Toldy Ferenc címkéhez tartozó bejegyzések

Két Anakharsis, egy sors

Láttam, láttam az ősi kelyhet,
Népem áldozó poharát

Zömlén (Medgyes Lajos, 1817 – 1894):
A székelyek áldozó pohara (1858)[1]

Anakharsis sokat látott, sokfele bolygó filozófus volt, akit csípős szabadszájúságáról ismertek. Megtagadta istenét, ezért halállal lakolt. Szomorú vég, és még szomorúbb, hogy különlegesnek sem mondható. Érdekessé mégis az teszi, hogy a tömör élettörténet két ilyen nevű emberre is ráillik, mintegy 2400 éves különbséggel. Lássuk röviden a lehangoló részleteket, kisebb előjátékokkal. Bővebben…

Reklámok

Vetély, salak, kilövellt sugarak

– önző vágy, irígy akarat,
ez a Vénség része. A szívnek csúf salakja marad.

Babits Mihály (1883 – 1941): Nyugtalanság völgye (1920).
A jóság dala (Versek darócban), 2.[1]

„Vet” szavunk eredete a messzi homályba vész. Nem zárják ki, de nem is bizonyítják, hogy finnugor származású. Ebből gyakorító képzéssel fakad a „vetél” („dobál” értelemben). A tájnyelvben az „ellik”-kel megegyező értelemben is használták, később azonban ez leszűkült az életképtelen magzatok világra hozatalára, melyet a nőstény mintegy „eldob” magától. Forrásunk a „vetélkedésről” azt állítja, az egymásnak „vetett” érvekből kialakult szó, a vetélytárs így vitapartner. Ugyanakkor id. Szily Kálmán (1838 – 1924) A magyar nyelvújítás szótára című munkája 1902-es első kiadásának vetély címszavánál azt írja, a „lóverseny” szó egyik alakulata, a „lóvetéhez” hasonlóan. Ezt érdemesebb kicsit közelebbről is megvizsgálnunk.

figyelmezo

Bővebben…

A bekebelezett hittudor

Feri bácsi… egy sarokba huzódva egy itcés üveggel, a falnak fordulva egy huzamban kebelezte be annak jóféle karlovici tartalmát.

Vajda János (1827 – 1897): Szerbek és búnyók (1885)[1]

Aztán mikor Környey elé tették az üvegcsizmát, mohó élvezettel kebelezte be a gyöngyöző, hűs sört feneketlen gyomrába.

Kosztolányi (1885 – 1936): Pacsirta (1924). Tizenegyedik fejezet (melyben a kései ébredésről, az esőről van szó, és a párducok ismét megjelennek)[2]

Természetesen A magyar nyelv értelmező szótára nagy felkészültségű és kiterjedésű szerkesztőbizottságáé az érdem, hogy ezekre az irodalmi példákra rábukkant, de az eredeti megjelenéseket kurtítja a maga céljaira, és (mint a többi hasonló esetben) csak a szerzőket tünteti fel hivatkozásában.[3] Úgyhogy valamennyi nyomozati utómunka a laikus utókorra is hárul. És ez nem elhanyagolható, mert a nehezebb esetben, Vajda Jánosénál érzékeny az időpont is.
Bővebben…

Jegeltnyakú pompály és egyéb nyelvgyötrők

Tegnapi kisebb körültekintésünkben szerepet kapott a porvafélék családjába tartozó szalonnaporva. Mindenekelőtt ennek neve eredetét tisztázzuk, aztán nyelvújítóink vadcsapásaira merészkedünk.  Bővebben…

A mirigy krónikája

1 Csongor_es_Tunde

Mirígy szerepében: Gobbi Hilda (1913 – 1988), 1951-ben

MIRÍGY
félre. Hah! büszke gyermek.
Vessz el, mint a fűzi gomba;
Légy egérré, légy bogárrá.
Vagy légy ollyan, mint Mirígy.

Vörösmarty (1800 – 1855): Csongor és Tünde I.[1]

Bővebben…

Számvetés

So breche keiner mir den Frieden!
Ich harre des, der mir beschieden…

Wagner (1813 – 1883): Parsifal[1]

A békét senki meg ne sértse!
Viseljük el, mi ránk van mérve…

Lányi Viktor (1889 – 1962) fordítása[2]

1 gorog_ermekA szám szavunk török eredetű, kun közvetítéssel (szan). A modern törökben is megtalálható sayı formában, de meghonosodott benne a „nyugatias” numara is. A szám emberek csoportját is jelentette, ennek nyilvánvaló emléke a „számára” (a „számomra” alak ilyenképpen furcsán „ősmagyartalan”). A se szeri, se száma kifejezés eredetéhez egy mátrixot képzeljünk el: a szer a sort jelenti, a szám a számos sort. A „se” a számtalanhoz hasonló képzés, mely a megszámlálhatatlan egy formája. A ló szerivel, számával annyit tett: a ló, tartozékai teljes sokaságával. Ebből jön a szerszám.[3] Bővebben…