Tiberius címkéhez tartozó bejegyzések

Kifacsart szállóigék

Már foglalkoztunk kifacsarodott szállóigékkel. Hozzáillesztünk eddigi sovány gyűjteményünkhöz még három tudatosan vállalt kifacsarást, mindet az érett Nietzsche (1844 – 1900) részéről. Ha valaki a szócsavarásokat baljós előjelként tekinti a szócsavaró elméjének jövőjére nézve, a tudomány által alá nem támasztott nézetet vall, de esetünkben mégis rátapintana a szomorú igazságra. Nietzsche első két idézendő műve „utolsó békeévében”, 1888-ban íródott, amennyire egy súlyos fejfájásokkal, hányingerrel, szédüléssel és szegénységgel zsúfolt, alapvetően szomorú és magányos időszak tekinthető egyáltalán békésnek. Messziről indulunk. Bővebben…

Reklámok

A kőris bogara

S hogy ne csak a szemnek legyen meg a gyönyörűsége, az egész tájképet elárasztotta valami langyos, gyomorkeverő bűz, amiből az ember válogathatta, hogy gázillat-e, vagy mocsárlég, talán keverve a ganajlé ammongőzével, nagy járulékaival a kábító kőrisbogár-szagnak, s a szömörce méregpárájának.

Jókai (1825 – 1904): A kiskirályok. I. A pontaligeti park szigete[1]

Gub Jenő (1929 – 2013) a düh-, dühü- vagy kőrisbogárról megjegyzi:

A Sóvidéken mindenütt jól ismerik, a népi gyógyászatban régóta felhasználják. Veszettség ellen Szent György (ápr. 24.) és pünkösd napja között kőrisbogarat szedtek, kovászba rezet reszeltek, beletették a bogarat, összegyúrták, s ebből mindennap ettek. A megszárított és összetört bogarat puliszkába is teszik, s a pásztorkutyákkal megetetik, de a pásztorok is esznek belőle.

A düh- és dühübogár társnevek a veszettségi dühre utalnak.[2]

kőrisbogár kőrislevélen

Bővebben…

Rőtszakállas történet

DOMITIUS ENOBARBUS

[Aside] ’Tis better playing with a lion’s whelp
Than with an old one dying.

Shakespeare (1564 – 1616): Antony and Cleopatra (1606), III/13[1]

ENOBARBUS.

Jobb ingerelni a kölyök oroszlánt,
Mint a halálra sebzett öregét.

Shakespeare: Antonius és Cleopatra (a megrövidült magyar változatban a III. felvonás XI. színe). Szász Károly (1828 – 1905) fordítása[2]

1 Tarquinius_Superbus

Tarquinius Superbus († Kr.e. 495)

A római társadalom legsorsfordítóbb váltására Kr.e. 509-ben került sor. A hetedik és legzsarnokibb királyuk, Tarquinius Superbus („Gőgös”) ellen hajtottak végre sikeres felkelést. A népharag közvetlen kiváltója a király és családja ellen az volt, hogy a király harmadik, legkisebb fia, Sextus erőszakot tett egy előkelő családba tartozó szűzön, Lucretián († Kr.e. 509?), aki ezt követően önkezével vetett véget életének.

2 Tizian_1571

Tiziano (1488? – 1576): Lucretia meggyalázása (1571)

Az erőszaktétel történelmi hitelessége kérdéses, mindamellett a történet nagy hatást tett az európai kultúrára. A fiatal Shakespeare is hatalmas (1855 soros) költeménybe foglalta 1594-ben The Rape of Lucretia címmel[3] (Lucretia meggyalázása – több magyar fordítása is van[4]) – ha lehet mondani, a vers egyetlen hibája a túlzó, szinte barokkos részletezés.

Az így kialakult fiatal köztársaságnak szembe kellett néznie a felbátorodott környező latin népek ellene irányuló összefogásával. Mikor az ingadozó Praeneste – ma: Palestrina, az azonos nevű zeneszerő (1525? – 1594) szülővárosa – átállt a rómaiakhoz, a fegyveres összeütközés elkerülhetetlenné vált.

3 Palestrina

a mai Praeneste: Palestrina

Sor került a köztársaság első nagy csatájára a Regillus-tónál. Livius (Kr.e. 59 – Kr.u. 17) a Róma története I. könyvében úgy állítja be, hogy a római sereg csak a helyszínen értesül róla: a dictator áll szemben a diktátorral. Seregük vezénylő tábornoka Aulus Postumius (Albus Regillensis) dictator, és híre megy, hogy az elűzött Tarquinius Superbus a latinok oldalán fordul szembe velük. Innen már kevés biztatás is elegendő, fényes győzelmet aratnak.

4 Tommaso_Laureti_-_Battle_of_Lake_Regillus

Laureti (1530? – 1602): Csata a Regillus-tónál

Az elűzött király el tud menekülni, Caerébe vagy Cumae-be visszavonulva, elszegényedve tengeti utolsó évét.[5] A római nép határozott királyellenessége ezzel megrendíthetetlenné vált.

5 Caligula

Caligula (12 – 41)

Jó fél évezreddel később, amint Suetonius megemlíti császárokról írt életrajzaiban, a teljhatalmú Caligula egy alkalommal önfeledten eljátszadozott egy zsákmányolt koronával, de a környezetét elnézve jobbnak látta nem magára ölteni tréfából.[6] De hagyjuk ezúttal az amúgy is bizonytalan történelmi tényeket, és fordítsuk innentől figyelmünket a megkérdőjelezhetetlen legendák világára.

0 Suetonius

Suetonius (69? – 130?)

Bővebben…

A kétféle barna

Angliában a „barna”, brown csak a XIII. századtól jelent színt (azt a színt, amilyennek ma ismerjük), az óangol brunból kifejlődve, amely az előgermán brunazból vette át. A szó megjelenik az óskandinávban (brunn), az ófelnémetben (brun) és más északi nyelvekben. Angliában a színmegjelölés előtt „sötétet”, „szürkületet” jelentett. Más népeknél már régóta szín: neve az indoeurópai bher-, „fénylő”, „barna” gyökre vezethető vissza. Az indoeurópai bheros „sötét állat” jelentésű, mely az ógörögben φρύνος-szá, frynosszá, „barna állattá”, röviden „varanggyá” alakult. A beaver, magyarul „hód” szintén ebből az indoeurópai szóból származik[1], sőt, végső visszavezetésben, a bear, „medve” is (az előgermán beronon keresztül[2]). Az állatvilág fejlődése feltartóztathatatlan: az ugyaninnen származó szanszkrit बभ्रुक, babhruka egyidejűleg jelenti a barna színt és egy másik barna színű állatot, az ichneumon egy fajtáját.[3]

1 barna allatok

barna állatok, szó szerint

A magyar „barna” szó az erdélyi szász broη-on keresztül került a nyelvünkbe. Az angol gondolkodásmódhoz hasonlóan régen nálunk is „sötétséget” jelentett.[4]  Bővebben…

Stay here

Az efféle emberek az erkölcsös és tisztességes nők körében annyival nagyobb megbecsülésre és bizalomra tettek szert, amennyivel távolabb álltak a gyanútól. Hogy azt teljesen elhárítsa magától, Órigenész, a legnagyobb keresztény filozófus, amikor az asszonyok tanítására felügyelt, kezet emelt önmagára, amint ez az Egyháztörténet hatodik könyvéből kiderül.
Az isteni kegyelem, úgy ítélem, jobb indulattal viseltetett irántam, mint Órigenész iránt, hiszen amit ő, mint hisszük, meggondolatlanságból tett meg – s ezáltal súlyosan vétkezett -, azt én más bűne által szenvedtem el, s így váltam alkalmassá az övéhez hasonló tevékenységre. Sőt kínjaim is kisebbek voltak, mert váratlanul és gyorsan történt a tett végrehajtása, hiszen alvás közben leptek meg, s szinte alig éreztem valamit; de mert akkor hamar kihevertem a sebesülést, most annál tovább büntetnek rágalmakkal, és jobban szenvedek hírnevem csorbulásától, mint testem fogyatkozásától.

Abélard (1079 – 1142): A gyalázatos vádaskodásról[1]

Turgonyi Zoltán fordítása

1 Nuremberg_chronicles_f_117v_1Nagy Konstantin császár (272 – 337) barátja és életrajzírója, Eusebios, Kaisarea püspöke[2] (260? – 342?)  írta az első teljességre törekedő egyháztörténetet, mely 324-ig mutatja be legendás és történeti elemek elegyítésével a kereszténység belső életét.[3] Művét olyannyira mintaértékűnek tartották, hogy az egyházi történetírás a halála után még sokáig az ő művének folytatását jelentette. A korai egyház jelentős tanítóját, az alexandriai Origenes Adamantios exegétát (írásmagyarázót) (182? – 254) különösen színesen mutatja be.[4]  Bővebben…

Lactatio

1 Pompei_-_micon_e_peroQuae parvis mater natis alimenta parabat
Fortuna in patrios vertit iniqua cibos.
Aevo dignum opus est. Tenui cervice seniles
asp[ice, ia]m ut venae lacte me[ante micant.
Adrnoto]q(ue) simul voltu fri(c)at ipsa Miconem
Pero: tristis inest cum pietate pudor.

Az anya tápláléka, melyet gyermekének szánt,
Balsors rendeltéből atyja eledelévé vált.
Méltó tett az öröklétre. Vén erek a vékony nyakban,
Lásd, amint felélednek az átszaladó tejtől,
Közben Pero maga Micont arcával simítja,
Orcáján kegyes, de tartózkodó bánat.

(Felirat egy pompeii freskón)

Kimon és Pero, avagy a római könyörületesség – a legalább kétezer éves történetnek előbb az ősforrásaiig kell visszamennünk. Kimont apja nem szabályos eltemetéséért éhhalálra ítélik, de megengedik, hogy alaposan átvizsgált leánya, Pero meglátogassa. Egyszer a gyanakvó őr észreveszi, hogy a lány atyját tulajdon tejével táplálja. A meghatott prefektus szabadon engedi az öreg Kimont. Széles körben elterjedhetett a történet, ha Pompeiiben több példányban is falra festették – azonos elrendezésben -, és egyiken még elégikus leírás is olvasható, amint a mottónkban láthatjuk. Bővebben…

Odysseus legnagyobb kalandja

1 Odysseus_Sperlonga

Odysseus-fej Tiberius császár (Kr.e. 42 – Kr.u. 37) sperlongai palotájából

Válaszul így szólt most az okosszivü Pénelopeia:
„Ó, te csodás, nincs bennem sem dölyf, sem lekicsinylés,
s nem bámullak: jól tudom én, míly külsejü voltál,
hogy hosszúevezőjü hajón innen tovaszálltál.
Most hát, Eurükleia, eredj, és vesd meg az ágyát,
kívül a jólépült hálón, melyet ő maga ácsolt:
vessétek meg az ágyát ottkinn, és tegyetek rá
drága köpenyt s vele bundákat, ragyogó takarókat.”

Homeros (Kr.e. VIII.sz.): Odysseia, XXIV. ének
Devecseri Gábor
(1917 – 1971) fordítása

Hogy miért szép ez a szívet gyönyörködtető játék, nem tudjuk, de hogy miért megható? Mert a lélek évezredes szépségét ábrázolja, a hinni nem akaró, nem hinni mégsem képes, kedves lélekét. A próbatételre Odysseus így felel:

„Asszony, olyat mondtál, amivel csak gyötröd a lelkem.
Máshova, mondd, ki is állította az ágyam? Az értők
sem tudnák azt tenni, hacsak nem jön be egy isten,
s könnyen a kedve szerint nem hordja ki máshova onnan:
ember olyan nem akad, de nagyon fiatal se; ki könnyen
elmozdítja, mivel nagy titkot rejt az az értőn
készített ágy, mit nem más, de az én kezem ácsolt.
Mert keritésünkön belül egy nagy olajfa virágzott,
dúslombú, magas is, vastag, mint oszlop, a törzse.
Én eköré kívántam a hálótermem emelni,
sok kőből föl is építettem, jól betetőztem,
és jólzáródó, faragott ajtót remekeltem.
Majd az olajfának lombját vágtam le utána,
és törzsét gyökerétől kezdve simára faragtam…” Bővebben…

Kyzikos háromszor

Lémnoszt elhagyva a dolionok földjére értek, ahol Küzikosz király jó szívvel fogadta őket. Innen éjszaka indultak tovább, de ellenszélbe kerültek, eltévedtek, s megint a dolionoknál kötöttek ki. A dolionok azonban pelaszg seregnek hitték őket (a pelaszgok ugyanis szüntelenül rájuk támadtak), így hát éjnek idején megütköztek egymással, közben pedig egyik fél sem tudta a másikról, hogy kicsoda. Az argonauták sok doliont megöltek, köztük Küzikoszt is. Reggel, amikor felismerték őt, megsiratták, majd lenyírták a hajukat, és fényes pompával eltemették a halott királyt. A temetés után továbbhajóztak, és Műsziába értek.

Athéni Apollodoros (Kr.e. 180? – 120?): Mitológia (I.IX.18)

Bővebben…