Kazinczy Ferenc címkéhez tartozó bejegyzések

Búelterelő posz-t

Méhek és pillangók végső zavarban kerimbózsáltak a megcsonkított, özvegy lombok körül, néha le-lecsapódtak a földre, ahol kupacokba gyűlt a lenyírt virág, egy pöször nagy zengéssel a Gizi borzas hajába akadt, mintha valami lángba szállt volna bele…

Babits Mihály (1883 – 1941): Hatholdas rózsakert[1] 

Dávid Ilona, Psota Irén (1929 – 2016) anyja ellenőrizhetetlen forrás szerint talált gyerek volt, aki vezetéknevét megtalálójáról, egy malmosról kapta.[2] Amint a Színes Rádió- és televízióújság 1994-ben írja, ijedtében Psota Irén is magyarosított, néhány évig a Dávid Irén név reprezentálta őt a színlapokon, de aztán megdühödött és visszapsotásodott.[3] Az „ijedelem” itt a vezetéknév nem kellően „művészi” csengésének szólt, de a végső belátás azt mutatja, a művésznő felismerte az eredeti vezetéknévből sugárzó erőt. A Psota, Pszota családnévre régóta vannak adataink. Csorba Béla a 2005-ben megjelent nagyszabású Családnévkutatás és telepítéstörténet című tanulmányában már 1808-as iratokban feltűnő, szlovák származású Pszotákat említ.[4] A „nyomorúság” jelentésű cseh és szlovák psota szó a pesből („kutya”) ered (a szokásos „-ság”, „-ség” képzéssel „kutyaság” értelemben).[5] És bár családnevek körében nem egyedülálló ez a hangulat, látjuk a Pórok példáján, ne engedjünk a könnyű magyarázat csábításának! Prohászka János (1887 – 1970) 1950-ben Pszota nevű településről beszél.[6] Adamóczi és vittenczi Borovszky Samu (1860 – 1912) teljességében csak 1914-re megjelent monumentális munkájában, a Magyarország vármegyéi és városaiban a mai szlovák Závadáról, az akkori Érújfaluról így ír: A községhez tartozik Csengőd-puszta, mely azelőtt Pszota néven volt ismeretes.[7] (Csengőd-pusztát ne keverjük a kiskunsági Csengőd pusztával.)

Csengőd-puszta és Csengőd puszta

a vannulói bivalygazdaság

Pusztaságokat hajlamosak vagyunk értéktelennek tekinteni. A dél-olasz helybeliek Vannulo egykori pusztaságának nevét is a terület „nullaságával”, „értéktelenségével” magyarázzák, de ez csak a kietlenséghez fűződő, ma is fennmaradó érzelmeiket mutatja, etimológiának (az egyetlen l alapján), hűen a vidéket naggyá tevő mozzarellaüzemhez, „konyhainak” mondható. „Puszta” szavunk szláv eredetű, a szlovák pustý az egyik közvetítő. A szláv megjelenítések az előszláv pustъ, puszt, „üres” szóra mennek vissza[8], vagyis semmi közük a peshez, a „kutyához”. A Borovszky által előidejűnek mondott Pszota helymegjelölés származhatott a helyi magyarok „puszta” szavából félrehallással vagy hangzóátrendezéssel. Fordítva is elképzelhető: ha már egyszer úgyis pusztaság a terület, miért is ne magyarosíthatnánk a máskülönben „nyomorúság” jelentésű Pszotát (Csengőd-) pusztára? Legvalószínűbb azonban a párhuzamos nyelvfejlődés. Nyugodtan kizárhatjuk annak lehetőségét, hogy a két név egymástól elszigetelten formálódott hasonlóra. Az mindenesetre biztosra vehető, hogy az 1808-as tót Pszota családnevek eredete valamely helységnév, talán éppen Borovszky Csengőd-pusztája, Pszota. Sipos Ferenc ökörködését arról, hogy a Psota nevet először egy keletír krónikás viselte, mert uralkodója újabb és újabb post scriptumokat, utóiratokat követelt tőle[9], hagyjuk az út szélén. Bővebben…

Testvériség és viszály (Kotzebue)

Populo, qui stultus honores
Saepe dat indignis, et famae servit ineptus,
Qui stupet in titulis et imaginibus.

Horatius (A.Ch. 65 – A.Ch. 8): Satirae I / 6 (A.Ch. 35?)[1]

a’ nép, a’melly buta, ’s gyakran
Méltatlant felemel, ’s szemvesztő fényre fejet hajt,
Czimereken ’s neveken bámúl.

Virág Benedek (1752 – 1830) fordítása (Szatírák Horátiusból, 1820)[2]

Nemrég írtunk a kalandos életű Kotzebue-ról (1761 – 1819). Ott ismertetett erőszakos halála nem volt derült égből villámcsapás: hosszan tartó gyűlölethullám előzte meg. A reformáció 300. évfordulóján, 1817-ben Eisenachban tartott Wartburgfest (Wartburgi Ünnep) alkalmával könyveit égették el.[3] A Wartburgfesten jelen volt későbbi gyilkosa, a jénai diáktestvériség tagja, Karl Ludwig Sand (1795 – 1820) is.[4] A drámaíró Kotzebue népszerűsége azonban még ekkor is töretlen. Bízvást kijelenthetjük Kerényi Ferenc (1944 – 2008) 1987-ben megjelent nagyszabású, kritikai levélválogatása alapján (A vándorszínészettől a Nemzeti Színházig), a reformkori Magyarország legnépszerűbb kortárs külföldi drámaírója volt. Bővebben…

Repcsény és repkény

A’ mi illeti a Hedera Poeticát, készen vagyon annak neve a’ Székelyeknél, kik igaz Magyar nyelvel szoktunk születtetni. Repkény-fa nálunk az ő neve, úgy tetszik, az egyéb fákra való fel-folyásától avagy repülésétől. Nem tudtam ezt a’ Nevet (sem) akkor, mikor Téli Bokréta nevű Botanica Prédikációmat (mellyből egynek útat igyekezem keresni az Úrhoz való juttatására) kinyomtatták: sem mikor Főtiszt. Mólnár János Apátur ösztönös kérésére dolgoztam a Botanica Nomenclaturát. melyet az az Ur a’ Magyar Könyv-Házban ki-adott.

középajtai és árkosi Benkő Jósef (1740 – 1814) levele Kazinczyhoz (1759 – 1831) 1784-ben[1]

repce

A káposztafélék családjába tartozó repce és a zellerfélék családjába tartozó répa megnevezéseinek közös eredetét már vizsgáltuk. Szikszai-Fabricius Balázs (1530? – 1576) a Nomenclaturában 1590-ben már „repczin” névvel emlegeti a káposztafélék családjába tartozó repcsényt, melyen ma egy egész nemet értünk. Vörös Éva érdekes okfejtése a szó eredetéről az analogikus fejlődés elvén nyugszik. Ezek szerint a szintén káposztaféle repce szava volt az eredete, és belejátszhatott a német Rübe, „répa” és az ebből fejlődő Rübsen, „repce” (bár láthatóan itt a „repce” volt a későbbi szó). Ezek a szavak szépségükben azonban nem vetekedhetnek a repcsény tájszólási „repcsont” alakjával.[2] Ezt a rövid bevezetést leginkább azért tartottam szükségesnek, hogy mintegy „tiltakozzak” a szóhasználatban elő-előforduló „repcsény”-„repkény” keveredés ellen.

magyar repcsény

Bővebben…

Orgonák

ORGONA.

– Ha átzug rajtam az áprilisi vihar és tépázza haragoszöld leveleimet, lila fürtjeimet, orgonálok. Egy tavaszi misét játszom, melynek hangjai haragoszöldek és lilák.

Kosztolányi (1885 – 1936): Zsivajgó természet (1930)[1]

Az orgonavirág nem őshonos Magyarországon, ez okozza, hogy neve nem régi keletű. Előbb röviden szemelgetünk Racskó Tamás 2015-ben írt lenyűgöző összefoglalójából (mivel a tanulmány egyetlen nagy „lényeg”, lényegre „szorítkozást” nem ígérhetek), aztán körülnézünk az orgona esetleges nyelvrokonai körében. Bővebben…

Kis torta-tortúrák

Franciaországban hamar észrevették, mi lesz a Kossuth Lajosok és Garibaldiak szent hevüléséből. Rabszolgatartók altató zsoltára, fekete seregek csillogó vértje, hitvány törtetők létrája s gazemberek menedéke, mint főtisztelendő Szeberényi úr otthon a napokban néhány turpis fejre ráidézte. (1906. július 2)

Ady Endre (1877 – 1919): A hazaszeretet reformja. Budapesti Napló, 1906. július 6[1]

A terkw-, „fordítani” indoeurópai gyöknek, szokás szerint, rendkívül széles a leszármazási sora. A következőkben elsősorban a magyar fejleményekre összpontosítunk, melyek természetesen nem közvetlenek, így óhatatlanul beleütközünk egyéb nyelvek átvételeibe is. Bővebben…

A rény

Az „erő” szó az erkből származik, mely az ujgurban és kunban erőt, hatalmat, a kirgizben kényt, akaratot jelent. (A mai törökben etki.) A nyelvújítás idejéből származó képzései például az „erély”, az „erőd”, az „erény”.[1] Az „erőd” fogalmára azt megelőzően az „erősség” szót használták:

1 Az éneklőmesternek, az Úr szolgájától, Dávidtól, aki az Úrhoz ez ének szavait azon a napon mondotta, amelyen az Úr megszabadította őt minden ellenségének kezéből, és a Saul kezéből
2 És monda: Szeretlek Uram, én erősségem
3 Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom: az én paizsom, idvességem szarva, menedékem.

18Zs[2]

A szót a francia force -> fort mintájára képezték.[3] A latin fortis, forctus (erős) közbenső állomás: az indoeurópai bhergh mint „emelt” vagy a dher, „támaszt” sejlik fel a messzeségben.[4] Az „erény” sorsa a legérdekesebb, ezt követjük nyomon. Bővebben…