Sir William Hamiltonok. Torzsalkodások. Boole egyfelől

Nagy-Britannia szerencsés ege a XIX. században két sir William Hamilton nevű gondolkodó óriást is látott. Ám nagyságuk merőben különböző természetű volt.

Kendermagos réce, böjti testvére érintésével

…
Kendermagos szegény cica
Nyavalyába esvén,
Fölvette a néhai nevet
Egy szép őszi estvén…

Arany János (1817 – 1882):
A tudós macskája (1847)[1]

^{kendermagos réce}

A récefélék családjába tartozó kendermagos réce szakavatott kutatója, John Hughes 2022-es ismertetésében (Gadwall, Kendermagos réce) azt írja, a „feketefarú szürke kacsa” leírás egyértelműen azonosítja a fajt, de az alaposabb szemlélő fekete, fehér és gesztenyebarna tollakra is felfigyel, még közelebbről azokra a pettyekre is, amelyeket mi „kendermagnak” hívunk. Úgyhogy ha a kendermagos réce élettere Japánban nem korlátozódna Hokkaidóra, ezzel a színösszeállítással bizonyára meghatározó szereplője lenne a japán festészetnek. Élettere a világban ugyancsak jellemző:

Vízimadár lévén nem várható jelenléte a forró és száraz égövön vagy a jeges területeken. Nyugat-Európa keleti sávjában ismeretlen (mi még éppen becsúsztunk). A Newton, azaz az 1896-ban Londonban kiadott Madárlexikon címszava árnyalja a képet. A faj meglehetősen ritka, egyedül Indiában él bőséges számban, és akkoriban a hideg időkben úgy tűnt, ez ott a leggyakoribb récefaj. A mocsárlecsapolásokkal erősen megnehezítették megélhetését, de a lexikon megemlékezik Andrew Fountaine (1818? – 1874) nemes cselekedetéről, aki nyugat-norfolki birtokán 1850-től tenyésztéssel emelte a kendermagos récék állományát. Itt meg kell álljak egy kis időre.

Játék és termodinamika tíz percben

December bodes chaotic
Desperation, fear, confusion
Entropic disorder reigns and
Leaves me like a cornered rat
With less and less time for
Well thought out decisions…

Clegg: Entropy (2005)[1]

A december kusza keservet,
Rettegést, zűrzavart jövendöl
Entrópikus rendetlenség az úr
Sarokba szorult patkánnyá tesz
Fogytán fogyó idővel
Jól megfontolt döntésekre…

Entrópia

^{Botticelli (1445? – 1510): Venus születése (1484-86 körül)}

Célom a termodinamika iskolában tanult alapjainak lehető legegyszerűbb összefoglalása, melyet egyes egyszerű képletek ugyan nyomdatechnikailag és látszólag kitágítanak, de még ezzel és a nyelvészkedő kitérőkkel is jóval rövidebb a legtömörebb iskoláskönyvek magyarázatainál. Különös, hogy a primitivitásnak itt bemutatandó fokán is milyen messzire eljuthatunk.
Az itt következő mesejátékunk főszereplője egy egybevágó testecskékből álló izgága egyesület. Ezt két mellékszereplő veszi körül: egy olyan, lényegesen kötöttebb mozgású alakulat, melyek egybekapaszkodva egy kitűnően záró doboz alakját öltik (amelynek kiterjedését azonban az első és a harmadik csoport befolyásolhatja), míg a másik mellékszereplő testecskék egy halmaza, melyek a második csoportot veszik körbe, és amelyet környezetnek hív a dramaturg. Az irodalom szűk mezsgyéjén túl a testecskéket részecskének mondjuk, az első és rendszerintz a harmadik csoportot gázoknak, a másodikat szilárd testeknek.
Elsőként vessünk egy pillantást a bezárt csoport mozgására!

Istenek eledele: élveteg nyomozások

A legdrámaibb eset az ötven közül bizonyára az volt, amikor egy darázs déltájban meglátogatta a British Museumot. A derült égből hullott alá, és rávetette magát a múzeum udvarán csipegető galambok egyikére. Felszállt vele az épület párkányára, hogy nyugodtan felfalhassa áldozatát. Azután egy darabig a háztetőn mászkált, majd egy nyitott tetőablakon át bebújt az olvasóterem üvegkupolája alá, és néhány percig ott röpködött – az olvasók egymást taposták, úgy menekültek. A darázs végül talált egy másik ablakot, és eltűnt szem elől, mire hirtelen csend lett.

H. G. Wells (1866 – 1946): Az istenek eledele (1904)
II. fejezet: Az óriás szerelmesek. 4. szakasz
Szinnai Tivadar (1894 – 1972) fordítása (1954)[1]

^{a Nestlé egykori gyára Veveyben}

A mályvafélék családjába tartozó kakaó Dél-Amerika északi részén, Közép-Amerikában és Észak-Amerika déli részén (azaz Mexikóban) őshonos. Örökzöld trópusi esőerdők aljnövényzetének fája, 5-8 méteresre nő meg az óriásfák árnyékában. Esős, alacsonyabb régiók lakója, gyakran a folyópartokon is megterem, ahol a gyökerei folyadékellátása az év jelentős részében biztosított. Mindez persze ebben a formában a régmúltban volt így, amikor még csak a szabadban élt.

Ki derivált először?

Ritkán találni tanult embert, aki tiszta, nem bűzlik és humorérzéke is van.

Charles-Louis de Secondat, La Brède és Montesquieu bárója (1689 – 1755) – röviden: Montesquieu, Pfalzi Erzsébet Sarolta orléans-i hercegné (1652 – 1722) vagy senki véleménye Gottfried Wilhelm Leibnizről (1646 – 1716)[1]

A „deriválás” eredetét a folyamelterelésből már említettem, és ugyanott (jóval később a hat évvel ezelőtti eredeti megjelenésnél, egészen pontosan pár perccel ezelőtti utólagos betoldással) ígéretet tettem arra, hogy megvizsgálom, milyen módon került a szó a matematikai analízisbe. A tudományág egyik megalkotója, sir Isaac Newton (1642 – 1727) a tárgyban írt fő művében, az 1686-ban kinyomtatott Philosophiæ naturalis principia mathematicában (A természetfilozófia matematikai alapjai) sem ebben, sem másféle értelemben nem használja a szót.[2]

Kifacsart szállóigék

Már foglalkoztunk kifacsarodott szállóigékkel. Hozzáillesztünk eddigi sovány gyűjteményünkhöz még három tudatosan vállalt kifacsarást, mindet az érett Nietzsche (1844 – 1900) részéről. Ha valaki a szócsavarásokat baljós előjelként tekinti a szócsavaró elméjének jövőjére nézve, a tudomány által alá nem támasztott nézetet vall, de esetünkben mégis rátapintana a szomorú igazságra. Nietzsche első két idézendő műve „utolsó békeévében”, 1888-ban íródott, amennyire egy súlyos fejfájásokkal, hányingerrel, szédüléssel és szegénységgel zsúfolt, alapvetően szomorú és magányos időszak tekinthető egyáltalán békésnek. Messziről indulunk.

Az éter tömör története

THYESTES
tu, summe caeli rector, aetheriae potens
dominator aulae, nubibus totum horridis
conuolue mundum…

Seneca (Kr.e. 4 – 65): Thyestes, V. (62)[1]

THYESTES
Te, magas ég ura! Hatalmas isten.
Ki trónolsz ott fenn aether-palotádban.
Borítsd a földet szörnyű fellegekkel.

Radó Antal (1862 – 1944) fordítása (1885)[2]

Ugolino della Gherardescával, Donoratico grófjával (1210? – 1289) ellentétben a legendás Thyestes valóban evett gyermekeiből, ha tudtán kívül is, és erről tudomást szerezve fordul az éter lakójához, a hatalmas istenhez.
Az éternek sok története van, és ezek mindegyike annyira szövevényes, hogy részletezésük reménytelenül nagy terjedelmű lenne. Legfeljebb egy tömör kivonatra vállalkozhatunk, abban a reményben, hogy nem éppen ellenkezőleg, hézagos lesz az ismertető.

A folyamnál

Verfließet, vielgeliebte Lieder,
Zum Meere der Vergessenheit!

Goethe (1749 – 1832): Am Fluße (1798)

Oh folyjatok, dalok, az éjbe
A feledés gyors folyamán…

Folyó partján. Dóczi Lajos (1845 – 1918) fordítása (1905)

Az ősi szanszkrit ritih, „folyam” szóból a rinatin („folyást okoz”) keresztül alakult ki a latin rivus (folyam), a szláv reka, az ír rian, az óangol riþ ugyanezzel a jelentéssel. Ebből ered az óangol rinnan, azaz a mai run (szalad) szó, észak-európai leágazásokkal.