Telemann címkéhez tartozó bejegyzések

Négy szarvas

[1] כְּאַיָּל, תַּעֲרֹג עַל-אֲפִיקֵי-מָיִם–    כֵּן נַפְשִׁי תַעֲרֹג אֵלֶיךָ אֱלֹהִים
Kail terg el apiki mim – ken nepfi terg alik alhim.

quemadmodum desiderat cervus ad fontes aquarum ita desiderat anima mea ad te Deus[2]

Sicut cervus desiderat ad fontes aquarum, ita desiderat anima mea ad te Deus.[3]

Mint a szarvas kivánkozik a folyóvizekre, úgy kivánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!

Zsolt.42:2[4]

A zsoltárszámozások eltéréseinek okát már érintettük. A héber eredetit tartjuk meg, melyet Károli (1529? – 1591) is átvett. Láttunk már példát olyan igehelyre, melynek a zenetörténetben nincs kiterjedt hagyománya, és sokkal többet, mely mély nyomot hagyott abban. Ez utóbbiak közé tartozik az idézett Dávid (Kr.e. 1040? – 970)-zsoltár, de bizonyosra veszik, hogy a 10. versben emlegetett ellenség (Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt?) Asszíria vagy Babilon, tehát a tényleges szerző nem Dávid.[5] A második idézet Szent Jeromos (347? – 420?) Vulgatájából való, a harmadik viszont azt mutatja, hogy az órómai pszaltérium (azaz a Karoling-kor előttről származó hagyományos római zsoltároskönyv[6]) kissé eltérő megszövegezést alkalmaz. Szent Beda Venerabilis (672 – 735) is erre a szövegre támaszkodik bibliamagyarázatában[7], és a zenei feldolgozások is inkább ehhez nyúlnak a barokkot megelőző korokban.
A zsidó ünnepkörben a zsoltár eléneklése az őszi nagyünnepek sorába tartozó nyolc napos sátoros ünnep (szukkót)[8] része.[9] A katolikus hagyomány a zsoltárt húsvét vigíliájához, a Feltámadás első ünnepléséhez köti.[10]
És hogy mi magyarázza a szarvas költői képét? A doctor gratiae (a kegyelem doktora), Szent Ágoston (354 – 430) nyomán egy másik egyháztanító, a jezsuita Bellarmin Szent Róbert bíboros (1542 – 1621) ezt „négyszeres okkal” támasztja alá. A szarvas mint a kígyók esküdt ellensége eleve jó hírnévnek örvend, másfelől a legmagasabb ormokra hág, ha vadász üldözi, továbbá természetes ösztönből magára veszi Pál apostol (5? – 67) intelmét a galatákhoz írt levél 6. verséből (egymás terhét hordozzátok)[11], és melegszívűen segíti bajba jutott vagy kifáradt társait. Mindeközben azonban maga is kimerül, és szomját óriási mennyiségű forrásvízzel csillapítja.
Nincs azonban az a kegyes magyarázat, amely számot tudna adni a zsoltár folytatásának szépségéről a zeneirodalomban. A számos példa közül négyet vizsgálunk meg közelebbről.  Bővebben…

Reklámok

Könnyű klasszikus műfajokról

Az ifjú Haydn (1732 – 1809) szimfónia előtti korszakában számtalan divertimentót komponált. A szó az olasz divertire, „szórakoztatni” szóból származik, az pedig a latin diverteréből, melynek jelentése „elterelni”.[1] Ez a szórakozás és szórakozottság, azaz „elterelt figyelem” mély lelki kapcsolatára utal. Az első ismert divertimentót Grossi (1634? – 1688) írta 1681-ben, és meg is magyarázza, hogy olyan szórakoztató zenéről van itt szó, melyet szobákban adnak elő (ez a „kamarazene” szó magyarázata is), illetve asztali felszolgálások alkalmával – ebből pedig a Tafelmusik, asztali zene műfaja ered, melynek leghíresebb képviselője Telemann (1681 – 1767).

Az idézett mű Händel (1685 – 1750) fantáziáját is megmozgatta:

De erről itt és most csak zárójelben. Bővebben…

X. századi sötétségek: Taksonytól Telemannig

A IX. század császári történelméről szóló rövid áttekintésünket azzal a baljós sejtetéssel fejeztük be, hogy a X. század új típusú sötétségeit ott és akkor nem vizsgáljuk. Ennek jött most el helye és ideje. Ebben éppúgy Cremonai Liudprand (920? – 972?) történetíró munkáira támaszkodunk, mint akkor.
II. Berengár (913? – 966) fellázadt Provence-i vagy Arles-i Hugó (882 – 948) itáliai uralma ellen. Aligha tudott volna sikereket elérni Taksony nélkül:

Taksony (931?- 973?)

Berengár a magyaroktól békét vásárol. Ez időben a magyarok Taxis királyuk vezérlete alatt nagy sereggel Itáliába törtek és Berengár tíz véka pénzt adott nekik. De ebből is hasznot merített Berengár, mert megsarczolta a templomokat…

Cremonai Liudprand: Visszafizetés. Jurkovich Emil (1857 – 1936) fordítása[1]

Trónjáról Berengár nem taszította le, a névleges uralmat még Hugó fia, II. Lothár (926 – 950) is élvezhette rövid élete utolsó éveiben. Uralmának megerősítéseképpen feleségül vette Itáliai vagy Burgundiai Szent Adelaidét (931 –  999).

Bővebben…

Habermann csalogányai

František Václav Habermann (1706 – 1783) saját korában elismert zeneszerző volt. A hálás utókor, elismerése jeléül, arra méltatta, hogy egyetlen kedves, igaz, jelentéktelen művét egy összeállításon belül mindenki számára hallhatóvá tegye. (Legalábbis egy ideig hallható volt, de ez már a múlt.)

A szerző életéről keveset tudunk. A Kynžvart (Königswart) melletti szalóki erdős vidékeken nevelkedett, majd Klatovyban (Klattau) az ottani jezsuitáknál kezdte meg tanulmányit. Ezek folytatására előbb Prágába költözött, majd hatalmas európai tanulmánykörút következett Itáliában, Spanyolországban és Franciaországban. Ott egy ideig a Bourbon Lajos Henrik condéi herceg (1692 – 1740) szolgálatában állt. A negyvenes években, miután visszatért Prágába, a Mindig segítő Miasszonyunk templomának karnagya lett, de zenei leckéket is adott nem főúri és főúri tanítványoknak, sőt Myslivečeknek (1737 – 1781) és Dušeknek (1731 – 1799) is. 1773-tól élete utolsó tíz évét szűkebb pátriájában, Égerben (cseh: Cheb, német: Eger) töltötte.[1]  Bővebben…

Almira történetei

1 Oper_am_Gänsemarkt

a hamburgi Theater am Gänsemarkt

A XVII. századi librettista, Giulio Pancieri Almira címmel 1691-ben szövegkönyvet írt Fedeli (1655? – 1722) számára. Az operát a velencei Szent János és Pál Színházban mutattak be. A szövegkönyvet valamivel később Boniventi (1670? – 1727?), a Badeni Őrgrófság Kappellmeistere is felhasználta. Művét 1702-ben vagy (valószínűbben) 1703-ban mutatták be Braunschweigben. Ez volt a téma első megjelenése német földön. A német szövegkönyvet Friedrich Christian Feustking (1678 – 1739) írta. Mind a librettó, mind maga az opera az itáliai elődök erős hatását  mutatja.[1] Tisztségében utódja, Käfer (1672 – 1728) szintén megzenésítette a szövegkönyvet; az ő operáját Baden-Durlachban mutatták be 1717-ben.[2] A két Kappellmeister megzenésítése közti időszakkal fogunk foglalkozni. Ekkor született meg ugyanis Händel (1685 – 1759) változata. Bővebben…