Történelem kategória bejegyzései

Egy különös János-passió

Nem tudom, mi vagyok, nem az, amit tudok,
semmi és valami, kis pont és kör vagyok.

Angelus Silesius (1624 – 1677): Arkangyali vándorrészlet

Szabó Lőrinc (1900 – 1957) fordítása[1]

A rendkívüli szellemi képességekkel megáldott francia Guillaume Postel (1510 – 1581), bár nézetei hol misztikusak, hol merészek voltak, közmegbecsültségnek örvendett kortársai körében. Navarrai Margit (1492 – 1549) megbízásából afrikai és közel-keleti utakat tett, ahol kitűnő érzékkel nagy értékű iratokat gyűjtött. Térképet is készített[2] (áttekinthetősége misztikájához fogható). Róla írt, 1981-ben kiadott monográfiájának a szerző, Marion Leathers Kuntz (1924 – 2010) a GUILLAUME POSTEL. Prophet of the Restitution of All Things. His Life and Thought (GUILLAUME POSTEL. A mindenek újjáteremtetésének[3] prófétája. Élete és gondolatai) címet adta. Guillaume Postel nem egyszerűen teológus volt. Kuntz megítélése szerint több volt annál, már-már illik rá a prófétai jelző. Guillaume Postel katolicizmusához nem fér kétség, de a pápaság visszaéléseit ostorozva elvitatta Róma jogát az egyház vezetésére.[4] Ő az, akiről a továbbiakban nem beszélünk. Erre jó okunk van. Bővebben…

Mimózák, ártatlanok és elkeseredett küzdelem

A Károli-biblia így fordítja a Deuteronomium egy versét:

Csinálék azért ládát sittim-fából, és faragék két kőtáblát is, az előbbiekhez hasonlókat; és felmenék a hegyre, és a két kőtábla kezemben vala.[1]

Ugyanez az ökumenikus bibliafordításban:

Csináltam hát egy ládát akácfából, aztán kifaragtam két kőtáblát, olyanokat, mint az előzők voltak, majd a két táblával a kezemben fölmentem a hegyre.

5Móz10:3[2]

Ugyanezt a különbséget látjuk a fa bibliai megjelenésének minden pontján a két fordításban.[3]
Az Ószövetség egy későbbi igehelyén ezt olvassuk:

És majd azon a napon a hegyek musttal csepegnek és a halmok tejjel folynak, és a Júda minden medre bő vízzel ömledez, és forrás fakad az Úrnak házából, és megöntözi a Sittimnek völgyét.

Joe3:18[4]

Ugyan nem lenne helyes, ha a fordítás a szóeredet alapján adná meg a magyar nevet, forrásunk rámutat, hogy a sittim-fa valóban kedveli a vádikat, azaz a patakok által kivájt völgyeket, így biztosra vehetjük, hogy az Ószövetségben oly nagy szerepet kapó völgy és a fa neve valamiképpen összefügg.
Bár a régi bibliafordításokat időről időre revideálják, Károli Gáspár (1529? – 1591) eredetileg is a „sittim-fa” („Sittim fa”) alakot használja.[5] Aligha tehetne másként. A pillangósvirágúak családjába tarozó akácfát nemcsak Mózes, de ő sem ismerhette. Bővebben…

Hasonlítsunk 5%-ig az ürülékre, avagy festmények és lepkeszárnyak

Edmund Brisco ”Henry” Ford (1901 – 1988) genetikussal vitatkozva az ugrásszerű evolúció híve, Richard Benedict Goldschmidt (1878 – 1958) 1945-ben így[1] ír:

Ford… olyan mutációról beszél, amely véletlenül távoli hasonlóságot mutat valamely védettebb fajra, s ebből, ha csekély is, némi előny származhat. Fel kell tegyük a kérdést: milyen távoli legyen ez a hasonlóság ahhoz, hogy szelekciós értéke legyen? Feltételezhetjük-e, hogy a madarak, a majmok, sőt a sáskák is olyan nagyszerű megfigyelők (vagy legalábbis akadnak közöttük ilyenek), hogy a távoli hasonlóságot is észreveszik, és az ilyen állatot messzire elkerülik? Szerintem ez a feltételezés túlságosan messzire megy.

Stephen Jay Gould (1941 – 2002), Goldschmidt híve, még radikálisabban teszi fel kérdését:

Vajon mi előny származik abból, ha az állat öt százalékig hasonlít az ürülékre?

Gould esküdt ellenfele, Richard Dawkins több helyütt, legékesszólóbban talán az 1986-ban írt The Blind Watchmaker (A vak órásmester, 1994) című egyik alapművében világos érveket sorakoztat fel amellett, hogy egy efféle mimikri igenis kialakulhat apró lépéseken keresztül, ugyanis a táplálékszerző konfliktusok az esetek jellemző tömegében nem szemtől szemben alakulnak ki. A ragadozó madár sietősen repül (kevés madár képes lassítani röptét, tehetjük hozzá), olykor csak szeme sarkából, szürkületi homályban pillantja meg prédáját, és ilyen, azaz valóságos körülmények között már egy távoli hasonlóság is előnyt jelenthet.[2]
Bővebben…

Antidarwini ötletek

A világ világosodását nemcsak abból látjuk, hogy esténként több a fény, mint kétszáz éve, hanem, számtalan kiábrándító ellenpélda ellenére, a belső világosság nagyobb erejéből is. Ma már egy elemi iskolás is észreveszi Schopenhauer (1788 – 1860) csattanósan megfogalmazott érvelésének hibáját az 1836-ban kiadott Über der Willen in der Natur (Az akaratról a természetben), melyet 1939-ben a Norvég Királyi Társaság nagy aranyérmével jutalmaztak[1]. Bővebben…

Egymásra találások és melkhisédekiánus eltévelyedések

Rubens (1577 – 1640): Ábrahám és Melkhisédek találkozása (1616-17?)

Rubens (1577 – 1640): Ábrahám és Melkhisédek találkozása (1616-17?)

Amikor körülbelül négyezer évvel ezelőtt Ábrám, a későbbi Ábrahám visszatért csatájából, melyben Elászár királyát, Khédorlaomert és szövetségeseit győzte le, kijött elébe Szodoma királya a Sáve (azaz a király) völgyébe, és

Melkhisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort hoza; ő pedig a Magasságos Istennek papja vala.

1Móz14:18[1]

Bővebben…

A longobárd királyság emelkedése és bukása

A vinnileket a hagyományos magyarázat alapján hosszú szakállukról nevezték el longobárdoknak vagy langobárdoknak, amit nem zárhatunk ki, de a törzs, germán lévén, Odint vallotta főistenének, akinek a longbärtr, „hosszú szakállú” az egyik mellékneve volt. Wilhelm Bruckner (1870 – 1952) az 1895-ben írt Die Sprache der Langobarden (A longobárdok nyelve) című műve bevezetőjének 6.§-ában azon a véleményen van, hogy a szvévek leágazásai[1], de Karl Müllenhof (1818 – 1884) úgy tartja, az ingaevon törzscsoportba tartoznak, és előtörténetük szorosan összefonódik Jütland népeiével.[2] A Rothari (616? – 652) longobárd király által 643-ban kibocsátott törvénykönyv, az Edictum Rothari (Rothari rendelete) előszavaként szolgáló történelmi összefoglaló a longobárdokat mindenesetre „skandináv”, azaz északi eredetű népeknek mondja. Velleius Paterculus (Kr.e.19 – 31) a Róma története II. könyve 106. fejezetében a longobárdokat minden más germánnál vadabbaknak mondja.[3] Ahogy Tacitus (56 – 117) a Germania 40. fejezetében jellemzi őket:

Ezzel szemben a langobardokat csekély számuk teszi híressé: igen sok és igen erős törzs övezi őket, ezért nem engedékenységgel, hanem a harc és a veszély vállalásával gondoskodnak biztonságukról.

Borzsák István (1914 – 2007) fordítása[4]

Bővebben…

Triklaviánus eretnekek, trigintaklaviánus ortodoxok, Wald Péter és a golgotavirág


Négy sebbel illették egyéb ütések mellett,
Aztán, befejezésül egy ötödikkel…

La nobla leyczon (A nemes szentlecke)[1]

Wald (Vald) Péter (1140? – 1218?) gazdag lyoni textilkereskedő és bankár volt, aki ilyenként zavaroktól mentesen leélhette volna életét anélkül, hogy későbbi koroknak akár a legszemfülesebb filológusai is zaklatták volna haló poraiban. Amikor egyszer barátjával beszélgetett, az holtan esett össze. A mélyen megrendült bankár a halál spirituális okaival, a halál utáni élet titkaival kezdett foglalkozni, és mindaddig nem talált megnyugvást, amíg egy teológus rá nem irányította figyelmét a következő igehelyre:

Monda néki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem.

Mát19:21[2]

Wald Péter ekkor mindenét eladta és jótékonyságra fordította, az adósságokat elengedte. Bővebben…

Az arianizmus vége?

A kappadókiai atyák munkálkodása, végül I. Theodosius császár (347 – 395) erőteljes ráhatása nyomán, mint írtuk, a 381-ben tartott Konstantinápolyi Zsinat felszámolta a keleti arianizmust, a szentháromságtan legszívósabb ellentanát, ám a lybiai Areios presbiter (260? – 336) tanítása Nyugaton tovább élt. Nézzük kicsit közelebbről, miért és meddig! Rövid bevezetővel. Bővebben…

Magdolnák és ormányosbogarak

Ormányosbogarak. Reitter (1845 – 1920) illuisztrációi a Fauna Germanica: Die Käfer des deutschen Reiches V. kötetéből (Németország állatvilága: a német birodalom bogarai, 1916)

Ormányosbogarak. Reitter (1845 – 1920) illuisztrációi a Fauna Germanica: Die Käfer des deutschen Reiches (Németország állatvilága: a német birodalom bogarai) V. kötetéből (1916)

Az indoeurópai (h)webh-, „szőni” gyök, nem meglepően, többek között az angol web, „háló” szó alapja[1], de ami meglepőbb, a weevilé is, mégpedig, feltételezik, a lárva gubójának „szövött” kinézete alapján. Országh László (1907 – 1984) 1988-as kiadású angol-magyar szótárában[2], önmagában igen helyesen, ez utóbbi szó mindkét jelentését közli: „zsizsik” és „ormányosbogár”. Mégsem adózhatunk maradéktalan tisztelettel megoldásának, ugyanis nem a szótárszerkesztési elvek szerint, két külön jelentés alatt sorolja fel a két magyar változatot, hanem egymástól vesszővel elválasztva, mintha csak magyarázná egymást a két szó. Ez azonban bonyolultabb. Bővebben…

Asa

A leány megőrült! – mondá Asa megvető kifejezéssel, melyben némi aggodalom is vegyült. – Mint látszik, nyilt szemekkel álmodoz.

Cooper (1789 – 1851): A vadfogó (Vadölő), VII. fejezet (1841)
Vachott Sándorné (1830 – 1896) fordítása (1871)[1]

A harmadik júdai király, Asa (†Kr.e. 870?), a vele jóindulatúbb megemlékezés szerint alapvetően kegyes, istenfélő uralkodó volt, kisebb hibákkal:

9 Jeroboámnak az Izráel királyának a huszadik esztendejében Asa lett a király Júdában,
10 És uralkodék negyvenegy esztendeig Jeruzsálemben; és az ő anyjának Maaka vala neve, az Abisálom leánya.
11 És Asa azt cselekedé, ami kedves volt az Úr szemei előtt, mint Dávid, az ő atyja.
12 Mert kiveszté a férfiú paráznákat az országból; és lerontá mind a bálványokat, amelyeket csináltak volt az ő atyái.
13 És Maakát az ő anyját is megfosztá a királynéságtól, mivelhogy egy iszonyú bálványt csináltatott a berekben; és elrontá Asa az ő bálványát, és megégeté azt a Kidron pataknál.
14 De ha a magaslatokat nem rontották is le, mégis Asának szíve tökéletes volt az Úrhoz életének minden napjaiban. Bővebben…

Fürjek és téglák

A fácánfélék családjába tartozó fürjet a latinban, amint már láttuk, coturnixnak mondják. A szó a régebbi, a madár hangját utánzó quocturnix lágyulása.[1] Eredetileg Linné (1707 – 1778) a madarat a siketfajdok nemébe sorolta Tetrao coturnix néven[2], de a fürjekre 1791-ben Pierre Joseph Bonnaterre
(1752 – 1804) új nemet vezetett a taxonómiába[3], így azóta a fürj tudományos neve Coturnix coturnix. Az eurázsiai alfaj, a Coturnix coturnix coturnix névadójának tiszteletből Linnét tették meg[4], noha csak a középső név származik tőle.

eurázsiai fürj

eurázsiai fürj

Eredetileg a Coturnix nembe sorolta 1833-ban William Henry Sykes
(1790 – 1872) ezredes a pirostorkú sziklafürjet. Vizsgáljuk ezúttal ez utóbbit közelebbről!

pirostorkú sziklafürj

pirostorkú sziklafürj

Bővebben…

Szalonna mint motívum

SCHULMEISTER

”Ceciderunt in profundum summus Aristoteles, Plato et Euripides.”

ISKOLAMESTER

„A nagy Aristoteles, Platon és Euripides mind a mélybe zuhantak.”

Fehre (1718 – 1772): A zeneiskola-mester (1751)[1]

Egyszerűbb elmék, amikor közvetlen környezetük hétköznapi tárgyaival (lekvárral, szalonnával) találkoznak, azokat emlékezetükben megőrzik, hogy adandó alkalommal rigmusfaragásaikba beillesszék. Mielőtt ócska és érdektelen szellemtelenségként elhessegetnénk magunktól ennek a késztetésnek a puszta emlegetését is, gondoljunk arra, hogy a beszéd kialakulásának idején (mely párbeszédek folytatásához úgy 50-100 ezer éve juthatott el[2]) hatalmas evolúciós előnyhöz jutott, aki ügyesen fűzte a szót, és ravasz asszociációival meggyőzte beszédpartnerét életrevalóságáról. Zord körülmények között az éles elme megélést segítő szerephez jut, és ennek becsületét mutatják az ember legősibb eposzai és népmeséi is. Ennek az időnek korcs maradványa az, amikor egy magyar ember nem képes kimondani a „vegyes” szót anélkül, hogy rögtön hozzá ne fűzné: „felvágott” (derültség a nézőtéren), vagy amikor egy brit, amikor a plain („sima”) után kényszeresen a vanilla („vanília”) szót illeszti, visszaemlékezve gyerekkora fagylaltrendeléseire.
A magyarban különösen népszerűek a „nyolcas” verssorok különféle formái, így nem szabad csodálnunk, hogy akadtak, akik a kisiskolákban belénk vert szolmizáció keserves emlékét rigmusokba oltva igyekeztek feloldani. A rigmus pedig sokszor durva és alávaló. A sokszerzős Dohány utcai seriff előadásáról Sipos Péter 2013-ban így ír:

Némán ülünk a lassan kivilágosodó az előadóhellyé varázsolt egykori középiskolai osztályteremben. Néhányan szipognak, mások csendben törölgetik könnyeiket. Vagy öt percen át senki nem mozdul a helyéről. A színészek még a teljes sötétségben a gyerekkoromból ismerős „dó-re-mi-fá-szó-lá-ti-dó, szalonnát eszik a zsidó” épületes szövegű skálázásból komponált (egyébként fantasztikus ritmusú) számot előadva már kiosontak a folyosóra. Taps nincs. Másfél óra sötétség után nem is lehet tapsolni.[3]

Egy évvel később Eörsi Mátyás azt meséli el, milyen hatást váltott ki apjából, Eörsi Gyula (1922 – 1992) jogtudósból[4], amikor otthon elszavalta a versikét.[5] Ennek a versikének hasonló színvonalú folytatását is kiötlötték, inkább nem idézem. A mi „iskolamesterünk” annak idején szalonnát falatozó rigóval tanította.
A fel- és leszálló ág mint gyerekkori emlék sűrűn felbukkan akár szándékos emlékeztető, akár önkéntelen gesztus formájában a „valódi” zeneművészetben is. Néhány, merőben önkényesen válogatott példában vesszük szemügyre. Még csak nem is teljesen időrendben. Bővebben…

Beethoven barátai és búcsúja

Mint már említettük, Beethoven (1770 – 1827) kezdeti rokonszenve Napóleon (1769 – 1821) iránt elpárolgott, és egészen biztosan nem olyan körülmények között, ahogy az a „romantikus” vagy „konyhai” ál-zenetörténetben kereng. A két „császár” (egyiküket, a nagyobbat, idézőjelek nélkül is emlegethetnénk) sorsa azonban különösen összefonódott. Bővebben…

A szörny-, ember- és állatvilág Efialtesei

Nem gyűlölte Ephialtes Hellászt, csak eladta.

Távol legyen, hogy piedesztált rakjunk a törpék alá, s mint démonokat mutogassuk be őket.

Ephialtes nem volt démon. Bizonyosan mellőzte Pausanias valami hivatalosztásnál, vagy tán egy thesbiai legyőzte az olympi játékokban; tán gazdag özvegyet akart elvenni, s az elutasította a kezét; vagy lehet, hogy Epikur követője volt, s nem volt hozzá elég pénze, talán a hitelezői szorongatták, s az archonok nem voltak pártfogói. És aztán Xerxes biztatta, hogy ha elfoglalhatja Hellászt, megteszi szatrapának Tesszália felett. Bizonyosan így volt. 

Erre aztán Ephialtes azt mondta, hogy gyűlöli a hazáját. Pedig nem igaz – csak jól akart belőle lakni.

Jókai (1825 – 1904): A kőszívű ember fiai. Ephialtes[1]

Efialtes nem volt egyedül. Ezúttal nem gaztettére, hanem puszta nevére célzok. Találkoztunk már a messze földön elismert bíborfestőnővel, Arakhnével, aki mintájául istenek túláradó jókedvét vette, melyet az emberi mérce már nem tud követni, és így érte el büntetését: Pallas Athene pókká változtatta (hogy eztán nagyobb hasznot hajtson). Egyik „epizódjában”

Téged, Neptunus, haragos bika-képben az aeol
lányra ki törsz, hímez; s az Aloidákat Enipeus
képében nemzed

Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?): Átváltozások, VI.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[2]

A máj okozta podagrát, bogos köszvényt, forrázást és égetést egyaránt gyógyító képzeletbeli csodanövényre, a pantagruelionra, melynek hatásait, nyilvánvalóan id. Plinius (23 – 79) stílusát parodizálva, Rabelais (1494? – 1553) ismerteti, féltékenyek lesznek az olymposiak:

megijednek vala az olympusi istenek és így szóllának: Pantagruel keservesebb gondot ád nékünk, ez növevény használatjával és erejével, mint egykoron az Aloidák.

Gargantua és Pantagruel II / 51 (1532).
Benedek Marcell (1885 – 1969) fordítása (1954)

Bővebben…

József és testvérei: hálás és hálátlan utókorok

John Perceval (1683 – 1748), Egmont earlje

John Perceval (1683 – 1748), Egmont earlje

A inimitable composition
Utánozhatatlan kompozíció…

John Perceval Händel (1685 – 1759) József és testvérei (1743, HWV59) című oratóriumáról (1744)[1]


Jákób fia, József története hatalmas részét teszi ki A teremtés könyvének: a harminchetedik könyvtől végig (az ötvenedikig) erről olvasunk, természetesen a feszültséget fenntartó vagy fokozó leágazásokkal, mint amilyen Ónán esete a harmincnyolcadik könyvben. Hogy lehet-e ezt dióhéjban elmesélni? Bizonyosan nem, de a továbbiakhoz elengedhetetlen egy kis emlékezetfrissítés. Jákób öregen nemzi Józsefet (Benjámint még öregebben, ezért nem „józsefnek”, hanem „benjáminnak” mondják egy családban az elkényeztetett legkisebb gyerekeket[2]), szívéhez így különösen közel áll. Bővebben…