Devecseri Gábor címkéhez tartozó bejegyzések

Abaris nyila

A nagy Nyíl útján, meg nem állva,
Hitesen és szerelmesen,
Förtelmeit egy rövid Mának
Nézze túl a szemem.

Ady Endre (1877 – 1919): Új s új lovat (1914-15)[1]

A nagy Nyíl, mely ki-kilövi alólunk a lovakat, mégis irányt szab nekünk, az élet maga, melyet, Søren Aabye Kierkegaard (1813 – 1855) szavával, előrefele élünk, de csak visszafele érthetjük meg[2].
Kierkegaard kutatói sokat megtudnak a filozófus nem kiadásra szánt munkafüzeteiből, melyekben a nagy művek vázlatai, előmunkálatai is helyet kaptak. Kierkegaard jegyzetfüzetekbe dolgozott, melyek címlapjára kettőzött nyomtatott betűket írt. Dánul ezeket Journalenekenek mondják, ami annyit tesz, „feljegyzések” vagy „jegyzetfüzet”, és az angolszász irodalomra hull a leiterjakab szégyene, amikor ezt angolra Journalsként (kvázi „folyóirat”) fordítják. Ezek egyikében találjuk a következőt:

Naar man har een Tanke, men en uendelig, da kan man bæres af den hele Livet igjennem, let og flyvende, ligesom Hyperboræeren Abaris, der baaret af en Piil, bereiste hele Verden
Herodot IV, 36

JJ32[3]

Egy embert, akinek egyetlen gondolata van, de az végtelen, az végigviheti őt egész életén át, könnyen és gyorsan, akár csak a hüperboreaszi Abaris, aki egy nyílon hatolt végig a Földön.
Herodotos IV / 36

Három lehetőség bontakozik ki. Kierkegaard vagy nem nézte meg a hivatkozott helyet, vagy megnézte és félreértette, vagy Herodotos (Kr.e. 484? – 425) szavai keverednek benne egyéb olvasmányélményeivel. A Történelem idézett helyén ugyanis ez áll:

Mindezt a sokat mondtam el a hüperboreasziakról, és legyen ennyi elég; ennek megfelelően aztán nem is mesélem el Abaris mítoszát, aki állítólag hüperboreaszi volt, és nyilát végigvitte a világon, miközben nem vett ételt magához.[4]

Herodotos szerint tehát Abaris vitte a nyilat és nem megfordítva. Nem jelentős a különbség, de ki kell elégítsük feltámadt érdeklődésünket Abaris és mítosza iránt.

Bővebben…

Reklámok

Egy szél megszelídül

Jó szelet is küldött számukra bagolyszemü Pallasz,
jólfúvó Zephüroszt, mely a borszinü tengeren át zúg.

Homeros (Kr.e. VIII. sz.): Odysseia, II
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[1]

Rembrandt (1606 – 1669) (?): Pallas Athene vagy Fegyveres portréja 1655(?)

A négy égtáj szeleinek kisebb istenségeit, a Ἄνεμοι-t (Hanemoi, „szelek”) Eos hajnalistennő szülte a csillagok atyjának, Astraiosnak, aki történetesen a férje is volt; és bár mindannyian kicsinek születünk a természet rendeléséből, a négy szél legalábbis hatalomban továbbra is kicsi maradt, mivel Zeus parancsa a szelek ura, Aiolos alá rendelte őket.[2] Figyelemre méltó, hogy a kérdés elvitathatatlan szakértője, a Kr.e. VIII. század első felében alkotó Hesiodos csak három gyermek születését említi ebből az alkalomból az Istenek születésében:

Asztraiosznak erőslelkű szeleket szül a Hajnal:
tisztító Zephürosz, Boreasz, sebesen tovaszálló,
és Notosz, istennő istentől szülte e hármat.

Trencsényi-Waldapfel Imre (1908 – 1970) fordítása[3]

A negyedik, Euros (fizikai értelemben is vehető) státusa bizonytalan: a keleti és a délkeleti szél istenének is tartják. Jelentősége kisebb volt testvéreiénél, őt ritkábban hívták segítségül a tengerészek.[4]

Adamantios Korais (1748 – 1833) szélrózsája az antik szóhasználatokkal (1796?)

Homeros azonban mindannyiukat felvonultatja, amikor Odysseus tutajának kalamitásait írja meg az V. énekben. Szintén Devecseri Gábor fordításában:

…így hányták a tutajt a futó szelek erre meg arra:
s hol Boreásznak dobta Notosz, hogy kényire hordja,
hol Zephürosznak az Eurosz, hogy kergesse előre.[5]

Bővebben…

Az ijesztő nimfák rejtélye

William Smith (1813 – 1893) mai olvasókat is lenyűgöző alaposságú főművében, az először 1844-ben kiadott Dictionary of Greek and Roman Biography and Mythology (Görög-római életrajzi és mitológiai lexikon) 1846-os kiadásának nimfákról szóló szócikkében meglepő fordulatra bukkanunk. Az alszeidákról (berki nimfákról, akiknek egyéb elnevezéseik is vannak) szólva azt írja, Nymphs of forests, groves, and glens, were believed sometimes to appear to and frighten solitary travellers, azaz „az erdők, berkek és szurdokok nimfáiról úgy tartották, néha magános utazóknak jelennek meg és ijesztenek rájuk”.


Mielőtt rátérnénk William Smith bizonyítékaira, említsük meg, hogy az alszeidák neve éppen a görög „berek” (ógörög: ἄλσεα, halsea, mai görög: άλσος, alsos) szóból lett csoportnévként Ἀλσηΐδες, Halseides.[1]


Az alcikk állításaira William Smith a következő bizonyítékot tárja elénk:
Bővebben…

A sajt eredete és erjedése

Tisztelt Z. barátom ösztönzésére, hogy fordulnék egy kicsit a sajtérlelés vonzó témaköre felé, szívesen élek egy kicsit tágabb kitekintéssel, hiszen a sajtkészítés ősi és modern módszereit, továbbá a sajtok osztályozását elhivatott „kazeológusok” kitűnően dokumentálják. Bővebben…

Hattyúk és tavaik

Nehéz elképzelnünk, hogy az akkor már befutott, az erős mezőnyben is egyik legnagyobb élő orosz zeneszerző, Csajkovszkij (1840 – 1893) mai füllel hallgatva lenyűgözően dallamgazdag műve, az 1875-76-ban komponált, a Moszkvai Nagyszínházban 1877-ben bemutatott Hattyúk tava nem aratott sikert. Bővebben…

Újabb szó Kalypsóról

Ó, miatyánk, Kronidész, fejedelmek legmagasabbja,
hát ha a boldog olümposziaknak már ez a kedves,
hogy házába a bölcs Odüszeusz hazatérjen, elérjen,
küldjük el akkor az Argoszölő Hermészt, a vezérlőt
Ógügié szigetére, hogy ott kijelentse azonnal
annak a szépfonatú nimfának: biztos a döntés,
tűrőlelkü Odüsszeusz már haza kell hogy eredjen…”

Homeros (Kr.e. VIII. sz.): Odysseia, I.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[1]

Meseírók, színpadi szerzők, filmrendezők a lehetetlennel próbálkoznak, ha az Odysseiát (vagy az Iliast) akarják elénk tárni: Homeros elbeszélő művészetének lényege – Wagneréhez (1813 – 1883) hasonlóan – az elbeszélés maga. Prospekciók, retrospekciók mesteri szövedékét olvassuk, a kalandok nagyobb részéről beszámolókból értesülünk. A tényleges történés egyszerű és áttekinthető. „A főhős odaérkezik, elmondja, majd útnak indul.” Az Iliasban szűk kilenc évet ugrunk át, az Odysseiában Kalypso tengeri nimfa szigetén, Hogygién Odysseus hét évet tölt el, melyről csak szűkszavú utalásokból tudunk.

Böcklin (1827 – 1901): Odysseus és Kalypso (1883)

Mottónk az eposz legelején hangzik el, Pallas Athene kéri Kronos fiát, azaz Zeust, vessen véget Kalypso zsarnokságának, ha azt akarja, Odysseus hazaérjen. (Így is lesz.) A nimfa örök társul próbálja megnyerni magának az ellenálló hőst, fogságában tartja, és vágya csak nőttön-nő iránta. Amikor Hermestől megtudja, az olymposiak nem tűrik tovább viselkedését, busás úti ellátmánnyal bocsátja el Odysseust. Odysseus kitartását Homeros nem kérdőjelezi meg, a mai olvasóban mégis ébrednek bizonyos kételyek. Tekintve, hogy Helios bosszúja elől menekült, Odysseus akár menedéknek is felfoghatta a kényszerpihenőt. Ez pedig mérsékeli a dac erejét. Bővebben…

Fajákok és fajankók

Homeros (Kr.e. VIII. sz.) a kalandszövés meghaladhatatlan mestereként pontosan tudja, hogy minden kalandtörténet legszebb és legemlékezetesebb része a viszontagságok legyűrése utáni békés megnyugvás. Ezért Odysseiájában különböző ürügyekkel megszaporítja ezeket az időket, melyek közül az egyik legfelemelőbb a főhős hosszas, mesés pihenése a fajákok földjén. Bővebben…

Byblis szerelme

Naiasok, mondják, forrást, mely már-már nem apad ki,
adtak a könnyének: s adhattak volna nagyobbat?
Mint a fenyő hasadott héjából csorran a gyanta,
s mint a kövér földből fröccsen felszínre a kátrány,
s mint ahogy olvadózik, ha tavasz szele érkezik enyhén
és süt a nap, hamar újra a víz, mit a tél befagyasztott:
így maga könnyeivé olvad szét phoebusi Byblis,
s fordul forrássá, mely még ma is abban a völgyben
hordja nevét habosan s mélyárnyú tölgyfa alatt fut.

Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?): Átváltozások, IX.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[1]

Byblis szomorú és tanulságos történetének váratlanul gazdag antik recepciója lepi meg a mai érdeklődőt. A családfa egy mélyebb ágán kell kezdjük.
Bővebben…

Akhilles és az aszpirin

Menalcás
Sarjura jó az eső, a gidáknak a fák csemetéje,
Ellős juhnak a fűz hajlós galya, nékem Amyntás.

Vergilius (Kr.e. 70 – Kr.e. 19): III. ekloga
Lakatos István (1927 – 2002) fordítása[1]

A fűzfafélék családjába tartozó fűz nemzetség latin és egyben tudományos neve Salix. Ez utóbbit Linné (1707 – 1778) adta a nemzetségnek.[2] (A salix szó valamely szubsztrátnyelvből ment át a latinba, nem indoeurópai leszármazott.[3]) Nagyon rég óta tudja az ember, hogy levelében, kérgében gyógyerő van: a fa egy alkoholos glükozidot, szalicint termel, mely szervezetünkben szalicilsavvá alakul át.[4] Johann Andreas Buchner (1783 – 1852) 1828-ban vonta ki fűzfából a szalicin keserű, sárga kristályait (az értelemszerű elnevezés is tőle származik).

fűzből kivont szalicin

Bővebben…

Nemo kapitány és Odysseus

Verne Gyula (1828 – 1905) 1870-ben írt Nemo kapitány. Tenger alatt a világ körül című regényében a kapitány neve magyarázatául a lábjegyzetben azt olvassuk, a Nemo latinul „Senkit” jelent.[1] Ehhez nem fér kétség: a régi latin ne hemo, a későbbiekben ne homo, „senki” kontrakciója.[2] Ám a névben  „ennél több van”. Nézzünk egy kicsit körül! Bővebben…

Hippokrene

Kezdjük a dalt immár Helikón Múzsái nevével!
Ők lakják e hegyet, Helikón magas, isteni ormát,
kék, ibolyásszínű forrás partján kicsi lábbal
járják táncukat és oltára körül Kroniónnak.
Ők miután Hippukréné, Permésszosz avagy szent
Olmeiosz vize gyöngéd tagjaikat mosogatta,
rendbeszedik szép tánckarukat Helikón magas ormán,
édes vágyat kelt ez a kar, dobbannak a lábak.

Hesiodos: Istenek születése
Trencsényi-Waldapfel Imre (1908 – 1970) fordítása[1]

Houasse (1645? – 1710): A múzsák megmutatják Hippokrenét Pallas Athenének

Lóitató Budapest XII. kerületében

A Kr.e. VIII. század első felében alkotó Hesiodos egyik főművének legelejét látjuk, melyben, mint az invokáció egyik legősibb formájában a múzsákat emlegeti. Ez alkalommal a Helikon-hegy bűvös forrásával, Hippokrenével foglalkozunk. Bár a forrás nevének megfejtése nem nehéz: ἵππου κρήνη, hippu krene, „lóforrás”[2], ez alapján valamiféle „lóitató” eredetre gyanakodhatnánk, a mitológia igazsága erősebb. Mely nélkül kiszikkadna évezredek művészetének ihlete. Keletkezésére nézve szorítkozzunk a szikár tényekre, amelyekről sokan, például Strabon (Kr.e. 64? – Kr.u. 24?), az egyik legnagyobb görög geográfus a Földrajzi feljegyzések VIII. könyve VI. fejezete is beszámol. Történt ugyanis, hogy Pegazus, mikor lendületet vett a Helikonra kaptatáshoz, patájával úgy rúgta meg az egyik sziklát, hogy abból (ehhez illő néven) Hippokrene, a tisztavizű forrás fakadt.[3] És bár a következő évezredek mint a költői ihlet forrására tekintenek rá[4], kezdjük áttekintésünket egy tragikus eseménnyel, mely itt történt. ΕΙΣ ΛΟΥΤΡΑ ΤΗΣ ΠΑΛΛΑΔΟΣ, Eis lutra tes Pallados, azaz Pallasz fürdőjéhez című nagyszabású himnuszában Kallimakhos (Kr.e. 305? – 240?) az eset leírását balladai hangot megütve kezdi: Bővebben…

Arethusa

καί κεν ἐν ναυσὶν μόλον Ἰονίαν τάμνων θάλασσαν
Ἀρέθοισαν ἐπὶ κράναν

Πίνδαρος (περ. 522 π.Χ. – περ. 438): ΙΕΡΩΝΙ ΣYΡΑΚΟΣΙΩι ΚΕΛΗΤΙ[1]

Kai ken en nausin molon Hionian tamnon thalassan
Harethoisan epi kranan

Pindaros: IERONI SYRAKOSIO. KELETI

Mennék könnyü hajón az Ión-tengert hasítva
Arethúsza vizéhez

Pindaros (Kr.e. 522? – 438?): A szürakúszai Hierónhoz
Jánosy István (1919 – 2006) fordítása[2]

Arethusát ábrázoló ezüst demareteion (tízdrachmás) a Kr.e. V. századból Siracusából, Gelon tyrannisza alatt

Herakles ötödik feladata Augeias marhaistállójának kitisztítása volt egyetlen nap alatt, melyhez ő az egymás mellett futó Alfeios és Peneios folyók vizeit használta fel a szennyvízelvezetés megoldásával együtt. (Eurystheus mykenei király azonban nem számította be a teljesített feladatok közé, mert Herakles, küldetését elhallgatva, fizetséget fogadott el az elisi királytól, Augeiastól.)

Herakles ötödik munkája: Augeias istállójának kitakarítása. Hispán mozaik a III. századból

Ezt ha nem is Herakles szemtanúja, azaz a király fia, Fyleus igazolja, de mindenesetre meglehetősen régi forrás: Bővebben…

Alto Giove és a hullámok

adspice, sim quantus: non est hoc corpore maior
Iuppiter in caelo, nam vos narrare soletis
nescio quem regnare Iovem[1]

Nézd, be magas vagyok én: nálam Jupiter se sudárabb
fönn, a nagy égben – mert szoktátok mondani mindig,
hogy valamely Jupiter fő ott…

Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?): Metamorphoses / Átváltozások, XIII.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[2]

Batoni (1708 – 1787): Acis és Galatea (1761)

Devecseri Gábor ezúttal mintha kissé elügyetlenkedné a kétértelműséggel a fordítást. Maga Ovidius az Acis és Galatea szerelmébe otrombán belerondító, végül Acis életét kioltó Kyklops tuskóságát meggyőzően jellemzi szófordulataival. Ovidius változata az eseményekről mély nyomot hagyott a kultúrtörténetben. Ennek, rövid bevezetőt követően, egyetlen szálát vizsgáljuk meg, amikor a költői ihlet Jupitert egészen más összefüggésben is a mítoszba helyezi. Bővebben…

Nyár és éger

Ἠὼς δ᾽ ἐκ λεχέων παρ᾽ ἀγαυοῦ Τιθωνοῖο
ὤρνυθ᾽

Ὅμηρος (αι VIII. π.Χ.): Ὀδύσσεια, E[1]

Heos, d’ek lekheon par’agauu Tithonoio
ornyth’

Éósz, ágyáról, gyönyörű Títhónosza mellől
fölserkent

Homeros (Kr.e. VIII.sz.): Odysseia, V.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[2]

Tegnap is Eos és Tithonos történetével kezdtük rövid összefoglalónkat a kabócákról. Ma, ezzel a kis utalással, hasonlóképpen teszünk az égerfák vizsgálata előtt. Ha ugyanis tovább olvassuk az Odysseus tutajáról szóló varázsos éneket, ebbe a nagy jelentőségű leírásba ütközünk:

ὕλη δὲ σπέος ἀμφὶ πεφύκει τηλεθόωσα,
κλήθρη τ᾽ αἴγειρός τε καὶ εὐώδης κυπάρισσος.
ἔνθα δέ τ᾽ ὄρνιθες τανυσίπτεροι εὐνάζοντο

Ὅμηρος: Ὀδύσσεια, E[3]

hyle de speos amfi pefykei telethoosa,
klethre t’aigeiros te kai euodes kyparissos.
hentha de t’hornithes tanysipteroi eunazonto

Azaz, Devecseri Gábor fordításában:

Kétoldalt viruló erdő állt sűrün a barlang
mellett, nyárfa meg égerfa s jóillatu ciprus,
rajta a szárnyaikat táró madarak raja fészkelt

Homeros más helyen is szívesen említi együtt a nyárt és az égert, noha nem közeli rokonok: a nyár a fűzfafélék, az éger a nyírfafélék családjába tartozik. (Ráadásul még a rendbe sorolásuk is eltér: a fűzfafélék malpighicserje-virágúak, a nyírfafélék bükkfavirágúak.) Bővebben…

A varázslatos kabóca

Ricci (1659 – 1734): Eos és Tithonos

Eos hajnalistennőt, akit a forradalmárok szívesebben emlegetnek latin nevén Auroraként, Afrodite, a szerelem istennője átka sújtotta azok után, hogy szépségével elcsavarta Ares hadisten fejét: akár csak későbbi korok szerelmi bájitalait hörpintette volna fel, lépten-nyomon szerelmre lobbant. Ám megvolt benne az isteni kitartás képessége. Amikor megpillantotta a trójai herceget, Tithonost ifjúsága és ereje teljében, azonnal bele is szeretett, és a jó politikus hamar megérti nemcsak a harc, de a béke klasszikus jelzéseit is. Mikor számára Eos Zeustól örök életet kért, a kegyes és meghatódott főisten megadta azt. Tithonos boldogan kezdett öregedni, de az örökkévalóság természetével és jelentésével tisztában levő hajnalistennőt érthető aggodalom fogta el. Az ő isteni szemében csak pillanatnak tűnt az az idő, ami alatt Tithonos mozogni sem képes, összeszáradt, rovarszerű lénnyé zsugorodott. Ekkor összeszedte isteni erejét, és kedvesét kabócává változtatta, hogy kezeiben tarthassa mindörökké, és hallgathassa énekét.[1]  Bővebben…