René Primevère Lesson címkéhez tartozó bejegyzések

A szent halción

Számos állatot tekintettek szentnek a kultúrtörténet hosszú évezredei alatt, mint ahogy számos állat valamely testtája megjelenik valamely isteni lény alakjában. Egyes ilyen tiszteletadások megőrződtek állatnevekben, mint például az íbiszfélék családjába tartozó szent íbiszében: az írás feltalálójának, az egyiptomi bölcsességistennek, az árvizek előrelátójának[1], Thotnak a feje íbiszfej, míg teste emberi[2]. A többségük neve szekularizálódott. A víziló teste, stílszerűen kiegészítve oroszlánlábakkal és krokodilarccal (hármukat tekintették az egyiptomiak a kicsinyeiket legtüzesebben védelmező állatoknak) a gyermekeket, természetes gondolatátvitellel a szülő nőt oltalmazó Tauret istennőt formálja kecsessé, és egyik komponens neve sem volt szent az utókor számára.

És amikor Tim Gihring, a Minneapolis Institute of Art (Minneapolisi Szépművészeti Múzeum) múzeumi szerkesztője az efféle teognózisokat az árpasör hatásának tudja be egy frivol célzás erejéig[3], azonnal a segítségére kell siessek – az óceániai népeknek. Fantáziában ugyanis ők sem szűkölködnek. Erre szolgáljon példa gyanánt a jégmadárfélék családjába tartozó szent halción.

Bővebben…

Fakúszok, csuszkák, álfakuszok, álcsuszka

A konvergens evolúció gyakran tesz egymástól nagy távolságra és egymástól elszigetelten élő, rendszertanilag szintén nagyon távoli kapcsolatban álló fajokat egymáshoz megjelenésben vagy életmódban hasonlóvá. Ilyen például a szajkók és álszajkók esete.

szajkó és énekes álszajkó

szajkó és énekes álszajkó

A varjúfélék családjába tartozó szajkó nemet, tudományosan a „csivitelő” jelentésű Garrulát Mathurin Jacques Brisson (1723 – 1806) 1760-ban állította fel[1], míg a napmadárfélék családjába sorolt álszajkóét, a Garrulaxot René Primevère Lesson (1794 – 1849) 1831-ben[2]. Az új nemnév -ax végződése „hasonlító”, „ahhoz közelítő” értelmű.[3] Bővebben…

Már nem mohó püspökök

he watched Bishop Francis inspect the casket with eager curiosityLady Jane was breathing faster.

Kent: The Family Chronicles. Volume 1: The Bastard (1974).[1] Chapter 3

Lady Jane gyorsabban szedte a levegőt, ahogy Francis püspök mohó kíváncsisággal vizsgálgatja a ládikát.

A Kent család története: 1. A fattyú. 3. fejezet.
M. Nagy Miklós fordítása (1994)[2]

Ha egy faj a tudományos megfigyelések kora előtt pusztul ki, mint a XVII. században a három méteresre megnövő, Madagaszkáron barangoló elefántmadár[3] (mely pontosabban egy egész kihalt család neve), akkor a tudományos tényfeltárás munkája lényegesen nehezebb (és különféle spekulációkra szorul), mint olyan esetekben, amikor maga a tudományos megfigyelés vezető szerepet játszik a faj kihalásában.

az egykori elefántmadár Madagaszkáron, David Attenborough és az elefántmadár tojása

Nem kerülhette el sorsát a Hawaii szigetein élt mohófélék családjának öt faja sem a méretskála másik végéhez közel. (A család tudományos nevét, a Mohoidae-t csak 2008-ban állította fel egy kutatócsoport.[4]) Bővebben…

Wilson madarai

John James Audubon (1785 – 1851): Vörösbegyű kékmadár

When first the lone butterfly flits on the wing;
When red glow the maples, so fresh and so pleasing,
Oh then comes the blue-bird, the herald of spring!
And hails with his warblings the charms of the season.

Wilson: The Blue-Bird[1] (1840)

…Mikor szárnyra kap az első magányos pillangó;
Mikor a frissen boldogító juhar vörösen felizzó,
Ó, akkor jön meg a kékmadár, tavaszi hírhozó!
És az évszak csodáját köszönti az énekszó.

A vörösbegyű kékmadár

Bizonyára lehetne jobb verset írni a rigófélék családjába tartozó tavaszi hírnökről, és, meglehet, a billegetőfélék családjába tartozó havasi pityerről is lehetne művészibb illusztrációt készíteni (ha kedvesebbet aligha is).

Alexander Wilson (1766 – 1813) : Havasi pityer

A skót születésű amerikai Alexander Wilson mégis óriás lett. Ahogy tisztelője, a polihisztor George Ord (1781 – 1866) mondta (vele a grizzlyk horribilis nevénél már találkoztunk), Wilson „az amerikai madártan atyja”. Amikor Napóleon (1769 – 1821) unokaöccse, Canino és Musignano hercege, Charles Lucien (Jules Laurent) Bonaparte (1803 – 1857) amerikai útján felfrissítette (és 1825 és 1833 között négy kötetben American ornithology: birds not given by Wilson, Amerikai madarak tana: Wilson által nem felsorolt madarak[2] címmel ki is egészítette[3]) Wilson madártanát, kísérletet tett rá, hogy kékmadár-illusztrációnk készítőjét, a szintén jelentős ornitológus John James Audubont beajánlja az Amerikai Természettudományi Akadémiára. Ez a törekvése azonban George Ord ellenállásán megbukott.[4] A továbbiakban rápillantunk néhány madárra, melyet tiszteletből Wilsonról neveztek el.  Bővebben…

A parányi ökörszem, az ember és valamelyest a kvézál előtör barlangjából

Süt még nap a nyáron!

Gazdag Erzsi (1912 – 1987): Hull a hó[1]

A királykafélék családjába tartozó sárgafejű királykával már találkoztunk. Nemzetségbeli társával, a tüzesfejű királykával holtversenyben a legkisebb magyarországi madarak, testhosszuk 5 centiméter körül mozog.[2]

sárga- és tüzesfejű királyka

De a majdnem kétekkora (9 centiméteresre növő) ökörszem (a róla elnevezett családból) is igen előkelő helyet foglal el a kicsiségi sorrendben.

ökörszem

(A sárgafejű királykával is, az ökörszemmel is találkoztunk már.)

Az ökörszem étrendje vegyes, Európa egészét, Ázsia nagy részét, Északnyugat-Afrikát és Észak-Amerikát lakja. De közvetlen otthona, a fészke az, ami miatt ma szóba hozzuk.  Bővebben…

Hippokrene

Kezdjük a dalt immár Helikón Múzsái nevével!
Ők lakják e hegyet, Helikón magas, isteni ormát,
kék, ibolyásszínű forrás partján kicsi lábbal
járják táncukat és oltára körül Kroniónnak.
Ők miután Hippukréné, Permésszosz avagy szent
Olmeiosz vize gyöngéd tagjaikat mosogatta,
rendbeszedik szép tánckarukat Helikón magas ormán,
édes vágyat kelt ez a kar, dobbannak a lábak.

Hesiodos: Istenek születése
Trencsényi-Waldapfel Imre (1908 – 1970) fordítása[1]

Houasse (1645? – 1710): A múzsák megmutatják Hippokrenét Pallas Athenének

Lóitató Budapest XII. kerületében

A Kr.e. VIII. század első felében alkotó Hesiodos egyik főművének legelejét látjuk, melyben, mint az invokáció egyik legősibb formájában a múzsákat emlegeti. Ez alkalommal a Helikon-hegy bűvös forrásával, Hippokrenével foglalkozunk. Bár a forrás nevének megfejtése nem nehéz: ἵππου κρήνη, hippu krene, „lóforrás”[2], ez alapján valamiféle „lóitató” eredetre gyanakodhatnánk, a mitológia igazsága erősebb. Mely nélkül kiszikkadna évezredek művészetének ihlete. Keletkezésére nézve szorítkozzunk a szikár tényekre, amelyekről sokan, például Strabon (Kr.e. 64? – Kr.u. 24?), az egyik legnagyobb görög geográfus a Földrajzi feljegyzések VIII. könyve VI. fejezete is beszámol. Történt ugyanis, hogy Pegazus, mikor lendületet vett a Helikonra kaptatáshoz, patájával úgy rúgta meg az egyik sziklát, hogy abból (ehhez illő néven) Hippokrene, a tisztavizű forrás fakadt.[3] És bár a következő évezredek mint a költői ihlet forrására tekintenek rá[4], kezdjük áttekintésünket egy tragikus eseménnyel, mely itt történt. ΕΙΣ ΛΟΥΤΡΑ ΤΗΣ ΠΑΛΛΑΔΟΣ, Eis lutra tes Pallados, azaz Pallasz fürdőjéhez című nagyszabású himnuszában Kallimakhos (Kr.e. 305? – 240?) az eset leírását balladai hangot megütve kezdi: Bővebben…

Holmi Coliber nevü apró madaratskák

”Hallo!” said Piglet, ”what are you doing?”
”Hunting,” said Pooh.
”Hunting what?”
”Tracking something,” said Winnie-the-Pooh very mysteriously.
”Tracking what?” said Piglet, coming closer.
”That’s just what I ask myself. I ask myself, What?”
”What do you think you’ll answer?”
”I shall have to wait until I catch up with it,” said Winnie-the-Pooh. ”Now,
look there.” He pointed to the ground in front of him. ”What do you see there?”

A. A. Milne (1882 – 1956): Winnie-The-Pooh – Chapter 3

…IN WHICH POOH AND PIGLET GO HUNTING AND NEARLY CATCH A WOOZLE[1]

0 menyet– Halló – mondta Malacka -, mit csinálsz?
– Vadászom – mondta Micimackó.
– Mire vadászol?
– Lábnyomokra – mondta Micimackó rejtélyesen.
– Miféle lábnyomokra? – mondta Malacka, és lemászott hozzá.
– Én is ezt kérdezem magamtól.
– No és mit gondolsz, mit fogsz felelni a kérdésedre?
– Kitérő választ fogok adni egyelőre – mondta Micimackó. – No most idenézz! – Egyenesen lemutatott a földre, lába elé. – Mit látsz itt?

Micimackó. Harmadik fejezet, amelyben Micimackó és Malacka vadászni mennek,  és kis híja, hogy menyétet nem fognak

Karinthy Frigyes (1887 – 1938) fordítása[2]


A kolibrifélék családja (Trochilidae) háromszáznegyvenegy fajt számlál.[3] Valamennyien az amerikai kontinensen élnek. Egyes fajaik ötvenszer képesek verni szárnyaikkal másodpercenként[4], ami jól hallható, mély zümmögés – ez adja angol nevüket, a hummingbirdet („zümmögő madár”). A család neve a τροχίλος, trokhilos ógörög szóból származik, melynek jelentése kismadár.[5] Az újgörögben az ökörszem társneve.

1 tuzestorku

Bővebben…