Szent Ágoston címkéhez tartozó bejegyzések

Pomona szerelme és kártevője: a harkály

A latin picus, „harkály” szót az azonos értelmet (is) viselő indoeurópai (s)peik- gyökig sikerül visszavezetni[1], de reményeink megcsalnak bennünket, ha abban bízunk, hogy az angol megfelelő, a woodpecker is ide vezetne[2]: a pecker a picker, „szedegető” egy módosulata, annak viszont, még csábítóbb megjelenése dacára, se a latin, se az indoeurópai őshöz nincs köze[3]. A másik értelme az indoeurópai gyöknek a „szarka”, amelyből azonban az ilyen értelmű latin pica szó származik.[4] Nem hiába hívja fel a két latin szó közti különbségre a figyelmet az internet védőszentje, Sevillai Szent Izidor (560 – 636) Etimológiái XII. könyve VII. fejezetének 47. szakaszában.
Talán mondanunk sem kell, hogy a mondavilágba vesző kultúrtörténet hallani sem akar efféle szőrszálhasogatásokról, és erőteljes izomzattal ugrik a történelemmel elegyes mese területére. (Tényleg csak a képzavar kedvéért fejeztem így ki magam.) Maga Sevillai Szent Izidor, amellett, hogy pókerarccal beszámol a harkály csudatételéről: az általa lakott fába vert szög nem marad ott sokáig, mert természetfeletti erők kimozdítják helyéből (ma ezeket az erőket „fizika” néven foglaljuk egybe, érintőlegesen utalva a harkály ütései keltette rezonanciákra), és amely erővel a szarka nem bír, Kronos ~ Saturnus fiát, Picust teszi meg névadónak, aki a madárnak jóslásokhoz vette hasznát. [5] Mindenekelőtt nézzük meg közelebbről ezt a fiúgyermeket.  Bővebben…

Reklámok

Négy szarvas

[1] כְּאַיָּל, תַּעֲרֹג עַל-אֲפִיקֵי-מָיִם–    כֵּן נַפְשִׁי תַעֲרֹג אֵלֶיךָ אֱלֹהִים
Kail terg el apiki mim – ken nepfi terg alik alhim.

quemadmodum desiderat cervus ad fontes aquarum ita desiderat anima mea ad te Deus[2]

Sicut cervus desiderat ad fontes aquarum, ita desiderat anima mea ad te Deus.[3]

Mint a szarvas kivánkozik a folyóvizekre, úgy kivánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!

Zsolt.42:2[4]

A zsoltárszámozások eltéréseinek okát már érintettük. A héber eredetit tartjuk meg, melyet Károli (1529? – 1591) is átvett. Láttunk már példát olyan igehelyre, melynek a zenetörténetben nincs kiterjedt hagyománya, és sokkal többet, mely mély nyomot hagyott abban. Ez utóbbiak közé tartozik az idézett Dávid (Kr.e. 1040? – 970)-zsoltár, de bizonyosra veszik, hogy a 10. versben emlegetett ellenség (Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt?) Asszíria vagy Babilon, tehát a tényleges szerző nem Dávid.[5] A második idézet Szent Jeromos (347? – 420?) Vulgatájából való, a harmadik viszont azt mutatja, hogy az órómai pszaltérium (azaz a Karoling-kor előttről származó hagyományos római zsoltároskönyv[6]) kissé eltérő megszövegezést alkalmaz. Szent Beda Venerabilis (672 – 735) is erre a szövegre támaszkodik bibliamagyarázatában[7], és a zenei feldolgozások is inkább ehhez nyúlnak a barokkot megelőző korokban.
A zsidó ünnepkörben a zsoltár eléneklése az őszi nagyünnepek sorába tartozó nyolc napos sátoros ünnep (szukkót)[8] része.[9] A katolikus hagyomány a zsoltárt húsvét vigíliájához, a Feltámadás első ünnepléséhez köti.[10]
És hogy mi magyarázza a szarvas költői képét? A doctor gratiae (a kegyelem doktora), Szent Ágoston (354 – 430) nyomán egy másik egyháztanító, a jezsuita Bellarmin Szent Róbert bíboros (1542 – 1621) ezt „négyszeres okkal” támasztja alá. A szarvas mint a kígyók esküdt ellensége eleve jó hírnévnek örvend, másfelől a legmagasabb ormokra hág, ha vadász üldözi, továbbá természetes ösztönből magára veszi Pál apostol (5? – 67) intelmét a galatákhoz írt levél 6. verséből (egymás terhét hordozzátok)[11], és melegszívűen segíti bajba jutott vagy kifáradt társait. Mindeközben azonban maga is kimerül, és szomját óriási mennyiségű forrásvízzel csillapítja.
Nincs azonban az a kegyes magyarázat, amely számot tudna adni a zsoltár folytatásának szépségéről a zeneirodalomban. A számos példa közül négyet vizsgálunk meg közelebbről.  Bővebben…

A tizenharmadik ember

The hills tell one another, and the listening
Valleys hear

Blake (1757 – 1827): To Spring.[1] In: Poetical Sketches, 1783

A hegyek beszélik s a figyelő
Völgyek hallják

A tavaszhoz.[2] Költői vázlatok.
Szabó Lőrinc (1900 – 1957) fordítása (1959)

Sound the flute!
Now it’s mute.
Birds delight
Day and night.
Nightingale
In the dale,
Lark in the sky,
Merrily,
Merrily, merrily to welcome in the year

Blake: Spring.[3] In: Songs of Innocence, 1789

Flóta, mind
Szólj megint!
Szárny-öröm,
Fény-özön;
A madár
Völgybe’ jár,
Fölsuhan
Vidoran,
Vidoran, vidoran, mig az év ráköszön

Tavasz.[4] Az ártatlanság dalai.
Weöres Sándor (1913 – 1989) fordítása (1959)

1 csaloganyA légykapófélék családjába tartozó fülemüle vagy csalogány egyes vélemények szerint éppen ma, zöldcsütörtökön szólal meg (amikor, másfelől, kegyes ember friss zöldséget eszik, részben a jó termés reményében is)[5], mások a Muravidéken Márk (14? – 68?) evangelista napjához, április 25-éhez kötik azt a népi megfigyelést, hogy ha ekkor hallgat a fülemüle, akkor változékony lesz a tavasz[6]. (Tekintve, hogy a Muravidék a nyugati egyházhoz tartozik, és itt a húsvétvasárnap lehető legkésőbbi időpontja éppen Szent Márk napja[7], a két nézet egyidejű elfogadásával sem jutunk logikai feladvány lehetőségéhez.) Márpedig senki sem jár jól, ha hallgat a fülemüle: agytekervényei olyan bámulatos konstrukciót alkotnak, hogy hangterjedelme és repertoárja kimagasló az énekes madarak világában.[8] És mivel a sokféle dallam elfütyülésének csak úgy van kitapintható értéke, ha azokat a madár meg is tudja fejteni, ez lehetőséget teremt a számára a minél tökéletesebb elrejtőzéshez, így a túléléshez.

Bővebben…

Csodalények: nincs más előre, mint hátra

Brian Cummings történész csacsi öreg medvéjének (endearingly batty – engedtessék meg ennyi fordítói szabadság) nevezi id. Pliniust (23 – 79)[1], de csak részben adhatunk neki igazat. A hangvételben semmiképp, a tartalomban is csak mérsékelten. Id. Plinius hatalmas műve, A természet históriája keveri, sőt, sajnos, mesterien elegyíti a tudományt, a mítoszt és a babonát, és „babonás” fejezeteiben is megesik, hogy nem szögezi le teljes egyértelműséggel: lehet, hogy forrása hisz effélékben, de őt nem lehet megtéveszteni. Cummings bírálatát igazolja a mű VII. könyvének 2. fejezete.
Ebben a terjedelmileg roppant szakaszban különféle csodás embertípusokat számlál össze a nagy historikus, miután leszögezi, ne gondoljuk, hogy kizárólag a szittyák hódolnak az emberevés szokásának. A kyklopsok említésével máris az arimaszpoknál vagyunk, akik ugyan embert nem esznek, de ugyanúgy egyetlen szemet viselnek homlokuk közepén, mint a kyklopsok. Róluk már a Kr.e. VII. században élt Haristeas is beszámol, ahogy ezt id. Plinius maga is említi, sőt Herodotos (Kr.e. 484? – 425) is. A Történelem IV. könyvében szkeptikus hangon szól Ázsia vad szörnyeiről és különös népeiről. A szittyák területén élő arimaszpok az aranyat őrző griffek közelségében élnek, nevük, Herodotos szerint, a szittyák ἄριμα, harima, „egy” és σπου, spu, „szem” szavából tevődik össze.[2] Valami hiba csúszhatott a szómagyarázatba, mert ezt a népet az újkori történészek beazonosították és egyszeműségét nem látták bizonyítottnak. A név Vilém Tomášek (1841 – 1901) szerint az irániban „vad lovas népet” jelent, mellyel élesen szemben áll Karl Viktor Müllenhoff (1818 – 1884) elmélete, aki iráni eredetből a „szelídített lovas nép” változat mellett száll síkra. Carl Johann Heinrich Neumann (1823 – 1880) viszont úgy tudja, a szó a mongolban „hegylakót” jelent.[3] Az arimaszpok és a griffek viszonya, olvassuk a két görög auktorra hivatkozó id. Pliniusnál, ellenséges: a griffek aranyat bányásznak, amire az arimaszpok foga fáj. Nemhiába írja Aiskhylos (Kr.e. 525 – 456) a Leláncolt Prometheusban:

PROMÉTHEUSZ

A megnyúlt orrú griffeket kerüld ki, Zeusz
dühös kutyáit és az egyszemű lovas
arimaszposzok hadát; az alvilági rév
mellett, aranypatak körül tanyáznak ők.
Közel ne menj!…

Trencsényi-Waldapfel Imre (1908 – 1970) fordítása[4]

A fejezet számos további csodalénye közül semmiképpen ne hagyjuk említetlenül néhány zamatosat. A vagy a Kr. e. III., vagy I., vagy Kr.u. az I. században élt, talán nikaiai születésű Isigonos életműve mára nem maradt fenn[5], de id. Plinius őt idézi, amikor a Borysthenesen, azaz Dnyeperen túli terület lakóinak sajátos szokásáról beszél: előszeretettel használnak ivóserlegként koponyákat. Értelemszerűen a Dnyeper alsó folyásánál élhetnek ezek a népek, hiszen úgy tűnik, a felsőt az ókoriak id. Plinius fő forrása, Herodotos idején még nem ismerték.[6]

a Dnyeper

Ki tudja, talán az antikvitásokban felmutatott jártassága vezette arra az ötletre később Alboin (526 – 572) longobárd királyt, hogy apósa, Cunimund (†567) gepida király koponyáját használja erre a célra.[7] Vagy mit szóljunk a gyerekkoruk óta fehér hajú, tengerzöld szemű albánokhoz, akik sötétben jobban látnak, mint világosban? Itt természetesen Kaukázusi Albánia lakosairól van szó.[8] De egy-egy szó vagy félmondat nem elég jó néhány csodalény jellemzéséhez. Rájuk később térünk vissza. Tulajdonképpeni tárgyunkhoz értünk: azokhoz az emberekhez, akik lábfeje fordítva áll a megszokotthoz képest. Ez geometriailag több lehetőséget is megenged, ezért pontosítsunk: (szigorúan) gondolatban forgassuk el a lábfejet a lábszárcsont körül 180°-kal.  Bővebben…

Halak belső élete

Und als der Koch den Fisch zertheilet,
Kommt er bestürzt herbeigeeilet
Und ruft mit hocherstauntem Blick:
”Sieh, Herr, den Ring, den du getragen,
Ihn fand ich in des Fisches Magen,
O, ohne Grenzen ist dein Glück!”

Schiller (1759 – 1805): Der Ring des Polykrates (1798)

S a szakács, hogy felhasította
a halat, riadtan futott a
trónhoz, kiáltva boldogan:
„Nézd, uram, gyűrűd megtaláltam,
benne volt a nagy hal hasában,
óh, szerencséd határtalan!”

Polükrates gyűrűje. Szabó Lőrinc (1900 – 1957) fordítása[1]

Samos

A Kr.e. VI. századi perzsa belvillongások a birodalom határvidékén is kaotikus viszonyokat teremtettek. Az érdekszférában feléledtek a hatalom szerelmeseinek ambíciói. Bővebben…

Szent és profán fényhozók

Quomodo cecidisti de caelo, Lucifer, qui mane oriebaris? corruisti in terram, qui vulnerabas gentes?
Is14:12[1]

Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, aki népeken tapostál!
Ézs14:12[2]

Ézsaiás (Kr.e. VIII-VII.sz.) könyvének eredeti héber szövege Luciferként הֵילֵל בֶּן־שָׁחַר-t (Helel ben sakhar) említi, a „reggel fénylő fiát”, ami egy csillagot, minden valószínűség szerint a Hajnalcsillagot, azaz a Vénuszt jelenti.[3] Bár bibliamagyarázói álláspont szerint istentelenül viselkedő királyok és az ördög fogalmai profetikus értelemben és stílusban átjárhatók, mint ahogy azt a Biblia számos egyéb helyén is látjuk, például Ezékielnél (Kr.e. 623? – 571)   – Embernek fia! kezdj gyászéneket Tírus királyáról… Ez28:12[4][5], Ézsaiás itt túlságosan közvetlenül utal Babilon királyára – E gúnydalt mondod Babilon királya felett… Ézs14:4[6] ahhoz, hogy itt magára a sátánra gondolhatnánk a szelíd fényű Hajnalcsillag alakjában. A korai keresztények sem jutottak erre a következtetésre, és bár a sátán letaszításáról fokáról több helyen is szó esik, a Biblia többé nem használja a „Lucifer” szó semmilyen alakját.

1-const

Miró (1893 – 1983): Együttállás: Hajnalcsillag (1939-40); Szent Mihály arkangyal kiűzi Lucifert és a lázadó angyalokat a mennyországból. Rubens (1577 – 1640) műhelye, 1622 körül

Bővebben…

Más testek teológiája

Az egyik, az ősibb, Uranosz anyanemszülte leánya, akit mi „az éginek” tisztelünk; a másik Zeusz és Dioné leánya, akit „közönségesnek” hívunk.

Platon (Kr.e. 427 – 347): Lakoma
Jánosy István (1919 – 2006) fordítása[1]

1-sodoma

Aldegrever (1502 – 1561?): Lót megakadályozza, hogy a szodomaiak erőszakot tegyenek az angyalokon (1555)

Perintfalvi Rita teológus egy vele készített interjúban, mely nyilvánvalóan nem hagyományos terepe a hitvitáknak és nézetek kifejtésére csak töredékesen alkalmas, a homoszexualitás bibliai elítélésével – el nem ítélésével összefüggésben megemlíti Szodoma és Gomora példáját a Teremtés könyvének 19. fejezetéből. A két bűnös város lakóira az Úr kénköves esőt bocsát, melyet a hosszú bűnösséget követően közvetlenül az előz meg, hogy a Lótnál megszállt küldötteit a Lót háza előtt összeverődött ellenséges tömeg brutálisan bántalmazza. A kérdések, melyeket az epizód felvet: a város lakóinak eredeti bűne a homoszexualitás volt-e, az erőszak, amelyet elkövettek az Úr küldöttein, szexuális természetű volt-e, egyáltalán: biblikus értelemben bűnként emlegethetjük-e a homoszexualitást, végezetül: egyetérthetünk-e a teológusnő megállapításával arról, milyen vélemények, reprezentációk alakultak ki az itt leírtakról. Bővebben…

Új kötelességek

Paul Valéry (1871 – 1945): La ceinture

…Cette ceinture vagabonde
Fait dans le souffle aérien
Frémir le suprême lien
De mon silence avec ce monde…

Az öv

…A kósza öv suhogva szálldos
Az esti lég leheletében
Megrázza végső kötelékem
Csendem mely odafűz még e világhoz…

Szabó Ferenc fordítása [1]

Kötelékekkel, szövevényekkel már foglalkoztunk, ezúttal, kisebb általánosításokkal, a kötelezettségekkel fogunk. Az indoeurópai bheue-, „lenni”, „lakni” gyök az alapja az óangol bondának, „háztulajdonosnak” és az óskandináv boandinak, „szabad parasztnak”, ám a középangolban ezt már a földbérlőkre használták, az angol-latin bondagium pedig „szolgaság”, a bondage „megkötöttség” a rabszolgaságig menően.[2] A puszta létezés (mely egykor lakást is magába foglalt) így vált rabsággá a nyelv könyörtelen, de észszerű fejlődésében. Az angol „férj”, husband szóban (és a husbandryban, melynek jelentése „gazdaság”, „jószággondozás”) a „ház” és a még korai, „lakó” értelmű band olvad egybe[3], és itt ne tűrjünk célozgatásokat az utótag „rabszolga” irányába tett természetes fejlődésére. Ugyanakkor az indoeurópai gyök szelíd, mondhatni filozofikus fejlődési ágat is talált magának az angol létige, a be irányában.[4]  Bővebben…

Lego ergo Cartesius sum, de aggodalomra nincs ok

Borges (1899 – 1986) 1925-ben megjelent, az életmű szempontjából döntő jelentőségű, La encrucijada de Berkeley („Berkeley válaszúton”) című esszéje magyarul 1996-ban jelent meg a Nagyvilágban Scholz László fordításában Berkeley dilemmája címmel.[1] Sok más művével együtt ez is fellelhető volt az internet végtelen pampáin, ám mára visszaszorult a Gutenberg-galaxisba. Ott viszont szélsebesen terjed, egyre több válogatásban megtalálhatjuk. Bővebben…

Honnan ered a szivárvány?

1 wrangell St.Elias NP

a Wrangell-St.Elias Nemzeti Park Alaszkában

A szivárvány tudományos magyarázatával mai ismereteink szerint Aristoteles (Kr. e. 384 – 322) foglalkozott először. A fénytörés fogalma és a színek keletkezésének akár csak hozzávetőleges ismerete nélkül egy efféle magyarázat fizikai ereje csak csekély lehet. Aristoteles hatalmas rábeszélő apparátust, ugyanakkor a filozófiaitól távol álló, világos, tudományosra emlékeztető nyelvet használ. Törekvése, hogy pontos megfigyelésekből (kettős szivárványok, elhelyezkedésük, holdszivárvány) ésszel felfogható módon racionális következtetésekre jusson, mindenképpen mintául kellett volna szolgáljon követőinek, akik azonban leginkább a tekintélyére apelláltak, józan kritika nélkül. Bővebben…

Álljunk meg egy szóra!

1 disputation

Raffaello (1483 – 1520): Az Oltáriszentség vitája (1509-10) a Stanzák freskóiból

Igen szépen megmagyarázza pedig Szent Ágoston, minémű volt az régi pogányok bálványozása; elő-hozván az régi Mercurius Trismegistus írását. Azt itílték, úgymond, az pogányok, hogy az látható ábrázatok nem egyebek, hanem a láthatatlan isteneknek testi. Ezekbe azért az testekbe oly lelki állatokat  ismértek, mellyel mind árthatnak s mind használhatnak azoknak, kik isteni tisztelettel illetik őket.

Pázmány Péter (1570 – 1637): Egy kereztien predikatortul S.T.D.P.P. (Szent Teológiának Doctora Pázmány Péter) az cassai nevezetes tanitohoz, Alvinczi Peter uramhoz iratot eot szep level. Nyomtattatott Pozsonyban MDCIX. Első levél az pápisták bálványozásárúl. Az ékesen szóló és szokatlan bölcsességgel tündöklő, böcsületes Alvinci Péter uramnak adassék[1]

Az indoeurópai sta-, „áll” gyök pályafutása tündökletes és szerteágazó, Karinthy (1887 – 1938) megállapításának megfelelően: „A világ formája a mozgás – lényege a nyugalom”[2]. Ebből ered a latin stare, „állni” és status, „állapot”, „állomás”, mely a mi nyelvújításunkban a „státus”-ból „álladalommá”, „állammá” vált, ahogy az angol state is jelent államot. (Az „állapot” közvetlenül az „áll” ige származéka.) Bővebben…

Odysseus utolsó útja

 de’ remi facemmo ali al folle volo,
sempre acquistando dal lato mancino.
Tutte le stelle gia de l’altro polo…

Dante (1265? – 1321): Isteni színjáték – Pokol, XXVI. ének

…az evezőket
     bolond repűlés szárnyaivá tettük,
     s vitorláink mind balfelé verődtek.
 Új ég, új csillag ragyogott felettünk.

 Babits Mihály (1883 – 1941) fordítása

Borges (1899 – 1986) kilenc Dante-tanulmányának egyike a Pokol XXVI. énekével, Odysseus utolsó utazásával, illetve annak kultúrtörténeti “lenyomatával” foglalkozik. Érdemes egy kicsit megvizsgálnunk Homeros (Kr.e. VIII.sz.), Vergilius (Kr.e. 70 – Kr.e. 19) és Dante véleményét Odysseusról. Bővebben…

Elvakultak

Mondd meg nékem, te, akit az én lelkem szeret, hol legeltetsz, hol deleltetsz délben; mert miért legyek én olyan, mint aki elfátyolozza magát, társaid nyájainál?

ÉnI:7

1 Diocletian

Diocletianus (245 – 313)

Diocletianus császár uralmának első 19 évében különösen türelmes volt a kereszténységgel. Nikomediai császári palotájával szemben impozáns keresztény bazilika állt, a római birodalom legelőkelőbb köreit átitatták a keresztények. (Türelme nem terjedt ki egyetemesen minden vallásra. A keresztényekkel szembenálló manicheusokat üldözte, de a Legyőzhetetlen Napot, a Sol Invictust imádó Mithras-kultuszt, amely sokáig baráti viszonyban volt a kereszténységgel, nem bántotta.)

2 Palace_of_Diocletian_in_Nicomedia

Diocletianus palotája Nikomediában

valaszto Bővebben…

És mégsem lapos a Föld

Aztán kilépett át egy szirtüregre,
     és engemet leültetett a szélén,
     s gonddal ő is mellém ereszkedett le.
 Szemem most felvetettem, szinte félvén
     látni, mint láttam Lucifert viszont, –
     s láttam – lábával éghez evickélvén!
 Hogy bámulást éreztem, és iszonyt,
     gondolja, ki tudatlan most se tudja,
     mily pontot hágtam át, és mily viszonyt.

Dante  (1265? – 1321): Isteni színjáték, Harmincnegyedik ének (A Föld középpontja)

1 Fold

Nézzük csak… Dante a Föld gömb alakjában hitt? a XIII-XIV. század fordulóján? És hol marad Kolumbusz Kristóf (1451? – 1506) hősies harca a Salamancai Egyetem geográfus professzoraival? Bővebben…

Az ártalmas ártatlan

Szent Akakios (†… 489) konstantinápolyi pátriárka neve – A: fosztóképző, kakios: ártalmas, ld. kakofónia és kakodilsav – magyarul Ince (az Innocent közvetítésével), vagyis ártatlan. Ezúttal nincsenek források, melyek azt állítanák, ellenfelei szerint Kakiosként látta meg a napvilágot, ami ezúttal is éppoly valószínűtlen lenne, mint, mutatis mutandis, annak idején Eutykhes arkimandrita esetén.

https://sunyiverzum.wordpress.com/2014/09/25/a-boldogtalan-boldog/

Bővebben…