Csokonai Vitéz Mihály címkéhez tartozó bejegyzések

Újabb Napok és Holdak: George Boole és a rozsólis

Mark Sittich von Hohenems Altemps bíboros (1533 – 1595) Boys (1530? – 1593?) Hohenemsi ünnepi asztal című képén (1578)

Mark Sittich von Hohenems Altemps bíboros 1573-ban kezdte építtetni Sextus Quintilius Maximus († 182) consul villája romjain[1] a ma a Rómához közeli Monte Porzio Catone területén álló palotát, melyből XIII. Gergely pápa 1582-ben már ki is hirdethette Inter gravissimas, Legsúlyosabb (kötelmeink) között kezdetű naptárreformját. A pápa nyári rezidenciájául szolgáló pompás palota neve az egyházfő sárkányos címerére tekintettel lett Mondragone.

a Mondragone palota Monte Porzio Catonében

XIII. Gergely pápa (1502 – 1585) címere a Szent Péter-bazilikában

Lehetséges, hogy ebben a palotában találta meg a nagy matematikus (akinek nevével az Excel felhasználói naponta találkoznak), George Boole posztumusz veje, a nagy lengyel forradalmár, Michał Habdank-Wojnicz a később felvett vezetéknevéről elnevezett, ma már ismeretlen szerző által 1404 és 1438 között Észak-Itáliában lejegyzett Voynich-kéziratot.

George Boole (1815 – 1864) poszthumusz vejével, Michał Habdank-Wojniczcsal (1865 – 1930)

„Lehetségest” mondunk, hiszen Wojnicz antikvárius (itt: könyvkereskedő) volt, így a kézirat forrásául különböző alkalmakkor különböző helyszíneket jelölt meg. Mindenesetre ezt az állítását tartják a legvalószínűbbnek, hozzátéve, hogy minden bizonnyal Peter Jan Beckx (1795 – 1887) jezsuita generális „menekítette” oda a kéziratot a Risorgimento elől[2], mivel az épület akkor jezsuita birtok volt.[3]

kereklevelű harmatfű a Voynich-kéziratban

A rejtjeles kézirat arról nevezetes, hogy más középkori, titkosírással feljegyzett iratokkal ellentétben, időről időre felreppenő hírek dacára, azt valószínűsíthetjük, egyetlen szavát sem sikerült még megfejteni.[4] Azt a hatalmas szellemi kincset elnézve, melyet a kézirat illusztrációi hordoznak, el kell vessük azt a gyanút, hogy maga a szöveg nem egyéb puszta halandzsánál. A gazdag növényábrázolásból ezúttal egyet veszünk közelebbről is szemügyre: a Denis Barthel által kereklevelű harmatfűként azonosított növényt.[5]

Bővebben…

Reklámok

A nevetségesség hálózata

Óh, van-é még egy erémi szállás,
Régi barlang, szent fedél…

Csokonai (1773 – 1805): A tihanyi ekhóhoz (1803)[1]

1 endoplazmatikus retikulum

endoplazmatikus retikulum

A „női kézitáska” „ridikül” és „retikül” alakja, az okok régóta foglalkoztatják az emberiséget, és az elemzések megtermékenyítően hatnak a további gondolkodókra. Egyik forrásunk például 2005-ben így vezeti be elemzését:

A lányok folyton szebbnél szebb kézitáskákra vágynak. És annyiféle, vonzóbbnál vonzóbb darabot lehet kapni a boltokban, hogy szinte választani sem tudunk közülük. De leginkább mégiscsak a felnőtt nők retiküljei tetszenek nekünk. [2]

Kissé személytelennek érezhette a captatiót az öt évvel később papírra vetett másik forrásunk, ezért személyes tapasztalataival gazdagította:

Én kislány koromban folyton szebbnél szebb kézitáskákra vágytam. És annyiféle, vonzóbbnál vonzóbb darabot lehetett kapni a boltokban, hogy szinte választani sem tudtam közülük. De leginkább mégiscsak a felnőtt nők retiküljei tetszettek. [3]

A tényeket józanul foglalja össze harmadik forrásunk. Hogy az eredeti francia réticule formát azért torzították a „nevetséges” jelentésű ridicule-lé, mert nevetségesnek tartották volna mint viseletet, valószínűtlen. Inkább spontán torzulásra gyanakodhatunk. Amint a forrás megemlíti, 1838-ban Dickens (1812 – 1870) a Twist Olivérben már ezen a néven beszél róla:

”Tills be blowed!” said Mr. Claypole; “there’s more things besides tills to be emptied.” “What do you mean?” asked his companion. “Pockets, women’s ridicules, houses, mail-coaches, banks!” said Mr. Claypole, rising with the porter. [4]

Fenébe a kasszákkal! – mondta Mr. Claypole. – Sokminden van kasszákon kívül is, amit kiüríthetünk. – Ezt hogy érted? – kérdezte társa. – Zsebek, nők ridiküljei, házak, postakocsik, bankok! – felelte Mr. Claypole, feltápászkodva a barnasörével.

A Bálint (1906 – 1943) – Ottlik (1912 – 1990) – féle átdolgozott fordításban[5] nem találtam nyomát.

Bővebben…

Az illatok illata

Dudva lenne a dudvák
Közt az ananász:
Kanász marad akinek
A nevelője kanász. 

Csokonai (1773 – 1805): Jövendőlés az első oskoláról a Somogyban [1]

1 az Ananas comosus virága

Az Ananas comosus virága

A Paraná folyó mentén élő tupi-guaraní „indiánokkal”, legalábbis a nyelvükkel már találkoztunk egy alkalommal. Ez a sokszínű népcsoport, mielőtt „felfedezték” őket, már hosszú századok óta termesztett egy haszonnövényt, melynek szinte valamennyi részét hasznosították ruhakészítéstől táplálkozásig, és amelynek gyümölcséről a növényt naná-nanának, az illatok illatának nevezték el.[2]  Ám innen még hosszú az út az ananászig.

2 Parana

Paraná

Bővebben…

Diéta, diéta és dieta

A Diétai Magyar Múzsa, mely az ország gyűlése alkalmatosságával hazánk fő és nemes rendeinek udvarlásokra kiadódott, már egészen felszabadúlt a sajtó alól. Áll tizenegy árkusból: békötve árúltatik minden nevezetesebb városokban a könyvkötő és nyomtató uraknál.

Csokonai Mihály (1773 – 1805), maga kezével:
Jelentés a Diétai Magyar Múzsáról és a Nyájas Múzsáról
Pozsonyból, dec. 15-én (1796)[1]

Gondolatmenetünk lényeges pontokon tér el a kérdést részletesen taglaló Nyelv és Tudomány megállapításaitól[2], így nem ennek az inspiratív cikknek a könnyű kézzel írt másolatát adjuk, hanem következtetéseit több helyen elvitatjuk, illetve kiegészítjük. Bővebben…

Múzsa a fegyverek közt

Senkise tudná mind elmondani emberi szóval,
mennyi gyalázat is ér gyávaszivű katonát.

Szégyen a férfira, hogyha a véres harcban a dárda
hátulról döfi át, épp amikor menekül.

Még a halálban is átkozzák, ha a porba hanyatlót
hátul, a vállai közt szúrta keresztül a vas.

Tyrtaios: A spártai harcosokhoz

1 Parizsi Junianus mester Marcus Iunianus Iustinus

A párizsi Iustinus mestere (XV. sz.): Marcus Iunianus Iustinus

A II., III. vagy IV. században élt történetíróé, Marcus Iunianus Iustinusé az érdem, hogy ma legalább sejtésünk lehet a még nagyobb, I. századi mester, Pompeius Trogus nagyszabású, de mára nyoma veszett Világkrónikájáról, melyből kivonatot készített, ami viszont az első betűtől az utolsóig fennmaradt. Bővebben…