Theofrastos címkéhez tartozó bejegyzések

Orchideák

Látva a kosborgyökeret, nem hasonló az a férfi nemi szerveihez? Ennek megfelelően… helyreállíthatja egy ember férfiasságát és szenvedélyét.

Paracelsus (1493?–1541)[1]

Orkhis egy szatír és egy nimfa gyermeke volt, aki egy Bakkhos-ünnepségen nem bírt magával, és erőszakot próbált tenni az egyik papnőn. Vadállatok martalékául esett bűnhődésképpen, darabokra esett testéből fejlődött ki az orchidea. (Látni fogjuk, pontosan melyik testrészéből.) Kiábrándító gyanú ébred bennünk, hogy az orchidea valóban csodálatos darwini fejlődése másképp zajlódott a valóságban, ugyanis a történetnek nincs antik forrása, és a legrészletesebb átváltozás-nyilvántartások sem tudnak róla.[2] Az ifjú neve a görög „here”, azaz ὄρχις, horkhis szó. A nyelvtudomány sem támasztja alá az átváltozási történetet: a görög szó eredetéül az azonos jelentésű indoeurópai herghi- gyököt jelöli meg.[3] Bővebben…

Reklámok

Cinóber, sárkányvér, jakabfű-lepke

τῶν μὲν Ὀδυσσεὺς ἦρχε Διὶ μῆτιν ἀτάλαντος:
τῷ δ᾽ ἅμα νῆες ἕποντο δυώδεκα μιλτοπάρῃοι.

Ὅμηρος (αι VIII. π.Χ.): Ἰλιάς, II.[1]

ton men Odysseus erkhe Dii metin atalantos:
to d’hama nees eponto dyodeka miltopareoi.

Homeros (Kr.e. VIII.sz.): Iliász, II.

Zeuszra ütő elméjü Odüsszeusz volt vezetőjük:
véle tizenkét jó vörösarcu hajója vonult fel.

Devecseri Gábor (1907 – 1970) fordítása[2]

Egyszer már foglalkoztunk vörös színezékekkel, melyben felróttuk Theofrastosnak (Kr.e. 371? – 287?), hogy összekeverte a míniumot a cinóberrel. Ezúttal egy még furcsább és kínosabb összekeveréssel foglalkozunk, szintén egy vörös színezékkel kapcsolatban. Bővebben…

A pirosvállú csiröge és Fönícia

Így azután, édes fiam, én tőled nem akarnék
hátramaradni, de még úgy sem, ha az isten igérné,
hogy viruló fiatallá tesz, ráncom kisimítja:
mint voltam, mikor elhagytam szépasszonyu Hellászt,
hogy ne civódjam apámmal, Amüntór Ormenidésszal:
mert ő feldühödött énrám egy széphaju lányért,
kit szeretett, s közben feleségét semmibe vette,
édesanyámat; anyám folyton kért, térdem ölelve,
háljam el azt a leányt, hogy majd megutálja az aggot:
megtettem, hallgatva reá. Sejtette apám ezt
rögtön, s szörnyü Erínüszeket kért sűrü imával,
hogy tőlem született fiusarj sose üljön a térdén.
Átkos imáit meg célhoz segitette az isten,
Zeusza a földmélynek s riadalmas Perszephoneia.

Homeros (Kr.e. VIII.sz.): Iliász, IX.
Devecseri Gábor (1907 – 1970) fordítása[1]


1-pirosvallu_csirogeA pirosvállú csirögével, másik nevén vörösszárnyú gulyamadárral már találkoztunk, amikor a harisról írtunk. Területvédő hajlama olyannyira túlfejlett, hogy nála nagyobb állatok kiűzését is megkísérli, mint például az emberét vagy a lóét. Tizenöt éves példányát is megfigyelték, bár ez a madárvilágban nem mondható rendkívülinek. 2-agelaius_phoeniceus_svgEgy-egy hím egy-egy párzási időszakban olykor tizenöt nőstényt is felügyel átmeneti ideig, bár, mivel háremtartásról nem számolnak be forrásaink, ez egyúttal a nőstények promiszkuitásáról is árulkodó adat (hogy a politikai korrektség rovására ezúttal a logikai korrektséget preferáljuk). A csirögefélék családjának fajai rendszerint kitűnnek színpompás tollazatukkal.

A magyar nyelv különösen gazdag olyan madarak neveiben, amelyek nemhogy Magyarországon, de Európában sem honosak, és a történelmi ismeret sem hozta közel hozzánk, mint például a struccot vagy az albatroszt. Ezeknek a neveknek egy része a madár életmódjára utal kisebb-nagyobb leleménnyel: „tüskebujkáló”, „szuharbújó”, „víztaposó”, „hernyófaló”, más részük a tudományos vagy az angol, ritkábban más nyelvű elnevezés magyar hangrendbe illesztése: „csukár”, „frankolin”, „noddi”, „mejnó”, „asztrild”, „tangara”, „timália”, „trupiál”. Ám elvitathatatlanul azok a legszebbek, melyek az adott faj, nem vagy család esetében önálló szóként (például a hangutánzás szándékával) tűntek fel, mint a „kuhi”, „fú”, „csiröge”. Ha ez utóbbiak eredetét firtatjuk, meglepő fordulatot tartogat számunkra a Herman Ottó (1835 – 1914) által alapított Aquila („Sas”) madártani folyóirat 105-106. évfolyamában a Környezetvédelmi minisztérium Természetvédelmi Hivatalának hivatalos tájékoztatója (A Nyugat-Palearktiszban előfordult madárfajok magyar nyelvű névjegyzéke). A magyar szavak születése mögött értelemszerűen nem a nép szóalkotási kedve húzódik meg, de nem is a nyelvújítás idejéből származó egységes koncepció hozta létre a szócsoportot. Különféle írásos, de nem hivatalos hagyományok alapján (mint például a Brehm-könyv múlt század eleji fordítása!) előbb Keve András (1909 – 1984) állította össze a jegyzéküket, majd miután azt ifj. Tildy Zoltán (1917 – 1994) önkényesen átírta, Schmidt Egon tett rendet a listában. Végül 2000-ben előttünk áll a hivatalos megnevezések jegyzéke.[2] A „pirosvállú csiröge” mindenesetre kedvesebb szóalkotás az amerikai red-winged blackbirdnél („vörösszárnyú fekete madár”).


3-blackbird

pirosvállú csirögék vonulása

A madár besorolása Linnétől (1707 – 1778) származik. A tudományos név Agelaius phoeniceus.[3] A latin nemnév a görög ἀγελαῖος, agelaios, „társas”, „csoportos” alakulata.[4] (Gyanítom, a madár magyar társneve, az alig használt „vörösszárnyú gulyamadár” a „gulyajáró” mintájára abból a hamis feltételezésből fakadt, hogy a gulyajáróhoz hasonlóan a pirosvállú csiröge is gulyák nyomában járva szedné össze betevő falatját, és ezt mutatná ilyen alapon a nemnév.) Valójában a pirosvállú csiröge, bármennyire autonóm lélek is, ha területének védelme forog kockán, költözködéskor hatalmas rajokba verődik, sőt, csatlakozik más fajok rajaihoz.[5] Nagyobb rejtélyek vannak azonban a fajnévben.


Bővebben…

A pintyő

A Szarvas Gábor (1832 – 1895) által alapított Magyar Nyelvőr XXXVIII. évfolyamában, 1909-ben Korányi Emil joghallgató kisebb horderejű tudakozódását olvashatjuk. Kezébe került Az Ujság egy 1908-as száma, mely beszámol róla, hogy a keleti és nyugoti pályaudvar előcsarnokában és valószinüleg sok más vasúti állomáson is mérlegeket állítottak fel egy művészeti szempontból sikerültnek alig mondható oroszlánszáj alatt a következő felírással: 1-oroszlanszaj Bővebben…

Goji, az élet meghoszabbítója

Holddal esti csillag, vélem
Égő szerelem van.[1]

Petőfi (1823 – 1849): Szerelem vándorai (1844)

A burgonyafélék családjának számos nemzetsége (például a nadragulyák, maszlagok, beléndekek, dohányok) híres a barátságtalan terméséről, és ebben élen jár a csucsorok neme, benne kedves és jól eső fajunkkal, a krumplival.

1-parazskrumpliEbbe a családba tartozik a Linné (1707 – 1778) által megalkotott nem, az ördögcérnáké is. Bővebben…

A szurokfű és néhány családtag

Oread

Whirl up, sea –
whirl your pointed pines,
splash your great pines
on our rocks,
hurl your green over us,
cover us with your pools of fir.

Hilda Doolittle (1886 – 1961)

Oreád

Kavarogj fel, tenger,
hegyes fenyőiddel,
csapkodd nagy fenyveid
a szirtjeinkhez,
borítsd be zöldeddel,
tűlevél-tócsáiddal fedj be.

Tótfalusi István fordítása[1]

1 szurokfu

szurokfű és majoránna

Id. Plinius (23 – 79) A természet históriája XX. könyve rövid 67. fejezetében beszámol a szurokfű hasznáról.

2 oregano

szurokfű

Mint írja, aromája a nagyezerjófűével vetekszik, és az orvoslásban sok fajtáját használják.

3 Dictamnus_albus

nagyezerjófű

4 izsop

izsóp

Az onitis, másképpen prasion, így id. Plinius, megjelenésében az izsópra emlékeztet, különösen macerálva és rágcsálva alkalmas elősegíteni a jó emésztést és szüntetni a gyomorfájást. Pók- és skorpiócsípésre fehér borban ajánlja, ficamokat, rándulásokat, horzsolásokat pedig ecetes-olajos kivonatába áztatott gyapjúkötéssel érdemes kezelnünk. Ez a fejezet ezzel véget is ér. Az utókor el-elvitatkozik felette. Bővebben…

A manszanilyafa és kigőzölgései

The poisonous manchineel was observed, a drop of whose milky juice will burn the flesh like vitriol.

Ballou (1820 – 1895): Due South or Cuba Past and Present[1]

Megfigyelték a mérgező manszanilyafát, mely tejszerű nedvének egyetlen cseppje is vitriolként égeti a bőrt.

Egyenest Délnek, avagy Kuba egykor és ma

1 manchineel

manszanilyafa

Második útján Kolumbusz Kristóf (1451 – 1506) felpanaszolta a karibi térségben, hogy számos veszélyes gyümölcsre bukkantak, melyeket emberei meggondolatlanul megkóstoltak, de alig ért nyelvük a gyümölcshöz, szájuk, arcuk megduzzadt tőle, belázasodtak és fájdalmakra panaszkodtak. A leírásban felismerik a manszanilyafa, angol nevén manchineel almához hasonló gyümölcsét, a „halálalmát”.[2]

2 kutyatej

kutyatej

A kutyatej egy hashajtó hatású fajának ógörög εὐφόρβιον, euforbion nevét II. Juba (Kr.e. 52? – Kr.u. 23) numídiai király adta Kr.u. 12-ben a növénynek orvosáról, Euforbosról azok után, hogy hírét vette, Augustus császár (Kr.e. 63 – Kr.u. 14) szobrot emelt saját életmentő orvosának, Antonios Musasnak, Euforbos fivérének. Linné (1707 – 1778) az egész nemzetséget Euforbosról nevezte el Euphorbiának.[3] A kutyatejfélék családjába (Euphorbiaceae) tartozik a manszanilyafa is. Éppen a kutyatejszerű nedve révén mérgező minden porcikája. Elégetni sem célszerű, füstje ugyanis vakságot okoz. Talajtartó ereje folytán nagyarányú irtása súlyos eróziókhoz vezet. Így ahol tudják, kihelyezett figyelmeztető táblákkal veszik fel a harcot ereje ellen.[4] Élőhelye a Mexikói-öböl partvidéke és a karibi térség.[5]

Annál meglepőbb, hogy Meyerbeer (1791 – 1864) 1865-ben bemutatott posztumusz operájában, Az afrikai nőben a címszereplő, Selica Afrikában fekszik alá öngyilkossági szándékkal a manszanilyafa ártó kigőzölgéseinek:

Neluco (con terrore.) Ah! non ve n’appressate!
Là, se vene sovvien si stende la grand ombra,
Del ner’ mancenillier, dell’ albero mortal.
Selica Io lo so.
Neluco Sciagura all’ imprudente
Che respira quei fior. Dall’ odor fatal
Per poco egli si crede in ciel rapito,
Quel estasi così menzognera e fatal
Lo conduce pian pian dal delirio al morir![6]

Eugène Scribe (1791 – 1861)

Neluco, rabszolga (elborzadva): Hah! Meg ne közelítsd!
Amott veti roppant árnyát
A lehajló manszanilya, a halálos fa.
Selica: Tudom én.
Neluco: Jaj az óvatlannak,
Ki virágát szagolja. Végzetes illata
Elébb, hinnéd, a mennybe emel,
De a csábos és gyilkos kéj
A mámort lassan halálba fordítja!

3 Africaine_1865_-_setting

Meyerbeer: Az afrikai nő – zárójelenet a manszanilyafa alatt az 1865-ös ősbemutatón

(A valóságban a hatás tudományos kipróbálója kénytelen eltekinteni a mámoros bevezetőtől.)
A manszanilyafa tudományos nevét is Linné adta: Hippomane mancinella. A fajnév első látásra is világos, a nemnév (talán) egy kis magyarázatra szorul. Theofrastos (Kr.e. 371? – 287), a nagy görög botanikus egy növénynek a χιππομάνης, hippomanes nevet adta azok után, hogy észrevette, az azt lelegelő ló különösen viselkedik. A szó a „ló” és az „őrület” („mánia”!) szavakból áll össze. Linné természetesen tudta, hogy ennek a növénynek és a manszanilyafának nincs köze egymáshoz, de ezzel is utalt a fa rémítő sajátosságaira.[7] Magának a „manszanilya” szónak az eredete azonban sokkal kalandosabb. Bővebben…

Szarvashibák

cumque descenderet Moses de monte Sinai tenebat duas tabulas testimonii et ignorabat quod cornuta esset facies sua ex consortio sermonis Dei

Exod34:29, Vulgata[1]

És lőn, amikor Mózes a Sinai hegyről leszálla, (a Mózes kezében vala a bizonyság két táblája, mikor a hegyről leszálla) Mózes nem tudta, hogy az ő orcájának bőre sugárzik, mivelhogy Ővele szólott.

2Móz34:29, Károli-biblia[2]

1 Mozes

Michelangelo (1475 – 1564) szarvashibája a San Pietro in Vincoliban (befejezve 1545-re)

Egy pár szót ejtsünk magáról a címről is. Merészebb szófejtők a „szarvashibát” Szent Jeromos (347? – 420?) Vulgata-fordításának tudják be, aki a „sugárzást” Mózes orcáján szarvként fordította.[3] A helyzet azonban, mint egy mélyreható elemzés kimutatja, korántsem ennyire egyszerű. Szent Jeromos az idézett szöveghely alternatív, a maival egybecsengő latin fordítását már ismerhette, ám ragaszkodott ahhoz a (vitatható) fordítói elvhez, hogy egy-egy szót ugyanúgy fordítsunk minden előfordulási helyén. A héber eredeti is szarvról beszél, mely hangzásában, kicsit jelentésében is, közel áll a fénysugárzáshoz, és nyilvánvalóan ezért alkalmazták a képletes beszédet. Más kérdés, hogy a latinban ez a hasonlóság már semmilyen értelemben nincs meg, így a „szarv” fordításként (és ráadásul magyarázat nélkül, mert Szent Jeromos ezúttal nem fűzött eljárásához indokolást) már legalább is megterhelő.[4]  Bővebben…

Vörös poszt

bordeaux

A vörös – eredetileg veres – a finnugor (vogul vur, finn veri stb.) vér szóból ered. Élenkebb változata, a piros a pirításból, melyből közvetlenül fakad nemcsak a pír, de a pirkad, pörsenés, perzsel, pörköl, pirongat szavak is. Ezek apró “kalandok”, alapszavak történeteiben nagy csodákra ne számítsunk.
Csak az árnyalatokban. Bővebben…