Linné címkéhez tartozó bejegyzések

Újabb illatok (három részben)

Ó, arany szabadság; mezítelenségem! örök vágy
vagy te a tisztálkodásra, mikor így látod magad,
s érzed, mily cirógató ez a fürdőgőz, ez a nehéz szaga
önön testednek, mely már csupa bujaság.

Most látod igazán, mily méltó faragás vagy, s mily öröm
élvezned ezt az állapotot; hogy lubickolsz, s
fürdeted magad kecses mozdulatokra hajlón, míg
egyre terjeng és ömlik körüled a szerelmet-vaditó meleg
férfiszag, mely oly illatos, mint az almafavirág.

Berda József (1912 – 1966): Fürdőben
(az 1933-ban írt Férfihangon-ciklusból)[1]

Bár akiknek volt bátorsága néhányszor alámerülni velünk a bűz birodalmába, efféle „szerelmet-vaditó” szagélmények meg sem kottyanhatnak, mégsem fognak borzongás nélkül maradni. Ha hihetünk verseknek, a jóformán még kamasz Berda Józsefnek nemcsak arra volt alkalma, hogy maga gyönyörködjön „önön” almafavirág-illatában. Az, hogy ez a bizonyos illat esetleg, legalábbis bizonyos körülhatárolt körülmények között nem feltétlenül taszító, természetesen ősrégi felismerése az emberi nemnek. Aristofanes (Kr.e. 446? – Kr.e. 386) feltehetőleg Kr.e. 410-ben bemutatott komédiájában, A nők ünnepében (Θεσμοφοριάζουσαι, Thesmoforiazusai) egy sárga köntösről az egyik szereplő így nyilatkozik:

MNHΣÍΛΟΧΟΣ
νὴ τὴν Ἀφροδίτην ἡδύ γ᾽ὄζει ποσθίου.[2]

MNESILOKHOS
ne ten Afroditen edy g’ozei postiu.

Arany János (1817 – 1882) 1880-ban megjelent fordításában:

MNESILOCHOS.
Szent Aphrodite, mily kedves bakbűze van![3]

A gördülékeny, olvasmányos és a beavatatlanok számára is élvezettel követhető stílusú Bolonyai Gábor nevével már megismerkedhettünk. „Átkoszta makverő”, avagy Arany János Aristophanés-fordítása a korabeli európai fordítói gyakorlat tükrében című tanulmányában ezzel a részlettel óvatosságra int. Arany János nem egyszerűen a stílusbravúr eszközével kerüli meg Aristofanes szókimondását. Az idézett sor egy olyan jelenetben hangzik el, amelyben Mnesilokhos még csak nem is nővé öltözik át egy „színjáték a színjátékban” kedvéért, hanem egy elnőiesedett férfivá. Arany figyelmét a legapróbb részletek sem kerülik el. Mnesilokhost például olyan módon akarják szőrteleníteni, ahogy nőket volt szokás Aristofanes korában. Aristofanes itt nem egyszerűen komédiázik. Ezeket a férfiakat kesernyés gúny tárgyává teszi, és ennek során meg-megvillannak olyan utalások ezek akkori életmódjára, amelyeket Arany megértett, de ismeretét közvetlenül nem volt hajlandó átadni. Mint Bolonyai Gábor minden köntörfalazás nélkül rámutat, az Arany által beillesztett „kedves” szónak nincs előképe Aristofanesnél. Ποσθίον-juk (postilion) nem bakoknak van. Hanem kisfiúknak. (Anatómiailag ugyanott.) A szó kicsinyített alak. Ezt nem írta le Arany, de „megfejthetetlenül” utal rá a beillesztett jelzővel.[4]
Ha ez a példa csak áttételesen volt is magyarnak mondható, nézzünk két továbbit, ezúttal megkérdőjelezhetetlenül magyarokat, újabb kori irodalmunkból. A szagnak ismét csak nem a másik nemre, hanem önbecsülésünkre gyakorolt hatását tárja elénk Esterházy Péter (1950 – 2016) 1979-ben megjelent kisregénye, a Termelési-regény (kisssregény) E. följegyzései-szekciójában:

Mozdulván, mozdult a karja is, és ő érezte az orrával, hogy izzad erősen. (Tudom, hogy ez nem irodalmi téma, de látni fogjuk, hogy az ő fénye mivel vonja be az ilyen alantas testi – vagy más esetekben: szellemi – „dolgokat”.) A saját izzadtságát nem találta undorítónak ő, sőt tán hamisan, úgy képzelte: az izzadtság: férfiszag. „Barátom, oroszlánszag.” Meglehet őt érteni a gyakorlat felől, a nehéz gyermekkor bevésődése jelentős, és nyilván akkoriban a desodor nem játszhatott főszerepet a család életében…[5]

Keresztury Tibor úgy ítéli, Gerevich érzékeny, érzelmes költő, hangja néha túl lágy, szentimentálisan nőies, de biztosra vehetjük, hogy nem aristofanesi értelemben. Eddigi idézeteinkkel szöges ellentétben Gerevich András az 1997-ben megjelent Átadom a pórázt című kötetében a kipárolgás hatását nem a párologtatóra vagy egy másik férfira vetíti:

Sziklatestükkel betörik
a galambok az ablakot,
és a padlón koppannak.
Imádják a férfiszagot.
[6]

Vegyük biztosra, hogy a képben szereplő galambok leírásakor Gerevichnek egy másik élőlény járt a fejében. Megközelítése legyen átvezetés a következő szakaszba.


A Berkeley Egyetem témavezetője, Claire Wyart 2007-ben bejelentette, megtalálták az első bizonyítékot, hogy férfiak verejtékének egy komponense a nők hormonháztartására feromon gyanánt hat. A feromonok az állatvilágban könnyebben megfigyelhető hatása jól ismert. Itt azonban a hatásnak szövevényesebbnek kell lennie, mint például a patkányok esetében.

Ludvig Levin Jacobson (1783 – 1843)

Ludvig Levin Jacobson (1783 – 1843)

Utóbbiak ugyanis bírnak a feromonok felfogására hivatott, Ludvig Levin Jacobson által 1811-ben felfedezett vomeronazális szervvel[7] („ekecsonti orrszerv”), míg mi már csak csökevényes „orrszervűek” vagyunk: az emberekben csak ritkán tűnik fel a szerv maradványa, és annak már nincs összeköttetése az agyhoz. A kutatókat nem elsősorban a hatást kiváltó androsztadienon szerelmibájital-kilátásai villanyozták fel, hanem a terapeutikus haszon: ha a női hormonháztartást belélegzés útján is befolyásolni lehet, akkor a fekélyesedést okozó hormontablettáktól meg lehetne szabadulni.[8] Az androsztadienon egy magánál is hatásosabb anyaggá, az androsztenonná alakítható, amint azt már 1989-ben is tudták.[9] Már abban az esetben, természetesen, ha valakinek nem állna módjában ehhez a még hatásosabb vegyülethez természetes úton is hozzájutni, mely sokat emlegetett régi barátunkkal, a székletet is illatosító szkatollal együtt a vadkanszag komponensei között van.[10]
A Royal Society Open Science azonban 2017-ben megpróbált véget vetni a férfi verejtékben és ondóban jelenlevő androsztadienon és párja, a női vizeletben megtalálható ösztratetraenol egy évtizedes diadalútjának, mégpedig egy tudományosan kifogástalan kísérlettel. Vajon vonzóbbnak látszik egy arc egy ellenkező nemű, heteroszexuális alany számára, ha feromont szippant be tudtán kívül? Vagy hajlamos lesz ellenkező neműnek látni nemileg semleges arcokat ilyen kezelés hatására? Nem és nem. (A hangulata esetleg javul, de a libidója nem emelkedik.) Az általában vett emberi feromonok puszta létezésébe vett hitre döntő csapást mértek.[11] Hogy miért tekintem a tudományosan meggyőző kísérletet mégis próbálkozásnak? Mert nem áll szándékomban túlbecsülni a tudomány erejét és lehetőségeit egy olyan században, amikor egyéb gondolkodási minták is erőteljesen kérik jussukat és részesedésüket az információ világából.
A három vegyület, azaz az androsztadienon, az androsztenon és az ösztratetraenol szerkezetét látjuk:

 


A harmadik részben futólag megvizsgáljuk az itt szereplő, elzsongítóan csengő, feromonnak hitt vegyületek néveredetét. Az „androsztadienon” előtagja, nem vitás, az ógörög ἄνδρός, handros származéka. Az utótag láttán csábító lenne feltételeznünk, hogy a nagy laboratóriumi kémikus, a perklórsav (HClO4) felfedezője, Friedrich Carl Joseph Dismas Stadion gróf (1774 – 1821)[12] iránti tisztelet jele. A valóság prózaibb. A „dien” tag a két kettős kötésre utal, az „-on” végződés a kémiai besorolásra (a vegyület keton, azaz =O gyököt hordoz). A „koleszterin” szó előtagja az ógörög χολή, khole, „epe”, az utótag a στερεός, stereos, „szilárd” szavak származékai.[13] Ebből a szóból vonták el a „szterolt”[14], az élővilágban alapszerepet játszó vegyületek alapformájának megnevezését. Ehhez hasonlóan, a koleszterin egy származékénak, a kolesztánnak a neve végéből csípték le a sztanon alkoholja, a sztanol nevét.[15] (Ezek után minden alapunk megvan annak feltételezésére, hogy a „sztenolt” egy másik koleszterinszármazék, a kolesztenol nevéből nyerték ki, de legalább az analógia félreismerhetetlen.)
És most erős tavaszi szél fújjon el utunkból mindenféle zörgő szárazságot: a másik feltételezett feromon, az ösztratetraenol nevének vizsgálata nem várt ínyencségeket hoz felszínre. A tél fagyos, de rövid utólehelete csap meg bennünket a gyorsan elvégzendő utótagban: a „tetraén” négy kettős kötést jelöl, a végződést már mondanunk sem kell. Lássuk akkor az előtagot! Az indoeurópai heysh-, „erősíteni” és „eltaszítani” értelmű gyököt találják egyebek közt a latin ira, „harag” ősszavának.[16] (És ilyenként, az iratus, „haragos” képzésen keresztül az azonos értelmű angol irate szóénak is.[17])

Aristoteles (Kr.e. 384 – 322) Kr.e. 350-ben írt Állattanában sokat foglalkozik az οἶστρος-szal (oistros), azaz a bögölyszerűek öregcsaládjának egy családjával, a böglyökkel (ezen belül faji diszkrimináció nélkül). Leírása szerint ezek a rovarok a családjának is nevet adó kardhalba és a makrélafélék családjába tartozó tonhalba rakja petéit, melyek a Szíriusz feljöveteléig kifejlődnek, és a kardhalnak az uszonya tövében akkora fájdalmat okoznak, hogy az a víz szintje fölé veti magát kínjában.[18] A Szíriusz feljövetele júniusban esedékes, befoglaló csillagképét, az Oriont őseink nem véletlenül nevezték Kaszásnak („Három kaszásoknak”), mert ennek megjelenéséhez kötötték az aratás kezdetét.[19] Ugyanakkor Aristoteles egy lárvaevő madarat is az οἶστρος, oistros névvel illet, további részletek nélkül, így forrásunk nem megy messzire, amikor azt mondja, kár lenne nyomozni, melyik madárra gondolhatott.[20] Merészebbek a füzikefélék családjába tartozó fitiszfüzikével azonosítják.

Az οἶστρος, oistros, mely ugyanebből az indoeurópai heysh-, „erősíteni” és „eltaszítani” értelmű gyökből származik, átvittebb értelemben „fullánkot”, innen „kínzó fájdalmat”, majd, mondhatni a tetőponton, „őrjöngő vágyat” jelent.[21] A latin ebből, oestrus formában, mind a „böglyöt”, mind az „őrjöngést”, „szenvedélyt” átvette.[22] (Jellemző a szenvedés és szenvedély közelsége évezredeken át.) A „-gén” végződés ezt a szót képezi „őrjítővé”, azaz „ösztrogénné”, a női nemi hormonná.[23] Linnét (1707 – 1778) a nyelvfejlődésnek ez a lefolyása érintetlenül hagyta, ő maga viszont adott neki egy gellert az által, hogy a bagócslegyek nemét, mely nem hozható közeli rokonságba se a böglyökkel, se a fitiszfüzikével, Oestrusnak keresztelte el.[24] A bagócslégyfélék családjának egy másik tagja, bár maga nem bagócslégy, az „emberbagócs” névre hallgat. Ezt a lárvát lesz hasznos elkerülnünk, ha Dél- vagy Közép-Amerikában járunk[25]:

Nézzük egy másik szép szavunk, az „ösztöke” eredetét is! A szlovákok a vashegyű botot még eketisztogatásra használták, és styk, korábban istyk néven emlegették. A korábban használt szót emeltük át, magát az eszközt pedig állatok kordában tartására és ösztökélésére kezdtük alkalmazni. A cseh nyelvben a styk már érintkezést, sőt, szexuális érintkezést is jelent.[26] (Nehéz elhinnünk, hogy a szelíd szlovákok kizárólag az ekét érintették istykükkel.) A megfelelő főnévi igenév, a stýkat a týkat, „szőni”, „szálat átvetni” szó bővülése.[27] Ez ugyanúgy az ószláv „megbökni” jelentésű тыкати-ból ered, mint az azonos értelmű mai orosz тыкать[28]. („Takács” szavunk is ennek a fejlődésnek a vonalába esik.[29]) Маkszimilian Romanovics Faszmer (Max Julius Friedrich Vasmer, 1886 – 1962) viszont az orosz ткать, „szőni” szót, a тыкать, „megbökni” szóval együtt végső állomásként az ógörög τύκος-ra (tykos) vezeti vissza, melynek jelentése „csákány”, „harci szekerce”[30]. Így egyenesíti ki a nyelvfejlődés mezőgazdasági eszközzé a harci szekercét az évszázadok során. Az „ösztöke” és az „ösztrogén” tehát, bár mindkettő valamely fájdalmat okozó tárgy (szekerce, fullánk) ógörög nevéből fejlődött ki, nem tekinthető nyelvi rokonnak.


[1] http://mek.niif.hu/14000/14043/14043.htm#168

[2] Θεσμοφοριάζουσαι

[3] Aristofanes-komédiák

[4] http://real.mtak.hu/70822/1/arany1707_c.pdf

[5] Termelési-regény (kisssregény)

[6] http://reciti.hu/wp-content/uploads/ertelmiseg2_vn.pdf

[7] a Jacobson-szerv

[8] a felfedezés 2007-ben

[9] Biochemical pathways in human testicular steroidogenesis

[10] miből van a vadkanszag?

[11] még sincsenek emberi feromonok

[12] Stadion gróf és a perklórsav

[13] https://en.wiktionary.org/wiki/cholest%C3%A9rol#French

[14] https://en.wiktionary.org/wiki/sterol

[15] https://www.merriam-webster.com/dictionary/stanol

[16] https://en.wiktionary.org/wiki/ira#Latin

[17] https://en.wiktionary.org/wiki/irate

[18] http://classics.mit.edu/Aristotle/history_anim.mb.txt

[19] Kaszások

[20] οἶστρος

[21] az οἶστρος, oistros szerteágazása

[22] https://en.wiktionary.org/wiki/oestrus#Latin

[23] https://en.wiktionary.org/wiki/estrogen

[24] Oestrus

[25] http://bioweb.uwlax.edu/bio203/f2012/steiner_john/Habitatregions.png

[26] https://en.wiktionary.org/wiki/styk

[27] https://fr.wiktionary.org/wiki/st%C3%BDkat#cs

[28] https://fr.wiktionary.org/wiki/t%C3%BDkat#cs

[29] http://www.szokincshalo.hu/szotar/?

[30] https://lsj.gr/wiki/%CF%84%CF%8D%CE%BA%CE%BF%CF%82

Mimózák, ártatlanok és elkeseredett küzdelem

A Károli-biblia így fordítja a Deuteronomium egy versét:

Csinálék azért ládát sittim-fából, és faragék két kőtáblát is, az előbbiekhez hasonlókat; és felmenék a hegyre, és a két kőtábla kezemben vala.[1]

Ugyanez az ökumenikus bibliafordításban:

Csináltam hát egy ládát akácfából, aztán kifaragtam két kőtáblát, olyanokat, mint az előzők voltak, majd a két táblával a kezemben fölmentem a hegyre.

5Móz10:3[2]

Ugyanezt a különbséget látjuk a fa bibliai megjelenésének minden pontján a két fordításban.[3]
Az Ószövetség egy későbbi igehelyén ezt olvassuk:

És majd azon a napon a hegyek musttal csepegnek és a halmok tejjel folynak, és a Júda minden medre bő vízzel ömledez, és forrás fakad az Úrnak házából, és megöntözi a Sittimnek völgyét.

Joe3:18[4]

Ugyan nem lenne helyes, ha a fordítás a szóeredet alapján adná meg a magyar nevet, forrásunk rámutat, hogy a sittim-fa valóban kedveli a vádikat, azaz a patakok által kivájt völgyeket, így biztosra vehetjük, hogy az Ószövetségben oly nagy szerepet kapó völgy és a fa neve valamiképpen összefügg.
Bár a régi bibliafordításokat időről időre revideálják, Károli Gáspár (1529? – 1591) eredetileg is a „sittim-fa” („Sittim fa”) alakot használja.[5] Aligha tehetne másként. A pillangósvirágúak családjába tarozó akácfát nemcsak Mózes, de ő sem ismerhette. Bővebben…

Magdolnák és ormányosbogarak

Ormányosbogarak. Reitter (1845 – 1920) illuisztrációi a Fauna Germanica: Die Käfer des deutschen Reiches V. kötetéből (Németország állatvilága: a német birodalom bogarai, 1916)

Ormányosbogarak. Reitter (1845 – 1920) illuisztrációi a Fauna Germanica: Die Käfer des deutschen Reiches (Németország állatvilága: a német birodalom bogarai) V. kötetéből (1916)

Az indoeurópai (h)webh-, „szőni” gyök, nem meglepően, többek között az angol web, „háló” szó alapja[1], de ami meglepőbb, a weevilé is, mégpedig, feltételezik, a lárva gubójának „szövött” kinézete alapján. Országh László (1907 – 1984) 1988-as kiadású angol-magyar szótárában[2], önmagában igen helyesen, ez utóbbi szó mindkét jelentését közli: „zsizsik” és „ormányosbogár”. Mégsem adózhatunk maradéktalan tisztelettel megoldásának, ugyanis nem a szótárszerkesztési elvek szerint, két külön jelentés alatt sorolja fel a két magyar változatot, hanem egymástól vesszővel elválasztva, mintha csak magyarázná egymást a két szó. Ez azonban bonyolultabb. Bővebben…

Fürjek és téglák

A fácánfélék családjába tartozó fürjet a latinban, amint már láttuk, coturnixnak mondják. A szó a régebbi, a madár hangját utánzó quocturnix lágyulása.[1] Eredetileg Linné (1707 – 1778) a madarat a siketfajdok nemébe sorolta Tetrao coturnix néven[2], de a fürjekre 1791-ben Pierre Joseph Bonnaterre
(1752 – 1804) új nemet vezetett a taxonómiába[3], így azóta a fürj tudományos neve Coturnix coturnix. Az eurázsiai alfaj, a Coturnix coturnix coturnix névadójának tiszteletből Linnét tették meg[4], noha csak a középső név származik tőle.

eurázsiai fürj

eurázsiai fürj

Eredetileg a Coturnix nembe sorolta 1833-ban William Henry Sykes
(1790 – 1872) ezredes a pirostorkú sziklafürjet. Vizsgáljuk ezúttal ez utóbbit közelebbről!

pirostorkú sziklafürj

pirostorkú sziklafürj

Bővebben…

A szörny-, ember- és állatvilág Efialtesei

Nem gyűlölte Ephialtes Hellászt, csak eladta.

Távol legyen, hogy piedesztált rakjunk a törpék alá, s mint démonokat mutogassuk be őket.

Ephialtes nem volt démon. Bizonyosan mellőzte Pausanias valami hivatalosztásnál, vagy tán egy thesbiai legyőzte az olympi játékokban; tán gazdag özvegyet akart elvenni, s az elutasította a kezét; vagy lehet, hogy Epikur követője volt, s nem volt hozzá elég pénze, talán a hitelezői szorongatták, s az archonok nem voltak pártfogói. És aztán Xerxes biztatta, hogy ha elfoglalhatja Hellászt, megteszi szatrapának Tesszália felett. Bizonyosan így volt. 

Erre aztán Ephialtes azt mondta, hogy gyűlöli a hazáját. Pedig nem igaz – csak jól akart belőle lakni.

Jókai (1825 – 1904): A kőszívű ember fiai. Ephialtes[1]

Efialtes nem volt egyedül. Ezúttal nem gaztettére, hanem puszta nevére célzok. Találkoztunk már a messze földön elismert bíborfestőnővel, Arakhnével, aki mintájául istenek túláradó jókedvét vette, melyet az emberi mérce már nem tud követni, és így érte el büntetését: Pallas Athene pókká változtatta (hogy eztán nagyobb hasznot hajtson). Egyik „epizódjában”

Téged, Neptunus, haragos bika-képben az aeol
lányra ki törsz, hímez; s az Aloidákat Enipeus
képében nemzed

Ovidius (Kr.e. 43 – Kr.u. 17?): Átváltozások, VI.
Devecseri Gábor (1917 – 1971) fordítása[2]

A máj okozta podagrát, bogos köszvényt, forrázást és égetést egyaránt gyógyító képzeletbeli csodanövényre, a pantagruelionra, melynek hatásait, nyilvánvalóan id. Plinius (23 – 79) stílusát parodizálva, Rabelais (1494? – 1553) ismerteti, féltékenyek lesznek az olymposiak:

megijednek vala az olympusi istenek és így szóllának: Pantagruel keservesebb gondot ád nékünk, ez növevény használatjával és erejével, mint egykoron az Aloidák.

Gargantua és Pantagruel II / 51 (1532).
Benedek Marcell (1885 – 1969) fordítása (1954)

Bővebben…

Maori és tupi tuik

– Na, pap-madár! Ugyancsak csendben vagy. Nem tanított meg beszélni a pópa?
A madár hallgatott, nézte az ezredest, aztán elfordította a fejét. Az meg csak beszélt hozzá:
– Vagy te is úgy tartod, hogy a diktatúrát meg kell dönteni, az ezredeseket meg felakasztani?
A papagáj kinyitotta a csőrét és komolyan válaszolt:
– Legyen meg az úr akarata.

Larni (1909 – 1993): Nikó bácsi papagája. Baranyai Ilona fordítása (1969)[1]

A beszédképesség áldása nemcsak a papagájfélék, és mint korábban említettük, a seregélyfélék családjára szállt, ha most a madarak osztályánál maradunk. Az Új-Zélandon endemikus tui, meglehet, nem bír olyan szókinccsel és érvrendszerrel, mint egy papagáj, mondatformálásába, szóképzésébe nem zavarnak bele kedves, de tömegesen már idegesítő gurgulázások. Még a hangfekvést is mesterien utánozza:

Ugyanakkor saját előadói életművére is joggal lenne büszke, ha magasabban ülne a törzsfejlődés fáján:

az óvilági poszátafélék családjába tartozó barátka- vagy barátposzáta

az óvilági poszátafélék családjába tartozó barátka- vagy barátposzáta

A maori (jellegzetesen hangutánzó) megnevezést a világ a magáévá tette, de az angol a „pap-madár”, parson bird nevet is használja. (Ugyanakkor a tui többes számánál, az eredeti maori használathoz igazodva, megengedi az egyes számú alakot is.)  Gondolhatnánk, a „sapkájára” célozva, hasonlóan a különféle madár-„barátok” magyar nevéhez. Tévednénk. Az első európai telepeseket az evangélikus lelkészek mózesi kőtáblákra utaló kis, fehér gallérpárjára[2] emlékeztető nyakdíszítő tollcsomói győzték meg. Korai, első kutatója Johann Friedrich Gmelin (1748 – 1804) volt 1788-ban.[3]

a tupik papagájféléje: tuipapagáj

a tupik papagájféléje: tuipapagáj

Ő működött közre Linné (1707 – 1778) A természet rendszere című főművének XIII. kiadásában, melyben említi a Brazíliában élő tuipapagájt is Psittacus Tui néven.[4] (A Psittacus a papagájok egy neme.) Ennek a madárnak azonban, beszédképességét leszámítva, semmi köze a tuihoz. A neve tupi eredetű, amelyben a tui „kis papagájt” jelent[5], azaz a szóképzés módja a két távoli kontinensen azonos volt.

Bővebben…

Rejtélyes nimfák, szentek, lepkék

Jacques Nicolas Augustin Thierry (1795 – 1856): Elbeszélések a Merovingek korából Galeswinthe. Történeti kép, 1840. Szilágyi Sándor (1827 – 1899) fordítása (Vasárnapi Ujság, 1855)

Jacques Nicolas Augustin Thierry elbeszélésében („epochalis munkájában”) a maga fanyar kommentárjaival Szent Venantius Fortunatus epithalamiumát, nászi köszöntőjét idézi Austrasia királya, I. Sigebert (535 – 575) és Austrasiai Brünhilde (543? – 613) házasságkötése alkalmából. A királyi párról, markáns alakjuk beszüremkedéséről a jóval későbbi Nibelung-énekekbe már írtunk. A költőt természetesen nem az efféle léha dicsőítő énekei miatt emelték a szentek sorába. 565 körül Poitiers-ben VI. Szent Radegundis hatására pap, majd püspök lett. A királynő visszavonulása után a királynő által alapított kolostor lelki vezetője.

sir Lawrence Alma-Tadema (1836 – 1912): Szent Venantius Fortunatus (530? – 609?) verseit olvassa VI. Szent Radegundisnak (518 – 587), 1862

sir Lawrence Alma-Tadema (1836 – 1912): Szent Venantius Fortunatus (530? – 609?) verseit olvassa VI. Szent Radegundisnak (518 – 587), 1862

Ahogy Patrick Gerard Walsh (1923 – 2013) nevezi, „az első középkori költő”[1] hozzájárulása a keresztény himnuszok irodalmához jelentékeny[2].

Hogy I. Sigebert király nem hallott a napaeákról az epithalamium előtt, megbocsátható. Ezúttal azonban nem mondhatjuk, hogy ismeretük Venantius Fortunatus részéről viszont magától értetődő. A rejtőzködő és rejtelmes napaeák csak nagy ritkán fordulnak elő a klasszikus irodalomban. Bővebben…

Pusztaityúkok, Bruckner, sziklárok és futárok

A Napóleon (1769 – 1821) unokaöccse, Canino és Musignano hercege, Charles Lucien Bonaparte (1803 – 1857) által 1831-ben felállított pusztaityúkfélék családja[1] Közép-Ázsiától az indiai szubkontinensen át majdnem a teljes arab világ érintésével Afrikáig és Ibériáig népesíti be a Földet; Afrikában, Szaúd-Arábiában a legforróbb területeket (érthetően, hiszen bár könnyű röptű, alapvetően mégis földi életmódhoz szokott madarak családja) kihagyja. Már többször láttuk, hogy a családéhoz hasonló életterű és életmódú fajok különösen szívósak, ami esetünkben annyit tesz, egyetlen fajuk sem veszélyeztetett, és jó négyszáz év óta nem jegyezték fel ide tartozó fajok kipusztulását.[2] Bővebben…

Kecskék szarva és szakálla: tragopánok és bakszakállok

A fácánfélék családja 200-nál is több fajt számlál.[1] (Tudjuk, hogy a fajok kedves szokása a taxonómiai bolyongás, ezért pontos szám nem adható meg.) Újabb kalandozásunk előtt ezt nem árt szerényen megemlítenünk. Ornitológus legyen a talpán, aki mindet számba vehetné. Időről időre azonban kénytelenek vagyunk visszatérni ehhez a különleges családhoz. Bővebben…

A hölgyestike hölgye, európai kunkorokkal

Lippay János (1606 – 1666) az 1664-ben kinyomtatott Posoni kert című műve I. könyvének XII. részében így ír a káposztafélék családjába tartozó hölgyestikéről:

Viola nocturna, Etszaki viola. A’ virághja ollyan formájú, mint az nyári viola, haj színü; nappal semmi szaga nincsen; hanem mihelt el enyészik a’ nap, mingyárt ollyan szép gyönyörüséges illattat (illattal) bövölködik egész étszaka úgy hogy, ha az szobába viszi ember, bétölti azt jó illattal.[1]

a hölgyestike két színváltozata

a hölgyestike két színváltozata

Bővebben…

A piócáról és a fecskéről – szabadon

A címben mára ígért két rokonszenves állatot kizárólag latin nevük (hirudo, hirundo) hasonlósága hozza össze, „egyszer ezt is ki kell vizsgálni”-alapon. Bővebben…

Kalandra fel!

A χαραδριὸς, kharadrios a mai görögben a lilefélék családjába tartozó bíbicet jelenti, de ehhez hosszú, érdekes utat kellett befutnia. Nekiugrunk.

bíbic

bíbic

Bővebben…

Iboga: a halottlátás bokra

Bergzabern

Bad Bergzabern

A művészekben, tudósokban bővelkedő, rajnai palotagrófsági (ma: rajna-vidék-pfalzi) Bergzabern (ma: Bad Bergzabern) eredetéről XVI. századi magyarázók megpróbálták bebizonyítani, hogy római eredetű, sőt még római nevet is kreáltak mellé: Tabernae Montanae. Tény, hogy magát a Rajna-vidéket megszállták a rómaiak, de a városka római eredetéről nem maradtak fenn bizonyítékok.[1] A „taverna” szó eredetével már foglalkoztunk; ha egy-egy római település nevében megjelent, az legfeljebb áttételesen utalt mai tavernákra és azokhoz kapcsolódó tivornyákra: katonai táborokat („sátrakat”) jelöltek ezzel a szóval.[2]
A bergzaberni Conrad Hubert (1507 – 1577) teológus, a strassburgi (ma: strasbourg-i) Tamás templom vikáriusa 1540-ben kiadott, Allein zu dir, Herr Jesu Christ (Csak benned bízom, Jézusom[3]) kezdetű himnuszára írt korált dolgozta fel Bach (1685 – 1750) 1724-ben egy kantátája (BWV33) nyitókórusában[4]:

Bővebben…

A hárpia, avagy a Harpia harpyja

Hárpiákkal mindannyiunk találkozott már. Mi az Aeneis III. énekében; kultúrtörténeti szerepük felbecsülhetetlen, a költői igazság világában a pizzát is nekik köszönhetjük. A vágómadárfélék családjába tartozó hatalmas sas, a hárpia nem véletlen egybeesés révén kapta nevét. Síkvidéki esőerdők lombkoronájának magasából tanulmányozza közelgő étkezésének szereplőit Mexikótól egészen Észak-Argentínáig: törpe selyemmajmot, a hokkóformák alcsaládját, a lajhárok alrendjét, de nem veti meg a papagájfélék családjának különféle arapapagájait sem. (Él bennem a gyanú, hogy kitartó megfigyeléssel észrevennénk, minden állatot bekebelez, amit élőhelyén talál. Természetesen a legyet leszámítva.)

a csuklyásmajomfélék családjába tartozó törpe selyemmajom és a hokkófélék családjába (és a hokkóformák alcsaládjába) tartozó nagy hokkó

a csuklyásmajomfélék családjába tartozó törpe selyemmajom és a hokkófélék családjába (és a hokkóformák alcsaládjába) tartozó nagy hokkó

Panama nemzeti madara és büszke címerállata.[1] Az utóbbi fél évszázadban életterük felétől megfosztották a fajt[2], de a rendelkezésükre álló terület még így is olyan hatalmas, hogy mindössze fenyegetettség-közelinek minősítik kilátásait (a mai világban ez nem hangzik rosszul).[3] Egyedszámukat 2009-ben 20 ezer és 50 ezer közé tették, ami a teljes tudományos bizonytalanság jele.[4] Bővebben…

A füsskaták és a mitológia

A katicabogárfélék (Coccinellidae) családja olyan sikeres, hogy csak egyetlen fajuk, a hétpettyes katicabogár is teljesen belepi a Földet, az Északi sarkkört és az Antarktiszt leszámítva.[1] Az alapszót, a katicabogarak nemének nevét, a Coccinellát[2], „skarlátpiroskát” Linné (1707 – 1778) vezette be, amint erről már beszámoltunk. A katicabogárfélék „sokszínűségét” mutatja, hogy a családot az entomológusok kénytelenek voltak alcsaládokra bontani. Egy forrásunk szerint ezek a következők: szerecsenkata-formák, félbödeformák, katicaformák, bödeformák, szerecsenböde-formák, ortáliaformák, kerekbödice-formák, soroslótiszformák. Elriasztásul pirossal szedtem az illegitim alcsaládneveket, amelyeket magam fordítottam a megfelelő névadó fajok hivatalos neve[3] alapján, már amennyiben találtam ilyent. Bővebben…