Történelem kategória bejegyzései

Szolid megjegyzések

HAMLET
Oh that this too too solid Flesh, would melt,
Thaw, and resolue it selfe into a Dew[1]

Shakespeare (1564 – 1623):
Hamlet (1599 – 1601),  I / 2. 1. folio (1623)

HAMLET
O that this too too sallied flesh would melt,
Thaw and resolue it selfe into a dewe[2]

2. quarto (1604)

HAMLET

Ó, hogy nem olvad, nem higul s enyész
Harmattá e nagyon, nagyon merő hús![3]

Arany János (1817 – 1882) fordítása (1868)

Az indoeurópai solh-, „egész” gyöknek (szokás szerint) temérdek leszármazottja van[4]; megint csak néhányukra összpontosítunk. Eredeti értelmét őrzi az ógörög ὅλος, holos, melyet előtagként számos szóban használunk a mai napig. A „töretlen” árnyalattal bővülve a latin sollus is innen ered (a solus, „egyedüli” nem); egyes elrugaszkodott spekulációk szerint az „ünnepi” értelmű sollemnis, solemnis úgy keletkezik a sollusból, hogy hozzáolvadt az annus, „év”, mely így „teljes év elteltével beköszöntő napot”, azaz „éves ünnepet” jelentett[5]. E ponton nem fog ártani egy kis pihenő:

Bővebben…

Reklámok

Händel kisebb Te Deumai

Vouchsafe, O Lord to keep us this day without sin[1]

Bűntől e nap őrizz minket[2]

Vouchsafe, O Lord to keep us this night without sin[3]

Bűntől ez éjen őrizz minket…

Te Deumokról már beszéltünk, megemlítve, hogy eredetük távolba és ködbe vész. Szövege egyes részletei más liturgiai alkalmakba is beszivárogtak, ha kell, alkalmi változtatással. Mint példáink is mutatják, ha már olyan rövid idő volt hátra a napból, hogy kevéssé volt valószínű bűnbe esni, a rugalmas böjti vecsernye inkább bűntelen éjszakáért könyörgött. Joseph Sargent zenetörténész nyilvánvalóan emlékezetből idézi Händel (1685 – 1759) egy Te Deumát, amikor az „éjszakai” szövegváltozatot említi, miközben nyomtatásban nem messze említésétől ott áll az eredeti szöveg is a „nappali” változattal.[4] Bővebben…

A nádszál prófétája

KEDVES JOCÓ! (1916-18?)

1.ső strófa
De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni,
Jó ruhába járni kelni,
S öt forintér kuglert venni.

2.strófa
Mig a cukrot szopogatnám,
Új ruhámat mutogatnám,
Dicsekednék fűnek fának,
Mi jó dolga van Attilának.[1]

József Attila (1905 – 1937)

imádkozó sáska

sáska

Mindenekelőtt tisztáznunk kell: az imádkozó sáskák családjába tartozó ájtatos manó, amit megtévesztően szintén neveznek imádkozó sáskának, a tojókampósok alrendje egy öregcsaládjának, a sáskáknak csak nagyon távoli rokonai: legközelebb a magasban, az orosz ősrovartan atyja, Andrej Vasziljevics Martinov (1879 – 1938) által 1937-ben alakított sokújszárnyúak öregrendjében (Polyneoptera)[2] találkoznak, például a termeszek alrendágjának társaságában. (Martinov a jelek szerint természetes halállal halt meg.[3])
Az ájtatos manó a tágabb értelemben vett óvilágban őshonos (azaz az Antarktiszt, az Amerikákat és Ausztráliát leszámítva világszerte). Melegkedvelő és táplálékában nem válogatós. Rejtőzködő[4], és bár a nagyobb madaraktól joggal tart, igen nagy hatalmat mondhat a magáénak a rovarvilágban is különleges vadászösztönével és reflexeivel. Megrémítve is inkább ijeszt, mint ijed: potrohát felfújva és kieresztve félelmetes, sziszegő hangot bocsát ki. A kannibalizmustól sem riad vissza utódai gondozása érdekében:

Bővebben…

Négyszázhetven anya és apa

Nem az átlátszó forrásvíz kell nekem.
(Zavaros, sáros és gőzölgő fakadás
gyógyít engem a mama-földből.)

Babits Mihály (1883 – 1941):
Versenyt az esztendőkkel! Rejtvények (1933)[1]

Tertullianus (160? – 220?), merő gúnyból, a meglátása szerint úrhatnám egyházi vezetőt, I. Szent Kallixtuszt (†222) Pontifex Maximusnak nevezte a pogány vallási főpapról De pudicitia (A szerénységről) című iratában.[2] Ám a név ráragadt Róma püspökére, azóta is az egyik hivatalos címe. A néhány többi cím közül ezúttal csak magával a „pápával”[3] foglalkozunk, azzal is csak bevezetésképpen.  Bővebben…

A bűzbombától az óriásbolygókig

…a boche szóval már egy XVIII. században megjelent francia regényben is találkozunk, mégpedig egy olasz szereplővel kapcsolatban, akit italo-boche-nak csúfol a regény írója. Szóval a boche kifürkészhetetlen rejtély. Csak annyi bizonyos, hogy valami csúnyát és rosszat jelent. Olyan, mint a bűzbomba. Amihez hozzáér, az nem lesz többé szagos. A boche jelentése a német-tel szemben körülbelül az, mint a szerb-bel szemben a vadrác vagy a román-nal szemben az oláh, de több gyűlölet, félsz és kajánság lakozik benne. Ne köntörfalazzunk: az a csúfondáros hangsúly ölt benne testet, mellyel a zsidófaló a zsidót – egyszerűen és röviden – zsidó-nak nevezi.

Kosztolányi (1885 – 1936): HONGRO-BOCHE. (A Hét, 1916)[1]

Az ammónia kénvegyületeiről olvasni nem hangzik különösen csábítóan húsvét táján. Ráadásul sokuk gyakorlati felhasználása meglehetősen szűk körű. Mégis megérdemelnek egy kisebb áttekintést azok számára, akik a szervetlen kémia váratlanul különleges alakulatai iránt érdeklődnek. (Az ő számukra korábban is hoztunk fel példákat, így ez egy kisebb belső sorozat újabb epizódjaként is felfogható.) Bővebben…

A tizenharmadik ember

The hills tell one another, and the listening
Valleys hear

Blake (1757 – 1827): To Spring.[1] In: Poetical Sketches, 1783

A hegyek beszélik s a figyelő
Völgyek hallják

A tavaszhoz.[2] Költői vázlatok.
Szabó Lőrinc (1900 – 1957) fordítása (1959)

Sound the flute!
Now it’s mute.
Birds delight
Day and night.
Nightingale
In the dale,
Lark in the sky,
Merrily,
Merrily, merrily to welcome in the year

Blake: Spring.[3] In: Songs of Innocence, 1789

Flóta, mind
Szólj megint!
Szárny-öröm,
Fény-özön;
A madár
Völgybe’ jár,
Fölsuhan
Vidoran,
Vidoran, vidoran, mig az év ráköszön

Tavasz.[4] Az ártatlanság dalai.
Weöres Sándor (1913 – 1989) fordítása (1959)

1 csaloganyA légykapófélék családjába tartozó fülemüle vagy csalogány egyes vélemények szerint éppen ma, zöldcsütörtökön szólal meg (amikor, másfelől, kegyes ember friss zöldséget eszik, részben a jó termés reményében is)[5], mások a Muravidéken Márk (14? – 68?) evangelista napjához, április 25-éhez kötik azt a népi megfigyelést, hogy ha ekkor hallgat a fülemüle, akkor változékony lesz a tavasz[6]. (Tekintve, hogy a Muravidék a nyugati egyházhoz tartozik, és itt a húsvétvasárnap lehető legkésőbbi időpontja éppen Szent Márk napja[7], a két nézet egyidejű elfogadásával sem jutunk logikai feladvány lehetőségéhez.) Márpedig senki sem jár jól, ha hallgat a fülemüle: agytekervényei olyan bámulatos konstrukciót alkotnak, hogy hangterjedelme és repertoárja kimagasló az énekes madarak világában.[8] És mivel a sokféle dallam elfütyülésének csak úgy van kitapintható értéke, ha azokat a madár meg is tudja fejteni, ez lehetőséget teremt a számára a minél tökéletesebb elrejtőzéshez, így a túléléshez.

Bővebben…

Kis esti körintegrál

Minálunk Magyarországon azonban a korszellem mögött, s attól túlkiáltva, de meg nem fojtva, él egy másik szellem is, mely nem függ a korszellemtől! Ez a magyarság régi, nemes és keresztény szelleme, mely már Szent István korában hátat fordított a barbárságnak, szakított a pogány törzs-élettel s asszimilálni kezdte az idegent.

Babits Mihály (1883 – 1941): A tömeg és a nemzet. 1938. Keresztülkasul az életemen[1]

Ma látszólag azok a nemzetek a legavultabbak, amelyek tizenhetedik és tizenkilencedik század közt szabad, polgári fejlődéssel a többi nép elé húztak. Az előnyt a többiek a tömegdemokrácia rémuralmával akarják behozni. Ezek a szörnyű világnézeti nyomások Babits képzeletében felszínre taszítanak egy látszólag avult Magyarországot: az érintetlen, integer keresztény hazát.

Cs. Szabó László (1905 – 1984): Keresztül kasul az életemen. Nyugat, 1939 / 4[2]

Korábban, a téglányokról szólva, melyek nyelvi eredetét az indoeurópai (s)teg-, „befedni” és az abból eredő azonos jelentésű latin tegere szóban találtuk meg, előrebocsátottuk, hogy amit a matematikában alkalmazott téglányösszeg közelít, azaz az integrál máshonnan veszi nyelvi eredetét. Eljött az ideje, hogy ezt a kisebb kalandot átéljük.  Bővebben…

Swift, Vergilius

Swift (1667 – 1745) életében a művelt világban magától értetődő volt Vergilius (Kr.e. 70 –  Kr.e. 19) mélyre ható ismerete. Mint életrajzírója, Swift keresztfia, a színész és színigazgató Thomas Sheridan (1719 – 1788) 1784-ben megjelent The life of the Rev. Dr. Jonathan Swift, Dean of St. Patrick’s (Dr. Jonathan Swift tiszteletes, a Szent Patrik Székesegyház diakónusa élete) című életrajzának VII. szakaszából (Various Anecdotes of Swift, Különféle Swift-anekdoták) kiderül[1], Swift ismerete Vergiliusról még a műveltektől akkor elvártakon is túlment.  Bővebben…

Argánolaj

Argan Oil

 The smell of summertime,

Skin glistening as the waves

Wash over my sun baked melanin shell.

China Tony[1]

Nyáridő illata,
Bőrt fényező, mint ahogy a hullámok
Végigmossák napsütötte melaninhéjamat.

Argánolaj

2 Argan-OilAz argánolaj hosszú évszázadok óta „fényezi” marokkóiak bőrét, amint mottónk költőnője sejtelmesen utal rá, és ismeri minden férfi, akinek szakálla szúrni kezd – magát[2] vagy másokat – , hiszen sok tanácsadó első helyen emlegeti gyógyír gyanánt az argánolajat[3]Bővebben…

Haydn utolsó ideje

A papa (ismét bot nélkül) felkelt, ivott egyet a Soult által sarkantyúpengetve kínált pohárból és ravasz mosollyal odaült a zongorához. A Gotterhaltét játszotta.

Szentkuthy Miklós (1908 – 1988):
Doktor Haydn, III., Bécs. „Guten Abend, Herr Haydn!”[1]

Haydn (1832 – 1809) „utolsó jelentős művének” mondják az 1803 júniusában befejezetlenül, két tételesen maradt d-moll vonósnégyest (op.103 HobIII:83)[2], melynek különösen első, dalformájú tétele remekmű a maga nosztalgiába hajló, Haydnra nem valló hangvételével:

Valójában minden jel arra mutat, hogy élete hátralevő közel hat évében Haydn már egyáltalán nem komponált, jelentéktelen művet sem. Ma Haydn utolsó éveit tekintjük át röviden.  Bővebben…

Plutonium rövid ó-val

Az alkoholos erjedés Joseph Louis Gay-Lussac (1778 – 1850) által feltárt egyenlete értelmében

C6H12O6 → 2 CH3-CH2-OH + 2 CO2 + hő,

szavakban: a cukor etil-alkohollá és szén-dioxiddá bomlik hőfejlődés kíséretében. Ezúttal (és átmenetileg) a szén-dioxid fejlődésére összpontosítunk. Bővebben…

Byrd és böjt

Amikor tegnapi rövid bevezetőnkben azt ígértük, ma Byrd (1543? – 1623) egyik „szent énekével” foglalkozunk, még azt a nehézséget sem említettük, hogy nem teljesen világos, egy vagy két műről van-e szó. Kétségtelen ugyanis, hogy az 1589-es, azaz a későbbi Cantiones sacrae (Szent énekek) két egymást követő, kifejezetten nagyböjti motettájáról van szó (a 21-es és a 22-es sorszámúakról)[1], de nemcsak a zenei rokonságuk szembeötlő: két egymást követő Ézsaiás-vers megzenésítései.

Bővebben…

A szent zene áradata a reneszánsz Angliában

Ye sacred Muses, race of Jove, whom Music’s lore delighteth,
Come down from crystal heav’ns aboveto earth where sorrow dwelleth,
In mourning weeds, with tears in eyes: Tallis is dead, and Music dies. 

Szent múzsák, Jupiter sarjai, kiknek a zene folyása örömet okoz,
Szálljatok kristály mennyboltotokból hozzánk, hol siralom lakoz,
Gyászruhában, könnyel szemetekben: Tallis meghalt, meghal a zene

Byrd (1543? – 1623): Elégia (1585)[1]

Tanítómesteréről, utóbb atyai munkatársáról, Tallisról (1505? – 1585) Byrd ezt a fájdalmas kijelentést egy olyan korszakban tette, melynek egyházi zenéjéhez még ő is hozzáteendő volt, méghozzá a Tallis utáni angol későreneszánsz legnagyobb szerzőjeként.  Bővebben…

Non omnis moriantur

A székesegyház roppant tornyai:
Négy óriási felkiáltójel

Egy kövön jártatom a szememet,
Emlékkő egyszerűbb már nem lehet.
Rajta halványan két művész neve,
Megtudom, hogy mult század közepe…
Egyik fuvola, a másik fagot, –
És mind a kettő milyen rég halott.

Nem nagy nevek, és nem zene-titánok…

Reményik Sándor (1890 – 1941):
Non omnis moriar[1]

Dante (1265? – 1321) Paradicsomának fordításáért Babits (1883 – 1941) jókora honoráriumot kapott, amit, magát pénzügyi antitalentumnak érezvén, költő barátjára, a szintén a Nyugat „aranykorának” illusztris alakjára, Nagy Zoltánra (1884 – 1945) bízott, aki nemcsak neves ügyvéd, de tehetséges befektető is volt, így a talentumot megtöbbszörözte. Ezen a pénzen vásárolta meg a Babits család 1924-ben[2] Toldezsán Istvánné Mészáros Ilonától[3] Esztergomban az Elő- (vagy Arany-) hegyen (ma: Babits-hegy) a Sissler út (ma: Babits út) mellett azt a telket a présházzal (ma: a Magyar Nemzeti Múzeum Babits Emlékháza), melyben haláláig nyarait töltötte, és amelyben sok fontos verse megszületett.[4] Nagy Zoltánt, aki túlélte az üldöztetéseket, egy betörő verte agyon 1945 nyári éjjelén a lakásán.[5] Gazdag életútjának ezt a váratlanul tragikus végállomását nem mulaszthatjuk el felidézni egy olyan megemlékezésben, mely a sors és halál útjai körül forog.  Bővebben…

A látvány betegei

”Extraordinary Murders. –This morning, about three o’clock, the inhabitants of the Quartier St. Roch were aroused from sleep by a succession of terrific shrieks, issuing, apparently, from the fourth story of a house in the Rue Morgue, known to be in the sole occupancy of one Madame L’Espanaye, and her daughter, Mademoiselle Camille L’Espanaye. After some delay, occasioned by a fruitless attempt to procure admission in the usual manner, the gateway was broken in with a crowbar, and eight or ten of the neighbors entered, accompanied by two gendarmes” 

Poe (1809 – 1849):
The Murders in the Rue Morgue (1841)[1] 

Borzalmas kettős gyilkosság. – Ma reggel három óra tájban a Szent Rókus városrész lakóit több egymást követő, borzasztó sikoltozás riasztotta föl álmukból. A kiáltások nyilvánvalóan egy morgue-utczai ház negyedik emeletéről származtak, melyen az egyetlen lakó, egy bizonyos Madame L’Espanaye, foglalt el a lányával, Mademoiselle Camille L’Espanaye-vel. Némi késedelem után, melyet az okozott, hogy hiába igyekeztek a rendes módon a házba jutni, feszítővassal betörték a nagy kaput és nyolcz-tíz szomszéd két rendőr kíséretében behatolt.

A Morgue-utczai gyilkosság.
Király György (1887 – 1922) fordítása (1921)[2]

 
Hogarth (1697 – 1764) 1732 és 34 között festett (később metszett változatban is elkészült), 8 képből álló sorozata, A rake’s progress, azaz Egy aranyifjú útja nyers őszinteséggel és túlzással állítja be korának dandyjét és ami rá vár.

Bővebben…