetben tárgyalt nárdhoz.

nárd

Ott ennek a himalájai növénynek egyetlen tulajdonságát emeli ki, azt, amely miatt az ókorban csillagászati összegekért cserélt gazdát: a rizómájából lepárolt[3] olaja illatát[4]. A nárdolajnak különösen jó híre volt az ókori írók körében. Amikor például Polybios (Kr.e.  200? – 118?) Egyetemes története XXXI. kötetének 4. fejezetében kortársa, a pompakedvelő IV. Antiokhos Epifanes („isteni érkezésű”) királlyal (Kr.e. 215 – 164) szokásairól ír, felsorolja, hogy a tornajátékain fellépő ifjak miféle kenetekkel síkosították testüket.

Ebkolbász máltaigombával és fojtogatással

Tegnapi rövid szongáriai összeállításunkban közelebbről az onnan elterjedt cselőpókot vizsgáltuk meg, de ez távolról sem jelenti azt, hogy más, szintén szívpezsdítően egzotikus élőlények ne származnának erről a varázslatos helyről. Szibéria, Irán, Kína egyes tartományaiban (például Szongáriában) és a „sztánok” háromszögletű nagy területén őshonos az ebkolbász. Tudományos neve körül zsibongást hallunk. Ezt megpróbáljuk mihamarabb tisztázni. Kalandnak nézünk elébe.

Orchideák

Látva a kosborgyökeret, nem hasonló az a férfi nemi szerveihez? Ennek megfelelően… helyreállíthatja egy ember férfiasságát és szenvedélyét.

Paracelsus (1493? – 1541)[1]

Orkhis egy szatír és egy nimfa gyermeke volt, aki egy Bakkhos-ünnepségen nem bírt magával, és erőszakot próbált tenni az egyik papnőn. Vadállatok martalékául esett bűnhődésképpen, darabokra esett testéből fejlődött ki az orchidea. (Látni fogjuk, pontosan melyik testrészéből.) Kiábrándító gyanú ébred bennünk, hogy az orchidea valóban csodálatos darwini fejlődése másképp zajlódott a valóságban, ugyanis a történetnek nincs antik forrása, és a legrészletesebb átváltozás-nyilvántartások sem tudnak róla.[2] Az ifjú neve a görög „here”, azaz ὄρχις, horkhis szó. A nyelvtudomány sem támasztja alá az átváltozási történetet: a görög szó eredetéül az azonos jelentésű indoeurópai herghi- gyököt jelöli meg.[3]

Kakaó és kókusz

Or stretch’d amid these orchards of the sun,
Give me to drain the cocoa’s milky bowl,
And from the palm to draw its freshening wine!

Thomson (1700 – 1748): The Seasons. Summer (1735)[1]

Vagy nyújtózva a Nap gyümölcsöseiben
Add a kókusz csészéjét, tejét szürcsölnöm,
És a pálmából frissítő bort vennem!

Az évszakok. Nyár

Samuel Johnson (1709 – 1784) 1755-ben megjelent A Dictionary of the English Language (Az angol nyelv szótára) című, évszázadokig meghatározó műve nem veszi fel a kókusz címszót. Erre jó oka van: ha megnézzük, mit ír a kakaóról, ugyancsak meglepődünk.

A varjúháj és az arzén

A természetes gyógymódok híveinek egy része a varjúháj tántoríthatatlan híve. Kezdjük egy közeli rokonával, az illatos rózsásvarjúhájjal, melynek a gyökere rózsaillatot áraszt. Ráadásul a keringési bajok legyőzőjét, a rák megelőzőjét, az immunrendszer és az agy serkentőjét, a szervezet méregtelenítőjét tisztelik benne.[1]

illatos rózsásvarjúháj

Pásztortáska

pásztortáska

HOTSPUR
And telling me the soueraignest thing on earth
Was Parmacitie, for an inward bruise…

Shakespeare (1564 – 1616): King Henry IV,
Part I, I / 3 (1596-97?), Quarto 0, 1598[1]

HŐVÉR
Mondá nekem, hogy nincs fölségesebb
A csonttörésre, mint a spermacet.

IV. Henrik, I. rész, I / 3.
Lévay József (1825 – 1918) fordítása[2]

HŐVÉR
S hogy legfelségesebb dolog a földön
A parmaceti belső sérülésre…

Vas István (1910 – 1991) fordítása[3]

A spermaceti hasznáról már megemlékeztünk. A Shakespeare által emlegetettet nem véletlenül nem találjuk a hasznok listáján. Lévay József súlyosabb, a Shakespeare által használt szóhoz inkább ragaszkodó, óvatosabb Vas István enyhébb leiterjakabba fut. A parmacitie Shakespeare-nél ugyanis „pásztortáskát” jelent.[4] Hővér helyesen jellemzi az élettani hatását. (Ugyanebben a jelenetben beszél Hővér olyannyira vészt jóslóan a seregélyről, melyről szintén írtunk már.)

A lenyűgöző lonc és a lenyűgöző kis meténg

OBERON
…I know a bank where the wild thyme blows,
Where oxlips and the nodding violet grows,
Quite overcanopied with luscious woodbine,
With sweet musk roses and with eglantine.

Shakespeare (1564 – 1616): Midsummers Night’s Dream (1595), II / 1[1]

OBERON
…Van egy kies part, hol kakukfü nő,
Hol dús virányt rukerc s ibolya sző,
Fölötte sűrü loncból mennyezet,
Vadrózsa, gyönge jázmin fog kezet…

Szentivánéji álom. Arany János (1817 – 1882) fordítása (1863)[2]

Elhantoltatta az üres koporsót, felállította a fejfát, amelyet tavasszal lonc futott be. Jó szagú tavaszi délutánokon elüldögélt a gyepes sírhanton…

Krúdy Gyula (1878 – 1933): A nagyasszony ballépése (1917)[3]

EL SUR

Desde uno de tus patios haber mirado
las antiguas estrellas,
desde el banco de
la sombra haber mirado
esas luces dispersas
que mi ignorancia no ha aprendido a nombrar
ni a ordenar en constelaciones,
haber sentido el círculo del agua
en el secreto aljibe,
el olor del jazmín y la madreselva,
el silencio del pájaro dormido,
el arco del zaguán, la humedad
-esas cosas, acaso, son el poema.

Borges (1899 – 1986): Fervor de Buenos Aires (1923)[4]

A DÉL

Valamelyik udvarodból bámulni
a régesrégi csillagokat,
az árnyék
padján ülve bámulni
ezeket a szórt fényeket,
miket tudatlanságom nem tud megnevezni,
se elhelyezni a csillagképek között,
átérezni a rejtett
ciszterna vízkörét,
a jázmin- és loncillatot,
az alvó madár némaságát,
a tornác boltívét, a nedvességet
– ezekből áll talán a költemény.

A Buenos Aires-i láz-kötetben.
Somlyó György (1920 – 2006) fordítása (1984)[5]

búbos és ükörkelonc

Újból és újból elkövetjük a bőség illetlenségét, ami most is elkerülhetetlen, ha önkényesen válogatott példákon keresztül akarjuk érzékeltetni azt a lenyűgöző pályát, amit a lonc az irodalomban „befutott”. Borgesnél valósággal a Dél jelképe, más műveinek sokaságában is, bár éppen a déli féltekén a loncfélék családja nem őshonos. Észak-Amerikából, Európából, Észak-Afrikából, Ázsiából (különösen Kínából) származik mintegy kétszáz faja.[6] A lonc természetesen nemcsak „másodvirágként” játszik nagy szerepet az irodalom „virányain”, hanem a kertekben is. Illata nélkülözhetetlen, ha olykor, Borges szerint, nehéz is.
A továbbiakban neve hátborzongató rejtélyével foglalkozunk.

Macskafarkú veronika és a tudomány szigora

Id. Plinius (23 – 79) szerint

Iidem samolum herbam nominavere nascentem in umidis, et hanc sinistra manu legi a ieiunis contra morbos suum boumque, nec respicere legentem neque alibi quam in canali deponere, ibi conterere poturis.

Nat. Hist. 24.63[1]

Ugyanők (a gall druidák) egy nedves környezetben élő növénynek a samolus nevet adták. Ezt is, mondják, böjtölve kell begyűjteni balkézzel, disznók és marhák betegségei ellen. A gyűjtőnek arra is ügyelnie kell, nehogy hátranézzen, és nehogy máshová helyezze mint a jószágok vályúiba.

A természet históriája, XXIV / 63

Id. Plinius „rejtvényeit” a hálás utókor nagy élvezettel próbálja megfejteni. Azt hihetnénk először is, hogy a druidáktól származó samolus elnevezés eredete megfejthetetlen. Mégis több derűlátó ötlet született a kiderítésére. Sir Joseph Paxton (1803 – 1865) a kelta san, „hasznos” és mas, „disznó” szavak összetételével vezeti le a disznókat is gyógyító fű nevét, míg Robert Stephen Adamson (1885 – 1965) Samos szigetét véli névadónak.[2]

nyugati kökörcsin

Érdekesebb magának a növénynek az azonosítása. Luigi Anguillara (1512? – 1570) a boglárkafélék családjába tartozó nyugati kökörcsint javasolja, Kurt Polycarp Joachim Sprengel (1766 – 1833) a kankalinfélék családjába és a számolya-nembe sorolt tölgylevelű vízisalátát. Ezzel megerősíti Valérand Dourez (1534? – 1575) álláspontját, amit maga Linné (1707 – 1778) is olyannyira osztott, hogy a növénynek a Samolus valerandi tudományos nevet adta.[3]

tölgylevelű vízisaláta

Ám a pliniusi elnevezések megfejtésében nagy jártasságú Antoine Laurent Apollinaire Fée (1789 – 1874) véleménye eltér ettől. Szerinte az útifűfélék családjába tartozó deréce- vagy ártéri veronika a szóban forgó növény.

Linné ennek a virágnak a Veronica beccabunga tudományos nevet adta.[4] Mielőtt rátérünk a veronikák nyelvújításkori kalandjaira, tisztázzuk az eddig felgyülemlett növénynevek eredetét.

Vargánya: szótörténet

lengyel vargányaleves

„Vargánya” szavunk eredetmagyarázatában hamisítatlan internacionalista önzetlenséget veszünk észre. Magyar források szerb-horvát eredetet tárnak fel[1], míg szerb-horvát szómagyarázók szerint a megfelelő vẕgānj szó a mi szavunkból származik[2]. Sokkal nagyobb köröket ír le a tinórufélék családjába tartozó vargánya angol és latin szava, a boletus. Vegyünk mély lélegzetet.