Rotterdami Erasmus címkéhez tartozó bejegyzések

Fejezetek a taps történetéből

Terentius (Kr.e. 185? – 159?) görög eredetire (ἑαυτόν τιμωρούμενος) alapozott Heautontimorumenos[1](vagy Heauton Timorumenos, Önként bűnhödő, Az önmagát kínzó vagy Önmarcangoló) című színjátéka így fejeződik be az V. felvonásban:

CLITIPHO
Syro ignoscas volo

CHREMES
Fiat.

Om[2]
Vos valete, et plaudite![3]

CLITIPHO
Kérlek, bocsásd
Meg Syrusnak, mit érettem művelt.

CHREMES.
Legyen. Viduljatok s tapsoljatok!

Kis Sándor (1854 – 1904) fordítása, 1895

Választásom önkényes: Terentius szokása volt, hogy a darabjait a „tapsoljatok” felszólítással rekessze be.[4] A taps története azonban sokkal messzebbre nyúlik.

Bővebben…

Kipusztított törzsek. Városrészek, madarak (Pimlico)

Uncle Salters, returned the night before with Penn, from Pamlico Sound, received him suspiciously.

Kipling (1865 – 1936): Captains Courageous (1897), CHAPTER X[1]

 

Salters apó, aki előző éjjel tért vissza a Pamlico-öbölből Penn-nel, gyanakodva fogadta őt.

A bátrak kapitánya, X. fejezet

A Virginiával délről szomszédos Észak-Karolinában sem volt békésebb a viszony az őslakos tuscarorák és a telepesek között. Az esetleges ny. olvasó már találkozhatott a póhatanok XVII. századi elkeseredett betöréseivel a virginiai Jamestownba. Egy önkényes földelkerítési kísérlet 1711-ben Észak-Karolinában, melyet svájciak vezetésével New Bern 1710-es megalapítója, Christoph von Graffenried (1661 – 1743), Barnberg bárója vezetett, a tuscarorák véres ellenállásába ütközött.

Orr (1876 – 1966): Akedémia New Bernben (1939–1951 között)

Orr (1876 – 1966): Akedémia New Bernben (1939–1951 között)

Bővebben…

He too, vagy tényleg bolhából lesz az elefánt?

Rotterdami Erasmus (1469? – 1536) 1500-ban kiadott, 4151 latin közmondást felvonultató Adagiájában (Szállóigék) is szerepel az alábbi fontos kiszólás[1]:

Azaz:

Ha egy dolgot vagy embert túlságos dicsőítéssel felmagasztalnak, azt mondják, „fellegvárat csináltak az árnyékszékből” — Tullius.

Erasmus tehát úgy látja, a mondás lényege valamilyen érdem eltúlzása, nem pedig általában vett „bolhából elefánt”. Egy forrásunk gyűjteményt állított össze a latin szókapcsolat változataiból, és ezek egyike sem pontosan ezt mondja. Természetesen megtaláljuk köztük a vihart a teáscsészében – latinban: fluctus in simpulo, „vihar a kannában” –, az egeret szülő vajúdó hegyeket, de egyes „egzotikus” vidékek független bölcsességnek tűnő változatai szemet gyönyörködtetők. Ilyen az arab صنع من الحبة قبة, sune min alhubat kuba, szó szerint „babból kupolát csinál”, a szellemesen szójátékos kazah түймедейді түйедей ету, „gombból tevét csinál”, vagy a – legalábbis nekem egzotikus – dán en fjer der blev til fem høns, „egy szál tollból öt tyúk lesz”. A japán szemlélet szikáran geometrikus: 針小棒大, hari ko bo dai, „kis tűből nagy bot”. Egy latin változat az Elephantum ex musca facis, „légyből elefántot csinál”.[2] A mondás – erős áttétellel – Lukianostól (125? – 180?) származik. A légyről írt panegyricusában méltatja, hogy az elefántot is képes nyugtalanítani.[3] Szintén szerepel az Adagiában (ahogy várjuk, az általános túlzás értelmében), Lukianos művét említve forrásul. Rotterdami Erasmus 1524-ben egy Luther (1483 – 1546) ellen írt diatribájában Lukianos eredeti leírását veszi alapul, amikor magát a zavaró légyhez, Luthert az elefánthoz hasonlítja.[4] Fabricius Montanus (1527 – 1566) bizonyára az Adagiából veszi át ezt a változatot a maga céljaira.[5] Csavarodnak, szállnak az igék ezúttal is, ahogy már megszoktuk tőlük.
Rotterdami Erasmus Adagiájában Tulliuson Cicerót (Kr.e. 106 – 43) kell értenünk. Az arcem ex cloaca facere, „fellegvárat csinálni az árnyékszékből” mondás egészen bizonyosan nem tőle származik, a hivatkozás mégis jóhiszemű: Cicero idézi másoktól, sőt, az sem kizárható, hogy már az ő korában is használt szállóige volt. Nézzük meg ezt egy kicsit közelebbről! Bővebben…

Nyugtával

Az 1789-ben elkezdett, 1790. január 26-án bemutatott Così fan tutte (ossia La scuola degli amanti), Mind így csinálják (avagy A szerelmesek iskolája, K588) a „mozarti ötök” oszlopaként ma már halhatatlan. Mint Mozart (1756 – 1791) mondja nyájas ellenlábasáról, Salieri (1750 – 1825) lekicsinyelte a témát, de ette a méreg, hogy Mozart a komponálására adta a fejét.[1] A politikailag inkorrekt darab akár prózaként is élvezhető szövegét Lorenzo Da Ponte (1749 – 1838) írta. Példánk az I. felvonás 4. képe kvintettjének egy pillanatát mutatja. A cinikus rezonőr, aki a „női hűség” fogalmának értelmetlenségét akarja bebizonyítani, megrendezi az ehhez szükséges háttérjeleneteket, és a látszólag a harctérre induló ifjú, a maguk igazában bízó házas férfiakhoz így szól:

DON ALFONSO
sottovoce ai due amanti
Saldo, amico:
Finem lauda.[2]

DON ALFONSO
(fojtott hangon a két szerelmeshez
Kitartás, barátom:)
Kár örülni, majd a végén!

A zárójeles részen kívül: Lányi Viktor Géza (1889 – 1962) fordítása alapján[3]

A zene szerkezetében is fontos szerepet játszó finem lauda, másképpen lauda finem, „a véget dicsérd”, magyarán „nyugtával dicsérd a napot” eredetét vizsgáljuk, ahogyan legutóbb a respice finemét („lásd a véget”). Alapvető különbségekkel, nehezebb terepen.
Bővebben…

Az arianizmus vége?

A kappadókiai atyák munkálkodása, végül I. Theodosius császár (347 – 395) erőteljes ráhatása nyomán, mint írtuk, a 381-ben tartott Konstantinápolyi Zsinat felszámolta a keleti arianizmust, a szentháromságtan legszívósabb ellentanát, ám a lybiai Areios presbiter (260? – 336) tanítása Nyugaton tovább élt. Nézzük kicsit közelebbről, miért és meddig! Rövid bevezetővel. Bővebben…

A piócáról és a fecskéről – szabadon

A címben mára ígért két rokonszenves állatot kizárólag latin nevük (hirudo, hirundo) hasonlósága hozza össze, „egyszer ezt is ki kell vizsgálni”-alapon. Bővebben…

Kalandra fel!

A χαραδριὸς, kharadrios a mai görögben a lilefélék családjába tartozó bíbicet jelenti, de ehhez hosszú, érdekes utat kellett befutnia. Nekiugrunk.

bíbic

bíbic

Bővebben…

Besúgóból talpnyaló, abból parazita

Diadalszekéren fügefából való phallust vittek, melyet a tömeg, papok és utcagyerekek követtek s tisztes asszonyok és züllött lányok kibontott hajjal, őrjöngve ordítoztak körül.

Kosztolányi (1885 – 1936): Nero, a véres költő (1921). Az isteni színész[1]

Országh László (1907 – 1984) Angol-magyar nagyszótárában[2] a sycophant magyar szava „talpnyaló”, „hízelgő”. Nem a szótárszerkesztő a „hibás” ebben, hanem maguk az angolok. Bővebben…

Nyomozás egy captatio után

1 DrakeAquila non captat muscas.
(A sas nem kap legyek után.)

Rotterdami Erasmus (1469? – 1536): Adagia (Szállóigék). 1500, javított kiadás: 1508[1]

He will not looke so low.
(Csak nem fog olyan alacsonyra tekinteni…)

Bartholomew Robertson: Adagia in Latine and English containing five hundred proverbs: very profitable for the vse of those who aspire to further perfection in the Latine tongue.
(500 szállóige angolul és latinul: használata nagyon előnyös azoknak, akik latin nyelvtudásuk további tökéletesítésére törekednek.)
Rotterdami Erasmus Adagiájának 1621-ben megjelent fordítása[2]

Egy-egy szállóige vagy közmondás forrásáig eljutni rendszerint reménytelen. Csökkentett igénnyel, ha beérjük annak kiderítésével, valóban szállóigéről van-e szó, nem pedig ügyes hamisítványról, messzebbre juthatunk. Azok a hivatkozások, melyek egy-egy mellékes megjegyzéssel és helymegjelölés nélkül utalnak szerzőkre, például valamelyik pszeudo-Vergiliusra[3], hasznavehetetlenek. Manapság gyorsan kikereshetők lennének az említett szerzők életművéből az efféle idézetek, ha volnának egyáltalán. A legtöbben megállnak Erasmusnál mint felderíthető utolsó állomásnál.[4] Maga Erasmus forrásaként a II. század első felében alkotó Zenobiost említi.[5] Az Adagiában a görög eredetit is idézi: Bővebben…

A béke útjainak fürkészése

Vajon mikor írták le először? Ezt látom: a Virginia-, a Jordánszky- és a Debreceni Kódexben, a XVI. század elején. Aztán éldegélt a szó, csöndes békében.

Kosztolányi (1885 – 1936): Ábránd egy szóról. Pesti Napló, 1918. január 1[1]

1 Saint-Télesphore

Kanada, Saint-Télesphore

Előrevesszük a szó rövidített történeti áttekintését, mivel ezúttal nem ez lesz fő csapásirányunk. A latin pax, „béke” szó az alapja a nyugat-európai elnevezéseknek, melyben az ősi indogermán pag-, pak- gyök figyelhető meg, jelentése: megerősít.[2]

2 Rubens (1577 - 1640) A béke áldásainak allegóriája ( 1629-30)

Rubens (1577 – 1640): A béke áldásainak allegóriája ( 1629-30)

Ugyanebből a gyökből fejlődött ki a „megállapodás”, a latin pactum és a Kr.e. első évezredben szerkesztett zoroasztriánus Aveszta pas, „megbéklyózni” szava is.[3] Mindezt figyelembe véve talán jobban is járunk vele, hogy a magyar „béke” szó eredetéről ma sem tudunk többet, mint közel egy évszázada Kosztolányi, aki a mottónkként idézett cikkében „török-tatár, csatagáj eredetű szónak” írja. Az eredeti jelentése a belső béke, azaz nyugalom lehetett.[4]  Bővebben…

2-3 Areopagita Dénes

Némely férfiak azonban csatlakozván ő hozzá, hivének; ezek között az areopágita Dienes is, és egy Damaris nevű asszony, és mások ő velök.

ApCsel 17:34

Történetünk igen régen kezdődik. Az etiologikus (eredetmagyarázó) mitológia beszámolója szerint Ares hadistent egy sziklánál vonta felelősségre a többi isten (az Akropolistól északnyugatra) azok után, hogy megölte Alirrothiost, Poseidon tengeristen és Euryte nimfa fiát, mert a fiúgyermek erőszakot tett Ares leányán, Alkippén.  Poseidon hívatta össze a tanácskozást, de az istenek, alapos kivizsgálás után, felmentették Arest.  A sziklát Ares sziklájának nevezték el, Ἄρειος Πάγοςnak (Areios Pagos). Innen nyerte nevét a görögök legfelsőbb bírósága, az Areiospagos, mely több lépésben elvesztve eredeti funkcióját és tekintélyét, formálisan még a római megszállás alatt is fennmaradt.

1 Areopagus_hill
Bővebben…