Madarak kategória bejegyzései

Hobbik és hobbyk

SPENCER JERMYN

Racing is my hobby — my weakness, if you like. Bless my soul and body, you have a hobby which is a weakness!

Pinero (1855 – 1934): The hobby-horse[1] (1892), The First Act

SPENCER JERMYN

A lóverseny a hobbim – a gyengém, ha úgy tetszik. De üdvösségemre, neked aztán van hobbid, ami gyengeség!

A hobbi, I.

A „hobbi” szó eredetének vizsgálatakor meglepően szerteágazó ötleteket találunk, melyekből a történelem és az irodalom egyes nagyságai sem vonhatták ki magukat. A késő XIII. századi angliai latinban már felbukkan a hobyn szó, melyről feltételezik, hogy egy ló neve volt eredetileg, az „igavonó ló” jelentésű dobbinhoz, mely a Robert vagy Robin nevek valamelyikének becézése[2]. Ugyanez a két férfinév állhat a hobyn hátterében is. 1400 körül megjelent a rövidült hobi alak, mely már minden kétséget kizáróan „kistermetű igáslovat” jelentett. Az azonos értelmű ófrancia hobi, hobin szavak mai vélemények szerint angol átvételek.[3]

morris-táncosok a Temze partján Richmondban

morris-táncosok hobby-horse-szal a Temze partján Richmondban

A XVI. században hobby-horse és hobbyhorse kiegészült alakokkal a tegnap általunk tárgyalt kultikus morris-táncjátékban alkalmazott, fonadékokból, fából tákolt lófigurát jelölték, valamivel később gyerekek játéklovát, vesszőparipáját. 1599-ben Ben Jonson (1572 – 1637) 1599-ben bemutatott Every Man out of His Humourjának, magyarul Ki-ki vérmérsékletéből kivetkezve – melyről már írtunk – II. felvonása 1. jelenetében ez áll: Bővebben…

Fakúszok, csuszkák, álfakuszok, álcsuszka

A konvergens evolúció gyakran tesz egymástól nagy távolságra és egymástól elszigetelten élő, rendszertanilag szintén nagyon távoli kapcsolatban álló fajokat egymáshoz megjelenésben vagy életmódban hasonlóvá. Ilyen például a szajkók és álszajkók esete.

szajkó és énekes álszajkó

szajkó és énekes álszajkó

A varjúfélék családjába tartozó szajkó nemet, tudományosan a „csivitelő” jelentésű Garrulát Mathurin Jacques Brisson (1723 – 1806) 1760-ban állította fel[1], míg a napmadárfélék családjába sorolt álszajkóét, a Garrulaxot René Primevère Lesson (1794 – 1849) 1831-ben[2]. Az új nemnév -ax végződése „hasonlító”, „ahhoz közelítő” értelmű.[3] Bővebben…

Víg özvegyek és vasorrú kupályok

A Vida családnév eredetét behatóan tanulmányozza Vida Balázs. A probléma távolról sem megoldott. A körültekintő kutató számos érdekes konkurens elméletet ismertet, melyek közül számomra a legkedvesebb az orangután („erdei ember”)-analógia.[1] Ember esetében sincs könnyű dolgunk, hát még ha egy madár család- vagy fajneve vida. Ezt vizsgáljuk ma közelebbről.

Bővebben…

Nektár és makadámia

Nektárt ígérek, de keserves lesz.
Él egy szömörceféle a Los Angeles környéki hegyvidéken, melynek nincs magyar neve. Forrásunk szerint termését ehetőnek tartják – ez a megfogalmazás tehetős országrészre utal; efféle ismereteket szegényebb területek lakói teljes biztonsággal magukra szednek az évszázadok folyamán – , de a növény szerepe az ember kultúrtörténetében csekélynek mondható. Az angol megnevezés sugar sumac, „cukorszumák” (mindkét szóba beleütköztünk már), másképpen sugar bush, „cukorbokor”.[1] Bővebben…

A pókvadász és rokonsága

ezüstfülű napmadár

ezüstfülű napmadár

Az indiai-nepáli térség kutatója, Brian Houghton Hodgson (1801? – 1894) miniszterrezidens 1837-ben – ahogy az már lenni szokott – nem adta magyarázatát annak, hogy a napmadarak nemének miért adta a Mesia nevet a legismertebb fajuk, a napmadárfélék családjába tartozó, Himalájában, Burmában és Dél-Kínában élő ezüstfülű napmadár[1] Mesia argantaurisszá keresztelésével[2]. (Legalább a fajnév világos.) Tudománytörténészek feltételezése szerint egy nepáli „névről” – ez a név, a मेसिया, Mesia nem női keresztnév, ami sajnálatos, mert ekkor cserébe a nepáli hölgy megkaphatta volna a „kismadaram” nevet, hanem egy rádzsasztáni település[3] a nepáli határtól mintegy 500 km-re nyugatra –, de homályosan, minden mélyebb indokolás nélkül görög néveredet is felmerült.[4] Később a nem fajait áthelyezték a Charles Swainson (1796 – 1871) tiszteletes által – nevével a gébicsfélékről szólva már találkoztunk – már 1832-ben megalapított Leiothrixba.[5] Ez utóbbi név visszafejthető: a latin leio-, „sima” és az ógörög θρίξ, thrix, „haj” határozottan költői összetétele[6] – hiszen a napmadaraknak egyetlen szál haja sincs, ami meggörbülhetne, de nem vitás, hogy az embernek kedve támadna megsimogatni közülük egy-kettőt. Az angol hétköznapi név mégis mindmáig megmaradt mesiának. Úgy szép az élet, ha bonyolult: sunbirdjük, „napmadaruk” is van, de az magyarul a nektármadár, pontosabban a nektármadárfélék családja.

Gould-nektármadár

Gould-nektármadár

Bővebben…

Hangyőrölyök, közülük is leginkább a kékszárnyú

kékszárnyú pitta

kékszárnyú pitta

A Fűszer- vagy (Moluka-) szigetekről mint a mirtuszfélék családjába tartozó szegfűszeg őshazájáról[1] érintőlegesen már írtunk. El kell jönnie az időnek, amikor ezzel az összkiterjedésében jókora, tényleges területében szerény (79 ezer m2-es) „meseországgal” komolyabban is foglalkozunk (a szóval nem az ott lakók nehéz életét akarjuk kifigurázni, hanem természeti kincseinek adózunk), különösen a portugálok szó szerint kalandos oda-, majd visszaszivárgásával. A sors azonban mára is mellékszerepet szán írásunkban az indonéz felségterületű térségnek. Nyugatról Celebesz (Sulawesi), északról a Fülöp-szigetek, keletről Új-Guinea, délről Timor határolja[2]helyek, ahová nem szűnünk meg elvágyódni, de ahová sohasem jutunk el. Bővebben…

A kucsmás szíbia és néhányan, akikhez nincs köze


szentségtörőt ki diccsel övez, becsül,
   népámitó fejére méltán
       hullnak a mennyei büntetések.

Alkaios (Kr. e. 630? – Kr.e. 570?): Szentségtörőt ki diccsel övez…
Majtényi Zoltán fordítása (1984)[1]

A napmadárfélék családjába tartozó kucsmás szíbia elsődleges élőhelye a nepáli Himalája 1500-3000 méter magasságú sávjának erdősége, bár a téli hideg elől 600 méter „mélységbe” is le-lebocsátkozik, sőt, Pakisztán és India területén is megfigyelik[2]. Mint ahogy többször láttuk, a zord körülményekhez szokott madarakat az ember térnyerése kevésbé fenyegeti. Így van ez a kucsmás szíbiával is.[3] Életmódjáról forrásaink keveset közölnek. A tojó és a hím küllemre hasonlók. Ez arra utaló jel, hogy a tollazat fajmegkülönböztető jegy, nem a szexuális kiválasztódás eszköze, amire bizonyos fokig számíthatunk is zordabb megélhetés és többféle énekesmadár egymáshoz közel élése esetén. A kucsmás szíbia rovarokkal táplálkozik: vagy az ágról veti rá magát áldozatára, vagy a fakéreg repedéseiből teremti elő a saját és a családja megélhetését. Kisebb csapatokban szálldos, táplálékszerzésében nem aggasztja más fajok jelenléte.

kucsmás szíbia

kucsmás szíbia

Bővebben…

Így nem búj szuhart a szuharbújó

szuharbújó

szuharbújó

A szuharbújókkal már találkoztunk, amikor különleges hangzású magyar madárnevek forrásait kutattuk. Tegnapi rövid szuhar-észrevételünkben ígéretet tettünk rá, hogy a szuhar  „bújóival” is foglalkozni fogunk.
A szuharbújók nemének 62 faja (és számtalan alfaja) közül egyikük neve kiemelkedik csodálatos tömörségével: szuharbújó. Mint a képen félreérthetetlenül látható, rovarokkal táplálkozik[1] (nemtársaival együtt). Ibériában, Olaszországban, Észak-Afrikában és a szubszaharai területeken, Dél-Ázsiában és Észak-Ausztráliában elterjedt, veszély szerencsére nem fenyegeti a jövőjét.[2] Az egész nem természetesen jóval nagyobb területet belakik, például Ausztráliában, de az Amerikákra még így is csak szórványosan jutnak.[3]
A név története kalandos. Bővebben…

Drongók

Forrásunk huszonöt fajt sorol fel a drongófélék családjába tartozó drongónemben[1] (a szám változó, másutt például huszonhatot látunk). A fajok jelentős része nem fenyegetett.[2] Ennek okait nézzük meg egy kicsit közelebbről.
Bővebben…

Barátokból gyerekek az ember- és madárvilágban. Mesék és valóságok

fátyolos pipra

fátyolos pipra

Johannes Christoph Moderegger 2000-ben megjelent Modefotografie in Deutschland 1929-1955, Divatfotográfia Németországban 1929-től 1955-ig című könyvében több elméletet is felhoz a „maneken” (vagy „manöken”) szó eredetére. Az egyik szerint Fra Bartolomeo szerzetes 1503 körül egy kelmékbe öltözött fabábut készített egy Mária-ábrázolásához.

Fra Bartolomeo (1472 – 1517): Mária megjelenik Szent Bernát előtt Szent Benedek és Szent János evangélista társaságában (1504)

Fra Bartolomeo (1472 – 1517): Mária megjelenik Szent Bernát előtt Szent Benedek és Szent János evangélista társaságában (1504)

Erre felfigyelt másod-unokatestvére, Tonio udvari szabómester, aki ruhák bemutatásához manichino néven alkalmazta a találmányt. Ennek a szónak az eredete mindenesetre sajátságos. A latin manus, „kéz” kicsinyítéseként keletkezett a manica,, ami ugyanebben az alakban az olaszban „ruhaujj”, és ennek további kicsinyítése a manichino, a ruhaujj végződése a csuklótól. Emlékezzünk csak „mandzsetta” szavunkra, mely azonban francia-német közvetítéssel érkezett hozzánk.[1] Az olasz szót aztán „bilincs” értelemben is használták.[2] A latin manus, „kéz” szót nem tekintik a bizonytalan eredetű „mancs” ősének[3], de a „mancsova” alak a börtönszlengben, összefüggésben a „,manccsal”, szintén „bilincs”, és áthallás után ugyanilyen értelmű a „mandzsetta” is.[4] Ha így áll a dolog, akkor Tonio szabómester bizonyára ruhaujjak bemutatására használta a manichinót, de az később a „próbababa” és „bábu” jelentést is felvette (a „fabáb” olaszul manichino di legno)[5]. Egy másik elmélet szerint Mária Antónia (1755 – 1793) kalaposnője, Marie-Jeanne Rose Bertin (1747 – 1813) találta fel a próbababát, és a holland „kisfiú”, maneken szó alapján nevezi a francia az ügyes alkalmatosságot mannequinnek. Ismét mások azt mondják, ilyen célú fabábokat már a XVII. századtól alkalmaztak Európa-szerte. Aztán a próbababa életre kapott, és divatbemutatókon állt elő képességeivel.[6]

Dalí (1904 – 1989): Maneken – Man Ray (1890 – 1976) felvétele Ernst (1891 – 1976) Szürreális manekenjéről

Dalí (1904 – 1989): Manöken – Man Ray (1890 – 1976) felvétele Ernst (1891 – 1976) Szürreális manökenjéről (1938)

Bővebben…

Néhány munia

Robin Restall saját tapasztalataira alapozott Munias and Mannikins (Apáca- és bronzpintyek) című, 1996-ban megjelent kötete rögtön az elején igyekszik eligazítani bennünket ezeknek a közeli rokonságban álló díszpintyféléknek az elnevezésében.

hegyesfarkú (vagy csíkoshátú) bronzpinty

hegyesfarkú (vagy csíkoshátú) bronzpinty

Mint leszögezi, angolban ezek a nevek nem különülnek el, de általában kijelenthető, hogy némely afrikai és az összes új-guineai faj bronz-, míg az ázsiaiak rendszerint apácapintyek. (Az ausztrálok esetében a két szó szinonim.[1]) A mannikin etimológiája messzebbre (és más alkalomra) vezet, ezúttal vizsgáljuk meg kicsit közelebbről a muniáét.
Bővebben…

A pók és az elnök, zuzmóval

A biológiai nómenklatúrában az apto- előtag „kapcsolódó”, „csatolt” értelmű. A szó eredete az akkád sabatu, „megragadni”, ebből származik az ógörög ἅπτειν, haptein, „toldani”[1] (átvitt értelemben „következtetni”).
Amint már írtuk, az indoeurópai steigh-, „sétálni” gyökből ered az ógörög στίχοςstikhos, „sor” mint katonai alakzat. Akkor, akárcsak most, elvitt volna tárgyunktól hozzáfűzni (de mára lazábbakká váltunk), hogy egy kis fogalmi áttéttel ez „verssor” jelentést is felvett.[2] Ebből származik az óegyházi szláv azonos értelmű стихъ szavának közvetítésével a mai orosz стих, világi és biblikus értelemben vett „vers”, más szóval стихотворение, szó szerint „versalkotás”. Inkább a katonai soros alakulat, mint a katonai szigor alapján (bár e kettő nyilván összefügg).
Ha biztosan nem is állíthatjuk, gyaníthatjuk, hogy e két szó összeillesztésével alkotta meg 1891-ben (vagy 1890-ben) Eugène Louis Simon (1848 – 1924), az egyik legnagyobb arachnológus – nevével az ugrópókoknál már találkoztunk – „Mexikóban és Észak-Amerikában”[3] élő pókok egy nemére az Aptostichus nevet[4], talán „szabályos csatarend” értelemben. Bővebben…

Újabb illatok (három részben)

Ó, arany szabadság; mezítelenségem! örök vágy
vagy te a tisztálkodásra, mikor így látod magad,
s érzed, mily cirógató ez a fürdőgőz, ez a nehéz szaga
önön testednek, mely már csupa bujaság.

Most látod igazán, mily méltó faragás vagy, s mily öröm
élvezned ezt az állapotot; hogy lubickolsz, s
fürdeted magad kecses mozdulatokra hajlón, míg
egyre terjeng és ömlik körüled a szerelmet-vaditó meleg
férfiszag, mely oly illatos, mint az almafavirág.

Berda József (1912 – 1966): Fürdőben
(az 1933-ban írt Férfihangon-ciklusból)[1]

Bár akiknek volt bátorsága néhányszor alámerülni velünk a bűz birodalmába, efféle „szerelmet-vaditó” szagélmények meg sem kottyanhatnak, mégsem fognak borzongás nélkül maradni. Ha hihetünk verseknek, a jóformán még kamasz Berda Józsefnek nemcsak arra volt alkalma, hogy maga gyönyörködjön „önön” almafavirág-illatában. Az, hogy ez a bizonyos illat esetleg, legalábbis bizonyos körülhatárolt körülmények között nem feltétlenül taszító, természetesen ősrégi felismerése az emberi nemnek. Aristofanes (Kr.e. 446? – Kr.e. 386) feltehetőleg Kr.e. 410-ben bemutatott komédiájában, A nők ünnepében (Θεσμοφοριάζουσαι, Thesmoforiazusai) egy sárga köntösről az egyik szereplő így nyilatkozik:

MNHΣÍΛΟΧΟΣ
νὴ τὴν Ἀφροδίτην ἡδύ γ᾽ὄζει ποσθίου.[2]

MNESILOKHOS
ne ten Afroditen edy g’ozei postiu.

Arany János (1817 – 1882) 1880-ban megjelent fordításában:

MNESILOCHOS.
Szent Aphrodite, mily kedves bakbűze van![3]

Bővebben…

Asa

A leány megőrült! – mondá Asa megvető kifejezéssel, melyben némi aggodalom is vegyült. – Mint látszik, nyilt szemekkel álmodoz.

Cooper (1789 – 1851): A vadfogó (Vadölő), VII. fejezet (1841)
Vachott Sándorné (1830 – 1896) fordítása (1871)[1]

A harmadik júdai király, Asa (†Kr.e. 870?), a vele jóindulatúbb megemlékezés szerint alapvetően kegyes, istenfélő uralkodó volt, kisebb hibákkal:

9 Jeroboámnak az Izráel királyának a huszadik esztendejében Asa lett a király Júdában,
10 És uralkodék negyvenegy esztendeig Jeruzsálemben; és az ő anyjának Maaka vala neve, az Abisálom leánya.
11 És Asa azt cselekedé, ami kedves volt az Úr szemei előtt, mint Dávid, az ő atyja.
12 Mert kiveszté a férfiú paráznákat az országból; és lerontá mind a bálványokat, amelyeket csináltak volt az ő atyái.
13 És Maakát az ő anyját is megfosztá a királynéságtól, mivelhogy egy iszonyú bálványt csináltatott a berekben; és elrontá Asa az ő bálványát, és megégeté azt a Kidron pataknál.
14 De ha a magaslatokat nem rontották is le, mégis Asának szíve tökéletes volt az Úrhoz életének minden napjaiban. Bővebben…

Fürjek és téglák

A fácánfélék családjába tartozó fürjet a latinban, amint már láttuk, coturnixnak mondják. A szó a régebbi, a madár hangját utánzó quocturnix lágyulása.[1] Eredetileg Linné (1707 – 1778) a madarat a siketfajdok nemébe sorolta Tetrao coturnix néven[2], de a fürjekre 1791-ben Pierre Joseph Bonnaterre
(1752 – 1804) új nemet vezetett a taxonómiába[3], így azóta a fürj tudományos neve Coturnix coturnix. Az eurázsiai alfaj, a Coturnix coturnix coturnix névadójának tiszteletből Linnét tették meg[4], noha csak a középső név származik tőle.

eurázsiai fürj

eurázsiai fürj

Eredetileg a Coturnix nembe sorolta 1833-ban William Henry Sykes
(1790 – 1872) ezredes a pirostorkú sziklafürjet. Vizsgáljuk ezúttal ez utóbbit közelebbről!

pirostorkú sziklafürj

pirostorkú sziklafürj

Bővebben…