Homeros címkéhez tartozó bejegyzések

Ugrópókok és hősök a görög mondavilágban, avagy a farkincások közbeszólnak

Ezt meg-nézvén el sétállyák Silvanus lugossait,
viszsza térnek, mert Epeust várják, ’s Mopsus társait,
kik el-hagyván Diannának nyilakkal tölt halmait,
még azon nap meg-is szállják Pallas háza falait.

Verseghy Ferenc (1757 – 1822):
Orfeus Dafnisnek. Tavaszi mulatságokról.[1]

Már meséltünk róla, hogyan vezetett a Herakles után második hős, Meleagros halálához a viszály, mely közte és anyja, Halthaia között robbant ki a kalydoni vadkan megölése utáni prédaharc nyomán (Halthaia nem vesz részt az osztozkodásban, de egy vagy több fivére, balszerencséjükre, igen). Meleagros lelkét a családi perpatvar olyannyira felbolygatja, hogy az addig diadalmas etoliai sereg éléről is visszavonul, és így az ellenség, a kúrész had, erőre kap:

Míg részt vett a csatákban Arész-kedvelt Meleagrosz,
addig a kúrészok szenvedtek, s kívül a bástyán,
bármi sokan voltak, lábuk megvetni se tudták.
Ám miután Meleagroszt már megszállta a méreg,
mely bölcseknek is olykor megduzzasztja a szívét,
anyja, a jó Althaia iránt gyúlt benne a méreg –
hitvese, szép Kleopatré mellé dőlt le, ki lánya
Euénosz lányának volt, ama karcsubokájú
Marpésszának, s Ídésznek, ki a földi halandók
közt legerősebb volt akkor s széplábu szerelmét
Phoibosz Apollón ellen is oltalmazta nyilával.

Homeros (Kr.e. VIII.sz.): Iliász, IX. ének
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[2]

A hős felesége, Kleopatre tehát Euenos unokája volt, és ezzel végére is értünk rövid bevezetőnknek. (Nincs az a rövid bevezető, mely véget ne érne egyszer.) Bővebben…

A fogoly szomorú világra jötte és szomorú nyelvfejlődése

fogoly

fogoly

A fácánfélék családjába tartozó, általunk már szóba hozott fogoly igen elterjedt Európa és Kis-Ázsia területein. Mintegy 17 millió km2-t lakik be, és bár egyedszámát (a távolabbi vidékekre indukáltakkal együtt) csak tág határokon belül tudják megbecsülni (3 millió 900 ezer és 7 millió 600 ezer között), azt csökkenőnek tartják.[1] Tudományos binómenét, a Perdix perdixet, kevéssé meglepően, Linnének (1707 – 1778) köszönheti.[2] A latin név a görög πέρδιξ-ből (perdix) származik, és ha helytállók a feltételezések, akkor göcögő hangja sodorta szegény állatot ebbe a szégyenbe. Az indoeurópai perd-, „szellenteni” gyök[3], mely az azonos jelentésű angol fart előzménye is[4], a hellén kultúrát az azonos jelentésű ógörög πέρδω, perdo (egyes szám első személyben πέρδομαι, perdomai) απαρέμφατο-val (aparemfatóval), azaz főnévi igenévvel ajándékozta meg[5], és ez vezethetett a fogoly görög nevéhez, a πέρδιξ-hez (perdix)[6]. Ófrancia közvetítéssel ebből származik a madár mai angol neve, a partridge is.[7] Mielőtt felcsillanna szemünk (orrunk?) a megfelelő magyar szó és a „fogoly” egymáshoz hasonló „csengésétől”, legbiztosabb megismerkednünk a nyelvtudomány álláspontjával.

császármadár

császármadár

Ez szerint mindkét magyar szó uráli eredetű, megállapíthatóan semmi közük egymáshoz, a fogoly börtönben sínylődő névrokonához sem, sőt, magához a Perdix perdixhez mint madárhoz sem nagyon, mert a „fogoly” szó eredetileg a szintén fácánféle császármadarat jelölhette, és arról csúszott át a szó a mai jelentésébe.[8] Bővebben…

Empúszák, Empusák

Xanthiast alakító színész az eltörpülő Herakles mellett egy Kr.e. 350-340 közötti görög vázán

Ξανθίας
ἀλλ᾽ οὐκέτ᾽ αὖ γυνή ’στιν, ἀλλ᾽ ἤδη κύων.
Διόνυσος
Ἔμπουσα τοίνυν ἐστί.
Ξανθίας
πυρὶ γοῦν λάμπεται
ἅπαν τὸ πρόσωπον.
Διόνυσος
καὶ σκέλος χαλκοῦν ἔχει;
Ξανθίας
νὴ τὸν Ποσειδῶ, καὶ βολίτινον θάτερον,
σάφ᾽ ἴσθι.
Διόνυσος
ποῖ δῆτ᾽ ἂν τραποίμην…
Ἀριστοφάνης (446? π.Χ. – 386): Βάτραχοι (405 π.Χ.)[1]
Xanthias
all’ uket’ au gyne ’stin, all’ hede kyon.
Dionysos
Empusa toinyn esti.
Xanthias
pyri gun lampetai
hapan to prosopon.
Dionysos
kai skelos khalkun hekhei;
Xanthias
ne ton Poseido, kai bolitinon thateron,
saf᾽ histhi.
Dionysos
poi det’ han trapoimen…
Aristofanes: Batrakhoi

 

Xanthias
De nem leány most már, hanem kutya.

Dionysos
Úgy hát lidércz.

Xanthias
Az arcza legalább
Tűz-láng merőben.

Dionysos
Hát a lába réz?

Xanthias
Poseidon uccse! s a másik ganaj. Tudod hát?

Dionysos
Most hová bújjak?

Aristofanes: Békák
Arany János (1817 – 1882) fordítása
(megjelent 1885-ben)[2]

Aristofanes nemcsak a Békákban, hanem a Kr.e. 390-ben írt Nőuralomban is, bár ott köznévi formában említi Empusát, illetve egy empúszát, ott egy sebhelyekkel, kelésekkel borított nőalakként[3]. (Arany János értelmezését elfogadva természetesen a Békákban is köznévként szerepel az empúsza.) Filostratos (170? – 250?) Τὰ ἐς τὸν Τυανέα Ἀπολλώνιον, Ta es ton Tyanea Apollonion, azaz A tyanai Apollonios élete címmel könyvet írt a nagy utazóról és filozófusról. Ennek II. fejezete 4. szakaszában szerepel, hogy Apollonios (15? – 100?) a Kaukázusban járva szembetalálkozik egy alakváltó empúszával, de úgy szabadul meg tőle, ahogy tanácsolták neki: csúfolni kezdi, erre az sikoltva menekül.[4] A IV. fejezet 25. szakaszában nagy terjedelemben beszámol egy korinthosi lamiáról, az empúszákhoz hasonló lidércről, aki áldozatát szabályosan felhizlalta, mielőtt nekilátott volna vérük szívásához, majd teljes bekebelezésükhöz.[5] (Filostratos, többször tapasztaltuk, kedveli a csodalényeket, de a görög racionalizmus híveként ezekről igyekszik a lehetőségekhez képest tárgyszerű leírással szolgálni.) Peter J Allen és Chas Saunders kipróbált elriasztásnak mondja a ”Clompy Bumpy Clumpy!”-t („trappoló, döcögős, csámpás!”) – vagyis az empúszák angol nyelvterületen is adventívek – arra az esetre, ha hálószobánk ablakán keresztül próbálna behatolni. Felvették ugyanis azt az életmódot, hogy (vélhetőleg különösen kiéhezett) férfiakat szerelmi szándékkal megkörnyékezik, majd vérükből táplálkoznak.[6] (Vagyis a leegyszerűsítő szemléletű utókor alakjukat egybemossa a lamiáékkal.) Borges (1899 – 1986) az Empusát, illetve az empúszákat nem veszi fel az 1957-ben kiadott Livro dos Seres Imagináriosba (Képzelt lények könyve), igaz, a velük rokon természetű lamiákat annál szívesebben.[7] Bővebben…

A nem neme: miért nem beszélünk a baleári faligyíkról?

– legalábbis egyelőre. Mert (mindenek előtt) nem mehetünk el szó nélkül jeles herpetológusok szóváltása mellett a tudományos nemzetségnévről. A vitát nem annyira a tárgya teszi érdekessé, mint az érvelések bizonyos döccenői.

baleári faligyík

Bővebben…

Vactor hősei

Holnapután, 2018. augusztus 6-án lesz a 188. évfordulója Kentucky egyik leghíresebb szülöttje, Vactor Tousey Chambers (1830 – 1883) ügyvéd és entomológus születésének, és egyúttal a 135. évfordulója annak, hogy bénulást okozó agyvérzést kapott kentuckyi otthonában. A következő nap hajnaláig élt. Ügyvédként, békés természetű lévén, rendszerint azt tanácsolta klienseinek, ejtsék a pert, mert gyűlölte a tárgyalótermi civódásokat. Megtehette, jómódú volt.[1] A kor kiemelkedő ruhamolykutatójának tekintették.[2]

Bár nem szobatudós volt, mint angol elődje, Francis Walker (1809 – 1874), és szakmai reputációja is nagyobb volt (ő nem tizenegyszerezett meg tudományos neveket), vannak bizonyos távoli párhuzamok a munkásságaikban. Cikkeinek címadásában nem volt körültekintő (felpanaszolták, hogy túlságosan hasonlók), és sokat kellett küzdenie a lektoraival is.[3] Bővebben…

Peirene és forrásai

Τοῖσι μὲν
ἐξεύχετ᾽ ἐν ἄστεϊ Πειράνας σφετέρου πατρὸς ἀρχὰν
καὶ βαθὺν κλᾶρον ἔμμεν καὶ μέγαρον[1]

Toisi men
exeukhet’ en hastei Peiranas sfeteru patros arkhan
kai bathyn klaron hemmen kai menaron

Pindaros (Kr.e. 522? – 438?): XIII. olympiai óda

(Glaukos) Szólt velük
Büszkén így bejelentvén, Peirán városa atyja uralmát,
Törvényét viselé, aki csarnoka volt törvényei háza…

Természetesen aki tudta, hogy Πειρήνη, Peirene Korinthos legfőbb forrása, mint például Charles Apthorp Wheelwright (1787 – 1858), ezt igyekezett a maga interpretációban érvényre juttatni, ahogy ő maga is az 1846-os fordításában:

Where flows Pirene’s sacred tide

Hol Peiréné szent árja foly’…

Ennek nem sok köze van az eredetihez, de menthető, ha Pindarosra mint a pars pro toto elvének alkalmazójára tekintünk. Hiszen Bakhylides (Kr.e. 518? – 452) egy töredéke is mintha Peirán „csavaros koronáját” említené, ha hihetünk ennek a pár szómorzsának, és hogy ki lehet az itt szereplő Kleon… Az általunk már emlegetett, de kétségkívül Korinthos térségében vitézkedő „ódemagóg” aligha, hiszen ő Bakhylides halála után 30 évvel szállt alá az alvilágba. Megeshet, szövegromlás tanúi vagyunk, és a költő Korinthos legendás királyára, Kreonra gondolt.[2]

1 Bakh

Különben is, mondhatjuk megengedően, Árpád (845 – 907) hős magzatjai sem csak ott virágozának fel, merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának, azaz a vízparton, hanem a szárazulat belsőbb vidékein is. De tárgyhoz méltatlan szarkazmusunkat sutba dobva (egy tegnap hallott jó tanácsra hallgatva: „hagyj fel rossz szokásaiddal!”) kicsit közelebbről is megvizsgáljuk a forrás történetét.

Tiepolo (1696 – 1770): Bellerofon és Pegazus

Bővebben…

Szkolopendrák túlereje

A Dardanelláktól délre húzódik Troad (ma Biga) ősi kultúrájú félszigete, azon Hisszarlik híres dombja, ahol a dúsgazdag kereskedő és műkedvelő régész, Heinrich Schliemann (1822 – 1890) kezdett ásatásaihoz 1871-től, boldogsággal töltve el a Kr.e. VIII. évszázadban élt Homeros újkori csodálóit, merész következtetéseivel felháborítva a régészet tudós művelőit. Ha ezek a következtetések inkább vágyszerűek is, mintsem tudományos igazságok, Schliemann vitatott művének örökre maradandó részei azok a rétegek, amelyeket feltárt. Ha a legmagasabban elhelyezkedőt, a IX-et azon az alapon nem is soroljuk oda, hogy a kései római idők maradványai (Kr.e. 85-tól), a maradék nyolc[1] is mind „nagy idők tanúja”. Schliemann az alulról másodikba, a Kr.e. 2500-2300 közöttibe helyezi Priamos korát.[2]

A görög Τροία, Troia városnév anatóliai eredetű, és ez a forrás a hettita nyelvben is kimutatható, ahol Truisának mondták.[3] Hisszarlik neve „kis erődöt” jelent. Ezt a nevet a VIII. réteg korszakába eső hellenisztikus kor katonai jelenlétéről kapta, bár a közeli Csiblak faluban Aszarliknak mondják, ami „romtelep” jelentésű.[4] (Talán megegyezhetünk egy „Várromban”.)

Hisszarlik dombja

Figyelmünk azonban most a félsziget ehhez közeli egykori városa, Rhoiteion felé fordul. Bővebben…

Plutonium rövid ó-val

Az alkoholos erjedés Joseph Louis Gay-Lussac (1778 – 1850) által feltárt egyenlete értelmében

C6H12O6 → 2 CH3-CH2-OH + 2 CO2 + hő,

szavakban: a cukor etil-alkohollá és szén-dioxiddá bomlik hőfejlődés kíséretében. Ezúttal (és átmenetileg) a szén-dioxid fejlődésére összpontosítunk. Bővebben…

Egy szél megszelídül

Jó szelet is küldött számukra bagolyszemü Pallasz,
jólfúvó Zephüroszt, mely a borszinü tengeren át zúg.

Homeros (Kr.e. VIII. sz.): Odysseia, II
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[1]

Rembrandt (1606 – 1669) (?): Pallas Athene vagy Fegyveres portréja 1655(?)

A négy égtáj szeleinek kisebb istenségeit, a Ἄνεμοι-t (Hanemoi, „szelek”) Eos hajnalistennő szülte a csillagok atyjának, Astraiosnak, aki történetesen a férje is volt; és bár mindannyian kicsinek születünk a természet rendeléséből, a négy szél legalábbis hatalomban továbbra is kicsi maradt, mivel Zeus parancsa a szelek ura, Aiolos alá rendelte őket.[2] Figyelemre méltó, hogy a kérdés elvitathatatlan szakértője, a Kr.e. VIII. század első felében alkotó Hesiodos csak három gyermek születését említi ebből az alkalomból az Istenek születésében:

Asztraiosznak erőslelkű szeleket szül a Hajnal:
tisztító Zephürosz, Boreasz, sebesen tovaszálló,
és Notosz, istennő istentől szülte e hármat.

Trencsényi-Waldapfel Imre (1908 – 1970) fordítása[3]

A negyedik, Euros (fizikai értelemben is vehető) státusa bizonytalan: a keleti és a délkeleti szél istenének is tartják. Jelentősége kisebb volt testvéreiénél, őt ritkábban hívták segítségül a tengerészek.[4]

Adamantios Korais (1748 – 1833) szélrózsája az antik szóhasználatokkal (1796?)

Homeros azonban mindannyiukat felvonultatja, amikor Odysseus tutajának kalamitásait írja meg az V. énekben. Szintén Devecseri Gábor fordításában:

…így hányták a tutajt a futó szelek erre meg arra:
s hol Boreásznak dobta Notosz, hogy kényire hordja,
hol Zephürosznak az Eurosz, hogy kergesse előre.[5]

Bővebben…

Az ijesztő nimfák rejtélye

William Smith (1813 – 1893) mai olvasókat is lenyűgöző alaposságú főművében, az először 1844-ben kiadott Dictionary of Greek and Roman Biography and Mythology (Görög-római életrajzi és mitológiai lexikon) 1846-os kiadásának nimfákról szóló szócikkében meglepő fordulatra bukkanunk. Az alszeidákról (berki nimfákról, akiknek egyéb elnevezéseik is vannak) szólva azt írja, Nymphs of forests, groves, and glens, were believed sometimes to appear to and frighten solitary travellers, azaz „az erdők, berkek és szurdokok nimfáiról úgy tartották, néha magános utazóknak jelennek meg és ijesztenek rájuk”.


Mielőtt rátérnénk William Smith bizonyítékaira, említsük meg, hogy az alszeidák neve éppen a görög „berek” (ógörög: ἄλσεα, halsea, mai görög: άλσος, alsos) szóból lett csoportnévként Ἀλσηΐδες, Halseides.[1]


Az alcikk állításaira William Smith a következő bizonyítékot tárja elénk:
Bővebben…

A sajt eredete és erjedése

Tisztelt Z. barátom ösztönzésére, hogy fordulnék egy kicsit a sajtérlelés vonzó témaköre felé, szívesen élek egy kicsit tágabb kitekintéssel, hiszen a sajtkészítés ősi és modern módszereit, továbbá a sajtok osztályozását elhivatott „kazeológusok” kitűnően dokumentálják. Bővebben…

Újabb szó Kalypsóról

Ó, miatyánk, Kronidész, fejedelmek legmagasabbja,
hát ha a boldog olümposziaknak már ez a kedves,
hogy házába a bölcs Odüszeusz hazatérjen, elérjen,
küldjük el akkor az Argoszölő Hermészt, a vezérlőt
Ógügié szigetére, hogy ott kijelentse azonnal
annak a szépfonatú nimfának: biztos a döntés,
tűrőlelkü Odüsszeusz már haza kell hogy eredjen…”

Homeros (Kr.e. VIII. sz.): Odysseia, I.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[1]

Meseírók, színpadi szerzők, filmrendezők a lehetetlennel próbálkoznak, ha az Odysseiát (vagy az Iliast) akarják elénk tárni: Homeros elbeszélő művészetének lényege – Wagneréhez (1813 – 1883) hasonlóan – az elbeszélés maga. Prospekciók, retrospekciók mesteri szövedékét olvassuk, a kalandok nagyobb részéről beszámolókból értesülünk. A tényleges történés egyszerű és áttekinthető. „A főhős odaérkezik, elmondja, majd útnak indul.” Az Iliasban szűk kilenc évet ugrunk át, az Odysseiában Kalypso tengeri nimfa szigetén, Hogygién Odysseus hét évet tölt el, melyről csak szűkszavú utalásokból tudunk.

Böcklin (1827 – 1901): Odysseus és Kalypso (1883)

Mottónk az eposz legelején hangzik el, Pallas Athene kéri Kronos fiát, azaz Zeust, vessen véget Kalypso zsarnokságának, ha azt akarja, Odysseus hazaérjen. (Így is lesz.) A nimfa örök társul próbálja megnyerni magának az ellenálló hőst, fogságában tartja, és vágya csak nőttön-nő iránta. Amikor Hermestől megtudja, az olymposiak nem tűrik tovább viselkedését, busás úti ellátmánnyal bocsátja el Odysseust. Odysseus kitartását Homeros nem kérdőjelezi meg, a mai olvasóban mégis ébrednek bizonyos kételyek. Tekintve, hogy Helios bosszúja elől menekült, Odysseus akár menedéknek is felfoghatta a kényszerpihenőt. Ez pedig mérsékeli a dac erejét. Bővebben…

Fajákok és fajankók

Homeros (Kr.e. VIII. sz.) a kalandszövés meghaladhatatlan mestereként pontosan tudja, hogy minden kalandtörténet legszebb és legemlékezetesebb része a viszontagságok legyűrése utáni békés megnyugvás. Ezért Odysseiájában különböző ürügyekkel megszaporítja ezeket az időket, melyek közül az egyik legfelemelőbb a főhős hosszas, mesés pihenése a fajákok földjén. Bővebben…

Akhilles és az aszpirin

Menalcás
Sarjura jó az eső, a gidáknak a fák csemetéje,
Ellős juhnak a fűz hajlós galya, nékem Amyntás.

Vergilius (Kr.e. 70 – Kr.e. 19): III. ekloga
Lakatos István (1927 – 2002) fordítása[1]

A fűzfafélék családjába tartozó fűz nemzetség latin és egyben tudományos neve Salix. Ez utóbbit Linné (1707 – 1778) adta a nemzetségnek.[2] (A salix szó valamely szubsztrátnyelvből ment át a latinba, nem indoeurópai leszármazott.[3]) Nagyon rég óta tudja az ember, hogy levelében, kérgében gyógyerő van: a fa egy alkoholos glükozidot, szalicint termel, mely szervezetünkben szalicilsavvá alakul át.[4] Johann Andreas Buchner (1783 – 1852) 1828-ban vonta ki fűzfából a szalicin keserű, sárga kristályait (az értelemszerű elnevezés is tőle származik).

fűzből kivont szalicin

Bővebben…

Nemo kapitány és Odysseus

Verne Gyula (1828 – 1905) 1870-ben írt Nemo kapitány. Tenger alatt a világ körül című regényében a kapitány neve magyarázatául a lábjegyzetben azt olvassuk, a Nemo latinul „Senkit” jelent.[1] Ehhez nem fér kétség: a régi latin ne hemo, a későbbiekben ne homo, „senki” kontrakciója.[2] Ám a névben  „ennél több van”. Nézzünk egy kicsit körül! Bővebben…