Állatok kategória bejegyzései

Articsóka és bimbózó szerelmek

DELIA
I prithee, Artichoke, go not so fast:
The weather is hot, and I am something weary.

ARTICHOKE
Nay, I warrant you, mistress Delia, I’ll not tire you with leading; we’ll go a’ extreme moderate pace.

The London Prodigall (1605), IV / 2[1]

DELIA
Esdeklek, Articsóka, ne siess annyira:
Hőség van, valamelyest eltikkadtam.

ARTICSÓKA
Sőt, biztosíthatom, Delia kisasszony, nem fárasztom a kíséretemmel; szélsőségesen közepes sebességgel fogunk haladni.

A londoni tékozló, IV / 2.
Az eredeti címlap alapján egy időben Shakespeare-nek (1564 – 1616) tulajdonították

A London Prodigall címlapja

Kinaros

Zeus bátyját, Poseidont volt meglátogatandó (a pontos időpont nem ismert), amikor – feltehetőleg visszaútján – a hűs habokból kiemelkedve megpillantott egy csodaszép halandó leányt Kinaros szigetén. A megpillantott ifjú hölgy nem riadt meg az isten közelségétől, és így, felbátorodva, Zeus is arra a lépésre szánta magát, ami a mai kor szigorúbb megítélésében megvetendő. Jutalmul a leány, Kynara az istennővé válás lehetőségét kapta, amennyiben hajlandó csábítóját követni az Olympos csúcsa közelébe. Nemcsak halandó, hajlandó is volt (már elnézést). Hera akadályoztatásai idején rövid, de meggyőző erejű légyottokra került sor, ám mindhiába: a leány haza-hazavágyott édesanyjához. Egyszer oda is surrant, de mi maradhat rejtve Zeus szemei elől? Haragjában, sit venia verbo, formálisan hazavágta a leányt, és mellékbüntetésül articsókává változtatta.
Alappal kételkedünk a történet hitelességében.  Bővebben…

Reklámok

Tengerek apró és óriási gyilkosai

Mark Longhurst súlyos, de szerencsés kimenetelű medúzatámadást szenvedett el (annak tekinthetjük, hogy megőrizte életét). Feltehetően az ismert brit televíziós személyiségről lehet szó, melyre csak indirekt bizonyíték utal: nem tiltakozott nevének megfordulása ellen a tudomány, majd az ismeretterjesztés világában.[1] Bár pontosan nem volt megállapítható, mely faj okozta mérgezését, a kockamedúzák családjához tartozó medúzák egy nemzetségét, melynek fajai közül kerülhetett ki a támadó, 2004-ben Lisa-ann Gershwin róla, helyesebben neve kezdőbetűiről Malónak keresztelte el.[2] Malo a spanyolban „rosszat” jelent, ez befolyásolhatta a névadást. Nem arról van szó, hogy a felmaródások (melyek kockamedúzák támadása esetén nemritkán egész életre kiható sebesülések) súlyossága lenne életveszélyes. Egy különösen erős izom- és idegméreg lövődik az áldozat szervezetébe, mely irukandzsi-tünetcsoportnak neveztek el.[3] Az áldozatul esett ember diszfóriával (fokozott kényelmetlenségérzettel) súlyosbított halálfélelmet él át, hány és verejtékezik, tagjaiban, hátában, hasi tájékon heves fájdalmat él át, és az, hogy szívritmusa megbomlik és vérnyomása megemelkedik, ilyen körülmények közepette természetesnek mondható. A halált is ez váltja ki, agyvérzéssel mint zárószakasszal.[4] A hatás olykor késleltetett, ami természetes mérgek esetén ritkaság, de érthető, ha meggondoljuk, hogy a méreg a gyors mozgású, de kicsiny élőlények kedvéért (ha nem is érdekében) fejlődött erre a tökélyre, nagyobb testtömegű, véletlen áldozatok méretükből adódóan kapnak egy kis túlélési esélyt. Ez azonban nem vigasztalja meg a Nestlé munkatársát, Robert Kinget (1958 – 2002), pontosabban családját. Őt a Malo nemzetség egy példánya halálosan sebesítette meg. Lisa-ann Gershwin a fajt az emlékére Malo kinginek nevezte el 2007-ben. A kíméletlen (angol) nyelv a fajt rögtön a kingslayer, „királygyilkos” névvel ruházta fel.[5] Hajlunk rá, hogy az állatvilág legveszedelmesebb gyilkosának nyilvánítsuk a fajt: alig 1 centiméteres és teljességgel áttetsző testű.

Malo kingi

Bővebben…

Szomália: pokol a Paradicsomban

Khámnak pedig fiai: Khús, Micráim, Pút és Kanaán.
1Móz10:6[1]

A népek szétválását és elterjedését megelőzően a Genezis ősatyákat emleget, mint például Khám negyedik fiát, Kanaánt, a kánaáni népek ősét és névadóját. Pút leszármazottaiként a próféták Libya népét jelölik meg, bár a görög Septuagintában földjük Φυγή, Fyge néven is felbukkan – ugyanez a Vulgatában Fuga – , melynek szó szerinti jelentése ugyan „menekülés”, esetünkben azonban megfelelőbb értelmezés az idilli csengésű „menedékhely”. Érthető, hogy Georg Moritz Ebers (1837 – 1898) Pút földjét az egyiptomi történelemből ismert Punttal azonosítja. (Az n hang megjelenése lágyítóként gyakori a sémi nyelvekben is.)[2]

A legnevezetesebb Hatsepszut Henemetamon fáraónő kereskedési célú expedíciója Puntba[3] Kr.e. 1493-ban, amikor is, első fennmaradt említésként az ember történelmében, élő növényt, mirhát adó szomáliai balzsamfákat vittek haza a földről. Ezek aztán hosszú századokig szolgáltattak mirhát. De hoztak magukkal aranyat és tömjént is, hogy egy kisebb biblikus kör bezáruljon, emellett fenyőtömjént, elefántcsontot, állatbőröket, élő vadakat, ébent, fűszereket és szépítőszereket.

Punt királynője, Eti (Ati) Dejr el-Bahari halotti Hatsepszut-terasztemplomának reliefjén

Ezt olvassák ki Dejr el-Bahari („Északi monostor”) halotti Hatsepszut-terasztemplomának reliefjeiből. A feliratokon az is szerepel, hogy Hatsepszut mennyei anyja, Hathor szerelemistennő Puntban született. De bizonyság van rá, hogy már jóval Hatsepszut előtt, Hufu fáraó alatt is voltak kereskedelmi kapcsolataik, sőt, azt is valószínűsítik, hogy már ennél korábban is.[4]

Kufu fáraó († Kr.e. 2566) és Hatsepszut Henemetamon fáraónő (Kr.e. 1507 – 1458)

Bővebben…

A jász

effugiensque oculos celeri levis umbra natatu

Decimus Magnus Ausonius (310? – 395?): Mosella[1]

És szemünk elől szökve könnyen cikkan sebesen úszva a pér…

A Mosel halai

a Mosel

A lazacfélék családjába tartozó pénzes pérről már volt alkalmunk megemlékezni. Az, hogy a Német Sporthorgászok Szövetsége 2011-ben az év halának választotta, mely szerintük a német folyók legszebb halai közé tartozik[2], egybecseng Ausonius szerető szavaival. Ezúttal a pénzes pérről csak annyit, hogy latin neve, az umbra egyúttal „árnyat” is jelent, és ez a német, az angol nevekkel és egy orosz társnévvel jól egybecseng (lásd ott). A franciában az ombre szóval az árnyékot és a pénzes pért is jelölik, akár a latinban az umbrával. A német Äsche szó vált a litván „keszeg”, еšė alapjává. Itt tehát téved Kazimieras Būga (1879 – 1924), amikor a bizonyos értelemben szintén „szálkás” ёж-re, azaz sünre viszi vissza a litván szó eredetét.  Bővebben…

Mi újság a futrinka végbelében?

vörös kínafa

Kína százharmincnégy füvészkertjének[1] látogatói minden bizonnyal találkoznak a kínafával, ám amikor a portugál alkirály, Luis Jerónimo Fernández de Cabrera Bobadilla Cerda y Mendoza Chinchón (1586 – 1647) feleségét, Anna Condeza de Chinchón (1599 – 1640) grófnőt 1638-ban a kínafa kérgéből készült orvossággal kigyógyították maláriájából (és ami után a gyógymód hatalmas népszerűségre tett szert Európa-szerte), ezt a buzérfélék családjába tartozó dél-amerikai növényt aligha ismerhették Kínában. A nemzetség tudományos nevét, a Cinchonát Linné (1707 – 1778) adta, tehát se Kínáról, se a helyi névből, hanem a kigyógyított grófnő férjének spanyol birtokáról. A közönséges „kínafa” név ugyanis a kecsua quina-quinából ered, melynek jelentése „a kérgek kérge”, ez a helybéliek által szentként tisztelt, legendákkal övezett csodaszer. Amennyire ez nyomon követhető, az ecuadori Loja szülötte, Pedro Leyva, a neves inka orvos tárta fel a titkot vagy Juan López jezsuita misszionárius (így terjedt el a „jezsuita kéreg”, „jezsuita por” elnevezés), vagy Loja spanyol kormányzója, Juan López de Cañizares előtt az 1630-as években.[2] II. Károly (1630 – 1685) háziorvosa, sir Robert Talbor (1642 – 1681) nemcsak a királyt kúrálta ki, de a francia udvarban is sikereket ért el. Amikor a tudására féltékeny francia orvosok kérdőre vonták, mit tud a lázról, ezt válaszolta: You gentlemen may explain the nature of fever; but I can cure it, which you cannot (uraim, önök magyarázhatják a láz természetét, de én gyógyítom is, amire Önök képtelenek).[3] Bővebben…

Kohlrabi és Kohlrabe: fehéren-feketén

A brokkoli és a bróker összefüggéseit vizsgáló rövid oknyomozásunkban már érintettük a káposztafélék családjának illusztris tagjait: a brokkolin kívül a karfiolt és magát a káposztát. Néhány további családtag vizsgálata látszólag elkerülhetetlen, ha közelebb akarunk férkőzni a holló rejtélyéhez (mellyel, érintőlegesen, szintén foglalkoztunk már). Bővebben…

Szongária pókjáról és történelméről

Határ szövegei, mint mondtam, ismeretekből építkeznek. Ha tehát azt látjuk, hogy a természetről szóló közlései elképesztő tájékozatlanságról árulkodnak, nem érhetjük be annyival, hogy ezekben a dolgokban kevésbé jártas. Mondok néhány példát. A Vágyélet című példázat főszereplője egy pók, melynek sikerül hatvanéves korára léggyé változnia. „Ekkor egy temérdek szongária-pók ereszkedett rá a hálóra nagy-gázolva…” – folytatódik a mese. Csakhogy a szongáriai cselőpók, mely egyébként csakugyan a legnagyobb pók errefelé, sohasem ereszkedik le sehonnan, mert a homokba vájt üregekben él, és oda behulló rovarokat ragad meg impozáns rágóival…

Bodor Béla (1954 – 2010): Szélhárfaszóló, vonós intermezzókkal[1]. Kritika Határ Győző (1914 – 2006) A Karkasszban (2000) című kötetéről (2003)

A farkaspókfélék családjába tartozó szongáriai cselőpók valóban szongáriai, de kicsit bizonytalan, mitől cselő. Bodor Béla helyesen állapítja meg, hogy a legnagyobb magyar pók, és életmódját is hűen írja le. Bizonyos tekintetben tehát megállja helyét a kolozsvári születésű kolozsvári Kolosváry Gábor (1901 – 1968) arachnológus 1931-ből származó képes beszéde, amelyben a szongáriai cselőpókot „a mi madárpókunknak” mondja.[2] Ugyanő rendkívül részletes tanulmányt is közöl a szongáriai cselőpókról.[3] Valójában a madárpókok nem közvetlen rokonai a farkaspókoknak (külön családot alkotnak), termetük is jóval nagyobb. Mint minden pók (minden élőlény), a szongáriai cselőpók sem keresi a bajt se magának, se nekünk. Marása nem kellemes ugyan (a lódarázséhoz hasonlítják), de ezt csak nagyon kevés túlbuzgó természetbúvár támaszthatja alá. Védett fajjá nyilvánítják 2000 Ft eszmei értékkel, bár nem ritka állat. (Feltehetően azt akarják az intézkedők, hogy ne is legyen az. Sok emberben lobban beteges gyilkossági szándék pókok ellen.[4]) Futótűzként terjed, hogy a szongáriai cselőpók harapásával erős mérget, cardiotont juttat áldozata szervezetébe. Bővebben…

Balzsamkörte, balzsamalma és a keserűség

On the morning of Wednesday, June 25th, we set sail for Isle Ornsay, with a smart breeze from the north-west.

Hugh Miller (1802 – 1856):
The Cruise of the Betsey (published in 1858)[1]

Június 25-én, szerdán reggel csípős északnyugati széllel tengerre szálltunk Ornsay szigete felé.

Hajósexpedíció a Betsyn (kiadva 1858-ban)

A tökfélék családjába tartozó keserű dinnye, más néven balzsamkörte óvilágszerte ismert növényből mára az egész világon elterjedt.[2] Szabályozza a vércukorszintet, de élvezete nagy óvatosságot kíván. A vércukorszint túlságosan leszállhat. Az emésztőrendszert irritálja, nagyobb mennyiségben fogyasztva (különösen a piros maglepel) mérgező: hányással, a máj megbetegedésével, sőt, halállal járhat.[3]

Mindamellett bizonyos állatkísérletek kedvező hatásokkal is kecsegtetnek. Egerek gyulladásait csökkenti[4], és Gyöngyösi Alexandra a Lois Marks Zucker (†2006?) és Theodore F. Zucker obezitológusokról elnevezett Zucker obese patkányokon végzett kísérleteiből azt is megtudjuk, a testsúlyt ugyan sajnos nem csökkenti, de javítja a szívfunkciókat[5].
Bármennyire is szívünkön viseljük e két emlőscsoport, az ember és a Zuckerekről elnevezett előhízlalt laborpatkányok egészségügyét, azok tippelnek helyesen, akik azt jósolják, a továbbiakban elkanyarodunk az élettantól. Bővebben…

Újabb égi tünemény: a Meidinger-tárcsa

Festetlen ernyőt látok nyoszolyámból,
a kék függönnyel szembe kályha lángol.
Unokám olvas nékem csöndes estén,
melegitik a szolgáim leveském.
Még verset írok, tollam fürge, friss,
pénzem csörög, jut patikára is.
Ha vége e sok balgaságnak, alszom
a vánkoson, Délnek fordítva arcom.

Po Csü-ji (772 – 846): Elégedettség
Kosztolányi Dezső (1885 – 1936) fordítása[1]

Johannes Heinrich Meidinger (1831 – 1905)

a Meidinger-féle elem egy alakja: ballon-elem

Johannes Heinrich Meidinger fizikai és kémiai ismeretét nem kisebb tudományos nagyságtól mint Justus von Liebig bárótól (1803 – 1873) szerezte. Egyetemi tanulmányainak végeztével pedig egy másik kiemelkedő egyéniség, Robert Wilhelm Eberhard Bunsen (1811 – 1899) munkatársa lett Heidelbergben. 1859-ben fejlesztette ki a Meidinger-féle elemet, melynek különösen jó hasznát vették távírdákban és vasútállomásokon.
A galvánelemek kultúrtörténetének kezdeti szakában sok nehézséget okoztak a vegyi átalakulás során keletkező abrazív melléktermékek, például a nitrogén-dioxid, NO2, korabeli magyar nevén alsalétromsav[2]. Ezek megfelelő kivédésére számos megoldás született. Meidinger a salétromsavat teljesen kiiktatta, az általa alkalmazott megoldás során keletkező nagy fajsúlyú rézgálic-oldatot egyszerű gravitációs elvvel ülepítette.[3]
Meidinger 1864-ben hagyott fel egyetemi pályájával különféle állami megbízatások kedvéért. A Kereskedelmi Minisztérium felkérésére műszaki könyvtárat alapított, kiállítások, konferenciák szervezésével fontos missziót teljesített a német ipar fellendítésében.[4] Bővebben…

Az ijesztő nimfák rejtélye

William Smith (1813 – 1893) mai olvasókat is lenyűgöző alaposságú főművében, az először 1844-ben kiadott Dictionary of Greek and Roman Biography and Mythology (Görög-római életrajzi és mitológiai lexikon) 1846-os kiadásának nimfákról szóló szócikkében meglepő fordulatra bukkanunk. Az alszeidákról (berki nimfákról, akiknek egyéb elnevezéseik is vannak) szólva azt írja, Nymphs of forests, groves, and glens, were believed sometimes to appear to and frighten solitary travellers, azaz „az erdők, berkek és szurdokok nimfáiról úgy tartották, néha magános utazóknak jelennek meg és ijesztenek rájuk”.


Mielőtt rátérnénk William Smith bizonyítékaira, említsük meg, hogy az alszeidák neve éppen a görög „berek” (ógörög: ἄλσεα, halsea, mai görög: άλσος, alsos) szóból lett csoportnévként Ἀλσηΐδες, Halseides.[1]


Az alcikk állításaira William Smith a következő bizonyítékot tárja elénk:
Bővebben…

A sajt eredete és erjedése

Tisztelt Z. barátom ösztönzésére, hogy fordulnék egy kicsit a sajtérlelés vonzó témaköre felé, szívesen élek egy kicsit tágabb kitekintéssel, hiszen a sajtkészítés ősi és modern módszereit, továbbá a sajtok osztályozását elhivatott „kazeológusok” kitűnően dokumentálják. Bővebben…

Az Andamán- és Nikobár-szigetek rejtelmei

Bár maguk az andamánok és nikobárok, érthetően, gazdag történelműnek mondják hazájukat, a Bengáli-öbölben húzódó Andamán- és Nikobár-szigeteket, a világ többi részén élőknek meglehetősen szórványos ismereteik vannak erről. Genetikai vizsgálatok a heterogén andamán népesség egy törzsét, a dzsaravákat olyan afrikai eredetű etnikumnak mutatják, mely mintegy 60 000 évvel ezelőtt hajózott oda őshazájából. (Jelentős különbség mutatkozik a két szigetcsoport népcsoportjai között.) Az első európai érintkezések idején a nikobáriak nyelve khmer volt. Tárgyi emlékek Kr.e. 800-ról mutatják kultúra jeleit. A XI. században tamil erők foglalták el a teljes szigetcsoportot, mely tengeri támaszpontul szolgált a számukra a Szumátra elleni felvonuláshoz. A XVIII-XIX. században a legváltozatosabb európai gyarmatosítások terepévé vált a térség. Dánia négyszer foglalta el és négyszer menekült ki onnan az ott szerzett malária miatt. Az egyik űrt kihasználva holland segítségre támaszkodva Mária Terézia (1717 – 1780) közös osztrák-magyar kontingenst indított útjára Nikobárba. Egy ideig Magyar György volt a helyőrségparancsnok.[1] Dánia azonban visszaszerezte fennhatóságát, melyet végső kivonulása után pénzért értékesített a Brit Koronának. A britek fegyenctelepként kívánták hasznosítani a birtokot (andamáni területen rövid időre 1790-ben ezt már megtették). 1858-ban Port Blair néven alapították meg a büntetőtelepet (ez ma a szigetcsoport fővárosa). A britek érzéketlen brutalitását jellemzi, hogy bennszülötteket ősi környezetükből kiragadva a calcuttai állatkertben mutogattak. A brit jelenlét sok helyi törzs körében elterjesztette a tüdőgyulladást, a himlőt és az influenzát, ami az amúgy is csekély, néhány ezres összlétszám nagy részének halálához vezetett. A II. világháború alatt sem várt rájuk különb sors a japán megszállás idején: kollaboráció vádjával százával irtották a bennszülöttek maradékát.[2] Bővebben…

Gombalakás

Ha a szimbiózis, kölcsönös előnyszerzési vonása miatt, nem is produkál olyan vérfagylaló rémeseteket, mint a parazitizmus, melynek példáival sokat találkoztunk, egyes biokémiai megoldásai mégis érdekessé teszik számunkra, műkedvelők számára is. Bővebben…

A bűz alvilága

Ludbőrzik az agyagos domb bőre,
elomlik és puha sárrá rothad,
mint mezitlen teste egy halottnak

Babits (1883 – 1941): Újabb versek (1934-1937).
Ősz és tavasz közt[1]

Már tettünk látogatást a bűz birodalmában, úgyhogy lelkileg valamelyest felvérteződhettünk a bűz alvilágába bocsátkozáshoz. Nem saját testünk alvilágára célzunk ezúttal. Sokszor említettük már a széklet markáns illatát okozó indolt és szkatolt. Nyilvánvaló szelekciós előnyt jelentett – elsősorban a mindenevő és a húsevő emlősök körében – a bélflórák számára, hogy erőteljes szaggal tartsák távol a termelőt és a végterméket, ugyanígy az undor kialakulása a bélflórának otthont adó állatot segítette a fertőzésveszélyes anyag felismerésében és elkerülésében. A párhuzamos fejlődés vezetett a szkatol és indol mai szomorú népszerűtlenségéhez (bár az illatszeripar óriási hígításban ibolyapótlékként és fűillatként veszi hasznukat). Ám ma a szemetesládák alvilágába hatolunk.

Bővebben…

Veréb

…Az ébredő kert harmattól vizes.
Veréb csiripel a szemét fölött,
alatta rongyos, véres sebkötők.

S a szűk lépcsőn, hová a sok beteg
remegve vet sötét tekintetet,
a hajnali árnyban valaki les.

Kosztolányi (1885 – 1936): Kórházból – 1. Nyolc óra tájt (1907)[1]

A II. századi Diogenianos Grammatikos[2] nagyszabású Λέξις παντοδαπή-je (Lexis pantodale), azaz Összefoglaló szótára több hasonló görög szótár kompilációja. A mű alapul szolgált az V-VI. században élt Alexandriai Hesykhios Συναγωγὴ Πασῶν Λέξεων κατὰ Στοιχεῖον, Synagoge Pason Lexeon kata Stoikheios, Minden szó ábécésorrendben című, nagyzolónak ható című, de valóban roppant (ötvenezernél is több szócikket tartalmazó) főművéhez.[3] Ezeknek a szavaknak egy része Alexandriai Hesykhos idejére már kikopott a használatból. A szótárat lapozgatva a következő, szívünkhöz közel álló szóba ütközünk:

robillos: basiliskos ornis

Bővebben…