Vivaldi címkéhez tartozó bejegyzések

Hősiesülés: az ifjabb Cato

Az öngyilkosságot egyformán a legnagyobb gyávaságnak és a legnagyobb bátorságnak tartják, a legnagyobb erénynek és a legnagyobb bűnnek. Cato szóban és tettben magasztalta.

Kosztolányi (1885 – 1936): „Az öngyilkos”. Pesti Hírlap, 1933[1]

(A magáról rendszerint diszkréten hallgató Kosztolányi halálos betegségének első tünetei hónapokkal az öngyilkosságról frivolan szóló cikke előtt jelentkeztek. Talán a mélyben, a tudat alatt benne is megfordulhatott a gondolat, bár a kegyetlen küzdelmet végigvitte.[2])

Utica Tuniszban

A Julius Caesar (Kr.e. 100 – 44) ellen Libyán át felvonuló ifjabb Catóval (Kr.e. 95 – Kr.e. 46) mint az ott honos amfiszbéna életmódjának klasszikus megfigyelőjével már találkoztunk. A nagy római polgárháborúban Pompeius (Kr.e. 106 – 48) oldalán állt, és nem vitás, hogy az a szilárdság, amelyet Pompeius halála után tanúsított Caesar ambíciói ellen, római jellemre vall. Megerősítette pozícióit a karthágói Uticában (világosan felismerve, hogy Rómába nem teheti a lábát), és nem hódolt be a győztesnek. Kétségtelen ugyanakkor, hogy életében nem annyira tartásáról, mint „nagy természetéről” volt nevezetes (erről bökversek maradtak fenn), és semmiféle olyan színezete nem volt szembenállásának Julius Caesarral fennálló konfliktusukban, hogy kettejük közül ő lett volna a nép szabadságának oltalmazója az egyeduralkodói hatalomra törő ellenfelével szemben. Julius Caesar nem értette ifjabb Cato viselkedését, amikor felvonult Utica ellen. A város ura ugyanis se nem oldott kereket, se a védekezés jeleiről nem adott jelet. Caesar kapott hírt azonban másról: Bővebben…

Vivaldi hullám- és nem-hullám-természete

A barokk hullámokról általánosságban és átfogóan írni reménytelen próbálkozás lenne. Dacára minden fuocónak és fiammának, terrának és pratónak, ventónak és zeffirettónak, a barokk legotthonosabban a vízben mozog, ez a legkedvesebb őseleme. (Mondhatjuk ezt azzal együtt, hogy rokonszenve a víz lakóira nemigen terjed ki. Az őselemek lakói: halak, vakondokok, főnixek mind elbújhatnak az ég madarainak átütő barokk sikerei mögött.) Vivaldi (1678 – 1741) 1725-ben kiadott op.8-as Il cimento dell’armonia e dell’inventione („A harmónia és találékonyság erőpróbája”) sorozatában a Négy évszak után azonnal tengeri vihar sújt le az RV253-as Esz dúr hegedűversenyben[1]:

Bővebben…

Jeruzsálemi hó

1 Mikor pedig megvénhedt és megöregedett Dávid király, bár leplekkel takargatták be, mégsem bírt felmelegedni.
1Kir:1[1]

A Királyok első könyve ezzel a mondattal kezdődik. Dávid (Kr.e. 1040? – 970) takarójáról az egyik leghíresebb zsoltár, a Mindenható himnusza[2] gyapjúhoz hasonló hótakarója jut eszünkbe. A 147. zsoltárt a tizenkettedik sornál olykor kettévágják, és így az eredeti két külön zsoltárként szerepel a Zsoltárok könyvében, nem beszélve egyéb számozásbeli eltérésektől. A himnikus zsoltár a Teremtő jótéteményeit dicsőíti, melyet népével tesz, szembeállítva a gonoszok bűneinek megtorlásával. Jótéteményeinek sorában ez is szerepel:

Olyan havat ád, mint a gyapjú, és szórja a deret, mint a port.
Zsolt147:16[3] Bővebben…

Vivaldi és a császár

L’Abbate Antonio Vivaldi eccelentissimo Sonatore di Violino detto il Prete Rosso, stimato compositore de concerti, guadagnò ai suoi giorni cinquantamille ducati, ma per sproporzionata prodigalità mori miserabile in Vienna. 

Pietro Gradenigo (1695 – 1772): Commemoriali[1]

Antonio Vivaldi abbé, a legkiválóbb hegedűművész, akit „rőt papnak” is neveztek, concertók elismert szerzője, mint napjaiban mondták, ötvenezer dukátot is megszerzett, ám túlzott tékozlása miatt nyomorban halt meg Bécsben.

(Emlékiratok)

Vivaldi (1678 – 1741) op.9-es, La Cetra („A kithara”, „A citera”) címmel írt, 12 hegedűversenyből álló sorozatát Michel-Charles Le Cène (1684 – 1743) amszterdami kiadójánál jelentette meg 1727-ben.[2] Amikor felróják neki, hogy a sorozattal meg sem tudta közelíteni az 1725-ben szintén Amszterdamban kiadott, az op. 8-as Il cimento dell’armonia e dell’inventione („A harmónia és találékonyság erőpróbája”) sorozat első négy hegedűversenyének, A négy évszaknak a népszerűségét, megfeledkeznek Vivaldi praktikus megfontolásáról, hogy anyagilag jobban jár saját terjesztéssel, és kiadókra éppen a nehezebben terjeszthető (azaz gyengébb) műveit bízta. Az op. 9-es sorozat címe akkortájt népszerű összefoglaló név volt. A legismertebb közülük a zeneszerzőként az öccsénél, Benedetto Marcellónál (1686 – 1739) jóval jelentéktelenebb Alessandro (1669? – 1747) hat concertóból álló, 1738 körül, Eterio Stinfalico nűvésznévvel Augsburgban kiadott op.6-os sorozata.[3] (A testvérpár egyúttal jelentéktelen jogász is volt, de közülük csak Alessandro volt jelentéktelen matematikus is.) A műkedvelő zeneszerzők életművének üde frissessége és kedves felelőtlensége járja át Alessandro Marcello sorozatát.

Bővebben…

Metastasio boldog évszázada

Ne’ giorni tuoi felici
ricordati di me!
Perché così mi dici,
anima mia, perché?

Boldog napjaidban is
emlékezz rám!
Miért mondod ezt nekem,
lelkem, miért?

Metastasio (1698 – 1782): L’Olimpiade (Olimpia), I/10[1]

Metastasio, joggal kijelenthetjük, minden idők legsikeresebb librettistája volt. Nem kizárólag operákat komponáltak műveiből, hanem kantátákat és különféle ünnepi játékokat. Opera seria-szövegkönyveinek száma huszonhét, ami szerénynek tűnhet, ha egy-egy barokk zeneszerző operáinak számával vetjük egybe – Händel (1685 – 1759) például negyvenkettőnél állt meg –, de ha (a matematikusok szóhasználatával) multiplicitásokkal együtt számoljuk, akkor több mint ezer operát találunk, melynek ő írta a szövegét. Költőóriásként tisztelték Európa-szerte, nemcsak Itáliában, de elsősorban Franciaországban. Legnagyobb műve, közmegegyezés alapján, az 1733-ban írt Olimpiade (Olimpia), mely ugyan  történetben az olimpiai játékot háttérbe szorítja a szerelmi vonulatok melett, német nyelvterületen mégis hangsúlyozottan Olimpiai játékok címen adták elő. A szövegkönyvnek több mint ötven megzenésítője akadt a megírását követő bő száz évben. Eredetileg Caldara (1670? – 1736) számára készült a szövegkönyv.

Bővebben…

Csalogány-szonáta

Holz Károly, Beethoven egyik meghitt famulusának előadása szerint (v. ö. Thayer IV.) a nagy zeneszerző csak ezen a hangversenyen jutott arra a felfedezésre, hogy Rode nem is muzsikális művész. Az Adagio 34-36. ütemében a francia hegedűművész zavarba jött, hibázott, és Beethoven, kinek ezalatt pauzája volt, mosolyogva legyintett a kezével és halkan így szólt: „Adieu, Rode, adieu!” Soha többé nem zenélt a francia hegedűssel.

Cserna Andor (1885 – 1933): Beethoven-breviárium. A zene kedvelői és a mester tisztelői számára (1921)[1]

Vallin

Vallin (1760? – 1835?): Ifjú hegedűvel. A kép feltehetőleg Jacques Pierre Joseph Rode-t (1774 – 1830) ábrázolja

Amint arról már beszámoltunk, Beethoven (1770 – 1827) 1812-ben Linzbe utazott, hogy elejét vegye Johann öccse (1776 – 1848) és Therese Obermeyer (1787 – 1828) házasságkötését (próbálkozása sikertelen volt). Az alkotóereje teljében levő mester itt fejezte be VIII. szimfóniáját (op.93) és azt követően a helyi Kappellmeister felkérésére egy gyászünnepségre megkomponálta négy harsonára azt a három Equalét (WoO30), melyet a tulajdon temetésén is előadtak.
Bécsbe visszaérve értesült róla, hogy a kor jeles hegedűművésze, Jacques Pierre Joseph Rode oroszországi turnéjából visszajövet Bécsben is megfordul.[2] Rode zenét is szerzett, mely árulkodik technikai ügyességéről, de nem állta ki, Vivaldival (1678 – 1741) szólva, a harmóniai találékonyság erőpróbáját.

Bővebben…

Conquassabit…

Iudicabit in nationibus, implebit ruinas: conquassabit capita in terra multorum.
Psalm109:6[1]

Ítéletet tart a nemzetek között; telve lesz holttestekkel; összezúz messze földön minden főt.
Zsolt110:6[2]

A Vulgata 109. zsoltára, kezdő szavairól Dixit Dominus (Monda az úr), a Károli-fordításban 110. A számozások elcsúszása annak tudható be, hogy a Vulgata a Septuaginta, azaz a görög bibliafordítás nyomán vette át a sorszámozást, és a Septuaginta bizonyos héber zsoltárokat egybevon.[3] Károli (1529? – 1591) a héber sorszámozást tartja meg.

A conquassabit, „összezúz” a quatio, „rázok”, „zaklatok” toldalékolt alakja, melyet az indoeurópai kweht-, „rázni” gyökből vezetnek le.[4]
A vecsernye a keresztény liturgiában a VI. századtól kezdődően a papi zsolozsma esti imádságának része, fokozatos bővülésekkel, fejlődéssel[5], melynek során az újabb korokban nagyszabású, elsősorban „nagy” Dávid-zsoltárokból és keresztény himnuszokból összeállított zenei műfajjá lépett elő, melyben – olykor rövid „segítségkérő” bevezetőt követően – a nyitó szám az impozáns Dixit Dominus. Öt barokk Dixit Dominusban vizsgáljuk meg röviden a conquassabit rettenetét. Bővebben…

Verdi és Händel

1 Boszporusz 1740

a Boszporusz (és környéke) térképe 1740-ből

Händel (1685 – 1759) nem áll nagy természetjáró hírében, mint Beethoven (1770 – 1827) és az utána következő zeneszerző-nemzedékek sora. Ez nem jelenti azt, hogy a kezébe került természetleírásokat ne a legszínesebb „festőművészettel” jelenítette volna meg, melyek felsorolásszerű számbavétele is sok oldalt töltene meg. Különös szeretetet tanúsított a növényvilág iránt. A zöldellő táj látványa vagy emléke kiemelkedő művek megalkotására ihlette. Ezúttal négy „Verdi”-operaáriáját nézzük meg közelebbről. Bővebben…

Idu na szmerty

1 Francesco_Araja

Франческо Доменико Арайя (1709 – 1762 és 1770 között)

Az első orosz operát Francesco Domenico Araja szerezte 1755-ben Szentpéterváron, címe Kefalos és Prokris (szövevényes, próbatételekkel terhes hagyományos mitológiai történet). Szövegét a nagy orosz “mindenesek” egyike, Alekszandr Petrovics Szumarokov (1717 – 1777) írta Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?)  Átváltozásaiból. Több más operáját is bemutatták a Téli Palotában. (Araja orosszá vált: Itáliába hazatérve visszahívták Oroszországba, végül Bolognában halt meg, helyét nem találva; senki nem tudja, 1762 és 1770 között mikor.)

2 Prokris halala-Piero_di_Cosimo

Piero di Cosimo (1462 – 1521): Prokris halála

Bővebben…

A még rőtebb pap

NPG 4585; Hewlett Johnson by Vera Mukhina

Vera Muhina: Hewlett Johnson

“A hadsereg sok millió emberből áll és ezek nem mind angyalok. Vannak, akik nem úgy viselkednek, mint ahogy szeretnők. De ne feledje el, hogy a halál mezőin küzdötték át magukat, sokezer mérföldön keresztül, szüntelenül harcolva. Érzik, hogy győztesek és akik nem egészen jók, azt hiszik, hogy a győztesek tehetnek, amit akarnak és úgy viselkednek, ahogyan nem lenne szabad. Kérem értse ezt meg és ne ítélje el őket.”

(Sztálin pohárköszöntője Benešhez, idézi Hewlett Johnson érseki személynök, Szovjetsiker 45.o., Szikra Kiadás Budapest, 1949)

Il Prete Rosso“, Vivaldi (1678 – 1741) lelkesedése kora társadalmi problémái iránt az Ospedale della Pietà, azaz az árva és elhagyott leányok intézetének zenetanáraként kismiska volt ahhoz képest, amit évszázadokkal később a “Red Dean“, a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével és Sztálin-békedíjjal (valamint a vele járó mintegy százmillió -!- mai forintnak megfelelő pénzjutalommal) kitüntetett fáradhatatlan kommunista, Hewlett Johnson atya (1874 – 1966) produkált hajthatatlan Sztálin-túlfűtöttségében. Bővebben…