Tertullianus címkéhez tartozó bejegyzések

Maximilián történetei

ifj. Marcus Gheeraerts (1561 – 1636): William Camden (1551 – 1623) 1609-ben

Cambden, the nourice of antiquitie,
And lanterne unto late succeeding age

Spenser (1552 – 1599): THE RUINES OF TIME (1591), 170.[1]

Camden, régi kor ápoló dajkája,
messzi jövő megvilágító lámpája…

CAMDEN!  most reverend head, to whom I owe
All that I am in arts, all that I know

Ben Jonson (1572 – 1637): E  P  I  G  R  A  M  S . (1616) XIV. — TO WILLIAM CAMDEN.[2]

Camden! Legméltóbb kútfő, akinek én tartozok
Mindenért, mi művészetben, tudásban vagyok…

A katolikus egyház három Maximiliánt tisztel szentként. Bővebben…

Reklámok

Szent és profán fényhozók

Quomodo cecidisti de caelo, Lucifer, qui mane oriebaris? corruisti in terram, qui vulnerabas gentes?
Is14:12[1]

Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, aki népeken tapostál!
Ézs14:12[2]

Ézsaiás (Kr.e. VIII-VII.sz.) könyvének eredeti héber szövege Luciferként הֵילֵל בֶּן־שָׁחַר-t (Helel ben sakhar) említi, a „reggel fénylő fiát”, ami egy csillagot, minden valószínűség szerint a Hajnalcsillagot, azaz a Vénuszt jelenti.[3] Bár bibliamagyarázói álláspont szerint istentelenül viselkedő királyok és az ördög fogalmai profetikus értelemben és stílusban átjárhatók, mint ahogy azt a Biblia számos egyéb helyén is látjuk, például Ezékielnél (Kr.e. 623? – 571)   – Embernek fia! kezdj gyászéneket Tírus királyáról… Ez28:12[4][5], Ézsaiás itt túlságosan közvetlenül utal Babilon királyára – E gúnydalt mondod Babilon királya felett… Ézs14:4[6] ahhoz, hogy itt magára a sátánra gondolhatnánk a szelíd fényű Hajnalcsillag alakjában. A korai keresztények sem jutottak erre a következtetésre, és bár a sátán letaszításáról fokáról több helyen is szó esik, a Biblia többé nem használja a „Lucifer” szó semmilyen alakját.

1-const

Miró (1893 – 1983): Együttállás: Hajnalcsillag (1939-40); Szent Mihály arkangyal kiűzi Lucifert és a lázadó angyalokat a mennyországból. Rubens (1577 – 1640) műhelye, 1622 körül

Bővebben…

Ingolák – csak bátraknak

1 Smith

Adam Smith (1723 – 1790)

A latin anguilla, „angolna” szóból fejlődött ki a magyar elnevezés, melynek egy erdélyi tájnyelvi alakját, az „ingolnát” tekintik az „ingola” szó közvetlen elődjének. Bár az ingolák, melyek külön osztályt alkotnak, alakilag valóban emlékeztetnek az angolnákra, ez nem jelent élettani rokonságot. Azzal nem lenne elegáns érvelnünk, hogy az ingola körszájú, az angolna pedig hal, hiszen a rendszertan se körszájúakat, se halakat nem ismer. De az kétségtelen, hogy az angolna a csontoshalak létező osztályához tartozik.

2 korszaj

az arktiszi ingola (Lethenteron camtschaticum, szó szerint „kamcsatkai renyhe bélszakasz”) körszája

Az ingola korábbi társneve a ma már nem használt orsóhal, még korábban, a középkorban prikhalnak mondták az alnémet Prick, „hegyes tüske” szó alapján; életmódjával erre rá is szolgált.[1] Bővebben…

Az egylényegűség bukása és tündöklése

…az én Atyám nagyobb nálamnál. Ján14:28

Behatóan tanulmányozták, milyen régre nyúlik vissza a homousion mint egylényegű szó használata.[1] Ennek során világossá vált, hogy teológiai vonatkozásban – amelyre most figyelmünket fordítjuk – a szót elsőként a gnosztikusok alkalmazták. A kereszténység eszméit a gnosztikusok a lényeget tekintve a II. századtól kezdve építették be rendszerükbe, és nézeteikkel ugyan sok vitát keltettek, keresztény gondolkodóktól sem volt idegen, hogy mérlegeljék, olykor képviseljék tanításaikat. Ezek közül az egyik legfontosabbat, egyben legősibbet, hogy Isten nem fogható fel „mesteremberként”, aki megformálja az anyagi világot, Antiókiai Szent Teofil pátriárka († 181) is vallotta. A gnosztikusok több, egymással is vitában álló csoportok szervezetileg teljesen oldott összességeként voltak felfoghatók. A peraták (átvitel-hívők) csoportja az Isten és a teremtett világ közötti kapcsolat lehetőségeit kutatta, ennek jelképének a Fiút mint kígyót tekintette, aki a mozdulatlan Atya és a mozgásban levő anyag között közvetít.[2]  Náluk a homousion az ember és az Atya eggyé válását fejezi ki az igaz hittel felvett kapcsolat (mondhatnánk, ima) spirituális folyamatában.[3]  Bővebben…

Zavar a lényegben

FAUST
Mi a neved?

MEFISZTÓ
Kérdésnek kicsinyes
attól, ki megvetéssel néz a szóra,
ki látszatokba sose vesz,
csupán a lényeg mélye vonzza.

FAUST
De nálatok, úgy vettem észre,
a név a lényeg tükrözése,
s abból ki-ki olvasni tud…

Goethe (1749 – 1832): Faust[1]
Jékely Zoltán (1913 – 1982) fordítása

Az usia, ουσία (magyar szövegkörnyezetben helytelen „nyugatimádattal”: ousia) a görögben „létezés”, „levés”. Aristoteles (Kr.e. 384 – 322) kifejezetten nem „metafizikai”, hanem gyakorlati használatvizsgálat keretében megvizsgálja, milyen értelemben szokás alkalmazni a szót. Kétségtelenül a Metafizika[2]  című könyvében, de akkor a cím, „metafizika” nem ugyanazt jelentette, mint ma, hanem annyit: „A természetről című Aristoteles-mű utáni”. (Aristoteles vizsgálata természetesen minuciózusan alapos.) Az öt lehetséges értelemből ötödikként említi a to ypokeimenont (το υποκειμένων), „alapul szolgálót”.[3]
A hypostasis, υπόστασης szó szerint alatta állót jelentett, például üledéket, de később, átvitt értelemben a „mélyben” rejtőző igazságot, lényeget. Az „orvosi latinként” ismert furcsa keveréknyelv visszanyúl az eredethez: a postmortem hypostasis a halál beállta utáni vérátcsoportosulást jelenti a test alul elhelyezkedő pontjain. Bővebben…