Kis Ferencné címkéhez tartozó bejegyzések

Tévhiteknek ellenálló méreg: az akonitin

KING HENRY IV1 Aconitine
…Mingled with venom of suggestion–
As, force perforce, the age will pour it in–
Shall never leak, though it do work as strong
As aconitum or rash gunpowder.[1]

valasztoIV. HENRIK
… még ha az idő belé is
Vegyíti a gyanú mérgét – sosem
Reped szét, még ha úgy hat is a méreg,
Mint az akonit vagy a gyors puskapor.

Shakespeare (1564 – 1616): IV. Henrik, II. rész, IV/4
Vas István (1910 – 1991) fordítása[2]

2 napellus

alpesi, havi vagy katika-sisakvirág

Tegnapi, Agrippina Minort (14 – 59) is felemlegető megjegyzésünk után érdemes legnevezetesebb tettéről megemlékeznünk. Bővebben…

Reklámok

A manszanilyafa és kigőzölgései

The poisonous manchineel was observed, a drop of whose milky juice will burn the flesh like vitriol.

Ballou (1820 – 1895): Due South or Cuba Past and Present[1]

Megfigyelték a mérgező manszanilyafát, mely tejszerű nedvének egyetlen cseppje is vitriolként égeti a bőrt.

Egyenest Délnek, avagy Kuba egykor és ma

1 manchineel

manszanilyafa

Második útján Kolumbusz Kristóf (1451 – 1506) felpanaszolta a karibi térségben, hogy számos veszélyes gyümölcsre bukkantak, melyeket emberei meggondolatlanul megkóstoltak, de alig ért nyelvük a gyümölcshöz, szájuk, arcuk megduzzadt tőle, belázasodtak és fájdalmakra panaszkodtak. A leírásban felismerik a manszanilyafa, angol nevén manchineel almához hasonló gyümölcsét, a „halálalmát”.[2]

2 kutyatej

kutyatej

A kutyatej egy hashajtó hatású fajának ógörög εὐφόρβιον, euforbion nevét II. Juba (Kr.e. 52? – Kr.u. 23) numídiai király adta Kr.u. 12-ben a növénynek orvosáról, Euforbosról azok után, hogy hírét vette, Augustus császár (Kr.e. 63 – Kr.u. 14) szobrot emelt saját életmentő orvosának, Antonios Musasnak, Euforbos fivérének. Linné (1707 – 1778) az egész nemzetséget Euforbosról nevezte el Euphorbiának.[3] A kutyatejfélék családjába (Euphorbiaceae) tartozik a manszanilyafa is. Éppen a kutyatejszerű nedve révén mérgező minden porcikája. Elégetni sem célszerű, füstje ugyanis vakságot okoz. Talajtartó ereje folytán nagyarányú irtása súlyos eróziókhoz vezet. Így ahol tudják, kihelyezett figyelmeztető táblákkal veszik fel a harcot ereje ellen.[4] Élőhelye a Mexikói-öböl partvidéke és a karibi térség.[5]

Annál meglepőbb, hogy Meyerbeer (1791 – 1864) 1865-ben bemutatott posztumusz operájában, Az afrikai nőben a címszereplő, Selica Afrikában fekszik alá öngyilkossági szándékkal a manszanilyafa ártó kigőzölgéseinek:

Neluco (con terrore.) Ah! non ve n’appressate!
Là, se vene sovvien si stende la grand ombra,
Del ner’ mancenillier, dell’ albero mortal.
Selica Io lo so.
Neluco Sciagura all’ imprudente
Che respira quei fior. Dall’ odor fatal
Per poco egli si crede in ciel rapito,
Quel estasi così menzognera e fatal
Lo conduce pian pian dal delirio al morir![6]

Eugène Scribe (1791 – 1861)

Neluco, rabszolga (elborzadva): Hah! Meg ne közelítsd!
Amott veti roppant árnyát
A lehajló manszanilya, a halálos fa.
Selica: Tudom én.
Neluco: Jaj az óvatlannak,
Ki virágát szagolja. Végzetes illata
Elébb, hinnéd, a mennybe emel,
De a csábos és gyilkos kéj
A mámort lassan halálba fordítja!

3 Africaine_1865_-_setting

Meyerbeer: Az afrikai nő – zárójelenet a manszanilyafa alatt az 1865-ös ősbemutatón

(A valóságban a hatás tudományos kipróbálója kénytelen eltekinteni a mámoros bevezetőtől.)
A manszanilyafa tudományos nevét is Linné adta: Hippomane mancinella. A fajnév első látásra is világos, a nemnév (talán) egy kis magyarázatra szorul. Theofrastos (Kr.e. 371? – 287), a nagy görög botanikus egy növénynek a χιππομάνης, hippomanes nevet adta azok után, hogy észrevette, az azt lelegelő ló különösen viselkedik. A szó a „ló” és az „őrület” („mánia”!) szavakból áll össze. Linné természetesen tudta, hogy ennek a növénynek és a manszanilyafának nincs köze egymáshoz, de ezzel is utalt a fa rémítő sajátosságaira.[7] Magának a „manszanilya” szónak az eredete azonban sokkal kalandosabb. Bővebben…

Avernus: alvilág, feltámadás és az albán nyelv

λίμνην τ᾽ Ἄορνον ἀμφιτορνωτὴν βρόχῳ
καὶ χεῦμα Κωκυτοῖο λαβρωθὲν σκότῳ
(…limnen t’Aornon amfitornoten brokho
kai kheuma Kokytoio labrothen skoto…)

…az Avernus-tó vizét hurokként fonja körbe
és gyors vizét Kokytos zúdítja bele…

a kalkhysi Lykofronos (Kr.e. III.sz.): Alexandra[1]

1 Wilson

Wilson (1714 – 1782): Az Avernus-tó (1765 körül)

Az ifjú Händel (1685 – 1759) itáliai körútja egyik apokaliptikus csúcsteljesítménye az 1708 húsvét vasárnapján bemutatott Feltámadási oratórium (La resurrezione, HWV47), második oratóriuma. Az ambiciózus librettót Carlo Sigismondo Capece (1652 – 1728), a hányattatott sorú, száműzetését éppen Rómában töltő Mária Kazimira Lujza (Marysieńka, 1641 – 1716) lengyel és litván fejedelmi ágyas, majd királyné udvari költője írta.[2]

2 pzzo ruspoli 1699

Róma, Palazzo Ruspoli (1699). Itt mutatták be 1708 húsvét vasárnapján a Feltámadási oratóriumot

Az előadás, sőt, előadássorozat anyagi fedezetét Francesco Maria Marescotti Ruspoli márki (1672 – 1731) teremtette meg, nem kímélve a költségeket. Az akkori mércével gigászi zenekarban huszonegy hegedű, négy brácsa, öt-öt cselló és nagybőgő, két trombita, négy oboa és egy harsona megszólalását tervezték, de ezt Händel még kiegészíttette egy fuvolával, két blockflötével, egy fagottal és egy viola da gambával, vélhetőleg úgy, hogy az arzenál bizonyos hangszerei közül többet is megszólaltatott egy-egy muzsikus. Ruspoli márki ezerötszáz példányban kinyomtatta a szövegkönyvet.[3] A darabban szereplő Angyal névrokona, Arcangelo Corelli (1653 – 1713) vezette első hegedűsként a zenekart. Mária Magdaléna szerepét a kor neves szopránjára, Margherita Durastantira (1685 – ?) bízták, de az éber XI. Kelemen (1649 –1721) azonnal tiltakozott. Pápai rendelete kategorikusan tiltotta nők fellépését. Így a bemutató után a szerepet különböző híres castratók énekelték.[4]

Mint oratorikus műveknél ez megszokott, a Resurrezionét gyakran kezdőszavairól emlegetik: Disserratevi, o porte d’Averno (Táruljanak ki az Avernus kapui). A lenyűgöző indításban szereplő Avernust vizsgáljuk meg közelebbről. Bővebben…

A klasszikusok megközelítése

Escasas disciplinas habrá de mayor interés que la etimología…[1]

Borges (1899 – 1986): Sobre los clásicos

Kevés tudomány lehet olyan érdekes, mint az etimológia…[2]

Borges: A klasszikusokról. Scholz László fordítása

Mintegy húsz év kisebb terjedelmű, de velős tanulmányait foglalja össze Borges az Otras inquisiciones 1972-ben kiadott második kötete, melynek a szelídített Újabb nyomozások címet adta magyar fordítója, Scholz László.[3] Ennek 1965 végén írt záródarabja a Sobre los clásicos, A klasszikusokról. A tanulmány elején áll Borges néhány kedves szava az etimológiáról, melyeket mottónkban idéztünk. Néhány alátámasztó példája között, érthetően, a „klasszikus” szó eredetvizsgálata is ott áll, melyről megállapítja, hogy a mai, „rend” jelentést a latin classis, „flotta” szóból vette át. Túl azon, hogy a „klasszikus” és a „rend” nem szinonimák, a helyzet ennél kicsit bonyolultabb. Ennek bemutatásával nem sértjük Borges emlékét, inkább megerősítjük véleményét a szófejtés szépségéről. De legalábbis úgy reméljük.

Huysum

Huysum (1682 – 1749): Klasszikus tájkép, tiszteletadással Bacchusnak

Bővebben…

Farkasok, ökrök, kutyák étvágya: bűn vagy betegség?

2 falankok…sed et plumbeam chartam supinus pectore sustinere et clystere vomituque purgari et abstinere pomis cibisque officientibus…

Suetonius (69? – 130?): Vita Neronis (37 – 68)[1]

Hanyatt fekve ólomtáblát tartott mellkasán, klistéllyal, hánytatókkal tisztította beleit, nem fogyasztott gyümölcsöt s a hangra ártalmas ételeket…

Suetonius: Nero. Kis Ferencné (1916 – 1962) fordítása[2]

valaszto

Elhatározták a soványító kúrát. A császár örömest magára vette minden gyötrelmét és lelkiismeretesen megtartotta. Azokat az ételeket, melyeket kedvelt, föl se tálaltatta az asztalnál, többször napokig nem evett semmit, csak este ivott egy korty forró vizet. Ha pedig lakomán vett részt, nyomban evés után tollal csiklandozta garatját, hogy hányjon. Majd a hánytatót állandóan ott tartotta asztalán egy serlegben és minden falatra kortyintott egyet. Az orvos később allövetet is rendelt. Ezt az egyiptomi papok készítették, az ibiszek és gólyák példája után, melyek hosszú csőreikkel tisztogatják magukat.

Kosztolányi (1885 – 1936): Nero, a véres költő. Orvosok a betegágynál[3]

1 Gula

Egy főbűn. Bosch (1450 – 1516)

Bővebben…