Tertullianus címkéhez tartozó bejegyzések

Madárkövek

Fájdító és kóros kövek sokaságán túl az állatvilág sokat köszönhet egyes hasznos köveknek. Ilyenek például az otolitok (otholitok) vagy hallókövek. Nyájas olvasóimat nem fogja meglepni a nyilvánvaló szófejtés: ὦς, os „fül”, λῐ́θος, lithos „kő” ógörögül. Nevüket onnan kapták, hogy a belső hallójárat tömlőcskéjében (utriculus) és zsákocskájában (sacculus) helyezkednek el membránba foglalva. A foltban (macula) elhelyezkedő szőröcskéket felülről ingerelve az agyat a fej helyzetéről és mozgásállapotáról tudósítják.[1] A rendszer megbomlása vagy átmeneti funkciózavara szédüléshez, hányáshoz vezet.[2] De tökéletes állapotú érzékelőrendszer sem működik, ha kiesik vagy megváltozik a rendszer „motorja”, a gravitációs tér. Ez váltja ki a szintén szédüléssel és hányással járó űradaptációs szindrómát.[3] A „hallókő” elnevezés azonban mégsem alaptalan. A berendezés fontos szerepet tölt be a vesztibuláris (egyensúlyszervi) hallásban: a hangingerület finom lecsengéseinek feldolgozásában vesz részt.[4] Bizonyos gerincesek életében a mészkőből felépülő hallókövek szerepe különösen jelentős, például halakéban. Míg a mi otolitikus szerveinkben a hallókövek apró kristályok, addig a halak olykor termetes hallókövei évgyűrűszerűen bővülnek. Nagyszabású gyűjteményük itt megtekinthető.[5] Bővebben…

Reklámok

Nagy Konstantin és Bill Gates

A római hadijelvények (signa militaria) a köztársaság korától annak császári „beteljesedéséig” jelentősen megszaporodtak.[1] Tiszteletük a kesernyés hangú Tertullianust (160? – 220?) bálványimádásra emlékeztették. Az Apologeticus (Védőbeszéd) XVI. fejezetének 8. szakaszában így ír:

Religio Romanorum tota castrensis signa veneratur, signa iurat, signa omnibus deis praeponit. Omnes illi imaginum suggestus in signis monilia crucum sunt; siphara illa vexillorum et cantabrorum stolae crucum sunt.[2]

A rómaiak egész katonai vallása jeleket imád, jelekre esküszik s e hadi jelvényeket az összes istenek fölé emeli. E hadi jelvények valamennyi odabiggyesztett képe keresztek füzéreivé válik.

Városi István (1905 – 1978) fordítása[3]

hadijelvények

Bővebben…

Négyszázhetven anya és apa

Nem az átlátszó forrásvíz kell nekem.
(Zavaros, sáros és gőzölgő fakadás
gyógyít engem a mama-földből.)

Babits Mihály (1883 – 1941):
Versenyt az esztendőkkel! Rejtvények (1933)[1]

Tertullianus (160? – 220?), merő gúnyból, a meglátása szerint úrhatnám egyházi vezetőt, I. Szent Kallixtuszt (†222) Pontifex Maximusnak nevezte a pogány vallási főpapról De pudicitia (A szerénységről) című iratában.[2] Ám a név ráragadt Róma püspökére, azóta is az egyik hivatalos címe. A néhány többi cím közül ezúttal csak magával a „pápával”[3] foglalkozunk, azzal is csak bevezetésképpen.  Bővebben…

Maximilián történetei

ifj. Marcus Gheeraerts (1561 – 1636): William Camden (1551 – 1623) 1609-ben

Cambden, the nourice of antiquitie,
And lanterne unto late succeeding age

Spenser (1552 – 1599): THE RUINES OF TIME (1591), 170.[1]

Camden, régi kor ápoló dajkája,
messzi jövő megvilágító lámpája…

CAMDEN!  most reverend head, to whom I owe
All that I am in arts, all that I know

Ben Jonson (1572 – 1637): E  P  I  G  R  A  M  S . (1616) XIV. — TO WILLIAM CAMDEN.[2]

Camden! Legméltóbb kútfő, akinek én tartozok
Mindenért, mi művészetben, tudásban vagyok…

A katolikus egyház három Maximiliánt tisztel szentként. Bővebben…

Szent és profán fényhozók

Quomodo cecidisti de caelo, Lucifer, qui mane oriebaris? corruisti in terram, qui vulnerabas gentes?
Is14:12[1]

Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, aki népeken tapostál!
Ézs14:12[2]

Ézsaiás (Kr.e. VIII-VII.sz.) könyvének eredeti héber szövege Luciferként הֵילֵל בֶּן־שָׁחַר-t (Helel ben sakhar) említi, a „reggel fénylő fiát”, ami egy csillagot, minden valószínűség szerint a Hajnalcsillagot, azaz a Vénuszt jelenti.[3] Bár bibliamagyarázói álláspont szerint istentelenül viselkedő királyok és az ördög fogalmai profetikus értelemben és stílusban átjárhatók, mint ahogy azt a Biblia számos egyéb helyén is látjuk, például Ezékielnél (Kr.e. 623? – 571)   – Embernek fia! kezdj gyászéneket Tírus királyáról… Ez28:12[4][5], Ézsaiás itt túlságosan közvetlenül utal Babilon királyára – E gúnydalt mondod Babilon királya felett… Ézs14:4[6] ahhoz, hogy itt magára a sátánra gondolhatnánk a szelíd fényű Hajnalcsillag alakjában. A korai keresztények sem jutottak erre a következtetésre, és bár a sátán letaszításáról fokáról több helyen is szó esik, a Biblia többé nem használja a „Lucifer” szó semmilyen alakját.

1-const

Miró (1893 – 1983): Együttállás: Hajnalcsillag (1939-40); Szent Mihály arkangyal kiűzi Lucifert és a lázadó angyalokat a mennyországból. Rubens (1577 – 1640) műhelye, 1622 körül

Bővebben…

Ingolák – csak bátraknak

1 Smith

Adam Smith (1723 – 1790)

A latin anguilla, „angolna” szóból fejlődött ki a magyar elnevezés, melynek egy erdélyi tájnyelvi alakját, az „ingolnát” tekintik az „ingola” szó közvetlen elődjének. Bár az ingolák, melyek külön osztályt alkotnak, alakilag valóban emlékeztetnek az angolnákra, ez nem jelent élettani rokonságot. Azzal nem lenne elegáns érvelnünk, hogy az ingola körszájú, az angolna pedig hal, hiszen a rendszertan se körszájúakat, se halakat nem ismer. De az kétségtelen, hogy az angolna a csontoshalak létező osztályához tartozik.

2 korszaj

az arktiszi ingola (Lethenteron camtschaticum, szó szerint „kamcsatkai renyhe bélszakasz”) körszája

Az ingola korábbi társneve a ma már nem használt orsóhal, még korábban, a középkorban prikhalnak mondták az alnémet Prick, „hegyes tüske” szó alapján; életmódjával erre rá is szolgált.[1] Bővebben…

Az egylényegűség bukása és tündöklése

…az én Atyám nagyobb nálamnál.
Ján14:28

Behatóan tanulmányozták, milyen régre nyúlik vissza a homousion mint egylényegű szó használata.[1] Ennek során világossá vált, hogy teológiai vonatkozásban – amelyre most figyelmünket fordítjuk – a szót elsőként a gnosztikusok alkalmazták. A kereszténység eszméit a gnosztikusok a lényeget tekintve a II. századtól kezdve építették be rendszerükbe, és nézeteikkel ugyan sok vitát keltettek, keresztény gondolkodóktól sem volt idegen, hogy mérlegeljék, olykor képviseljék tanításaikat. Ezek közül az egyik legfontosabbat, egyben legősibbet, hogy Isten nem fogható fel „mesteremberként”, aki megformálja az anyagi világot, Antiókiai Szent Teofil pátriárka († 181) is vallotta. A gnosztikusok több, egymással is vitában álló csoportok szervezetileg teljesen oldott összességeként voltak felfoghatók. A peraták (átvitel-hívők) csoportja az Isten és a teremtett világ közötti kapcsolat lehetőségeit kutatta, ennek jelképének a Fiút mint kígyót tekintette, aki a mozdulatlan Atya és a mozgásban levő anyag között közvetít.[2]  Náluk a homousion az ember és az Atya eggyé válását fejezi ki az igaz hittel felvett kapcsolat (mondhatnánk, ima) spirituális folyamatában.[3]  Bővebben…

Zavar a lényegben

FAUST
Mi a neved?

MEFISZTÓ
Kérdésnek kicsinyes
attól, ki megvetéssel néz a szóra,
ki látszatokba sose vesz,
csupán a lényeg mélye vonzza.

FAUST
De nálatok, úgy vettem észre,
a név a lényeg tükrözése,
s abból ki-ki olvasni tud…

Goethe (1749 – 1832): Faust[1]
Jékely Zoltán (1913 – 1982) fordítása

Az usia, ουσία (magyar szövegkörnyezetben helytelen „nyugatimádattal”: ousia) a görögben „létezés”, „levés”. Aristoteles (Kr.e. 384 – 322) kifejezetten nem „metafizikai”, hanem gyakorlati használatvizsgálat keretében nézi meg, milyen értelemben szokás alkalmazni a szót. Kétségtelenül a Metafizika[2]  című könyvében, de akkor a cím, „metafizika” nem ugyanazt jelentette, mint ma, hanem annyit: „A természetről című Aristoteles-mű utáni”. (Aristoteles vizsgálata természetesen minuciózusan alapos.) Az öt lehetséges értelemből ötödikként említi a to ypokeimenont (το υποκειμένων), „alapul szolgálót”.[3]
A hypostasis, υπόστασης szó szerint alatta állót jelentett, például üledéket, de később, átvitt értelemben a „mélyben” rejtőző igazságot, lényeget. Az „orvosi latinként” ismert furcsa keveréknyelv visszanyúl az eredethez: a postmortem hypostasis a halál beállta utáni vérátcsoportosulást jelenti a test alul elhelyezkedő pontjain. Bővebben…