Cosima Wagner címkéhez tartozó bejegyzések

Mahler és Bécs

Háromszorosan is hazátlan vagyok. Cseh születésűként Ausztriában, osztrákként németek közt, és zsidóként az egész világon.

Alma Maria Mahler (1879 – 1964) Gustav Mahlert idézve.
Gustav Mahler. Emlékek és levelek (1946)

Egy korábbi írásunkban homályos ígéretet tettünk Mahler és az őt ért bécsi antiszemita támadások ügyének valamelyes felderítésére.
Ha egy pillanatra a zsidó-keresztény kultúrát zsidó és keresztény kultúraként, azaz kettejük közös részeként (a Tórán, a haftárákon és Jézusnak erre alapozott tanításain keresztül) értelmezzük, meg kell állapítsuk, Mahlert ez a hit- és kultúrréteg nem érintette meg. Már feltéve, hogy Mahleren az utóromantika kiemelkedő szerzőjét és nem magánembert értjük.

Mahler apai ágú dédapja, Abraham Jakub Mahler (1720 – 1800) sahter, azaz rituális metsző volt a csehországi Chmelnában[1], de Mahler már világias szellemben nevelkedett, őt magát egyesek „útkereső agnosztikusként” jellemzik.[2] Ez azonban valamennyivel bonyolultabb. Bővebben…

Don Carlos és Izolda

Mindig is ott lebegett egy kis párhuzam Trisztán és Izolda, valamint Don Carlos (1545 – 1568) és Valois Erzsébet (1545 – 1568) egyaránt (de másképp) fiktív szerelmi történetei között. Gottfried von Strassburg († 1215?) 1210 körül írt Tristan und Isoltja, Trisztán és Izoldája, amint Adrian Stevens 1990-ben rámutat, a krónikai elbeszélés igényével íródott, de a történelmi párhuzamok legfeljebb sejtelmesek.[1] A Don Carlos-történet szereplői létező történelmi személyek ugyan, csak éppen kevés számú történetileg is igaz mondat akad benne. Wagner (1813 – 1883) cselekménye (WWV90) 1859-re készült el. Verdi (1813 – 1901) Don Carlosát a kilenc hónapig tartó próbálás és a látványos színpadra állítás dacára is vértelennek tartották. 1867. március 11-ei párizsi ősbemutatóját a párizsi Császári Operában[2] 662 nappal követi a Barna könyv, Cosima Wagner (1837 – 1930) naplójának megnyitása. (Szentestére, harmincegyedik születésnapjára tervezte, de ez újév napjára tolódott, mert Luzernben nem kapott megfelelő üres példányt.) A naplóból megtudjuk, Wagner mennyire csodálta a Don Carlost. Idős korában eljátszással egybekötött felolvasásokat is tartott belőle, mindvégig gondosan kerülve Verdi nevének kiejtését (ezzel a névvel máskor is különösen ökonomikusan bánt). Hódolata megállt Schiller (1759 – 1805) sokáig csiszolt, 1787-re befejezett remekművénél.[3] Bővebben…

Bayreuth képekben

Callot (1592 – 1635): Sárkány szekeret vontat

A háború borzalmait megrajzoló Callot meseszerű metszeteiről és rajzairól is híres. Ezek ihlették meg E. T. A. Hoffmannt (1776 – 1822) 1814-15-ben élete egyik legjelentősebb novelláskötete megírására, melyet 1819-ben Fantáziadarabok Callot modorában címmel adtak ki. Pályája elején E. T. A. Hoffmannt Jean Paul (1763 – 1825) támogatta. Nem volt meglepő, hogy egy 1813-as új kiadás előszavának megírására őt kérték fel (Fantasie-Stücke in Callots Manier. Mit einer Vorrede von Jean Paul, azaz: Fantáziadarabok Callot modorában. Jean Paul előszavával).[1] Ennek az évnek novemberében így ír:

E. T. A. Hoffmann ismerői és barátai, továbbá a könyvében fellelhető, önmagáért beszélő minden zenei hozzáértés és átszellemültség bízvást nagy zeneművészként állítják őt elénk. Minél jobbat és minél egyénibbet! A napisten mindezidáig a jobb kezével osztotta a költői, a bal kezével a zenei adományt, két különböző, egymástól oly távoli személynek, hogy eddig a pillanatig még mindig várnunk kell arra az emberre, aki egy igazi operát költ és komponál egy személyben.

Írja tehát ezt Jean Paul 1813-ban, Wagner születési évében.[2] Bayreuthban, ahol 1804 óta lakott. Bővebben…

Nike és Wagner

A megváltás oratóriuma

Thomas Mann (1875 – 1955) a Parsifalról (WWV111, 1882),
a Richard Wagner szenvedése és nagysága című tanulmánykötetben (1933)[1]

A Magyarországon annyi év után is szokatlannak számító csütörtök délután négy órai kezdettel vezényelte el Fischer Ádám a Parsifalt, ami a „munka hátországában” még így is telt házat vonzott. Nem az előadásról emlékezünk meg ezúttal, hanem a műsorfüzetről.[2] Bővebben…

Lombardiai kis körút

Urio

Urio

Urio a Comói-tó partján. A közelben található Erba is. Urio (1631? – 1719?) és a nála kevésbé jelentős, Händel (1685 – 1759) előtt szűk emberöltőnyivel aktív Erba zeneszerzők is bőséges forrásul szolgáltak Händelnek. Händel elvakultabb hívei diadallal mutattak a térképre: Urio és Erba nem is két zeneszerző, hanem két városka! – Is… – mondanák nálunk szakavatottabbak. Érdemes összehasonlítani Urio Te Deumának bevezetését Händel Saul (HWV53) című oratóriumának harangjátékával. Ez utóbbi komponálásának idején Urio már tizenkilenc éve halott volt.


Liszt-emléktábla Bellagióban

Liszt-emléktábla Bellagióban

A Bellagio-félsziget Comói-tóra néző partközeli szállodájában született Liszt (1811 – 1886) és Marie d’Agoult (1805 – 1876) grófnő leánya, Cosima (1837 – 1930) 1837 szentestéjén. A szállodáról még meg-megemlítik, hogy ugyanakkor Liszt döntő fontosságú műve, a Dante-szonáta (S161) nem ott született, a kegyes emléktábla bejelentése dacára sem, összefüggésben talán azzal, hogy Liszt és Marie nem tekintették zarándokhelyüknek a Villa Melzi kertjét, ahol újra meg újra megpihentek a Beatrice vezeti Dantét szobor alatt, egy másik kegyes leírás szerint. Mindössze egyszer jártak a kertben.

3pont2

Kundry- és Szent Buddha-sztereotípiák

1 Rossetti (1828 - 1882)

Rossetti (1828 – 1882)

Nagypéntek hajnalán, amikor Gurnemanz a tetszhalálból feléleszti Kundryt a Parsifal (WWV111, 1882) III. felvonásának elején, Kundry már nem kettős természet, vagyis átoksúly alatt a végtelen időben bolyongó bűnös, aki a Megváltó szenvedéseit kinevette, és így büntetésből jó és rossz, szolgálat és csábítás között kell töltenie életét, mások uralma alatt. Bűnbánó Magdolna alakja sejlik fel mögötte, aki a csábításának ellenálló, elcsigázottan érkező Parsifal lábát olajjal keni meg.

Bővebben…