Karl Franz Friedrich Chrysander címkéhez tartozó bejegyzések

Médiasiker és molylepkék a pácban

I went to the Opera Sosarmis, made by Hendel, which takes with the town, and that justly, for it is one of the best I ever heard.

Elmentem Händel operájára, a Sosarmesre, mely magával ragadja a várost, és joggal, mert ez az egyik legjobb, amit valaha hallottam.

John Perceval (1683 – 1748), Egmont earlje naplóbejegyzése
(1732. február 22-én)[1]

Ki gondolná, hogy Händel (1685 – 1759), annyi megindító és emelkedett operai, de leginkább oratóriumi basszusáriáján kívül a hangfekvést olyasmire is használta, ami a barokk kisebb szerzőitől nem meglepő, de egy Bachtól (1685 – 1750) már teljesen elképzelhetetlen? Mintha csak a jeles basszista, Ludwig Fischer (1745 – 1845) 1802-es „kompozícióját” előlegezné meg:

Bővebben…

A hírnök halála

Áldozatot kívánt bemutatni, ezért Likhasz nevű hírnökét hazaküldte Trakhiszba, hogy hozzon neki díszes öltözetet. Déianeira a hírnöktől értesült az Iole-történetről, és mivel attól tartott, hogy Iolét jobban fogja kedvelni Héraklész, bekente az inget Nesszosz kifolyt vérével – az állítólagos szerelmi varázsszerrel. Héraklész felöltötte az inget, és hozzálátott az áldozat bemutatásához. Az ing azonban átmelegedett, és a hüdra mérge marni kezdte Héraklész bőrét. Héraklész ekkor a lábánál fogva a magasba emelte Likhaszt és letaszította a szirtfokról…

Athéni Apollodoros (Kr.e. 180? – 120?): Mitológia, II/VII/7.
Horváth Judit fordítása[1]

Euenos (ma: Evinos). A híd még nem állt Nessos idején

Néhány szóval nem árt megemlékezni a végzet Likhas halálához vezető útjának fontosabb állomásairól. A fiatal házasok, Herakles és Deianeira az etoliai Euenos folyóhoz érve, olvassuk a Mitológia megelőző szakaszában, Nessos kentaurt találják ott, aki az istenek rendeléséből az odaérkezőket segíti át a túlpartra. Amikor azonban Nessos erőszakoskodni próbált Deianeirával,

„…Nem menekülsz, bármint bizakodj is mén-inaidban:
sebbel tartóztatlak fel, nem lábbal.” E szókat
tett bizonyítja: a messzeszökő hátába nyilat lő:
átszaladott mellén is a nyíl, vashorga kiállott.
Az kiszakítja, s a két lukon át szökkent ki a vére,
lernai hydra veszett mérgével gennyesedetten.
Fölmeri ezt Nessus: „Boszulatlan – mondja magában –
nem halok”, és ingét, mit a forró vér telefröcskölt,
adja a rablott nőnek mint szerelemre-hevítőt.

Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?): Átváltozások IX.

A bosszú tehát „ógörögebb”, mint elsőre gondolnánk: nem mérgezne Nessos vére, ha Herakles meg nem öli a mérgező váladékú lernai hydrát, és annak mérgével be nem keni nyilait. Ovidius változata tömörít. Itt Deianeira nem külön edényben fogja fel a méreggel gennyesedett vért, hanem közvetlenül Nessos ingét teszi el (meg kell jegyezzük, mindkét esetben különös, hogy kerülhette ez el férje figyelmét). Sőt, ha Athéni Apollodoros változatánál maradunk, annak szerzője különös gondot fordít arra, hogy Nessos a nedvet szerelmi varázsszerként hitelesen hitesse el. A haldoklás sok képességet erősít meg, tudjuk, olykor meglepő formákban. Elég az hozzá, és itt alkalmasabb lesz nem interpretálnom, hanem szó szerint idéznem a forrást, ha (Deianeirának) szerelmi varázsszerre van szüksége Héraklésszel szemben, az ő földre lövellt ondóját vegyítse össze a sebéből kiömlő vérrel. (Meg kell jegyezzem, ennek a pittoreszk halálos lövellésének a képzőművészeti ábrázolásával nem találkoztam.) És szintén a Mitológiából értesülhetünk arról is: nem kellett sokáig várni rá, hogy Heraklest magát is elérje végzete. Oikhaliát bevéve Herakles a fejedelem, Eurytos leányát, Iolét elrabolja, és amikor erről Deianeira a hírnök Likhastól értesül, akkor féltékenységében veti be a varázsszert. Amint az Átváltozások IX. könyvében olvassuk Likhas sorsa beteljesedéséről,

S íme Lichast, aki nagyremegőn egy sziklaüregben
rejtőzött, meglátja, egész dühe ellene támad:
„Gyilkos ajándékot hoztál, te Lichas, te leszel hát
az, ki halálom okozza?” Amaz sápadva, vacogva
mentegetőzik a bajnok előtt remegő dadogással.
Ekkor az esdekelőt s térdét megölelni törekvőt
Alcides felkapja, körül megpörgeti többször,
és hadigépeknél hevesebben a habba hajítja.
Az meg röptében merevenné válik a légben;
mint hűs szél az esőt, mondják, faggyal teszi hóvá,
majd puha hópelyhek perdülnek s összetömődnek,
egybeszilárdulnak s így válnak jégzivatarrá:
ő, amikor testét az erős karok elhajitották,
vértelenül féltében, s nedvtől fosztva egészen,
sziklává merevült – ezt mondja felőle a régmúlt.
Euboiánál még ma is egy kis szirt hegye nyúl ki
szintre az örvényből, s ott őrizi emberalakját;
erre hajós, minthogyha csak érezhetne, sosem lép,
s hívja Lichas néven.

Ovidius: Átváltozások IX.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordításai[2]

Euboiai-tenger (öböl)

A haldokló Herakles úgy rendeli, Iolét fia, Hyllos vegye nőül. Ezúttal a mellékszereplő, Likhas sorsát akarjuk kiemelni. Három példán keresztül: egy-egy reneszánsz, barokk és klasszicista mű vizsgálatával.

Bővebben…

Urio hallgatása közben

A Te Deum laudamus, Téged, Isten, dicsérünk igen régi, legalább a IV. századig nyomon követhető ókeresztény himnusz, melyet már 1000 körül kezdtek nemzeti nyelvekre fordítani.

A legrégebbi fennmaradt magyar változat 1526-ból való, a Peer-kódexben található. A kódex a nevét a régiséggyűjtő Peer Jakab (1750 – 1792) piarista áldozárról kapta, akinek 1787-ben a birtokában volt.[1]

Egyházi és világi ünnepléseknek egyaránt része volt a Te Deum eléneklése, és mind a mai napig ünnepek alkalmával adják elő.[2] Bővebben…

Hymen és a kalózok

I have just now bin at Mr. Handel’s operetta, at which were the King and all the St. James’s royall family and a very good house. I don’t think it mett with the applause it deserves, as I think there are a great many good songs in it

Épp’ most voltam Händel uram operettjén, amelyen jelen volt a király és a teljes királyi palota, nagyon szép házzal. Nem hiszem, hogy azt az elismerést kapta, amelyet megérdemel, mert szerintem nagyon sok jó ária van benne…

Thomas Harris (1695 – 1801) öccsének, James Harris-nek (1709 – 1780), 1740. november 22

A Szent Jakab-palota (a királyi család lakhelye) 1763-ban Bowles (1712 – 1767) képén

We have had nothing new yet but the Operetta of Hymen, in my opinion the worst of all Handel’s Compositions, yet Half the songs are good.

Semmi újat nem kaptunk, leszámítva egy operettet Hymenről, szerintem Händel legrosszabb művét, bár az áriák fele jó.

Charles Jennens (1700 – 1773) James Harris-nek, 1740. december 29[1]

Csak egyetlen pillanatra időzzünk el annál a ténynél, hogy Händel jeles grammatikus és képviselő barátjának, James Harris-nek a Händelért szintén rajongó bátyja, Thomas Harris Purcell (1659 – 1695) halálának évében született, és 106 évesen, Lortzing (1801 – 1851) születésének évében halt meg.
(Nemcsak a bemutató közönsége, de a korabeli lapok is operettnek nevezték a darabot annak rövidsége miatt. Semmi köze a később híressé váló műfajhoz.)
Händel (1685 – 1759) a virágzó 1738-as évben komponálta két legnagyobb ószövetségi oratóriumát: május 22-étől a Sault (HWV53), melynek első két részének vázlata a harmadik körvonalaival együtt augusztus 15-ére lett kész, míg a teljes mű szeptember 27-én öltött formát, október elseje és november elseje között az Izrael Egyiptombant (HWV54).

Bővebben…

Szerelmi és szerelemgyűlölő delíriumok

Chlorisnak számos ógörög lányt hívtak.[1] Tekintsünk most el az emberi lényektől, és fordítsuk figyelmünket közülük mai hősnőnkre, a nimfára, aki az elíziumi mezőkön élt, és ő vált a rómaiak Flora istennőjévé, ahogy arról Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?) is megemlékezik a Fasti (Római naptár) V. könyvében:

Chloris eram quae Flora vocor: corrupta Latino
nominis est nostri littera Graeca sono.
Chloris eram, nymphe campi felicis, ubi audis
rem fortunatis ante fuisse viris.
[2]

Flora vagyok, Chloris voltam. Nem tudta a latin száj
mindenben helyesen mondani a nevemet.
Chloris voltam, nympha a boldogság mezején, hol
Boldogan élt egykor régen az emberi nem.

Gaál László (1891 – 1964) fordítása[3] Bővebben…

Händel és Savoyai Jenő

George-ot íróasztalánál fogadta – nagy volt – az írószék is nagy volt; az izgága törpét, Szavojai Jenő herceget – hadd túlozzunk kicsit, egyébként minek volna komédiás az ember – George éppenhogy észrevette: néha babák vagy elfelejtett női alsóruhák hevernek így fotelok karfáin.[1]

Szentkuthy Miklós (1908 – 1988): Händel

2 James_Quin

James Quin (1693 – 1766)

„Regényes életrajzában” Szentkuthy Miklós részletesen beszámol egy velencei találkozóról az ifjú Händel (1685 – 1759) és Savoyai Jenő között, melyet a neves angol színész, James Quin szájába ad. Ez a találkozó teljes egészében fikciónak mondható a következő rövid oknyomozás eredményeképp. Bővebben…