Szász Károly címkéhez tartozó bejegyzések

Shakespeare és Schubert

StathamHenry Heathcote Statham (1839 – 1924) elismert építész és szakíró volt, rá bízták az akkor még Encyclopædia Britannica írásmóddal írt című lexikon 11., 1911-es kiadása Építészet címszavának[1] megírását. Bach-hívő műkedvelő zeneértő is volt, orgonán is játszott. Mondhatnánk, kifogástalan életrajz. Műkedvelése azonban keserű műgyűlölettel párosult. Ő ajándékozta meg zenekedvelő közönségét a híres felismeréssel, hogy Wagner (1813 – 1883) gaz Beethoven (1770 – 1827) sírján.[2] Amikor a nála lényegesen békülékenyebb, szintén műkedvelő zeneértő, sir George Grove (1820 – 1900) által szerkesztett Zenei lexikon Schubert (1797 – 1828)-címszót is magába foglaló kötete megjelent, nagy erővel támadta meg. Suzannah Clark taglalja a kritikát. Nyilvánvalóan egyetlen szavunk sem lehet az ellen, hogy Statham kifogással él terjedelmi arányok ügyében, már a címszó megjelenése előtt is, 1881-ben. Egy lexikonnak tárgyilagosnak kell lennie, nem tükrözheti szerkesztője értékválasztását. Ha Bach (1685 – 1750) 5, Händel (1685 – 1759) 10 és Beethoven 50 oldalt „kap”, akkor bármennyire is szeressük Mendelssohnt (1809 – 1847) – Statham nem szerette, stílustalannak tartotta – , a neki szánt 60 oldal valóban túlzásnak (curious disproportionnak, „furcsa aránytalanságnak”) tűnik. Képzelhetjük Statham haragját, amikor az általa megvetett Schubert címszava még Mendelssohnénál is hosszabb lett. 1883-as fulmináns cikkében pontról pontra haladva, ahol a lexikon Schubertet nagyra értékelte, ő gyorsan lehúzta.[3] De még ez a kérlelhetetlenül szívós kritikus is megenyhül, ahol nem tehet mást, persze a maga aligha vállalható stílusában. Mint Julian Horton idézi, the two love songs by Schubert which are the most manly and healthy in tone are both inspired by Shakespeare’s words, viz. ʻHark the Lark!’ and ʻWho is Sylvia’ and it is remarkable how very English they are in spirit, the latter especially, azaz „Schubert legférfiasabb és legegészségesebb hangvételű két szerelmes dalát egyaránt Shakespeare szavai ihlették, úm. Halld! pacsirta és Szilvia, ki vagy, és figyelemre méltó, milyen nagyon angolok ezek szellemiségükben, kiváltképp az utóbbi”. Bár Horton példákkal támasztja alá, a korban gyakori forgolódás a „férfiasság” mint művészi kategória körül akkoriban más érzelmi töltetű volt, mint lenne manapság, a célozgatás az „egészségességre” még így is valamelyest bárdolatlannak tűnik. Meglehet, ezek a művek „angol szellemiségűek”, de ugyanígy német, osztrák, magyar és francia szellemiségűek is, sőt, nincs nemzet, melyhez ne szólnának. Nemrég, az „utóbbi” dalról szólva megpendítettük, hogy Schubert és Shakespeare (1564 – 1616) kapcsolata megérne egy kis külön részletezést. Teljesítsük ígéretünket! Bővebben…

Í

[Re-enter MACDUFF, with MACBETH’s head]

MACDUFF

Hail, king! for so thou art: behold, where stands
The usurper’s cursed head: the time is free…

Shakespeare (1564 – 1616): Macbeth (1606-7), V / 7[1]

Csatazaj. Macduff jő.

MACDUFF.

Királyom, üdv!
Mert az vagy! Im nézd a bitor fejét!
szabadok vagyunk!

Szász Károly (1829 – 1905)  fordítása[2]

Az indoeurópai hekweh, amint már láttuk, „vizet” jelent, ezernyi leágazással, mint amilyen a francia eau, „víz”, a német Aue, „öntözött mező”, de mindenekelőtt a latin aqua, víz. Ugyancsak innen „ered” az előgermán ahwo, „víz”, „folyó”, ahonnan az ugyanilyen értelmű óangol ēa-n keresztül formálódtak a „folyó” értelmű középangol ea, e, æ alakok. De ebből keletkezett többek között a saterlandi (keleti) fríz Äi, „folyó”, a holland aa, „víz”, „patak”, a svéd å, „patak” és az izlandi á, „patak”, „folyó”.[3] Amszterdam legnagyobb folyójának, az Ij-nek a neve (melyet hagyományosan Y-nek is írnak) szintén ebből az indoeurópai gyökből vezethető le. De az angol eddy, „örvény” is ezzel rokon: az indoeurópai idi-, „vissza” gyökre épülő, azonos értelmű óangol æd-[4], ed- és a már látott ea adja a szó ősét, az edēát.[5]
Ha most a hekwehhez, „vízhez” hozzátesszük a szintén indoeurópai landát (jelentése, kevéssé meglepően: „föld”), nyerjük a skót és angol island-et („sziget”), az előgermán ahwóból („víz”) az óskandináv ey, „sziget” szó közvetítésével a dán és norvég „szigetet”, az ø-t, illetve az øyt és számos más északi „sziget” szót.[6] A „sziget” óír alakja, az ailén az előzménye a skót gael „szigetnek”, az eileannak.[7] Ám a skót gaelben a szó a fentiekhez hasonló csodás rövidülésen is átmegy: a szigetre a fokozhatatlanul leegyszerűsödött ì szót is használják.[8]

Í (Iona)

Az óír nyelvhasználatban tulajdonnévként az Í, „A sziget” már egyetlenegy szigetet jelent. E szó latinizálási kísérlete (mely alapján a kiejtésről is fogalmat alkothatunk) Ioua, és talán ennek félreolvasásából származik ennek a szigetnek a mai angol Iona neve.[9] Egy másik elmélet szerint az Ioua elnevezés a yew, „tiszafa” szóból származik. Hiába a skót gael ì, sziget a szó eredete, a skót gaelben ennek a szigetnek a neve Idhe, együtt Eilean Idhe, „Idhe (Iona) szigete”. Idhe szülöttje az Idheach. A sziget ősi neve Ì nam ban bòidheach, „A gyönyörűek (értsd: gyönyörű nők) szigete”, majd Ì Chaluim Chille.[10] Erről pedig legkésőbb tegnap óta tudjuk, mit jelent: Szent Kolumba szigete. Ezt vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről. Bővebben…

Rosszkedvünk üres

Amint nemrégi bejegyzésünkben sejteni engedtük, ezúttal Shakespeare (1564 – 1616) legfrissebb és jelenleg legzajosabb lebukásáról írunk.  Bővebben…

Emil listája (ignoramus et ignorabimus)

SOOTHSAYER
In nature’s infinite book of secrecy
A little I can read.

Shakespeare (1564 – 1616): Antony and Cleopatra (1606?), I/2[1]

JÓS
A nagy természet titkos könyviben
Olvasni értek egy kicsinyt.

Szász Károly (1829 – 1905) fordítása[2]

JÓS
A nagy természet titkos könyviből
Pár sort tudok.

Mészöly Dezső (1918 – 2011) fordítása[3]

Az ignoramus et ignorabimus (nem tudjuk és nem is fogjuk tudni) középkorias leheletű maximája 1872-ből származik. A kitűnő matematikus, a berlini Paul David Gustav du Bois-Reymond fiziológus bátyja, Emil Heinrich du Bois-Reymond fogalmazta meg[4] Über die Grenzen des Naturerkennens – Die sieben Welträthsel (A természet megismerésének határai – a világ hét talánya) című röpiratában, melyet az agnoszticizmus alapvető dokumentumának tekintenek.

1-du_bois-reymond

a du Bois-Reymond testvérpár: Paul David Gustav (1831 – 1889) és Emil Heinrich (1818 – 1896)

Bővebben…

Rőtszakállas történet

DOMITIUS ENOBARBUS

[Aside] ’Tis better playing with a lion’s whelp
Than with an old one dying.

Shakespeare (1564 – 1616): Antony and Cleopatra (1606), III/13[1]

ENOBARBUS.

Jobb ingerelni a kölyök oroszlánt,
Mint a halálra sebzett öregét.

Shakespeare: Antonius és Cleopatra (a megrövidült magyar változatban a III. felvonás XI. színe). Szász Károly (1828 – 1905) fordítása[2]

1 Tarquinius_Superbus

Tarquinius Superbus († Kr.e. 495)

A római társadalom legsorsfordítóbb váltására Kr.e. 509-ben került sor. A hetedik és legzsarnokibb királyuk, Tarquinius Superbus („Gőgös”) ellen hajtottak végre sikeres felkelést. A népharag közvetlen kiváltója a király és családja ellen az volt, hogy a király harmadik, legkisebb fia, Sextus erőszakot tett egy előkelő családba tartozó szűzön, Lucretián († Kr.e. 509?), aki ezt követően önkezével vetett véget életének.

2 Tizian_1571

Tiziano (1488? – 1576): Lucretia meggyalázása (1571)

Az erőszaktétel történelmi hitelessége kérdéses, mindamellett a történet nagy hatást tett az európai kultúrára. A fiatal Shakespeare is hatalmas (1855 soros) költeménybe foglalta 1594-ben The Rape of Lucretia címmel[3] (Lucretia meggyalázása – több magyar fordítása is van[4]) – ha lehet mondani, a vers egyetlen hibája a túlzó, szinte barokkos részletezés.

Az így kialakult fiatal köztársaságnak szembe kellett néznie a felbátorodott környező latin népek ellene irányuló összefogásával. Mikor az ingadozó Praeneste – ma: Palestrina, az azonos nevű zeneszerő (1525? – 1594) szülővárosa – átállt a rómaiakhoz, a fegyveres összeütközés elkerülhetetlenné vált.

3 Palestrina

a mai Praeneste: Palestrina

Sor került a köztársaság első nagy csatájára a Regillus-tónál. Livius (Kr.e. 59 – Kr.u. 17) a Róma története I. könyvében úgy állítja be, hogy a római sereg csak a helyszínen értesül róla: a dictator áll szemben a diktátorral. Seregük vezénylő tábornoka Aulus Postumius (Albus Regillensis) dictator, és híre megy, hogy az elűzött Tarquinius Superbus a latinok oldalán fordul szembe velük. Innen már kevés biztatás is elegendő, fényes győzelmet aratnak.

4 Tommaso_Laureti_-_Battle_of_Lake_Regillus

Laureti (1530? – 1602): Csata a Regillus-tónál

Az elűzött király el tud menekülni, Caerébe vagy Cumae-be visszavonulva, elszegényedve tengeti utolsó évét.[5] A római nép határozott királyellenessége ezzel megrendíthetetlenné vált.

5 Caligula

Caligula (12 – 41)

Jó fél évezreddel később, amint Suetonius megemlíti császárokról írt életrajzaiban, a teljhatalmú Caligula egy alkalommal önfeledten eljátszadozott egy zsákmányolt koronával, de a környezetét elnézve jobbnak látta nem magára ölteni tréfából.[6] De hagyjuk ezúttal az amúgy is bizonytalan történelmi tényeket, és fordítsuk innentől figyelmünket a megkérdőjelezhetetlen legendák világára.

0 Suetonius

Suetonius (69? – 130?)

Bővebben…

A felemelkedés lehetősége

1 penultima

Händel: L’Allegro, il Penseroso ed il Moderato – penultima (1740)

Händel (1685 – 1759) 1740. január 19-én látott hozzá nagyszabású, L’Allegro, il Penseroso ed il Moderato (HWV55) című ódájához, és február negyedikén tette rajta az utolsó vonást. A művet február 27-én mutatták be a Lincoln’s Inn Fields Theatre-ben, ott, ahol nem egészen egy évre rá utolsó operáját is, a Deidamiát (HWV42), amint arról már írtunk. Még az évben ki is nyomtatták. A darabnak nincsenek néven nevezett szereplői, a három karaktert több különféle hangmagasságú énekes jeleníti meg.[1] Händel ekkor hírneve s megbecsültsége (egyik) csúcsán állt, ami egyetlen perc pihenőt sem engedett neki. Bővebben…

Kleopatra kígyói

CLEOPATRA. Hagyd itt s eredj. (Őr el.) Elhoztad-é a Nil
Kicsiny kigyóját, mely kín nélkül öl?

PARASZT. Itt van; de nem tanácslom, hogy hozzá nyúlj, mert harapása halhatatlan; a kit megöl, ritkán vagy soha nem támad föl.

CLEOPATRA. Tudsz valakit, ki meghalt általa?

PARASZT. Akármennyit; férfit, asszonyt egyaránt. Csak tegnap is hallottam egyet. Nagyon becsületes asszony, csakhogy szeret hazudni, mit asszonynak soha sem kellene tenni, vagy legalább becsületesen; az beszélte, hogy’ halt meg a harapásától s milyen kínokat állt ki. Igazán, sok igazat beszélt e féregről; de a ki mind elhinné, mit az emberek beszélnek, felének se’ venné hasznát, a mit tesznek. Annyi azonban fallibiliter áll, hogy ez a féreg furcsa egy féreg.

Shakespeare (1564 – 1616): Antonius és Kleopatra V/2

Szász Károly (1829 – 1905) fordítása[1]

1 Cagnacci (1601 – 1663) Kleopatra (Kr.e. 70k – 30) halála

Cagnacci (1601 – 1663): Kleopatra (Kr.e. 70? – 30) halála

VII. Kleopatra Filopator (Atyaszerető, esetleg: Atyja által szeretett) halálának előzményeit csak röviden foglaljuk össze Plutarkhos (46? – 127?) Párhuzamos életrajzai alapján abból a fejezetből, melyből a Demetrios Poliorketesről („Várost ostromló”, Kr.e. 336 – 283) szóló résszel már foglalkoztunk. Ezúttal az ő életpályájával egybevetett Marcus Antonius (Kr.e.83 – 30) életének legvégét idézzük fel.[2]  Bővebben…

Krokodilok évezredei

OTHELLO

O devil, devil!
If that the earth could teem with woman’s tears,
Each drop she falls would prove a crocodile.
Out of my sight!

Shakespeare (1564 – 1616): Othello IV/1[1]

OTHELLO.

             Ördög! Ördög! Oh!
Ha női köny teherbe ejtené
A földet: ennek minden cseppiből
Egy krokodil születnék! El szememből!

Szász Károly (1829 – 1905) fordítása[2]

1 nilusi krokodil

nílusi krokodil

A krokodil életmódját az ember évezredek óta tanulmányozza. Töredékes összeállítást olvashatunk forrásunkban régi szerzők megfigyeléseiről, vagy, jobb szóval, elképzeléseiről[3]. A merészebbek egyetlen kattintás révén azt is megláthatják, a középkorban hogy képzelték az emberevő krokodilt táplálkozás közben.[4] Mindamellett a neves szerzők összes szavára ne vegyünk mérget. Herodotos (Kr.e. 484? – 425) szerint a krokodil az alsó állkapcsát képtelen mozgatni, a XIII. századi normandiai trubadúr, Guillaume de Clerc azt mondja, a felsőt. Beláthatatlan következményekkel járna, ha mindkettejüknek igaza lenne. Aristoteles (Kr.e. 384 – 322) Állattanában (Kr.e. 350) Herodotos álláspontján van, és azt is hozzáteszi, a krokodil az egyetlen állat, amelyik képes a felső állkapcsát mozgatni. Ez nem igaz, a krokodil erre képtelen (a gekkó és némely hal azonban képes rá). A fiatal költők által tudatlansággal megvádolt idős Petrarca (1304 – 1374) (az Önmagam és sokak tudatlanságáról című latin nyelvű értekezésében[5]) Cicerót (Kr.e. 106 – 43) idézve, aki szerint vannak olyan ismeretek, amelyeket jobb nem tudni, mint tudni (beszélek itt saját posztjaim ellen), igyekszik bő felsorolással nevetségessé tenni Aristoteles Állattanát; az igazságtartalma vizsgálata nélkül a felesleges ismeretek körébe utalja a krokodil állkapcsának ügyes-bajos dolgait.[6] Bővebben…