Claudius Aelianus címkéhez tartozó bejegyzések

Liberális antológia

59 τοιόνδ᾽ ἄνθος Περσίδος αἴας
60 οἴχεται ἀνδρῶν

Αἰσχύλος (525 – 456 π.Χ.): Πέρσαι (472 π.Χ.)[1]

59 toiond’ anthos Persidos aias
60 oikhetai andron

Aiskhylos: Persai

59 Ilyenek Perzsia virágai,
60 az odaveszett férfiaké.

Aiskhylos: Perzsák

A 100 és 300 között alkotó Antoninos Liberalis átváltozási történetei közül, melyeket a Kr.e. 300 körül élt Boiostól vett át, a hetedikből különösen szomorú esetről értesülünk. Sem Boios, sem Antoninos Liberalis nem éri fel a mottónkban idézett Aiskhylos költőiségét, de valósággal tobzódnak az ἄνθος, anthos („virág”) /  ἀνδρῶς, andros („férfi”) típusú szójátékokban.
Röviden szólva Autonoosnak (neve jelentése egy megfejtés szerint: „virágon csámcsogó”) jókora földbirtoka volt, rajta számos ménessel, ám földjét elhanyagolta. Azon haszonnövény bizony egy szál sem termett. Gyermekei nevét ehhez igazította. Elsőszülött fia, Herodios a földek erősen erodált állapotáról kapta nevét. Meg kell jegyezzük, hogy az erosio latin szó, amelyet azonban a görögök ismerhettek, így Boios is.

korinthosi oszlopfő medvetalpfűvel

csáté

Akanthos nevű fia, Akanthys nevű lánya a medvetalpfűről kapta nevét, a további fiúgyermekek közül Skoineos a csátéról, Anthos valamelyik virágról – ahogy az „antológia” is „virágfüzér”, „virágos kert”. Autonoos a lovak gondozását családjára – élükön feleségére –­ és egy szolgára hagyta. Az anya, Hippodameia neve nem véletlenül „lógondozó”.[2] Ám egyszer a legelőjükre nem eresztett lovak megvadultak és halálos támadást intéztek Anthos ellen. A szolga és az atya megkövülve figyelték a tragédiát, egyedül Hippodameia próbálta felvenni a küzdelmet, mindhiába. Ereje csekély volt a dühöngő lovak megfékezéséhez. De Anthos segélykiáltása az Olymposig hatolt. Zeus és Apollo megkönyörült és csodát tett. Az egész társaságot valóságos kis állatkertté, de legalábbis madárházzá változtatta. Bővebben…

Cinóber, sárkányvér, jakabfű-lepke

τῶν μὲν Ὀδυσσεὺς ἦρχε Διὶ μῆτιν ἀτάλαντος:
τῷ δ᾽ ἅμα νῆες ἕποντο δυώδεκα μιλτοπάρῃοι.

Ὅμηρος (αι VIII. π.Χ.): Ἰλιάς, II.[1]

ton men Odysseus erkhe Dii metin atalantos:
to d’hama nees eponto dyodeka miltopareoi.

Homeros (Kr.e. VIII.sz.): Iliász, II.

Zeuszra ütő elméjü Odüsszeusz volt vezetőjük:
véle tizenkét jó vörösarcu hajója vonult fel.

Devecseri Gábor (1907 – 1970) fordítása[2]

Egyszer már foglalkoztunk vörös színezékekkel, melyben felróttuk Theofrastosnak (Kr.e. 371? – 287?), hogy összekeverte a míniumot a cinóberrel. Ezúttal egy még furcsább és kínosabb összekeveréssel foglalkozunk, szintén egy vörös színezékkel kapcsolatban. Bővebben…

A mantikór élete és a halál

1 Manticore_Rochester_Bestiary

mantikór a Rochesteri Bestiáriumban (1230–40 körül)

Az első ismert leírást a mantikórról a feltehetőleg hadifogolyként Perzsiába hurcolt, ott orvosként II. Artakhsasja, azaz II. Artaxerxes Mnemon („Jó”) (Kr. e. 453 – Kr. e. 358) udvarában szolgáló knidosi Ktesias (sz. Kr.e. 416?)[1] Indiáról szóló könyvében olvashatjuk I. Nagy Szent Fotios (810? – 893?) Myriobiblionban („Könyvek miriádjában”) megírt összefoglalójának közvetítésében. Bővebben…

A koriander, az amfiszbéna és az ágyi poloska

1 korianderA minap ismerkedtünk meg Horhi Melius Peter (1532 – 1572) református püspök és botanikus álláspontjával (annak egy töredékével) a fekete korianderről, szóhasználatában Fekete Colandronról. Jó alkalom ez arra, hogy a növény híresebb névrokonának, a koriandernek a kultúrtörténetébe is egy pillantást vessünk barokkos, fegyelmezetlen szétágazásokkal. (Ámbár… ha biztosnak fogadjuk el a fekete koriander egyik említett beazonosítását, valóságos rokonok is, mindketten a zellerfélék családjába tartoznak.) Bővebben…

Xerxes leszek, fát nevelek

1 DendrRecitativo
Frondi tenere e belle,
del mio platano amato,
per voi risplenda il Fato.
Tuoni, lampi e procelle
non v’oltraggino mai la cara pace
nè giunga a profanarvi mostro rapace.
Arioso
Ombra mai fù di vegetabile
cara ed amabile soave più.[1]

Recitativo
Gyönge és gyönyörű leveleidre,
én szeretett platánom,
áradjon a szerencse.
Mennydörgés, villám és viharok
meg ne zavarják édes békéd,
szentségedet dúló szelek ne háborgassák.
Arioso
Nem élt még növény,
melynek árnyán kedvesebb, nyájasabb,
édesebb lett volna nekem.

Händel (1685 – 1759): Xerxes HWV40, I/1

Händel párezer áriájából ezt az egyet mindenki ismeri, akit 12-14. életéve az iskolapadban ért, ha az „igazi” áriák közé a legalább annyira igazi ariosókat is besoroljuk. A dallamot Largóként aposztrofálják az oktatási rendszer bizonyos szintjein, valójában (és helyesen előadva) Larghetto, azaz nélkülözi a múlt századi barokk-felfogás patetikus nyújtását.
Nicolò Minato (1627? – 1698) Xerse című szövegkönyvére Cavalli (1602 – 1676) írt először nagy sikerű operát Velencében 1654-ben.

A szövegkönyvet negyven évvel később Silvio Stampiglia (1664 – 1725) átdolgozott Rómában Bononcini (1670 – 1747) első operája számára. Szövegkönyvek felújítása nem volt ritka a barokk korban, de több emberöltőt kiszolgáló szövegre alig van példa. Még a kisebb időszakokat átívelő átdolgozások is gondot fordítottak az eredeti változatok tréfás részleteinek alapos megnyirbálására, két okból is. Egyrészt megváltozott az ízlés, és a „komoly operákban”, opera seriákban a közönség rossz néven vette a komolytalanságot. Másrészt az operaszínpadi humor szélsebesen elavul. A kora barokk humoros betéteket ma már inkább megértő türelemmel fogadjuk, mint lelkes kacajjal. A Xerxes szövegkönyve azonban többé-kevésbé átvészelte ezeket a máskor szokásos és természetes vágásokat. Ennek megfelelően Händel Xerxesének gyakori besorolása „vígopera”, bár műfajilag ez éppúgy túlzás. Mint Harold Powers (1928 – 2007) finoman rámutat, egy kicsit többről is szó van, mint a szövegkönyv átvételéről. (Händel operájának szövegkönyvírója, azaz az átdolgozó ismeretlen.) Bononcini operájának számos részlete jelenik meg Händel művében, maga a nyitó arioso is:

Ám ha valahol érvényes Händel cinikusnak tűnő magyarázata a „kölcsönzéseire” („jobb kezekben lesz az nálam”), itt okvetlenül. A finom tollú, de a jelentős barokk operaszerzők mellett kicsit erőtlen komponistává érő Bononcini első operája ugyan magán hordozza a későbbi nagy művek derűjét, mégis tipikus szárnypróbálgatás, amelyre ráfér egy kis vérátömlesztés.[2] Ám a továbbiakban nem a Kr.e. 480-ban játszódó egész művel (és keserves fogadtatásával) foglalkozunk, hanem, kis kitérőkkel, a címszereplő általunk is hallható rejtelmes betegségével. Már ha igazak a találgatások. Bővebben…

A túzok históriája

1 outardeAmikor arra vállalkozunk, hogy tisztázzuk egy állat történetét, első dolgunk kritikus szemmel megvizsgálni azokat a változatos neveket, amelyeket a különböző nyelvekben kapott különböző időkben; továbbá hogy erőfeszítéseket tegyünk, amennyire ez csak lehetséges, elkülöníteni a különféle fajokat, melyekre ezeket a neveket alkalmazták. Ez az egyedüli útja annak, hogy hasznot húzzunk a régiek által birtokolt tudásból, és hogy azt haszonnal kapcsoljuk össze az újabbak felfedezéseivel; és, következésképpen, egyedüli útja annak, hogy valódi előrehaladást érjünk el a természet tudományában.

Buffon (1707 – 1788): A madarak természettana (1779), XXX. fejezet (A túzok)[1]

2014-ben lett Magyarországon az év madara a túzok (a döntést mindig az előző évben hozzák). Késésben vagyunk, mentségül talán felhozható megemlékezéseink szerény terepének kezdeti kísérleti állapota abban az évben.
Ma mintegy 1500 példány él nálunk.[2] A létszám a környező országokhoz képest jónak mondható, de, dacára a növekvő állománynak, mégsem biztos, hogy ez elég az ősi populáció fennmaradásához. Fiatalon nagyrészt rovarokkal, idősödve egyre inkább növényekkel táplálkoznak.[3] Az embertől, alappal, távol tartják magukat, kártételük elhanyagolható. Ezt a kimondottan szeretetreméltó madarat Angliában hobbivadászok irtották ki. Elterjedt nézet szerint 1832-ben[4], de ez így pontatlan: abban az évben a norfolki Thetford Warrenben látták az utolsó fészket az utolsó csibékkel, de megfigyeltek élő példányokat 1843-ban, 1845-ben, 1850-ben, sőt, az 1870-es években is. 2004-től Norfolkban néhány orosz példánnyal kísérlik meg az újrakezdést.[5]

2 Thetford Warren_Norfolk

a Thetford Warren-i erősített vadászház (1400 körül)

Bővebben…

A légy urai

1 selymes_doglegy

selymes döglégy

Küzdelmünk a legyekkel már emberi létünk előtt megkezdődött; annak tudatos megértése, hogy a légytől fertőzéseket is elszenvedhetünk, szintén elég régi keletű. Id. Plinius (23 – 79) A természet históriája című, általunk is sokszor idézett munkájában beszámol légyrajok okozta pestilenciáról.

Jegyezzük meg, hogy a pestilencia ugyan a későbbi századok pongyola „nyelvfejlődése” következtében pestist is jelentett, valójában a latin eredeti értelem szerint pestilis, pestisszerű megbetegedés[1], meglehetősen tágan értve, így a maláriát („rossz levegő” okozta betegséget) is ideszámítva.

Id. Plinius ugyanott arról is beszámol, hogy az eleaiak a fertőzést hordozó légyrajok ellen hathatós segítséget találtak Myacoris – Myiagros – Myiakores („Légyűző”, „Légykapó”) istenben – amennyiben az isten elfogadta könyörgésüket, a legyek azonnal elpusztultak.[2] (Az elfogadás egyetlen tudományos jele a légyraj pusztulása volt.) Bővebben…

Hódolat

1 hod

eurázsiai hód munka közben

Az eurázsiai hódot a tudomány a Castor fiber néven emlegeti.[1] A tudományos nevet Carl von Linné (1707 – 1778) adta 1758-ban[2] a Systema Naturae (A természet rendszere) című művének X. kiadásában.  Mindkét szó latin, mindkét szó azt jelenti: hód.

2 Hodragas_Rabca

a munka gyümölcse a Rábca partján

Kissé tágabb összefüggésbe helyezzük a különös szóképzést, kiterjesztve figyelmünket a dioskurok egyikére, az eunuchokra és a gesztenyére, nem kihagyva Norma kavatináját. Bővebben…

Kacsák és ellenkacsák

Milyen édes fuvallat száll fel ajkairól! Édesebb az az alma és a galagonya illatánál is! De mégsem merem megcsókolni: csókja a szívemig szúr, és megőrjít, mint a friss méz!

Longos (II.sz.): Dafnis és Kloe

0 PontusAmint azt Xenofon (Kr.e. 434? – 355) részletesen leírja az Anabázisban (Felvonulás)[1], ifj. Kurus (Kyros, †… Kr.e. 401)[2] görög zsoldosokat toborzott bátyja, II. Ardasir (Artaxerxes Memnon, Kr.e. 453 – 358) perzsa király ellen. Kr.e 401-ben ugyan győzelmet aratott, de tőrbecsalták, így esett a mintegy 11 500 zsoldos[3] vezetésének feladata Xenofonra, aki hazatérést tanácsolt. 4000 km hosszú úton, ellenséges környezetben vonultak vissza, mikor a fáradságos – de még távolról sem lezárult – kalandsorozat után Thekhes (ma: Madur) hegyénél Trapezunt térségében megpillantották a Fekete-tengert.

1 Bernard Granville Baker Thalatta 1901

Baker (1870 – 1957): “Thalatta! Thalatta!” (“A tenger! A tenger!”)

Bővebben…