Állatok kategória bejegyzései

Könyörtelen és önfeláldozó nagynénik

Az indoeurópai (s)teg-, „betakarni” gyök fő fejleményeit már áttekintettük a téglányokról írt rövid összefoglalónkban. Ezúttal az ógörög στέγος, stegos, „cserép”, „tető” szóval rokon στέγειν, stegein, „rejtőzködni” szóra épülő[1] latin segestre, „borítás”, „ernyő”[2] foglalkoztat bennünket. Ez a szó az alapja a főpókok (korábban: kéttüdősök) alrendjébe és darócpókfélék családjába tartozó, Pierre André Latreille (1762 – 1833) által 1804-ben alkotott nem, a darócpókok tudományos nevének, a Segestriának[3]Bővebben…

Reklámok

A nádszál prófétája

KEDVES JOCÓ! (1916-18?)

1.ső strófa
De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni,
Jó ruhába járni kelni,
S öt forintér kuglert venni.

2.strófa
Mig a cukrot szopogatnám,
Új ruhámat mutogatnám,
Dicsekednék fűnek fának,
Mi jó dolga van Attilának.[1]

József Attila (1905 – 1937)

imádkozó sáska

sáska

Mindenekelőtt tisztáznunk kell: az imádkozó sáskák családjába tartozó ájtatos manó, amit megtévesztően szintén neveznek imádkozó sáskának, a tojókampósok alrendje egy öregcsaládjának, a sáskáknak csak nagyon távoli rokonai: legközelebb a magasban, az orosz ősrovartan atyja, Andrej Vasziljevics Martinov (1879 – 1938) által 1937-ben alakított sokújszárnyúak öregrendjében (Polyneoptera)[2] találkoznak, például a termeszek alrendágjának társaságában. (Martinov a jelek szerint természetes halállal halt meg.[3])
Az ájtatos manó a tágabb értelemben vett óvilágban őshonos (azaz az Antarktiszt, az Amerikákat és Ausztráliát leszámítva világszerte). Melegkedvelő és táplálékában nem válogatós. Rejtőzködő[4], és bár a nagyobb madaraktól joggal tart, igen nagy hatalmat mondhat a magáénak a rovarvilágban is különleges vadászösztönével és reflexeivel. Megrémítve is inkább ijeszt, mint ijed: potrohát felfújva és kieresztve félelmetes, sziszegő hangot bocsát ki. A kannibalizmustól sem riad vissza utódai gondozása érdekében:

Bővebben…

A tizenharmadik ember

The hills tell one another, and the listening
Valleys hear

Blake (1757 – 1827): To Spring.[1] In: Poetical Sketches, 1783

A hegyek beszélik s a figyelő
Völgyek hallják

A tavaszhoz.[2] Költői vázlatok.
Szabó Lőrinc (1900 – 1957) fordítása (1959)

Sound the flute!
Now it’s mute.
Birds delight
Day and night.
Nightingale
In the dale,
Lark in the sky,
Merrily,
Merrily, merrily to welcome in the year

Blake: Spring.[3] In: Songs of Innocence, 1789

Flóta, mind
Szólj megint!
Szárny-öröm,
Fény-özön;
A madár
Völgybe’ jár,
Fölsuhan
Vidoran,
Vidoran, vidoran, mig az év ráköszön

Tavasz.[4] Az ártatlanság dalai.
Weöres Sándor (1913 – 1989) fordítása (1959)

1 csaloganyA légykapófélék családjába tartozó fülemüle vagy csalogány egyes vélemények szerint éppen ma, zöldcsütörtökön szólal meg (amikor, másfelől, kegyes ember friss zöldséget eszik, részben a jó termés reményében is)[5], mások a Muravidéken Márk (14? – 68?) evangelista napjához, április 25-éhez kötik azt a népi megfigyelést, hogy ha ekkor hallgat a fülemüle, akkor változékony lesz a tavasz[6]. (Tekintve, hogy a Muravidék a nyugati egyházhoz tartozik, és itt a húsvétvasárnap lehető legkésőbbi időpontja éppen Szent Márk napja[7], a két nézet egyidejű elfogadásával sem jutunk logikai feladvány lehetőségéhez.) Márpedig senki sem jár jól, ha hallgat a fülemüle: agytekervényei olyan bámulatos konstrukciót alkotnak, hogy hangterjedelme és repertoárja kimagasló az énekes madarak világában.[8] És mivel a sokféle dallam elfütyülésének csak úgy van kitapintható értéke, ha azokat a madár meg is tudja fejteni, ez lehetőséget teremt a számára a minél tökéletesebb elrejtőzéshez, így a túléléshez.

Bővebben…

A tűz tövisei, bogyói és atkái

He said Divine Xyster used spiderwebs to stanch the flow of blood, which came from a chest full of small reddish spiders brought along for the purpose. The priest had only to reach in a stick and twirl it to bring out a handful of the stuff.

Sarah Micklem: Firethorn[1]

Azt mondta, az isteni Xyster pókhálót használ a vérzés elállítására, melyek egy pirosas pókokkal teli ládából származnak, amit e célból hoz magával. A pap csak belenyúl egy pálcával, hogy megpödörve egy maréknyit kihúzzon belőle.

Tűztövis

A rózsafélék családjába tartozó tűztövisről már Pedanios Dioskorides (40 – 90) is ír a Gyógyászati anyagok I. kötetének 122. fejezetében. A növényt ὀξυαχάνθης, hoxyakhantes néven említi. A név megértéséhez ne tévesszük szem elől, hogy az ógörög ὀξύς, hoxys jelentése „éles”, a második tagszó pedig a szintén ógörög ἄκανθα, hakantha szóból származik. Ez ott és akkor általános értelemben „tövises virágot” jelentett a ἀκή, hakhe, „tövis” és a ἄνθος, hanthos, „virág” összetételeként.[2] Leírása alapján forrásunk látszólag különféle újkori beazonosításokat említ meg, valójában ezek mind ugyanarra az egyetlen növényre utalnak, csak az idők során rárakódott különféle tudományos nevekkel. Ezek sorát, kevéssé meglepően, Linné (1707 – 1778) indítja[3], a tűztövisek nemének mai elnevezése (Pyracantha) Max Joseph Roemer (1791 – 1849) nevéhez fűződik.[4] (Az elnevezés előtagjának, a pyr-nek az eredetét már volt alkalmunk vizsgálni.)
A tűztövis Délnyugat-Európában és Délnyugat-Ázsiában őshonos. Sűrű sövényt alkot. Nagy tömegű, élénkvörös „almácskái” (egyszerűbben: bogyói) miatt, különösen hogy ezzel madarakat vonz a kertbe, dísznövényként, sőt, szoliterként, azaz a kertben kiemelt szerepű, helyű ékesítésként ültetik.[5]

a jó kertész jutalma: a légykapófélék családjába tartozó tonkini vízirozsdafarkú örvendezteti meg látogatásával

A bogyók nemcsak madarak figyelmét keltik fel. 1957-58-ban Arizonában számos bejelentés érkezett arról, hogy háziállatok olykor igen nagy tömegű bogyóját jóízűen elfogyasztották, megállapították, hogy mérgezési tünetek nem léptek fel, ugyancsak azok a kisgyerekek is ép bőrrel megúszták a természetbúvárok életét felpezsdítő kalandot, akik ennél lényegesen kisebb mennyiséget vettek magukhoz a gyümölcsből. Ugyanakkor, előlegezi meg második témánkat a jelentés, aggodalomra adhat okot, ha a kisgyerekek a bogyóval együtt az ott lakó piros pókokat is bekapják.[6]
De mik is ezek a piros pókok? És mit keresnek növényeken? Itt egy kicsit alaposabban kell körülnézzünk. Bővebben…

Asztrildok

Bár az ember súlyt helyezett rá, hogy különféle keresztezésekkel beláthatatlan egyedszámú és valamelyest bizonytalan genetikai jövőjű madárpopulációt „teremtsen” pintyekből[1], a díszpintyfélék családja rendkívül sikeres vadon élő család. Az arab világban szórványosan, Fekete-és Dél-Afrikában, Dél-Ázsiában, Óceániában és Ausztráliában nagy tömegben élnek. 34 nembe 141 díszpintyféle faj tartozik, ezek közül 6 veszélyeztetett, és egyetlen fajuk sem pusztult ki 1600 óta.[2] Napóleon (1769 – 1821) unokaöccse, Canino és Musignano hercege, Charles Lucien Bonaparte (1803 – 1857) állította fel 1850-ben a rendszertani kategóriát (Estrildidae).[3] Ezúttal, merőben tudománytalanul, hiszen külön rendszertani kategóriájuk nem létezik, az asztrildokkal foglalkozunk, velük is elsősorban etimológiai okokból.  Bővebben…

Mesék a must hasznáról és káráról

A musttal, különösen etimológiájával részletekbe menően már foglalkoztunk régebben, legutóbb az erjedése alapjait futottuk át, ezúttal id. Plinius (23 – 79) tanítását érintjük a mustról A természet históriája XXIII. könyvének 18. fejezetében. Bővebben…

Plutonium rövid ó-val

Az alkoholos erjedés Joseph Louis Gay-Lussac (1778 – 1850) által feltárt egyenlete értelmében

C6H12O6 → 2 CH3-CH2-OH + 2 CO2 + hő,

szavakban: a cukor etil-alkohollá és szén-dioxiddá bomlik hőfejlődés kíséretében. Ezúttal (és átmenetileg) a szén-dioxid fejlődésére összpontosítunk. Bővebben…

A parányi ökörszem, az ember és valamelyest a kvézál előtör barlangjából

Süt még nap a nyáron!

Gazdag Erzsi (1912 – 1987): Hull a hó[1]

A királykafélék családjába tartozó sárgafejű királykával már találkoztunk. Nemzetségbeli társával, a tüzesfejű királykával holtversenyben a legkisebb magyarországi madarak, testhosszuk 5 centiméter körül mozog.[2]

sárga- és tüzesfejű királyka

De a majdnem kétekkora (9 centiméteresre növő) ökörszem (a róla elnevezett családból) is igen előkelő helyet foglal el a kicsiségi sorrendben.

ökörszem

(A sárgafejű királykával is, az ökörszemmel is találkoztunk már.)

Az ökörszem étrendje vegyes, Európa egészét, Ázsia nagy részét, Északnyugat-Afrikát és Észak-Amerikát lakja. De közvetlen otthona, a fészke az, ami miatt ma szóba hozzuk.  Bővebben…

Angyali ördögcsáklyák

HARPAGON
– Ah que cela est bien dit ! Approche, que je t’embrasse pour ce mot. Voilà la plus belle sentence que j’aie entendue de ma vie. Il faut vivre pour manger, et non pas manger pour vi… Non, ce n’est pas cela. Comment est-ce que tu dis ?

Molière (1622 – 1673): L’Avare (1668), III / 1[1]

HARPAGON
Hó, de gyönyörű mondás! Gyere ide, hadd csókoljalak meg ezért a mondásért. Ez a legcsodálatosabb szentencia, amit életemben hallottam. „Azért kell élni, hogy együnk, és nem azért enni, hogy é…” Nem, ez nem jó. Hogy is van? Mondd csak még egyszer.

A fösvény, III / 1. Bognár Róbert fordítása[2]

A görög ἁρπάζειν, harpazein, „elragadni”, „megragadni” szóval az Újszövetségben is találkozunk:

…ἔρχεσθαι καὶ ἁρπάζειν αὐτὸν ἵνα…[3]
…herkhesthai kai harpazein auton ina…

…jőni akarnak és őt elragadni

Ján6:15[4]

A szó egyes feltételezések szerint az indoeurópai hrep-, „megragadni”, „felszedni” gyökből származik, vagy a ἅπτειν, haptein, „érinteni” szóval áll nyelvrokonságban, esetleg a patinás ἅρπη-vel (harpe, „ragadozó madár”).[5] A ἁρπάζειν, harpazein szóból származik az ógörög ἁρπάγη, harpage, „horog”, ebből a latin harpago[6], mely széleskörű jelentéstartalomra tett szert: megőrizve a „csáklya”, „horog” értelmeket felvette melléjük a „tolvajt”, „ragadozót” (ez mintha a „hárpiával” való rokonság jele lenne).[7] Ez magyarázza Molière bizonyára legismertebb komédiahősének névadását.[8]
Továbbá egy másik érdekes névadást.  Bővebben…

Liszenko tanítása

Teljes képet természetesen nem alkothatunk a szovjet-orosz biológiatudomány történetéről, de semmiképpen sem hagyhatjuk ki tegnapi villainünk, Trofim Gyenyiszovics Liszenko (1898 – 1976) fontosabb elképzeléseinek ismertetését, mert enélkül elsikkadna ismertetésünkből a Liszenko-ügy, azaz szovjet-orosz tudománypolitika egyik legszégyenteljesebb fejezete, a Liszenko-diktatúra.  Bővebben…

Hangok a vízben

Azok után, hogy nemrég alkalmat találtunk a pisztolyrákok fatális dörrentéseinek bemutatására, általánosabban is megvizsgáljuk élőlények víz alatti hangkibocsátásait. Természetesen, stílszerűen szólva, „cseppben a tenger”-szemlélettel, azaz önkényesen válogatott példákon és jelenségeken keresztül. Átfogó „tan” kidolgozása valószínűleg teljességgel reménytelen lenne.  Bővebben…

Ököl marok ellen

A kulák kulák marad, listával vagy lista nélkül.[1]

Rákosi Mátyás (1892 – 1971)
az MDP nagy-budapesti pártaktíva-értekezletén
(1953. július 11)

A Ludas Matyi karikatúrája 1949. szeptember 30-án. Sándor Károly (1915 – 1960) rajza

– Minden napra egy rémség – sóhajthat fel esetleges nyájas olvasónk a tegnapiak után. Ugyanis mára sem ígérhetünk vidámabbat. Kulákokról, társadalmi szintű -talanításukról mondunk pár szót rövid nyelvi vizsgálódásunk megkezdése előtt. „Társadalmi veszélyükre” mi sem jellemzőbb, mint hogy olyan országokban is, amelyekben irányító tömegben soha, de a harc tetőpontján szórványosan sem éltek, állandó beszédtémát adtak ők is, az ellenük folyó igazságos békeharc is. Rákosi Mátyás 1953-ban kiadott Válogatott beszédek és cikkek című gyűjteményes kötetének tárgymutatójában a „kulák” természetesen önálló címszó, de alá is bontják: „- elleni harc”. Jelezve, hogy fontos tudományos szocialista kategóriáról van szó.[2] Bővebben…

A nárd, a kapotnyak és a meztelen csiga

martilapu

Id. Plinius (23 – 79) A természet históriája XII. könyvének 27. fejezetében az asarumról ír. Antoine Laurent Apollinaire Fée (1789 – 1874) id. Plinius és görög szerzők tanulmányozása után arra a következtetésre jut, hogy a görögök az őszirózsafélék családjába tartozó martilaput a βάκχαρις, bakharis szóval jelölték, amelyet a rómaiak átvittek ugyanennek a családnak egy másik fajára, az erdei peremizsre, a martilapunak viszont az asarum nevet adták.

erdei peremizs

A szó maga is görög eredetű: a ἄσαρ̀ον, hasaronágnélkülit” jelent, melyet inkább „csökevényes szárúként” kellene felfognunk. A görögök ugyanezt az elnevezést egy igen távoli fajra, a farkasalmafélék családjába sorolt kereklevelű kapotnyakra alkalmazták.[1]
Id. Plinius tévesen jegyzi meg, hogy a martilapu kétszer is virágzik évente.[2] Abból az alkalomból hozza fel, hogy tulajdonságait hasonlónak tartja a loncfélék családjába tartozó, az előző fejezetben tárgyalt nárdhoz.

nárd

Ott ennek a himalájai növénynek egyetlen tulajdonságát emeli ki, azt, amely miatt az ókorban csillagászati összegekért cserélt gazdát: a rizómájából lepárolt[3] olaja illatát[4]. A nárdolajnak különösen jó híre volt az ókori írók körében. Amikor például Polybios (Kr.e  200? – 118?) Egyetemes története XXXI. kötetének 4. fejezetében kortársa, a pompakedvelő IV. Antiokhos Epifanes („isteni érkezésű”) királlyal (Kr.e. 215 – 164) szokásairól ír, felsorolja, hogy a tornajátékain fellépő ifjak miféle kenetekkel síkosították testüket. Bővebben…

Szerelem, epilepszia, bukás és felemelkedés

For this was sent on Seynt Valentyne’s day
Whan every foul cometh ther to choose his mate.

Chaucer (1342? – 1400): The Parlement of Foules (Parliamentum avium in die Sancti Valentini tentum, 1380-90)

Mert ekkor volt Szent Valentin napja,
Amikor minden madár várható.

Madárparlament (A madarak Szent Valentin napján tartott parlamentje)
Németh Gergely Dániel fordítása[1]

A szöveg szerint kicsit szabad, de jelentésében jól megragadott fordítás kihagyja azt a gondolatot, ami miatt a mai napon az angolszász világ széltében-hosszában idézi Chaucer sorait, szó szerint, döcögősen: „mert a mai napra küldték ki a tanácskozást, amikor minden szárnyas párt választ magának”. A kiválasztott rész kedves és beszédes, de hiszen a teljes nagyszabású költemény ekörül forog. A „meteolór” (a szót gyatra tükörfordítással képzem a weather lore-ból) úgy tartja, február 14-e a madarak társválasztásának napja. Márpedig, mint jóval később La Fontaine (1621 – 1695) A pacsirta és fiókáiban tanítja[2], ezzel nem jó késlekedni.  Bővebben…

Pisztoly és rák együtt

A latin cavitas, „üreg” szóból származó „kavitáció” szóval jelöljük azt a jelenséget, melynek során lökéshullám hatására folyadékban vákuumbuborékok képződnek.[1] Nagy sebességű áramlások alkalmával az alacsony, azaz a telített gőzét elérő nyomású helyeken a folyadék molekulaszerkezete felszakadozik, a részecskék között olykor szabad szemmel is látható rések jelennek meg. Önmagukban ezek a buborékok veszélytelenek lennének, de nullához közeli nyomásuk révén hajlamosak a rohamos sebességű összeomlásra, melynek következményei igen súlyosak lehetnek. Az üregekbe került vízgőz adiabatikus összenyomódásával több ezer fokos hőmérséklet áll elő, és tűszerű nyalábok indulnak el a hang sebességét megközelítő gyorsasággal.[2] Ez a közelben elhelyezkedő tárgyakra, például magát a folyamatot elindító turbinalapátra katasztrofális hatást gyakorolhat. Itt egy szelíd kísérletben figyelhetjük meg működését.
Mint a Kölni Egyetem munkatársai 1934-ben megfigyelték, a kollapszust olykor nemcsak csattanó hang, de élénk fényfelvillanás is kíséri. A szonolumineszcenciának[3], azaz a gyors energiafelszabadulásnak ilyenkénti magyarázatát még kutatják, de azt a magabiztos elméletet, mely azt állítja, a rohamos összeomlás annihilációval, azaz anyag energiává alakulásával járna[4], a mesék birodalmába száműzhetjük. A tudomány hűvös, de megbízható világánál maradva Csanád Máté alapos diákköri dolgozatára érdemes felfigyelnünk, melynek szerzője egyebek között megállapítja, hogy sós vízben a hatás fokozottabb.[5]
Itt kezd el hiányérzet kerülgetni bennünket. Lehetséges, hogy a természet olyan hatékony csodái közül, mint amilyenek a bódító és mérgező anyagok és az áramütés, fájóan nélkülöznünk kell a kavitációt mint hatékony támadóeszközt? Erről szó sincs.  Bővebben…