Ha minden erdei ösvényt a természet csodájának minősítek, esetleges ny. olvasóm nemcsak elunhatja magát az állandó „felső hangtól”, de vissza is rettenhet attól a körvonalazódó vásári következtetéstől, hogy nem az egyes ösvények lenyűgözők, hanem a tavasz, netán maga az élet. Ezt kerülni szeretném, méltánytalan lenne a szenvedőkhöz, köztük azokhoz, akik eleve viszolyognak a természettől. De szeretnék valamelyes egyensúlyt tartani és felmutatni, hogy nemcsak Hős utcákból és aluljárókból áll az ország.
Magán a Hármashatár-hegyen ezúttal nem barangoltam, csak déli körzetében, de annyit azért megpendítek a nevéről, hogy egy 1212-es keltezésű oklevél Mons Excelsusnak, „Magas-hegynek” mondja. Az alatta elterülő vidék neve Mogyorós volt, és vannak, akik azt feltételezik, ez az elnevezés átment az egész hegyre is. Hőgyészi Döbrentei Gábor (1785 – 1851) 1844-es Dűlőkeresztelőjében az Árpád orma nevet nyerte annak megfelelően, hogy itt is Árpád sírját sejtették, de a sírt itt sem találták, így a név hamvába holt. Ugyanakkor mai neve csak nagyon rövid ideig volt indokolt. A XIX. század második felében nevezték el így, mert Buda, Óbuda és Pesthidegkút határán fekszik[2], de Budapest 1873-as megalakulásával ennek szigorúan vett értelme elpárolgott.
Az impozáns hegytől délre Kecske-hegyek egész „nyája” fogadja a kirándulót. A térképen ezeket fekete ötszöggel jelöltem, a teli ötszög a Felső-Kecske-hegy.
… Morella mélységesen művelt volt. Életemet merem rátenni: tehetsége magasabb rendű volt a közönségesnél – elméjének ereje óriás. Éreztem ezt, és sok dologban tanítványa lettem. De hamarosan úgy találtam, hogy pozsonyi nevelése folytán azokat a misztikus írásokat rakja elém, egész csomót, amiket általában a korai német irodalom puszta salakjának szoktunk tekinteni. Ez volt, el sem tudtam képzelni, mi okból, kedvence s állandó tanulmánya…
A rózsafélék családjába tartozó morellóval, egy kinemesített meggyfélével, nyelvi eredetével és leágazásaival (például a mórok felé) már találkozhatott a blog esetleges ny. olvasója. Varázslatos csengése eladhatóbbá tette az édesipari ragacsokat, mint ha megmaradtak volna az őszintébb „mesterséges meggyaroma felhasználásával készült termék” megnevezésnél. (Érdekes, hogy a rengeteg alkoholféle mellett csak egy gyümölcsészter játszik igen szerény szerepet a természetes meggyszörp illatában: a kapril-acetát.[2] Más források ezt az egyet sem említik az összetevők között.[3]) 1958-ban a Népszabadság lelkesen számol be az édesipar legújabb vívmányáról:
Doré (1832 – 1883): Empíreum. Dante (1265? – 1321) és Clairvaux-i Szent Bernát (1090 – 1153) a Paradicsom kapujában. Illusztráció az Isteni színjáték utolsó énekéhez, 1868
A dulcis dolor, az „édes kín” szókapcsolat latin megfelelője, amint tegnap említettem, legalábbis számomra fellelhetetlen a latin nyelvű antik irodalomban. Messzire kellett mennem, a késő latin egyházi szövegekig, hogy rábukkanjak első alkalmazására – ismét hangsúlyozom, hogy ez számomra az első. Nem kizárható, hogy ez a formula ebből a közegből „áradt ki” a szépirodalomba. Megtörtént ez már komolyabb esetekben is: a „személy” fogalma is egyházi berkekben formálódott ki. Önként adódik, hogy a sorozat mai epizódját ezeknek az egyházi megjelenéseknek „szenteljem”.
Talán örökké lehetne verselni rólad régi kert, vén köhögős kutadról, mely szalma közt fázva telelt, a tamariszkról, melynek bőre ráncos és durva mint a vén emberé s mégis oly virágos gyengeszép ágakat nyujt az ég felé!
Babits Mihály (1883 – 1941): Nyugtalanság völgye – A régi kert, II. (1920)[1]
Tambre
Leírásom első felében, mely a Kr.e. XIX-XVIII. században játszódik, a szent hagyományokra támaszkodom, nem a szikárabb, rendszerint a nemtudás bástyái mögé menekülő tényfeltárás eredményeire. Utóbbi kutatások szerint például a dél-arábiai sémita nabateus törzs nem származtatható Nebájóttól[2], Ismáel elsőszülött fiától. A hagyomány ezt a leszármazást tartja valóságosnak.[3] Hasonlóan Ismáel az észak-arábiai izmaeliták ősatyja[4]. (Ezek az izmaeliták nem keverendők a magyar kereskedelmet élénkítő böszörményekkel.[5])
…a szelíd mantuai költő nagyon messze van Theokritosz erős plein air színeitől. Vergiliust gyengéd, lányos léleknek tartotta az ókor. „Szűzies” volt a mellékneve.
Babits Mihály (1883 – 1941): Az európai irodalom története (1925) Homérosztól 1760-ig. Művészet és világpolitika[1]
Vergilius (Kr.e. 70 – Kr.e. 19) a Mantua melletti Andesben (a mai Pietolében) született csodás körülmények közepette, amint erről az esetleges ny. olvasó korábban már meggyőződhetett. Ahogy a firenzei Dantétől (1265? – 1321)[2] nem vehető rossz néven az életmű aránytalanul sok utalása szülővárosára, ugyanennyire természetes Mantua sűrű feltűnése Vergiliusnál. Mindezek közül legtöbbet az Aeneis X. énekének egy részletét kommentálják:
Es war ein alter Freund, ein Bekannter aus meiner früheste Jugend. der mich vor ungefähr drei Jahren verliß, um sich wieder einmal in den Gebirgsgegenden umzuschauen und zu ergößen, die er immer wieder besuchte, wenn es ihm möglich war, eine Reise zu unternehmen.[1]
Régi barátom volt, ismerős a legtávolabbi ifjúságomból, aki mintegy három éve hagyott itt, hogy újból körülnézzen a hegyvidéken és bebarangolja, melyet újból és újból meglátogatott, amikor csak módjában állt odautazni. Tieck (1773 – 1853): A régi könyv és az utazás a kék messzeségbe. Mesenovella
„A romantika királyának”[2] elbeszélésében a térbeli-időbeli messzeség perspektívája, az álomszerű meghittség, elnyújtott körmondatok, a „mese a mesében”, a nevek csengése (Athelstan, Gottfried), a csodák mind-mind olyan fogások, melyek célja az olvasó révületbe ejtése. Nem véletlenül bukkan fel címe egy stilárisan erre emlékeztető, mára ennél híresebbé vált elbeszélésben: Bővebben… →
Kőházakkal, vértes haddal,
Mit törődünk Napnyugattal?
Zabolátlan akarattal
Virradunk mi virradattal.
Huj, huj, huj!
Babits Mihály (1883 – 1941): Levelek Iris koszorújából (1909) – Turáni induló[1]
Szent István (967? – 1038) – nevével többek között a körintegrálokkal és a mikronéz himnusszal foglalkozó bejegyzéseknél találkozhatott az esetleges ny. olvasó – unokaöccse (egy forrásmunka átmeneti tévedése szerint leányági unokája[2]) és majdani utóda, a magyar királyi udvarba menekült és itt királyi kegyekkel elhalmozott Orseolo Péter környező uralkodóknak nyújtott túlzott katonai támogatásai a magyar urakból ellenállást váltottak ki. Bővebben… →
Méhek és pillangók végső zavarban kerimbózsáltak a megcsonkított, özvegy lombok körül, néha le-lecsapódtak a földre, ahol kupacokba gyűlt a lenyírt virág, egy pöször nagy zengéssel a Gizi borzas hajába akadt, mintha valami lángba szállt volna bele…
Babits Mihály (1883 – 1941): Hatholdas rózsakert[1]
Dávid Ilona, Psota Irén (1929 – 2016) anyja ellenőrizhetetlen forrás szerint talált gyerek volt, aki vezetéknevét megtalálójáról, egy malmosról kapta.[2] Amint a Színes Rádió- és televízióújság 1994-ben írja, ijedtében Psota Irén is magyarosított, néhány évig a Dávid Irén név reprezentálta őt a színlapokon, de aztán megdühödött és visszapsotásodott.[3] Az „ijedelem” itt a vezetéknév nem kellően „művészi” csengésének szólt, de a végső belátás azt mutatja, a művésznő felismerte az eredeti vezetéknévből sugárzó erőt. A Psota, Pszota családnévre régóta vannak adataink. Csorba Béla a 2005-ben megjelent nagyszabású Családnévkutatás és telepítéstörténet című tanulmányában már 1808-as iratokban feltűnő, szlovák származású Pszotákat említ.[4] A „nyomorúság” jelentésű cseh és szlovák psota szó a pesből („kutya”) ered (a szokásos „-ság”, „-ség” képzéssel „kutyaság” értelemben).[5] És bár családnevek körében nem egyedülálló ez a hangulat, látjuk a Pórok példáján, ne engedjünk a könnyű magyarázat csábításának! Prohászka János (1887 – 1970) 1950-ben Pszota nevű településről beszél.[6] Adamóczi és vittenczi Borovszky Samu (1860 – 1912) teljességében csak 1914-re megjelent monumentális munkájában, a Magyarország vármegyéi és városaiban a mai szlovák Závadáról, az akkori Érújfaluról így ír: A községhez tartozik Csengőd-puszta, mely azelőtt Pszota néven volt ismeretes.[7] (Csengőd-pusztát ne keverjük a kiskunsági Csengőd pusztával.)
Csengőd-puszta és Csengőd puszta
a vannulói bivalygazdaság
Pusztaságokat hajlamosak vagyunk értéktelennek tekinteni. A dél-olasz helybeliek Vannulo egykori pusztaságának nevét is a terület „nullaságával”, „értéktelenségével” magyarázzák, de ez csak a kietlenséghez fűződő, ma is fennmaradó érzelmeiket mutatja, etimológiának (az egyetlen l alapján), hűen a vidéket naggyá tevő mozzarellaüzemhez, „konyhainak” mondható. „Puszta” szavunk szláv eredetű, a szlovák pustý az egyik közvetítő. A szláv megjelenítések az előszláv pustъ, puszt, „üres” szóra mennek vissza[8], vagyis semmi közük a peshez, a „kutyához”. A Borovszky által előidejűnek mondott Pszota helymegjelölés származhatott a helyi magyarok „puszta” szavából félrehallással vagy hangzóátrendezéssel. Fordítva is elképzelhető: ha már egyszer úgyis pusztaság a terület, miért is ne magyarosíthatnánk a máskülönben „nyomorúság” jelentésű Pszotát (Csengőd-) pusztára? Legvalószínűbb azonban a párhuzamos nyelvfejlődés. Nyugodtan kizárhatjuk annak lehetőségét, hogy a két név egymástól elszigetelten formálódott hasonlóra. Az mindenesetre biztosra vehető, hogy az 1808-as tót Pszota családnevek eredete valamely helységnév, talán éppen Borovszky Csengőd-pusztája, Pszota. Sipos Ferencökörködését arról, hogy a Psota nevet először egy keletír krónikás viselte, mert uralkodója újabb és újabb post scriptumokat, utóiratokat követelt tőle[9], hagyjuk az út szélén. Bővebben… →
„Pászmába gyűrte létem porát bősz idő.” Miért iszonyú ez a képzeletbeli verssor? Kezdjük a bírálatot színtisztán értelmi alapon! A „létünk” mint olyan, tanultuk, lehet „ontologikus”, azaz együtt mozgó, a világra reflektáló, és lehet „ontikus” – itt valamiért szegény követ hozzák … Bővebben… →
Martialis (38? – 104?): Epigrammatum,
Liber III / LXXVIII[1]
Ahogy ment a hajónk, Paulin’, vizet egyszer eresztél: Most ha megújrázod, hát te leszel Palinúr’.
Epigrammák, III. könyv, 78.
Csengery János (1856 – 1945) fordítása (1942)[2]
A republikánusok 2008-as alelnökjelöltje, szűk három éven át Alaszka kormányzója Sarah Palin.[3] Lányának, Bristolműsorvezetőnek éppúgy nyilvános a vérségi összetétele, mint Amerikában a hírességeké nemritkán. Felmenői között találunk angolokat, németeket, íreket, hollandokat, jupik eszkimókat (a különösen magas 1/16 arányban) és nagyon távolról skótokat is.[4] Ebből arra következtetünk, hogy apja, Todd Mitchell Palin színművész[5] ereiben egyetlenegy csepp kimutatható walesi vér sem kering. Ezek szerint nagyon távoli az a múlt, amikor a Palin vezetéknév anglicizálódott a walesi ap Heilyn („Heilyin fia”) nemzetségnévből. Nem lehetett gyakori, jelenthetjük ki frivolan, hiszen se ez, se a Palin név nem fordul elő Beethoven (1770 – 1827) 1810 és 15 között feldolgozott huszonhat walesi népdalának (WoO155) szövegében. (A többiben sem. De ismételten kiemeljük az észrevétel frivolságát.)[6]
A Tisza partján uj kalászok érnek de e kalász mind könnyű, magtalan, veti fejét, engedve, bármi szélnek s szegényes, bár ragyog, mint vertarany. Az ily kalászok vaj kenyérig érnek? s nem száll toklászuk léggé nyomtalan? S ha áll is szűrüt sok meddő kalászom, be bús lesz első őszi takarásom!
…
Tekintsünk most el a „vaj kenyér” verstani döccenőjétől, mely nem a „vajas kenyér”, hanem a „vajh kenyér”, „vajon kenyér” megtévesztő rövidülése, amint azt a Czuczor-Fogarasiból megtudjuk.[1] A kesernyés hangú versben Babits a költészet forradalmárai miatt aggódik. Természetesen nem tudjuk meg a versből, személy szerint kinek a forradalmi lendülete aggasztja a Tisza partján. Nem valószínű, hogy Juhász Gyuláé (1883 – 1937), aki ugyan a magyar líra megújítója, de a ma száz éve meghalt Ady Endre (1877 – 1919) elkötelezett híveként sem forradalmár. Valószínűbb maga Ady mint célpont – a Tisza jó százhatvan kilométerrel elkerüli Nagyváradot, de Adyt ezer szál fűzi Szegedhez. Egy másik „palinódiában”, Ady Endrének címmel, 1911-ben Babits leírja ambivalens viszonyát Adyhoz. Ez a vers közvetlenül „a” Palinódia után következik az 1945-ben az özvegy, Török Sophie (1895 – 1955) által sajtó alá rendezett első Babits-összkiadásban. A Palinódiát Kardos Pál (1900 – 1971) irodalomtörténész is így értékeli, és Ady-utalása alapján Babits Adyhoz akkoriban fűződő érzéseit „tétovának” mondja.[2] De tegyük hozzá, Babits szimbólumrendszere azt a feltételezést is megengedi, hogy általában beszélt a „nagy magyar (vidéki) valóságról”. Igazságtalanok lennénk, ha a Fogarason megírt vers[3] hangvételét konzervatívnak mondanánk, inkább az (elnyűtt szóval) „értékmegőrzési” vágyat halljuk ki belőle. A Nyugatban a vers nyolc évvel keletkezése után jelenik meg ezzel a bevezetővel: Bővebben… →
Così fatta, mi disse: «Il mondo m’ebbe giù poco tempo; e se più fosse stato, molto sarà di mal, che non sarebbe…»
Dante (1265? – 1321): Divina Commedia, Paradiso, Canto otto / 17.: Carlo Martello d’Angiò[1]
„Lenn nem sok évig éltem” – szólt e lángban – „de, hogyha tovább éltem volna lenn, most kevesebb baj lenne a világban…”
Dante: Isteni színjáték, Paradicsom, Nyolcadik ének / 17.: Anjou Martell Károly.
Babits Mihály (1883 – 1941) fordítása[2]
A francia, de legalábbis franciás műveltségű, ismeretlen dömés baráttól származó 1308-as Anonymi Descriptio Europae Orientalis (Kelet-Európa leírása egy névtelentől)[3] bő teret szentel Szicília (továbbá Nápoly, Albánia és Jeruzsálem) királya, sok más terület hűbérura, IX. Szent Lajos (1214? – 1270) kevésbé szent öccse, Anjou Károly (1226 – 1285) aspirációinak. Anjou Károly politikájával korábban már nyílt alkalmunk részletesebben is megismerkedni. Szemet vetett ha nem is mindjárt a bizánci trónra, de jelentős konstantinápolyi befolyásra feltétlenül. Messzire tekintett: aggasztották „a vas és arany” cseh királya, II. (Nagy) Přemysl Ottokár (1232 – 1278) kiterjedt hadmozdulatai[4], melyek olykor még a belső viszályok ellenére is hatalmas és erős magyar koronát is zaklatták. A nagy cseh király nyolcad-árpád házi magyar volt: apai nagyanyja, Magyarországi Konstancia (1180? – 1240) III. Béla (1148? – 1196) lánya.[5]Bővebben… →
– önző vágy, irígy akarat,
ez a Vénség része. A szívnek csúf salakja marad.
Babits Mihály (1883 – 1941): Nyugtalanság völgye (1920). A jóság dala (Versek darócban), 2.[1]
„Vet” szavunk eredete a messzi homályba vész. Nem zárják ki, de nem is bizonyítják, hogy finnugor származású. Ebből gyakorító képzéssel fakad a „vetél” („dobál” értelemben). A tájnyelvben az „ellik”-kel megegyező értelemben is használták, később azonban ez leszűkült az életképtelen magzatok világra hozatalára, melyet a nőstény mintegy „eldob” magától. Forrásunk a „vetélkedésről” azt állítja, az egymásnak „vetett” érvekből kialakult szó, a vetélytárs így vitapartner. Ugyanakkor id. Szily Kálmán (1838 – 1924) A magyar nyelvújítás szótára című munkája 1902-es első kiadásának vetély címszavánál azt írja, a „lóverseny” szó egyik alakulata, a „lóvetéhez” hasonlóan. Ezt érdemesebb kicsit közelebbről is megvizsgálnunk.
…Apró hangyák mászkálnak feketén a könyvben. Jaj… nézd… lecsusznak a világos lapról! s fejembe bizsegnek… hosszu sor… tömötten.
S mindegyik egy-egy darabkát elrabló súlyos velőm’… vékony csáp… viszi könnyen… s agyam e mindig szikra-éhes tapló, elfogy!…
Babits Mihály (1883 – 1941): Olvasás közben (1903)[1]
A magyar katolikus egyház, sit venia verbo, égető szükségét érezte „saját” magyar nyelvű bibliafordításának, melyet Pázmány Péter (1570 – 1637) munkatársa, Káldi György (1573 – 1634) jezsuita szerzetes és hittudós teljesített. A fordítást 1626-ban (tehát a Károli-fordításhoz képest 36 év késéssel) nyomtatták Bécsben.[2] A XIX. században legfőbb ideje volt a frissítésnek. Tárkányi Béla (1821 – 1886) egri kanonok munkája 1865-ben jelent meg. Kováts Sándor (†1915?) teológus, későbbi apátfalvai plébános a tegnap már emlegetettHittudományi Folyóiratban ennek revízióját sürgeti terjedelmes összeállításában (különféle kisebb és még kisebb hibákra hivatkozva).[3]Ugyanakkor, méltányosan, kitér Szent Jeromos (347? – 420?) Vulgatájának és a héber eredetinek egyes eltéréseire is. Így például József (Kr.e. 1562? – 1452?) egyik álmáról szólva (1Móz37:8) megállapítja:
A fomitem ministravit, „gyúanyagként szolgáló” (beszámoló) fordulatának valóban nincs párja az eredetiben, illetve a fordításokban általában. Nézzük közelebbről az indoeurópaira visszavezetett latin fomes szétágazásait! Bővebben… →
SUNYIVERZUM 
