Rudolf főherceg címkéhez tartozó bejegyzések

Beethoven-kéziratok (és rejtélyes eltűnéseik)

Nohl, Pohl, Kohl mit Grazie in infinitum!
Nietzsche (1844 – 1900): Ecce homo (1888), VIII / 2[1]

Nohl, Pohl, Kohl …kegyelmében mindörökké!

(Nohl, Pohl, Kohl, in infinitum kecsesek!
Horváth Géza fordítása[2])

Domenico Artaria (1775 – 1842) és Tobias Haslinger (1787 – 1842)

Anton Felix Schindler (1795 – 1864), Beethoven (1770 – 1827) ügyeinek fáradhatatlan önkéntes intézője, akinek beszámolóihoz legtöbbször kétség férkőzik, úgy ír Beethoven hagyatéki árveréséről 1827 novemberében, hogy azon a két fő résztvevő Domenico Artaria  és Tobias Haslinger voltak, akik a hagyaték felét-felét, de „legalább a harmadrészeket” elvitték.[3] A hagyaték legfontosabb része addig kiadatlan művekből és vázlatokból állt.  Bővebben…

Szerencsétlen és szerencsés hajózások

Sőt a kétségbeesett hajómról is azt mondom: „glückliche Fahrt” – szerencsés utazás – és a kormányosnak egy jelzőt adok: „ruhige Bootsmann” – az én szenvedésem vonuljon szinte sejthetetlen és láthatatlan háttérbe: maradjon helyette a polgári „bon voyage”, hiszen a legnagyobb művészek úgyis tudják, hogy harmonikus műalkotás ennél többet nem bír el. Ha őszinte lennék: elnyelne a káosz, viszont a mélyérzésű olvasó a legszürkébb szavak mögött is sejti kedélyem legkeservesebb viharait.

Szentkuthy Miklós (1908 – 1988): Arc és álarc (1962),
Kilencedik fejezet[1]

Goethe (1749 – 1832) 1796-ban egy kisebb jelentőségű pályatársának, Friederike Helene Ungernek (1741? – 1813) meleg hangú levélben köszöni meg a tőle kapott Zelter (1758 – 1832)-dalokat, melyeket a zeneszerző az ő verseire írt, és hozzá is teszi, hogy ezek után nem tudja magát visszatartani dalok publikálásától az az évi, Schiller (1759 – 1805) által kiadandó Musenalmanachban (Múzsa-évkönyv).[2]

Bővebben…

Csalogány-szonáta

Holz Károly, Beethoven egyik meghitt famulusának előadása szerint (v. ö. Thayer IV.) a nagy zeneszerző csak ezen a hangversenyen jutott arra a felfedezésre, hogy Rode nem is muzsikális művész. Az Adagio 34-36. ütemében a francia hegedűművész zavarba jött, hibázott, és Beethoven, kinek ezalatt pauzája volt, mosolyogva legyintett a kezével és halkan így szólt: „Adieu, Rode, adieu!” Soha többé nem zenélt a francia hegedűssel.

Cserna Andor (1885 – 1933): Beethoven-breviárium. A zene kedvelői és a mester tisztelői számára (1921)[1]

Vallin

Vallin (1760? – 1835?): Ifjú hegedűvel. A kép feltehetőleg Jacques Pierre Joseph Rode-t (1774 – 1830) ábrázolja

Amint arról már beszámoltunk, Beethoven (1770 – 1827) 1812-ben Linzbe utazott, hogy elejét vegye Johann öccse (1776 – 1848) és Therese Obermeyer (1787 – 1828) házasságkötését (próbálkozása sikertelen volt). Az alkotóereje teljében levő mester itt fejezte be VIII. szimfóniáját (op.93) és azt követően a helyi Kappellmeister felkérésére egy gyászünnepségre megkomponálta négy harsonára azt a három Equalét (WoO30), melyet a tulajdon temetésén is előadtak.
Bécsbe visszaérve értesült róla, hogy a kor jeles hegedűművésze, Jacques Pierre Joseph Rode oroszországi turnéjából visszajövet Bécsben is megfordul.[2] Rode zenét is szerzett, mely árulkodik technikai ügyességéről, de nem állta ki, Vivaldival (1678 – 1741) szólva, a harmóniai találékonyság erőpróbáját.

Bővebben…

Vörös Sünök, Beethoven és Brahms

0 studio 1964

Sardelli: Beethoven dolgozószobája a Schwarzspanierhausban

Tegnapi megemlékezésünkben többek között a kései Beethoven-vonósnégyeseket vizsgáltuk egy sajátos nézőpontból. A betegségből átmenetileg felgyógyult, de elcsigázott Beethoven 1825 októbere közepén költözött a bécsi Schwarzspanierhausba. Néhány napra rá, 27-én jelenik meg a hirdetés a Wiener Sammlerben (Bécsi Hírgyűjtő) az op.132-es a-moll vonósnégyes november 6-án esedékes bemutatójáról egy jótékonysági koncert keretében a híres Schuppanzigh Vonósnégyes csellistája, Joseph Linke (1783 – 1837) javára (napra pontosan tíz évvel később halt meg Beethovennél). Beethoven még a komponálás előtt megígérte Linkének, hogy „koncertáló”, azaz szólisztikus szerepű szólamot kap – ami azzal is összefügghet, hogy a megrendelő Nyikolaj Boriszovics Golicin nagyherceg (1794 – 1866) is csellójátékos volt.

A bemutató mellett előadták még a zeneirodalom azóta sem meghaladt zongorástrióját, az 1811-ben írt op.97-es B-dúr („Főhercegi”) triót, melyet Beethoven (a kitűnően zongorázó) nemes barátjának, Habsburg-Lotaringiai Rudolf János József René főhercegnek (vulgo: Rudolf, 1788 – 1831)[1] írt. A triót Linke mellett az első hegedűs, Ignaz Schuppanzigh (1776 – 1830) és a zenét is szerző zenetanár, Karl Maria von Bocklet (1801 – 1881) játszotta.

A három elsőrangú muzsikusból álló trió 1828. január 28-án Schubert (1797 – 1828) op.99 D898-as B-dúr trióját mutatta be szűk körben.[2] Ezúttal azonban a Beethoven-bemutató egy jelentéktelen mellékkörülményével foglalkozunk. Bővebben…

Post nubila phoebus

1 Baux_Post_Tenebras_Lux

reneszánsz villa ablakfelirata Les Baux-de-Provence-ban

A latin szállóige jelentése: felhők után napsütés (Phoebus, azaz Apollon napisten nevének felhasználásával). Forrásának némelyek Langlandot (1330? – 1386), az angol költőt tartják[1], mindenesetre Alain de Lille (1125? – 1202) skolasztikus filozófus a Liber parabolarumban  (Példabeszédek könyve) kicsit didaktikusabban már így ír:

Gratior est solito post maxima nubila Phoebus, post inimicitias clarior est amor.

Kegyesebben süt le ránk Phoebus a sűrű felhők múltán, fényesebb a szerelem ellenségeskedés után.[2]  Bővebben…