Óh, van-é még egy erémi szállás,
Régi barlang, szent fedél…
Csokonai (1773 – 1805): A tihanyi ekhóhoz (1803)[1]
endoplazmatikus retikulum
A „női kézitáska” „ridikül” és „retikül” alakja, az okok régóta foglalkoztatják az emberiséget, és az elemzések megtermékenyítően hatnak a további gondolkodókra. Egyik forrásunk például 2005-ben így vezeti be elemzését:
A lányok folyton szebbnél szebb kézitáskákra vágynak. És annyiféle, vonzóbbnál vonzóbb darabot lehet kapni a boltokban, hogy szinte választani sem tudunk közülük. De leginkább mégiscsak a felnőtt nők retiküljei tetszenek nekünk. [2]
Kissé személytelennek érezhette a captatiót az öt évvel később papírra vetett másik forrásunk, ezért személyes tapasztalataival gazdagította:
Én kislány koromban folyton szebbnél szebb kézitáskákra vágytam. És annyiféle, vonzóbbnál vonzóbb darabot lehetett kapni a boltokban, hogy szinte választani sem tudtam közülük. De leginkább mégiscsak a felnőtt nők retiküljei tetszettek. [3]
A tényeket józanul foglalja össze harmadik forrásunk. Hogy az eredeti francia réticule formát azért torzították a „nevetséges” jelentésű ridicule-lé, mert nevetségesnek tartották volna mint viseletet, valószínűtlen. Inkább spontán torzulásra gyanakodhatunk. Amint a forrás megemlíti, 1838-ban Dickens (1812 – 1870) a Twist Olivérben már ezen a néven beszél róla:
”Tills be blowed!” said Mr. Claypole; “there’s more things besides tills to be emptied.” “What do you mean?” asked his companion. “Pockets, women’s ridicules, houses, mail-coaches, banks!” said Mr. Claypole, rising with the porter. [4]
– Fenébe a kasszákkal! – mondta Mr. Claypole. – Sokminden van kasszákon kívül is, amit kiüríthetünk. – Ezt hogy érted? – kérdezte társa. – Zsebek, nők ridiküljei, házak, postakocsik, bankok! – felelte Mr. Claypole, feltápászkodva a barnasörével.
