Zene kategória bejegyzései

Egy Mozart-szimfónia kikopik a jegyzékből

Regnard (1655 – 1709): Le Distrait (1697), II / VII

          LÉANDRE[1]
Ó, igen, szeretem a zenét,
De ha megengedi barátilag magam így kifejezhetnem,
Dalformálása nem elég hajlékony, nincs abban se könnyedség, se kellem,
És énekhangja, köztünk szólva, lestrapáltnak tűnik nekem.

A szórakozott

Az 1770-es-80-as években a szimfónia műfajának népszerűsége soha nem látott magasságokba emelkedik. Például a klasszikus formák mestere, Haydn (1732 – 1809) hajlandó eltekinteni a bevált tételrendtől és hat tételes, szvitre emlékeztető összeállítását szimfóniának nevezni, mert ezzel nagyobb figyelemre számíthat.

Haydn munkaadója, I. (Pompakedvelő) Esterházy Miklós József herceg (1714 – 1790) figyelme a színművek felé fordult. Haydn Regnard mottónkban idézett ötfelvonásos verses komédiájának (melyből tehát a címszereplő kacifántos, de kíméletlen véleményalkotását látjuk) feltehetőleg olasz nyelvű változatához írt kísérőzenét, lévén az 1774-ben a részleteiből összeállított 60. szimfónia mellékneve Il distratto, A szórakozott.[2]

Mozart (1756 – 1791) az 1780-as években Bécsben ki sem látszott a munkából. Volt hónap, hogy mintegy húsz hangversenyt adott (részben főnemesi palotákban). Nemcsak zongoraversenyeket, melyek koronázatlan királya volt, de számos szimfóniát is, sok újdonsággal. 1783 júliusának végén feleségével, Constanzével (1762 – 1842) Salzburgba utaznak, hogy Mozart apját, Leopoldot (1719 – 1787) kiengeszteljék, aki rossz szemmel nézte előző évben kötött házasságukat. Bővebben…

Reklámok

A sajt eredete és erjedése

Tisztelt Z. barátom ösztönzésére, hogy fordulnék egy kicsit a sajtérlelés vonzó témaköre felé, szívesen élek egy kicsit tágabb kitekintéssel, hiszen a sajtkészítés ősi és modern módszereit, továbbá a sajtok osztályozását elhivatott „kazeológusok” kitűnően dokumentálják. Bővebben…

Hattyúk és tavaik

Nehéz elképzelnünk, hogy az akkor már befutott, az erős mezőnyben is egyik legnagyobb élő orosz zeneszerző, Csajkovszkij (1840 – 1893) mai füllel hallgatva lenyűgözően dallamgazdag műve, az 1875-76-ban komponált, a Moszkvai Nagyszínházban 1877-ben bemutatott Hattyúk tava nem aratott sikert. Bővebben…

Évezredek kisebb-nagyobb zsarnokai

GLOUCESTER
I cannot tell: the world is grown so bad,
That wrens make prey where eagles dare not perch:
Since every Jack became a gentleman
There’s many a gentle person made a Jack.

Shakespeare (1564 – 1616): King Richard III (1591? 1592?). I / 3[1]

GLOSTER
Én nem tudom. Felfordult a világ:
Hol nem mer a sas, ökörszemek rabolnak;
Mióta minden fajankó nemes lett,
Sok jó nemesből fajankót csinálnak.

Szigligeti Ede (1814 – 1878) fordítása[2]

GLOSTER
Nem tudom – züllött a világ s ökörszem
Prédál ott, hol a sas se mer leszállni:
Mióta minden bugrisból nemes lett,
Sok nemes úr bugrissá változott.

Vas István (1910 – 1991) fordítása[3]

Komédiaíró művészetének legkiemelkedőbb darabjában, a Kr.e. 414-ben bemutatott Madarakban (’Ορνιθες, Hornithes) Aristofanes (Kr.e. 446? – Kr.e. 386) két kiábrándult athéni kalandort, Pisthetairost (Rábeszélő) és Heuelpidest (Reménykedő) állítja elénk, akik a földi világról felemelkedve megalapítják „Felhőkakukvárt”. A darab egy különösen nagy kultúrtörténeti jelentőségű részletében ezt olvassuk: Bővebben…

Szökések, intrikák: opera az 1840-es években

Vedi! la bianca luna
Splende sui colli…

Nézzed a Hold fehér fényét
Szétáradni a hegyeken…

Solera (1815 – 1878): L’esule (Száműzetés)[1]

Solera jelentéktelen zeneszerző volt és múló sikerű költő. Ám helye örökre megmarad a legnagyobb librettisták között. Ügyvéd apja részt vett a későbbi forradalmak, például az 1830-as francia Júliusi forradalom szellemi megalapozásában kulcsszerepet játszó, függetlenségi Carbonari-mozgalomban[2], ezért az osztrák hatóságok letartóztatták és a dél-morva Špilberk várban tartották fogva.

Bővebben…

Újabb szó Kalypsóról

Ó, miatyánk, Kronidész, fejedelmek legmagasabbja,
hát ha a boldog olümposziaknak már ez a kedves,
hogy házába a bölcs Odüszeusz hazatérjen, elérjen,
küldjük el akkor az Argoszölő Hermészt, a vezérlőt
Ógügié szigetére, hogy ott kijelentse azonnal
annak a szépfonatú nimfának: biztos a döntés,
tűrőlelkü Odüsszeusz már haza kell hogy eredjen…”

Homeros (Kr.e. VIII. sz.): Odysseia, I.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[1]

Meseírók, színpadi szerzők, filmrendezők a lehetetlennel próbálkoznak, ha az Odysseiát (vagy az Iliast) akarják elénk tárni: Homeros elbeszélő művészetének lényege – Wagneréhez (1813 – 1883) hasonlóan – az elbeszélés maga. Prospekciók, retrospekciók mesteri szövedékét olvassuk, a kalandok nagyobb részéről beszámolókból értesülünk. A tényleges történés egyszerű és áttekinthető. „A főhős odaérkezik, elmondja, majd útnak indul.” Az Iliasban szűk kilenc évet ugrunk át, az Odysseiában Kalypso tengeri nimfa szigetén, Hogygién Odysseus hét évet tölt el, melyről csak szűkszavú utalásokból tudunk.

Böcklin (1827 – 1901): Odysseus és Kalypso (1883)

Mottónk az eposz legelején hangzik el, Pallas Athene kéri Kronos fiát, azaz Zeust, vessen véget Kalypso zsarnokságának, ha azt akarja, Odysseus hazaérjen. (Így is lesz.) A nimfa örök társul próbálja megnyerni magának az ellenálló hőst, fogságában tartja, és vágya csak nőttön-nő iránta. Amikor Hermestől megtudja, az olymposiak nem tűrik tovább viselkedését, busás úti ellátmánnyal bocsátja el Odysseust. Odysseus kitartását Homeros nem kérdőjelezi meg, a mai olvasóban mégis ébrednek bizonyos kételyek. Tekintve, hogy Helios bosszúja elől menekült, Odysseus akár menedéknek is felfoghatta a kényszerpihenőt. Ez pedig mérsékeli a dac erejét. Bővebben…

Kakaó és kókusz

Or stretch’d amid these orchards of the sun,
Give me to drain the cocoa’s milky bowl,
And from the palm to draw its freshening wine!

Thomson (1700 – 1748): The Seasons. Summer (1735)[1]

Vagy nyújtózva a Nap gyümölcsöseiben
Add a kókusz csészéjét, tejét szürcsölnöm,
És a pálmából frissítő bort vennem!

Az évszakok. Nyár

Samuel Johnson (1709 – 1784) 1755-ben megjelent A Dictionary of the English Language (Az angol nyelv szótára) című, évszázadokig meghatározó műve nem veszi fel a kókusz címszót. Erre jó oka van: ha megnézzük, mit ír a kakaóról, ugyancsak meglepődünk. Bővebben…

Wagner és Windsor

MISTRESS QUICKLY

…The best courtier of them all, when the court lay at Windsor

Shakespeare (1564 – 1616): The merry wives of Windsor (1597 or before), II / 2[1]

FÜRGÉNÉ

…a legjava gavallér mind közül, a ki csak szokott az udvarral Windsorban mulatni…

A windsori víg asszonyok (1597 vagy előbb), II / 2.
Rákosi Jenő (1842 – 1929) fordítása[2]

Wagnert (1813 – 1883) nyilvánvalóan a legkellemesebb emlékek fűzték Windsorhoz. 1855-ben pénzgyűjtő útra ment Londonba, mely végül is nem bizonyult sikeresnek, már ami az expedíció célját illeti, de az a fejedelmi, sőt baráti fogadtatás, melyben része volt, és mely nagyon is segített reputációjának, bizonyára vigaszt nyújtott neki. Május 17-én Viktória királynő (1819 – 1901) és akkor legifjabb gyermeke, a szokás szerint valamelyik fiatal királyfinak kijáró „Albany hercege” cím későbbi viselője, a két éves Lipót (1853 – 1884) fogadta őt Windsorban. (Akkoriban a legfőbb monarchikus közfeladat az ország kulturális életének nyomon követése és lehetőség szerinti támogatása volt.)[3] Bővebben…

Fajákok és fajankók

Homeros (Kr.e. VIII. sz.) a kalandszövés meghaladhatatlan mestereként pontosan tudja, hogy minden kalandtörténet legszebb és legemlékezetesebb része a viszontagságok legyűrése utáni békés megnyugvás. Ezért Odysseiájában különböző ürügyekkel megszaporítja ezeket az időket, melyek közül az egyik legfelemelőbb a főhős hosszas, mesés pihenése a fajákok földjén. Bővebben…

Alberich, Oberon és a nagy rejtély

Nie hat ein deutscherer Musiker gelebt, als Du![1]

Wagner (1813 – 1883): An Weber’s letzter Ruhestätte auf dem Friedhof zu Dresden am 15. Dec. 1844

Soha nem élt nálad németebb muzsikus!

Wagner: Weber végső nyughelyénél a drezdai temetőben, 1844. december 15-én

Az abisszális mélység, a testet öltött fekete szín, a világuralomra törő akarat inkarnációja maga a törpe nibelung, Alberich Wagner 1874-re befejezett tetralógiájában (WWV86). Saját témája (motívuma) nincs, a bosszú és az átok dallamaiba burkolódzik, disszonanciaként üti fel fejét a természetben. Ez utóbbi vonása erősen emlékeztet Liszt (1811 – 1886) Mefisztójára az első változatában 1854-re befejezett Faust-szimfóniában (S108)[2].

Bővebben…

Szerelmi és szerelemgyűlölő delíriumok

Chlorisnak számos ógörög lányt hívtak.[1] Tekintsünk most el az emberi lényektől, és fordítsuk figyelmünket közülük mai hősnőnkre, a nimfára, aki az elíziumi mezőkön élt, és ő vált a rómaiak Flora istennőjévé, ahogy arról Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?) is megemlékezik a Fasti (Római naptár) V. könyvében:

Chloris eram quae Flora vocor: corrupta Latino
nominis est nostri littera Graeca sono.
Chloris eram, nymphe campi felicis, ubi audis
rem fortunatis ante fuisse viris.
[2]

Flora vagyok, Chloris voltam. Nem tudta a latin száj
mindenben helyesen mondani a nevemet.
Chloris voltam, nympha a boldogság mezején, hol
Boldogan élt egykor régen az emberi nem.

Gaál László (1891 – 1964) fordítása[3] Bővebben…

Frank Castorf Bayreuthban

Wagner (1813 – 1883) 1848 és 1874 között komponált monumentális tetralógiája, A nibelung gyűrűje (WWV86) Wagner korának élénk nibelung-kutatásának okvetlenül legértékesebb gyümölcse.

a Nibelung-ének C kézirata (Donaueschingen, 1220-50)

Szigfrid halála a Nibelung-ének K kéziratából (bécsi piarista kézirat, 1480-90)

Az alapul vett (és alaposan átformált) Nibelung-ének első írásos emléke a XIII. század elejéről származik[1], több epizódja szoros párhuzamban áll a szintén akkoriban lejegyzett Edda-énekkel. Nem vitás, hogy maguk az énekek jóval korábbiak. Mint már megpendítettük, a történet meglepő hasonlóságot mutat a leírt változat előtt bő hatszáz évvel korábban, 591-re befejezett Historiae (Korunk története) című, Tours-i Szent Gergely (538 – 594) által írt nagy jelentőségű művel, abban is Tours-i Szent Gergely kortársának, Austrasiai Brünhildének (543? – 613) rémtörténeteivel. Sőt, mint láttuk, Brünhilde és a Nibelung-ének Brünnhildéje halála is hasonló, bár ez értelemszerűen nem szerepelhetett Tours-i Szent Gergely történetírásában. Bővebben…

Bayreuth képekben

Callot (1592 – 1635): Sárkány szekeret vontat

A háború borzalmait megrajzoló Callot meseszerű metszeteiről és rajzairól is híres. Ezek ihlették meg E. T. A. Hoffmannt (1776 – 1822) 1814-15-ben élete egyik legjelentősebb novelláskötete megírására, melyet 1819-ben Fantáziadarabok Callot modorában címmel adtak ki. Pályája elején E. T. A. Hoffmannt Jean Paul (1763 – 1825) támogatta. Nem volt meglepő, hogy egy 1813-as új kiadás előszavának megírására őt kérték fel (Fantasie-Stücke in Callots Manier. Mit einer Vorrede von Jean Paul, azaz: Fantáziadarabok Callot modorában. Jean Paul előszavával).[1] Ennek az évnek novemberében így ír:

E. T. A. Hoffmann ismerői és barátai, továbbá a könyvében fellelhető, önmagáért beszélő minden zenei hozzáértés és átszellemültség bízvást nagy zeneművészként állítják őt elénk. Minél jobbat és minél egyénibbet! A napisten mindezidáig a jobb kezével osztotta a költői, a bal kezével a zenei adományt, két különböző, egymástól oly távoli személynek, hogy eddig a pillanatig még mindig várnunk kell arra az emberre, aki egy igazi operát költ és komponál egy személyben.

Írja tehát ezt Jean Paul 1813-ban, Wagner születési évében.[2] Bayreuthban, ahol 1804 óta lakott. Bővebben…

Homály és napfény: Haydn-vonósnégyesek

Minden idők leghíresebb vonósnégyes-tétele, állítja Howard Chandler Robbins Landon (1926 – 2009) és Alan Walker Tyson (1926 – 2000), Haydn op.3 Nr.5-ös (HobIII:17) F-dúr művének 2., Andante cantabile tétele, a népszerű Szerenád.[1] (2009 óta a helyzet megváltozásáról nincs értesülésünk.)

A tétel éppen abban a kétféle értelemben híres, amelyben Beethoven (1770 – 1827) Für Elise-e (WoO59). Bővebben…

Rejtelmek ha zengenek Mozart első itáliai útján

A man who has not been in Italy, is always conscious of an inferiority, from his not having seen what it is expected a man should see.

James Boswell (1740 – 1795): Life of Johnson[1]

Aki nem járt Itáliában, kisebbrendűségi érzéstől szenved amiatt, hogy nem látta azt, amiről elvárható, hogy lássa.

Doktor Johnson (1709 – 1784) élete 

Mozart három itáliai útja mind az ifjúkorára esik, apja, Leopold (1719 – 1787) aprólékos és tökéletes szervezésében. Salzburg azokban az időkben erőteljesen támogatta zenészeinek, elsősorban természetesen énekeseinek itáliai tanulmányútjait, az itáliai zene bemutatását a számukra, oktatásuknak mintegy lezárásaként. A gyermek Mozart esete természetesen más volt. Oktatásának lezárása nem merült fel. A „bemutatás” nem elsősorban az itáliai zeneművészet bemutatását jelentette az ő számára, éppen ellenkezőleg: az ő bemutatását az olasz zenei világnak és társadalomnak, és, korabeli kifejezéssel, a Grand Tour, „nagy út” megszervezésével az itáliai kultúra bemutatását a legfogékonyabb szellemi korát élő Mozartnak. Johnson idézett mondásának szellemében. Bővebben…