Nagy-nagy türelem

1 Akbar

jezsuiták I. (Nagy) Akbar (1542 – 1605) udvarában

A mong szó egyesek szerint „bátrat” jelent a régi mongolok nyelvén, melyből a nép neve is származik – mára ennek a szónak nincs nyoma.[1]

2 Babur huseg kert

Babur (1483 – 1530) látogatása a maga alapította Hűség kertjében

Mindamellett az üzbég Ferganában született Zahir-ud-Din Mohamed, a belső ázsiai térséget uraló csagatáj klán elöljárója[2] – a klán nevét jeles tagjáról, Csagatáj kánról (1183 – 1242) kapta – amikor magát mongolként határozza meg, ez utalhat bátorságára és származására egyaránt: a magát mongolnak valló Timur Lenk (1336 – 1405) sarja. Zahir-ud-Din Mohamedet az utókor arab melléknevén Tigrisként, Baburként emlegeti. A „mogul” szó a „mongol” torzulása.[3] 1504-ben Babur elfoglalja Kabult, és azon az alapon, hogy Timur Lenk 1398-ban sikeres hadjáratot vezetett Delhi ellen, magát Delhi jogos örökösének nyilvánítva támadást intéz a meggyengült Delhi Szultanátus utolsónak bizonyuló uralkodója, Ibrahim Lodi ellen, aki az I. panipati csatában életét veszti.

3 battle of Panipat

Ibrahim Lodi szultán († 1526) életét veszti az I. panipati csatában

Ezzel alapítja meg Babur a mogul birodalmat Indiában.[4] Az ő unokája volt Abu’l-Fath Jalal ud-din Muhammad Akbar, röviden I. (Nagy) Akbar – szó szerint: Nagy Nagy –, aki 1556-ban lépett trónra. 4 Mogulreich

5 Seghers

Seghers (1590 – 1661): Loyolai Szent Ignác (1491? – 1556)

Mindeközben megvilágosodásokat, nagy lelki megtisztulásokat követően Loyolai Szent Ignác és követői 1538-ban Rómába utaznak, hogy ott feltétlen szolgálatukat ajánlják fel a szentatyának. III. Pál örömmel fogadja őket, de csak alapos megfontolás után, 1540-ben ismeri el rendként a Jézus Társaságot. Az új rend létszáma látványos gyarapodásnak indul, és néhány éven belül világszerte megtaláljuk őket mindenütt, ahol fehér ember addigra megvetette a lábát.[5]

6 Tiziano

Tiziano (1477 – 1576): III. Pál pápa (1468 – 1549)

Így csakhamar elérik India területét – közülük elsőként Xavéri Szent Ferenc (1506 – 1552) 1542-ben[6] – és a portugál fennhatóság alatt álló Goát. Goa 1510-től fő székhelye a térség portugál hódítóinak, ha egyáltalán helyes kifejezés a „hódító”: a portugálok semmiféle módon nem avatkoznak be India politikai életébe, békésen (és busás haszonnal) kereskednek. Települések egész füzérét lakják be Dél-Indiában. A kezdetektől erős a sarutlan karmeliták és az ágostonrendiek jelenléte. Csakhamar hozzájuk csatlakoznak, a rend jelszava szerint, „Isten még nagyobb dicsőségére” a jezsuiták.

7 jan-huyghen-van-linschoten-goa-16th

van Linschoten (1563? – 1611): Goa

I. (Nagy) Akbar, elődeihez hasonlóan, sosem vallotta magát indiainak. Hódítóként határozták meg magukat, akik azonban, az általuk uralt területek „mesés” gazdagságát nemcsak megőrizni, de gyarapítani is akarták, totális uralmuk során megengedők voltak a nép társadalmi és vallási szokásaival. I. (Nagy) Akbar eltörölte a fejadót, melyet kizárólag a nem-muzulmán lakosságra vetettek ki.[7]

N-4250-01-000006 001

Tiziano: Az adógaras

1576-ban meglepő esemény irányította az uralkodó figyelmét a jezsuitákra. Két atya, Antonio Vaz és tiszteletre méltó Peter Dias (1548 – 1571) megdorgált és súlyos túlvilági következményekkel riogatott egy adócsaló portugál kereskedőt, aki tettével megkárosította a mogul udvart. Antonio atyáról nem maradtak fenn számottevő életrajzi adatok, tiszteletre méltó Peter Diasról azonban feljegyezték, hogy egy későbbi, Brazíliába tervezett missziója során Jean Capdeville hugenotta kalózkapitány parancsára (nem összetévesztendő azonos nevű kortársával, a lescari érsekkel) és többek között az ő kezétől szenvedett mártírhalált.[8] A nagymogul, ahogy már a mogul uralkodókat nevezték, a jezsuita rend Satgaonban működő bengáliai általános helynökéhez, az „inkább kegyes, mint műveltFrancis Julian Pereirához[9] fordult, aki azt a tanácsot adta I. (Nagy) Akbarnak, hogy hívjon jezsuitákat az udvarába.[10] 1579 szeptemberében érkezett meg a nagymogul követe, Abdullah Goába az uralkodó levelével és egy örmény katolikus tolmáccsal, Dominic Perezzel. Két tanult atyát kér udvarába az Ó- és Újszövetséggel, hogy tanulmányozhassa a Törvényt. Mondani sem kell, hogy a kérés nagy várakozásokat ébresztett a goai jezsuitákban. Tartományfőnökük, Rui Vicente († 1583?), aki tisztét 1574 és 1583 között töltötte be[11], három papot jelölt ki a feladat ellátására. Vezetőjük a portugál boldog Rudolf Acquaviva (1550 – 1583) volt, a különösen tiszteletreméltó Claudio Acquaviva (1543 – 1615), a rend V. generálisa („a rend második alapítója”) unokaöccse. Megjegyzendő, hogy egyes forrásokkal ellentétben nem ő, hanem a nagybácsi volt Giovanni Antonio Donato Acquaviva d’Aragona herceg (1485 – 1554) fia. Boldog Rudolf Acquaviva Goa közelében halt mártírhalált hinduk kezétől.[12] A küldöttség másik tagja, a spanyol Antonio Monserrate (1536 – 1605) jeles térképkészítő volt. Az első Himalája-térkép is tőle származik 1590-ből.[13] A misszió részleteiről (eredetiben latin nyelven) írt beszámolója fennmaradt.[14] A legérdekesebb életúttal a küldöttség harmadik tagja, Francis Henriques (1538? – ?) büszkélkedhet, aki Perzsiában született és Hormuzban nevelkedett a mohamedán hit szerint, de kikeresztelkedett, és a mai Mianmar területén, Patheinben csatlakozott a rendhez 1556-ban. Arra az ellentmondásra alapozva, hogy a nagymogul két papot kért, de a tartományfőnök mégis hármat küldött, a Perzsa jezsuita című regényében Ray Thomas Smith azt feltételezi, hogy Francis Henriques sohasem tért át a keresztény hitre, és a tolmács szerepét látta el. A „perzsa jezsuita” csak gúnynév lehetett, gondolja az író, amit aztán I. (Nagy) Akbar is a magáévá tett a megszólításakor.[15]
Három hónapos, eseményekben gazdag utazás után érkeztek meg Fatehpur Szikribe, a fővárosba. A jezsuita atyákra mély benyomást gyakorolt, hogy az uralkodó, mohamedán vallási vezetők jelenlétében, miután megköszönte Monserrate térképeit, a tőlük átvett, gazdagon díszített Szentírást megcsókolta és a legnagyobb tisztelet jeléül a fejére helyezte, sőt, nem sokkal érkezésük után már térdepelve imádkozott Szűz Máriához és Jézushoz. Mindamellett éreztek valami nyugtalanítót abban, hogy palotája egy keletre néző erkélyén imahelyet állított fel magának a Nap tiszteletére, és hogy a hét egy napján, a hinduizmus iránti tiszteletből tartózkodott a húsfogyasztástól. Az atyákkal azonban különleges tisztelettel bánt, szabad bejárást engedett nekik palotája termeibe, sőt, saját lakosztályába is. Az atyák ugyan maguk között „cseles kérdésekként” értékelték egynémely hitbéli tudakozódását, de I. (Nagy) Akbar érdeklődése őszinte és lankadatlan volt.

9 Ibadat khana 1575

feltételezések szerint ez az 1575-ben emelt épület volt az Ibadat khana, a hitviták színhelye

Hitviták céljaira külön (erre alkalmas) épületet emelt, ahol a különféle vallások képviselői a legszabadabb vitát folytatták. Az uralkodót lehangolta, hogy a résztvevők nem az igazság felderítésére, hanem egymás legyőzésére törekednek – különös szenvedéllyel éppen a jezsuiták. További beszélgetéseik során az uralkodó kifejtette nekik, nagy galiba származna abból, ha felvenné a keresztséget, és legfeljebb úgy tudná megoldani, hogy mekkai zarándoklatot színlelve fordulna egyet keresztények által ellenőrzött területre. Aggasztotta őt a keresztény egynejűség is, és kijelentette, a Szentháromság tana nem fér össze az ő istenfelfogásával. Bár írástudatlan híre terjedt el, ezt valószínűtlenné teszi, hogy szent szövegek lefordítására sok pénzt áldozott. Az első jezsuita látogatás három évig tartott, akkor a vezető, boldog Rudolf atya hátrahagyásával a két további küldött visszatért Goába. A később visszatérő atya Goa mellett szenvedte el vértanúságát. A jezsuiták megállapították, hogy a nagymogul meggyőzése és megtérítése reménytelen, de mégsem volt teljesen hiábavaló az ott-tartózkodásuk, hiszen nyilvánvalóan elősegítette a keresztények indiai jelenlétét. Eduardo Leitão, Cristoforo de Vega és Estebán Ribeiro részvételével 1591-ben újabb, ám ezúttal egy évig sem tartó látogatás következett a bitodalom akkori fővárosába, a mai Pakisztán területén fekvő Lahorba. (1584-ben települt át az udvar, és a nagymogul 1585-ben, feltehetőleg a vízhiány miatt, evakuálta a korábbi fővárost. 1598-ban újból áthelyezte székhelyét, ezúttal Agrába.) A jezsuiták attól tartottak, az uralkodó saját politikai játszmáiba kívánja őket bevonni. Ám az 1595-ben induló harmadik látogatás nem várt sikereket eredményezett. A küldöttek Jerónimo Xavier (1549 – 1617), Xavéri Szent Ferenc leszármazottja, Manuel Pinheiro és Bento de Góis (1562 – 1607) voltak. Iskolát alapíthattak, és a nagymogul felkérte Jerónimo Xaviert, írja meg Jézus életét perzsa nyelven. A bőségesen illusztrált munka 1602-re készült el, Dastan-i-Masih (A Messiás története) címmel.

11 Ascension_of_Jesus_in_the_guise_of_a_priest,_Dastan-i_Masih

a Dastan-i-Masih illusztrációja Jézus mennybemeneteléről a jezsuiták csuhájában

Hogy a második delegáció félelmei megalapozottak voltak-e, nem tudjuk. Általában nehéz koronás főkről feltételezni, hogy lépéseiket tisztán spirituális célok vezérlik. Még az első alkalommal egy heves hitvita egyik résztvevője azt javasolta, az egyes vallások jelen lévő képviselői lépjenek máglyára, kezükben szent iratukkal – amelyiküket saját istene megvédi, nyilván az az igaz Isten hitvallója. A jezsuiták azonnal elutasították a javaslatot, arra hivatkozva, hogy Isten nem kényszeríthető színvallásra. Ám magának I. (Nagy) Akbarnak nem lett volna ellenére a drasztikus megoldás. A jezsuiták a nekik felajánlott kincsek ellenére sem tágítottak. Világossá vált előttük, hogy I. (Nagy) Akbar ezen az úton próbált volna megszabadulni egy vele ellenséges hitszónoktól. Felmerül az uralkodónak egyéb „világi” célja is. Mint totális hatalomgyakorló, aki birodalmának legkisebb szegletéről is pontos információval kívánt bírni, talán éppen megfigyelni akarta azok életmódját, akik számára lehetővé tette saját megfigyelését. Hitbéli türelmével esetleg a mohamedán szélsőségesek befolyását kívánta visszaszorítani. Az ulémák valóban gyanakvással figyelték őt, olyannyira, hogy 1580-ban Mohamed Jazdi mullah, Jaunpur kádija fatvát mondott ki rá, mellyel lázadásra buzdít uralma ellen.[16]

10 Atala mecset XV

Jaunpur, Atala mecset (XV.század)

De nem ez volt az, ami visszatartotta a harcolni kényszerülő, mégis hatalma teljében levő uralkodót a kereszténység felvételétől, vagy elköteleződésétől bármi más vallási ág mellett. A XVI. század végére ugyanis I. (Nagy) Akbar előrukkolt ambiciózus tervével, az addigra formába öntött, saját alapítású szinkretikus vallással, a Din-i Ilahival („isteni hit”). Átvette a szufi (misztikus iszlám) tanítást a lélek epedéséről Istene iránt, katolikus mintára legalábbis nem ellenezte a cölibátust (itt válik világossá korábbi különleges érdeklődése az intézmény iránt), és a dzsainisták szellemisége szerint tiltotta állatok megölését. Átvette a zoroasztriánus Nap-kultuszt, a hinduizmusból a Nap ezer (szanszkrit) nevének tiszteletét. Az új kultusz azonban megmaradt a környezetében, és személyi kultusz látszatát kezdte kelteni – mintha második próféta lenne az iszlám megújítójaként, sőt, az „Allah Akbar” szufi imaformula kétértelmű alkalmazása még az önistenítés árnyát is rá vetette. Érdekes módon azonban korának közmegítélése szerint mindezzel ő csak az iszlámot próbálta, jóllehet egyesek szerint eretnek módon, megreformálni. Mindössze két korabeli, vele ellenséges forrás tünteti fel őt vallásalapítóként. Halála után a „vallási reformnak” vége szakadt, ám az indiai iszlám ortodoxai csak erősebbek lettek a történtek hatására.[17] Jellemvonásai sokfélesége a művészet kikerülhetetlen törvényszerűségével ragadta meg a türelem mint „falat kenyér” után sóvárgó Szentkuthy Miklóst (1908 – 1988), aki fontos fejezetet szán neki a Szent Orpheus breviáriumában.

12 Jahangir

Dzsahangir (1569 – 1627)

Fia, Dzsahangir, szó szerint „A világ legyőzője” folytatta apja politikáját és vallási türelmét: az ulémáknak továbbra sem lehetett végérvényesen nyugtuk a jezsuitáktól, a vallási párbeszéd tovább folytatódott.[18] Úgy látszik, mélyen hatott rá, hogy – amint maga mondta – atyja egyetlen percre sem feledkezett meg Istenről.

valaszto


[1] Mongol

[2] csagatájok

[3] mughal

[4] a mogul birodalom megalapítása

[5] http://www.jezsuita.hu/2007-01-28/jezsuita-rend-kialakulasa

[6] http://www.goethals.in/collections/felixrajarticles/mughalcourt.htm

[7] http://www.historytoday.com/iris-macfarlane/akbar-and-jesuits

[8] tiszteletre méltó Peter Dias

[9] inkább kegyes, mint művelt

[10] http://www.jstor.org/stable/614949?seq=1#page_scan_tab_contents

[11] Rui Vicente mint tartományfőnök

[12] http://www.catholic.org/saints/saint.php?saint_id=4548

[13] http://www.britannica.com/biography/Antonio-Monserrate

[14] https://archive.org/details/commentaryoffath00monsuoft

[15] Perzsa jezsuita

[16] http://livelystories.com/2015/05/22/akbar-jesuits/

[17] http://www.britannica.com/topic/Din-i-Ilahi

[18] http://www.britannica.com/biography/Jahangir

Advertisements

3 responses to “Nagy-nagy türelem

  1. Semmi rosszat nem látok a feltételezett hátsó/világi szándékokban. Felvilágosult idők is voltak tehát.

    Kedvelés

  2. Visszajelzés: Lefekvés előtt | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s