Ben Jonson kismonológja

…some-time it was necessary, he should be stop’d…

…olykor szükség volt megállítani őt…

Ben Jonson Shakespeare-ről (1564 – 1616),
Timber: or, Discoveries made upon men and matter
(Silva rerum et sententiarum,
Tár, avagy Megfigyelések emberekről és dolgokról, postumus kiadás)[1]

1 Ben_Jonson_by_Abraham_van_Blyenberch

Blyenberch (1575 – 1624): Ben Jonson (1572 – 1637)

Ben Jonson idézett kései művében maga magyarázza el régi szerzők hajlamát arra, hogy azonos tárgyban írt elmélkedéseiket olyan, ma inkább – bár nem ugyanabban az értelemben véve – „antológiának”
(„virágoskertnek”) nevezett gyűjteményekben tegyék közzé, melyek műfaját maguk az „erdő”, latinul silva szóval illetik. (Nyilvánvaló példékkal: „Szilveszter[2] és Transylvania, azaz „Erdély” szavaink is ezt a latin eredetet őrzik.) A timber Jonson idejében, akárcsak ma a wood, egyszerre jelentett erdőt és faárut; ma már csak ez utóbbit. Jonson kortársa, Monteverdi (1567 – 1643) is szerzett ilyen gyűjteményt, a hatalmas terjedelmű Selva morale e spiritualét („Erkölcsi és szellemi tár”).

Shakespeare III. Richárdja (1591? 1592?), roppant terjedelme dacára is, a kezdetektől óriási népszerűségnek örvendett. Talán nem túlzás azt mondani, minden idők legkedveltebb propagandadrámája, olyannyira, hogy eredeti rendeltetése, a Tudor-ház legitimitásának alátámasztása már-már elhomályosul. Mégpedig a nyilvánvaló irodalmi és lélektani értékeinek fényében.

A XVI-XVII. századi Shakespeare-kiadások rendszerint, ha nem is mindig, kvartó (negyedrét) vagy fólió (ívrét) kiadások voltak. Nyomdatörténetileg korábbi a fólió típus, lényegét tekintve kettéhajtott lapon. Ma ezek a szavak a könyvtári gyakorlatban a könyv méretére utalnak. Az ív mérete korábban nem volt szabványosított, mégis, ahogy az évszázados gyakorlatban, úgy ma is mindkét típus nagy alakú, de a fólió nagyobb. A kb. 27 centiméter magasságig menő ma jellemző könyvmérethez képest a kvartó kb. 27-31, a fólió 31 cm feletti.[3] A kvartó megjelenésével a piacon a nála tekintélyesebb külleme alapján is, a fólió kiadás „adta meg a módját”. Shakespeare műveivel kapcsolatban „fő szabályként” mondható el, hogy a kvartók gyakran közvetlenül a színpadon hallott, sebtében lejegyzett szöveg alapján készültek, míg a fóliók nyelvi hibáktól megtisztított „kritikai kiadások” voltak. Olykor rövidebbek: a tisztogatás egyszerűbb volt a precíz nyomozásnál. Más esetekben éppen fordítva, utólagos ismereteik alapján kibővítették a kvartót. A III. Richárd népszerűségét jól mutatja, hogy 1632-ig kilenc kiadást is megélt.

2 Q1

Az első kvartó 1597-ből származik, mégpedig a Lord Chamberlain’s Men, azaz a Lordkamarás emberei színtársulat tagjai által állítólag emlékezetből papírra vetett változatából. Helyzetüket megkönnyítette, hogy Shakespeare is köztük volt. Az ő neve (mint lényegtelen apróság) nem jelenik meg az első kiadás címlapján (a másodikon 1598-ban viszont már igen, tempora mutantur). A lejegyzés eredeti célja egy elveszett súgópéldány pótlása volt.

3 F1

Az Első fólió, Shakespeare drámáinak első nagy gyűjteménye 1623-ban jelent meg; benne a III. Richárd történetesen kihagyásokkal és többletekkel olyan jegyzetek alapján, melyet Shakespeare-éinek hittek. (Így aztán például a nyelvezete is legalábbis archaikusnak tűnik, melyet nyilvánvaló tiszteletből őriztek meg a szerintük eredeti változatból.)[4] Az Első fólió rövid verses előszavát (To the Reader, Az olvasóhoz) Ben Jonson írta, sőt, csatolt hozzá egy Dicshimnuszt Shakespeare-hez (Eulogy to Shakespeare). Ben Jonson dicshimnusza a dicsérő kritikáknak ahhoz a prototípusához tartozik, amelyek írói „ügyesen” elhelyezik méreglabdacsaikat a „generálszószba”. And though thou hadst small Latine, and lesse Greeke (És bár latintudásod csekély és görög annyi sem) – karaktergyilkol Ben Jonson, aminek láttán Shakespeare csak megvonta volna a vállát, hiszen 1616, Shakespeare halála előtt efféle tudományt kevésbé vártak el a költőktől. 1603, azaz I. Jakab (1566 – 1625) trónra lépése után Ben Jonson lett a poeta laureatus, „a” koszorús költő[5], és noha, természetesen, Shakespeare sem hallgatott el, az irodalmi ízlést egyre inkább Jonson klasszicizmusa kezdte formálni.

4 Pfisterer

Szentkuthy Miklós (1908 – 1988) 1931-es doktori értekezésében (Realitás és irrealitás viszonya Ben Jonson klasszikus naturalizmusában, hozzáférhető Szentkuthy összegyűjtött esszéinek és kritikáinak kötetében[6]) sine ira et studio, azaz az értekezése témája iránti mindennemű elfogultság nélkül és tudós hozzáértéssel vizsgálja Ben Jonson életművét. Alaptézise: Ben Jonson mint a klasszicizmus önkéntes harcosa írásművészetét, olykor groteszk részletgazdagsággal, különféle ideológiai megfontolásoknak rendeli alá. A szórakoztatás helyett nevel. A nem komikus darabjainak zömében nem beszélhetünk drámai cselekményről vagy legalább dikcióról: a „szereplők” Jonson esztétikai nézeteit jelenítik meg, vagy ami még rosszabb: mondják el. Jonson központi kategóriája a humour, ami akkoriban temperamentumot, alkatot jelentett, a „négy fő kedélyállapotot” három létező és egy nem létező testnedv túltengésére visszavezető törekvés alapján. Hyppokrates (Kr.e. 460? – Kr.e. 370?) tanítása szerint a négy nedv a haima (vér), a khole (sárga epe), a phlegma (nyál, nyálka) és a melankhole (a nem létező fekete epe).[7] Óriási hiba lenne azonban Ben Jonsont emiatt „savanyú jóskának” gondolni. Mai értelemben vett humorérzéke is briliáns volt. Jól látjuk ezt a szintén tandráma („kettős élvezet megcsalni a csalót”) Volpone vagy a pénz komédiája (1605-6 körül) című vígjátékában, mely fordított állatmese: a szereplőket a jellemüknek hagyományosan megfeleltetett állatokról nevezi el. Többszörösen átdolgozott változatát, csak ezzel az elcsépelt kifejezéssel élhetünk, parádés szereposztásban mutatta be a Magyar Televízió Illyés Gyula (1902 – 1983) végső adaptációjában, Fehér György (1939 – 2002) rendezésében, a két főszerepben Major Tamással (1910 – 1986) és Helyei Lászlóval (1948 – 2014).[8]

VOLPONE, 1975

Az 1610-es Alchemist (Alkímista) alapcselekménye nagyon hasonló a Volponééhez, mégis szóba kell hozzuk, hiszen a Queen’s Theatre (A királynő színháza)-beli centenáriumi átdolgozott felújításához Händel (1685 – 1759) írt kísérőzenét (HWV43, 1710). Ha a nyitány ismerősen cseng, ne csodálkozzunk.

A Lord Chamberlain’s Men mutatta be 1598-ban az 1616-os fólió kiadásban jelentősen átdolgozott alakban, a helyszínt addigra Velencéből Londonba áthelyezett cselekménnyel viszontlátható Every Man in His Humour (Ki-ki vérmérséklete szerint) című didaktikus darabot, melyben Shakespeare is játszott. Ez volt a társulat által előadott első olyan darab, melyet nem Shakespeare írt.

5 Every_Man_OutA nem kevésbé érdektelen párdarabot, az Every Man out of His Humourt (Ki-ki vérmérsékletéből kivetkezve) ugyancsak a Lord Chamberlain’s Men mutatta be 1599-ben (az újjáépült Globe Színházban). A szerzőt megtestesítő, esztétikai nézeteit hirdető szereplő, Asper, különös szavakat és kifejezéseket használ, amelyekre nyilván nemcsak a színtársulat tagja, Shakespeare, hanem a nézőközönség nagy része is felkaphatta a fejét[9].

6 Globe

A Globe színház. Hollar (1607 – 1677) metszete

I urged it for some reasons, and the rather
To give these ignorant well-spoken days
Some taste of their abuse of this word humour.

And to these courteous eyes oppose a mirror,
As large as is the stage whereon we act;
Where they shall see the time’s deformity
Anatomised in every nerve, and sinew.

Sürgettem egynémely okból, annál is inkább
Hogy e tudatlan, csevegő napoknak
Ízét adjam a „kedélyállapot” szónak,
Mellyel ezek visszaéltek.

És e nyájas szemeknek tükröt tartok,
Akkorát, mint e szín, amelyen játszunk,
Amelyben láthatják az idő csúfságát
Minden ízében kielemezve.

A pirossal kiemelt szavak egymás tőszomszédságában fordulnak elő az akkor legismertebb Shakespeare-tragédia legismertebb nagymonológjában (ha elő is adták, érdekes módon nincs rá biztos adat, hogy ez a társulat mutatta be):

Why I in this weake piping time of peace
Haue no delight to passe away the time,
Vnlesse to spie my shadow in the sunne,
And descant on mine owne deformity:
And therefore since I cannot prooue a louer
To entertaine these faire well spoken daies
I am determined to prooue a villaine,
And hate the idle pleasures of these daies…[10]

Én ilyen fuvolázó békekorban
Nem is tudok egyébbel szórakozni,
Mint hogy a napon nézem árnyamat
És csúfságomat magam magyarázom:
Én, mivel nem játszhatom a szerelmest,
Hogy eltöltsem e csevegő időt
Ugy döntöttem, hogy gazember leszek
S utálom e kor hiu gyönyörét.[11]

Vas István (1910 – 1991) fordítása (a hátborzongató, de hamis
„Ugy döntöttem”-mel)

Bár olyan benyomásunk támadhat, hogy Ben Jonson a zseniális Shakespeare-re úgy tekintett, mint az Amadeus Salierije (1750 – 1825) Mozartra (1756 – 1791), amit itt látunk, semmiképpen sem plágium vagy rossz szándékú ferdítés, ezt kizárja a helyszín és az idő. A vendégszöveg sokkal inkább tudatos, még csak nem is szellemtelen kedveskedésnek hat, amit kár is lenne kizárnunk a két drámaíró kezdeti, szívélyes kapcsolata alatt.


[1] http://www.gutenberg.org/files/5134/5134-0.txt

[2] Sylvester

[3] https://www.lib.umn.edu/faq/1022

[4] http://www.bl.uk/treasures/shakespeare/richard3.html

[5] http://www.shakespeare-online.com/biography/benjonson.html

[6] Szentkuthy Miklós: Múzsák testamentuma

[7] a négy nedv

[8] http://www.port.hu/volpone/pls/w/films.film_page?i_film_id=37730

[9] Every man out of his humour

[10] III. Richárd

[11] Shakespeare-idézetek

Reklámok

8 responses to “Ben Jonson kismonológja

  1. Soha nem értettem, hogyan tévelyedhetett el a művészet a klasszicizmus felé. Szerencsére sok nem klasszicista remekmű született alatta (felette).

    Kedvelik 1 személy

  2. A zenében óriásit produkált, de csak azért, mert indokolatlanul illették ezzel a névvel.

    Kedvelik 1 személy

  3. Itt azért kicsit pontosítanék: A zenében az a bizonyos korszak nem klasszicizáló, hanem maga a klasszikum, a csodás bécsi klasszikus korszak. Tehát annak a kornak a gigászai, elsősorban is Haydn és Mozart, nem egy korábbi időszak klasszikusnak tekintett formanyelve felé fordultak vissza klasszicizálva, hanem maguk teremtették meg az új formanyelvet, amit ma klasszikusnak mondunk. Hatásuk a zeneirodalomra felbecsülhetetlen.

    Kedvelik 1 személy

  4. Érdekes, hogy a négy nedvből eredeztetett négy indulati alaptipus közül a vérmes, szangvinikus a latinból jön, míg a másik három a görögből.

    Kedvelik 1 személy

  5. Igen! Ez döntő különbség a különböző művészeti ágak “klasszicizmusa” között. A görög-római kor felé fordulás, a “klasszikus szabályok” merev tisztelete a “bécsi klasszikus” zenére nem volt jellemző, de például a francia barokkra annál inkább.

    Kedvelik 1 személy

  6. Ugyanúgy a görög khole szóból eredezik a kolera betegség neve is:

    http://www.etymonline.com/index.php?term=cholera

    Kedvelik 1 személy

  7. És ha már itt tartunk a bili, bile szavaknál: Innen jön kedvenc gyerekkori szóm, a bilirubin is. Arról sokáig azt hittem, hogy a magyar bili szóból származik. Végtelen logikusnak tűnt, hogy a vizelet révén a bilibe kerül… 🙂

    Kedvelik 1 személy

  8. Visszajelzés: Händel első lépései Londonban | SUNYIVERZUM

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s