Történelem kategória bejegyzései

Szent inkvizítorok és a Huszita biblia

János evangélista könyvö

KAPITULUM I

  1. Kezdetben vala ige, és ige vala Istennél, és Isten vala ige.
  2. Ez vala kezdetben Istennél.
  3. Mendenek őmiatta löttenek, és őnála nálkül semmi nem lött, mely lött.
  4. Öbenne élet vala, és az élet vala embereknek fényessége.

János evangéliumának kezdete az ún. Huszita bibliában[1]

A szerzetesrendek alapítóinak elképzeléseit és a közösség életének tervbe foglalt szabályait mondjuk reguláknak, melyek szigorú pápai felügyelet alatt állnak. Az elzárkózás veszélyeit kiküszöbölendő egy-egy rend olykor közvetlenül a pápa fennhatósága alá került, azaz kiiktatták a területileg illetékes püspököt.[2]

A latin obsevantia legum, observantia secreti, azaz a törvény vagy a titok megtartásának kifejezései állnak annak hátterében, hogy az observantia, mely önmagában „megfigyelés”, „szemmel tartás”, „megtartás” magának a megtartandó „szabálynak” is szinonimája lett.[3] Az observantia az observare, „őrködni”, „figyelni” főnévi képzése, mely két indoeurópai gyök összeolvadása: az  ob-  eredete a hepi-, „előtt” (ami, többek között, ugyanígy a megfelelő görög ἐπί-, epi- őse is[4]), az utótag, a  servare, „őrködni” eredete az azonos jelentésű serw- gyök[5].

A szerzetesrendek életében a szent obszervancia annyit tesz, hűséges őrködés a regulák eredeti formájának betartásán.[6] Ilyenképpen az obszerváns fontos feladatot látszik betölteni. A hittörténetben azonban az „obszerváns” önmegjelölés értelme, hangsúlya megváltozott: elkülönülés azoktól, akik elpuhulnak, akik elfordulnak a reguláktól. Ilyenképpen a megjelölés csoportképző erőre tett szert, mely akár oda is vezethetett, hogy „sarutlan” obszervánsok önállósultak, külön ágat alkottak.  Bővebben…

Reklámok

Articsóka és bimbózó szerelmek

DELIA
I prithee, Artichoke, go not so fast:
The weather is hot, and I am something weary.

ARTICHOKE
Nay, I warrant you, mistress Delia, I’ll not tire you with leading; we’ll go a’ extreme moderate pace.

The London Prodigall (1605), IV / 2[1]

DELIA
Esdeklek, Articsóka, ne siess annyira:
Hőség van, valamelyest eltikkadtam.

ARTICSÓKA
Sőt, biztosíthatom, Delia kisasszony, nem fárasztom a kíséretemmel; szélsőségesen közepes sebességgel fogunk haladni.

A londoni tékozló, IV / 2.
Az eredeti címlap alapján egy időben Shakespeare-nek (1564 – 1616) tulajdonították

A London Prodigall címlapja

Kinaros

Zeus bátyját, Poseidont volt meglátogatandó (a pontos időpont nem ismert), amikor – feltehetőleg visszaútján – a hűs habokból kiemelkedve megpillantott egy csodaszép halandó leányt Kinaros szigetén. A megpillantott ifjú hölgy nem riadt meg az isten közelségétől, és így, felbátorodva, Zeus is arra a lépésre szánta magát, ami a mai kor szigorúbb megítélésében megvetendő. Jutalmul a leány, Kynara az istennővé válás lehetőségét kapta, amennyiben hajlandó csábítóját követni az Olympos csúcsa közelébe. Nemcsak halandó, hajlandó is volt (már elnézést). Hera akadályoztatásai idején rövid, de meggyőző erejű légyottokra került sor, ám mindhiába: a leány haza-hazavágyott édesanyjához. Egyszer oda is surrant, de mi maradhat rejtve Zeus szemei elől? Haragjában, sit venia verbo, formálisan hazavágta a leányt, és mellékbüntetésül articsókává változtatta.
Alappal kételkedünk a történet hitelességében.  Bővebben…

Abaris nyila

A nagy Nyíl útján, meg nem állva,
Hitesen és szerelmesen,
Förtelmeit egy rövid Mának
Nézze túl a szemem.

Ady Endre (1877 – 1919): Új s új lovat (1914-15)[1]

A nagy Nyíl, mely ki-kilövi alólunk a lovakat, mégis irányt szab nekünk, az élet maga, melyet, Søren Aabye Kierkegaard (1813 – 1855) szavával, előrefele élünk, de csak visszafele érthetjük meg[2].
Kierkegaard kutatói sokat megtudnak a filozófus nem kiadásra szánt munkafüzeteiből, melyekben a nagy művek vázlatai, előmunkálatai is helyet kaptak. Kierkegaard jegyzetfüzetekbe dolgozott, melyek címlapjára kettőzött nyomtatott betűket írt. Dánul ezeket Journalenekenek mondják, ami annyit tesz, „feljegyzések” vagy „jegyzetfüzet”, és az angolszász irodalomra hull a leiterjakab szégyene, amikor ezt angolra Journalsként (kvázi „folyóirat”) fordítják. Ezek egyikében találjuk a következőt:

Naar man har een Tanke, men en uendelig, da kan man bæres af den hele Livet igjennem, let og flyvende, ligesom Hyperboræeren Abaris, der baaret af en Piil, bereiste hele Verden
Herodot IV, 36

JJ32[3]

Egy embert, akinek egyetlen gondolata van, de az végtelen, az végigviheti őt egész életén át, könnyen és gyorsan, akár csak a hüperboreaszi Abaris, aki egy nyílon hatolt végig a Földön.
Herodotos IV / 36

Három lehetőség bontakozik ki. Kierkegaard vagy nem nézte meg a hivatkozott helyet, vagy megnézte és félreértette, vagy Herodotos (Kr.e. 484? – 425) szavai keverednek benne egyéb olvasmányélményeivel. A Történelem idézett helyén ugyanis ez áll:

Mindezt a sokat mondtam el a hüperboreasziakról, és legyen ennyi elég; ennek megfelelően aztán nem is mesélem el Abaris mítoszát, aki állítólag hüperboreaszi volt, és nyilát végigvitte a világon, miközben nem vett ételt magához.[4]

Herodotos szerint tehát Abaris vitte a nyilat és nem megfordítva. Nem jelentős a különbség, de ki kell elégítsük feltámadt érdeklődésünket Abaris és mítosza iránt.

Bővebben…

Csodalények: nincs más előre, mint hátra

Brian Cummings történész csacsi öreg medvéjének (endearingly batty – engedtessék meg ennyi fordítói szabadság) nevezi id. Pliniust (23 – 79)[1], de csak részben adhatunk neki igazat. A hangvételben semmiképp, a tartalomban is csak mérsékelten. Id. Plinius hatalmas műve, A természet históriája keveri, sőt, sajnos, mesterien elegyíti a tudományt, a mítoszt és a babonát, és „babonás” fejezeteiben is megesik, hogy nem szögezi le teljes egyértelműséggel: lehet, hogy forrása hisz effélékben, de őt nem lehet megtéveszteni. Cummings bírálatát igazolja a mű VII. könyvének 2. fejezete.
Ebben a terjedelmileg roppant szakaszban különféle csodás embertípusokat számlál össze a nagy historikus, miután leszögezi, ne gondoljuk, hogy kizárólag a szittyák hódolnak az emberevés szokásának. A kyklopsok említésével máris az arimaszpoknál vagyunk, akik ugyan embert nem esznek, de ugyanúgy egyetlen szemet viselnek homlokuk közepén, mint a kyklopsok. Róluk már a Kr.e. VII. században élt Haristeas is beszámol, ahogy ezt id. Plinius maga is említi, sőt Herodotos (Kr.e. 484? – 425) is. A Történelem IV. könyvében szkeptikus hangon szól Ázsia vad szörnyeiről és különös népeiről. A szittyák területén élő arimaszpok az aranyat őrző griffek közelségében élnek, nevük, Herodotos szerint, a szittyák ἄριμα, harima, „egy” és σπου, spu, „szem” szavából tevődik össze.[2] Valami hiba csúszhatott a szómagyarázatba, mert ezt a népet az újkori történészek beazonosították és egyszeműségét nem látták bizonyítottnak. A név Vilém Tomášek (1841 – 1901) szerint az irániban „vad lovas népet” jelent, mellyel élesen szemben áll Karl Viktor Müllenhoff (1818 – 1884) elmélete, aki iráni eredetből a „szelídített lovas nép” változat mellett száll síkra. Carl Johann Heinrich Neumann (1823 – 1880) viszont úgy tudja, a szó a mongolban „hegylakót” jelent.[3] Az arimaszpok és a griffek viszonya, olvassuk a két görög auktorra hivatkozó id. Pliniusnál, ellenséges: a griffek aranyat bányásznak, amire az arimaszpok foga fáj. Nemhiába írja Aiskhylos (Kr.e. 525 – 456) a Leláncolt Prometheusban:

PROMÉTHEUSZ

A megnyúlt orrú griffeket kerüld ki, Zeusz
dühös kutyáit és az egyszemű lovas
arimaszposzok hadát; az alvilági rév
mellett, aranypatak körül tanyáznak ők.
Közel ne menj!…

Trencsényi-Waldapfel Imre (1908 – 1970) fordítása[4]

A fejezet számos további csodalénye közül semmiképpen ne hagyjuk említetlenül néhány zamatosat. A vagy a Kr. e. III., vagy I., vagy Kr.u. az I. században élt, talán nikaiai születésű Isigonos életműve mára nem maradt fenn[5], de id. Plinius őt idézi, amikor a Borysthenesen, azaz Dnyeperen túli terület lakóinak sajátos szokásáról beszél: előszeretettel használnak ivóserlegként koponyákat. Értelemszerűen a Dnyeper alsó folyásánál élhetnek ezek a népek, hiszen úgy tűnik, a felsőt az ókoriak id. Plinius fő forrása, Herodotos idején még nem ismerték.[6]

a Dnyeper

Ki tudja, talán az antikvitásokban felmutatott jártassága vezette arra az ötletre később Alboin (526 – 572) longobárd királyt, hogy apósa, Cunimund (†567) gepida király koponyáját használja erre a célra.[7] Vagy mit szóljunk a gyerekkoruk óta fehér hajú, tengerzöld szemű albánokhoz, akik sötétben jobban látnak, mint világosban? Itt természetesen Kaukázusi Albánia lakosairól van szó.[8] De egy-egy szó vagy félmondat nem elég jó néhány csodalény jellemzéséhez. Rájuk később térünk vissza. Tulajdonképpeni tárgyunkhoz értünk: azokhoz az emberekhez, akik lábfeje fordítva áll a megszokotthoz képest. Ez geometriailag több lehetőséget is megenged, ezért pontosítsunk: (szigorúan) gondolatban forgassuk el a lábfejet a lábszárcsont körül 180°-kal.  Bővebben…

A rózsa vizei, olajai és illata

Itt már illatozó gyantát vess lángra, javaslom,
S nádcsöveken csöppents be nekik mézet, hogy a bágyadt
Méheket így noszogasd-szólítsd a szokott eledelre,
Ízzé tört gubacs is jó még aszu rózsaszirommal

Vergilius (Kr.e. 70 – Kr.e. 19): Georgica IV.
Lakatos István (1927 – 2002) fordítása[1]

Az óiráni wrda- gyököt sejtik a rózsa nemzetközi elnevezései mögött. A klasszikus szír ܘܪܕܐ, warda a pártus ward közvetítéssel jött létre, de mind „egy tőről fakadnak” az arab  وَرْدَة, warda(t), az örmény վարդ, vard,  a grúz ვარდი, vardi és a héber וֶרֶד‏, wered.[2] Az óiráni gyökből származhat az eol βρόδον, brodon és az ógörög ῥόδον, rhodon; valószínűsítik, hogy ez utóbbit vette át a latin rosa.
A keletről érkező rózsakultusz története, hatása a nyugati kultúrára óriási. Nem véletlen, hogy egy rövid megemlékezés nem terjedhet ki rá, szerényen beérjük az illatanyagával. A rózsaszirmok áztatásával nyert rózsavíz régóta szolgálja a tehetősebb embert, mint például VII. Kleopatra Filopatort (Atyaszerető, esetleg: Atyja által szeretett, Kr.e. 70? – 30).[3] Érdekes, hogy a szintén a szirmokból kinyert rózsaolaj csak az újabb korok produktuma: a ma elsősorban Bulgáriában, Franciaországban és Marokkóban előállított illatszert még Bulgáriában is csak mintegy háromszáz évre tudják visszavezetni.[4] Franciaországban a helyzet hasonló. A vizes kivonásnál lényegesen összetettebb eljárásról, sőt, alapvetően három különböző eljárásról van szó. Az egyik, amikor gőzzel csalogatják elő az olajt a szirmokból. Ennek eredménye az attar. Enek eredete az arab عِطْر‏, atir, „illatszer”, melyből az ugyanígy ejtendő perzsa عطر, „illat” szó származik. Az attar egy névváltozata, az otto[5] terjedt el a rózsaolaj megnevezésére az angolban (rose otto). Egy másik eljárás az, amikor többszörös vegyi kivonást alkalmaznak. Hexánban vagy toluénben centrifugálva viaszszerű anyagot nyernek ki, a rózsakoncentrátumot, melyből alkohollal nyerik ki a rózsaabszolútot. Az eredmény az eredeti rózsaillathoz közelebb álló kompozíció, mely még olcsóbban is előáll, mint az attar. A legrafináltabb kivonás szuperfolyékony szén-dioxiddal történik. Az állapotábrából is jól láthatóan a szuperfolyékony állapot, mely sem folyékonynak, sem gáznak nem tekinthető, egy bizonyos kritikus nyomás és hőmérséklet hatására alakul ki, és ez a kritikus hőmérséklet alig magasabb a szobahőmérsékletnél. (A nyomás… Nos, azt nem viselnénk el egykönnyen. De itt a nálunk tűrőképesebb rózsaszirmokat helyezik be a készülékekbe.)[6] Ez a megoldás ugyan költséges, de „szélsőségesen” környezetbarát: a szuperfolyékony szén-dioxid csodálatos erejű extraktor, és használat után egyszerűen elpárolog, káros hatásokat nem okozva. Az eredményül kapott, mind közül a legvalósághűbb kivonatot a tömörségre hajló angolszászok hívják röviden CO2-nek is (amit garantáltan nem tartalmaz).[7]
Mind a rózsavíz, mind a rózsaolaj mesés egészségfokozó hatásában sokan hisznek. A hívők szerint mindkét kivonat csökkenti a gyulladásokat és baktériumölő[8], míg a koncentráltabb rózsaolaj természetesen többre képes: egyebek mellett görcsöt old, ideget nyugtat, vart képez, epét hajt, vérzést csillapít, de leginkább a férfias teljesítőképesség őre és fokozója[9]. (Ki mennyit hisz el, aszerint fizet.)  Bővebben…

Beethoven dallama: a nép adta vagy a nép kapta?

Beethoven (1770 – 1827) 1799-ben elkezdett és 1800-ra befejezett, az utolsó római császárnénak, Nápolyi és Szicíliai Mária Teréziának (1772 – 1807) ajánlott op.20-as Szeptettjét már többször is emlegettük. Az op.21-es Első szimfóniával együtt mutatták be a Bécsi Udvari Színházban 1802-ben. A mű akkora népszerűségre tett szert, hogy az már aggasztotta Beethovent, aki különben is hajlott rá, hogy korábbi kompozícióit (melyeket a kritika „bezzeg”-művekként igyekezett felmutatni) „elavultnak” érezze. „Átkozott darab! Bárcsak el lehetne égetni!” – fakadt ki.[1] Az Első szimfónia „párdarabja” abban az értelemben, hogy míg a szimfónia az elkülönülés és a győzelmes, új utak nyitásának mintadarabja, addig a „problémamentes” Szeptett, ha nem is hangvételében, de szándékában – felhőtlen szórakozást, boldogságot, Nietzsche (1844 – 1900) kifejezésével „déli pihenőt” adni – a bécsi Unterhaltungban akkora jártasságú nagymesterek, mint Haydn (1732 – 1809) és Mozart (1756 – 1791) nyomdokait követi. Bővebben…

Csodálatos források (gejzír és cukormáz)

Nunc mihi dic, quis erit, cui te, Calocisse, Deorum
Sex iubeo Cyathos fundere?

Martialis (38? – 104?): Epigrammatum, Liber IX / XCIII[1]

Mondd, Catacissus, most: melyik isten az, akinek én e
Hat poharat szántam?

Epigrammák, IX. könyv, 93.
Csengery János (1856 – 1945) fordítása[2]

A 2013-ban 77 700 fős lélekszámú hesseni Gießen[3] elsősorban a Justus Liebig Egyetemről híres, melyet Mária Terézia (1717 – 1780) egyik ük-ükapja a 32 közül, V. Lajos (1577 – 1626) Hessen-Darmstadt-i őrgróf alapított 1607-ben (és így sokáig Ludoviciana névre hallgatott). Vagyis, történeti megközelítésben, az egyetem nem tartozik a legpatinásabb német intézmények közé, tudománytörténeti szempontból azonban jelentős. Névadója, Justus von Liebig báró (1803 – 1873), aki csak születése szerint báró, valójában jóval magasabb nemesi rang birtokosa volt – a tudomány királyának nevezték[4] – , 1824 és 52 között tartotta itt fenn vegyi laboratóriumát, mely ma múzeumként szolgál.[5] Liebig nemcsak nagy jelentőségű kémiai szintéziseket irányított (például a kloroformét), hanem jelentősen hozzájárult a műtrágya- és az élelmiszeripar fejlődéséhez is[6].

Az egyetem büszke rá, hogy Büchner (1813 – 1837) is náluk hallgatott természettudományt és orvoslást, igaz, csak egy évig, az 1833-as őszi szemesztertől.[7]
Gleibergi Vilmos gróf (1129 – 1174) emelt itt 1150-ben vízivárat, azaz vizesárokkal körbevett várat. Jóval későbbről, egy 1203-ból fennmaradt árucsere-egyezmény szövegéből származik a hely első megnevezése az egyik résztvevő, Salome, Gleiberg grófnője és Giezzen grófnéje titulusának említésekor.[8] Magát a várat ze den Giezzen, „Giezzenhez” néven említették, de nem a vár kapta a nevét a településről, hanem megfordítva. A gießen, „önteni” szó nem a vizesárokra utalt, hanem arra, hogy a várat (praktikusan) vizenyős, nedves helyre építették[9], ami szükség esetén hasznos lehet a vízellátásban. Ezzel jutottunk el a kiindulópontunkhoz.  Bővebben…

Savoyai Jenő és az Eugeniák

A görög Εὐγένιος, Eugenios, „jól született” – nem a „jó házba született” értelemben – ha nem is gyakori, de használt név volt[1], egy feltehetőleg 265-ben meghalt kelet-római püspöknek is ez volt a neve.[2] Az első római püspök ezen a néven, I. Szent Jenő pápa (†657) jóval később élt. Az ősi magyar Jenő nevet az egyik honfoglaló törzsünk is viselte, amiről VII. (Bíborbanszületett) Konstantin (905? – 959) A birodalom kormányzásáról írt művének 40. fejezetében (Γενάχ, Jenakh néven) megemlékezik.[3] Az 1830-as években vált (alaptalan) szokássá a Jenő azonosítása az Eugén névvel.[4] A név kapcsolata a mirtuszfélék családjába sorolt Eugenia nemzetséggel azonban csak közvetett.  Bővebben…

Hallucinációk régen és a közelmúltban

A későbbi miniszterelnök, Kállai Gyula (1910 – 1996) így ír a végzetessé váló, 1951. április 20-án reggel 9-kor elkezdett minisztertanácsi ülésről:

Zöld Sándorral együtt észrevettük, hogy Farkas Mihály egyre gyakrabban rajtunk felejti a szemét. Nem szemtől szemben, hanem oldalról oda-odasandítva. Ha tekintetünk véletlenül mégis találkozott, ő – szinte egy titkos rugó működésének engedve – szemgolyóit azonnal visszapattintotta a papírjaira… Bennünket figyelt: Zöld Sándort és engem… Zöld Sándor valóban rossz lelkiállapotban volt, ez nekem is feltűnt, olyannyira, hogy Farkas Mihály két sanda pillantása között meg is kérdeztem tőle:

– Miért vagy ilyen rosszkedvű?

– Ááá, nincs semmi bajom.

…A minisztertanács ülése után hirtelen el is tűnt, de mintha a kézfogása most melegebb lett volna, mint máskor. Mintha ekkor már minden elrendeztetett volna, mintha búcsúzkodna![1]

Bár a magyar munkásmozgalom történetének tanúsága szerint Farkas Mihály (1904 – 1965) honvédelmi miniszter volt az, aki ellenséget hallucinált Zöld Sándor (1913 –1951) belügyminiszterben, az említett minisztertanácsi ülés napján család- és öngyilkosságot elkövető Zöld Sándor magatartását írja le a tudomány jellegzetes skizofrén hallucinációként. A hallucinációk az érzetek olyan kifinomultságig menő csalódásaival járnak együtt, mint amikor a szenvedő alany az olfaktorikus, azaz szaglási megtévesztettség áldozataként még a sátán bűzét is érzi.

Bosch (1450 – 1516) (?): Remete Szent Antal (251 – 356) megkísértése (1501 körül), Lisszabon, Régi Művészetek Nemzeti Múzeuma

Élettani oka többféle lehet, például a Szent Antal tüzének vagy bizserkórnak is nevezett ergotizmus, melyet az anyarozs alkaloidája (vagy az abból készült gyógyszer nem megfelelő adagolása) vált ki.[2] A vegyi alapú hallucinációk mellett a szervezet saját betegségei is okozhatják, mint amilyen a delirium tremens nevű alkoholmegvonási betegség, a már említett skizofrénia, vagy az agy időskori lebomlásával fellépő demencia.[3] A túlvilági hatalmakhoz kapcsolódás formai megnyilatkozásaként kultúrtörténete beláthatatlan.

Bernini (1598 – 1680): Ávilai Nagy Szent Teréz (1515 – 1585) elragadtatása (1647-52), Róma, Santa Maria della Vittoria, Federico Baldissera Bartolomeo Cornaro bíboros (1579 – 1653)-kápolna

Bővebben…

Polgárháború és főtt bab

Tegnapi szomáliai beszámolónk végén azt ígértük, történetünk éles fordulatot vesz, és ha ehhez akarjuk tartani magunkat, akkor a jelenkori szomáliai viszonyokat éppen csak érintenünk szabad. Az 1990-es évek első felében a zigulák elleni atrocitásokat követően Szomáliában a hadurak egymás elleni villongásai szemernyit sem mérséklődtek, és ez az országos politikára is rányomta bélyegét. Miután az iszlamista erők kezébe került fővárosban 2006-ban bevezették a sariát, Etiópia elérkezettnek láta az időt a beavatkozásra. Méltán állítja a szomáliai politikai életről Nick Wadhams 2008-ban, Somalia is a land that has descended so deeply into misery that “failed state” is now too generous a description for the country (Szomália olyan ország, amely oly mélyre süllyedt a nyomorúságban, hogy a „bukott állam” kifejezés túlságosan nagylelkű az ország állapotainak leírására).[1] Itt meg kell jegyezzük, hogy az angolszász publicisztikában a “failed state”, „bukott állam” gyakran használt terminus a teljességgel szétesett államberendezkedésre. Hiába próbálkoztak 2000-től nemzetközi protektorátus alá helyezni az állam irányítását, annak kudarca nyilvánvalóvá vált. 2012-től a nemzetközi felügyeletet új alapokra helyezték, az ország vezetése lassan araszol a stabilitás fele, de az iszlám szélsőségesek támogatását élvező felkelőkkel azóta is nagy nehézségei vannak.[2]  Bővebben…

Szomália: pokol a Paradicsomban

Khámnak pedig fiai: Khús, Micráim, Pút és Kanaán.
1Móz10:6[1]

A népek szétválását és elterjedését megelőzően a Genezis ősatyákat emleget, mint például Khám negyedik fiát, Kanaánt, a kánaáni népek ősét és névadóját. Pút leszármazottaiként a próféták Libya népét jelölik meg, bár a görög Septuagintában földjük Φυγή, Fyge néven is felbukkan – ugyanez a Vulgatában Fuga – , melynek szó szerinti jelentése ugyan „menekülés”, esetünkben azonban megfelelőbb értelmezés az idilli csengésű „menedékhely”. Érthető, hogy Georg Moritz Ebers (1837 – 1898) Pút földjét az egyiptomi történelemből ismert Punttal azonosítja. (Az n hang megjelenése lágyítóként gyakori a sémi nyelvekben is.)[2]

A legnevezetesebb Hatsepszut Henemetamon fáraónő kereskedési célú expedíciója Puntba[3] Kr.e. 1493-ban, amikor is, első fennmaradt említésként az ember történelmében, élő növényt, mirhát adó szomáliai balzsamfákat vittek haza a földről. Ezek aztán hosszú századokig szolgáltattak mirhát. De hoztak magukkal aranyat és tömjént is, hogy egy kisebb biblikus kör bezáruljon, emellett fenyőtömjént, elefántcsontot, állatbőröket, élő vadakat, ébent, fűszereket és szépítőszereket.

Punt királynője, Eti (Ati) Dejr el-Bahari halotti Hatsepszut-terasztemplomának reliefjén

Ezt olvassák ki Dejr el-Bahari („Északi monostor”) halotti Hatsepszut-terasztemplomának reliefjeiből. A feliratokon az is szerepel, hogy Hatsepszut mennyei anyja, Hathor szerelemistennő Puntban született. De bizonyság van rá, hogy már jóval Hatsepszut előtt, Hufu fáraó alatt is voltak kereskedelmi kapcsolataik, sőt, azt is valószínűsítik, hogy már ennél korábban is.[4]

Kufu fáraó († Kr.e. 2566) és Hatsepszut Henemetamon fáraónő (Kr.e. 1507 – 1458)

Bővebben…

Kamcsatka rejtélye

tengerifű

A камка a tengerifűfélék családjába tartozó tengerifű nemzetség. Neve ezúttal nem arra utal, hogy tengeren át szállították (bár ez természetesen szintén előfordulhat), hanem arra, hogy valóban tengerparton él.

kamka, eredeti értelmében

Kiszárítva alkalmasnak bizonyul szövet előállítására, melynek orosz neve камчатная ткань[1], az ebből készített kaftán vagy köntös, tudjuk meg Маkszimilian Romanovics Faszmertől (Max Julius Friedrich Vasmer, 1886 – 1962), a камчатка[2]. De az, hogy ebből miként keletkezett a hatalmas, 472 300 km²-es területű távol-keleti térség (a legnagyobb területű kelet-ázsiai félsziget)[3] neve, csavaros, és egy kis nyomozást igényel. Alekszandr Ivanovics Popov (1899 – 1973) nagyszabású tanulmánya kínos, wagneri feszültségteremtéssel vezet rá bennünket a megoldásra. Bővebben…

Mi újság a futrinka végbelében?

vörös kínafa

Kína százharmincnégy füvészkertjének[1] látogatói minden bizonnyal találkoznak a kínafával, ám amikor a portugál alkirály, Luis Jerónimo Fernández de Cabrera Bobadilla Cerda y Mendoza Chinchón (1586 – 1647) feleségét, Anna Condeza de Chinchón (1599 – 1640) grófnőt 1638-ban a kínafa kérgéből készült orvossággal kigyógyították maláriájából (és ami után a gyógymód hatalmas népszerűségre tett szert Európa-szerte), ezt a buzérfélék családjába tartozó dél-amerikai növényt aligha ismerhették Kínában. A nemzetség tudományos nevét, a Cinchonát Linné (1707 – 1778) adta, tehát se Kínáról, se a helyi névből, hanem a kigyógyított grófnő férjének spanyol birtokáról. A közönséges „kínafa” név ugyanis a kecsua quina-quinából ered, melynek jelentése „a kérgek kérge”, ez a helybéliek által szentként tisztelt, legendákkal övezett csodaszer. Amennyire ez nyomon követhető, az ecuadori Loja szülötte, Pedro Leyva, a neves inka orvos tárta fel a titkot vagy Juan López jezsuita misszionárius (így terjedt el a „jezsuita kéreg”, „jezsuita por” elnevezés), vagy Loja spanyol kormányzója, Juan López de Cañizares előtt az 1630-as években.[2] II. Károly (1630 – 1685) háziorvosa, sir Robert Talbor (1642 – 1681) nemcsak a királyt kúrálta ki, de a francia udvarban is sikereket ért el. Amikor a tudására féltékeny francia orvosok kérdőre vonták, mit tud a lázról, ezt válaszolta: You gentlemen may explain the nature of fever; but I can cure it, which you cannot (uraim, önök magyarázhatják a láz természetét, de én gyógyítom is, amire Önök képtelenek).[3] Bővebben…

Vörös és fekete: Zöld

A mi népünk munkájával, harcaival testvéri egységben a világ valamennyi szabadságszerető népével méltó lesz arra, hogy a Szovjetunió dicső zászlaját követve felsorakozzon a béke nyolcszázmilliós hadseregében.

Erdei Ferencné Majlát Jolán (1917 – 1991) olvassa fel táviratát Sztálin (1878 – 1953) generalisszimuszhoz a Magyar Békekongresszuson (1950. november 4)[1]

1937. március 15-én népi írók kezdeményére alakult az 1848 örökségét felvállaló, progresszív Márciusi Front.[2] Bizonyára az alapítók sem vették rossz néven, hogy különféle Egyetemi Körök baloldali ifjai azonnal csatlakoztak. Köztük volt Debrecenből Losonczy Géza (1917 – 1957)[3], Zöld Sándor (1913 – 1951)[4], Újhelyi Szilárd (1915 – 1996)[5], Budapestről Donáth Ferenc (1913 – 1986)[6]. Bár korábban a moszkvai irányítású, változó köntösben feltűnő szocialista párt mindent elkövetett, hogy sajtótermékekre, mozgalmakra, egyletekre, önképző körökre rátelepüljön, nem okvetlenül kell ilyen napi politikai motívumot keresnünk ezeknek a fiataloknak a részéről, annál is inkább, hogy fiatal koruk miatt még kevésbé lehettek puszta bábok a nagy külföldi bábmesterek kötelén, és a magyar pártélet különben is szétzilált állapotban volt. Ettől függetlenül konfliktusok robbantak ki a népi írók és a baloldali ifjak között. Az előbbiek csoportja ugyanis a Szovjetunióban is veszélyt érzett a magyarság jövőjére, és ezért szőrmentén óvott a „pánszlávizmus” veszélyeitől. Donáth Ferenc azonban átlátott a szitán és fellépett ez ellen. Horthy (1868 – 1957) rendőrsége, láttuk ezt hasonló példákon, örömmel fogadta az efféle mozgalmakat, mert koncentrálva látta bennük a lehetséges baloldali ellenállást. Mindamellett érdeklődésük túlságosan zaklatóra sikerült, amit a laza szövésű és belső ellentétektől is szabdalt csoport nem bírt el: a következő évben formálisan feloszlottak.[7]  Bővebben…

Mazsola

– Géza, ne torkoskodj – szólt rá a középső fiára az asszony.
A gyerek az asztal közepén levő kalácsból csipegette ki titokban a mazsolát s most restelkedve húzta le a fejét a válla közé.

Móricz Zsigmond (1879 – 1942):
Árvalányok (1917), V. fejezet[1]

A mazsola etimológiáját futólag már érintettük. Ezúttal tágabb összefüggéseit járjuk körül. Bővebben…