Linné címkéhez tartozó bejegyzések

Ne gyakorolj nyomást a harlekinkaticára!

Imputet ipse deus nectar mihi; fiet acetum,
Et Vaticani perfida vappa cadi.

Martialis (38? – 104?): Epigrammatum, Liber XII / XLVIII[1]

Isten töltene bár nektárt nekem, úgy is ecet
Válna az, amelynél a vatikáni se jobb.

Epigrammák, XII. könyv, 48.
Csengery János (1856 – 1945) fordítása[2]

A harlekinkatica mindaddig élte nyugodt, katicaszerű életét Japánban és Kelet-Kína egyes pontjain[3], amíg a levéltetvek ellenségei (akik nem biológiai ellenségei voltak, bár indíttatásuk biológiai volt) az 1980-as, 90-es években úgy nem döntöttek, hogy Észak-Amerika keleti partvidékén is meghonosítják[4]. Nyugat-Európában hasonló elhatározásra jutottak, onnan 2008-ban Magyarországra is átterjedt. Az invázió kártétele nagy: a katicák megsínylik jelenlétét, sőt, a bortermelők is. Martialis mintha csak az ő panaszukat énekelte volna meg a mottónkban. (Népszerűségének az sem használ, hogy allergiás megbetegedések forrása, különösen ha elárasztja a lakást.) De amíg eljutunk odáig, nézzük meg a harlekinkatica nyelvi összefüggéseit. Bővebben…

Balassi mókája

Friss szép fejér póka, édes szűrő móka,
Porcogós Annóka, szerelemnek oka,
Mit haragszol? Hogy nem játszol vélem, kivel egy fráj szól?
Látd-é, víg, ki-ki táncol!

Balassi Bálint (1554 – 1594):
Az cortigianáról, Hannuska Budowskionkáról szerzett latrikánus vers[1] (1590 körül)

a dębnói várkastély

Esztergom, Balassi-emlékmű a Kis-Duna sétányon. Balassi egy szakállas ágyú lövését szenvedte el mindkét combján, de mondván, hogy vitéz nem lehet láb nélkül, amputálás helyett a halált választotta

1590 körül Balassi Bálint hosszabb időt töltött hadadi Wesselényi Ferenc (1540 – 1594) kincstárnok Krakkóhoz közeli dębnói várkastélyában. 1591-ben elmenekült a fenyegető pestis elől.[2] Az italt ha meg nem is vető, de nemigen bíró Petőfi (1823 – 1849) bordalai intő példáink arra, miféle duhajkodásokat mennyire vehetünk komolyan, ha költeményekből próbálunk az életrajzra következtetni. De ha csak a fele is igaz annak, amit Balassi lengyel földön a szerelemről írt, megértjük ihletettségét. Ám ahhoz, hogy egyáltalán szerelmi versként ismerjük fel mottónkat, egy kis nyelvtörténeti emlékezetfrissítésre támadhat szükségünk.
A „cortigiana”, nem is kérdés, újabb keletű szóval „kurtizán”.[3] A latrikánus vers vagy ének a kor fontos műfaja. Leegyszerűsítéssel azt mondhatjuk, kurtizánkalandokat (olykor büszkélkedő jelleggel) felemlegető, áttételes kifejezésekkel nem terhelt virágének.[4] Magyarosabb neve „latorének”. A középlatin latricus szó magyarul „lator”. Itt azonban nem a nők társadalmi alávetettségét mohón kihasználó férfiúi gonoszság a névadó: a latricus nőnemű párja, a latruncula „szajhát” jelent.[5]

 

Bővebben…

A szfinx évszázadai

Οἰδίπους

ἐπεί, φέρ᾽ εἰπέ, ποῦ σὺ μάντις εἶ σαφής;
πῶς οὐκ, ὅθ᾽ ἡ ῥαψῳδὸς ἐνθάδ᾽ ἦν κύων,
ηὔδας τι τοῖσδ᾽ ἀστοῖσιν ἐκλυτήριον;
καίτοι τό γ᾽ αἴνιγμ᾽ οὐχὶ τοὐπιόντος ἦν
ἀνδρὸς διειπεῖν, ἀλλὰ μαντείας ἔδει:
ἣν οὔτ᾽ ἀπ᾽ οἰωνῶν σὺ προυφάνης ἔχων
οὔτ᾽ ἐκ θεῶν του γνωτόν: ἀλλ᾽ ἐγὼ μολών,
ὁ μηδὲν εἰδὼς Οἰδίπους, ἔπαυσά νιν,
γνώμῃ κυρήσας οὐδ᾽ ἀπ᾽, οἰωνῶν μαθών…

Σοφοκλής (497? π.Χ. – 405?): Oιδίπους τύραννος[1], στις αρχές του 420 χρόνια π.Χ.

Oidipus

epei, fer’ eipe, pu sy pantis ei safes;
pos uk, hoth’ e rapsodos enthad’ en kyon,
mydas ti toisd’ astoisin eklyterion;
kaitoi to g’ainige’ ukhi tupiontos en
andros dieipein,alla manteias hedei:
en út’ ap’ oionon sy prufanes hekhon
út’ ek theon tu gnoton: all’ ego molon,
o meden eidos Oidipus, hepausa nin,
gnome kyresas ud’ ap’, oionon mathon…

Sofokles: Oidipus tyrannos, stis arhes tu 420 hronia p.Kh.

Oedipus

Szólj hát ugyan, hol a híres jóserőd?
Mért nem tudtál, mikor itt volt a dalnok eb,
a városnak valami mentőt mondani?
Nem jövevénynek illett bizony a talányt
megoldani: ez jóslás dolga volt, amit
te sem madárból nem látszott, hogy értenél,
sem isten-ihletésből; akkor jöttem én,
én, a tudatlan Oedipus, s megoldtam azt
pusztán eszemmel, nem madárjelek szerint.

Oedipus király (a Kr.e. 420-as évek elején).
Babits Mihály (1883 – 1941) fordítása (1931)[2]

Sofokles mesteri megformálásában nemcsak Oidipus kettős természetű, aki meg is akarja tudni nem is atyja, Laios halálának körülményeit, hanem így vagy úgy szinte mindegyik fontosabb szereplő, így a vak jós, Teiresias is, aki retteg is – nem is az igazság feltárásától. Párbeszédük drámai csúcspontján a rettenetes kétely mardosásában Oidipus teljesen „mai emberként” viselkedik: hőzöngve, a tárgytól elcsapongva emlegeti fel tulajdon sikerét a szfinx titkának feltárásában.  Bővebben…

A frangipáni és a frangipane

fehér frangipáni vagy lillavadi

1493-ban a jeles itáliai botanikus, Mutio Frangipani a Nyugat-Indiákra látogatott. Menetrendszerű járatok híján akkortájt erre csak Kolumbusz Kristóf (1451? – 1506) hajóján keríthetett sort. Antigua partjaihoz közelítve a matrózok bűvös illatot éreztek. Frangipani felvilágosította őket, hogy az illat forrása a „Plumeria Alba”. Így a virágot, majd az illatanyagát róla nevezték el. Így tájékoztat bennünket a történtekről 1894-ben Ebenezer Cobham Brewer (1810 – 1897) a Dictionary of Phrase and Fable-ben (Szólások és fabulák szótára). Bővebben…

Bors, radír és piperkőcök (vegyészek aranykora)

fekete bors

Hippokrates (Kr.e. 460? – 370?) Az akut betegségek életrendjéről című munkája XI. fejezetében különféle szirupokat javasol tüdőgyulladásban szenvedőknek. Az első gyantás husáng és toboz attikai mézben, a második istenfa mézecetben, a harmadik bors és fekete hunyor főzete.[1] Ezekben az összeállításokban az óvatos utókor már egyiket sem alkalmazza, mindamellett némely összetevő gyógyerejét nem vitatja el. A fekete bors gyógyhatásait ma is tiszteljük, és ezek között valóban ott van a légutak tisztítása és a meghűlés gyógyítása (és egyebek, például javítja az emésztést, fogyaszt és egyes bőrbetegségekre is jó).[2] Bővebben…

A vanádium különös útja

Az indoeurópai wen-, „vágyakozni” gyök ugyancsak termékenynek bizonyult az évszázadok folyamán. Szanszkrit leágazásról is tudunk, de ezúttal a nyugati fejlődésvonal köti le figyelmünket. Sok egyéb mellett ebből ered az óangol wynn, „élvezet” és winnan, „győzni”, melyből az angol win, „győz” (lám, mi a vágy titokzatos tárgya), a német Wonne, „gyönyör”, a latin veneratus, „tisztelt” és Venus szerelemistennő neve.[1] De hogy lesz ebből vanádium? Lássuk. Bővebben…

Ragyogó virágok

Lángnak réti virágja, színed aligha
Adja alább dél fényözönének.

Nikandros (Kr.e. 197? – ?): Georgikon[1]

Nikandros Georgikonjának, azaz gazdáknak adott, költői hangú tanácsainak java elveszett, ám korában nagy hatást váltott ki, így hosszabb részei megőrződtek Athenaios Naukratios (Kr.u. II.sz.?) Δειπνοσοφισταί (Deipnosofistai, Asztali filozófusok) című művében[2], ahonnan mottónkat is idéztük.
A legelején le kell szögezzük a habszegfűk és kakukkszegfűk neme közti döntő különbséget: míg a habszegfűk termésén a fogak száma hat, a kakukkszegfűkén öt. Ezt azért kell tudnunk, hogy beleborzonghassunk abba az összevisszaságba, amelyet a hagyomány- és tiszteletvezérelt (alternatív) tudományos elnevezések okoznak a szegfűfélék családjában.

szabályos termések, szabályos nevek: francia habszegfű és réti kakukkszegfű

Bővebben…

A varjúháj és az arzén

A természetes gyógymódok híveinek egy része a varjúháj tántoríthatatlan híve. Kezdjük egy közeli rokonával, az illatos rózsásvarjúhájjal, melynek a gyökere rózsaillatot áraszt. Ráadásul a keringési bajok legyőzőjét, a rák megelőzőjét, az immunrendszer és az agy serkentőjét, a szervezet méregtelenítőjét tisztelik benne.[1]

illatos rózsásvarjúháj

Bővebben…

Lápvégi kocsma a széleslevelű nőszőfűhöz

GHOST
Yea he, that incestuous wretch, wonne to his will (with gifts,
O wicked will, and gifts! that haue the power
So to seduce my most seeming vertuous Queene…

Shakespeare (1564 – 1616): Hamlet I / 5 (1599-1601), Quarto 1, 1603[1]

SZELLEM
Az, a parázna, vérnősző barom;
Ki bűvös ésszel, csáb ajándokokkal
(Ó, átkos ész, ajándék, melyek így
Szédítni bírtok!) megnyeré gyalázatos
Kéjére színleg feddhetlen királyném
Kedvét.

Arany János (1817 – 1882) fordítása (1866)[2]

széleslevelű nőszőfű

Halász Alexandra egy megjegyzése, mely más források alapján is ellenőrizhető, nyomozásra és körbetekintésre sarkallja azt, aki olvassa, különös tekintettel annak hátborzongató részleteire. Az alapállítás röviden összefoglalható. A kosbor-, azaz orchideafélék családjába és a nőszőfüvek nemébe tartozó széleslevelű nőszőfű különös fogással segíti elő szaporodását. Olyan illatanyagot bocsát ki magából, amilyet a hernyórágta, pusztuló levelek. Ezt a hernyóevő darázs messziről kiszimatolja, odarepül, és szorgosan keresni kezdi a hernyót. (A technikának ez a része nem egyedülálló a növényvilágban. A burgonyafélék családjába tartozó dohány olyan vegyi anyagot termel, mely hernyó nyálával keveredve azonnali jelzést ad a hernyó ellenségeinek, ezzel odacsalogatva azokat.[3]) A darázs értelemszerűen mindhiába keresi a hernyót; ott-tartózkodását tovább nyújtja, hogy a nektár, melyet felszippant, bódító anyagokat, köztük etilalkoholt (!) tartalmaz, így a darázs járása elbizonytalanodik, lelassul. Ez a beporzás műveletét nagyban segíti.[4] Bővebben…

A paka, a pakarána, a kapibara és az üregi nyúl

inseritur huic loco fabula: immolante rege Ueientium uocem haruspicis, dicentis qui eius hostiae exta prosecuisset, ei uictoriam dari, exauditam in cuniculo mouisse Romanos milites ut adaperto cuniculo exta raperent et ad dictatorem ferrent. sed in rebus tam antiquis si quae similia ueri sint pro ueris accipiantur, satis habeam: haec ad ostentationem scenae gaudentis miraculis aptiora quam ad fidem neque adfirmare neque refellere est operae pretium.

Livius (Kr.e. 59 – Kr.u. 17): Ab Urbe condita 5:21, 8-9[1]

Helyénvaló, hogy itt elmondjunk egy történetet. Mikor Veii királya áldozatot mutatott be, a jós kijelentette: azé lesz a győzelem, aki kivágja az áldozati állat belső részeit. Ennek a hallatára az alagútban várakozó római katonák kitörtek a folyosóból, elragadták és a dictatorhoz vitték a belső részeket. Persze, ilyen régi történetnél megelégszem azzal, ha azt elfogadják belőle igaznak, ami valószínű. Olyan események ezek, amelyek inkább illenek a csodadolgoknak örülő színházi közönséghez, mint a valóságos történelembe, s nem éri meg a fáradságot, hogy megerősítsük vagy megcáfoljuk őket.

A római nép története a város alapításától. V. könyv, XXI. fejezet, 8-9. szakasz
Muraközy Gyula (1892 – 1961) fordítása[2]

A cuniculus szót Livius „vájat”, „alagút” értelemben használja, de korában „csatorna” jelentésben is felmerült. Ibér-keltibér eredetet gyanítanak a hasonló értelmű közvetlen előd, az ógörög κύνικλος, kyniklos[3] mögött. Minekutána ebbe a nyelvi családba tartozik a baszk untxi, „nyúl” is (sőt a mozarab conchair, „agár”, talán átemelt értelemben a nyúlról, melyet hasonló sebességgel üldöz), nem világos, legalábbis nyelvi értelemben, mi volt előbb: az „üreg” vagy a „nyúl”, tehát hogy melyik kapta a nevét a másikról.[4] Bővebben…

A vadmacska hasznáról

SHYLOCK

Snaile-slow in profit, but he sleepes by day
More then the wilde-cat

Shakespeare (1564 – 1616): The Merchant of Venice, II / 5 (1605), Folio 1, 1623[1]

SHYLOCK

Dologra csigarest, – s vadmacskaként
Alszik naponta is.

A velenczei kalmár, II / 5. Ács Zsigmond (1824 – 1898) fordítása (1886)[2]

Térdepelek holdfény-hímezte párnán:
oltáromon vadmacska, páva, bárány.

Takács Zsuzsa: Weöres-szonettkoszorú XI. (1998)[3]

A vadmacska az óvilág sikeres ragadozója. Rengeteg alfajából az öt legelterjedtebb is szépen beteríti a térképet. A macskafélék családjáról Feketetigris (Carsi) nagy fáradsággal átfogó, igényes listát készített, mely olvasmánynak is gyönyörködtető, de a honlapon feltüntetett számos figyelmeztetés miatt nem merek hivatkozni rá. Bővebben…

Pásztortáska

pásztortáska

HOTSPUR
And telling me the soueraignest thing on earth
Was Parmacitie, for an inward bruise…

Shakespeare (1564 – 1616): King Henry IV,
Part I, I / 3 (1596-97?), Quarto 0, 1598[1]

HŐVÉR
Mondá nekem, hogy nincs fölségesebb
A csonttörésre, mint a spermacet.

IV. Henrik, I. rész, I / 3.
Lévay József (1825 – 1918) fordítása[2]

HŐVÉR
S hogy legfelségesebb dolog a földön
A parmaceti belső sérülésre…

Vas István (1910 – 1991) fordítása[3]

A spermaceti hasznáról már megemlékeztünk. A Shakespeare által emlegetettet nem véletlenül nem találjuk a hasznok listáján. Lévay József súlyosabb, a Shakespeare által használt szóhoz inkább ragaszkodó, óvatosabb Vas István enyhébb leiterjakabba fut. A parmacitie Shakespeare-nél ugyanis „pásztortáskát” jelent.[4] Hővér helyesen jellemzi az élettani hatását. (Ugyanebben a jelenetben beszél Hővér olyannyira vészt jóslóan a seregélyről, melyről szintén írtunk már.) Bővebben…

A lenyűgöző lonc és a lenyűgöző kis meténg

OBERON
…I know a bank where the wild thyme blows,
Where oxlips and the nodding violet grows,
Quite overcanopied with luscious woodbine,
With sweet musk roses and with eglantine.

Shakespeare (1564 – 1616): Midsummers Night’s Dream (1595), II / 1[1]

OBERON
…Van egy kies part, hol kakukfü nő,
Hol dús virányt rukerc s ibolya sző,
Fölötte sűrü loncból mennyezet,
Vadrózsa, gyönge jázmin fog kezet…

Szentivánéji álom. Arany János (1817 – 1882) fordítása (1863)[2]

Elhantoltatta az üres koporsót, felállította a fejfát, amelyet tavasszal lonc futott be. Jó szagú tavaszi délutánokon elüldögélt a gyepes sírhanton…

Krúdy Gyula (1878 – 1933): A nagyasszony ballépése (1917)[3]

EL SUR

Desde uno de tus patios haber mirado
las antiguas estrellas,
desde el banco de
la sombra haber mirado
esas luces dispersas
que mi ignorancia no ha aprendido a nombrar
ni a ordenar en constelaciones,
haber sentido el círculo del agua
en el secreto aljibe,
el olor del jazmín y la madreselva,
el silencio del pájaro dormido,
el arco del zaguán, la humedad
-esas cosas, acaso, son el poema.

Borges (1899 – 1986): Fervor de Buenos Aires (1923)[4]

A DÉL

Valamelyik udvarodból bámulni
a régesrégi csillagokat,
az árnyék
padján ülve bámulni
ezeket a szórt fényeket,
miket tudatlanságom nem tud megnevezni,
se elhelyezni a csillagképek között,
átérezni a rejtett
ciszterna vízkörét,
a jázmin- és loncillatot,
az alvó madár némaságát,
a tornác boltívét, a nedvességet
– ezekből áll talán a költemény.

A Buenos Aires-i láz-kötetben.
Somlyó György (1920 – 2006) fordítása (1984)[5]

1 bubos

búbos és ükörkelonc

Újból és újból elkövetjük a bőség illetlenségét, ami most is elkerülhetetlen, ha önkényesen válogatott példákon keresztül akarjuk érzékeltetni azt a lenyűgöző pályát, amit a lonc az irodalomban „befutott”. Borgesnél valósággal a Dél jelképe, más műveinek sokaságában is, bár éppen a déli féltekén a loncfélék családja nem őshonos. Észak-Amerikából, Európából, Észak-Afrikából, Ázsiából (különösen Kínából) származik mintegy kétszáz faja.[6] A lonc természetesen nemcsak „másodvirágként” játszik nagy szerepet az irodalom „virányain”, hanem a kertekben is. Illata nélkülözhetetlen, ha olykor, Borges szerint, nehéz is.
A továbbiakban neve hátborzongató rejtélyével foglalkozunk. Bővebben…

Írástudó lepkék

Ha mostanában, június-július táján Európa, Észak-Afrika és Észak-Ázsia erdeit, ligeteit vagy kertjeit barangoljuk, kis szerencsével megpillanthatjuk a tarka- vagy főlepkefélék családjához tartozó, elterjedt, de védelemre szoruló bűvös fajt, a c-betűs lepkét. Legalábbis a kora nyári rajzást, mert váltott ciklusú rovar, augusztusban újra kikel egy sorozat, mely áttelel. Nevét az imágó szárnyfonákján látható kicsi, de határozott nagy, nyomtatott C-betűről kapta. (Semmiképpen ne fogjuk meg, ötezer forintunk és egy szép élet bánhatja.)[1] Linné (1707 – 1778) 1758-ban foglalta A természet rendszerébe[2], amit ezúttal érdemes közelebbről is megvizsgálnunk:

Bővebben…

Közönséges és nem közönséges húrférgek

Conrad Geßner (1516 – 1565) megemlíti, hogy a víziborjakat a közvélekedés a vízbe hullott, ott megelevenedett lószőrnek tartja. (Egyik jellemző fellelési helye alapján, tudományos nevén Chordodes formosanusnak[1] mondva, ma egy tőlünk távol élő fajt hívnak lószőrféregnek, ha hihetünk.[2])

Chordodes formosanus és áldozata

A víziborjúnak a másik, gyakoribb neve húrféreg, mely egykor egyetlen sovány fajt, a mai közönséges húrférget jelölte, de szédületes karriert futott be a rendszertanban. 1886-ban, František Vejdovský (Vejdovsky Ferenc, 1849 – 1939) besorolása alapján törzsi rangra emelkedett, mint amilyennek a gerinchúrosok is örvendenek (figyelem: a gerincesek ennek mindössze az altörzsét alkotják!). A tudományos név Nematomorpha [3], azaz „Nematoda-formájúak”. (A Nematoda a fonálférgek törzse.) Ez utóbbi alapja a görög νῆμα, nema, „szál”.[4] (A Nematomorpha teát összeolvasva: „szálszerű-formájúak”.)

közönséges húrféreg

Philipp Franz Balthasar von Siebold (1796 – 1866) német természetbúvár – esetünkben a megjelölés szó szerint is érthető – svájci, patakmedermenti pocsolyákban közönséges húrférgeket, azaz a Linné (1707 – 1778) által adott tudományos nevükön Gordius aquaticusokat („vízi csomókat”)[5] és az általa elnevezett Gordius subbifurcusokat („alul elágazó csomókat”)[6] tanulmányozott, részletezve a vizsgálat természet adta nehézségeit.

Gordius subbifurcus

A gazdaállatokat kutatva különböző futrinkafélékre bukkant, köztük vízbe fúlt példányokra, és ezek soraiban egy közönséges gyászfutóban meg is találta a húrférget.[7] Siebold nem sejthette, hogy az élők világának mennyire különös jelenségébe botlott.

közönséges gyászfutó

Bővebben…