Károli Gáspár címkéhez tartozó bejegyzések

A piócáról és a fecskéről – szabadon

A címben mára ígért két rokonszenves állatot kizárólag latin nevük (hirudo, hirundo) hasonlósága hozza össze, „egyszer ezt is ki kell vizsgálni”-alapon. Bővebben…

Kalandra fel!

A χαραδριὸς, kharadrios a mai görögben a lilefélék családjába tartozó bíbicet jelenti, de ehhez hosszú, érdekes utat kellett befutnia. Nekiugrunk.

bíbic

bíbic

Bővebben…

Vetély, salak, kilövellt sugarak

– önző vágy, irígy akarat,
ez a Vénség része. A szívnek csúf salakja marad.

Babits Mihály (1883 – 1941): Nyugtalanság völgye (1920).
A jóság dala (Versek darócban), 2.[1]

„Vet” szavunk eredete a messzi homályba vész. Nem zárják ki, de nem is bizonyítják, hogy finnugor származású. Ebből gyakorító képzéssel fakad a „vetél” („dobál” értelemben). A tájnyelvben az „ellik”-kel megegyező értelemben is használták, később azonban ez leszűkült az életképtelen magzatok világra hozatalára, melyet a nőstény mintegy „eldob” magától. Forrásunk a „vetélkedésről” azt állítja, az egymásnak „vetett” érvekből kialakult szó, a vetélytárs így vitapartner. Ugyanakkor id. Szily Kálmán (1838 – 1924) A magyar nyelvújítás szótára című munkája 1902-es első kiadásának vetély címszavánál azt írja, a „lóverseny” szó egyik alakulata, a „lóvetéhez” hasonlóan. Ezt érdemesebb kicsit közelebbről is megvizsgálnunk.

figyelmezo

Bővebben…

Jók-rosszak az egresről

Hosszabb bevezetőnkben a bengefélék családjába tartozó zsidótövisbogyó, más nevein kínai datolya vagy jujuba csak a mai tárgyunkkal némiképpen rejtélyes kapcsolata miatt kap helyet.

Őshazája Kína, ahol már jó négyezer éve fogyasztják. Némely országnak van nemzeti gyümölcse. Köztük van Kína is, melynek, gondolkodására jellemzően, mindjárt két ilyen gyümölcse is van, egy „fő-” és egy „al-”. (Mert ahol ősi kultúra van, ott rendszerint ősi hivatali szemlélet is van.) Az elsődleges kínai nemzeti gyümölcs, első hallásra talán meglepő módon, egy küllőfolyondárféle: a Dél-Kínában bőségben termesztett kivi. A másodlagos viszont a kínai datolya.[1] A különféle források egyetértenek[2] abban, hogy Európába a gyümölcsöt Sextus Papinus consul († 40) hozta be Syria provinciából[3], egy olyan korban, melyben az egzotikus csemegék iránti fogékonyság az egekbe szökött. Ebben semmi meglepőt nem találunk, de mégis óvatosan kell kezeljük az értesülést, méghozzá nyelvi okokból. Szemerényi Oszvald (1913 – 1996) a „jujuba” szót a „hárs” jelentésű perzsa زیزفون‎, zajzafun szóból vezeti le. Ezt ugyan elvitatják (és helyette az „ismeretlen eredetet” javasolják) – a mályvafélék családja, melybe a hárs is tartozik, messze esik a bengeféléktől –, de a francia jujube szót a görögöknél is jövevényszóként használt ζίζυφον, zizifon szóból származtatják, a latin teljes átugrásával, olyanképpen, hogy a középkori latin vette át a franciától a szót jujuba alakban.[4] Ha elfogadjuk ezt a levezetést, akkor felmerül, hogy miért is ismerték a görögök előbb a szót a rómaiaknál, ha egyszer római konzul hozta Európába a gyümölcsöt a császárkorban. Id. Plinius (23 – 79) így használja ezt a szót A természet históriája XVII. könyve 14. fejezetében:

et zizipha grano seruntur Aprili mense.[5]

A jujubafát április hónapban elültetett magjáról termesztik.

Azaz id. Plinius a görög szót használja. Vagy ismerték a görögök a gyümölcsöt egy ideje (a megismerkedés természetesen történhetett a Sextus Papinus és id. Plinius kora közti néhány évtizedben is), vagy éppen a görögök vették át a rómaiaktól a Sextus Papinus által ezek szerint Syriából „behurcolt” szót. Az mindenesetre tanulságos, hogy egy-egy egzotikus gyümölcs ismerete viszonylag rövid időn belül a birodalom távoli pontjaira is eljutott. A tudományos besorolást Linné (1707 – 1778) végezte el, de a Rhamnus jujuba és Rhamnus zizyphus neveket is használta (a rhamnus a benge latin neve). A növényt Gustav Karl Wilhelm Hermann Karsten (1817 – 1908) javaslatára áthelyezték a Philip Miller (1691 – 1771) által kreált Ziziphus nemzetségbe, így a különös helyesírású Ziziphus zizyphus tudományos névhez jutottak.[6] Mai formája a görög és latin elnevezéseket békében egyesítő Ziziphus jujuba.[7]
Az Adam Lonicer (1528 – 1586) matematikus munkájára támaszkodó  Horhi Melius Peter (1532 – 1572) református püspök a HERBARIVM. AZ FAKNAC FVVEKNEC NEVEKRŐL, TERMÉSZETEKről, és hasznairól címmel posztumusz (1578) megjelent életveszélyes, alapművében, „idegenségének” sűrű hangoztatásával már ír a jujubáról és hasznáról[8]:

varjútövis és borsópadlizsán

De vissza id. Plinius fejtegetéseihez, hiszen célunk az, hogy észrevegyük a jujuba és az egres közti laza kapcsolatot. Az általa itt emlegetett tuberről feltételezik, hogy a jujuba egy fajtája. Erről a gyümölcsről írja id. Plinius, hogy beojtással is termesztik, egyebek mellett egy calabrix nevű növénybe. Egyáltalán nem magától értetődő, mi is ez a növény. Egyes elképzelések szerint a szintén bengeféle varjútövis, mások szerint a burgonyafélék családjába tartozó vadpadlizsán vagy borsópadlizsán[9], végül Jacques D’Aléchamps (1513 – 1588) a ribiszkefélék családjába tartozó egresre gyanakszik (hogy végre révbe érjünk).  Bővebben…

Négy szarvas

[1] כְּאַיָּל, תַּעֲרֹג עַל-אֲפִיקֵי-מָיִם–    כֵּן נַפְשִׁי תַעֲרֹג אֵלֶיךָ אֱלֹהִים
Kail terg el apiki mim – ken nepfi terg alik alhim.

quemadmodum desiderat cervus ad fontes aquarum ita desiderat anima mea ad te Deus[2]

Sicut cervus desiderat ad fontes aquarum, ita desiderat anima mea ad te Deus.[3]

Mint a szarvas kivánkozik a folyóvizekre, úgy kivánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!

Zsolt.42:2[4]

A zsoltárszámozások eltéréseinek okát már érintettük. A héber eredetit tartjuk meg, melyet Károli (1529? – 1591) is átvett. Láttunk már példát olyan igehelyre, melynek a zenetörténetben nincs kiterjedt hagyománya, és sokkal többet, mely mély nyomot hagyott abban. Ez utóbbiak közé tartozik az idézett Dávid (Kr.e. 1040? – 970)-zsoltár, de bizonyosra veszik, hogy a 10. versben emlegetett ellenség (Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt?) Asszíria vagy Babilon, tehát a tényleges szerző nem Dávid.[5] A második idézet Szent Jeromos (347? – 420?) Vulgatájából való, a harmadik viszont azt mutatja, hogy az órómai pszaltérium (azaz a Karoling-kor előttről származó hagyományos római zsoltároskönyv[6]) kissé eltérő megszövegezést alkalmaz. Szent Beda Venerabilis (672 – 735) is erre a szövegre támaszkodik bibliamagyarázatában[7], és a zenei feldolgozások is inkább ehhez nyúlnak a barokkot megelőző korokban.
A zsidó ünnepkörben a zsoltár eléneklése az őszi nagyünnepek sorába tartozó nyolc napos sátoros ünnep (szukkót)[8] része.[9] A katolikus hagyomány a zsoltárt húsvét vigíliájához, a Feltámadás első ünnepléséhez köti.[10]
És hogy mi magyarázza a szarvas költői képét? A doctor gratiae (a kegyelem doktora), Szent Ágoston (354 – 430) nyomán egy másik egyháztanító, a jezsuita Bellarmin Szent Róbert bíboros (1542 – 1621) ezt „négyszeres okkal” támasztja alá. A szarvas mint a kígyók esküdt ellensége eleve jó hírnévnek örvend, másfelől a legmagasabb ormokra hág, ha vadász üldözi, továbbá természetes ösztönből magára veszi Pál apostol (5? – 67) intelmét a galatákhoz írt levél 6. verséből (egymás terhét hordozzátok)[11], és melegszívűen segíti bajba jutott vagy kifáradt társait. Mindeközben azonban maga is kimerül, és szomját óriási mennyiségű forrásvízzel csillapítja.
Nincs azonban az a kegyes magyarázat, amely számot tudna adni a zsoltár folytatásának szépségéről a zeneirodalomban. A számos példa közül négyet vizsgálunk meg közelebbről.  Bővebben…

A nafta

Abseron

A kőolaj és származékai felhasználásának kultúrtörténete óriási, még felvázolni is nagy munka. A történetnek csak a legelejét vizsgáljuk meg közelebbről.
Mir-Juszif Mir-Babajev azeri professzor II. (Nagy) Kurussal (Kyros, Kr.e. 600? – 530) indítja a történelmi áttekintőt. A nagy perzsa uralkodó az Abseron-félsziget olaját várak, városok felgyújtására használta harcaiban.[1] Bő száz évre rá Herodotos (Kr.e. 484? – 425) a Történelem I. könyvének 179. fejezetében arról számol be, hogy Babilon falainak építéséhez a közelben (akkori és ottani viszonyok közepette: nyolc napi járásra), Is (ma: Hit) mellett talált természetes bitument is felhasználták.[2]

Is (Hit)

Bővebben…

A kova és az istenek születése

αἶψα δὲ ποιήσασα γένος πολιοῦ ἀδάμαντος
τεῦξε μέγα δρέπανον καὶ ἐπέφραδε παισὶ φίλοισιν·

(aipsa de poiesasa genos poliu adamantos
teuxe mega drepanon kai epefrade paisi filoisin
)

Ἡσίοδος: ΘΕΟΓΟΝΙΑ (Hesiodos: Theogonia)[1]

Forthwith she made the element of grey flint
and shaped a great sickle, and told her plan to her dear sons.

Hugh Gerard Evelyn-White (1884 – 1924) fordítása[2]

Szürke acélt hoz gyorsan létre, belőle az első
sarlót elkészítve, övéinek ily szavakat mond

Trencsényi-Waldapfel Imre (1908 – 1970) fordítása[3]

Amikor nemrég annak részleteibe bocsátkoztunk, miképpen jött világra az égi Afrodite, azaz Urania, nem terjedt ki figyelmünk az összes körülményre, hiszen az messzire sodort volna bennünket akkori vizsgálatunk tárgyától. Most először megnézzük, hogy jutott hozzá Kronos a sarlóhoz, amellyel zsarnoki, kannibál atyját, Uranost ivartalanította. Bővebben…

Hány lelkünk van?

1-mica

Mića: A lélek mélye

Mielőtt szóeredeti vizsgálatokra térnénk (a közeli napokban), fontos elvi kérdést kell tisztáznunk, azt, hogy hány lelkünk van. Nem az okozza itt a problémát, hogy méltatlan porhüvelyünk esetleg (fordított metempszichózissal) átjáró háza lenne egymást követő lelkeknek. Kétféle lélekről beszélnek már évszázadokkal a kereszténység előtti görög filozófusok is, és ennek felismerhetők a nyomai az Újszövetségben is. Bővebben…

Nigellák: élet és halál urai

1 konkolyok

konkolyperje (szédítő vadóc) és vetési konkoly

Az általunk is többször idézett Horhi Melius Peter (1532 – 1572) református püspök a HERBARIVM. AZ FAKNAC FVVEKNEC NEVEKRŐL, TERMÉSZETEKről, és hasznairól című, posztumusz (1578-ban megjelent) kötetében[1] így ír a nigelláról:

Már az kisebb nyomozást kíván, hogy kibogozzuk, milyen három növényt sorol a nigellák közé Horhi Melius Peter. Ne riadjunk vissza a feladattól, mert eközben (talán) érdekességekre is fény derül. Bővebben…

Conquassabit…

Iudicabit in nationibus, implebit ruinas: conquassabit capita in terra multorum.
Psalm109:6[1]

Ítéletet tart a nemzetek között; telve lesz holttestekkel; összezúz messze földön minden főt.
Zsolt110:6[2]

A Vulgata 109. zsoltára, kezdő szavairól Dixit Dominus (Monda az úr), a Károli-fordításban 110. A számozások elcsúszása annak tudható be, hogy a Vulgata a Septuaginta, azaz a görög bibliafordítás nyomán vette át a sorszámozást, és a Septuaginta bizonyos héber zsoltárokat egybevon.[3] Károli (1529? – 1591) a héber sorszámozást tartja meg.

A conquassabit, „összezúz” a quatio, „rázok”, „zaklatok” toldalékolt alakja, melyet az indoeurópai kweht-, „rázni” gyökből vezetnek le.[4]
A vecsernye a keresztény liturgiában a VI. századtól kezdődően a papi zsolozsma esti imádságának része, fokozatos bővülésekkel, fejlődéssel[5], melynek során az újabb korokban nagyszabású, elsősorban „nagy” Dávid-zsoltárokból és keresztény himnuszokból összeállított zenei műfajjá lépett elő, melyben – olykor rövid „segítségkérő” bevezetőt követően – a nyitó szám az impozáns Dixit Dominus. Öt barokk Dixit Dominusban vizsgáljuk meg röviden a conquassabit rettenetét. Bővebben…

A békesség fejedelme

For unto us a Child is born,
Unto us a Son is given;
And the government will be upon His shoulder.
And His name will be called
Wonderful, Counselor, Mighty God,
Everlasting Father, Prince of Peace.

Ézs9:6, New King James (1566 – 1625) Version[1] (I. Jakab király Bibliája, újított változat)

For unto us a child is born, unto us a son is given, and the government shall be upon His shoulder; and His name shall be called Wonderful, Counsellor, the mighty God, the Everlasting Father, the Prince of Peace.

Händel (1685 – 1759): Messiás, I/12, Charles Jennens (1700 – 1773) Biblia-kompilációja[2]

Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!

Ézs9:6, Károli (1529? – 1591)-fordítás[3]

Birth

Bővebben…

A béke útjainak fürkészése

Vajon mikor írták le először? Ezt látom: a Virginia-, a Jordánszky- és a Debreceni Kódexben, a XVI. század elején. Aztán éldegélt a szó, csöndes békében.

Kosztolányi (1885 – 1936): Ábránd egy szóról. Pesti Napló, 1918. január 1[1]

1 Saint-Télesphore

Kanada, Saint-Télesphore

Előrevesszük a szó rövidített történeti áttekintését, mivel ezúttal nem ez lesz fő csapásirányunk. A latin pax, „béke” szó az alapja a nyugat-európai elnevezéseknek, melyben az ősi indogermán pag-, pak- gyök figyelhető meg, jelentése: megerősít.[2]

2 Rubens (1577 - 1640) A béke áldásainak allegóriája ( 1629-30)

Rubens (1577 – 1640): A béke áldásainak allegóriája ( 1629-30)

Ugyanebből a gyökből fejlődött ki a „megállapodás”, a latin pactum és a Kr.e. első évezredben szerkesztett zoroasztriánus Aveszta pas, „megbéklyózni” szava is.[3] Mindezt figyelembe véve talán jobban is járunk vele, hogy a magyar „béke” szó eredetéről ma sem tudunk többet, mint közel egy évszázada Kosztolányi, aki a mottónkként idézett cikkében „török-tatár, csatagáj eredetű szónak” írja. Az eredeti jelentése a belső béke, azaz nyugalom lehetett.[4]  Bővebben…