Pleyel címkéhez tartozó bejegyzések

Beethoven hárfái

Erdogant a német kormány, közvetítőn keresztül, azzal bízta meg, hogy tulajdonítsa el Beethoven (1770 – 1827) 1809-ben komponált Esz-dúr („Hárfa”) vonósnégyesének (op.74) nagy értékű kéziratát a krakkói Jagelló Egyetemről, és juttassa azt vissza eredeti német birtokába. Egyetlen árulkodó betű azonban felkeltheti esetleges ny. olvasóim gyanakvását: a megbízott vezetékneve nem Erdoğan, sőt, keresztneve is van, nem is akármilyen: Gunther, és az általunk legutóbb (a Beethoven-évfordulón) emlegetett London Vonósnégyes másodhegedűse – volt. Csak volt, mert egy radikális ötletátvitel után (anyagi megszorultságában inkább a maga számára lopta el a kottát) Gunther Erdogan egy terrortámadásban életét vesztette. Gondolhatnánk. De ez a történet Janet White Beethoven’s String Quartet Opus 74 ‘The Harp’, Beethoven Esz-dúr („Hárfa”) vonósnégyese (op.74) című regényének alapgondolata, mellyel a szerzőnő tavaly elnyerte a BookLife 5000 $ jutalmazású[1] díját.[2]
Bővebben…

Haydn utolsó ideje

A papa (ismét bot nélkül) felkelt, ivott egyet a Soult által sarkantyúpengetve kínált pohárból és ravasz mosollyal odaült a zongorához. A Gotterhaltét játszotta.

Szentkuthy Miklós (1908 – 1988):
Doktor Haydn, III., Bécs. „Guten Abend, Herr Haydn!”[1]

Haydn (1832 – 1809) „utolsó jelentős művének” mondják az 1803 júniusában befejezetlenül, két tételesen maradt d-moll vonósnégyest (op.103 HobIII:83)[2], melynek különösen első, dalformájú tétele remekmű a maga nosztalgiába hajló, Haydnra nem valló hangvételével:

Valójában minden jel arra mutat, hogy élete hátralevő közel hat évében Haydn már egyáltalán nem komponált, jelentéktelen művet sem. Ma Haydn utolsó éveit tekintjük át röviden.  Bővebben…

Könnyű klasszikus műfajokról

Az ifjú Haydn (1732 – 1809) szimfónia előtti korszakában számtalan divertimentót komponált. A szó az olasz divertire, „szórakoztatni” szóból származik, az pedig a latin diverteréből, melynek jelentése „elterelni”.[1] Ez a szórakozás és szórakozottság, azaz „elterelt figyelem” mély lelki kapcsolatára utal. Az első ismert divertimentót Grossi (1634? – 1688) írta 1681-ben, és meg is magyarázza, hogy olyan szórakoztató zenéről van itt szó, melyet szobákban adnak elő (ez a „kamarazene” szó magyarázata is), illetve asztali felszolgálások alkalmával – ebből pedig a Tafelmusik, asztali zene műfaja ered, melynek leghíresebb képviselője Telemann (1681 – 1767).

Az idézett mű Händel (1685 – 1750) fantáziáját is megmozgatta:

De erről itt és most csak zárójelben. Bővebben…

Homály és napfény: Haydn-vonósnégyesek

Minden idők leghíresebb vonósnégyes-tétele, állítja Howard Chandler Robbins Landon (1926 – 2009) és Alan Walker Tyson (1926 – 2000), Haydn op.3 Nr.5-ös (HobIII:17) F-dúr művének 2., Andante cantabile tétele, a népszerű Szerenád.[1] (2009 óta a helyzet megváltozásáról nincs értesülésünk.)

A tétel éppen abban a kétféle értelemben híres, amelyben Beethoven (1770 – 1827) Für Elise-e (WoO59). Bővebben…

Haydn és Pleyel kölcsönös triói

Thomas Hardy: Ignaz Pleyel

Thomas Hardy: Ignaz Pleyel

Thomas Hardy: Joseph Haydn

Thomas Hardy: Joseph Haydn

Ignaz Pleyel (1757 – 1831) határozottan tehetséges tanítványa volt Haydnnak (1732 – 1809). Két hegedű-zongoraszonátáját a mester kicsit átpofozta, gordonkaszólammal látta el, és 1785-86-ban kiadta saját neve alatt Londonban Guilliam (William) Forster (1739 – 1808) kiadónál: mint rendesen, rendkívül elfoglalt volt, és a három megrendelt trióért felkínált hetven fontot sem kívánta veszni hagyni, így sebtében írt egy saját triót, a másik kettőt pedig egyszerűen hozzájuk csapta. A triók meg is jelentek op.40-ként. Hogy Pleyel maga tudott-e erről a kiadásról, bizonytalan, mindenesetre a triókat a saját neve alatt kiadta Bécsben.

Bővebben…