Vas István címkéhez tartozó bejegyzések

Fél Edwárd és a mutyi

Genti kézirat

A tewkesburyi csata 1471. május 4-én, melyben Lancasteri Edwárd herceg (1453 – 1471) életét vesztette (egyetlen angol trónörökös, aki harcmezőn halt meg)

GLOSTER

On me whose all not equals Edward’s moity

Shakespeare (1564 – 1616): Richard III (1591? 1592?), I/2[1]

GLOSTER

Hozzám, ki fél Edwárddal fel nem érek…

III. Richárd, I/2. Vas István (1910 – 1991) fordítása[2]

A III. Richárd kedvenc tárgyaink közt szerepel, korai kiadásainak specialitásairól is volt módunk beszélni. Ha eltekintünk Shakespeare szabad időkezelésétől, utalások alapján – Gloster (1452 – 1485) Lancasteri Edwárdot, mint közli velünk, negyedéve rosszkedvében kardja hegyére tűzte – megállapíthatjuk, hogy 1471 augusztusában járunk ekkor. A monológját vérfagylalóan bravúros párbeszéd előzi meg közte és az általa Edwárd herceg megölésével özveggyé tett Neville Anna (1456 – 1485) között, melynek során akkora sikerrel állítja Annát, leendő feleségét a maga oldalára, hogy ezen maga is meglepődik. Anna távoztával ugyanilyen bravúrral sorolja a maga ellen szóló érveket, melyek egyike az, amit idéztünk. Bővebben…

Jók-rosszak az egresről

Hosszabb bevezetőnkben a bengefélék családjába tartozó zsidótövisbogyó, más nevein kínai datolya vagy jujuba csak a mai tárgyunkkal némiképpen rejtélyes kapcsolata miatt kap helyet.

Őshazája Kína, ahol már jó négyezer éve fogyasztják. Némely országnak van nemzeti gyümölcse. Köztük van Kína is, melynek, gondolkodására jellemzően, mindjárt két ilyen gyümölcse is van, egy „fő-” és egy „al-”. (Mert ahol ősi kultúra van, ott rendszerint ősi hivatali szemlélet is van.) Az elsődleges kínai nemzeti gyümölcs, első hallásra talán meglepő módon, egy küllőfolyondárféle: a Dél-Kínában bőségben termesztett kivi. A másodlagos viszont a kínai datolya.[1] A különféle források egyetértenek[2] abban, hogy Európába a gyümölcsöt Sextus Papinus consul († 40) hozta be Syria provinciából[3], egy olyan korban, melyben az egzotikus csemegék iránti fogékonyság az egekbe szökött. Ebben semmi meglepőt nem találunk, de mégis óvatosan kell kezeljük az értesülést, méghozzá nyelvi okokból. Szemerényi Oszvald (1913 – 1996) a „jujuba” szót a „hárs” jelentésű perzsa زیزفون‎, zajzafun szóból vezeti le. Ezt ugyan elvitatják (és helyette az „ismeretlen eredetet” javasolják) – a mályvafélék családja, melybe a hárs is tartozik, messze esik a bengeféléktől –, de a francia jujube szót a görögöknél is jövevényszóként használt ζίζυφον, zizifon szóból származtatják, a latin teljes átugrásával, olyanképpen, hogy a középkori latin vette át a franciától a szót jujuba alakban.[4] Ha elfogadjuk ezt a levezetést, akkor felmerül, hogy miért is ismerték a görögök előbb a szót a rómaiaknál, ha egyszer római konzul hozta Európába a gyümölcsöt a császárkorban. Id. Plinius (23 – 79) így használja ezt a szót A természet históriája XVII. könyve 14. fejezetében:

et zizipha grano seruntur Aprili mense.[5]

A jujubafát április hónapban elültetett magjáról termesztik.

Azaz id. Plinius a görög szót használja. Vagy ismerték a görögök a gyümölcsöt egy ideje (a megismerkedés természetesen történhetett a Sextus Papinus és id. Plinius kora közti néhány évtizedben is), vagy éppen a görögök vették át a rómaiaktól a Sextus Papinus által ezek szerint Syriából „behurcolt” szót. Az mindenesetre tanulságos, hogy egy-egy egzotikus gyümölcs ismerete viszonylag rövid időn belül a birodalom távoli pontjaira is eljutott. A tudományos besorolást Linné (1707 – 1778) végezte el, de a Rhamnus jujuba és Rhamnus zizyphus neveket is használta (a rhamnus a benge latin neve). A növényt Gustav Karl Wilhelm Hermann Karsten (1817 – 1908) javaslatára áthelyezték a Philip Miller (1691 – 1771) által kreált Ziziphus nemzetségbe, így a különös helyesírású Ziziphus zizyphus tudományos névhez jutottak.[6] Mai formája a görög és latin elnevezéseket békében egyesítő Ziziphus jujuba.[7]
Az Adam Lonicer (1528 – 1586) matematikus munkájára támaszkodó  Horhi Melius Peter (1532 – 1572) református püspök a HERBARIVM. AZ FAKNAC FVVEKNEC NEVEKRŐL, TERMÉSZETEKről, és hasznairól címmel posztumusz (1578) megjelent életveszélyes, alapművében, „idegenségének” sűrű hangoztatásával már ír a jujubáról és hasznáról[8]:

varjútövis és borsópadlizsán

De vissza id. Plinius fejtegetéseihez, hiszen célunk az, hogy észrevegyük a jujuba és az egres közti laza kapcsolatot. Az általa itt emlegetett tuberről feltételezik, hogy a jujuba egy fajtája. Erről a gyümölcsről írja id. Plinius, hogy beojtással is termesztik, egyebek mellett egy calabrix nevű növénybe. Egyáltalán nem magától értetődő, mi is ez a növény. Egyes elképzelések szerint a szintén bengeféle varjútövis, mások szerint a burgonyafélék családjába tartozó vadpadlizsán vagy borsópadlizsán[9], végül Jacques D’Aléchamps (1513 – 1588) a ribiszkefélék családjába tartozó egresre gyanakszik (hogy végre révbe érjünk).  Bővebben…

Földi almák, földi oroszlánok és az azulén

FALSTAFF
Peace, good pint-pot; peace, good tickle-brain. Harry, I do not only marvel where thou spendest thy time, but also how thou art accompanied: for though the camomile, the more it is trodden on the faster it grows, yet youth, the more it is wasted the sooner it wears.

Shakespeare (1564 – 1616):
King Henry IV, Part 1, II / 4 (1596-97?)[1]

FALSTAFF
Csitt, jó sörkanna! Csitt, jó butella! Henrik, nem csak azt nem foghatom meg, hol fecsérled az időt, de azt sem, kiknek társaságában. Mert jóllehet a szegfű annál gyorsabban nő, minél inkább tiporjuk, de az ifjúság annál hamarabb elkopik, minél inkább pazaroljuk.

IV. Henrik, 1. rész, II / 4
Lévay József (1825 – 1918) fordítása[2]

Az őszirózsafélék családjába tartozó néhány fajt hozunk szóba rövidesen. A cickafarkról (és kapcsolódásáról Akhilleushoz) már kerítettünk alkalmat beszélni, és bár van külön „illatos” nevű faja a nemzetségnek, a közönséges cickafark illata is mámorító, legalábbis a másféle szagokon nevelkedett városi embernek. Éppen ezért most elsősorban az illóolajára, pontosabban annak egyik összetevőjére fogunk „koncentrálni”. Bővebben…

Rosszkedvünk üres

Amint nemrégi bejegyzésünkben sejteni engedtük, ezúttal Shakespeare (1564 – 1616) legfrissebb és jelenleg legzajosabb lebukásáról írunk.  Bővebben…

Mazsola

– Géza, ne torkoskodj – szólt rá a középső fiára az asszony.
A gyerek az asztal közepén levő kalácsból csipegette ki titokban a mazsolát s most restelkedve húzta le a fejét a válla közé.

Móricz Zsigmond (1879 – 1942):
Árvalányok (1917), V. fejezet[1]

A mazsola etimológiáját futólag már érintettük. Ezúttal tágabb összefüggéseit járjuk körül. Bővebben…

Évezredek kisebb-nagyobb zsarnokai

GLOUCESTER
I cannot tell: the world is grown so bad,
That wrens make prey where eagles dare not perch:
Since every Jack became a gentleman
There’s many a gentle person made a Jack.

Shakespeare (1564 – 1616): King Richard III (1591? 1592?). I / 3[1]

GLOSTER
Én nem tudom. Felfordult a világ:
Hol nem mer a sas, ökörszemek rabolnak;
Mióta minden fajankó nemes lett,
Sok jó nemesből fajankót csinálnak.

Szigligeti Ede (1814 – 1878) fordítása[2]

GLOSTER
Nem tudom – züllött a világ s ökörszem
Prédál ott, hol a sas se mer leszállni:
Mióta minden bugrisból nemes lett,
Sok nemes úr bugrissá változott.

Vas István (1910 – 1991) fordítása[3]

Komédiaíró művészetének legkiemelkedőbb darabjában, a Kr.e. 414-ben bemutatott Madarakban (’Ορνιθες, Hornithes) Aristofanes (Kr.e. 446? – Kr.e. 386) két kiábrándult athéni kalandort, Pisthetairost (Rábeszélő) és Heuelpidest (Reménykedő) állítja elénk, akik a földi világról felemelkedve megalapítják „Felhőkakukvárt”. A darab egy különösen nagy kultúrtörténeti jelentőségű részletében ezt olvassuk: Bővebben…

Pásztortáska

pásztortáska

HOTSPUR
And telling me the soueraignest thing on earth
Was Parmacitie, for an inward bruise…

Shakespeare (1564 – 1616): King Henry IV,
Part I, I / 3 (1596-97?), Quarto 0, 1598[1]

HŐVÉR
Mondá nekem, hogy nincs fölségesebb
A csonttörésre, mint a spermacet.

IV. Henrik, I. rész, I / 3.
Lévay József (1825 – 1918) fordítása[2]

HŐVÉR
S hogy legfelségesebb dolog a földön
A parmaceti belső sérülésre…

Vas István (1910 – 1991) fordítása[3]

A spermaceti hasznáról már megemlékeztünk. A Shakespeare által emlegetettet nem véletlenül nem találjuk a hasznok listáján. Lévay József súlyosabb, a Shakespeare által használt szóhoz inkább ragaszkodó, óvatosabb Vas István enyhébb leiterjakabba fut. A parmacitie Shakespeare-nél ugyanis „pásztortáskát” jelent.[4] Hővér helyesen jellemzi az élettani hatását. (Ugyanebben a jelenetben beszél Hővér olyannyira vészt jóslóan a seregélyről, melyről szintén írtunk már.) Bővebben…

Az éter tömör története

Thyestes

tu, summe caeli rector, aetheriae potens
dominator aulae, nubibus totum horridis
conuolue mundum…

Seneca (Kr.e. 4 – 65): Thyestes, V. (62)[1]

Thyestes

Te, magas ég ura! Hatalmas isten.
Ki trónolsz ott fenn aether-palotádban.
Borítsd a földet szörnyű fellegekkel.

Radó Antal (1862 – 1944) fordítása (1885)[2]

Ugolino della Gherardescával, Donoratico grófjával (1210? – 1289) ellentétben a legendás Thyestes valóban evett gyermekeiből, ha tudtán kívül is, és erről tudomást szerezve fordul az éter lakójához, a hatalmas istenhez.
Az éternek sok története van, és ezek mindegyike annyira szövevényes, hogy részletezésük reménytelenül nagy terjedelmű lenne. Legfeljebb egy tömör kivonatra vállalkozhatunk, abban a reményben, hogy nem éppen ellenkezőleg, hézagos lesz az ismertető. Bővebben…

Esés és eset

CLARENCE

Me thoughts I was imbarkt for Burgundy,
And in my company my brother Glocester,
Who from my cabbine tempted me to walke,
Vpon the hatches thence we lookt toward England,
And cited vp a thousand fearefull times,
During the wars of Yorke and Lancaster:
That had befallen vs…

Shakespeare (1564 – 1616): King Richard III (c. 1592), I / 4[1]

CLARENCE

Ugy rémlett, hogy a Towerből kiszöktem
S Burgundia felé hajóra szálltam
S velem volt a fivérem, Gloster is,
S kabinomból a fedélzetre hívott
És onnan néztünk Anglia felé
S a York s Lancaster közti háborúkból
A régi nehéz időket idéztük,
Melyekben részünk volt.

III. Richárd. Vas István (1910 – 1991) fordítása[2]

Az indoeurópai dhewgh- gyök jelentése „előállítani”, „erővel bírni” (az előállításhoz).[3] Leszármazotti sora értelemszerűen kiterjedt. Mi egyetlen fejlődési vonalával kezdjük mai körbetekintésünket. Az előhellén tukhán keresztül jutunk az ógörög τυγχάνειν, tynkhanein, „megtörténni”, „megesni” szóhoz, mely már véletlenszerű árnyalatot hordoz, és így jutunk el a másik ógörög leszármazotthoz, a τύχη, tykhe, (jó vagy rossz) „szerencse” szóhoz, mely a sztoikusok közömbös tartományából átcsúszott a rosszba.[4] A συντύχη, syntykhe szó többször is felbukkan az Újszövetségben. Az előtaggal együtt az efféle balszerencsék együttesére utal, ami fokozó erejű.[5] Sok más szóval együtt, melyet Szent Lukács evangelista († 84?) is használt, a korhoz közeli orvosi szövegekben is megtalálták, ami fontos alátámasztásul szolgál a megállapításhoz Lukács orvosi hivatásáról.[6] Ebből az ógörög szóból fejlődött ki az azonos értelmű ószláv сълѹчаи, amiből pedig többek között a szerb слу̏ча̑j, a szlovén slučȃj, a bolgár слу́ча́й, valamint az ukrán és orosz случай, „eset”.[7] (Innen adódik egy lehetséges magyarázata a случиться, „történni” szó eredetének.[8]) Legalábbis ami a messzi indoeurópai eredetet illeti, az „eset” szó szláv változatai erőtől duzzadnak. Ez a legkevésbé sem mondható el nyugati „esetekről”. Bővebben…

Tévhiteknek ellenálló méreg: az akonitin

KING HENRY IV1 Aconitine
…Mingled with venom of suggestion–
As, force perforce, the age will pour it in–
Shall never leak, though it do work as strong
As aconitum or rash gunpowder.[1]

valasztoIV. HENRIK
… még ha az idő belé is
Vegyíti a gyanú mérgét – sosem
Reped szét, még ha úgy hat is a méreg,
Mint az akonit vagy a gyors puskapor.

Shakespeare (1564 – 1616): IV. Henrik, II. rész, IV/4
Vas István (1910 – 1991) fordítása[2]

2 napellus

alpesi, havi vagy katika-sisakvirág

Tegnapi, Agrippina Minort (14 – 59) is felemlegető megjegyzésünk után érdemes legnevezetesebb tettéről megemlékeznünk. Bővebben…

A parancsolás tudománya

Vergilius (Kr.e. 70 – Kr.e. 19) Aeneisének VI. énekében Aeneas atyjának, Anchisesnek a szelleme az alvilágban jövendölést mond az oda lemerészkedő főhősnek az akkor még nem is létező római nép nagyságáról, melyben elismeri, más népek élethűbb ércszobrokat alkotnak, márványból szinte megszólaló arcokat, jobb ügyvédeik és csillagászaik is lehetnek, ám a te mesterséged, római, az, hogy uralkodj.[1] Ezzel Anchises áttételesen Nagy-Britannia sorsát is megjövendölte, ha hihetünk a britek előromantikus fantáziájának, mellyel magukat Brutustól (Kr.e. 85 – Kr.e. 42) származtatják. Brit uralkodók parancsosztó mesterségét fogjuk áttekinteni elkerülhetetlenül sok idézettel és egy kevés szintén elkerülhetetlen történelmi háttérrel. Bővebben…

Sült, cukrozott, palackozott pókok

1 Skuon

Kambodzsa, Skuon

A Haplopelma albostriatum („egyszerű talpú fehércsíkos”)[1], melyet az angolból illegitim tükörfordítással magyarul olykor thai zebratarantulának is mondanak, a Sziámi-öböl országaiban él.[2] Bővebben…

0

The quality of mercy is not straind,
It droppeth as the gentle rain from heaven
Upon the place beneath: it is twice blest;
It blesseth him that gives and him that takes…
[1]

Shakespeare (1564 – 1616): A velencei kalmár, IV/1

A kegyelem lényege nem a kényszer,
Úgy fakad, mint csöndes eső a mennyből
A lenti földre, s kétszeresen áldott:
Megáldja azt, ki adja, s azt, ki kapja.
[2]

Vas István (1910 – 1991) fordítása

3 halasz

Vu Zhen (1280 – 1354): Halász (1350 körül)

A legendák ködébe vész a kínai kultúra Kr.e. XII. évezredbeli ősatyja, Fu-hsi, aki a kínaiakat olyan alapvető mesterségekre tanította, mint például a halászat vagy a betűvetés. A legendák köde korántsem megszépítő, amint azt képünkön látjuk.

1 Fu

A mély jelképekben bővelkedő trigramokat a kezében tartó bölcset látjuk.[3] A jeleket jól ismerjük Dél-Korea zászlajáról, a Taegukgiról (magyarul a taeguk jin-jang, a gi zászló). Itt a nyolcból négyet látunk, melyek a Napot, a Holdat, az eget és a Földet szimbolizálják (szerteágazó egyéb jelentéstartalmakkal).

2 zaszlo

Bővebben…

A gyönyörű teher

Thou slander of thy heauie Mothers Wombe[1]

Shakespeare (1564 – 1616): III. Richárd, I/3

Anyád terhes hasának szégyene![2]

Vas István (1910 – 1991) fordítása

Újból és újból visszatérünk kiapadhatatlan forrásunkhoz, a III. Richárdhoz. Az áldott állapotot, várandósságot az angolban is hasonló „megkerülő” szavakkal illetik (delicate / interesting / anticipating / expecting condition). Az orvosi latin mintha egyszerűen latinra fordítaná Anjou Margit királyné (1430 – 1482) fent idézett átkát: a kellemesebb csengésű gravida („súlyos”) szóval illeti a terhes anyákat.[3] A Grave mint zenei műszó lassú tempót, „súlyos” hangzást ír elő.

Bővebben…

Ben Jonson kismonológja

…some-time it was necessary, he should be stop’d…

…olykor szükség volt megállítani őt…

Ben Jonson Shakespeare-ről (1564 – 1616),
Timber: or, Discoveries made upon men and matter
(Silva rerum et sententiarum,
Tár, avagy Megfigyelések emberekről és dolgokról, postumus kiadás)[1]

1 Ben_Jonson_by_Abraham_van_Blyenberch

Blyenberch (1575 – 1624): Ben Jonson (1572 – 1637)

Ben Jonson idézett kései művében maga magyarázza el régi szerzők hajlamát arra, hogy azonos tárgyban írt elmélkedéseiket olyan, ma inkább – bár nem ugyanabban az értelemben véve – „antológiának”
(„virágoskertnek”) nevezett gyűjteményekben tegyék közzé, melyek műfaját maguk az „erdő”, latinul silva szóval illetik. (Nyilvánvaló példékkal: „Szilveszter[2] és Transylvania, azaz „Erdély” szavaink is ezt a latin eredetet őrzik.) A timber Jonson idejében, akárcsak ma a wood, egyszerre jelentett erdőt és faárut; ma már csak ez utóbbit. Jonson kortársa, Monteverdi (1567 – 1643) is szerzett ilyen gyűjteményt, a hatalmas terjedelmű Selva morale e spiritualét („Erkölcsi és szellemi tár”).

Bővebben…