Barátokból gyerekek az ember- és madárvilágban. Mesék és valóságok

fátyolos pipra

Johannes Christoph Moderegger 2000-ben megjelent Modefotografie in Deutschland 1929-1955, Divatfotográfia Németországban 1929-től 1955-ig című könyvében több elméletet is felhoz a „maneken” (vagy „manöken”) szó eredetére. Az egyik szerint Fra Bartolomeo szerzetes 1503 körül egy kelmékbe öltözött fabábut készített egy Mária-ábrázolásához.

Fra Bartolomeo (1472 – 1517): Mária megjelenik Szent Bernát előtt Szent Benedek és Szent János evangélista társaságában (1504)

Erre felfigyelt másod-unokatestvére, Tonio udvari szabómester, aki ruhák bemutatásához manichino néven alkalmazta a találmányt. Ennek a szónak az eredete mindenesetre sajátságos. A latin manus, „kéz” kicsinyítéseként keletkezett a manica, ami ugyanebben az alakban az olaszban „ruhaujj”, és ennek további kicsinyítése a manichino, a ruhaujj végződése a csuklótól. Emlékezzünk csak „mandzsetta” szavunkra, mely azonban francia-német közvetítéssel érkezett hozzánk.[1] Az olasz szót aztán „bilincs” értelemben is használták.[2] A latin manus, „kéz” szót nem tekintik a bizonytalan eredetű „mancs” ősének[3], de a „mancsova” alak a börtönszlengben, összefüggésben a „,manccsal”, szintén „bilincs”, és áthallás után ugyanilyen értelmű a „mandzsetta” is.[4] Ha így áll a dolog, akkor Tonio szabómester bizonyára ruhaujjak bemutatására használta a manichinót, de az később a „próbababa” és „bábu” jelentést is felvette (a „fabáb” olaszul manichino di legno)[5]. Egy másik elmélet szerint Mária Antónia (1755 – 1793) kalaposnője, Marie-Jeanne Rose Bertin (1747 – 1813) találta fel a próbababát, és a holland „kisfiú”, maneken szó alapján nevezi a francia az ügyes alkalmatosságot mannequinnek. Ismét mások azt mondják, ilyen célú fabábokat már a XVII. századtól alkalmaztak Európa-szerte. Aztán a próbababa életre kapott, és divatbemutatókon állt elő képességeivel.[6]

Dalí (1904 – 1989): Manöken – Man Ray (1890 – 1976) felvétele Ernst (1891 – 1976) Szürreális manökenjéről (1938)

Magdolnák és ormányosbogarak

Ormányosbogarak. Reitter (1845 – 1920) illuisztrációi a Fauna Germanica: Die Käfer des deutschen Reiches (Németország állatvilága: a német birodalom bogarai) V. kötetéből (1916)

Az indoeurópai (h)webh-, „szőni” gyök, nem meglepően, többek között az angol web, „háló” szó alapja[1], de ami meglepőbb, a weevilé is, mégpedig, feltételezik, a lárva gubójának „szövött” kinézete alapján. Országh László (1907 – 1984) 1988-as kiadású angol-magyar szótárában[2], önmagában igen helyesen, ez utóbbi szó mindkét jelentését közli: „zsizsik” és „ormányosbogár”. Mégsem adózhatunk maradéktalan tisztelettel megoldásának, ugyanis nem a szótárszerkesztési elvek szerint, két külön jelentés alatt sorolja fel a két magyar változatot, hanem egymástól vesszővel elválasztva, mintha csak magyarázná egymást a két szó. Ez azonban bonyolultabb.

Pusztaityúkok, Bruckner, sziklárok és futárok

A Napóleon (1769 – 1821) unokaöccse, Canino és Musignano hercege, Charles Lucien Bonaparte (1803 – 1857) által 1831-ben felállított pusztaityúkfélék családja[1] Közép-Ázsiától az indiai szubkontinensen át majdnem a teljes arab világ érintésével Afrikáig és Ibériáig népesíti be a Földet; Afrikában, Szaúd-Arábiában a legforróbb területeket (érthetően, hiszen bár könnyű röptű, alapvetően mégis földi életmódhoz szokott madarak családja) kihagyja. Már többször láttuk, hogy a családéhoz hasonló életterű és életmódú fajok különösen szívósak, ami esetünkben annyit tesz, egyetlen fajuk sem veszélyeztetett, és jó négyszáz év óta nem jegyezték fel ide tartozó fajok kipusztulását.[2]

Kecskék szarva és szakálla: tragopánok és bakszakállok

A fácánfélék családja 200-nál is több fajt számlál.[1] (Tudjuk, hogy a fajok kedves szokása a taxonómiai bolyongás, ezért pontos szám nem adható meg.) Újabb kalandozásunk előtt ezt nem árt szerényen megemlítenünk. Ornitológus legyen a talpán, aki mindet számba vehetné. Időről időre azonban kénytelenek vagyunk visszatérni ehhez a különleges családhoz.

A piócáról és a fecskéről – szabadon

A címben mára ígért két rokonszenves állatot kizárólag latin nevük (hirudo, hirundo) hasonlósága hozza össze, „egyszer ezt is ki kell vizsgálni”-alapon.

A késő bronzkortól a himalájai fényfácánig

MY lords, you have now heard the principles on which Mr. Hastings governs the part of Asia subjected to the British Empire. Here he has declared his opinion that he is a despotic prince; that he is to use arbitrary power; and, of course, all his acts are covered with that shield.[1]

Uraim, most hallhatták azokat az elveket, amelyek szerint Hastings úr Ázsiának a Brit Birodalom alá vetett részét kormányozza. E helyen kinyilvánította álláspontját arról, hogy ő despotikus fejedelem; hogy tetszőleges eszközt felhasznál; és, természetesen, hogy minden tettének ez szolgál védőpajzsul.

Edmund Burke (1729 – 1797) beszéde
sir Warren Hastings (1732 – 1818) tárgyalásán (1788)

A Kr.e. 800 körül, tehát a vaskorba beolvadva véget érő bronzkor utolsó szakaszának egyik leglátványosabb emléke a lausitzi (luzsicai) kultúra, melynek centrumát ugyan az akkor nagynak számító mintegy 300 kilométeres távolság választja el a mai lengyel Biskupintól, ez utóbbi gazdag leletegyüttesét a lausitzi kultúra részeként tartják számon.[2] Helyreállították az ősi város fából, surjánokból épített védrendszerének egy részét, valamint felvázolták a valószínűsíthető összképet:

Ez a megoldás a világ más pontjain is megtalálható, így Dél-Anglia több területén, Surreyben, Essexben és Northamptonshire-ben. A VII. század előtti óangolban ezeknek a védőfalaknak a neve imphaga volt. Olyan falunevek őrzik a nevét, mint Emply Surreyben, Empty  Northamptonshire-ben és Imphy Hall Essexben. Ezek a falvak a XV-XVIII. századi bekerítési törvények következtében sorvadtak el és ürültek ki, amikor (azok korszerűbb kihasználását célozva) közlegelők elbitorlását, magántulajdonba vételét követően a közföldekből addig megélők távozásra kényszerültek. És hogy ez hogy kapcsolódik egy különös fácánféléhez (már ami a családját illeti), a himalájai fényfácánhoz? Csavarosan és erőltetetten. 

A nádszál prófétája

KEDVES JOCÓ! (1916-18?)

1.ső strófa
De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni,
Jó ruhába járni kelni,
S öt forintér kuglert venni.

2.strófa
Mig a cukrot szopogatnám,
Új ruhámat mutogatnám,
Dicsekednék fűnek fának,
Mi jó dolga van Attilának.[1]

József Attila (1905 – 1937)

imádkozó sáska

sáska

Mindenekelőtt tisztáznunk kell: az imádkozó sáskák családjába tartozó ájtatos manó, amit megtévesztően szintén neveznek imádkozó sáskának, a tojókampósok alrendje egy öregcsaládjának, a sáskáknak csak nagyon távoli rokonai: legközelebb a magasban, az orosz ősrovartan atyja, Andrej Vasziljevics Martinov (1879 – 1938) által 1937-ben alakított sokújszárnyúak öregrendjében (Polyneoptera)[2] találkoznak, például a termeszek alrendágjának társaságában. (Martinov a jelek szerint természetes halállal halt meg.[3])
Az ájtatos manó a tágabb értelemben vett óvilágban őshonos (azaz az Antarktiszt, az Amerikákat és Ausztráliát leszámítva világszerte). Melegkedvelő és táplálékában nem válogatós. Rejtőzködő[4], és bár a nagyobb madaraktól joggal tart, igen nagy hatalmat mondhat a magáénak a rovarvilágban is különleges vadászösztönével és reflexeivel. Megrémítve is inkább ijeszt, mint ijed: potrohát felfújva és kieresztve félelmetes, sziszegő hangot bocsát ki. A kannibalizmustól sem riad vissza utódai gondozása érdekében:

Közben pár szó a harisról

S a dalos madarak
Mind elnémultanak,
Nem szól a harsogó haris a fű közül,
Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl.

Petőfi (1823 – 1949): A puszta, télen (1848)[1]

Ezúton is köszöntöm a 2016-os (!) év madarát, a harist.[2]

Krokodilok évezredei

OTHELLO

O devil, devil!
If that the earth could teem with woman’s tears,
Each drop she falls would prove a crocodile.
Out of my sight!

Shakespeare (1564 – 1616): Othello IV/1[1]

OTHELLO.

             Ördög! Ördög! Oh!
Ha női köny teherbe ejtené
A földet: ennek minden cseppiből
Egy krokodil születnék! El szememből!

Szász Károly (1829 – 1905) fordítása[2]

nílusi krokodil

A krokodil életmódját az ember évezredek óta tanulmányozza. Töredékes összeállítást olvashatunk forrásunkban régi szerzők megfigyeléseiről, vagy, jobb szóval, elképzeléseiről[3]. A merészebbek egyetlen kattintás révén azt is megláthatják, a középkorban hogy képzelték az emberevő krokodilt táplálkozás közben.[4] Mindamellett a neves szerzők összes szavára ne vegyünk mérget. Herodotos (Kr.e. 484? – 425) szerint a krokodil az alsó állkapcsát képtelen mozgatni, a XIII. századi normandiai trubadúr, Guillaume de Clerc azt mondja, a felsőt. Beláthatatlan következményekkel járna, ha mindkettejüknek igaza lenne. Aristoteles (Kr.e. 384 – 322) Állattanában (Kr.e. 350) Herodotos álláspontján van, és azt is hozzáteszi, a krokodil az egyetlen állat, amelyik képes a felső állkapcsát mozgatni. Ez nem igaz, a krokodil erre képtelen (a gekkó és némely hal azonban képes rá). A fiatal költők által tudatlansággal megvádolt idős Petrarca (1304 – 1374) (az Önmagam és sokak tudatlanságáról című latin nyelvű értekezésében[5]) Cicerót (Kr.e. 106 – 43) idézve, aki szerint vannak olyan ismeretek, amelyeket jobb nem tudni, mint tudni (beszélek itt saját posztjaim ellen), igyekszik bő felsorolással nevetségessé tenni Aristoteles Állattanát; az igazságtartalma vizsgálata nélkül a felesleges ismeretek körébe utalja a krokodil állkapcsának ügyes-bajos dolgait.[6]

Morog, röfög, kakukkol

…Quando ver venit meum,
Quando fiam ut(i) chelidon, ut tacere desinam?

(…Mikor jön el a tavaszom,
Mikor lesz belőlem fecske, hogy megszűnjön hallgatásom?)

Pervigilium Veneris – Vénuszi virrasztás[1] (Kr.u. II-V.sz.)

…Poi s’ascose nel foco che gli affina
Quando fiam ceu chelidon – O swallow swallow
Le Prince d’Aquitaine à la tour abolie

These fragments I have shored against my ruins
Why then Ile fit you. Hieronymo’s mad againe.
Datta. Dayadhvam. Damyata.

Shantih shantih shantih

 Thomas Stearns Eliot (1888 – 1965): The Waste Land (1922)

…Poi s’ascose nel foco che gli affina
Quando fiam uti chelidon – Ó fecske fecske
Le Prince d’Aquitaine á la tour abolie

Romjaimat védem e törmelékkel
Illek én hozzád. Hieronymo megint megőrült.
Datta. Dajadhvam. Damjata.

Santih santih santih

Thomas Stearns Eliot: Átokföldje
Vas István (1910 – 1991) fordítása[2]

A nápolyi San Carlo operaház 1850-ben

Legnyájasabb olvasóim kemény magja már értesült róla, hogy az idei harmadik hőhullámot Dél-Olaszország enyhet adó lankáin vészeltem át. Nápolyban, a San Carlo (1538 – 1584) operaház tőszomszédságában próbálkoztam volna a híres nápolyi pizzával, egy olyan kisebb étteremben, melynek előterét két részre osztották. Az egyik felére dőlt az év legmelegebb napjának minden fénye, a másik fölé ponyvát húztak, és hűvös vízzel permetezték. Megingás nélkül választottam ez utóbbit, ám udvariasan felhívták rá a figyelmemet: pizzaevőknek Itália napfénye jár vendégszerető étrendkiegészítésül, itt az árnyékban legalább a konyhafőnök szolid árfekvésű ajánlatát kell elfogadjam. (Öröm látni a kapitalizmust in vivo.) Meg sem kérdeztem, mi lenne az, de felriadtam szendergésemből, amikor kihozták: spaghetti pomodoro con il coccio, azaz paradicsomos spagetti morgóhallal. A morgóhal szigorú pillantása örökre belém fúródott. Mindenesetre a különös összeállítás íze kifogástalan volt.

Morgóhal, a képen spagetti helyett paccherivel

A gepárd és a ragyogó költő

A gazellák után hallgattassék meg a másik fél is.

“Vagyok, mint minden állat: fenség”

A gepárd nem nagymacska: nem a testmérete miatt, hanem a tudomány világos rendszerezése alapján. Nincs lebegő nyakcsontja és gégefője nem teszi alkalmassá a bömbölésre.[1] Életterének tragikus beszűküléséről különféle beszámolókat olvashatunk.[2]

A korábban Ázsiában is virágzó populációt nemcsak kíméletlenül „sport”-vadászták, de befogásuk és rövid kiképzésük után vadászállatként is bevetették.[3] Ehhez felnőtt példányok befogására és beidomítására volt szükség: a gepárd kicsinyei csak felnőtt gepárdoktól tudják elsajátítani a vadászat tudományát.[4] Angolban társneve emiatt hunting-cat, vadászmacska.[5] A terepre szállításig figyelme elkalandozásától ugyanúgy sapkával oltalmazták, mint a vadászsólymokat.[6]

Papagáj

A “papagáj vagy papagály” vitát egyértelműen eldönti a helyesírási szabályzat, ezen a ponton akár be is fejezhetnénk. De egy kicsit menjünk tovább, és fogalmazzuk át a kérdést tudománytalanná: hogy lenne “helyesebb“ leírnunk?