Nietzsche címkéhez tartozó bejegyzések

Abaris nyila

A nagy Nyíl útján, meg nem állva,
Hitesen és szerelmesen,
Förtelmeit egy rövid Mának
Nézze túl a szemem.

Ady Endre (1877 – 1919): Új s új lovat (1914-15)[1]

A nagy Nyíl, mely ki-kilövi alólunk a lovakat, mégis irányt szab nekünk, az élet maga, melyet, Søren Aabye Kierkegaard (1813 – 1855) szavával, előrefele élünk, de csak visszafele érthetjük meg[2].
Kierkegaard kutatói sokat megtudnak a filozófus nem kiadásra szánt munkafüzeteiből, melyekben a nagy művek vázlatai, előmunkálatai is helyet kaptak. Kierkegaard jegyzetfüzetekbe dolgozott, melyek címlapjára kettőzött nyomtatott betűket írt. Dánul ezeket Journalenekenek mondják, ami annyit tesz, „feljegyzések” vagy „jegyzetfüzet”, és az angolszász irodalomra hull a leiterjakab szégyene, amikor ezt angolra Journalsként (kvázi „folyóirat”) fordítják. Ezek egyikében találjuk a következőt:

Naar man har een Tanke, men en uendelig, da kan man bæres af den hele Livet igjennem, let og flyvende, ligesom Hyperboræeren Abaris, der baaret af en Piil, bereiste hele Verden
Herodot IV, 36

JJ32[3]

Egy embert, akinek egyetlen gondolata van, de az végtelen, az végigviheti őt egész életén át, könnyen és gyorsan, akár csak a hüperboreaszi Abaris, aki egy nyílon hatolt végig a Földön.
Herodotos IV / 36

Három lehetőség bontakozik ki. Kierkegaard vagy nem nézte meg a hivatkozott helyet, vagy megnézte és félreértette, vagy Herodotos (Kr.e. 484? – 425) szavai keverednek benne egyéb olvasmányélményeivel. A Történelem idézett helyén ugyanis ez áll:

Mindezt a sokat mondtam el a hüperboreasziakról, és legyen ennyi elég; ennek megfelelően aztán nem is mesélem el Abaris mítoszát, aki állítólag hüperboreaszi volt, és nyilát végigvitte a világon, miközben nem vett ételt magához.[4]

Herodotos szerint tehát Abaris vitte a nyilat és nem megfordítva. Nem jelentős a különbség, de ki kell elégítsük feltámadt érdeklődésünket Abaris és mítosza iránt.

Bővebben…

Reklámok

Könnyű klasszikus műfajokról

Az ifjú Haydn (1732 – 1809) szimfónia előtti korszakában számtalan divertimentót komponált. A szó az olasz divertire, „szórakoztatni” szóból származik, az pedig a latin diverteréből, melynek jelentése „elterelni”.[1] Ez a szórakozás és szórakozottság, azaz „elterelt figyelem” mély lelki kapcsolatára utal. Az első ismert divertimentót Grossi (1634? – 1688) írta 1681-ben, és meg is magyarázza, hogy olyan szórakoztató zenéről van itt szó, melyet szobákban adnak elő (ez a „kamarazene” szó magyarázata is), illetve asztali felszolgálások alkalmával – ebből pedig a Tafelmusik, asztali zene műfaja ered, melynek leghíresebb képviselője Telemann (1681 – 1767).

Az idézett mű Händel (1685 – 1750) fantáziáját is megmozgatta:

De erről itt és most csak zárójelben. Bővebben…

Beethoven dallama: a nép adta vagy a nép kapta?

Beethoven (1770 – 1827) 1799-ben elkezdett és 1800-ra befejezett, az utolsó római császárnénak, Nápolyi és Szicíliai Mária Teréziának (1772 – 1807) ajánlott op.20-as Szeptettjét már többször is emlegettük. Az op.21-es Első szimfóniával együtt mutatták be a Bécsi Udvari Színházban 1802-ben. A mű akkora népszerűségre tett szert, hogy az már aggasztotta Beethovent, aki különben is hajlott rá, hogy korábbi kompozícióit (melyeket a kritika „bezzeg”-művekként igyekezett felmutatni) „elavultnak” érezze. „Átkozott darab! Bárcsak el lehetne égetni!” – fakadt ki.[1] Az Első szimfónia „párdarabja” abban az értelemben, hogy míg a szimfónia az elkülönülés és a győzelmes, új utak nyitásának mintadarabja, addig a „problémamentes” Szeptett, ha nem is hangvételében, de szándékában – felhőtlen szórakozást, boldogságot, Nietzsche (1844 – 1900) kifejezésével „déli pihenőt” adni – a bécsi Unterhaltungban akkora jártasságú nagymesterek, mint Haydn (1732 – 1809) és Mozart (1756 – 1791) nyomdokait követi. Bővebben…

Wagner, Schopenhauer és Freud álmai

O laß den Traum, an den der Jüngling glaubte,
Vergiß, wo frische Alpenrosen stehn,
Der deutschen Freiheit Rose, die bestaubte!

Herwegh (1817 – 1875): Gedichte eines Lebendigen, I / 2. (1841)
An A. A. L. Follen in Zürich als er nach Deutschland übersiedeln wollte[1]

Ó, hagyd az álmot, az ifjúi reményt,
Felejtsd, hol virít a friss alpesi rózsa,
Német szabadság – hiába kaptál nektárfényt!

Egy élőlény versei, I/2.
A zürichi August Adolf Ludwig Follenhez (1794 – 1855), hogy Némethonba költözött

Amint a nagy wagnerológus (és wagneriánus) Stephen Moss felidézi, 1854-ben került sor Wagner (1813 – 1883) életének legnagyobb eseményére, már ahogy ezt később ő maga látta és láttatta: barátja, a költő Herwegh ekkor hívta fel figyelmét Schopenhauer (1788 – 1860) munkásságára.[2] A hatás kivételes és elhatározó volt – írta Wagner. Ez a hatás nem merült ki az érett Wagner műveit átjáró humanizmusra, de a mélyben húzódó filozófiai alapra sem az álmok, a megváltás, a tudás, a gondolat körül, melyeket szellemi mesterétől vett át. Helyesebben: mélyített el, hiszen, mint maga is megjegyzi, itt „egymásra találásról” volt szó (mint Karl Siegfried Guthke megjegyzi, az életben, test szerinti valójukban ilyen találkozásra soha nem került sor[3]), és ezek a gondolatok Wagnert korábbi műveiben is foglalkoztatták. Bővebben…

Beethoven-kéziratok (és rejtélyes eltűnéseik)

Nohl, Pohl, Kohl mit Grazie in infinitum!
Nietzsche (1844 – 1900): Ecce homo (1888), VIII / 2[1]

Nohl, Pohl, Kohl …kegyelmében mindörökké!

(Nohl, Pohl, Kohl, in infinitum kecsesek!
Horváth Géza fordítása[2])

Domenico Artaria (1775 – 1842) és Tobias Haslinger (1787 – 1842)

Anton Felix Schindler (1795 – 1864), Beethoven (1770 – 1827) ügyeinek fáradhatatlan önkéntes intézője, akinek beszámolóihoz legtöbbször kétség férkőzik, úgy ír Beethoven hagyatéki árveréséről 1827 novemberében, hogy azon a két fő résztvevő Domenico Artaria  és Tobias Haslinger voltak, akik a hagyaték felét-felét, de „legalább a harmadrészeket” elvitték.[3] A hagyaték legfontosabb része addig kiadatlan művekből és vázlatokból állt.  Bővebben…

Kifacsart szállóigék

Már foglalkoztunk kifacsarodott szállóigékkel. Hozzáillesztünk eddigi sovány gyűjteményünkhöz még három tudatosan vállalt kifacsarást, mindet az érett Nietzsche (1844 – 1900) részéről. Ha valaki a szócsavarásokat baljós előjelként tekinti a szócsavaró elméjének jövőjére nézve, a tudomány által alá nem támasztott nézetet vall, de esetünkben mégis rátapintana a szomorú igazságra. Nietzsche első két idézendő műve „utolsó békeévében”, 1888-ban íródott, amennyire egy súlyos fejfájásokkal, hányingerrel, szédüléssel és szegénységgel zsúfolt, alapvetően szomorú és magányos időszak tekinthető egyáltalán békésnek. Messziről indulunk. Bővebben…

Filológia: fenék, sőt…

1-friedrich_august_wolf

Friedrich August Wolf (1759 – 1824)

II. (Nagy) Frigyes (1712 – 1786) Poroszországának kultúrapártoló légkörében és támogatásával kerülhetett sor arra, hogy Friedrich August Wolf Hallében megkezdhesse a mai értelemben vett filológia szellemi megalapozását (a φιλολογία, filologia görög szó a tudás, érvelés szeretetét jelenti). A filológia tudománya eleinte szigorúan az antik irodalom és nyelv tanulmányozásával foglalkozott, még az „ősnyelv” megtalálását is célul tűzte ki.

A következő generációhoz tartozó August Böckh (1785 – 1867), akinek neve onnan is ismerős lehet nekünk, hogy részt vállalt Mendelssohn (1809 – 1847) 1841-es, Antigone című kísérőzenéje (op.55) szövegkönyvének megformálásában (és két évre rá önálló tanulmányt is írt Antigonéről), arra tett kísérletet, hogy a tudomány kereteit kitágítsa. Álláspontja szerint a szövegvizsgálaton túl az antik kultúra teljességével kellene foglalkozni. Az ennek során elkövetett pontatlanságokat ellenfelei, például Johann Gottfried Jakob Hermann (1772 –1848) az egész álláspont megkérdőjelezésre használták fel. A két szembenálló filológiai ágat Wortphilologie-nek és Sachphilologie-nek nevezték el, azaz „szófilológiának” és „dologfilológiának”. Hasonlóan heves filológiai vita bontakozott ki a század második felében általános felfogás szerint akkor, amikor Nietzsche (1844 – 1900) 1871 decemberében publikálta első kötetét Die Geburt der Tragödie aus dem Geiste der Musik (A tragédia születése a zene szelleméből) címmel[1], melyet ma jobban ismerünk az 1886-os kiadás címe alapján: Die Geburt der Tragödie. Oder: Griechenthum und Pessimismus (A tragédia születése, avagy a görögség és a pesszimizmus).[2]

2-nietzsche

Ám egészen más megvilágításba helyezi a történteket James Q. Whitman. Bővebben…

Emil listája (ignoramus et ignorabimus)

SOOTHSAYER
In nature’s infinite book of secrecy
A little I can read.

Shakespeare (1564 – 1616): Antony and Cleopatra (1606?), I/2[1]

JÓS
A nagy természet titkos könyviben
Olvasni értek egy kicsinyt.

Szász Károly (1829 – 1905) fordítása[2]

JÓS
A nagy természet titkos könyviből
Pár sort tudok.

Mészöly Dezső (1918 – 2011) fordítása[3]

Az ignoramus et ignorabimus (nem tudjuk és nem is fogjuk tudni) középkorias leheletű maximája 1872-ből származik. A kitűnő matematikus, a berlini Paul David Gustav du Bois-Reymond fiziológus bátyja, Emil Heinrich du Bois-Reymond fogalmazta meg[4] Über die Grenzen des Naturerkennens – Die sieben Welträthsel (A természet megismerésének határai – a világ hét talánya) című röpiratában, melyet az agnoszticizmus alapvető dokumentumának tekintenek.

1-du_bois-reymond

a du Bois-Reymond testvérpár: Paul David Gustav (1831 – 1889) és Emil Heinrich (1818 – 1896)

Bővebben…

A kova és az istenek születése

αἶψα δὲ ποιήσασα γένος πολιοῦ ἀδάμαντος
τεῦξε μέγα δρέπανον καὶ ἐπέφραδε παισὶ φίλοισιν·

(aipsa de poiesasa genos poliu adamantos
teuxe mega drepanon kai epefrade paisi filoisin
)

Ἡσίοδος: ΘΕΟΓΟΝΙΑ (Hesiodos: Theogonia)[1]

Forthwith she made the element of grey flint
and shaped a great sickle, and told her plan to her dear sons.

Hugh Gerard Evelyn-White (1884 – 1924) fordítása[2]

Szürke acélt hoz gyorsan létre, belőle az első
sarlót elkészítve, övéinek ily szavakat mond

Trencsényi-Waldapfel Imre (1908 – 1970) fordítása[3]

Amikor nemrég annak részleteibe bocsátkoztunk, miképpen jött világra az égi Afrodite, azaz Urania, nem terjedt ki figyelmünk az összes körülményre, hiszen az messzire sodort volna bennünket akkori vizsgálatunk tárgyától. Most először megnézzük, hogy jutott hozzá Kronos a sarlóhoz, amellyel zsarnoki, kannibál atyját, Uranost ivartalanította. Bővebben…

A lapis lazuli csavaros útjai

von der azurnen Einsamkeitsmaragdenes Glück
azúr magányból… smaragd boldogság…

Nietzsche (1844 – 1900): Ecce Homo[1] (1888)

Ma is őrzöm azt a telefirkált, rongyosra olvasott, megtépett füzetet, de ma már csak részben tudom felidézni, tetten érni a könyvecskében azt az eufóriát, önkívületet, ami akkor eluralkodott rajtam, jóllehet az azóta eltelt három évtizedben is újraolvastam, foglalkoztam vele, annál is inkább, mivel bizonyos fogalmai beépültek írásaimba, verseimbe. Egyetlen könyv sem hatott még így rám. (El is felejtettem említeni, az Ecce homo volt az a könyvecske. Ne feledjük, harminc-negyven évvel a Nietzsche-reneszánsz elõtt vagyunk még.) Az azúr magány, az azúr szakadék, a smaragd boldogság, a filigrán művészet…

Tolnai Ottó: A pompeji filatelista, VII.[2] (2001)

A lapis lazuli ősidőktől szolgálta az ember örömét. Mélykék színétől az egyiptomiak az égbolt jótékony segítségét remélték mindenféle ártó gonosztól. Talán VII. Kleopatra Filopator (Atyaszerető, esetleg: Atyja által szeretett), röviden: Kleopatra (Kr.e. 70? – 30) szemhéjfestékében is ott volt a lapis lazuli pora.[3]

2-tutankhamon

Tutanhamon (Kr.e. 1342? – 1324) halotti maszkja (?) lapis lazuli-berakásokkal

Bővebben…

Egy az ötvennyolcezer-kilencvennyolcból (A költő)

A bíbortól, a mártírok mezítlen
Testétől, míg lelkedbe nem hatol
Fehérlő csábításuk, fuss el innen,
Az éjsötét boltozatok alól!

Gumiljov: A padovai dóm[1]

Baka István (1948 – 1995) fordítása

1-padova

Padova, dóm

2-kovalevszkij

Kovalszkij-erdő

1918 és 1953 között a Szentpétervárhoz közeli Kovalevszkij-erdő mélyén ötvennyolcezer-kilencvennyolc embert lőttek agyon. A puszta évszámokból is gyaníthatóan nem kizárólag a sztálinizmus évtizedei alatt. Az áldozatoknak egy 2001-ben ott emelt emlékmű ad tiszteletet.[2]
Az áldozatok egyike volt Gumiljov. Sorsa, talán azért, mert a finom stílusú költő nem Sztálin (1878 – 1953), hanem Lenin (1870 – 1924) áldozata volt, kevésbé foglalkoztatta a szocializmus elfajulásának tanában hívő utókort. Bővebben…

Búcsúk a keringőtől

Legkésőbb a Love Story (1970) óta tudjuk, művészi szándékunk, a persziflázs, de legalábbis az idézőjelbe tétel hajlamos a kisiklásra, és a mű, amit létrehoztunk, az utókor szemében nem másodlagos, hanem nagyon is elsődleges lesz. Ennek egy XX. századi szép példáját rövidesen áttekintjük, ehhez szolgáljon rövid bevezetőül ez a kis terjedelmű észrevétel. Bővebben…

Megváltások a XIX. század végén

1 Parsifal

A Parsifal (WWV111) egyik legfőbb gondolata az Erlösung der Erlöser, „a Megváltó megváltása” a mű legvégén, az opera utolsó szavaiként dramaturgiai, azaz elsődleges mondandója szerint azt jelenti, a részvét által tudóvá lett Parsifal átveheti Amfortas tisztét, és így elhárul az akadály a Grál műve előtt: a Grál e pillanattól újból segítheti az igazságtalanság áldozatait, és erőt önthet az őket megsegítőkbe.[1]  Bővebben…

Halkioni napok

Im Winter darauf, unter dem halkyonischen Himmel Nizza’s, der damals zum ersten Male in mein Leben hineinglänzte, fand ich den dritten Zarathustra – und war fertig.

Nietzsche (1844 – 1900): Ecce homo (1888)[1]

A következő télen, Nizza halkioni ege alatt, mely akkor világított be életembe először, rátaláltam a harmadik Zarathustrára – és ezzel elkészültem.

Jégmadár” szavunk eddig ismert legkorábbi feltűnése 1641-ből származik, akkor mint „jégi-madár”.

1 kingfisher

Bővebben…

Pár arab szavunkról

Und Mancher, der in die Wüste gieng und mit Raubthieren Durst litt, wollte nur nicht mit schmutzigen Kameeltreibern um die Cisterne sitzen.

Nietzsche (1844 – 1900): Also Sprach Zarathustra. Ein Buch für Alle und Keinen II.[1] (1883)

És nem egy, aki a pusztába ment és ragadozó állatokkal szenvedett szomjúságot, csak azt nem akarta, hogy mocskos tevehajcsárokkal üljön a víztartó körül.

Nietzsche: Im-ígyen szóla Zarathustra. Könyv mindenkinek és senkinek II. Wildner Ödön (1874 – 1944) fordítása[2] (1908)

A rövid orientalista hangulatteremtés után nézzük vad ötletszerűséggel egy-két (nagyon kevés) arabból kölcsönzött szavunk útját. Itt, felteszem, nem sokáig, rövid filmbejátszást láthatunk egy közös szavunkkal a főszerepben.[3] Nézzük tehát elsőként a haramia szavunk eredetét. A szerb-horvát haramija a közvetlen előd, az az oszmán-török „útonálló”, harami szóból származik, melynek forrása a hasonlóan ejtendő, azonos értelmű arab szó. Itt nem áll meg az eredetvizsgálat: az arab harami a haram, „tiltott dolog” közvetlen leszármazottja, hasonlóképpen a szigorúan tiltott területhez, a háremhez, mely ugyanezen a nyelvi úton érkezett Magyarországra. Bővebben…