Vallástörténet kategória bejegyzései

Dante és a császár

A II. Hohenstaufen Frigyes római császár (1194 – 1250) és a Szentszék feszült viszonyáról, majd a császári címben őt követő fiáról, IV. Konrádról (1228 – 1254) már írtunk. Ez után hosszú interregnum állt be egészen 1273-ig. Ennek a legkevésbé sem a pápák vonakodása volt az oka a császárkoronázástól. Nem lett volna sok módjuk vonakodni, ha a német fejedelemségek ki tudtak volna állítani egy legalább általuk egységesen elfogadott, erős német királyt. Erre azonban nem voltak képesek. Közel két évtized állandó belvillongással, a központi hatalom szétforgácsolódásával telt, majd amikor feltűnt egy ambiciózus, de csekély birtokokkal és befolyással rendelkező jelölt, Habsburg Rudolf (1218 – 1291), kompromisszumosan megválasztották, és annak sem lett akadálya, hogy annyi év után a római császári tisztet is betöltse. A Habsburg-ház erősödése is szerepet játszhatott abban, hogy a fejedelmek bizalma néhány császár után ismét egy gyengének ígérkező, kis és helyileg-nyelvileg elszigetelt birtokú luxemburgi gróf, az ilyenképpen német királlyá választott VII. Luxemburgi Henrik felé fordult.[1]

A hét választófejedelem megszavazza Henriket. Balduineum, 1341

Bővebben…

Reklámok

Poseidon fenyőünnepei

Így hullt földre Sinis, ki gonosz volt szörnyü erőben,
fákat görbített földig s föl a légbe vetette
szálfa fenyőkkel, szétfröccsentve az emberi testet.

Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?): Átváltozások, VII.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[1]

Nem olyan egyszerű otthagyni egy ideje sűrűn látogatott mesés terepünket, Korinthost. (Az egyik változat szerint a város legendás alapítója, Helios napisten leszármazottja erre a névre hallgatott.[2]) Mielőtt röviden híres sportjátékaira térünk, kikerülhetetlen Theseus hősi alakja, aki, jelképesen is, mintegy a mítosz és valóság határán áll. Történetével zárul Athéni Apollodoros (Kr.e. 180? – 120?) Mitológiája, és vele kezdődnek Plutarkhos (46? – 127?) Párhuzamos életrajzai. Aigeus athéni király szent magyarázatot kért a Pythiától, különféle asszonyaival miért nem tud utódot nemzeni. Athéni Apollodoros leírásában (III. könyv, XV. fejezet, 6. szakasz) válaszul ezt kapta:

Bortömlő csúcsán ki ne nyisd a dugaszt, te derék hős,
addig, amíg fellegvárát nem látod Athénnak.

Troizen

Ebből semmit sem értett. Hazafele tartva Troizenbe érkezett. Alapítója, Orus, Poseidon sarja[3], egyesek szerint egyiptomi volt. Poseidon a térségben nagy aktivitást fejtett ki. Például, némiképpen vérfertőző módon, teherbe ejtette Orus leányát, Leist. Troizenben Poseidonnak jelentős kultusza bontakozott ki. Aigeus idejében Troizen ura a bölcs és fortélyos Pittheus volt. Bátyja, a városállam névadója, Troizen után lett király.[4] Miután Aigeus elmondta neki a jóslatot, azonnal megértette azt. Borral itatta le vendégét, majd borvendégét összehozta leányával, Troizen „ragyogó egével”, a gyönyörű Aithrával. Az óvatos Athéni Apollodoros ugyanannak a fejezetnek a 7. szakaszában így fogalmaz: ugyanazon az éjszakán azonban Poszeidón is közeledett a leányhoz. Plutarkhos változata realistább:

Aithra sokáig titokban tartotta Thészeusz igazi származását, Pittheusz pedig elhíresztelte róla, hogy Poszeidón gyermeke. A troizéniek különösképpen tisztelték Poszeidónt; ő volt városuk védőistensége, neki áldozták gyümölcstermésük zsengéjét, és az ő háromágú szigonyát verték pénzükre is.

Párhuzamos életrajzok. Theseus, 6.
Máthé Elek (1895 – 1968) fordítása[5]

Hiába, ahol ragyog az ég, ott Poseidon is elemében érzi magát, és telehinti sarjaival a földet. És így aztán kultusza, tisztelete is öregbedik. Legalább látjuk a mechanizmust. Bővebben…

Repcelepke száll virágra: a csókváltás bonyodalmai

Szerencsénkre, hiszen jobb érzés szép nevű élőlényekbe botlani, mint közömbös nevűekbe, a görög mitológia nemcsak Vactor Tousey Chamberst (1830 – 1883) indította névadásokra (mint legutóbb láttuk), hanem, mondhatni, boldog-boldogtalant, ha ugyan elképzelhető boldogtalan biológus egyáltalán. Πιερίς, pieris a nimfák egyik csoportneve volt az ógörögben „eredeti”, Olympos alatti lakhelyükről, a Pieria-síkságról, ahonnan egyes vélemények szerint „felköltöztek” a beóciai Parnasszusra[1], de közelebb járhatunk az igazsághoz, ha efféle vándorutakat nem tételezünk fel, hanem elfogadjuk a feltételezést, hogy a múzsáknak több kultikus centruma is lehetett[2].

Raffaello (1483 – 1520): Parnasszus (1511)

Erről a szent helyről adta tudományos nevét[3] a hangafélék családjába tartozó babérhanga-nemzetségnek David Don (1799 – 1841) skót botanikus[4] és a fehérlepke-családba tartozó fehérlepke-nemzetségnek Franz von Paula Schrank (1747 –1835) jezsuita atya, kora kiemelkedő entomológusa[5]. Ezúttal ez utóbbiak sarjaival fogunk foglalkozni. Bővebben…

Vactor hősei

Holnapután, 2018. augusztus 6-án lesz a 188. évfordulója Kentucky egyik leghíresebb szülöttje, Vactor Tousey Chambers (1830 – 1883) ügyvéd és entomológus születésének, és egyúttal a 135. évfordulója annak, hogy bénulást okozó agyvérzést kapott kentuckyi otthonában. A következő nap hajnaláig élt. Ügyvédként, békés természetű lévén, rendszerint azt tanácsolta klienseinek, ejtsék a pert, mert gyűlölte a tárgyalótermi civódásokat. Megtehette, jómódú volt.[1] A kor kiemelkedő ruhamolykutatójának tekintették.[2]

Bár nem szobatudós volt, mint angol elődje, Francis Walker (1809 – 1874), és szakmai reputációja is nagyobb volt (ő nem tizenegyszerezett meg tudományos neveket), vannak bizonyos távoli párhuzamok a munkásságaikban. Cikkeinek címadásában nem volt körültekintő (felpanaszolták, hogy túlságosan hasonlók), és sokat kellett küzdenie a lektoraival is.[3] Bővebben…

Glauke rémtörténete és forrása

Ἄγγελος

…καί τις γεραιὰ προσπόλων, δόξασά που
ἢ Πανὸς ὀργὰς ἤ τινος θεῶν μολεῖν,
ἀνωλόλυξε, πρίν γ᾽ ὁρᾷ διὰ στόμα
χωροῦντα λευκὸν ἀφρόν, ὀμμάτων τ᾽ ἄπο
κόρας στρέφουσαν, αἷμά τ᾽ οὐκ ἐνὸν χροΐ:
εἶτ᾽ ἀντίμολπον ἧκεν ὀλολυγῆς μέγαν
κωκυτόν. εὐθὺς δ᾽ ἡ μὲν ἐς πατρὸς δόμους
ὥρμησεν, ἡ δὲ πρὸς τὸν ἀρτίως πόσιν,
φράσουσα νύμφης συμφοράν: ἅπασα δὲ
στέγη πυκνοῖσιν ἐκτύπει δραμήμασιν…

Εὐριπίδης (480 – 406 π.Χ.): Μήδεια (432 π.Χ.)[1]

Hangelos

…kai tis geraia prospolon, doxasa pu
he Panos orgas he tinos theon molein,
anololyxe, prin g’ora dai stoma
khorunta leukon afron, ommaton t’apo
koras strefusan, aima t’uk enon khroi:
eit’antimolpon eken ololyges megan
kokyton. Euthys d’e men es patros domus
ormesen, e de pros ton artios posin,
frasusa nymfes symforan: hapasa de
stege pyknoisin ektypei dramemasin…

Euripides: Medeia

Hírnök

…Az egyik vén cseléd
azt hitte, valamelyik isten
ejtette úrnőjét önkívületbe,
és örömsikolyt hallatott, ahogy
szent szertartásokon szokásos,
de mikor látta, hogy az úrnő
szája habzik, szeme kidülled,
s holtsápadt – többé nem sikongatott
az öregasszony, hanem felüvöltött
a rémülettől és a borzalomtól…

Rakovszky Zsuzsa fordítása[2]

Prinsep (1838 – 1904): Medeia, a varázslónő

Euripides hosszan, a részletek kínzó pontosságú felsorolásával fejti ki azt az alaptörténetet, drámájában egy hírnök elbeszélésében, melyet jóval később Athéni Apollodoros (Kr.e. 180? – 120?) Mitológiája I. könyve IX. fejezetének 5. szakaszában a műfajnak megfelelő szikársággal így foglal össze:  Bővebben…

Peirene és forrásai

Τοῖσι μὲν
ἐξεύχετ᾽ ἐν ἄστεϊ Πειράνας σφετέρου πατρὸς ἀρχὰν
καὶ βαθὺν κλᾶρον ἔμμεν καὶ μέγαρον[1]

Toisi men
exeukhet’ en hastei Peiranas sfeteru patros arkhan
kai bathyn klaron hemmen kai menaron

Pindaros (Kr.e. 522? – 438?): XIII. olympiai óda

(Glaukos) Szólt velük
Büszkén így bejelentvén, Peirán városa atyja uralmát,
Törvényét viselé, aki csarnoka volt törvényei háza…

Természetesen aki tudta, hogy Πειρήνη, Peirene Korinthos legfőbb forrása, mint például Charles Apthorp Wheelwright (1787 – 1858), ezt igyekezett a maga interpretációban érvényre juttatni, ahogy ő maga is az 1846-os fordításában:

Where flows Pirene’s sacred tide

Hol Peiréné szent árja foly’…

Ennek nem sok köze van az eredetihez, de menthető, ha Pindarosra mint a pars pro toto elvének alkalmazójára tekintünk. Hiszen Bakhylides (Kr.e. 518? – 452) egy töredéke is mintha Peirán „csavaros koronáját” említené, ha hihetünk ennek a pár szómorzsának, és hogy ki lehet az itt szereplő Kleon… Az általunk már emlegetett, de kétségkívül Korinthos térségében vitézkedő „ódemagóg” aligha, hiszen ő Bakhylides halála után 30 évvel szállt alá az alvilágba. Megeshet, szövegromlás tanúi vagyunk, és a költő Korinthos legendás királyára, Kreonra gondolt.[2]

1 Bakh

Különben is, mondhatjuk megengedően, Árpád (845 – 907) hős magzatjai sem csak ott virágozának fel, merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának, azaz a vízparton, hanem a szárazulat belsőbb vidékein is. De tárgyhoz méltatlan szarkazmusunkat sutba dobva (egy tegnap hallott jó tanácsra hallgatva: „hagyj fel rossz szokásaiddal!”) kicsit közelebbről is megvizsgáljuk a forrás történetét.

Tiepolo (1696 – 1770): Bellerofon és Pegazus

Bővebben…

Szicíliai Diodoros és a sör

ἔστι δέ τις Νύση, ὕπατον ὄρος, ἀνθέον ὕλῃ,
τηλοῦ Φοινίκης, σχεδὸν Αἰγύπτοιο ῥοάων…

Hesti de tis Nyse, hypaton horos, hantheon hyle,
telu Foinikes, skhedon Aigyptoio roaon…[1]

Ott áll egy magas hegy, Nysa, erdei virulnak,
Távoli főn haza földjén, Nílusnak vize mellett.

Homerosi első himnusz Dionysosról

Ferri (1634 – 1689): Bacchus (Dionysos)

Ferekydes (Kr.e. 480? – ?) tanúsága szerint a νῦσα, nysa szó „fát” jelentett, és ez szép összhangban áll az idézett himnusszal. Forrásunk szűkszavúan annyit mond Dionysos nevének eredetéről, hogy a „népszerű névmagyarázat” a δίεμαι, diemai, „sietni” és Nῦσα, Nysa szavakat olvasztja eggyé, minthogy a hegy nimfái, a nysiádok a Hera haragja elől rejtegetett kisdedet itt táplálták.[2] De akik odafigyelve lapozzák tegnapi nyomozásunk hőse, Szicíliai Diodoros (Sikeliotes, Kr.e. 90? – 27?) Könyvtárát, ennél egy kicsit többet is mondhatnak.  Bővebben…

Acadina próbája

From Acadina rise the graven oaths —
Rejected lies her truthful bosom loathes.

Kent (1823 – 1902): Aletheia, CXCV. (1870)[1]

Acadinából szállnak bevésett eskük —
Az ő igaz keble rút csalást nem tűr.

A Palicus ikrek mítoszát sokan és ízesen ismertetik. Mindezek közül legízesebbnek Johann Karl Otto Ribbeck (Ribbeck Ottó, 1827 – 1898) leírását találtam A római költészet történetében. Csíksomlyói Csiky Gergely (1842 – 1891) 1891-ben megjelent fordításában:

Ami az akkori olvasók számára magától értetődő lehetett, a mai korban már rövid magyarázatot kíván. Aiskhylos (Kr.e. 525 – 456) Kr.e. 473-ban a művészetpártoló I. Hieron († Kr.e. 466?) tyrannos meghívására Syrakusába érkezett, és ott a tyrannos által nemrég alapított Aitne városa tiszteletére írta az Aetnae-i nők című darabját. Ez töredékesen maradt fenn, de éppen az emlegetett sorokat megőrizte az V. században alkotó Macrobius Szaturnália-ünnepi beszélgetések hét könyvben című, idézetekben bővelkedő gyűjteménye. Az V. könyv XVIII. fejezetének 24. szakaszában ezt olvassuk az Aiskhylos-drámából:

Τί δῆτ’ ἐπ’ αὐτοῖς ὄνομα θήσονται βροτοί;
Σεμνοὺς Παλικοὺς ζεὺς ἐφίεται καλεῖν.
Ἦ καὶ Παλικῶν εὐλόγως μενεῖ φάτις;
Πάλιν γὰρ ἥκουσ’ ἐκ σκότους τόδ’ εἰς φάος.

Ti det’ ep’ autois honoma thesontai brotoi;
Semnus Palikus Zeus efietai kalein.
He kai Palikon eulogos menei fatis;
Palin gar hekus’ ek skotus tod’ eis faos.[2]

S hogy minek mondja ezt halandó:
Zeus Palikusnak rendelé,
S hogy e név helyes-e –
Az, mert visszatérnek a mélyből evilágra.

Azaz a szó eredetét Aiskhylos (és nyomában Ribbeck) a πάλιν, palin, „újra” szóra vezeti vissza. Aztán, ahogy várjuk, utalások formájában a Palicus-mítosz és a köré az Etna körül kibontakozó kultusz a latin nyelvű irodalomban is meg-megjelenik. Vergiliusnál (Kr.e. 70 –  Kr.e. 19):

pinguis ubi et placabilis ara Palici[3]

Hol pompás, pazar oltár ég a palícusi párnak

 Aeneis, IX. Lakatos István (1927 – 2002) fordítása[4]

Ovidiusnál (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?):

perque lacus altos et olentia sulphure fertur
stagna Palicorum rupta ferventia terra
et qua Bacchiadae, bimari gens orta Corintho
[5]

mély tavakon s ként gőzölgő Palicus-mocsaraknak
színe fölött vágtat, hol a földből forr föl a pára,
és hol a Bacchiadák, két-tengerpartu Corinthus.

Átváltozások, V. Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[6]

Korinthos

Mindeddig nincs is nehézségünk az irodalomba átnövő mítosz kéngőzös, ezúttal mégis tiszta világában. De ez a kényelmes érzésünk nem tart sokáig.  Bővebben…

Í

[Re-enter MACDUFF, with MACBETH’s head]

MACDUFF

Hail, king! for so thou art: behold, where stands
The usurper’s cursed head: the time is free…

Shakespeare (1564 – 1616): Macbeth (1606-7), V / 7[1]

Csatazaj. Macduff jő.

MACDUFF.

Királyom, üdv!
Mert az vagy! Im nézd a bitor fejét!
szabadok vagyunk!

Szász Károly (1829 – 1905)  fordítása[2]

Az indoeurópai hekweh, amint már láttuk, „vizet” jelent, ezernyi leágazással, mint amilyen a francia eau, „víz”, a német Aue, „öntözött mező”, de mindenekelőtt a latin aqua, víz. Ugyancsak innen „ered” az előgermán ahwo, „víz”, „folyó”, ahonnan az ugyanilyen értelmű óangol ēa-n keresztül formálódtak a „folyó” értelmű középangol ea, e, æ alakok. De ebből keletkezett többek között a saterlandi (keleti) fríz Äi, „folyó”, a holland aa, „víz”, „patak”, a svéd å, „patak” és az izlandi á, „patak”, „folyó”.[3] Amszterdam legnagyobb folyójának, az Ij-nek a neve (melyet hagyományosan Y-nek is írnak) szintén ebből az indoeurópai gyökből vezethető le. De az angol eddy, „örvény” is ezzel rokon: az indoeurópai idi-, „vissza” gyökre épülő, azonos értelmű óangol æd-[4], ed- és a már látott ea adja a szó ősét, az edēát.[5]
Ha most a hekwehhez, „vízhez” hozzátesszük a szintén indoeurópai landát (jelentése, kevéssé meglepően: „föld”), nyerjük a skót és angol island-et („sziget”), az előgermán ahwóból („víz”) az óskandináv ey, „sziget” szó közvetítésével a dán és norvég „szigetet”, az ø-t, illetve az øyt és számos más északi „sziget” szót.[6] A „sziget” óír alakja, az ailén az előzménye a skót gael „szigetnek”, az eileannak.[7] Ám a skót gaelben a szó a fentiekhez hasonló csodás rövidülésen is átmegy: a szigetre a fokozhatatlanul leegyszerűsödött ì szót is használják.[8]

Í (Iona)

Az óír nyelvhasználatban tulajdonnévként az Í, „A sziget” már egyetlenegy szigetet jelent. E szó latinizálási kísérlete (mely alapján a kiejtésről is fogalmat alkothatunk) Ioua, és talán ennek félreolvasásából származik ennek a szigetnek a mai angol Iona neve.[9] Egy másik elmélet szerint az Ioua elnevezés a yew, „tiszafa” szóból származik. Hiába a skót gael ì, sziget a szó eredete, a skót gaelben ennek a szigetnek a neve Idhe, együtt Eilean Idhe, „Idhe (Iona) szigete”. Idhe szülöttje az Idheach. A sziget ősi neve Ì nam ban bòidheach, „A gyönyörűek (értsd: gyönyörű nők) szigete”, majd Ì Chaluim Chille.[10] Erről pedig legkésőbb tegnap óta tudjuk, mit jelent: Szent Kolumba szigete. Ezt vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről. Bővebben…

Kastalia forrása és ősforrása

Ó, úr Appollón, Zeusz atya gyermeke!
Mikor születtél, ékesített apád
arany szalaggal, drága lanttal,
s hattyú szép fogatot kezedre

bízván, kiküldött Delphoi iránt, s a szép
Képhisszosz-adta Kasztaliánk ezüst
vizéhez: ott mondj jósigéket
s ossz igazat minekünk…

a fecske szólt, pacsirta zengett
és a tücsök cirpelte nékünk

szent jósigédet, s Kasztaliánk ezüst
forrása buzgott…

Alkaios (Kr. e. 630? – Kr.e. 570?): Apollónhoz. Előszó

Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[1]

Kastalia forrása ma

Alkaios nem hiába kiáltott fel: ὦ Κασταλία κρήνη, o Kastalia krene[2], ó, Kastalia forrása, töredékben maradt himnusza, megkockáztathatjuk, az ősforrása a mesés Kastalia megjelenésének az ókor irodalmában. Legutóbbi írásunkban ígéretet tettünk rá, hogy kissé közelebbről is megvizsgáljuk ezt a forrást.  Bővebben…

Josicune és legendás egybeesése Dzsingisz nagykánnal

Hogy ígéretének megfelelően mennyire „tradicionális” ez a zene, ne vizsgáljuk. Lesznek itt nagyobb füllentések is. Nemrég, hogy mesefolyamunkat a japán történelemről és annak karcinológiai leágazásairól medrek közé szorítsuk, abból új történetek leágaztatását ígértük (ahelyett, hogy helyben feszítenénk szét az eredetit). A későbbi ígéretünket be is váltottuk, a korábbit (arról, hogy a dan-no-urai vízi csatát követő viszályokról is megemlékezünk) ezúttal teljesítjük. Bővebben…

Japán történelem rákokkal

Kanmu

A Heian-kor azzal vette kezdetét, hogy Kanmu (737 – 806) császár 794-ben Heiankjót (a mai Kiotót) tette meg Japán fővárosának. Uralma alapvető változást hozott Japán társadalmában: lazítva, de nem megszakítva kapcsolatait a buddhizmussal a ritszurióra (ritsuryo), azaz a Kínától átvett, konfuciánus alapokon nyugvó kormányzási rendszerre[1] tért át.[2] 平安, Heian jelentése: béke. Ám a békésen indult kor a legdurvább polgárháborúba torkollt.

Bővebben…

X. (Bölcs) Alfonz cselekedetei és mondása

Nem görcsös „átkapcsolási” igyekezet vezérel, amikor tegnapi zenei témánkat összehozom a mi figyelmünket eddig is többször felkeltő X. (Bölcs) Alfonz (1221 – 1284) udvarában 1250 és 80 között összeállított, négyszáznál is több galiciai éneket vagy hangszeres darabot tartalmazó Cantigas de Santa Maria (Mária-énekek) című, jórészt a galiciai „főváros”, Compostela zarándokainak Mária-élményeit feldolgozó gyűjteményével, ami a király kétségkívül legnagyobb művészeti hozzájárulása az egyetemes európai zenekultúrához saját gazdag életművén belül is.[1] Wagner (1813 – 1883) a gyűjteményt nem ismerte, a hangulati rokonság mégis szívhez szóló:

Akik a „Bölcs” epitheton helyett a „Tanultat” javasolják[2], nyilvánvalóan nem a nagy király bölcsességét vitatják el. A spanyol Sabio kétségkívül „bölcset” jelent – ma; másik jelentése azonban valóban „tanult”, és a nyelvfejlődés szívesebben mozdul a „tanult”-ból a „bölcs” felé, mint fordítva.  Bővebben…

Hűvös, forrás és szégyen

A szlovákság kulturális szerepével, súlyával a Pilisben már foglalkoztunk. A szlovák többségű Pilisszentkereszt lakója, Szabóné Marlok Júlia 2012-ben írt, 2013-ban megvédett doktori értekezése[1] (A pilisi szlovák falvak nyelvi sajátosságai) elsődleges forrásunk egyes pilisi földrajzi nevek megértéséhez és eredetvizsgálatához.
Például a minapi pilisi utamat követően, melyben a Piliscsév melletti vadregényes Studenkát érintettem, N. barátom felvetette, hogy ez a „hideg” szóval állhat összefüggésben, akárcsak a Studená dolina, „Hideg-völgy” összetételben.

Magas-Tátra: Kis-Tarpataki-völgy (Malá Studená dolina), Nagy-Tarpataki-völgy (Veľká Studená dolina)

Bővebben…

Pomona szerelme és kártevője: a harkály

A latin picus, „harkály” szót az azonos értelmet (is) viselő indoeurópai (s)peik- gyökig sikerül visszavezetni[1], de reményeink megcsalnak bennünket, ha abban bízunk, hogy az angol megfelelő, a woodpecker is ide vezetne[2]: a pecker a picker, „szedegető” egy módosulata, annak viszont, még csábítóbb megjelenése dacára, se a latin, se az indoeurópai őshöz nincs köze[3]. A másik értelme az indoeurópai gyöknek a „szarka”, amelyből azonban az ilyen értelmű latin pica szó származik.[4] Nem hiába hívja fel a két latin szó közti különbségre a figyelmet az internet védőszentje, Sevillai Szent Izidor (560 – 636) Etimológiái XII. könyve VII. fejezetének 47. szakaszában.
Talán mondanunk sem kell, hogy a mondavilágba vesző kultúrtörténet hallani sem akar efféle szőrszálhasogatásokról, és erőteljes izomzattal ugrik a történelemmel elegyes mese területére. (Tényleg csak a képzavar kedvéért fejeztem így ki magam.) Maga Sevillai Szent Izidor, amellett, hogy pókerarccal beszámol a harkály csudatételéről: az általa lakott fába vert szög nem marad ott sokáig, mert természetfeletti erők kimozdítják helyéből (ma ezeket az erőket „fizika” néven foglaljuk egybe, érintőlegesen utalva a harkály ütései keltette rezonanciákra), és amely erővel a szarka nem bír, Kronos ~ Saturnus fiát, Picust teszi meg névadónak, aki a madárnak jóslásokhoz vette hasznát. [5] Mindenekelőtt nézzük meg közelebbről ezt a fiúgyermeket.  Bővebben…