Novellák kategória bejegyzései

59

bor– Hány milliárd embert? Hetet? Vagy van az már nyolc is? Hány nálad szerencsétlenebbet sértesz ezzel a nyafogással, édes fiam? Mi az, hogy mi az, hogy milliárd? Minden ebéd után megiszol egy pohár vizet. Egymilliárd nap alatt ez egymilliárd pohár víz. Belegondolni is iszonyú. Nézd csak meg, igen, igen, nézd csak meg ezt a nénit itt veled szemben az ülésen! Pedig ez még egy úgynevezett jobb vidék! Persze aligha láthatod azokat a részleteket a csukaszürke könnyfüggönyödön át, amiket én, úgyhogy legjobb, ha elmesélem. Mélyen barázdált arc, a homlokon középen depresszív redő. És mégsem nyafog, eszébe sem jut! Vagy szippants egy jó mélyet, de ne így, könyörgöm, ne szörcsögve, mert a tüdődbe megy, úgyhogy, látom, ezt is nekem kell elmesélnem. A néni mellett kuporgó bácsiból itt velem szemben csak úgy dől az alkohol! Ő is túl van élete zenitjén, ahogy elnézem… Alkohol?! Jézus az égben… Na persze ha ti ott naphosszat tutáliber-málibert danolásztok a mackós óvodában, akkor aztán várhatom, hogy valami természettudományos ismeretet magadra szedj! Ha az alkánok homológ sorában egy-egy hidrogénatomot hidroxilgyökkel helyettesítesz, a telített alkoholokhoz jutsz. És főkánok nincsenek, csak alkánok, ez nem hivatal, hanem tudomány, készpássz. Igen, igen, a bácsi telített, sőt tömény alkoholt vett magához, remélhetőleg etanolt. Az alkohol és a búbánat pedig kéz a kézben jár, csak azt nem tudod, melyik vezeti a másikat. Helyes, hallom, felhagytál zsaroló sírásoddal, csak tudnám, miért zendített rá a néni is, a bácsi is… Én vagyok itt egyedül normális?! Vagy mi. Gyere gyorsan, ott várnak már a kőmacik az óvoda kapujában, fenn ne maradjunk a villamoson!

Reklámok

Arcvonások a telepről: bevezetés és finale

Dolunay bácsit ritkán kérdezik bármiről is, és akkor sem a keresztnevéről. Vannak egynevű emberek, akiket szeretünk és tisztelünk, de minden, amit tudni akarunk róluk, belesűrűsödik a vezetéknevükbe. Az sem izgat bennünket ilyenkor, hogy amint Faráda sincs a térképen, csak az egyetem falán látjuk Faráday Mihályt, a nagy angol fizikust, és ugyanígy Gvadányt sem lelik földrajztudoraink, Doluna nevű hely sincs, soha nem is volt. Ha Dolunay bácsit nagyon megszorongatnák, azt mondaná, keresztneve Bertalan. Nem lenne ez hazugság, hiszen a keresztségben tényleg ezt nyerte, de a Dolunay mégsem vezetéknév, ha nem is keresztnév. Török lányoknak és fiúknak adják születésükkor. Az atya, Mátrallyay-Fátrallyay Gedeon nagyon régen konzul volt Ankarában, ott született Dolunay bácsi egy szép és előkelő török ifiasszonytól. Senki sem tudja a házban, mivel foglalkozik ez a törékeny, alacsony öregúr, akinek formális-professzionális mosolya olyannyira idegen ettől a romba tartó, Byron képzelt Velencéjeként morzsolódó teleptől, ahol élnek. Dolunay bácsinak nincs kecskeszakálla, a lakók fele mégis azt hiszi, hogy van neki. Egyszerűen az a típus. Időnként eltűnik néhány napra, ilyenkor egy láthatatlan kéz visszafogja a személyes tárgyai iránt érdeklődők feszítővasát. Lakása babonás és rettegett területen kívüliséget élvez. Pusmogják, egy kíváncsiskodó néhány évtizede pórul járt. Az értesülések hézagosak, és bár közelben-távolban nincs hajózható víz, a történetek tengerészmesék hangulatát idézik. Bővebben…

Két élet hasábokban

hasc3a1b

(kattintással nagyítható)

Király a viharban

Messze északi tanulmányai közben érte Ramalhut a hír atyja váratlan haláláról. Így a tanulmányoknak gyors vége szakadt, ha, remélte az ifjú király, nem is mindörökre.  Bővebben…

A wessexi képzetes lift

A Nagy Alfréd wessexi királyról elnevezett Matematikai Kutatóintézet liftjének azok körében is becsülete volt, akik szabadságukat a K2 megmászásával, majd onnan hódeszkai alábocsátkozással töltötték, ugyanis a sercegő higanygőzlámpa, a gondolatébresztően homályosodó kis tükör az oldalán, de mindenekelőtt a csigalassúsága alkalmassá tette gyümölcsöző konzultációk lefolytatására, melyekre a mindig foglalt előadótermekben és a zajos dolgozószobákban semmiképpen sem keríthettek sort. Bár az intézeti közhangulattal nem volt baj, annak szüntelen javítására (korábban: fokozására) súlyt helyeztek, így a mindenkinek kedves kicsiny helyiség vezérlőtábláján e és π feliratú gombok is megjelentek. Kívánság szerint így a lift a második és harmadik, valamint a harmadik és negyedik emelet között is megállt. Az ajtó is kinyílt, bár a liftakna fala miatt kiszállásról szó sem lehetett. Bővebben…

Élet Purcell nélkül

Eljátszom a gondolattal. Barna, viharos napok után egyszer anélkül érek haza a hivatalból, hogy a kaput csak nagy ügyeskedések árán tudnám kinyitni, hónaljammal egy hatástalan esernyőt szorongatva, és amikor tekintetem az utcafrontra néző postaládára esik, így szólok magamhoz: miért is ne nyitnánk ki a mosolygó ég tiszteletére. Benne egy csontszáraz, de szemmel láthatólag napok óta ázott levél az Acsády-Veress – Fux Ügyvédi Irodától. Az első kötőjel rövid, a második hosszú. Találkozót szerveznek köztem és váratlanul felbukkant egypetéjű ikrem közt. Létezéséről sejtelmem sincs, és elsőre a levél sem győz meg erről. Aztán elgondolkodom. Ha testvért írnak, gyanús. De ha olyan ember vallja magát egypetéjű ikremnek, aki a hasonmásom, az legalábbis megér egy találkozást.
Ölelések után ott szorongunk egy belvárosi teázó kerek asztalkájánál. Mindketten angolul szorongunk, érthető okokból. Tamásnak hívják, éppúgy, mint engem. Eredetileg ugyan Zoltán volt, de ezzel a keresztnévvel odakint nem boldogult. Ikerkutatók örömére ő is hivatalnok, és idehaza sincs kolbászból a kerítés, akárcsak Denverben. Egyikünk sem szereti a labdajátékokat, és tizennyolc éve két nap különbséggel jártunk Ericében. Ő később, így néhányan nem is értették, mi húzott vissza olyan hirtelen. Ő is most érti meg. A furcsa az, hogy ez az első öt percben kiderül. Nekem gyerekkoromban volt beóm, neki most van. Anyagi helyzetünk hasonló, de csak eddig a pillanatig, mert a szülői örökség rá eső része kicsit az ő javára billenti a mérleget. Tiltakozik, de közlöm vele, nagyobb rész járna neki, a számkivetettnek. A háttértörténet szerint szüleink nagy szegénységben, nehéz időnkben egyikünket előbb vidékre ajánlották ki egy szoptatós dajkához, utána egy segélyszervezet gondjaira bízták. – Mi zsidók… – kezdi egy mondatát ikertestvérem, mire eltűnődöm. Sosem gondoltam, hogy zsidó lennék, és egyáltalán: milyen állítás lehet érvényes a zsidóság teljességére? Nem tudom meg. Elbambultam, ő már a következő mondatnál tart a közállapotokról, repatriáláson tűnődik. – De mondd csak – fordul hozzám egyszeriben –, figyelsz te rám egyáltalán? Mit dudorászol itt egyfolytában?
Összerezzenek. – Mit is… Vihar. Vihar. Purcell. – Purcell? Az meg kicsoda?

Boldogtalanság és boldogság

– Engem nem érdekel, hogy liberális vagy illiberális újságtól jött, még az se, ha a Szentszék ördögügyvédje, nincs mondanivalóm.
(Pár nap után kiderült, hogy az özvegyember találgatásai mind mellétrafáltak. Az újabb érdeklődő, mint a szomszéd alig érthető átkiabálásából kikövetkeztethető volt, a bulvárt képviselte.)
Állt az özvegyember a kerítése belső oldalán, és ímmel-ámmal csőszszuronyára szúrogatta fel a behajigált cigarettás dobozokat, almacsutkákat. Bal kezével a négyzetrácsos drótba kapaszkodott.
– Elvoltunk Zsuzsikámmal csendben, nélküle is elvagyok, nem volt ő szent. Akkor nem lett volna mellette maradásom. Láttam én már életszentet, mind a drága időmre pályázott, cselekedtette velem a jót, ő maga meg halvány mosollyal begyűjtötte érte az ízléstelen hálálkodásokat.
Ez így jelent meg:

A harcokba belefáradt, munkás öreg málnabokrai gondozása közben felsóhajt. – Mikor hagy már végre békén a Szentszék? Miért kell drága Zsuzsikám emlékét bolygatni? Kinek jó ez? Van itt segítség? Van. Ha akarjuk, ha nem tespedünk, nem játsszuk meg a szentet, hanem cselekedjük is a jót, akkor van.

– .oOo. –

Bővebben…

A hivatal

Könnyűnek ígérkező kis büntetőportyának indult a hadjárat valami immár ködbe vésző adóbeszedési zavar miatt, ám a gyér ellenállást látva a parancsnok a hadműveletek kiterjesztése mellett döntött. A kültartomány fővárosát vették célba, de a bozótosba vágott számtalan, semmibe vezető vakút megtréfálta őket. Bővebben…

Sötét séta

Feher_ut13aA Kő-hátról levezető, piros háromszöggel jelölt, kissé zilált és saras ösvény utolsó kilométeréről a házaspár óvatlanul letért a bozótosba a félhomályban, és így ugyanannak a földútnak, ahová nap közben értek volna, nagy nehezen egy távolabbi pontján kötöttek ki. A láthatáron már szakállasak voltak a felhők. – Ccc, egy Eteocles globulare – szisszent Gábor, de Irina asszony lehűtötte. – Le vagy maradva. Átnevezték Xosias globularisszá.
Felemelve fejüket a hártyás szárnyakról egy tábla tűnt szemükbe, aztán a fal, amiről lógott, végül a kunyhó maga. ELADÓ. Egymásra néztek. A régen festett kertkaput könnyű volt benyomni. Bővebben…

Kiengesztelés

tarlotuz

Bármennyire is jelentéktelen volt a változtatás az ezeréves szertartásban (a főpap a szívkimetszés előtt letaglózta a megkötözött tulkot), az ijedtség hulláma futott végig azokon, akiknek szabad volt jelen lenniük. Az egyik templomszolga elejtette fáklyáját. Vah Tuh válaszul futótűzzel perzselte fel a királyi gabonamezőket. Általános éhínség fenyegetett. Bővebben…

A forradalom unokái

zaszlo1956 novemberének elején a magyar forradalom menekültjei megsegítésére az észak-olasz hegyvidékben gyűjtés indult meg. Helybeli fiatal lányok jöttek ki fonott kosárkákkal a főterekre, csókot adtak pénzért, többért, mint gondolnánk, és ezt eljuttatták a táborokba. Bővebben…

A véges ország

Az ország végtelen volt. Így tanította a király, teljes joggal. Hiszen senki sem választott magának égtájat, amely felé kerekedve elhagyja az ősi hont – ennek senki nem látta értelmét, még ha nehéz is a szolgálat, hiszen a hon, hallhattuk mind, végtelen. Tudta tehát a király, mit beszél: a magát bizonyító igazat. A hon szürkésbarna, kissé nedves és homályos volt, ami ilyenképpen senkinek nem tűnt fel. A király kíméletes volt: abból, ami ért valamit az ősi mérce szerint, csak kevés adót szedett. Ellenben szigorú volt abban, ami értéktelen: amit a parasztok egymástól kaptak fölöslegesnek bizonyuló áruikért cserébe a szomszédjaiktól. Ezekért a csecsebecsékért: kristályokért, aranyért, faragványokért ugyan kaphattak volna búzát, mézet, prémet és bármit, amiben olykor hiányt szenvedhettek, ám ezeket a kincseket, melyek a bölcsek szemében nem bírnak értékkel, a király lehetőség szerint mind összegyűjtötte, rajta a környező népektől, amelyekről a sajátja mit sem tudott, értékeket vásárolt: búzát, mézet, prémet és békét. Amit aztán, udvara méltó szükségletein felül, szétosztott, már ha engedte a fogalmak istene, így véve elejét annak, hogy elégedetlenkedők a hatalom káros eszközeit igyekezzenek kézbe kaparintani vagyon ellenében. Ki volt ez találva. Bővebben…

Októberi délelőtt

Apathy_szikla_Pasaret

Tarpataky-Erőss az irodán keresztülhasítva odaszólt: – Kräftig, kérlek, gyere be. Mindig tétován ejtette ezt a nevet, mivel korábban ő is Kräftig volt. A VKF-2 elhárítóinak körében éppoly gyakori volt a névváltoztatás, mint azokéban, akiket üldöztek. Vagy legalábbis elhárítottak. Bővebben…

Szerelem

Ilona finoman remegett, mint nyájas időbe bújt Isten a tölgyfaágon. Az író ügyetlenül forgatta kezében az elzsírosodott olvasószemüvegét, odakaffant: Katus, eltörölgetné? És már nyújtotta is. – Persze nem ezért csengettem. Kora hajnalban átvonultam az íróasztalomhoz püfölni egy kicsit, és sehol sem volt a kéziratom. Ébren voltam. Az írógépet mindenesetre elfordítottam, hogy később ne érezzem magamat idiótának, aki az egészet csak álmodta. – Hogy minek? – H-h-hülyének, na. Visszafeküdtem, reggelre meg ott volt a félkész regényem. Mivel magyarázza? Ketten voltunk a lakásban, tudtommal. – Végem van – nyögte Ilona. – Magammal vittem, be az ágyba. – Miért, fiam, az Isten áldja meg magát?! Ilona szőke haja magától meglebbent, mintha az eget akarná nézni. – Nem bírtam megállni – suttogta. – Hiszen tele a lakás a korábbi eladatlan könyveimmel! – De ennek más volt a szaga… – Magának kéne írnia, fiam, nem nekem… Itt a szemüveg.
Egy hétre rá unokatestvére, Fritz Emil százados, akinek arcán a két nevének egymással harcoló karakterei állandó csatát vívtak – hol a durva Fritz, hol a lágyabb Emil kerekedett felül – , és így nem volt szükség a klasszikus kihallgató-párost, vagyis a verekedős és a jóságos tisztet alkalmazni, ha egyszer ezt egyetlen fizetésből is ki tudták gazdálkodni ezekben a nehéz időkben, a fény felé fordította a nemrég behozott röpcédulát. – Ezt nem hiszem el… Előkotorta szemüvegét a zubbonyából. „Napod izzó kardja lesújt rá, csak akaratodra vár, és vége minden fájdalmadnak, a jövő gyümölcse megérett, eljött a nagy szüret napja.” – Ezt a tohuvabohut, Szűzanyám… Most ezzel próbálkoznak a bolsevikiek? Én alig értem… Majd megkérdezem Zsoltit, biztos meg tudja mondani a stílusról, merre keressük a szerzőjét.
Aztán persze szégyellte bevonni az írót. Akit soha senki, a legügyesebb történész sem kapcsolt össze a kisvártatva elfogott Ilonával – egyetlen szó nélkül lehelte ki lelkét a börtönben.

Hangnem nélküli bagatell

1 hegeduPompás döglégy tündökölt a whiskys pohár peremén. John, aki talán azt sem tudta, alkoholtilalom éveit nyögi az ország, szomorkásan figyelte küzdelmét a fennmaradásért.
– Húslegyekkel osztozom – gondolta (nem volt jártas a rovarok világában) –, hanyatlik a napom, pajtásaim megfogyatkoztak.
A tanácsadó az ajtóból félig visszafordult. – Vagy van még valami, John? Bővebben…